Keresés

Részletes keresés

Zarquon Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4260
Helló!

Baas:

A 480 első szériás darabjaival rengeteg gond volt (még a hátsó ablak is képes volt magától berepedni). Főleg az elektronika volt egy kicsit túlbonyolítva a kor ('86!) színvonalához képest, és mivel nem volt túl megbízható, elég sok problémához vezetett. Aztán fokozatosan (kb. '91-re) kijavították a nagyobb hibákat. Nekem egy '92-es T van, ebben már állítólag valami továbbfejlesztett computer van. Ennek ellenére az elektronika elég érdekes dolgokat produkál. Típushiba, hogy valami IC lábának kiégése folytán időnként megszűnik a hátsóablaktörlés/-fűtés, továbbá nekem a sebességmérő is pihenget időnként (műszerfali vezérlőegység). A műszerfalban egyébként elég sűrűn kell cserélgetni az izzókat. Amikor megvettem, egyből ki kellett cserélni a radiátort (mire a svédek legyártották (!!!), eltelt 3 hét), meg szétolvadt a féklámpakapcsolóm, azóta csak a hátsó lámpát cseréltem, meg néhány olyan dolgot, amiért csak magamra vethetek... A motor egy ezer éves Renault fejlesztés, aminek az az előnye, hogy azzal aztán semmi baj nincsen. Általános probléma a 400-asokkal, hogy a kategóriához képest eléggé zörögnek benne a műanyagok. A hátsó lámpa-téma úgy látom, végig lett játszva... Az ablakemelő nekem sem sieti el a dolgot, bár eddig nem tudtam, miért. A rozsdáról nem tudok nyilatkozni, mivel az enyém sehol nem lett lakatolva, és egyelőre elég jól bírja (az Ivanixnál áll egy '91-es fehér, és eléggé rohad a sárvédője). Viszont légkondi nélkül megdöglök benne.

Egyébként az itthoni 480-asok nagy része 88-89-es, kintről behozott, lestrapált, rommá tört és rosszul kijavított darab. Ezek valóban olcsók, de szerintem baromi nagy szívás lehet egy ilyet megvenni. Aztán lehet hogy nem, de én nem mernék ilyet venni. Ritkán látni igazán szép 480-ast, és azok is általában az utolsó évekből való, külföldi rendszámos darabok.

Mindenki:

Nekem az alapjáratom időnként fennakad kb. 1200-1500-nál. Miért? Ki kéne pucolni az alapjárati motort (vagy vmi ilyesmit?)? Vagy ez is a szokásos légtömegmérő-téma?

Fargo:

A vezetőoldali ajtó nekem is kattogott egy darabig, aztán eltört benne valami, azóta nem áll meg nyitott helyzetben.

Üdv,
Zarquon

hobe Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4259
Baas

Hat, a 11-et nekem Pesten is megette, itt 1 literrel tobbet a sok piros lampa-padlogaz miatt.

Előzmény: baas (4254)
A.GY. Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4258
A tipushibákkal egyetértek, kivéve a váltót.Nekem az összes műanyag meg van repedve hátul, csak nem látszik.Ez majdnem az összes 480-on előjön, szerintem valami feszültság lehet a műanyagban.
Én az egész autót gyakorlatilag már darabjaira szedtem majd összeraktam, a normál elhasználódáson kivól kritikus dolgokat nem találtam.Talán egy-2: A kuplung is tipushiba, a SACHS még inkább hajlamos a szorulásra+bowdenszakadás. A kesztyűtartó törik, a dönthető ülés miatt. Lámpaemelő teleszkóp elfárad.Elektronikai hibák, amit nem találnak, és az új vevő nem is tudja, hogy milyen funkció hiányzik, pl fénykürt, reflektor kikapcsolási késleltetés kiszállásnál, fütőmotor kapcsológombsor, amik nálam előjöttek. Ha érdekel néhány trükk, jelentkezz emailon.Üdv
Előzmény: fargo (4256)
Harvester Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4257
hobe,

mennyit ingadozik neked az alapjárat? És ez tényszerűen a légtömegmérő hibája? Írj már valami részletesebbet légyszíves...

Köszi
Harvester

Előzmény: hobe (4249)
fargo Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4256
baas mester,

üdv a topicban :-)

Szóval 480:
Bár nekem nem volt (még) 480-asom, de 460-asom az igen, ezért egy kicsit próbálok mesélni a járgányról. Talán benéz Zarquon mester is, ô majd többet tud mondani.

Típushibák:
Az ingadozó alapjáratot szokták emlegetni, mint bosszantó jelenséget, de ha jól tudom, ezt a 91 utáni modelleknél már orvosolták. 90 elôtti darabot nem igen érdemes venni, mert azoknak állítólag nem az igazi a motorja sem.

A sárvédô rothadásával nem sokat lehet kezdeni, vigyázni kell rá, meg karbantartani (közhelyek), meg van valami elektronyos ketyere is, ami valami anódizálós-mittoménmilyen elven nem engedi oxidálódni a vasat, szóval nem tudom, hogy műxik-e, állítólag amerikai a cucc, meg KERMI vizsgája is van, szóval a fene sem tidja. Nekem van egy darab, szűz, még nem szereltem be.

A hátsó lámpa repedezését Zarquon múltkor elmagyarázta, ezzel az a helyzet, hogy ha rosszul állítják be a hátsó ajtót, akkor az erôteljesebb becsukásnál rácsapódik a lámpára meg a középsô elemre, és így töri el ôket. Vígasztalásképpen: az ajtó beállítható, a porbléma orvosolható. Zarquon biztos segít...

A hátsó lámpákkal még egy kóc van, hogy az anyaguk egy idô után "besötétedik", de ez szerintem inkább jól mutat, mint zavaró. Olyan, mintha befeketítenéd a lámpatesteket.

A légmennyiségmérô több kollega 400-asában is megadta már magát, nekem is cserélni kellett :-(

Több különösebb gondom a 460-assal nem volt, a kopó alkatrészeket kellett esetenként cserélgetni, mint pl. a függôleges stabilizátorokat (kb. 12k), 170k km körül kezdtek gyengülni a lengéscsillapítók, 6 éves korában átlyukadt a hátsó kipuffogó dob, stb.

Még az elsô ablakemelôket szoktátk emlegetni, mint tipikus hibát, ezek le szoktak lassulni a mechanika kopásának következtében.

Zarquon említette a váltót is, de legutóbb megbeszéltük, hogy ennek a tönkremenetele leginkább az ô sajátos váltási tehcnikájának vlt köszönhetô. Nekem semmi bajom nem volt a váltóval.

Tipikus még, hogy ezeket a kocsikat gyakran megtörik, és ramatyul javítják. Ezt alapos szemrevételezéssel ki lehet szűrni. (Vagy élni vele / korrigálni -> nem az igazi...)

A 480-as szerintem az egyik legkarakteresebb Volvo, nekem nagyon tetszik. Ha rászánod magad, hogy beruházz egyre, akkor mindenképpen minél fiatalabb példányt próbálj keríteni, (lehetôleg 91 utánit), minél kevesebb futott kilométerrel, minél jobb felszereltséggel, (klíma, elektronyos ablakok / tükrök, esetleg napfénytetô, ülésfűtés, info-center, stb.) lehetôleg komoly törés nélkül. Az Ivanics szerint meglehetôsen kevés megkímélt darab fut, úgyhogy sok szerencsét a vadászathoz :-)

ORIZA TRIZNYAK Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4255
baas
kéthete egy grammot se:-)
de ezt kérdezd Hobétól.

Hobe
ha leszervezed én mutogatom, telszámom megadhatod nyugodtan

trz

Előzmény: baas (4254)
baas Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4254
És mennyit eszik a kicsike városban?

hobe Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4253
Lore

OK, akkor tipushiba:-)

Előzmény: lore (4252)
lore Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4252
Ezt A.GY. mesélte a talin, mint vmi típushibát. De neki is csak az a műanyag volt megrepedve a zárnál...
Előzmény: hobe (4251)
hobe Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4251
Lore

Ezt a hatso lampa repedest mar multkor sem ertettem:-(( Mi reped meg es hol?
Nekem nem a lampa van megrepedve, hanem a muanyag boritas kozepen, ahol a csomagtarto zar van. Viszont ez alig latszik.

Az egyenisegrol: meg Parizsban is ram szoktak vigyorogni egy masik 480-bol:-)

Előzmény: lore (4250)
lore Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4250
Azt hiszem a hátsó lámpa repedése is típushiba, de ez nem lényeges.

De ez az autó akkora egyéniség, hogy szvsz nem a hibastatisztika kell, hogy döntő szempont legyen a vételkor.

Persze jó tisztában lenni a dolgokkal...

lore

Előzmény: baas (4248)
hobe Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4249
baas

Hatso sarvedok rohadasa allitolag tipushiba. Nekem a baloldali szorul javitasra, '89-es a gep.
Meg a legtomegmerovel vannak gondok, az alapjarat neha ingadozik. (allitolag ez is tipushiba)
A tobbiek biztosan tobbet tudnak mondani.

Nekem meg cserelnem kellett a kuplungot, gazbowden elszakadt egyszer, de ezek asszem a korral jarnak. (~170E km)
Olajat nem eszi a motor, soha nem kellett utanatoltenem. A benzinnel mar nem banik ilyen kimeletesen, foleg varosban..

Előzmény: baas (4248)
baas Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4248
Lécci írjatok már a 480asról pár okosságot.
Kicsit bővebben ha lehet.
Objektív véleményeket szeretnék olvasni...
Müszi.
Saab4ever & Volvo 2
doktor úr Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4247
Mindenkineka kiskezétcsó koloma reggeltkí vánoknek tek. Szal' csak ennyi.
Előzmény: lore (4246)
lore Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4246
Zarquon, 480T, A.GY. és hobe saját tapasztalatokról is be tud számolni, szvsz nagyon klassz autó ez a 480-as...
Előzmény: baas (4244)
lore Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4245
Hali,

fargo,
estére beszerveztem a családi vacsit, ünnepelni kell, tegnap nem jött össze. Majd beiktatjuk később...

Bond,
pohártartó széria, két ülés között két colásdoboznak, de a facelift után lehet, hogy megváltoztatták.

most menek...
lore

baas Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4244

EGY IDÉZETEM KÖV. a Saab topicból

"Hi ALL.../egy kis monolog köv./

Én nagyon erősen gondolkodom azon,hogy
Svájc-ból hozok magamnak 1 pöpec `90 utáni `93
előtti 900S turbó 16-ot,mert itthon úgy vettem észre 1M forintig a SAABok nagyon le vannak lakva/9000/,ami a csúcs, hogy a tuti 900-ast meg
senki sem hajlandó eladni.`88-89 előttit meg itthon nem mernék venni.. :(
Svájc azért kedvező,mert magas az életszinvonal /apropoáruljaelvalakihogyangolbillentyűnholvanahosszú"i"merténnemtalálom/ és lakosok nagy része szórja el a fullos 100-200eKM es autókat, amiket rendszeresen MÁRKAszervizbe hordtak és nem sajnálták rá a pénzt, ami azt jelenti, hogy még 200eKM körül is igen jó állapotban vannak az autók mind műszakilag,mind esztétikailag.És az adó is csak 7,5%.Itt van 1 adatbázis ahol kedvetekre válogathattok...
a Svájci Frank most 160Ft/1egység

www.autopool.ch SIRJATOK !!!!!!

Amig nem tudok kimenni a gyönyörűmért,azaz nem tudok összekaparnikb 1,5M froncsit,addig itthon
kéne vennem vmit. én nézegettem OFF következik??? Volvo480 1.7 benzines v turbós gépeket és `88-89
évjáratúak nem is olyan drágák.Teccik a gazdag alapfelszereltségük, sajna nem ismerem hogy milyen tipushibái lehetnek és hogy MO.-i útminőség,autókarbantartási szokásokat ismerve milyen állapotban vannak óra szerint!!!100eKM:( körül.Ha valakinek van info,tapasztalat e téren
lécci ossza meg velünk a topicban.
Thanx./huhh/
Köszi a türelmeteket..
Saab4ever"

Törölt nick Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4243
Sziasztok,

Fargo: valamit mondtak a szalonosok, hogy a riasztoban valami letoltheto szoftver van, meg hogy kozponti adatbazisban is tarolva vannak az adatai, meg hogy a kulcsot is regisztraltatni kell az autoval, es hiaba masoljak le. Az utolso reszen kivul a tobbit nem ertettem nagyon, de van egy DVD filmjuk a szalonban a Volvo biztonsagtechnikajarol, majd megmutatjak. Majd ott eldontom. A plusszokat meg be tudjak szerelni ok is, meg tudnak masfele riasztot is, ha ugy dontenek.

Templar, lore: koszonom a meghivast, szivesen elek vele. Bar meg 8-10 het, mire megjon az auto, ugyhogy a kovetkezorol meg lehet, hogy lemaradok. (Nem is tudom, hogy fogom kibirni. Hibernaltatni kene magam)

Van meg egy kerdesem: nem kaptam arlistat a kulonfele kis ketyerekrol, amiket fargo emlitett. Gondolom, ilyenekrol van szo, mint pohartarto, szemuvegtarto, stb. Csak azert kerdezem, mert most meg le tudok higgadni, de ha ott derul ki, hogy 150 ezerert lehet pohartartot szereltetni egy 7 millios kocsiba (az oreg Suzukimban szeria :-), akkor esetleg hazajovok vasarlas nelkul.

Udv, Bond

Előzmény: fargo (4239)
Templar Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4242
Jó reggelt!

T. Bond kolléga. Lore nevében is mondhatom, hogy a következő Volvós meetingen kíváncsian várunk a Volvóddal együtt.

Templar

Frigyes Mester Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4241
Jó reggelt!

lore: szerencsekívánatom nejed őnagyságának valamint kisztihand.

Egyébként meg mi ez a punnyadás, a múlt hétvége óta alig van valami termés.

F.M.

fargo Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4240
Jóóól bepunnyadtunk, zannyapupposát!
fargo Creative Commons License 2000.06.21 0 0 4239
Hali:

lore:
Gratula nejnek meg Neked is a felkészítésért. Jöhet a Nagybetűs?

Bond, Jamesünk:
Gratula a kocsihoz, szép meg jó lesz. Csak megjegyzésként: én a risztót utólag rakatnám be, mert:
- a gyárit minden tolvaj ismeri (nem lopják, persze, de jobb az óvatosság).
- Ugyanabból az összegbôl kijön egy jó riasztó, (pagerrel, ablakemelô modulokkal, emelésérzékelôvel) PLUSZ még külön egy transzponderes immobilizerrel. (Ez riasztóval együtt 3 db immo...)
- Az újabb Volvok nem zörögnek, ha megbontják és újra összerakják a kárpitokat bennük.

Persze ha gyárit akarsz, akkor vegyél azt, az sem rossz.

zabbantás:
Könyörgöm, NE holnap délelôtt, inkább este, egész nap haptákban fogok állni. Péntek délelôtt sem jó, akkor is inkább csak vacsira leszek kompatibilis. dr.dent, te is eljöhetnél, hogy megnézzük végre az arcodat...

Volvomosás
Ma nem bírtam tovább nézni a retket a kocsin, és elvittem lemosni. (Tudom, megígértem, hogy nem *mosatom* le, nem is mosattam, hanem saját kezúleg vettem kezelésbe.) Szóval már éppen túl voltam a gôzborotván meg a öblítésen, s az ablakokat ápolgatam, amikor beállt a spricnis helyre egy Opel Astra. Kiszállt a tulaj bácsi, majd rövid kotorászás után elindult aprót váltatni. Ekkor rám esett a pillantása, (közel s távol senki más nem volt ott), elbizonytalanodott, s felrakta a kormányra a baltazárat, meg élesítette a riasztót. OK, OK, fargo nem egy bizalomgerjesztô jelenség, de azért nem is rossz arc. Meg azt sem tudom, hogy mi a manót akarhatnék az 1.4-es Astrájától.

A slusszpoén az volt, hogy mikor a bácsi végzett a gôzborotvával, fogta a vödrömet meg benne a szivacsot és a sampont, amit ottfelejtettem a spricninél, berakta a hátsó ülésre és indult volna tovább. Nagyon haragosan néztem az arcába, ezért inkább kiszállt, elmormolt valamit az orra alatt, kirakta a vödrömet, és elporzott...

