E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
Az ozonviz nem legenda, hanem teny. Valahol olvastam egy cikket, ami az ozonviz, vagy ozonvizek geologiai bizonyitekait taglalta egybevetve klf. nepek legendaival. Tehat nem kitalacio hanem megtorten eset(ek) amit a kozos emlekezes megtartott, mint szornyu tragedia emleket.
Talán a bibliai írók a férfi megjelenítést részesítették előnyben, mert hogy nézne ki, hogy a nő uralkodjon az emberiség felett...? :) Igaz a kereszténység már Jézusban összesíti az istenséget, mint férfit.... Aki látta Jézust, az az atyát is látta....., tehát egyenesen oltódik az agyba a férfiúsítás..... Isten nem köthető elméletileg egyetlen nemhez sem...., mégis férfinak ábrázolják....
eleg himsoviniszta dolog, nem? Igazandibol senki sem latta csak utalasok vannak ra (lpd. amit leirtal) es megis ferfinak hiszik.
tegnap nem lehetett irni, mert gond volt a rendszerrel, ezer csak ma irok, ha valami mar lefutott tema bocsi, de folyamatosan olvasok es irok...
Hat valahogy en is igy vagyok ezzel. Ha lattam is, de bizonyitani nem tudom, nincs mas, mint az oszinte szavam.
EN elhiszem, hogy te lattad. Nincs ezzel gondom. Nyilvan mas a szemleleted mint nekem. Csak arra szeretnek ramutatni, hogy amig amit Te lattal (vagy barki aki atelte a dolgot) azt nem mindenki lathatja, de amit en lattam azt mindekni lathatta. Ertem ugy, hogy barkit oda lehetett volna hivni es ramutatni a dologra es kulonosebb gond nelkul latta volna a hullat es a koporsot stb. hallotta volna a regeszek szavat stb. de te hiaba hivod/hivnad oda a szomszedodat, hogy lassa es elje at.
Mert te mindenkeppen logikus, megmagyarazhato valaszt akarasz. Pedig ilyen neha nincs, Jezus feltamadasa pedig nem hasonlithato semmihez sem. Vagy pl. melyik sirnal lattal te angyalt?
Ertem en a hitedet, nem is akarom kulonosebben megingatni, csak en mindenre probalok magyarazatot keresni (logikus, megmagyarazhato valaszt) Nem latta meg angyalt a te fogalmaid szerint, bar a szeretomet Angyalnak hivom... :) (komolyan igy)
Mindenki annyit ér amennyit, ezt te nem tudod eldönteni, mert nem láthatsz bele egy ember sorsába sem, és mindenki annyit ér amennyit gondol magáról.
Engedd meg hogy említsek a sok péla közül legalább egyet. Lance Armstrongot 6 évvel ezelött még gondolhattad volna "genetikai hulladéknak" amikor a prosztatarákjával és áttétjeivel kezelték, de mostanra már 7-szeres Tour de France gyöztes. Gondolkodj el egy kicsit mielött elítélnél másokat, mert nem tudhatod milyen fordulat következhet be az életében amelytől egy csapásra megváltozhat ill. nem láthatsz bele életébe, gondolataiba, problémáiba amelyekkel szembe kell nézni önön magának és amelyektők fejlődhet.
Nos éppen én vagyok itt az az egyik ember aki felekezetmentesen ír a bibliai dolgokról!
1: Engem érdekel/t a biblia.. 2: Őszinte tudásvágyból vannak kérdéseim... 3: Én nem megcáfolom a bibliai írásokat, hisz azok léteznek, hanem kérdésessé teszem, avagy véleményezem azokat a teológiai dogmákat, amiket önkényesen állítottak fel egy egy igei értelmezésének , amit tévedhetetlennek tartanak, pedig éppen ez az a pont, ami miatt kell szót emelni!
4: A bibliai elv sokak számára egyet jelent a felekezeti hovatartozással, éppen ezért kell felülvizsgálni, hogy ki mit is ért általánosságban a bibliai elvvel, mint lehetséges tematikával, mert már a keresztény felekezetek sem egységes állásponton szaporodnak!
5: Érdekes megfogalmazás, hogy saját tévedés és mások jobban tudása vezesse a fórumozót abban, hogy a topiknyítónak a játékszabályaihoz igazítsa magát, vagyis vagy elfogadja az ő hitelcét, vagy ki van zárva a szabad topikokból, mint offoló../ keresztény jelenség ez is, hogy hogyan söpörje ki valakinek a nem tetsző véleményét , mégha nem os offolt!/
Nos keresztényként tudsz azzal azonosulni, hogy elfogadod a másik ember kritikáját arról a biblimagyarázatvariánsokról, amibe te is meggyőzettetél?
