"Az egymáshoz képesti mozgásból adódó észlelés változásból meghatározható, hogy a két rendszerbeli egyidejűség milyen irányban és mértékben "csúszik szét", ezért ezzel "visszakorrigálva" megállapítható az abszolút értelemben vett egyidejűség."
Pontosan így van.
Ha Einstein vonatos gondolatkísérletét vesszük alapul, akkor a szétcsúszás annál nagyobb, minél nagyobb a vonat sebessége. Nulla sebességnél nincs szétcsúszás. Ahogyan nő a vonat sebessége, úgy növekszik a látszólagos időeltérés is.
Amikor a vonat sebessége eléri az információ hordozó jel sebességét, a látszólagos időeltérés végtelen naggyá válik, mert az egyik irányból már el sem jut a jel a megfigyelőhöz.
Tehát a vonat sebességéből, és az információ hordozó jel sebességéből könnyedén visszaszámolható a valódi egyidejűség.
Érdekes, hogy Einstein példáiban mindig a fény az információ hordozó jel. De a jelenség hanggal is lejátszható, és akkor azonnal bukik az egész "idődilatációs" elmélet.
Egy t pillanatban a téridő minden eseményének a koordinátájában ugyanaz a t.
A téridő minden eseménye ebben a t pillanatban egyidejű.
Ebben a t pillanatban a téridő minden eseményének, mint térbeli origó a tér-koordinátái 0,0,0 idő-koordinátája t.
"Áltudomány-e a relativitáselmélet?" topik 474-ben írtam:
"Végig kell vezetni egy (vagy inkább több) konkrét példát ábrákkal, koordinátákkal, számokkal. Minden rendszerbeli koordinátákkal, azaz az egyik rendszerbeli koordináta a másik rendszer melyik koordinátájának felel meg. Én ezt fogom tenni, aztán meglátjuk, mire jutok (laikusként)."
". . . az egyidejű eseményeket valaki egyidejűnek látja, más meg nem. Mert más a távolsága az eseményektől . . . "
Botorság azt képzelned, hogy a relativitáselmélet egyszerűen a különböző megfigyelők különböző távolságai miatti különböző jelkésésekre alapozná az egyidejűségek relativitását. Csak te nézed ennyire hülyének a világ összes fizikusát. Mert ezeket bizony figyelembe vesszük, hisz minden megfigyelő alapból visszakorrigálja velük a saját észleléseit. Mindegyikük a saját vonatkoztatási rendszerében érvényes késésekkel korrigál, de amikor ezeket a többi megfigyelő ellenőrzi a maga rendszeréből átszámolva, már elkerülhetetlenül más eredményre jutnak, noha mindegyikük jól csinálja. Nem lehet egyik eredményt se valóságosabbnak kikiáltani a többinél. Nincs olyan érv, ami valamelyik eredményt a többi fölé emelné, s így rá hivatkozva azt mondhatnánk, hogy az a "valódi, az abszolút".
Ne csodálkozz, ha a efféle szövegeid alapján nem vesznek téged komolyan, se mi, se azok, akik miatt nap mint nap elönt téged a sárga irigység. Akiknek munkáit világszerte olvassák, akiket tisztelnek a tudásukért, miközben tőled soha sehol egyetlen oldalnyi szöveget nem fogadtak még el közlésre. Ehelyett nap mint nap a könyveid ábrándjával gyógyítgatod a sebeidet.
"A távoli események egyidejűségei vagy különböző idejűségei olyan állítások, amelyek igaz voltáról lehetetlen konszenzusra jutniuk az egymáshoz képest mozgó észlelőknek. A jelenségek ilyen tulajdonságait nevezzük vonatkoztatási rendszertől függő relatív jellemzőknek, amelyeknek nincs abszolút értelmük. De az egyidejűség megállapítása mégse szubjektív, hanem objektív, azaz nem személytől függ, hisz az egymással együtt mozgó észlelők mindig azonos eredményre jutnak."
Két távoli esemény rendszerbeli egyidejűségét az események (rendszerben történő) észleléséből tudjuk megállapítani.
Az egymással együtt (egy rendszerben) mozgók észlelése azonos, így számukra a távoli események egyidejűsége vagy különböző idejűsége is.
Az egymáshoz képesti mozgással az észlelés változik, így a rendszerbeli egyidejűség igaz volta is.
Az egymáshoz képesti mozgásból adódó észlelés változásból meghatározható, hogy a két rendszerbeli egyidejűség milyen irányban és mértékben "csúszik szét", ezért ezzel "visszakorrigálva" megállapítható az abszolút értelemben vett egyidejűség.
A valóságos egyidejűség abszolút jelentésű. Csak a relativisták szerint nem az.
Az események érzékelése a viszonylagos. Előfordulhat, hogy két megfigyelő nem ugyanabban a sorrendben lát két eseményt, de ez mit sem változtat az események valóságos sorrendjén.
Az is előfordul, hogy az egyidejű eseményeket valaki egyidejűnek látja, más meg nem. Mert más a távolsága az eseményektől és más lehet a sebessége is. De, az hogy másként érzékeljük az eseményeket, az nem hat vissza az eredeti egyidejűségre.
A távoli események egyidejűségei vagy különböző idejűségei olyan állítások, amelyek igaz voltáról lehetetlen konszenzusra jutniuk az egymáshoz képest mozgó észlelőknek. A jelenségek ilyen tulajdonságait nevezzük vonatkoztatási rendszertől függő relatív jellemzőknek, amelyeknek nincs abszolút értelmük. De az egyidejűség megállapítása mégse szubjektív, hanem objektív, azaz nem személytől függ, hisz az egymással együtt mozgó észlelők mindig azonos eredményre jutnak.
"(azaz az egyidejűség észlelésének egyidejűségének relativitása)"
"Akkor a relativitáselmélet nem az egyidejűség relativitása, hanem az egyidejűség észlelésének relativitása (azaz az egyidejűség észlelésének egyidejűségének relativitása) ?"
Pontosan így van. Ezt már sokan észrevették.
A relativisták összetévesztik a kettőt, és erre a tévedésre építették a relativitáselméletet, ami persze ugyanolyan tévedés lett, mint amiből kiindultak. A látszatból valóságot csináltak, erről szól a relativitáselmélet.
Akkor a relativitáselmélet nem az egyidejűség relativitása, hanem az egyidejűség észlelésének relativitása (azaz az egyidejűség észlelésének egyidejűségének relativitása) ?
A relativisták azt képzelik, hogy a távoli eseményeknek esetében nem létezik az egyidejűség.
Ez a relativizmus (egyik) nagy tévedése.
Az a tény, hogy a nagy távolság miatt nehéz megállapítani, hogy mikor egyidejű két esemény még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az egyidejűség nem is létezik. Ugyanis a távolság és a sebesség ismeretében visszaszámolható a valódi egyidejűség.
Emellett mégegy visszatérő hazugság is gyakran felbukkan. Azt állítják, hogy Maxwell elméletéből következne az Einstein féle állandósága a fénysebességnek. Erről szó nincsen. A Maxwell elmélet éppen az ellenkezőjét tanítja.
Ezek után jönnek az értelmetlen paradoxonok, például az óraparadoxon, amely szerint kölcsönösen lelassul a másik rendszer órája, de az ikrek mégis másképpen öregszenek.
Ilyenkor mindig Jánossy könyvében lévő vers jut eszembe:
Hát azért ezek az elkacsázások, terelések legfeljebb valami csekély értelmű társaságban lesznek hatékonyak. Még itt is folyton megszégyenül, csak ő hiszi azt, hogy nem.
Érdekes módon pont az önismerete működik megfelelően, sőt hatékonyan. Ahogy elkacsázik a szembesítések elől, nagyon is reális előrelátásra vall: tudja mire számíthat, ha nem terel százfelé és gyorsan.
"Az a tény, hogy a megfigyelők nem egyszerre érzékelik az egyidejű eseményeket, hogyan vonja maga után az "idődilatációt?"
Talán ez a mondatod mutatja legtisztábban a te relativitáselméletet illető alapvető tévedéseidet.
Mert úgy beszélsz, mintha az egymástól távoli események viszonylatában is létezne olyan tulajdonság, hogy egyidejűek. Pedig a speciális relativitáselmélet lényege éppen abban áll, hogy az események egyidejűsége csak egy speciális esetben dönthető el abszolút értelemben (vagyis az összes különbözőképp mozgó megfigyelő számára azonos eredménnyel), ha az események azonos helyen játszódnak le.
A távoli abszolút egyidejűség létezése egy illúzió, ami azért gyökeresedhetett meg a gondolkodásunkban, mert sokáig csak olyan tárgyakkal volt dolgunk, amelyek lényegesen lassabban mozogtak hozzánk képest, mint a fény. Így fel se merült, hogy figyelembe kellene venni a hírt hozó információ késését is, ha meg akarjuk állapítani egy ilyen tárggyal történt két esemény időkülönbségét.
