Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

beta9 Creative Commons License 2007.04.05 0 0 2094
Szervusztok,

van még egy futó ügy. Tatabányán egy postás gépe áll már egy éve a feljelentés miatt. A yard 90e Ft (!) büntetéssel indított, amit a bíróság szokás szerint tárgyalás nélkül helybenhagyott. Apostás ügyvédhez fordult, tárgyalást kértek. A bíró igazságügyi gjármű-szakértőt rendelt ki. A szakértő aprólékosan - emelő, futáspróba, fék, világítás, súly, ccm, szóval mindenféle - megvizsgálta, s olyan szakvéleményt írt, miszerint az általa bevizsgált AIXAM 400 típusú jármű segédmotoros kerékpár. (műszakilag).
A szakvéleményt talán a jövő héten kézbe kapom, már csak azért is, mert a postásnak felajánlottam, hogy az ügyvédjének az általam megismert adatokkal, információkkal - nagy részét NEKTEK, fórumosoknak köszönve meg - szívesen segítek, ha nem sértem meg vele. A z itt elmondottak alapján szeretném felkészíteni, mivel rukkolhatnak elő az NKH és a rendőrség képviselői.
A postással hosszan beszélgettem, ő igen keveset tud a rendeletekről, inkább csak úgy "kivonatosan"ismeri. Azt nem tudom, hogy az ügyvéd e témában mennyire profi, ezért próbálok segíteni - mocskos, önös érdekből, lehet, én leszek a következő feljelentett, s jobb, ha van már nyert per.
A per ápr. 16.-án lesz, azt hiszem, elmegyek nézőnek.
A postás ismer valakit, akinek a perét egy bíró(nő?) villámgyorsan lerendezte, miszerint a Typenschein fordítása szerint ez smkp, felmentve, mehet. Ez jól hangzik, ilyen kellene nekünk is.
WooDoo Creative Commons License 2007.04.04 0 0 2093

"réz köracél":))) Nem tudom miből gondolod hogy réz, gyárilag elég kemény acél, nem is nagyon lehet hajlítgatni, mert könnyen törik.

Az a szerepe, hogy a féltengely gumiharangját de koptassa el a szíj. Ha nincs elgörbülve, csak induláskor ér hozzá a szíjhoz, de ha később is dörzsöli, akkor sem csinál nagy galibát. Kivéve ha kívül is bordázott a szíj, mert akkor rettenetes hangja van. Gondolom a Roland Kft-től vetted a szíjat, nekem 22e-t mondtak+postaköltség.

 

Előzmény: kefir1115 (2091)
BIGYO2 Creative Commons License 2007.04.04 0 0 2092
A kollégám Ligier-jén nincs. Lehet, hogy már nincs.
Nem hiszem, hogy nélkülözhetetlen, remélem a tapasztaltabbak több magyarázatot adnak neked.
A szíj K..A drága. Hol szerezted?
Előzmény: kefir1115 (2091)
kefir1115 Creative Commons License 2007.04.04 0 0 2091
Sziasztok, lenne egy kis problémám a segítségeteket kérném Ligier Ambra ügyben, az a helyzet hogy ma megkaptam az új variátor szíjat és mikor feltettem akkor vettem észre hogy az utastér felöl egy kis hajlított réz köracél erinkezik a szíjjal,nem tudtam elképzelni hogy a másiknak miért kopott a külső felülete, a kérdésem a következő, mi a szerepe?Én arra gyanakodtam hogy alapjáraton megállítsa az ékszíjat. Meg az lenne a kérdésem hogy nem vagyok elájulva a gyorsulásátol, mintha ez a szíj is csúszna pedig gyári eredeti,Ligierre való, elég drága is volt 25000-ft. Előre is kösz a segítséget.
BIGYO2 Creative Commons License 2007.04.04 0 0 2090
Mert lehet, hogy a tapintás,méret alapján ékszert véltek benne fellelni.
Előzmény: WooDoo (2068)
BIGYO2 Creative Commons License 2007.04.04 0 0 2089

Az efajta energiaadás a felújításnál -amit nem kerülhetsz el -bosszulhatja meg magát.

Beta9 szépen felújítja a motort, neki van igaza.

Ez inkább ideiglenes valami, én nem tenném, nem érezném jól magam.

