Én sem támogatom, hogy átmenjen a téma fikázásba, mert tényleg nem ezért lett indítva. Azt is nehezen tudom elképzelni, hogy az utasok kiutálják a típust csak azért, mert turbóprop, ugyanis szinte minden hagyományos légitársaságnak vannak turbópropelleres gépei Európában. A legtöbb utas azt sem nézi, milyen gépre száll, csak kényelmesen eljusson egyik helyről a másikra.
Más kérdés, hogy aki február 13-án Szarajevóból hazaindult, majd hajtómű hiba miatt visszaszállt, átkönyvelték az Austrian járatára, ami szintén Q400 volt és szintén visszaszállt, csak épp futómű hiba miatt, nem fog szívesen utazni ezzel a típussal a jövőben. Ha meg még otthon utána a híreket is megnézte, és olvasott a (európai idő szerint) hajnali amerikai katasztrófáról, soha többet nem lesz hajlandó felülni ilyen típusú gépre. Kivéve, ha esetleg babonás, és péntek 13-ának tulajdonítja az összes hibát (UTC szerint minden péntek 13-án történt).
Akkor egy darabig még HA-LQA egyedüliként képviseli a Malév-flottában a típust.
Nehéz egyébként fotózni a felszállását - legalábbis jó, ill. megfelelő pozíció kell hozzá -, mivel a "súlycsoportja" következtében igencsak hamar tud emelkedni, pláne ha esetleg kevés az utas, de ahogy látni szoktam többnyire teltházas útjai vannak.
Nyilvan van egy rakas erzelmi toltete a dolognak, hogy ennyire utalja belulrol mindenki ezt a szerencsetlen tipust. Es abban is van igazsag, hogy nem a tipus tehet arrol, hogy nem arra hasznaljak - illetve tervezik hasznalni - amire valo. A maleves topicban tortentek probalkozasok a tipus igazolasara, de nehezen hiheto es elfogadhato, hogy a jelenlegi felallasban, amikor a dekralalt cel a fokkerek kivonasa es a fokkerek dash-al valo helyettesitese a DH4-es a megfelelo szerkezet.
Az hogy ZRH-re próbálkoznak vele, az NEM a típus hibája.
Aztán Malév egy használt, majd jó sokat parkolt gépet vett át. A gépet ráadásul nem a sivatagban tárolták (bár van aki szerit a sivatag nem jó :))))))) hanem egy nyirkos, nedves apronon, ami számtalan hiba forrása tud lenni.
És hát ugye rajtunk kívül mindenki tudja jól használni. A SAS AB kifejezetten a futóroblémák miatt kivonta a SAS gépparkból, ám rendelt egy csokorral a többi vállalatainak.
Egyszerűen csak józanul kell nézni a típust, abban a szegmensben, amire való, és nem egy példányt, hanem a teljes típusállományt. ( Ilyen alapon a 767-300 is xar, mert a Malév belenyúlt egy problémás , leharcolt darabba.)
Amúgy pedig repórát tekintve többnyire a regionális gépek makkannnak meg a legggyakrabban. (Érdekes, hogy pl semmi reakciót nem kaptam a SAAB-on gyors egymásutánban történt két futóhibára. )
A másik gond az, hogy egyes olvtársak funkciójában és elvárások szintjén is keverik a luxuslimuzin szolgálatot a taxival. A két dolog nem ugyanarról szól, sem szolgáltatásban, sem eszközben. Ez minden más légitársaságnál világos.....
Csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy tartsuk tiszteletbe egymás véleményét, legyen az hajózó, szerelő, utas vagy topikolvasó.. ne akarjuk megmondani mit gondoljon és érezzen. Pont.
Tény, hogy Zürichbe utaselégedetlenségi panaszok miatt nem jár a gép, ez nálunk feketén-fehéren ki volt irva a faliújságra. Gondolom nem 3 ember irt, szólt.. átszálló utasok - csomagprobléma.. Továbbá tény, hogy rövid eddigi Maléves pályafutását többször töltötte földön, és nem pedig a levegőben, mint amire itt bárki is számitott, visszaszállás (fútómű és hajtómű hiba miatt... aki pontosabbat tud megkövetem)
Nos shawasdy kolléga(nő) mentségére legyen mondva, az utas ha negativ véleményen van sokkal jobban hangot ad neki az út során, vagy irja meg levélben, sőt mondja a stuvi "arcába" mintha tetszik neki és jól érzi magát.. mert az olyan természetes :))) Szóval kérlek, benneteket legközelebb ti sem csak a topikba dicsérjétek a gépet, hanem bátran lehet mosolyogni és megemliteni a kollégáknak, pláne a kolléganőknek!!! :DDD))) Talán akkor mindenkinek jobb érzés lesz :))
Sorry, nem szerettem volna nagyon a topikot más témával húzni...
