Keresés

Részletes keresés

Ancsúr Creative Commons License 2008.03.11 0 0 8512
Az a furcsa, hogy nekem tul. képpen akkor kezdett el fájdogálni a hasam, mikor Zorkával terhes lettem. A végére elmúlt, szülés után kezdődött újra, kiegészülve a bal vesém fájdalmával. Azt kétszer nézték uh- on, semmi. Akkor visszamentem, dokim megnézett minden lehetséges módon, nem találta az okát. Én meg beletörődtem, hogy talán megváltozott a méhem helyzete, azt érzem. Zádor- pocakkal nem fájt, szülés után megint. Volt időszak, hogy biztosan éreztem, jobban fáj, ha nem kapom az épp aktuális kúpjaimat, tehát összefüggésben van a fertőzéseimmel. És van olyan is, hogy fekvésre elmúlik, van olyan, hogy menni sincs kedvem, de olyan is, hogy a mozgástól múlik el. De ezzel a homeós dokit szórakoztatom csak, őt legalább pont ez érdekli.
Előzmény: _PISKO (8509)
Ancsúr Creative Commons License 2008.03.11 0 0 8511

Zorkánál is látom, hogy rosszabbul hall, ha náthás. De eddig ő sem panaszkodott a fülére, pedig kétszer látták is, hogy piros. Illetve egyszer talán mondta, hogy meleg a füle, aztán aludt, mint a bunda.

Örülök, hogy jó lett az eredmény. Hogyan melegíted Neki?

Előzmény: _PISKO (8507)
_PISKO Creative Commons License 2008.03.11 0 0 8510
Hát én azt meg nem mondom, kire hasonlít, de tényleg nagyon kis aranyos:-)
Előzmény: Kriza (8504)
_PISKO Creative Commons License 2008.03.11 0 0 8509
Petefészkem köszöni szépen, jól van. Amióta beszedtem az antibiotikumot, kevesebbet fájdogál a hasam. Úgyhogy lehet, hogy ő volt a ludas.
Előzmény: Ancsúr (8503)
_PISKO Creative Commons License 2008.03.11 0 0 8508
:-(((

Azért egy ilyen beavatkozást nem szabad elmulasztani. Néha bizony kiderül, hogy a férfiaknak vannak ám rejtett képességeik:-) Anyukáddal közösen sem tudja ellátni Norbit?
Előzmény: Mona73 (8502)
_PISKO Creative Commons License 2008.03.11 0 0 8507
Teljesen jó értékeket produkált a kontrollon a leányzó, a melegítés jót tett neki. A jobb fülére viszont valami gyulladást összeszedett, mert azt pirosnak találta a doktornő. Érdekes, hogy Lora egyáltalán nem panaszkodik rá. De azért még melegítem pár napig Neki. Mindenesetre az a hurut, ami némileg rontotta az egy hónappal ezelőtti hallásvizsgálat eredményét, elmúlt:-)
Előzmény: Ancsúr (8499)
Kriza Creative Commons License 2008.03.11 0 0 8506
nem, olyanunk még éppen nem volt, de sok minden más baja az van :-)
igen, ő végre hasonlít rám (is) :-)
Előzmény: Ancsúr (8505)
Ancsúr Creative Commons License 2008.03.11 0 0 8505

Gyönyörű! Boldog szülinapot Neki!!!

Azért Te sem tagadhatnád le:-)

 

Jobbulást is egyben! Emmusnak volt tubusa, nem? Vagy rosszul emlékszem?

Előzmény: Kriza (8504)
Kriza Creative Commons License 2008.03.11 0 0 8504
itt a ma 3évesem, aki meg épp középfülgyulladással nyafis, de azért széééép :-))

Ancsúr Creative Commons License 2008.03.11 0 0 8503

De jó, hogy írtál!!!

A ciszta- ügy kevésbé. Ha műteni kellene, hány napig hiányoznál otthonról?