Előzmény: vcs1 (2088)
vcs1 Creative Commons License 2007.04.04 0 0 2088
Nekem volt egy 4sebességes Simsonom(kopott hengerrel)nagyon gyenge volt.De a lényeg,hogy harmadik sebességbe jobban ment mint negyedikbe.Itt is ez a helyzet.Elöbb a motorba kell egy kis energiát adni és csak utána az áttételen állitani.
Előzmény: BIGYO2 (2086)
vcs1 Creative Commons License 2007.04.04 0 0 2087

Szia! Bigyo2

 

Teljesen igazad van,csak egy érdekes dolog.Én hegyvidékes  helyen lakom

10% lejtőn lefelé ugyanannyit megy mint sik uton.Pedig lenne ideje kipörögni.

A másik dolog a metabondal kapcsolatba,tényleg kopott motorba való az egyik fajtája.Én nem a kerámiaszemcséset használom,még annyit,hogy metabond zsir van  minden kerékcsapágyba.iIgy ha meglököm a kicsit akkor elég szépen elgurul.Persze odakell figyelni,hogy a fékek ne fogjanak be eggyáltalán.

 

Előzmény: BIGYO2 (2085)
BIGYO2 Creative Commons License 2007.04.04 0 0 2086

A Lombardini motorom 5W40 full sintetikussal van töltve és abszolút nem eszi.

Ezek az olajak tudják biztosítani, amit kell. Nagyobb fordulaton a gyűrűk is jobban kopnak, ettől tartok már az előttem írottak alapján, ezért nem is zavarom a gépet.

Nekem csökkent a fordulat 60-nál a varióalátétek variálásával. Természetesen rendes üzem közben, nem felbakolt állapotban.

Előzmény: BIGYO2 (2085)
BIGYO2 Creative Commons License 2007.04.04 0 0 2085

Az enyém Lombardini, az alap, hogy a gázbovdent beállítjuk.

Nem akarlak elkeseríteni, de bakon ellenállás nélkül minden (autó, motorkerékpár)

jobban elpörög, mint terhelve. Úgy próbáld ki.

Metabondot kopott motorba raknak, a felújítást elodázni.

Előzmény: vcs1 (2084)
vcs1 Creative Commons License 2007.04.04 0 0 2084

Na akkor egy kicsit bövebben leirom.A járgányomba egy kubota 400-as motor ketyeg. Az egészet ugy érdemes elkezdeni hogy felbakolod az elejét ,hogy a kerekek

a levegőbe legyenek.Kézifék jol behuzva és még egy személy aki segit.Beinditani a gépet,sebességbe rakni és egy két dolgot nézni.Kilométer ora szerint mennyit megy a kicsike(általában ugyanannyit fog mutatni mint sik uton).Arra odafigyelni,hogy az ékszij mikor megy ki végállásba km ora szerint (ehez már két ember kell) Azt még érdemes megnézni,hogy állo motornál teljes gázadáskor tényleg teljesen behuzza-e a gázkart. Igy van egy kis ismereted a kicsiről.Nekem az ékszij teljesen kimegy.

De erröl késöbb.Légszürö variálásával nem tul sokat lehet variálni met ahoz üzemanyagot kelllene adni,de a légszürő feletti müanyagban van 4 járat a levegőnek gyárilag kettő elzárva.Ezt a kettőt érdemes kinyitni és összerakni.Lehetöség szerint visszarakni a szivócsövet amin a nagy AIXAM felirat van,mert nagyon jo hangtompitó.

A gázkarnál a motorba lehet még állitani,hogy többet nyisson ki.Találkoztam olyan problémával,hogy nyomtam a gázpedált  és kevés volt ,hogy a motorba behuzza teljesen.Egyszerüen lehet orvosolni  a gázpedált kézzel felfelé kell hajlitani.

Ha ennyi még nem elég akkor keress meg egy csavart .A Motorba benézel a bal oldalán a ventilátor tengejénél ahol lefelé megy az ékszij ott van egy kis kiálló valami.

Aláfekszel és azt a valamit ovatosan leveszed(Az csak egy kupak) alatta van egy tőcsavar lekrontrázva egy anyával.Azon kell kitekerni  pár menetet,és visszakontrázni.De itt is érdemes a gyári állapotot megjegyezni.Ezzel érdemes kisérletezni mert nem mindeggyik motor egyforma mert a gázadagolás egy rugo huzogatásán mullik.Állitások után mindig megnézni,hogy mi változott a km/ó szerint.

