A Juniornak kifizetetlen számlái vannak, ez a közelmultban /három hónap/ 50millió alá nem ment. A tartozás összege folyamatosan változik. A nagy baj az, hogy kifizetetlen számlák nagyszámban vannak, pontos számot nem lehet mondani, csak körülbelüli számot. A hivatal nem szivesen adja ki a kifizetelen számlákkal kapcsolatos infókat, sajno!!!
Elnézést kérek, de csak most tudok válaszolni: a költségvetési tervezetek kötik le az időm nagy részét, meg az ÉTV ügy is egy izgalmas szakaszába érkezett. Másrészt továbbra is számítok arra, hogy az egészségügyi vitanap szervezői becsülik annyira a saját produkciójukat, hogy a vitanapon elhangzottakról valamilyen összeállítást közreadjanak - ha itt a Fórumon nincs kedvük, akkor akár az önkormányzat honlapján, akár az ÉrdOnline-on.
De azért nagyon röviden: a meghívott intézményvezetők érdekes összefoglalókat adtak az intézményük működéséről. Meggyőződhettek a résztvevő képviselők arról is, hogy a szakrendelő egészségügyi szolgáltató használatba adásának - bármilyen ellenkező értelmű híreszteléssel, jogértelmezéssel szemben, - nincs jogszabályi akadálya.
Inkább csak kommunikációnak tekinteném, de lehet, hogy sokak számára új hír: a polgármester bejelentette, dolgoznak annak előkészítésén, hogy Érden kórház épüljön, és ebbe települne át a szakorvosi rendelő, illetve az általa nyújtott ellátás is. A koncepció lényege, hogy a város biztosítaná a telket (Tárnoki út nyugati vége melletti területen), a majdani Érdi Kórház átvenné egy bezárásra kerülő Pest megyei Önkormányzati fenntartásban lévő budapesti kórház szerepét és TB finanszírozását. A megszüntetésre kerülő budapesti kórház ingatlanának értékesítése részben finanszírozná az Érdi Kórház megépítését.
A felvetést azért tartom csupán kommunikációnak, mivel ez az elképzelés egyáltalán nem új. A "megyénél" már több mint egy éve foglalkoznak ezzel az elképzeléssel, természetesen az érdi polgármester bevonásával - az érdi Képviselő-testület elé pedig csak most kerül ez az ügy. Az Egészségügyi Bizottság talán éppen ma tárgyalt egy erről szóló, 3 oldalas (de lehet, hogy csak 2?) vázlatot.
Én sem vitattam a tényt, hogy helytelen tartozni! Csak nem illik össze-vissza számokkal dobálódzni! Ennyi! Ha valaki úgy fogalmaz ahogy te, nvezetesen:
"egy a hivatalból származó információ szerint immár 120 millió Ft körüli összeggel tartozik a város a Juniornak.",
ez a fogalmazás nem tényállítás, ez egy információ közzététele, amely magában foglalja annak a lehetőségét is, hogy nem 100 %-igy megbízható az információ, és minden olvasó maga dönti el mennyire akarja, tudja elfogadni.
Ha azt mondod 120 millió a tartozás, akkor megkérlek, hogy igazold! Így, ahogy leírtad semmi kifogásom ellene, vagy megbízható az informátorod, vagy nem. Az viszont nyilván egy percig sem vitatott, hogy számlák nem fizetése semmiképpen sem helyes.
"Hazúgság, hogy majdnem 100 millió a tartozás, mikor a jegyzőkönyvi tény adat - másik beírás - 62 milliót közöl."
Pékk,
Na akkor én is csatlakozom a szerinted hazudozókhoz: nekem is van hírem arról, hogy mennyivel tartozik a város a Juniornak. Előrebocsátom, semmi problémát nem látok abban, ha eltérő számokkal találkozunk.
Ha tényleg nem fizet a város (ezt pedig eddig senki nem cáfolta - Te sem!), akkor a tartozás napról-napra csak nő. Akár mindkét szám igaz lehet, csak más időpontra vonatkoznak. Értem, Te azt várnád el, hogy azonos számról adjanak az értesülők tájékoztatást, de ha különböző időpontokban jutottak a hírhez, akkor az lenne a félretájékoztatás, ha azonos számot mondanának.
Most én vagyok kénytelen egy harmadik számot megosztani veled (is): egy a hivatalból származó információ szerint immár 120 millió Ft körüli összeggel tartozik a város a Juniornak. Előrebocsátom, ez a szám sem biztos, hogy helyes lesz pl. egy hét múlva. ha addig fizet a város, akkor akár 0 is lehet, ha meg semmit nem fizet a tartozásából, akkor 130 millió körüli is lehet az akkor helyes szám.
Ami a békés hangnemet illeti, nos, alapból ezt mindenkinek előlegeztük (benne kiemelten a polgármesternek, egyes képviselőknek, stb. - sőt, nekik csak igazán), amíg tehettük, amíg az illetők sorozatosan be nem bizonyították, hogy érdemtelenek erre.
Sajnos (mert amúgy nem éppen ez volt a cél, Te is tudod, hanem az ügyek előremozdítása).
Magadat minősíted! Bizonyos szabályok akkor is érvényesek, ha az ablakon kívülről jönnek, és ti nem azt írtátok ki magatokra, hogy Érdi Hazudozók Klubbja, hanem "Ériek fóruma". És rajtad, meg barátaidon kívül van még néhány tízezer érdi, éppen úgy mint én, aki elvár bizonyos normákat! Általános és elfogadható normákat! Ne azon vitatkozz, honnan jöttem, hanem azon, amit kérek mint általánosan elvárható szabályt!
