Itt a lehetőség, hogy a sok politikai guru megméresse magát !
Mi lesz a szavazás eredménye?
Hány százalék szavazza meg ? (itthonról kik?)
Mennyi ellene és mennyi tartózkodó?
Netalántán elhalasztják?
No azért kíváncsi vagyok, hogy jövőre az EU választáskor hogy fognak pofára esni a migráncsosok, meg a mikron, aki a saját kozmetikájára költ valami irdatlan összeget :-) Most, hogy az Orbán híres (hírhedt) lett, talán felébrednek a nyugatiak is, főleg, ha már a kezük is belelóg a bilibe. Mindenesetre érdekes időket élünk. Soha nem tudtam elképzelni, hogy a Római Birodalom hogyan bomlott fel. Most legalább látom, hogy belső árulás meg belső puhányság következtében.
Azon sekélyes gondolkozással megáldott lényeket lenézem, akik csak és kizárólag külalak alapján döntenek.
Nem volt szó kizárólagosságról, viszont ennek apropóján én meg lenézem azokat, akik vagy úgy érvelnek, hogy fel se fogják, amit olvastak, vagy pedig úgy, hogy szándékosan mindent félremagyaráznak, mivel a korrekt érvelés terén nem érzik a saját álláspontjukat elég combosnak.
Akinek van gusztusa visszaolvasni Téged, az látja, hogy ezt a szart már annyiszor elsütötted, hogy azt se mondhatnám, hogy unalmas, mert nem üti meg még az unalom ingerküszöbét se.
Mesmeg szükségesnek tartom megjegyezni, miszerint olyan kerti zöldségekkel, melyek fejlődésük során nem töltötték még be a harmincegyedik napjukat, nem foglalkozom.
Esetleg, ha netalántán eljutnak a száznyolcvanegyedik napjukig, vetek rájuk egy pillantást. Esetleg. De nem biztos.
Mielőtt megdicséred, azért nem ártana tudni, hogy ő melyik gendernemhez tartozónak érzi magát.
Mert férfinak pl. nem szép. Bár én nem vagyok nő, hogy ezt eldöntsem.
De ha ő egy női testbe bújt metroszexuális kismacskának érzi magát legbelül, akkor se szép a saját fajában (biztos láttál már kismacskát), bár ennek ellenére valószínűleg bárki férfi szívesen megsimogatná és hallgatná a dorombolását... de egy fekete párduc is biztos rávetné magát...
"Ha azt látjuk, hogy mindig olyanok akarnak kárt okozni az országnak, akik egyébként külalakjukat tekintve visszataszítóak, akkor óhatatlanul elkezd rajta morfondírozni az ember, hátha van összefüggés."
Azon sekélyes gondolkozással megáldott lényeket lenézem, akik csak és kizárólag külalak alapján döntenek.
Az ilyeneknek lehet eladni a sok sz@r terméket, az ilyenek a sekélyes gondolkozásúak.
Te ugyanígy beszélnél Einsteinről, aki nemigen adott a külsőségekre.