Meg tudod hallgatni a másik felet elfogultásg nélkül?
Éppen én tartom fontosnak a humánumot, az embert, hisz Isten nem szorul a teremtményére, de az ember a másikra igen!...., és te oktatsz olyan dolgokkal, amik inkább hátulról jöttek és nem szemből ?
Az a baj ugye, hogy nem tekintem a bibliát szentnek, sérthetetlennek, Isten szavának és istenektől ihletettnek? DE ettől még tarthatom a bibliát hasznosnak! 30 éves hívői mult után gondolom, hogy van annyi jogom a bibliaértelmezők vélt tévedhetetlen igazságait "megkritizálni ", mint őnekik engem....
Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja. Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról: - Eredete - Tartalma - Értelmezése - Ige magyarázatok Kiknek lett nyitva ez a topik? 1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia. 2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban. 3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa. 4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát. 5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni. 6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12) 7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják..."
Ja ....! Értem, ki vagyok tessékelve, mert egy két kérdést tettem fel, mivel felmerült a Filozófia és Vallás Fórum eme topikjában írt idézetre reagálva....
Nos míg a bibliai igék értelmezése a kereszténységen belül sem egységes, így hát add meg azt, hogy ez a topik mely felekezet által nyittatott...., hogy az ember csak annyira jőjjön ide, amennyire bólogatni, helyeselni és elismerni tudjon... A Biblia létezik, létjogosultságát így nem lehet cáfolni, ellenben a teológiai dogmák szövegértelmezését igen....
Másik dolog barátom, hogy én kérdeztem valamit és nem cáfoltam valamiket...., ha ez leesett volna neked...
Felmerül több kérdés, hogy ki adta Jézusnak a " minden hatalmat a mennyen és a földön..." ?? Ez a minden hatalom mit ért egyáltalán ? Felhasználta, avagy mire is kapta Jézus eme ajándékot? Isten ekkor ki volt szolgáltatva Jézusnak? Mi az a minden hatalom, mire terjedhetett ki?
Aki a hatalomnak, mint közösségnek az érdekeit szolgálja az a hatalomnak értékes, de azon kívül létezhetnek más közösségek akiknek mások az érdekeik mint a hatalomnak, ezeknek az értékes tagja nem értékes a katalomnak, de értékes annak a közösségnek akinek az érdekeit szolgálja, adott esetben a hatalommal szemben.. Az dönti el, hogy ki az értékes, hogy melyik közösségbe tartozik, legalábbis ebből a szempontból, szerintem.
Szóval mi a jelentősége a hatalmon van - hatalma van megkülönböztetésének beszélgetésünk szempontjából? (Amiben pillanatnyilag ott tartunk, hogy véleményed szerint az ember értékmérője a hatalom.)
csak érdek van , idea az nincs az érdek pedig minden szót ügynökévé zülleszt , igy lesznek a szavak : fejlődés , érték , közösség , ócska ügynökök , riherongy szavak
A "Közöd?"-re: szerettem volna meggyőződni arról, hogy jól rakom-e össze a puzzlet. 1050-ben azt írod, hogy nem tudsz olyan közösséget elképzelni, amiben az általad parazitáknak nevezett csoportba tartozol. Ezek szerint most sem vagy parazita->értékes vagy->hatalmon vagy.
A 2. mondatodra: végső soron igen.
Nem válaszoltál a kérdésre: "Jól értem, az az értékes ember, aki hatalmon van?"
1048-ban ezt írtad: az határozza meg az emberek értékét, hogy "ki mennyire segíti elő az adott közösség fejlődését."
A fejlődés meghatározása közösségenként (koronként, ideológiánként, stb.) változik, jellemzően a hatalom határozza meg (a kultúrára, tudományra, hagyományra támaszkodva, de ha érdekei szükségessé teszik, akkor ezeket meghamisítja, figyelmen kívül hagyja.).
Ebből az következik, hogy számodra az az értékes ember, aki a hatalmat maximálisan kiszolgálja.
A 1050-ből. Abból az derült ki, hogy az ember értékének mértéke a te felfogásod szerint relatív, az adott közösség és az adott közösségi ideológia által meghatározott.
Szerintetek István a vértanú a valóságot mondja, avagy Lukács mondatja vele, netán szinbolikusan kell érteni? Mert János aki a látomásában is leírja az Istent, jelentette ki, hogy az Istent soha senki nem látta..... Csak azt nem tudom, hogy ő ezt honnan tudta?
Apcsel 7, 55. Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől, 56. És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani.