III/III Reloaded...
Civil rendőrök követik a tüntetőket.
Lebuktak, mert felvette őket a célszemély.
Nem ugyenezt csinálta a kádárista rendőrség 89-ig, hogy poltikai okoból vegzáltak embereket?
Na ez az idő újra eljött.
A III/5/a állományában voltam, rádiófelderítő státuszban. VJ121/66/RM89. Ez vagyok én. A VJ a monogramom, a 121 egy számozás, amihez semmi közöd, a 66 jelentése az, hogy speciális titkosszolga, a baráti szocialista országok rádió-adásfelügyelője; az RM a kód arra, hogy priorálásoknál mindent meg kell tudnom. A 89 mindig az aktuális év, nekem az volt az utolsó a Cégnél, a következő esztendőben megcselekedtem, amit megkövetelt a haza. Most karácsonykor küldtem Orbán Viktornak egy üdvözlőlapot, azt is így írtam alá: VJ121/66/RM89.
Közvetlenül a lemondásom előtt, rögtön az első forduló után az Orbán szüleinek agárdi faházában, zsebkendőnyi telken összegyűlt a Fidesz elnöksége, tíz-tizenöt ember, köztük én, mint sajtófőnök. Orbán már akkor remekül beszélt, vágott az agya, karizmatikus pasi volt, Cipollaként delejezte a népet, állt, mint egy fluidum, áradt belőle az igazság, főleg a nők egy részére gyakorolt dermesztő hatást; rám mondjuk nem, mindig is paprikajancsit láttam benne. Szóval ment az agárdi gyűlés, és a Viktor egyszer csak azt mondta: „Vegyétek tudomásul, annyi a szabadságunk, amennyi hatalmunk.” Mindezt úgy, hogy az első fordulóban a párt kapott kilenc százalékot, de ez az ember már akkor hosszú távra tervezett. Visszakérdeztem: „Te, Viktor, nem inkább fordítva igaz, vagyis, hogy annyi a hatalmunk, amennyi a szabadságunk?”. Annyit felelt: „Nem.” És nézett. Mondom magamban, „jó, legalább ez is kiderült”.
Kussoltunk végig, én meg arra jutottam, „ezzel a csávóval nem lehet kezdeni semmit, kész, KO, ebből sok jó nem fog kijönni, rossz annál több”. Másnap tanácsot kértem egy itt meg nem nevezendő főfideszestől, mit csináljak, azt felelte, ha rá hallgatok, elhúzok mihamarabb nemcsak a sajtófőnökségből, hanem még a Fidesz környékéről is. Elhúztam.
Ami az ügynöklisták nyilvánosságát illeti, arról Antall György ezt mondta: „Az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalában a legfőbb dilemma a következő volt: hogyan lehet felelősségre vonni, vagy akár csak a nevük nyilvánosságra hozatalával megbélyegezni a többnyire zsarolással beszervezett kisembereket, ha az ügynökök által kiszolgált rendszer szimbolikus megtestesítőjét, Kádár Jánost halálában is közmegbecsülés övezte, a titkosszolgálatokat ténylegesen irányító Aczél Györgynek pedig igen sok lekötelezettje élt még a magyar közéletben?”
Megdöbbentő dolgot is mondott Antall György arról, hogy édesapja miért tartott az ügynökügyek „terítésétől”: részben a történelmi egyházak vezetőinek, részben az 1990 előtti médiaelitnek az érintettsége miatt.
„Apám tartott Pandora szelencéjének kinyitásától, ugyanis a katolikus, a református egyház és a zsidó felekezet teljes felső vezetése is érintett volt. Nem akarta megalázni az öreg kisgazdákat sem, akiket Rákosiék és 1956 után Kádárék is durván megtapostak, sokukat beszervezték. Végül jelentkezett az a politikai dilemma is, hogy amennyiben a nyilvánosságban tetemre hívja a sok szempontból áldozatnak tekinthető egykori ügynököket, ebből politikailag az MSZP profitál. Mivel ők irányították a rendszert, a soraikban természetszerűleg kevesebb érintett volt. Súlyosbította a helyzetet, hogy 1989 előtt a sajtó is a titkosszolgálatok meghosszabbított kezeként működött; egyszerűen nem volt erő az újabb front megnyitására. Lehet, hogy jobb lett volna akkor túlesni az egészen, de lehet, hogy mint annyi mindent, ezt a kérdést is az idő fogja megoldani” – mondta a VálaszOnline-nak Antall György.
