Egyébként ez az Újkéry Csaba múlt vasárnap nyilatkozott az MTV1-n a Főtér c. műsorban.
Amikor a riporter megkérdezte tőle, hogy kit tart a legnagyobb somogyi betyárnak, az alábbi neveket sorolta:
Gölöncsér Jóska
"Pali betyár", azaz Mészáros Pál.
A Patkó-fivérek
Bergánék (?).
Érdekes viszont, hogy a Küllős könyvében veszedelmes betyárvezérként ábrázolt Juhász andrást meg sem említette.
Mészáros Pali annyiban érdemel említést, hogy ő az 1848-1849-es szabadságharcban a "vármegye katonája" volt, amiért a szabadságharc után üldözni kezdték és betyárnak állt a somogyi rengetegben.
Az a legenda járta róla, hogy nem fogja a golyó és csak pipaszárral lehet lelőni...
Végül 1860 körül a pandúrnak állt sógora végzett vele, a népi hagyomány szerint golyó helyett pipaszárat lőtt a szívébe.
A síremléke ma is megtalálható Kaposvártól nem messze, állítólag mindig van friss virág rajta.
Újkéry Csaba, kaposvári lakos, a Somogy megyei bíróság dolgozója (ha jól értettem) írt még 2000-ben egy Zsiványok c. könyvet, amelyben a magyar betyárvilággal foglalkozik.
Szerintem ezt is érdemes lenne beszerezni és elolvasni:
Érdekes, meg kell adni. Nekem erősen rémlik, hogy valamelyik "eastern" filmnek Gelencsér Jóska volt a főhőse, de azt hittem, Szomjas György csak kitalálta ezt az illusztris alakot.
Nézzétek csak, milyen csemegét találtam Gölöncsér Jóskáról, az egyik utolsó somogyi betyárról és elfogatásáról:
"Ezen iratokat tanulmányozva bukkantam egy érdekes vádalku irataira, melyek az utolsó dunántúli betyárbanda elfogásakor keletkeztek. A romantikus betyártörténetek is ebben az időben gyökereznek. A XIX. század elején, közepén a hosszú katonáskodás és a földesúri szolgáltatás megtagadása miatt menekülő szegénylegények a nép képzeletében hősként éltek, mint az igazság bajnokai. Még dalokban is megénekelték Rózsa Sándort, Vidróckit, de a dunántúli Sobri Jóska és Savanyu Józsi is a romantikus betyárok táborát gazdagították. A XIX. század közepének valósága persze nem volt ilyen romantikus. A még működő rablóbandák tagjai már nem az életfogytig tartó katonáskodás vagy az elviselhetetlen földesúri teher elől menekültek, hanem jól átgondolt terv szerint fosztogatták az egyre gazdagodó polgárságot. Céljuk nem az élelemszerzés, hanem a zavarosban halászó orgazdák megrendeléseinek megfelelő áruk előteremtése volt. Ezen áruk megszerzése érdekében nem riadtak viszza a brutális gyilkosságoktól sem. A betyárvilág utolsó fellángolásának letörésére a kiegyezést követő évben, 1868-ban különleges megbízatással királyi biztost is kineveztek gróf Ráday Gedeon személyében.A pécsi levéltári kutatásaim során én Gölöncsér Józsi bandájának felszámolására tett intézkedésekkel és tervekkel találkoztam. Somogy megyében az 1860-as évek közepére már csak Gölöncsér Józsi és bandája nyugtalanította a Dunántúl falvait, tanyáit. Az elfogásukra tett intézkedések hatástalanok maradtak, mert a jól szervezett orgazda hálózat segítségével könnyen kereket oldottak és a Dráván átkelve elérhetetlenné váltak a magyar hatóságok számára. A veszélyes rablóbanda felszámolása egyre sürgetőbbé vált. 1864-ben, a banda egyik tagjának elfogását követően merült fel a vádalku kötésének lehetősége. Dolgozatomban ennek tanulságait vizsgálom.Az általam e témakörben feltárt iratok között Mérey Károly Somogy megye főispánja és Hegyessy János szigetvári járási főszolgabíró között folyt hivatali levelezés iratai, utasítások, megbízólevelek, beszámoló jelentések, kihallgatás során keletkezett feljegyzések találhatók. A