Frigyes Mester Creative Commons License 2000.06.21 0 0 4238
Jó estét!

Itt vagyok én is.

F.M.

keton Creative Commons License 2000.06.21 0 0 4237
aludj jól!:)
Előzmény: lore (4236)
lore Creative Commons License 2000.06.21 0 0 4236
Volt szó vmilyen tücsörtöki kajolásról. Nos nekem a jövő szerdán kezdődő progr miatt megint cumulusok vannak fejem felett, de valszeg 12-13 körül a városban csatangolok kisnejemmel, akkor be lehetne iktatni.
A kommunikáció holnap teflonon lezajlik, most aludni térek.

Jó éjszakát!
lore

keton Creative Commons License 2000.06.21 0 0 4235
hehe, jó, hogy említed a hibernálást, egy ideig benn volt a menüben, mostanra meg eltűnt. Minden APM, energia-nyamvattság be van kapcsolva, mégsincs ott(pedig volt!!). Emelett hibernálásból csak a w2k-ba tudok visszatérni, nics bootmenü, tehát w98-hoz újra kell indítani a gépet. Azthiszem a Matrox hivatalos drivereivel(nem ß) azért mennie kéne... Nem fogok én ezzel szarakodni, jön helyette NT, újra stabil gépem lesz, ráadásul piszokgyors:)

DCs

Előzmény: ORIZA TRIZNYAK (4234)
ORIZA TRIZNYAK Creative Commons License 2000.06.21 0 0 4234
Keton
szvsz valamit elronthattál, mer nálam gyorsabb, bár mivel ez a szerver verzió, még lassabban bútol, de erre találták ki a hibernálást. Nem köll aztat kikapcsolni. Bolyongj a neten, és meg fogsz hozzá találni minden infót, meg drájvert. Fontos, hogy csak olyan drájjal nyomd, ami direkt hozzá íródott. Vili bácsit ne bántsd, ő csak a dos-t írta, és nem is volt vele semmi baj. Szidd a sok tetü alkalmazottat, akik elveszik Vilibácsi pénzét, oszt szarul dógoznak.

trz
Aki sajnálja Vilit

Előzmény: keton (4233)
keton Creative Commons License 2000.06.21 0 0 4233
lore,
utána igen, műszaki

OT,
Ez a verzió professionalnak vallja magát, tehát logikám szerint ez workstation (mit kezdjek otthon egy szerverrel?). elgondolásom alapján végülis semmivel se tud többet, mint az NT (az volt előtte), csak 5 perc míg betölt (Cel466+128 Mb RAM), 3d támogatás jó vicc, fingom nem volt róla, hogy miért ilyen lassú a gép w2k alatt, míg rájöttem, hogy ez a nyamvadt software renderrel nyomja a 3d-t. A G200 driverei csapnivalóak (2D katasztrofálisan lassú, ugye d3d csak emulálva, OpenGL nuku), a gyáriak csontra fagyasztják a gépet. Ezt egyébként már 2x is sikerült elintéznem. Az NT-vel azért ilyen nem volt. Ja és úgy egészben is nagyon lassú (pláne az NT-hez, sőt w98-hoz képest, pedig az ms azt mondja, hogy a w2k gyorsabb)

bocs az offért, nem bírtam ki, újabb idézet billinek a GA-tól: "Die with all your money"

ideges DCs

Frigyes Mester Creative Commons License 2000.06.21 0 0 4232
Adj' isten!

Most indulok haza a robotból, otthonról benézek még.

Elég nagy a punnyadás.

F.M.

ORIZA TRIZNYAK Creative Commons License 2000.06.21 0 0 4231
Hali minedenki,

Keton
eccer megmutatom hogy kell win2K-t telepíteni. Kicsit jobb, mint w98, bár attól függ mire használod. Servert, vagy Workstationt próbáltál?

"Lorelei
én, és a barátnőim is szívesen látnánk téged a Baywatch címü filmsorozat főszereplőjeként, íímádunk téged, puszi-puszi
az alsóerdősorutcai ált. isk. 2/b-s lányai"

Ez csak egy idézet volt. Te lóri honnan ismernek ezek téged?

trz

Előzmény: keton (4228)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!