Az elmúlt percekben én is a nőgyógyászon gondolkodtam. Muszáj lesz elmennem csütörtökön. 8. napon vagyok, de már napok óta fáj az alhasam...A gombámról vagy baktériumaimról nem is beszélve:-(

Ó, a "cs" az semmiség. Zorkával most jutottunk el oda, hogy hatékonyan tudok vele logopédiázni. Neki is a sziszegőkkel van gondja. Lehet, hogy megy majd az oviból is logopédushoz, de mivel kb. 3 gyereknek nincs csak gondja a beszéddel, besorolták őket, ő nincs a 2. turnusban sem benne.

A kolléganőm most mondaná Neked, hogy az ő lánya(!!!) 2 évesen csak annyit mondott, hogy pi. Most már gimibe jár.

Kitakarítottam, ideje volt. Szerencsére nincs itthon párom gépe, így most nem tudok dolgozni:-)

Zádor meg elaludt, igencsak látszott már rajta, hogy 4 napja nem aludt ebéd után.

 

Pisko! A petefészkeddel mi újság?

Előzmény: Mona73 (8502)
Mona73 Creative Commons License 2008.03.11 0 0 8502
Sziasztok!

jobbulást mindenkinek!

Nem, nem mentünk el, mert azóta javult a helyzet. Egy picit.
Most már kezd szavakat is mondani, de azért nem kápráztat el annyira.
Viszont a "cs" betű az nem megy. Pedig senki nem pöszög neki...

Viszont nekem sikerült egy jo adag cisztát növesztenem megint.
Már el is felejtkeztem hogy nekem lehet ilyenem.
Most van, fáj is ami azt jelenti hogy nem kicsi. UH-ra kéne mennem, de nem nagyon van bátorságom. Félek hogy megint a mütétet javasolják.
Nem a mütéttől félek, hanem nem tudom megoldani a gyereket.
Az anyu nem tud rá hosszabb ideig vigyázni az apja meg azt hiszem totálisan alkalmattlan erre a feladatra.
Szóval van min agyalnom, addig is fájok.
Ancsúr Creative Commons License 2008.03.11 0 0 8501
Most érzem, hogy Zorka mekkora segítség Zádor elfoglalásában...Most akváriumot kell pucolnom, hogy a kedvére tegyek.
Ancsúr Creative Commons License 2008.03.11 0 0 8500

Mona!

Ti voltatok újra a nev. tanácsadóban?

Ancsúr Creative Commons License 2008.03.11 0 0 8499

Mi volt a hallásvizsgálaton?

Nekem múltkor azt kellett elmagyaráznom, hogy miért van éjszaka, nappal...

Előzmény: _PISKO (8497)
Ancsúr Creative Commons License 2008.03.11 0 0 8498

Pénteken 39,2- vel kelt. Munka előtt átvittem a mellettünk lévő rendelőbe, de nem volt rendelés. Du. a miénkbe, de zárva volt, nem volt helyettes!!!!

Nagyon magas láza volt, amit nem vitt le a kúp, hányt is, így visszavitte párom a kórházba. Zorka vesegondozós orvosa volt ügyeletes, szerencsére.

Röviden, 5 óra alatt több orvos nézte: kicsit piros a torka, mandulája. Van pici volt a tüdején, nincs folt a tüdején. Tüszős a mandulája. Tegnapi kontroll szerint már jó a véreredménye, úgy néz ki eltalálták az antibiotikumot.

Mától itthon vagyok vele, még 6 nap szobafogság.

