"Megpróbáltam házi módszerrel mérni a csapadékot: edény - összegyűlt eső - mérés ml-ben - ebből számítással meghatározni az csapadék mennyiségét 1m2-re"
Ha párhuzamos falú edényt teszel ki, akkor nem kell semmit sem számolnod, ahány milliméternyi magas benne a víz, annyi milliméternyi csapadék esett.
De mivel így kicsit nehéz a leolvasás, azt szokták csinálni, hogy nagyobb felületű az edény szája, mint ahol összegyűlik benne a víz, és akkor az azt eredményezi, hogy egy milliméternyi csapadék nem egy, hanem több milliméternyi magasságot generál a kisebb edényrészben, és ezért könnyebb leolvasni.
Lehet, hogy elkövetek rajta egy ellenőrző mérést némi vízzel. Csak előtte sokat kell számolni, aztán meg kell valami mércés eszköz, amiből kiadagolom bele a vizet.
Ha rosszul mér, ezzel megtudom, mekkora szorzót kell alkalmaznom, és majd azzal korrigálom utólag amit mutat.
Anno nekem is volt egy ilyenem, de hamar lemondtam róla. Még szegény GPS szólt, mikor kapható volt, tán akkor is a liddiben. A zöldike nem téved sokat, egyetlen komoly hátránya a fagy. Aproró, be is kell hozzam lassan, mielőtt elreped. Majdnem 6 mm lett a hétvége. Sajnos szikla kemény a talaj, ez a front nem sokat segített rajta. Apropó, a front előtti viharos többnapos déli szél igencsak kuriózum volt. Vitt mindent.
Bár esélyem sem lenne felrakatni ilyet, de én tartanék a jégesőtől még ugy is hogy felénk abszolut ritka. Apropó eső, piszkosul kéne felénk...Ma is csak bosszantó eső volt...Multkor csak egy 18mm volt előtte meg szinte egész nyáron semmi értékelhető....