Amikor pedig ennek szükségességére rájöttünk, és elkezdtük figyelembe venni, akkor rögtön felmerült, hogy mit szól ehhez az a megfigyelő, aki együtt utazik a kérdéses tárggyal? Hozzá lépest az nem mozog, hanem éppen azok mozognak nagy sebességgel, amelyek mihozzánk képest állnak. Ő ezért éppen ez utóbbiakon történt események időkülönbségeinek számolásakor korrigál a hírt hozó információk késésével. Hiszen ő is azt tapasztalta, hogy a fény mindig és minden irányban azonos sebességgel terjed. (Nála ugyanúgy érvényesek a Maxwell egyenletek, vagyis az EM hullámok az ő rendszerében is mindenfelé ugyanazzal a c sebességgel terjednek.) Ezért őszerinte éppen a mihozzánk rögzített tárgyak sebességei adódnak hozzá vagy vonódnak ki a fény sebességéből.
A helyzet teljesen szimmetrikus, ezért aztán mindenki a magához képest mozgó tárgyak eseményei közötti időkülönbségeket méri dilatálódva, és a közöttük lévő távolságkülönbségeket kontrahálódva. A magához képest nem mozgókat pedig nem dilatálódva és nem kontrahálódva. Mindezt minden szubjektivitástól mentesen, teljesen objektív módon. Miközben mégse a vonalzók rövidülnek, és nem az órák lassulnak.
Hanem az időkülönbségek és a távolságkülönbségek egyszerűen nem abszolút jellemzők, ugyanúgy nem abszolútak, ahogy a sebességek se azok. Egy tárgy sebességét is minden szubjektivitástól mentesen, teljesen objektív módon, mérik nagyon különbözőnek a különböző mozgásállapotú megfigyelők.
Nyilvánvalóan nincs abban semmi paradoxon, hogy az egymáshoz képest mozgó A és B megfigyelők kölcsönösen a másik sebességét mérik nagyobbnak, mint a sajátjukét (az utóbbit természetesen mindig nullának). Ugyanígy nem paradox, hogy az A és B megfigyelők kölcsönösen azokat a térbeli különbségeket mérik kontrahálódva, és azokat az időkülönbségeket dilatálódva, amelyek nem egy velük együtt mozgó objektumhoz tartozik, hanem a másik megfigyelővel együtt mozgó objektumhoz.
Aki még ennek megértéséhez se jutott el, hiába képzeli magát valamiféle szuperfizikusnak, az csak egy önismereti zavarban szenvedő ember.
"Mivel a fény terjedésének sebessége állandó minden irányban (tekintet nélkül a fényforrás mozgásállapotára), a felvillanás nem egyidejűleg éri el a vonat két végét."
És ebből hogyan következik az "idődilatáció"? Szerintem sehogy.
És ha a fény végtelen sebességű lenne? Akkor ugye nem lenne látszólagos időeltérés sem.
Akkor most a fény véges sebessége miatt csúszik el az érzékelés ideje, vagy az idődilatációtól?
A vonat középen egy fényvillanás következik be, amikor a két megfigyelő egymás mellett halad el. A vonaton ülő megfigyelő a vonat elejét és végét állandó távolságra látja a fényforrástól, és ezek a pontok nyugalomban vannak a vonathoz kötött megfigyelőhöz képest (vagyis a vonat eleje, hátulja és a megfigyelő ugyanabban az inerciarendszerben van). E megfigyelő szerint a fényvillanás a vonat elejét és hátulját pontosan ugyanabban ez időpontban éri el, azaz a két esemény egyidejű.
Másrészről viszont a vasúti töltésen álldogáló megfigyelő számára a vonat vége "elébe szalad" a fénykibocsátás helyének, míg az eleje távolodik tőle. Ez azt jelenti, hogy a vonat vége felé haladó fényvillanásnak kisebb távolságot kell megtennie, mint az előre haladó nyalábnak. Mivel a fény terjedésének sebessége állandó minden irányban (tekintet nélkül a fényforrás mozgásállapotára), a felvillanás nem egyidejűleg éri el a vonat két végét.
Ezen a szinten nincs "hitvita". Létezik olyan is a tudományban, ahol kevés az adat, bonyolultak, nehezen feltárhatók, figyelhetők a folyamatok, de mégis valamilyen modellt használni kell. Megalkotnak többet is, és ezek között folyik a "hitvita', de az is tudományos szigorúsággal.
Itt csupán egy tudatlanság és képességtelenség szülte, kezelhetetelen, kényszeres szuperfizikus-szerepjátékot szemlélhet a nyájas olvasó.