Előzmény: quizas (8496)
_PISKO Creative Commons License 2008.03.09 0 0 8497
Sziasztok,
jobbulást a kis betegeknek.
Úgy látszik, ez a fotózások hónapja. Loráéknál pénteken volt az oviban a fotós. Hát, tavaly rém sz@r képeket készített. Remélem, az ideiek jobbak lesznek.
Lora pénteken és szombaton szülinapi buliban volt. Nagyon jól érezte magát. Ma persze hiányolta, hogy nincs party. Ha egyszer valaki rászokik a jóra:-) Mi jövő szombatra hívjuk meg az éppen ügyeletes barátnőket, mert a kisasszony születésnapja pont Húsvétra esik, így előre hoztuk egy héttel. Már készülök mindenféle programmal, mert mindkét helyen arany életük volt a lányoknak, nekünk sem kéne lemaradni.
Holnap reggel viszem vissza Lorát hallásvizsgálat-kontrollra. Remélem, elmúlt a hurutja, mert egy hónapja minden este melegítjük a fülét.
Soma meg iszonyú profi az autók terén: gyakorlatilag az összes márkát megismeri, sokat már a lámpájáról felismer. Ilyenekkel van még probléma, mint Lancia, Wartburg (ezt következetesen Trabantnak nevezi), Subaru. A másik nagy kedvencei meg a madarak. Olyan jó, hogy az ember így közeledve a 34-hez megtudja, hogy vannak ilyen madarak, mint süvöltő, csuszka, pirók, zöldike stb. Amúgy hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem a dolgot, de néha elég ciki, hogy a 2 és fél évesem hamarabb felismeri őket, mint én:-)
quizas Creative Commons License 2008.03.06 0 0 8496

Sziasztok,

 

Kriza,

 

Nekem is volt bónom, de előbb rendeltem. :-( Nem mintha a rendelésben nem lettek volna nagyobb kedvezménnyel kínált könyvek is. :-)

 

Ancsúr,

 

Részvétem a kis beteg miatt. Drukkolok, hogy bírja a gyűrődést, és hogy ne kapd el tőle. Én Karsát vittem orvoshoz, de te hova viheted Zádort? Ha nincs doki, nics helyettes?? Nálunk már hetek óta az van. :-/

 

 

Előzmény: Ancsúr (8494)
Ancsúr Creative Commons License 2008.03.06 0 0 8495

:-))))))

Igen, azt hiszem találnék olyan képeket, amin szembetűnő a hasonlóság.

Előzmény: Kriza (8492)
Ancsúr Creative Commons License 2008.03.06 0 0 8494

Akkor most Karsának jobbulást!

Zádorékkal du. a vezetőnő volt, beteg lett az óvónő kisfia is. Ahogy beléptem, láttam, hogy enyém is az. Érdekes, hogy rajtam kívül másnak semmi nem tűnt fel. Már alszik, 39 fok a láza:-( Dokink szabadságon.

Holnap jön hozzám egy ikerpár, akiket kétszer kellett eddig lemondani miattam (jeges út, én influenzám). Így most mehetek holnap beteg gyerekkel dolgozni.

Amúgy ma együtt sírtam egy anyukával. El tudjátok képzelni a helyzetet, igaz?

Előzmény: quizas (8490)
Ancsúr Creative Commons License 2008.03.06 0 0 8493

A Tündér biciklin! Ezt mondta az óvónő is, de nem tudta megmutatni, ők is kölcsönbe kapták.

Szállít mindenki vidékre, nem panaszkodhatok. Sőt! Ha a könyvesboltba kérem, nincs szállítási költség. Csak szerettem volna beleolvasni:-)

Köszi a véleményt, szűkítem a kört.

Előzmény: Kriza (8489)
Kriza Creative Commons License 2008.03.06 0 0 8492
banyek, én erre azt hittem, te vagy :-))) nagyon szép így is, úgy is :-)) de pont ilyenre emlékszem rád...
Előzmény: Ancsúr (8488)
Kriza Creative Commons License 2008.03.06 0 0 8491
Nem, ott is 20%. Én mindkettőtől szoktam rendelni :-) És néha adnak +10%-os bónt, úgyhogy most rendeltem 30% kedvezménnyel sok mindent, ismerősöknek is, pl. HP 7.-et :-)
Előzmény: quizas (8490)
quizas Creative Commons License 2008.03.06 0 0 8490
Sziasztok,

Ancsúr,

Gyönyörű ez a kislány! :-)
/Nálunk is van fényképezkedés, de a fiaimról idén egy elfogadhatót se csináltak, úgyhogy nem is kértünk. Itt is aranyárban mérik/

Már jobban vagyok, Karsa lett beteg. :-(

PISKO,

Egy hónapja jelent meg a HP, szóval anyira nem vagyok fanatikus, hogy az első pillanatban megrendeltem volna. De jó kis könyv.