A vario ékszij mint irtam nekem gyárilag már 40km/ó-nál teljesen kint volt.

Én a röpsujoknak a kiállo vas részét teljesen leköszörültem sikba(a vas kiüthetö belölle) és most 60km/ó-nál megy ki az ékszij teljesen.Vagyis az áttételezés 0-60km/ó .Igy nagyobb erővel indul .Nekem ezek vannak nagyvonalba megcsinálva és igy az utazó tempo 70km/ó azt szereti,de 80-85km/ó-ra képes.Ja még annyi,hogy a motorba váltoba metabond ,gázolajba spuri.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyárilag 40km/óra állásnál ment ki teljesen az ékszij.

BIGYO2 Creative Commons License 2007.04.04 0 0 2083
A szíjad kimegy a tárcsa széléig?
Előzmény: levisoft70 (2081)
BIGYO2 Creative Commons License 2007.04.04 0 0 2082

Meggyőzdésem, hogy a nagyobb(MKP) teljesítményt leadó 505 ccm Lombardini

motoron vagy a hengerfej más (szelepezés, stb), vagy több eltérés is van.

Attól függetlenül kíváncsi lennék a dieselnél az aprócska állítások konkrét mibenlétére.

Légszűrő és doboztető nélkül az enyémnek csak a hangja lett nagyobb.

Több levegő meg mit ér üzemanyag nélkül. Elárulhatnád a részleteket.

Nemhiszem, hogy mindet egy foggal odébb teszik. Láttam már gyárilag szerelt új autót, aminek egy vonalba voltak a dugattyúgyűrűk nyílásai az egyik hengerben.

Előzmény: vcs1 (2079)
levisoft70 Creative Commons License 2007.04.04 0 0 2081

Szia VCS1, orulok, hogy vegre valaki ki megtuningolta az Aixam 400 ast.

Ha nem vagyok tolakodo leirod, hogy mit es hogy allitottal at rajta ? ha estelg Bp-i vagy akkor kicsi penzert nekem is megcsinalnad ? enyem csak 65 ot megy es neha lassitom a forgalmat.

BIGYO2 Creative Commons License 2007.04.04 0 0 2080

Persze, hogy publikus, ők tették azzá.

A használtautó.hu lapon az AIXAM -ok között a

Körmend, valamint az Ajka székhelyű kereskedők.

Ha pillanatnyilag nem is hirdet alkatrészt, de foglalkoznak vele,

póstaival tudsz rendelni. Másnap átvettem a gumiharangokat

bilincsekkel zsírral, csomagoltan.

Előzmény: WooDoo (2078)
vcs1 Creative Commons License 2007.04.03 0 0 2079

Sziasztok!

Nekem is van egy aixam 400-am és vettem hozzá egy töröttet alkatrésznek.

Csak a hátulja volt törött .Átnézegettem a motort,hogy milyen fojtás van benne.

Egy-két aprocska utánállitás,egykis plusz levegő adás és két személlyel 80KM/ó.

De találtam egy számomra nagyobb hibát is.A vezérlést nézegettem,jelre állitottam és egy foggal gyárilag el van téve.A motoron még a gyári festés van ,nem volt szétszedve.Láthato lenne.Elugrani nem tud,mivel ferde fogazásu fogaskerekek vannak benne.Most már tervbe vettem,hogy a müködő kicsikét is szétszedem,hogy

megnézzem hogy ott is az e a hejzet.Érthető lenne,hogy miért lassul le annyira emelkedőkőn.

WooDoo Creative Commons License 2007.04.03 0 0 2078
Publikus a forrás?
Előzmény: BIGYO2 (2076)
WooDoo Creative Commons License 2007.04.03 0 0 2077

Első körben a bíró nem is látja a szabálysértési ügyet, jó esetben egy bírósági titkár, de lehet egy fogalmazó hozza meg a végzést. Ha tárgyalás tartását kéred, akkor majd belenéz a bíró is az anyagba.

