Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök és milliárdos a Pécs városi KISZ-bizottság első titkára, a KISZ KB egyetemi és főiskolai tanácsának elnöke volt. Mozgalmi társa, Toller László, a KISZ vezetőségi tagja az egyetemen, alapszervezeti titkár. A kancelláriaminiszter, Kiss Péter szintén a kései KISZ-vezetők egyike, neve többször felmerült a Magyar Narancs hasábjain, amikor a KISZ-vagyon hollétét firtatták. Szilvásy György kuriózum a csapatban, a KISZ KB egyetemi osztályát vezette, de megjárta a MeH-t, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát, a Gyermek-, Sport- és Ifjúsági Minisztériumot, természetesen államtitkárnál alább nem adva, most a Belügyminisztériumot boldogítja közigazgatási államtitkárként, valamint komoly üzleti kapcsolat fűzi a miniszterelnökhöz. Erdős Ákos a Kommunista Ifjúsági Szövetség gazdasági hetilapjánál, az Ötletnél kezdte karrierjét mint főszerkesztő. Tunyogi László szintén KISZ KB-s múlttal ma olyan álláshalmozó, amit felsorolni is fárasztó. Többek közt tagja a Hungexpo igazgatóságának, de a Perfekt Rt. üzletág-igazgatójaként a Perfekt-csoporthoz tartozó magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezetője is, az Econ-Trust Tanácsadó Kft.-ben is dolgozik stb. Felesége, Akóts Klára a KISZ KB külügyi osztályán kezdett, utolsó értesülések szerint Medgyessy Péter leköszönt miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai tanácsadójaként tevékenykedett. Munkáját Medgyessy magas kitüntetéssel honorálta. A KISZ KB egyik volt titkára Varga Sabján László ma a Paksi Atomerőmű Rt. humánpolitikai igazgatója. Szandtner Iván, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum kitűnő tanulója, szintén volt KISZ KB-titkárként a Belügyminisztérium kabinetfőnöke. Persányi Miklós miniszter a KISZ-iskola tanára volt, amit életrajzaiba már nem ír bele.
Úgy tűnik, az oláhok mégsem hamisítottak történelmet: a legfrissebb kutatási eredmények alapján ugyanis a románok tényleg az ókori rómaiaktól származnak.
A történet a következő:
Az eddig ismerttől eltérően az anyafarkasnak nem két gyermeke született, hanem három: Romulusz, Rémusz és Románusz is. Mivel a farkasnak csak két melle volt, ezért csak két gyermeket tudott szoptatni. Így a harmadiknak (Románusz) csak az apja farka maradt.
Ezért nevezték el őket dákó-románoknak....
Félájultra verték, majd megerőszakolták Szabó Bálintot, az MSZP ifjúsági szervezetének Vas megyei elnökét 2003-ban – derül ki abból a levélből, amelyet Tóth Csaba megyei elnök írt Hiller István pártelnöknek. A lap birtokába jutott irat a súlyos bűncselekményt összefüggésbe hozza a párton belül a megyében kialakult politikai harccal, amely a 2006-os országgyűlési képviselőségért folyik.
ál Hír : Juhász Ferenc hadügyminiszter leselejtezzett T72-es harckocsikból épít házat magának . Az építészeti ritkaságnak a a csodájára jár a nemzetközi építész szakma és sok érdeklődő egyszerü adófizető .
Gyurcsány Ferenc audiencián fogadta a pápát. A pápa az audiencián kifejtette ,hogy az mszp egyes képviselői túlzott mértékben avatkoznak a Vatikán és a katolikus egyház életébe .
Az MSZP Független Alternativ Szervezete (FASZ) Népszavazást kezdeményez .