főszolgabíró leveleinek csak a piszkozati példányai vannak meg. Ennek ellenére az események jól nyomon követhetők a piszkozati példányok alapján is mert a főispáni eredeti levelek tartalma összecseng a főszolgabíró leveleivel.A történet röviden így szól: 1864. december elején fogták el a pandúrok Gölöncsér Józsi bandájának egyik tagját, Soromfay Józsefet. Hegyessy János szigetvári főszolgabíró felajánlotta számára a vádalku lehetőségét, amit Soromfay elfogadott és vállalta a hatóságokkal való együttműködést, az orgazdák, a bujtatók és a rablóbanda feladását. Hegyessy főszolgabíró tájékoztatta Mérey Károlyt Somogy megye főispánját a vádalku lehetőségéről. Mérey a helytartón keresztül kérte a király hozzájárulását. Ennek megérkezése után Soromfay információi alapján letartóztatták az orgazdák egy részét, valamint a rablókkal együttműködőket, akik jó pénzért bujtatták őket. A légüres térbe került rablók elfogására indított első akció sikertelen volt. Hogy Soromfay tovább folytathatta tevékenységét annak köszönhető, hogy a tűzharc során megsebesült majd meghalt rablóra lehetett fogni az árulást. Így Soromfay ismét Somogyba csalogatta a rablókat gazdag zsákmányt , és biztos búvóhelyet ígérve. A második, immár sikeres elfogási akciót követően Soromfay még közreműködött az időközben elbujt orgazdák kézre kerítésében is.Áldásos tevékenysége nem maradt jutalom nélkül, mert a királyi kegyelem biztosította a szabadságát, sőt a szigetvári főszolgabíró biztos állást is szerzett számára. Szigetvár lámpagyújtogatója lett. Romantikus betyáröltözetet vett magára és ebben végezte munkáját, közben pedig néhány pohár borért szívesen mesélte kiszínezett történeteit a kocsmákban."
Őtletes, meg kell adni! Olyan, mint az 1800-as évek elején a jelzőkészülék Franciaországban, esetleg a "gellérthegyi távirgány". Mindkettőnek hátránya, hogy éjszaka vagy ködben nem használható.
Egy kapcsolódó téma Seimilanista kartács tollából, a Néprajz topikból átmásolva:
Pásztorok jelzései
Pusztai csárdák cégére az épület végén, a padláslyukon kidugott rúdon függött. Hosszú nyakú üveg, maréknyi fenyőforgács és egy-két színes szalag volt rajta leggyakrabban. A borosüveg azt hirdeti, hogy itt bort mérnek, a fenyőfa forgács pedig azt, hogy itt ennivaló is kapható. A szalagok száma azt adta hírül, hány csaplárosnő van a csárdában Pásztorok jelzései kútgémmel (1970-es évek): 1. vigyázz, hivatalos ember érkezett, 2. hajtsák a gulyát vagy ménest az itatóhelyre, 3. elkészült az ebéd, jöjjenek ebédelni, 4. nagy baj, szerencsétlenség történt, 5. vigyázz, megérkezett az olvasó (számvevő) bizottság, 6. vigyázz, látogató gazdák érkeztek, 7. a kút vize nem iható, 8. a kút elromlott, 9. a számadó nincs a közelben, 10. nő tartózkodik a pásztorálláson, 11. megérkezett az ócskás, lehet adni-venni. Nádudvar, Hajdú vármegye
A kútgémmel való jelzést már Hermann Ottó is említette, mint a legkiválóbb telegráfot, amit a betyárok és pártolóik használnak. Megemlített még olyan jelzést is, amit a menyecske tett ki, ha a gazda nem volt otthon, bár ez sok gondot okozhatott, hisz' nemcsak az láthatta akinek szólt. ..
Földrajzilag jól passzol a képbe, hiszen a banda működési területe főleg a Bugac vidékére, valamint a Bugactól északra lévő területekre (Dabas, Újhartyán, Páhi stb.) esett.
Egyébként pedig Bócsa, ahonnan Bogár Imre származott, a térkép szerint nem Nagykőrös mellett van, mint Küllős könyve állítja, hanem jóval délebbre, Soltvadkerttől kb. 15-20 km nyugati irányban. Ez a vidék a Bugac déli pereme.