 

Kb. 2 éve már volt szó a Juszt műsorában a mopedautókról. A KF embere akkor is állította hogy ezek személygépkocsik, a szakértő meg azt mondta hogy segédmotorok. A helyzet azóta sem változott semmit.

Előzmény: beta9 (2074)
BIGYO2 Creative Commons License 2007.04.03 0 0 2076
Ma megkaptam Körmendről 3 db féltengely gumiharangot (univ.külső-belső)
6.700 Ft. volt postaival együtt, bilincsekkel, zsírral, összesen.
Ajkán 5000 Ft/db áron ajánlották...
Az olasz kapcsolat betlizett.
Más szálon újrapróbálom az olasz beszerzést.

Elképzelhető, hogy szabs. bírónak nincs vezetői engedélye sem, pusztán gyalogosként
vett részt a közlekedésben. Tehát nem egy Fővárosi Ítélőtábla Elnöke, de független végzést hoz.
Erre utaltam a korábbiakban, ugyanazon "szabs." cselekmény miatt különféle
végzések. Nem egyformán felkészültek a bírák, és nem kardinális kérdés
praxisukban a mopedezéssel kapcsolatos ügyek.
Ez vonatkozik az ügyvédekre is. Ide válóperes, ingatlanos, egyéb általános ügyvéd nem elegendő. Szabs. védő nem létezik. Ő is jogász és gyakran fogalma sincs
a ránk vonatkozó jogszabályokról. Szerintem többet érne, ha valamelyikünk
képviselné magunkat a műsorban. Illetve néhány régi fórumos, hiszen abszolút és
remek jogszab. gyűjteményekkel és elemzőkészséggel rendelkeznek. Ezzel nem az ügyvéd urakat degradálom, de én nem 10.000, de 10 Ft-ot nem ajánlok fel a
dadogásukhoz.
Előzmény: beta9 (2075)
beta9 Creative Commons License 2007.04.03 0 0 2075
...még az előzőhöz:

Ha a buszra, vagy vonatra kutyát viszek fel, s a szabály szerint veszek neki jegyet - amire nincs ráírva, hogy kutyajegy, csak úgy jegy, mert az - akkor a kutya ember lett?
Az UTAZÁS - vagyis a HELYFOGLALÁS - szempontjából 1 fő utazónak számít, ha egy bizonyos területét elfoglalja a vonatnak, s nyomja a tengelyét.
Ugyanígy vesz jegyet egy bíró is - lehet, hogy ő meg kutya? TISZTELET A KIVÉTELNEK!!!
Előzmény: beta9 (2074)
beta9 Creative Commons License 2007.04.03 0 0 2074
Belenéztem a mopedautóban a kedvezőtlen bírósági véguésbe, hát ez a bíróenyhén szólva ........ Na mindegy.
Amire hivatkozik, pl.: a 190/2004.
Kissé vaksi szemét elkerülte a rendelet 1.§-ának kezdő 3, azaz három szava: " E RENDELET ALKALMAZÁSÁBAN !!!!!!!" a) gépjármű: ........ - a KRESZ szerintiek, !!!!TOVÁBBÁ!!!! - gyengébb képességű bíróknak magyarázat: amit a KRESZ nem hív annak, pl. a smkp-okat, pótkocsi, félpótkocsi, ( OKOSTOJÁS, HOL VAN BENNE MOTOR? MITŐL GÉP????) - vagyis a B I Z T O S Í T Á S SZEMPONTJÁBÓL!
Miközben a brumikra, mint E RENDELET (biztosítás téma) szerinti gépjárművekre kötünk biztit.
Személyes meghallgatást kérni, ha lehet ügyvéddel, s az kifordítja, mint juhász a subát.

Bocs, de ilyen ökörségen kicsit elszálltam....
beta9 Creative Commons License 2007.04.03 0 0 2073
Szia,

