A gyerek nagyon kínlódott, hogy felhúzza a csizmáját, erre hát
odament neki segíteni az óvónéni. Bizony nagyon megizzadt, amire a kisfiú lábára felráncigálta a csizmát, ám alighogy letörölte a homlokáról a verejtéket, a kissrác azt mondja:
- Óvónéni, fordítva van a lábamon a csizma.
A n~o látta, hogy a gyereknek igaza van, hát gyorsan lehúzta róla, és ismét nagy kínlódások közepette,most már rendesen felcibálta a kissrác lábára. Ekkor a kisfiú megint csak megszólal:
- Ez nem is az én csizmám!
Az óvónő egyre idegesebb lett, őrült tempóban lerángatta a gyerek lábáról
a csizmát, miközben az folytatta a mondókáját:
- ... hanem a bátyámé, csak ő már kinőtte, és ma reggel ezt adta rám az anyukám.
Az óvónő már lilát látott, de uralkodott magán.
Ismét ráadta a kisfiú lábára a csizmát, pedig még mindig nagyon sok
tuszkolást igényelt a művelet. Na, végre, gondolta az óvónő, majd megkérdezte a gyereket:
A háztartási alkalmazott fizetésemelést kér. Az asszony nem örül a kérésnek és megkérdezi: - Maris, miért kellene felemelnem a fizetésedet? - Asszonyom, három oka van. Az első: én szebben vasalok, mint maga. - Ki mondta neked, hogy szebben vasalsz nálam? - A maga férje mondta. - Ó!!! - A második ok az, hogy én jobban főzök, mint maga. - Ez tiszta hazugság, ki mondta neked, hogy jobban főzöl nálam? - Ezt is a maga férje mondta. - A fenébe!!! - A harmadik ok az, hogy én jobb vagyok az ágyban, mint maga. Az asszony felháborodik. - Ezt is a férjem mondta neked?! - Nem, asszonyom, ezt a kertész mondta nekem.
Szaddam meghívja Busht a házába és odaad neki egy három gombos távirányítót, aztán így szól: - Nyomd meg a gombokat! Megnyomja az egyiket, ráömlik egy korsó víz, megnyomja a másikat, fejére esik a korsó, megnyomja a harmadik gombot, egy bokszkesztyű gyomorszájon üti. Felidegesedik és hazamegy. Ezután George meghívja Szaddamot, ő is ad neki egy három gombos távirányítót. Szaddam megnyomja az első gombot, nem történik semmi, aztán a többinél sem. Megszólal Szaddam: - Ezért kellett idejönnöm? Mehetek már haza? Erre Bush: - Hova haza?
Most kaptam. Jókat vihogtam rajta. Megosztom veletek.
Jelenetek egy házasságból:
Férj a feleségnek: - Gondoltad volna drágám, hogy a házastársakat ugyanolyan jogok illetik meg? - Fogd be a pofád Béla és vasalj tovább!
Feleség a férjének: - Szívem, tudod mit szeretnék az ötvenedik születésnapomra? Egy nercet vagy egy rókát. - Rendben van, nekem mindegy, de a ketrecet neked kell tisztítanod!
Férj hazaér, párja dühösen rátámad: -Te szemétláda! Hogy kerül ez a női bugyi a kabátod zsebébe? A férj hűvösen végigméri: - A szomszéd adta ide. Tegnap nála hagytad!
Az anyós felhívja orvos vejét. - Fiam, kificamodott a bokám, most mit csináljak? - Sántítson mama!
A 78 éves Gyuri bácsi már alig tud járni. Szomszédja, hogy feldobja az öreg hangulatát, azt mondja neki: - Jöjjön, Gyuri bácsi, elmegyünk kurvázni. - Jaj fiam, nem megy az már nekem. - Dehogynem! Kiállunk a sarokra és aki arra jön, mind lekurvázzuk.
Két ember Moszkvában egy csoda Mercedest mustrálgat a hetvenes években. Az egyik megszólal: - Én nem adnám oda egy Volgáért! - Aha... - Az sokkal masszívabb, meg gyorsabb is. - Uhm... - Meg az üzembiztonsága is magasan a Merci felett áll. A másik ember a sok hülyeséget már nem állja meg: - Mondja, ismeri maga egyátalán az autókat? - Azokat igen. Magát viszont nem.