"Hallottál már a Cserenkov effektusról?A cserenkov-sugárzás olyan energiaforma, amelyet kék fényként lehet érzékelni, amikor az atomokat alkotó elektromosan töltött részecskék gyorsabban mozognak, mint a fény.Bizonyos közegekben alacsonyabb a fénysebesség, és a részecskék gyorsabban utaznak a fénynél. 1934-ben Pavel Cherenkov látta ezt a kék fényt egy vízbe helyezett radioaktív készítmény körül.Igor Tamm és Il'ja Frank tovább magyarázta a jelenséget 1937-ben: a töltött részecskék megzavarják az elektronokat, ahogy áthaladnak egy médiumon. Amikor ezek visszatérnek a pozíciójukba, fényt bocsátanak ki. Általában ez nem ad megfigyelhető fényt. Azonban, ha a részecske gyorsabban mozog, mint a fény, egyfajta fényvisszafolyás jelenik meg.1958-ban fizikai Nobel-díjat kaptak hárman a Cserenkov-hatás felfedezéséért és értelmezéséért."
"a vonaton ülő megfigyelő, feltéve, hogy középen ül, egyidejűnek látja a két eseményt."
Einstein éppen azt írja, hogy nem látja egyidejűnek, mert az egyik fénysugárnak elébeszalad, a másiktól meg eltávolodik. Szerinte ebből származik az "idődilatáció" .
Szóval Einstein gondolatmenete tele van ellentmondásokkal. Aki azt állítja, hogy érti, az csak inkább elhiszi magáról, hogy érti. Mert szeretne az "értők" csapatához tartozni.
az a pillanat, mikor a fény eléri a vonat bármely végét esemény
a vonaton ülő megfigyelő, feltéve, hogy középen ül, egyidejűnek látja a két eseményt.
(úgy látom, elég pongyolák voltunk idáig, nem mindig lett tisztázva, hogy melyik rendszer megfigyelőjéről van éppen szó, sőt ...)
a külső megfigyelő látja úgy, hogy a fény előbb éri el a vonat hátulját, mint az elejét.
és teljesen oké, a fény mindkét megfigyelő számára c, ennek nem mond ellen semmi ebben a gondolatkísérletben.
én inkább kimaradnék ebből a hitvitából a továbbiakban, mert távolról sem szeretnék a "szakértő" pózában tetszelegni.
érteni vélem ezt a részét az elméletnek, és itt értettem meg, az idevágó témákat olvasva, a valódi szakértők segítségével.
ha egyfolytában "osztom az észt" olyasmit teszek, amit igazából nem szeretnék, de mivel folyton visszakérdeztél, válaszra késztettél, pedig kértem, hogy velem ne erőltessük.
vannak itt elegen, akik szívesen megosztják a tudásukat.
"A szembemozgó figyelőnél az észlelési időköz azért rövidebb, mert a fény rövidebb utat kell megtegyen. Felírva, rendezve megjelenik a nevezőben a c+v kifejezés. Ettől aztán szinte önkívületben hajtogatják, hogy a figyelőhöz képest a fény c+v-vel halad."
Ezen a vonalon haladj tovább és rá fogsz jönni, hogy a Doppler hogyan cáfolja a relativitáselméletet.
Azt magyarázd már el nekem (ha tudod), hogy a töltésen lévő megfigyelő hogyan tud nézni a vonaton ülő megfigyelő szemével?
Mert Einstein ezt írja, a vonaton ülő megfigyelőről:
"Csakhogy a valóságban (a töltésről nézve) ő a B-ből jövő fénysugárnak elébeszalad, az A-ból érkezőtől viszont eltávolodik. "
Ezzel két óriási probléma van:
1. Ha a vonat rendszerében is c lenne a fénysebesség, akkor a vonaton ülő megfigyelőnek is egyszerre kellene látni a B-ből és az A-ból érkező fénysugarakat. Tehát ugyanúgy egyidejűnek kellene látnia a fénysugarakat, mint a töltésen állónak, így nem lehetne időeltérés, vagyis nem lenne "idődilatáció".
2. A töltésen lévő megfigyelő (a saját szemével), hogyan láthatja azt, hogy a vonaton ülő megfigyelő szemébe egyszerre érkezik-e a két fénysugár? A töltésen álló megfigyelő a vonaton ülő szemével lát?
Erről a fejtegetésről (és az egész könyvről) később azt mondta Einstein, hogy "közérthetetlennek kellene nevezni". Idősebb korában ő maga sem értette, hogy fiatalon milyen zavaros dolgokat irkált össze.
És ezt a zavaros katyvaszt tanítják az egyetemen ma is.
Ugyanez a zavar van a fejükben a klasszikus Dopplernél is.
A szembemozgó figyelőnél az észlelési időköz azért rövidebb, mert a fény rövidebb utat kell megtegyen. Felírva, rendezve megjelenik a nevezőben a c+v kifejezés. Ettől aztán szinte önkívületben hajtogatják, hogy a figyelőhöz képest a fény c+v-vel halad.
Nem tudják, és nem is akarják helyesen értelmezni.