erre én is gondolta,de:
csak akkor javasolnám, ha egyértelműen (!) biztos lenne a siker. Ha nem, akkor csak felzavarnánk az iszapot, s esetleg központi kemény ellenszegülést véltanánk ki. Tehát jó, de ne úgy fejeződjön be a műsor, hogy "hát ez bizony érdekes felvetés, mi emberek nagyon szeretnénk, de mint sokszor, lám-lám milyen ez a hivatal!". Én sokkal jobbnak tartanám egy régebbi fórumos javaslatát, hogy egy (vagy több?) komoly közlekedési-államigazgatási-EU-s jogászt megkeresni, előzetes konzultáció után a magam részéről símán utalok 10.000,- Ft-ot a célra. Szerintem ez inkább célravezetőbb, mint a hangulatkeltés. Lehet, hogy nem is minden néző lenne a mi pártunkon, de a jogi úton minden brumis és brumira vágyó egy csapat.
Persze, hogy ki a megfelelő jogász, ill. ki tud ilyet az sem utolsó kérdés.
Én így gondolom.
üdv
Előzmény: jozsigabi (2072)
jozsigabi Creative Commons License 2007.04.03 0 0 2072
Szevasztok! Mindenkit szeretettel üdvözlök a fórumon, én eleddig csak külső szemlélőként voltam jelen köztetek, igaz már lassan két éve, hogy kacsingatok a brumik felé, már többször vezettem, illetve majdnem meg is vásároltam egyet. Bevallom férfiasan, hogy én a bizonytalan jogszabályi háttér miatt nem vettem még, hiszen ismerjük a bürokratákat, kis országunkban az egyértelmű dolgok is másképpen vannak, mint általában a világban, ezért várok még mindig. Csak ma regisztráltam be hogy tudjak esetlegesen hozzászólni. Lenne egy tiszteletteljes ötletem: a Juszt Lacival kellene felvenni a kapcsolatot, "A tv ügyvédje " cimű műsorba. Ő szereti az ilyen kusza jogi helyzeteket megszellőztetni, és kibogozni, mögötte nagyon komoly ügyvédek jogászok ténykednek, és nem kér anyagi ellenszolgáltatást. Meghivhatná a műsorba a közl. minisztérium, a kff, stb képviselőit, meg egyáltalán felhivná a figyelmet a problémára, talán lenne valami pozitiv eredménye. Ez a kis közösség megérdemelné, hogy valaki(k) képviselje(k) az érdekeit. Gondolkozzatok el rajta !!!
BIGYO2 Creative Commons License 2007.04.03 0 0 2071
Bocsánat, LUXUSAPARTMAN.HU -n
Előzmény: BIGYO2 (2070)
BIGYO2 Creative Commons License 2007.04.03 0 0 2070

Nézzetek körül a luxusingatlan.hu  -n.

Elektromos autók magyar forgalmazótól.