A Habsburg Birodalom újoncozási rendszere meglehetősen elavult volt: 1715-től 1807-ig verbunk (német Werbung) és fogdosás útján, 1807-től pedig sorshúzás útján töltötték be a falvakra, városokra előírt kvótát.
Namost elképzelhető, hogy abban az időben, amikor a nép közel 100 %-a írástudatlan volt, a sorshúzásos rendszer micsoda visszaélésekre adott lehetőséget.
Azt is előírta ez a rendelet, hogy házzal és telekkel bíró jobbágygazdát nem lehetett katonának vinni. A nincsteleneket annál inkább.
A falusi és városi bírák ezt a rendeletet használták lehetőségként, hogy a településről eltávolítsák a hangadó elégedetleneket és a falurosszákat.
Pedig Kaiser Franz, aki ezt a rendeletet meghozta 1807-ben, csupán jót akart szegény magyar parasztnak, hogy az világot lásson. az Alpesek égbe nyúló, havas gerinceit vagy éppen Észak-Itália szépséges városait:-)
(Tíz évre a gyalogosnak, tizenkét évre a lovasnak...)
A magyar paraszt azonban - akkoriban még - nem volt az a világlátó fajta és inkább megszökött a katonaság elől.
1807 után a dunántúli és felvidéki erdőségek és az alföldi puszták, mocsarak megteltek csavargó, lopásból élő, az erőszaktól sem visszariadó katonaszökevényektől, akik a betyárság egyik "alaputánpótlását" képezték.
Több vármegyei beadvány is foglalkozik ezzel a maga korában igen jelentős problémával, pl. az az 1810. évi Szabolcs vármegyei beadvány, amely a statáriális bírósáég felállítását kéri engedélyezni vagy egy másik, szintén szabolcs vármegyei rendelet, amelyben elrendelik az összes (!!!) csárda lerombolását, lévén, hogy a csárdák voltak fő búvóhelyei a katonaszökevényeknek, csabvargóknak és betyároknak.
"Maga a nagyar betyárélet, melynek gyökere nem is valami természeti gonosz hajlamban, hanem inkább bizonyos kényszerekben-katonafogdosás, erőszakos elnyomatás, mély megbántás hatalmasok részéről-rejtett, egyetlen vonásában nem hasonlított például az olasz brigantaggiohoz. A leghíresebb magyar betyárok nem voltak öldöklő,kegyetlenkedő banditák. Ellenben a legnagyobb mértékben ki volt fejlődve bennük a portyázó, rablásból is élő nomád jelleme." (Herman Ottó:A magyar nép arca és jelleme,1902.)
(OFF) Napi hír, hogy több száz kiló sufniban tárolt disznóhúst és zsírt találtak Monoron , fényévekkel ezelőtt lejárt szavatossággal, hűtés nélkül, élősködők közt tárolva őket. Más helyt meg egy nyíregyházi konzervgyár tárolt több száz tonna erjedő gyümölcs- és zöldséglevet.
Valahogy észbe jut ilyenkor az, amit még Berzsenyi írt az üzérkedő, gyerekkoruktól lopásra tanított alföldi subásokról. A dolognak emezeknél, vagy kétszáz évvel később is zamata van: a stikli márhogynem magától értetődőnek, természetesnek tűnik, a szomszéd oldaláról is a mindennapok része, a távolban meg ott ácsorog az államhatalom a maga elvárásaival.
Nád Pista az utolós félemetes dél-dunántúli betyár volt.
Zala és Somogy vármegyék határán garázdálkodott, Sármellék község környékén főleg.
A Kis-Balaton végtelen nádasaiban voltak búvóhelyei a pandúrok elől, azért hívták Nád Pistának. Mert ez olyan felvett betyárnév volt és nem az igazi neve...
Arról is híres volt, hogy szívesen mulatozott rézsarkantyús bőrcsizmában, bő gatyában, cifra viseletben, pörgekalapban a környékbeli csárdákban.
Bár igaz is, ismersz é olyan magyar "bétjarot", aki nem szeretett a csárda nevezetű vendéglátóipari egységekben mulatozni?...:-)
Szegény Nád Pistát végül 1885-ben fogta el a karhatalom, egy évvel az utolsó bakonyi betyár, Savanyú Jóska elfogása után.