Az Anatole France-idézet vonatkozik fordított irányban is: a tisztelt malévos dolgozóknak is könnyebb fikázni és panaszkodni, mint megérteni akár csak a Q400-ast, vagy a működését-üzemeltetését, a bevezetése (és akármilyen turboprop bevezetése - igen, az ATR-t is fikázná mindenki) mellett szóló érvek jogosságát stb.
illetve azt, hogy ennél sokkal szarabb gépek is voltak már a Malév flottájában. persze ugye akkor nem lehetett pofázni. csak érdekes módon akkor működtek a kor műszaki színvonalát alulmúló gépek, és dolgozni is lehetett rajtuk. köszönhetően a kiváló műszaknak és hajózóknak. és nem feltétlenül a Tupoljevekre kell gondolni. bár a 90-es években bizony már azok sem voltak hipermodernek.
“The Bombardier Q400 airliner has been the dominant factor in our growth and success,” said Jim French, chairman and chief executive officer of Flybe. “It has excellent operating economics, amazing performance, and the ANVS system contributes significantly to its outstanding passenger comfort.”
“Flybe operates the largest fleet of the world's most technologically advanced turboprop,” said Gary Scott, president, Bombardier Commercial Aircraft. “The Q400 airliner is optimised for short-haul service and Flybe’s successful experience with our high-speed turboprop's capabilities in European markets has set a standard which other airlines around the world can follow.”
Firm orders for the Q400 airliner have reached 347 aircraft, with 233 having been delivered as of 31 January 2009.
Zéd szerintem nagyon jol leirtad a dolgokat es teljesen egyetertek!!
No persze megertem hogy nagy valtozas atülni egy B-767-esböl egy Q400-asra de jo lenne mar felhagyni ezzel az allando panaszkodassal!!! Europaban szinte mindenütt elbocsatas es leepites illetve tuleles van a napirenden es ennek megfelelöen kene viselni a dolgokat. Persze mi magyarok imadunk panaszkodni de esetleg azokra is kene gondolni akik az eletüket adnak azert hogy egyszer mondjuk a Malevnal egy Q400-ast vezethessenek s a mai gazadasagi valasagban ez bizony csak alom marad az almodozok 99,9%-anak. Igy akik ott ülhetnek a gepben azoknak halat kell adniuk az istennek hogy nekik meg van allasuk es ha elötte B-767-oson voltak akkor meg gyorsan megegyszer halat adni hogy nekik megadatott ez a lehetöseg...
Amugy itt van egy mai link ami azt mutatja hogy talan ez a Q400-as nem is volt olyan rossz döntes hiszen a FLYBE ma kapta meg az 50-ik gepet es ezzel Europa legnagyobb regionalis legitarsasaga lett:
Előre is elnézést kérve a Q400-as iránt érdeklődő topictársaktól, személyes megtámadtatás miatt kénytelen vagyok pár sorban reagálni újdonsült topictársunk soraira:
"Valahogy sejtettem, hogy nem fogod megállni szó nélkül!"
Hozzászólásom pont azért íródott, hogy megfékezzük azt a topictársunkat, aki megalapozatlan kijelentéseivel rombolta a topicot. (Ha rosszindulatú lennék, a tegnap létrehozott és három hozzászólást megért nicked alapján akár azt is gondolhatnám, hogy te vagy az. De nem feltételezem.) Te őt védelmedbe vetted, mégpedig úgy, hogy bár nem szólítottál meg, tartalmilag az én hozzászólásomra is utaltál. A személyes érintettség után ugyebár nem volt nehezen kitalálható, hogy reagálni fogok.
"És mivel magad irtad, hogy a biztositék nálad már ki van verve, igy objektiv sem nagyon lehetsz."