A felteenndő kérdés: Akarja-e ön ,hogy Szabolcs-Szatmár megye Magyarországhoz tartozzon . A FASZ vezetői elmondták véleményük szerint az ország csak ráfizet a szabolcsiakra. Hatalmas összegeket emészt fel a szociális és egészségügyi ellátásuk mig a befizetéseik csekélyek. A sikeres népszavazás után Szabolcs -Szatmár megye Ukrajnához vagy Romániához tartozhatna. A jobb megoldás talán Ukrajna lenne,mivel igy Románi esetleges EU csatlakozása után sem tudná elözönleni Magyarországot a sok szabolcsi.
Hang: - Gyurcsány Ferenc vagyok a NEMzet miniszterelnöke. A kormány NEM kampányol,ismétlem: NEM kampányol a NEM mellett. Csak NEM képzeli a jobboldal, hogy NEM tartjuk be a törvényeket... NEM NEM SOHA! NEMekből nem lehet jövőt építeni! És még rám mondják, hogy NEM törődöm a határontúli magyarsággal, amikor megrendelésekkel halmoztam el a székelyudvarhelyi nyomdát! A közvélemény ellenében is kész vagyok további megrendeléseket adni!
Kovács László vagyok. A romániai, szerbiai, ukrajnai és szlovákiai magyarságnak nincs szüksége kettős állampolgárságra, mert nem az útlevél határozza meg az identitást. Magam például magyar útlevéllel szolgálom más államok érdekeit - eredményesen...
Vojnik Mária szocialista egészségügyi államtitkár vagyok. Szakértőink hatástanulmányai szerint elsősorban a 85 év feletti korosztály áttelepülése várható, ami óriási szociális feszültséggel és a közbiztonság súlyos leromlásával jár majd. 20 millió beköltözővel számolunk, hiszen mindenkinek van anyja, apja, azoknak is, és azoknak is, és azoknak is, visszafelé hatványozottan nő a határon túliak száma, 500 éve még nyolcvan millióan voltak.
Bauer Tamás vagyok. Édesapámtól örököltem az összmagyarság iránti szeretet. Ő sohasem tett különbséget határon túli és inneni magyar között, amikor az Andrássy út 60. alatt dolgozott.
Medgyessy Péter vagyok. Kormányom elkötelezetten támogatta a határon túli magyar vállakozásokat. A nagyváradi Lotus Plazában például egy magyar fiatal úgyanúgy megihatja azt a coca-colát, vagy azt a whiskyt, mint bármelyik európai kisvállakozó. És ugyanúgy vehetnek francia tejet, mint Párizsban vagy Budapesten.
Gyurcsány Ferenc a Terror Házánál - A megemlékezés után fagyizni ment a miniszterelnök 2004. okt. 04., 19:00
Gyurcsány Ferenc is elhelyezte virágait a Népszava Terror Háza elõtti emlékhelyén. A miniszterelnök az október 15-ére tervezett nemzetiszocialista tüntetés helyszínén a baloldali újság fõszerkesztõjének társaságában tiltakozott Bácsfi Diánáék akciója ellen. A kormányfõ a rövid megemlékezés után az Oktogon egyik cukrászdájába sietett.
Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, maroknyi megemlékező és sok-sok újságíró várta a Terror Háza előtt Gyurcsány Ferencet. A miniszterelnök, ide nem vörös, hanem fehér szegfűvel érkezett, emlékiratában pedig megígérte, hogy "méltányosság országát fogja itt megcsinálni".
A rendőrség által engedélyezett neonáci demonstráció helyszínén Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy politikai és nem rendőri eszközökkel kell megoldani a problémát, mert az alkotmánybíróság szerint a gyűlöletbeszéd nem büntethető.
A jelenlévők többsége éltette az új miniszterelnököt, volt azonban, aki 1944-es élményeiről mesélt. Gyurcsány Ferenc a megrázó élmények meghallgatása után az Oktogon felé távozott.
Gyurcsány Ferenc: "Itt van szemben egy fagyizó, nem, na akkor fagyit eszünk..."
Az áldozatok és az emlékezők csoportja közben még egy ideig a Terror Házánál maradt.