Bakancs4 Creative Commons License 2007.04.02 0 0 2069
Köszönöm az infót , letöltöttem , végiszaladtam rajta . A KRESZ módosításokról…A 2556-2560 oldalon van a szöveg ..hát igencsak redukálták a szöveget , nemcsak minket nyestek ki belőle , de pl. a halottaskocsik autóbusz-sávhasználata is kimaradt , pedig az eredeti előterjesztés ezzel kezdődött . Ahogy nézem ami benne van : az úthasználati díj teherautóknak , és ezzel együtt a kitiltásuk a lakott területekről , vagyis a fizetős pályákra kényszerítése . Mellény , biztonsági öv , Gyerekülés . Hát nézzük a minket valamelyest érintő részeket : a kormányrendelet rendezte a trájkosok helyzetét , mert különbontotta a teherszállító és egyéb motoros triciklik sebességkorlátozásait . Eddig ugyanis minden motoros triciklivel (háromkerekű , három nyomon haladó rendszámos motorkerékpárral) csak 40 km/órával volt szabad közlekedni . Most ez csak a teherszállítókra vonatkozik (Pl. az én Piaggio APECAR-om) , értelmszerűen a trájkok mint „nem teherszállítók” a szgkra és normál (kétkerekű és az oldalkocsis) motorkerékpárok sebességével ( 50-90-110-130) mehetnek . Sz. István barátom , ha nem adta volna le a Sulky ( 50 ccm , 2,2 lóerő !!!) rendszámát , akkor most verethetne ezerrel , ó a meggondolatlan ! Ezt a 26.§ b) és d) pontjánál találjátok . A 48.§ 4) pontja némileg kellemetlenül érint minket , mert eddig csak a gépkocsikban volt kötelező övet használni (én még december elején elhajtottam egy fiatal rendőrt , mert a Ligieren ezen akadékoskodott , öv nélkül vezettem) , most viszont minden olyan járművön , amiben felszerelték (pl. a traktorokon , mopedautó mittudomén ) …….. Magam részéről durvának tartom azt , hogy 3 éven aluli gyermeket nem lehet olyan gépkocsiban (M1 , M2 , N1 , N2 ) szállítani amelyikben nincs biztonsági öv ( pl . Uaz terepjáró , „púpos” Trabant 500-600 , talán az IFA teherautó) . Ezek szellemében viszont a biztonsági öv nélküli , de kasztnis (3-4 kerekű) motorkerékpárral szabad , amennyiben egyébként is engedélyezett a személyszállítás is . Ha ugyanebben a járműben nincs biztonsági öv , akkor ha jól értelmezem , az első ülésen szállítható egy ülésen két 10 év alatti gyerek „kopaszon” gyerekülés nélkül . (Márha létezik ilyen jármű) Ez persze életszerűtlen , extra helyzet . Meglepő viszont a 48.§ 9) megközelítése , ez ugyanis a korábban hatályos szöveg szó szerinti ismétlése („A zárt utastérrel (vezetőtérrel) nem rendelkező motorkerékpárral és segédmotoros , ha vezető és az utas becsatolt motorkerékpár-bukósisakot visel „) Számunkra annyiban jelentős , HOGY továbbra is ELISMERI A KRESZ A ZÁRT KAROSSZÉRIÁS SEGÉDMOTORKERÉKPÁROK LÉTÉT . Nekem itt összekuszálódott a bekezdések sorszámozása , lehet nem a legutóbbi szöveggel vetettem egybe .Azonfelül mindenki számára (gyalogos , állatot terelő , kerékpáros , kézikocsis ) számára kötelező lett a mellény , vagyis ha valaki kiszáll a Microcarjából , akkor mellényben kell tennie (az utasnak is ) . Ezen felül teljesen újraszabályozták a veszélyes anyagok szállítását (ADR) . Hát talán hirtelen ennyi . Mopedautóról egy szó se , de ezt már tudtuk pár hete , csak még reménykedtünk .
WooDoo Creative Commons License 2007.04.02 0 0 2068
A postásokról sok rosszat olvasok, gyakran tűnnek el csomagok. Nekem is feltépték a múltkor az egyik boritékomat, amiben egy quickpin (csapszeg) volt, de miután nem tűnt értékesnek, visszaragasztották, és ráírták hogy megsérült a szállításnál. Nem tudom egy ékszíj miatt elcsábulnának-e, de egy futárcégben jobban megbízok.
Előzmény: beta9 (2067)
beta9 Creative Commons License 2007.04.02 0 0 2067
Igen, a holland brutto 42 Eu, otángyártottnak írja, de ez nem jelenti, hogy gyengébb lenne, akár lehet jobb is (lásd: dug. gyűrűk). Hirdetőtől már én is kértem, de mellédumálnak, visszahív, nem tudja mennyi - fáraszt, amíg sürgős nem lesz. Nem lesz.
Addig majd kipróbálpm a vele jött 28mm-essel, közbenvalahogy - postán - megrendelem.Ha kell, előre kiutalom az árát, akkor nyugodtan küldheti.
Ha lenne forrásod GRECAV EKE szíjra, az érdekel.
Előzmény: WooDoo (2066)
WooDoo Creative Commons License 2007.04.02 0 0 2066

Régebben egy ismerősöm vette Bécsben, és postán elküldte, de már nem dolgozik kint. Van egy srác akitől bontott alkatrészeket szoktam venni, azt mondta tud hozni újakat is, de elég régen szóltam neki hogy hozzon két szíjat, és még semmi eredménye.

 

A neten találtam francia, osztrák, holland és olasz szaküzleteket is. Az egyik olasz üzletben "akciós" a szíj, csak 30 euro minden tipushoz. Küldtem egy levelet, hogy tudok-e rendelni náluk, ha igen, akkor futárcéggel behozatom. A hollandoknál elvileg eredeti IBC szíjakat árulnak, az sem drága netto 35 euroért, Bécsben is kb. ennyi volt régebben.

Előzmény: beta9 (2060)
idosember Creative Commons License 2007.04.02 0 0 2065
Bocs:  A 20. oldalon kezdődik a KRESZ

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!