A néphagyomány szerint négy pandúr életének a kioltásáért volt felelős és Sopronkőhidára vitték börtönbe.
Nagyjából ennyit ír róla Küllős Imola, aki szemmel láthatóan többre becsüli a nép ajkán élő hagyományokat, történeteket, mint a száraz levéltári adatokat....
Dobos pedig említve se volt. Amúgy 'a' Jakab Samuról kerestem akárcsa' egy kis infót a Borovszky-féle Magyarország Vármegyéi és Városai DVD-n ('azt hiszem III-as). S az jött szembe - eddig nem közölt - információként, amit beemeltem (de hát ezt írtam is.) Oszt annyi.
Várjuk még várjuk, az új magyar csodákat betyárokat. :)
:-) Köszi az írást.Tehát a név igaz.A családi legend szerint , az egyik ősöm testvére famulusa volt ennek a Jakab Samunak.Bár úgy vélem , nem lehetett nagy formátumú alak.
Dobos Gábort azért ne rendezd le pár szóval: amennyire a Küllős-könyvből kihámozható, a Rózsa Sándor utolsó elfogása (1869) utáni kor egyik legnagyobb tiszántúli betyárja volt.
A néphagyomány magas, szép testalkatú, ugyanakkor roppant vakmerő és furfangos alaknak tartotta.
A néphagyomány szerint a szegényektől soha nem rabolt, csak a gazdagoktól, zsidóktól és papoktól.
Egy alkalommal még magát a nagyváradi püspököt is kirabolta.
Ugyanakkor vér egyáltalán nem tapadt a kezéhez, rablásait részben furfanggal, részben fenyegetéssel hajtotta végre.
Elfogatása után az Illavai fegyházba szállították, 20 év büntetést kapott, de jó magaviselete miatt kettőt (ó, hogy nem szakadtak meg!) elengedtek...
A bihari nép nagyon szerette, valóságos népi hős volt, aféle magyar Robin Hood.
Most, hogy így jött segítség Tiszakarád és Szabolcs vármegye 'képében', megnéztem, ír-e valamit Borovszky erről a Jakab legényről. 'Hát sömmit. De a betyár szóra ilyeneket ad fel:
1. Szabolcs vármegyénél:
Betyárromantika. E fejezetet még a „régi idők” betyár romantikájának egy a népből származó, ismert alakjával akarjuk befejezni. Ez Gesztely Jóska, más néven Geszten József, a ki a 40-es években öt vármegyét tartott rettegésben. Viselt dolgairól a törvénykezési részben van szó, itt csak azt említjük meg, hogy a nép száján a 40-es években több népdal járta Gesztely Jóskáról. Ezek egyike – melyet Kovács István kir. táblai birónak még kinyomozni sikerült, és a melynek szerzője, állítólag, maga a híres rabló volt – a következő: Erdők, mezők, vad ligetek, De sokat jártam bennetek! De sok nappalt éjszakával Töltöttem el bujdosással! Zöld erdőnek lombos ága Sokat búsultam alatta. Gesztely Jóska két szép lánya Mindig aztat siratgatja. Édes anyám sok szép szava… Kit fogadtam, kit meg soha. Fogadnám most, de már késő Hull a könnyem, mint az eső. Gesztely Jóska a kállai várnak volt a rabja és ott járta híres „kállai kettőst”. Megszökött és zsandár golyója alatt halt meg, az akkor még sűrű geszterédi erdőben, üldözés közben
A Zöld Marczik, Angyal Bandik, Palatinszky, vagy épen Sobri Jóska fajtájából való igazi rabló betyár utolsónak Gesztely Jóska, valódi nevén: Geszten József foglalkoztatta az 1848. év előtti nemes vármegyei törvényszéket. Megyei levéltári feljegyzés szerint „a Geszten rablásai megvizsgálására s a büntettesek elitélésére alakitott törvényszék” Jármy Tamás, Némethy József, Ferenczy Alajos táblabírák és Horváth Pál jegyző részvételével már 1845. év óta foglalkozott Gesztely József három vármegyére terjedő bűnügyével, de csak az 1847. év őszén tartott nyolczados törvényszéken Jármy Tamás elnöklete alatt Sulyok Dániel, Baksay István táblabírák, Kállay Ödön főszolgabíró, Szunyoghy Ferencz esküdt, Nagy