Három EU-s pénzügyminiszter beszélget Brüsszelben országaik életszínvonaláról.
- Nálunk az átlag havi nettó fizetés 3500 EUR, mondja a német. 3000 EUR-ból meg lehet élni, és az államot nem érdekli, hogy a maradék ötszázzal mit kezd a lakosság.
- Nálunk az átlag 3000 EUR, mondja az osztrák. 2600 EUR-ból meg lehet élni, és az államot nem érdekli, mit kezd a nép a maradék 400 Euróval.
- Nálunk az átlag 650 EUR, mondja a magyar. 700-ból meg lehet élni és az államot nem érdekli, a maradék 50-et honnét szedi össze a lakosság....
Egy nő jön a dokihoz kékre-zöldre verve, mire a doki felkiált:
- Istenem, mi történt magával?! A nő sírva mondja: - Akárhányszor jön haza az uram részegen, mindannyiszor megver ... - Hmm, - mondja az orvos - tudok erre egy teljesen biztos és hatásos szert! Azután, hogy az ura hazaért, vegyen egy csésze kamillateát és öblítse vele a torkát, alaposon öblögessen!
Kettő hét múlva jön ugyanez a nő a dokihoz; virágzóan néz ki és mondja:
- Doktor úr, ez csodálatos amit javasolt! Képzelje, jön az uram holt részegen én meg csak öblögetem, öblögetem a torkom, ő meg nem bánt engem ... - No látja! - mondja a doki szerényen - egyszerűen csak kussolni kell ...
Keserédes történet: Az orvosomnál voltam, nosztalgiáztunk. Kitűnő belgyógyász szakorvos. Állandóan tele a rendelője. Kb. 20 éve egy pesti kórházban dolgozott. Megmentette egy OTP csúcsvezető gyerekének az életét. Hála: Tudom, doktor úr, hogy pénzt nem fogad el, sőt egy szál cigit sem. De ha építkezne, szóljon, azonnal intézkedek. Válasz: köszönöm, jó nekünk itt a XXXXX lakótelepen. Eltelt néhány év, és komoly családi okok miatt telket vettek Érden. Telefon a csúcsvezetőnek. Kérdés: építkezik, doktor úr? Válasz: igen. Kérdés: Hol, és ki a tervező? Válasz: Érden, és VZ. Nos, másnap blattyogok be a hivatalba, elkap az utcán a helyi OTP műszaki ellenőre: Mikor hozod XY doki anyagát? Már elő van készítve a hitel. Én: haggyál már, egyeztetni megyek a műszakra. Hivatal, folyosó. Iktató vezetője: hoztad XY doki anyagát? Már előkészítettük az iktatást. Én: Haggyál már. Még csak egyeztetek. Műszaki osztály: Hoztad XY doki anyagát? Meg van fogalmazva az engedély. Én: Nem, csak egyeztetem a vázlatokat. Blattyogok haza. Hogy fogad a gyerek? Apa, hívott XY dr. Én: elegem van, kiugrok az ablakon.
Nos, azt mondja ma az orvosom: Tudod, ha az illető nem szól ide , talán még most is az engedélyre várnék.
Drágám, nem láttad azt a könyvet, amit a múlt héten vettünk? - Melyiket? - A Hogyan éljünk 120 évig címűt ! - Ja azt?! Kidobtam! - Kidobtad?! De hát miért? - Mert rajtakaptam anyádat, hogy azt olvasgatja...Két barát beszélget: - Az orvosom azt mondta, ha nem mondok le a szexről, hamarosan meghalok. - Hogy-hogy? - A felesége a barátnőm
Ha valaki képes kijavítani AZ összes múltbéli hibáját, akkor valószínűleg AZ önéletrajzát írja
A diáklány későn ér haza az edzésről. - Mit csináltatok ilyen sokáig? - förmed rá az anyja. - Az edzőm rámparancsolt, hogy csináljak még száz fekvőtámaszt. - Na és sikerült? - Nem, már ötvennél elment.
- Ki az abszolút könyörtelen tolvaj? - ??? - Aki nem a televíziót lopja el, hanem a távirányítót és a ház előtt sétálgatva kívülről váltogatja a csatornákat, aztán megvárja, míg az ablakon kidobják a tévét.