Ez egy szép kijelentés, csak éppen nem állja meg a helyét. Kb. annyi a valóságtartalma, mint "az utik nem szeretik" mondatnak. Érzelmekkel nem lehet vitatkozni, így arra kérlek, vagy konkrétumokat és érveket írj, vagy ne reagálj. ... Konkrétan mi nem objektív előző hozzászólásomban? Melyik benne a kifogásolható állítás és miért az? Tudod, csak érvekkel lehet mit kezdeni.
Az a kommunikációs törekvésed pedig megmosolyogtató, hogy "nem kivánnék a témában többet hozzászólni" kiszólással és Anatole France idézettel próbálsz olyan benyomást kelteni, mintha te lennél a mindig objektív, bölcs hozzászóló, én pedig a lecsillapítandó, habzó szájú, békétlen. Aki visszaolvas, láthatja, ki az, aki higgadtan és következetesen érvel, indulatok nélkül - és ki az, aki nem tud az érvekre érvekkel válaszolni. Érvek hiányában amúgy ajánlatosabb csendben maradni, mintsem elkenő stílusban reagálni, keverve a szezont a fazonnal.
"De azt gondolom, a topikban már nem igazán erre kiváncsiak a kedves olv.társak, ezt tiszteletben kellene tartani."
A topicban nem a Q400-as érvek nélküli kritizálására kiváncsiak a topictársak és nem is arra, hogy hasonlóan érvek nélküli, a tényeket hamis színben feltüntető, elkenő stílusban megvédd azt, aki ezt teszi. Ezt kellene tiszteletben tartani, no meg azokat, akik eddig is ennek szellemében szóltak hozzá - ebben a topicban is.
Végezetül, ha már idézettel kedveskedtél nekem, belőlem is kikívánkozik egy idézet: "Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna." (Boethius)
lehet szidni mindenkit, ha Merciből átültetnek mondjuk egy Hyundai Atos-ba (azér a Q400 nem Trabi, na :) ), de úgy gondolom, normális ember nem dolgozik saját maga ellen.
ergo ha folyton morgok, szidom az Atos-t, elmondom mindennek, úton-útfélen, mindenkivel erről panaszkodom, akkor saját magamnak teszek rosszat. ferde hangulatban dolgozni az Atos-on sokkal rosszabb, mintha kihoznám a helyzetből a legjobbat.
lehet vitatni, hogy miért pont épp a Dash, de most már tökmindegy, itt van, repülni kell vele és kész.
úgy gondolom, normális ember elfogadja a döntést, és megpróbálja pozitívra fordítani a dolgot. kizárt, hogy ne lenne pozitív oldala a gépnek.
és ez a szerelőkre is vonatkozik.
mindenki örüljön, hogy van munkája, és nem csak ebben a válságban, hanem amúgy is.
ha az utasokért dolgozom, akkor az ő szempontjaikat nézem, az ő kellemes utazásukért k-u-t-y-a-k-ö-t-e-l-e-s-s-é-g-e-m mindent megtenni.
be kéne fejezni a siránkozást, az úrhatnám hozzáállást.
mind a magyar szerelőgárda, mind a repülőszemélyzet van annyira intelligens és tehetséges, hogy a gyermekbetegségeken (mármint a cégnél új típusként), esetleg kikerülhető gyengeségeken (konstrukciós- és egyéb) átlökdösse a gépet.
minden, de minden gépnél találhatunk fikázni valót. a 767-eseink öregek és kopottak, a 737-esek kevés székkel mennek a súlyukhoz képest, a vécéik szűkek, a folyosó szintén, a Fokker szintén kivénhedt, szűk és kopott, a CRJ klímája lefagyasztotta a lábamat, fejnél meg meleg volt, szűk, stb stb stb, vég nélkül lehet folytatni. repültem ATR-rel is, az sem jobb a Dash-nál, sőt.
egyszóval: álljon már le a kedves állomány a sírással, és dolgozzon legjobb tudása szerint - igen, a nehézségek mellett ki kell tudni hozni a legjobbat egy repülésből. ezért dolgoznak ott, ahol.
a kórházi nővér, orvos is mindent megtesz az éhbérért, ahogy a tanár is (a kivétel pedig nem indok, vagy példa az ellenkezőjére.)
pont.
és nem, nem vagyok Malév-menedzser, sem rózsadombi ficsúr.