Bíztam az örök hivatali slamposságban? Elsikkadok a papírtömegben, az adminisztrációs papírkígyóban? Nem kerül rám a sor, lévén teljes életemben beosztott újságíró (az utolsó tíz évben a főmunkatársi cím szépségflastromával)? Lapultam a megúszás reményében? Tagadhatatlan: így is volt.
Fájóan kis túlzással ez az egyetlen igazán őszintének tűnő rész a kötetben. Amelyen nem azt kérem számon, miért nem hintett a fejéra a fenti rövid szakaszhoz hasonlóan hamut MGP. Egyáltalán nem: az ügynökkérdésről való álságos, sablonválaszokra épülő beszéd épp annyit érne, mint a semmilyen. Csak legyenek őszinte gondolatai róla; legyen akár büszke rá, tegyen fel róla elméleti kérdéseket, írjon a rendszer működésének kényszerítő erejéről, csináljon bármit – csak ne bagatellizálja el a jelentőségét, ne mismásoljon.
Egy egykori ügynök nyilvános kitárulkozásától érthető, ha az ember azt várja, az majd elárul valamit az ország működéséről, amelyben élünk, feltár valami olyat róla, ami segíti a bennünket körülvevő világ megértését. És a Coming out végül tényleg ezt teszi:
a képtelenség a saját bűneinkkel való szembenézésre, a másokra mutogatás, a lelkiismeret alulműködése, az elszámolás alóli kibújás ösztöne, ami át- meg átjárja ezt a kötetet, tényleg rengeteget elmond az országról, amelyben élünk.
„A páromnak ma van a születésnapja, a fiam online vizsgázik, remegett kezük lábuk, hogy most mi lesz, de én hittem abban, hogy ebből nem lesz semmi. Elmondtam a rendőröknek is odabent, hogy a foglalkozás elérte azt az eredményét, hogy engem valószínűleg bekussoltatnak. Nem vagyok megijedve, nem félek, az én pofám nem lesz kisebb, csak a barátaim, rokonaim fognak figyelmeztetni, hogy állítsam le magam.”
A rendőrség videós közleményében, ami még kedd este is elérhető volt az oldalukon, más mellett az olvasható, hogy „a világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat”.
Mindenki mögött 1, hát így jön ki az 55% kontra 45%, drága Szilágyi úr!!!!! Persze ez így megint csak 2/3, mert a politikában nem érvényes a matematika:DDDDDD
Tasnádi László, a Belügyminisztérium volt rendészeti államtitkárának a cége, az ESG Holding Zrt pontosan 15200 forintért végezheti az utasok jegy- és bérletellenőrzését a Volánbusz járatain – írta hétfői cikkében a G7.hu a hivatalos közbeszerzési dokumentumok alapján.
Ezzel párhuzamosan az újságírók forrásai még jobban beszűkültek, hisz ahogy az interjúalanyok többsége elmondta, az informátoraik még anonim sem vállalják, hogy nyilatkoznak, mert félnek a retorziótól. Leginkább az egészségügyben dolgozók tartanak negatív következményektől, pedig, ha valakik, ők igazán hozzá tudnak járulni, hogy jobban megismerjük a valóságot.
"Nálunk mindenki tudja, hogy ha a sajtóval beszél, annak következménye lesz"
Ugyanakkor ebben az élethelyzetben a magyar kormány nem lehet árulója – gyakran éri ez a vád az Orbán-kabinetet – az Európai Uniónak, hiszen nyílt támadás érte, amit a brüsszeli adminisztráció indított kormányunk ellen.
De senkinek nincs joga az ellenséggel együttműködni háború idején!