Székely bácsi dobozos sört vesz. Nosza, elő a bicskát, körbevágja, s jóízűen kortyol. Eladó: - De hát bácsi, nem úgy kell, itt van ez a karika, ezt ha meghúzza, ki van bontva! - á, az csak olyanoknak kell, akiknek nincs bicskájuk!!!
A székely parasztbácsi elhatározza, hogy továbbtanul. Elmegy hát az iskolába, ahol egy felvételi vizsgán kell átesnie matematikából. - Ha én adok magának két nyulat, aztán még két nyulat, majd még kettőt, hány nyula lesz? - kérdi a vizsgáztató. - Hát bizony, akkor hét! - feleli a bácsi. - Na, ezt gondolja át még egyszer! Ha adok magának háromszor két nyulat, akkor hány nyula lesz? - kérdi újra a vizsgáztató. - Hét! - mondja a bácsi határozottan. - De ember, még ezt az egyszerű számtanfeladatot sem tudja megoldani? Nem tudja, mennyi háromszor kettő? - Háromszor kettő az hat! - mondja erre a bácsi. - Akkor az előbb miért hetet mondott? - teszi fel a kérdést dühösen a vizsgáztató. - Az előbb nyulat kérdezett, abból meg van nekem otthon is egy!
Az öreg székely elkezd fohászkodni a Jóistenhez: - Édes, drága Jóistenem, én olyan nagyon szeretem a feleségemet, hogy mindenemet odaadnám érte! - Ne engedd, hogy beteg legyen, legyek inkább én! - Ne engedd, hogy szenvedjen az életben, szenvedjek inkább én! - Ne engedd, hogy özvegy legyen, legyek inkább én!
Fiatal házaspár az anyósnál lakik. Reggel felkel az ifjú férj és azt mondja: - Asszony, minden reggel az asztalon legyen egy feles! Asszony: - Hogy-hogy? Anyós: - Hogy-hogy? Férj: - Úgy hogy én vagyok a ház ura. Második nap reggel. - Asszony, minden reggel új nyakkendő, új ing legyen kikészítve! Asszony: - Hogy-hogy? Anyós: - Hogy-hogy? Férj: - Úgy hogy én vagyok a ház ura. Harmadik reggel. - Asszony, egy éjszaka veled, egy éjszaka anyáddal hálok. Asszony: - Hogy-hogy? Anyós: - Úgy, hogy ő a ház ura.
A gépész meghal és Szent Péter elé kerül, aki hiába keresi a listáján, nem találja. - Sajnos rossz helyre irányították, menjen a Pokol kapujához! A gépész azonban nem elégedett a Pokol szolgáltatásaival ezért kiépíti a légkondicionálást, a vízöblítésű wc-ket és a mozgólépcsőt. Így népszerűvé válik. Egy nap az Úr hívja a Sátánt telefonon: - Hogy megy a sorotok ott lent? - Remekül, – válaszol a Sátán – amióta ideküldtétek a gépészt van légkondink, wc-nk és mozgólépcsőnk is. - Hogyan? Ez csak tévedés lehetett! Azonnal küldjétek fel hozzánk! - Szó se lehet róla! Tetszik amit csinál. - Küld ide hozzám, mert beperellek! - Igen? – jön a válasz a Pokolból – És honnan veszel egy ügyvédet?
A férj elutazik. A felesége élvezi a helyzetet és a férj barátjával "tölti az időt". Megcsörren a telefon, a nő rohan felvenni. Beszélgetés után visszajön, a férfi megkérdezi: - Ki volt az? - A férjem. Azt mondta, hogy most épp veled horgászik, és hogy most fogtál egy hatalmas pontyot...
- Hallom, drágám, meghalt a férjed! - Képzeld, drágám, alig négy nappal az esküvő után... - Szegény ember! Legalább nem szenvedett sokat!
- Hallom megnősültél. - Igen, már sehogy sem ízlett a vendéglői koszt. - Na és most? - Most már ízlik
Ketten támasztják a pultot a kocsmában. - Látom üres a poharad. Kérsz még egyet? - Dehogy kérek! Mi a francot kezdjek két üres pohárral?!
Az egyik haver mondja a másik havernak: - Te mit iszol? - Nekem nyolc. - Nekem is. Akkor 16 rövid lesz!