Kriza,

Szállítanak vidékre is a bookline-nál, de lehet, hogy több a kedvezmény az alexandranal.
Kriza Creative Commons License 2008.03.06 0 0 8489
Nekünk van több Berg Juditunk, a kedvenc a Hisztimesék, a Micsoda idő!-t még nem teljesen érti Emmus, de megvan az is, meg szülinapjára is lesz, azt hiszem, a Tündér biciklin, és nagyon jó a Rumini is, de az szerintem nagyobbacskáknak már, olyan 7-8 éveseknek. És nem tudom, a bookline szállít-e vidékre, de náluk eleve 20%-kal olcsóbb minden könyv.
Előzmény: Ancsúr (8487)
Ancsúr Creative Commons License 2008.03.06 0 0 8488
Ancsúr Creative Commons License 2008.03.06 0 0 8487

Most már jobban vagytok, ugye?

Én egy HP- t sem olvastam, láttam, majd talán Zorkával együtt később.

Berg Judit könyve van valamelyikőtöknek? Szólt az óvónő, hogy attól el van varázsolva Zorka, ha tervezek vásárlást, kezdjem azzal. Könyvesboltban pont az ő könyveit leltározzák, így van időm tájékozódni, hogy melyiket vegyem majd a 6 közül.

Egy ideje Mary Poppins is bekerült a kedvencei közé (én imádtam). Tegnap megjött film változatban is. Nagyon fáradt volt már, de végignézte. Csak a végén kellett közbelépnem, hogy el ne sírja magát.

Misi mókus inkább Zádornak tetszett. Zorka eddig nem is mondta, hogy óvodában olvasni si szokták.

Kép: kissé gusztustalan módon évente kétszer jár a fényképész hozzájuk. Zorka izgalomban van tőle, lázasan készülődik- ez jó. De az árát képzelhetitek:-(

Zádornak elment az egyik barátja oviba. Igazán szomorú volt, nem is érti. Amikor mondtam, hogy majd ő is megy oviba, felháborodott. Kiabált, hogy nem, ő bölcsibe megy. Olyan arcot vágott, hogy nem tudtam abbahagyni a nevetést.

Előzmény: quizas (8483)
Ancsúr Creative Commons License 2008.03.06 0 0 8486
Köszi a példákat, megnyugtat. Talán nyáron teszek egy próbát.
Előzmény: _PISKO (8481)
_PISKO Creative Commons License 2008.03.03 0 0 8484
Ez a legrosszabb: amikor olyan gyenge az ember, hogy nem tudja ellátni a gyerkőcöket. Jobbulást.
Nem is tudtam, hogy ilyen nagy H.P. rajongó vagy:-)
Előzmény: quizas (8483)
quizas Creative Commons License 2008.03.03 0 0 8483
PISKO,

Kösz a beszámolót.

Gyógyulással próbálkozom, most csak a kicsihez keltem én. De a három, részben beteg gyerekkel itthon egyedül nyilván nem előnyös. Most épp alszanak, csak benéztem apa laptopján (iskolanézőbe vitte kisBulcsút), aztán ledőlök. A 4. rongyos pólónál tartok (zsebkendő gyanánt), 37,8 voltam pár perce. Nem halál, de nagyon le vagyok amortizálva. Ma megjött a Bokkline-tól a Harry Potter 7, de szerintem marad a polcon egy ideig.
Előzmény: _PISKO (8482)
_PISKO Creative Commons License 2008.03.03 0 0 8482
gyógyuljatok meg minél hamarabb
Előzmény: quizas (8478)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!