István főügyész és Apagyi Antal helyettes jegyzőből álló fenyítő bíróság itelte el, miután Zsiros Pista rablótársa a nemes törvényszék egyik szembesítő űlésében szemébe mondta, és rá vallotta viselt dolgaikat, a miért aztán az oroszlán erejü Gesztely József mielőtt észrevette volna a nemes bíróság, lecsavarítva kezéről a vasat, úgy ütötte arczul czinkostársát, hogy lebukott előtte. Az 1848-iki mozgalmas időszak Gesztely József és társainak is meghozta még egyszer a szabadulást, a mikor a vármegye épen az ő vezérlete alatt eresztette szabadon a kállai vár híres rabjait, hogy ők is segítsenek a hadi élelem zsákmányolásával pusztítani a muszkát és védeni a hazát… Ennek az engesztelő hivatásnak betöltése után azonban Gesztely Jóska sem sokáig élvezte visszanyert szabadságát, mert azután ujra bajba és hamar kézre kerűlt, el is itéltetett és így több ízben is volt módjában viselni a régi vármegye nehéz lánczát abban a kállai várban, a melyben minden a régi volt még ugyan ekkor is, csak a rendszer és a bírák voltak ujak és a honnan Gesztely Jóska is elkívánkozott. Több ízben sikerült is megszöknie. Ha máskor nem, hát a rabok által végzett vízhordás idején. Már az 50-es évek elején ilyen alkalmat használt fel, a mikor épen Kállay Ákosnak a kútnál talált lovára teremve, vitte el magával a vármegye csörgő lánczát. Ez a szökése azonban utolsó volt, mert Gesztely Józsefet, a ki öt vármegyéből panaszolt sok híres rablásnak elkövetését ismerte be, de mindig haragra lobbanva tagadta és tiltakozott az ellen, hogy valakit meggyilkolt volna, s a nép szóbeszéde szerint egyik társát épen azért önmaga lőtte le, mert az általuk kirabolt papot megölte, a geszterédi, akkor még sűrü, nagy erdőben utoljára is a zsandár golyója terítette le, s a zöld erdő harasztja itta be nyugtalan vérét; habár az volt is utána a nóta, a mivel akasztófára huzását kommentálja a nép ítélete, hogy: „Gesztely Józsi temetője, Kinn van a lába belőle, Hideg eső esik rája,
Megfázik a lába szára.”
2. Bihar vármegyénél (mert az is azon a lemezen van):
"Az 1871. évben tartott országos csendbiztosi kongresszusra O'sváth Pál és Mezidhráczky Frigyes csendbiztosok küldettek ki, kik közül különösen O'sváth Pál (ő irta a „Csendőr kell-e vagy pandur?” czímű művet és adta ki két vaskos kötetben a „Sárréti járás leírását.”) olyan jó névre tett szert, hogy sok esetben más vármegyék is meghívták bonyolultabb bűnesetek kinyomozására. A közbiztonság annyira meg volt zavarva, hogy 1875. elején félévi időtartamra rögtönítélő biróság (statárium) lett felállítva. Dobos Gábort nemsokára el is fogta Sütő Imre és Farkas István, kik közül az elsőt 500, a másodikat 200 frt jutalomban részesítette a belügyminiszter. 1877-ben is garázdálkodott a Csercsel Juon-féle rablóbanda Belényes környékén. E banda kiirtása körül szerzett érdemeiért Kurteszku László csendbiztos 250 frt jutalmat kapott, Beliczay Sándor szolgabíró pedig a koronás aranyérdemkeresztet. 1878-ban Meze Vaszali betyár erőszakoskodásait szüntették meg, kinek elfogatása körül Czokos Péter csendlegény tüntette ki magát; Drág-Csékén és Topesten pedig a volt földesurak és a lakosság között az úrbéri per befejezése alkalmából oly nagymérvű izgatottság támadt, hogy katonai erő kirendelése vált szükségessé. 1879-ben is garázdálkodtak künnálló fegyveres rablók Tenke, Belényes, Bél vidékén, de elfogták őket. Az Arad-megyéből átjött 6 tagu fegyveres rablóbandát 1880. október 14. és 20-án Missuray János csendbiztos fogta el."