Megy két részeg ki a kocsmából mikor elhagyták úgy 150-200 méterre megszólal az egyik: - Te, nagy gond van, elfelejtettem pisilni! Mire a másik: - Semmi baj, majd én megtanítalak.
A különbség nem az, hogy cigány, zsidó, székely vagy skót, hanem hogy megalázó, rosszindulatú az a "vicc", vagy finom humor van benne. A becsületet sértő történeteket nem tudom viccként értelmezni. Mert az általam kifogásot "viccek" és a valódi viccek között pont annyi a különbség, mint az undormányokat idehányó alakok és az emberek között. Aki meg nem érti ezt, az is csak magáról állítja ki a (lelki-) szegénységi bizonyítványt.
Most kaptam: "Egy feleség panaszolja a barátnőjének, hogy nem élvezi a szexet. Ha alul van, klausztrofóbiája van, ha felül van szédül. - Próbáltátok már oldalról? - Igen, de akkor nem látom a tévét. "
Ez nem vicc!!!
ÉRDEN IS ŐNÖKÉRT
A
KÉTFARKÚ KUTYA
Az ingyen sör és az örök élet nekünk is jár! De kell még más is!
1.Érd megyei jogú farkat érdemel!
2.Az eddigiek csak uszodákat építettek, mi tengerparttal gazdagítjuk a várost.
3.A nagyváros és a kertváros koncepciót ötvözve, toronyházakat építünk. De lefelé, a föld alá!. És természetesen metrót!
4.Mindenki a városközpontban érezheti majd magát.
5.Vessünk véget a Pestre járásnak, a pestiek jöjjenek ide!
6.Mi is rendszeresen pályázunk majd. Az Ercsi úti sportpályára várunk mindenkit! Hozzanak jó sok pénzt, mi majd elköltjük!
7.Nem csak szebb jövőt, de mindenkinek szebb múltat is biztosítunk.
8.………………………………………(Ide pedig írjon mindenki, amit akar.) MI MINDENT TELJESÍTÜNK! Előre megmondjuk: Csak a Pató Pál Párttal lépünk koalícióra.
Mi csak a levegővételért fizettetünk majd.Ezzel maradéktalanul megvalósítjuk, amivel a többi párt eddig csak kísérletezett.
Tisztel Érdi Polgárok! Várjuk az Önök javaslatait és támogatását!
CSAK ÖNÖKKEL EGYÜTT ÍGÉRHETÜNK NAGYOT
Höhö. Hány családod van? Sebők Gyula bácsinak a szülőfalumban 3 volt. ( nem három gyerek) Lehet tőle mintát venni. Egy csomó kölyök Fáninál, egy csomó Rézinél, és persze Arankánál is. Telket vett, bekerítette, házat épített mindegyiknek. Vett egy-egy kotlóalja csirkét. Meg egy -egy malackát is. Kiadta a parancsot: kertet megművelni, hétvégén mindíg csirkét vágni, Karácsonyra a malackát felhízlalni! És hát úgy lett.
Remélem, él még ez a cigány ember, betonozó művezető volt Pesten.
A cigány felesége már unja, hogy állandóan sötétben kell szeretkeznie. Így hát a férjére hárul a feladat, hogy oldja meg a problémát. A cigány elmegy az orvoshoz és elpanaszolja a baját. - Nagyon egyszerű! - válaszolja az orvos - Csináljátok világos szobában. Egy hét múlva visszamegy a cigány az orvoshoz. - Na, élvezte a feleséged? - kérdi az orvos. - Az ugyan nem, de a gyerekek annál inkább! - válaszolja a cigány.
A McLaren istálló Magyarországon állított össze egy új teamet, mivel észrevették, hogy a roma fiatalok hihetetlen rövid idő alatt képesek leszerelni az autók kerekeit. Mivel a versenyeket manapság már nem a versenypályákon nyerik, hanem a boxokban, egy pillanat alatt kirúgták a sokat próbált teamüket, és romákból összeállított csapattal vágtak neki a versenyeknek. Eleinte minden a legnagyobb rendben zajlott. A romák fantasztikus három másodperc alatt le- és felszerelték a versenyautó kerekeit. A probléma a következő tíz másodpercben keletkezett, amikor a romák átfestették az autót, átütötték a gyártási számát, és eladták az egész gépet a pilótával együtt a Ferrarinak.