Akkor tenném, ha bevágódnék egy klubba és elkezdenék ordítozni: már régóta figyellek titeket az ablakon keresztül, itt mindenki hazudozik, ilyenek-olyanok vagytok, meg rosszindulatúak is vagytok, meg ellenségesek - bezzeg én! Ugye látjátok, hogy én milyen barátságos, elfogadó, együttműködő, kiegyensúlyozott, igazságos vagyok? Na ezentúl az én szabályaim szerint fogtok működni!
Ilyen mulatságos helyzetbe "nem degradálnám" magam!
Sajnálom, hogy ennyire degradálod magadat, és még a többieket is egy kalap alá veszed magaddal. Ha hajlandó vagy elfogadni az "európai" játékszabályokat akkor működni fog a dolog, ha nem mindig rá fogok mutatni a hazúdozásra, a csúsztatásra, a szándékos hangulatkeltésra. Nincs itt semmi baj. Dönts el mit akarsz. Ha meg valaki egyértelműen hazudik, ...telefonálás ... akkor meg mikor ráolvassák azon nem kell megsértődni. A hazugság, mások megtévesztése akkor hazugság, ha egy jó haver mondja!
Sajnálom ha ennyire nem látod miről beszélek.
Másrészről nem karok bemutatkozni! Az ilyen fórumnak, ahol ennyi ellenségeskedés, ennyi alaptalan vádaskodás, ennyi rosszindulat van jelen oda csak kézigránátot kell bedobni, és várni a hatást. Meglátjuk melyik Érd fog érvényesülni? A te Érded, vagy a józan megfontolt Érd.
"Egy patinás klubban a tagok nem kockáztatják saját hírnevüket azzal, "ma betelefonáltam a Juniorba...Ja maga Érdről beszél..., örüljön hogy kap a gyeek egyáltalán enni..." Ez a beírás az elsőtől az utolsó betűig hazugság."
Másképp látom. Ez itt nem egy "patinás klub", hanem csak úgy egyszerűen egy roppant nyitott klub. Nem kell a belépéshez ajánló, nincs őr a kapuban. Az jön be, aki akar. Volt aki úgy érkezett (nem is egy :)), hogy köszönés helyett be...tt egy kézigránátot. Kapott is érte hideget-meleget, megérdemeltet, meg talán annál többet is. Tudod ez nem egy angol felsőháziakból álló klub. Járnak ide nyugdíjas pedagógusok, kiválóan képzett és sikeres jogászok, meg egyszerűen csak jó haverok, akiknek még azt sem tudjuk mi a szakmája. Időnként csöndesen beszélgetünk, máskor hevesen vitatkozunk, még hajba is kapunk.
A kézigránátosok közül aztán van aki észleli: ez nem az ő társasága és elpárolog. Másokkal meg összecsiszolódnak a "régiek". (Vannak persze sokan, akik eleve úgy érkeznek, ahogy szokás: köszönnek, ismerkednek, nem akarják egyből megmondani a frankót, hanem előbb megismertetik magukat, a véleményüket, hitelt szereznek a többiek előtt ... tudod, ahogy ezt leginkább szokás!)
Meg tudod ez egy olyan klub is, ahol ismerjük már egymást annyira, hogy tudjuk, ha a másik azt mondja: betelefonáltam a Juniorba, akkor az úgy is van. Nem várjuk el tőle, hogy ezt be is bizonyítsa - tudod, ez egy klub.
Ha meg valaki egy még csak nemrég érkezett követelődzésére, - hogy bizonyítson, - csupán vállat rándít: ha nem hiszed járj utána, egyikünk sem kezdi hajtogatni: az elsőtől az utolsó betűig hazugság! Ez egy olyan klub, ahol ez nem szokás.
Lehet, hogy más klubokban más a szokás, oda biztosan olyanok járnak, akik azt kedvelik.
68 az a 62 . Egy fillért nem költhet a szülők pénzéből választási kampányra a döcsa- csőzike páros. Csőzike bejut a totálklánba utána utánam a vízöztön. Mit gondolsz te kik vagytok ti, SZDSZ kampány közpénzből? Na ne mond, hogy nem érted?
Nem kell összeesküvés elmélet. Igazmondás kell, és én biztos nem fogom újra felhozni a multat. Próbáld meg! Meglásd jó érzés ám a valóságot állítani. A véleményed meg megmaradhat, még változtatnod sem kell, csak a módon, ahogy elmondod, úgy ahogy az otterlói klubban illik!
Hogy ennyi energiát pocsékolsz az elemzésemre! Remélni sem mertem. A programod biztos tökéletes, de szükségtelen a használata. Egy és ugyan az a személy vagyok, és még csak nem is a "SárgaHázból" írok.
Nem akarom, még a te nagyon radikális véleményedet sem megváltoztatni, úgyse tudnám, csak azt szeretném, ha a hallkszavúak véleményes is megjelenhetne, ha tényleg az otterló féle uriemberek klubbja működne.
Nem akarok korteskedni egyik párt mellett sem, sokkal inkább képviselem a magam véleményét amelyik olykor az egyik, olykor a másik politikai erő véleményével egyezik, hiszen mindegyik képvisel értéket. (Még akkor is így van, ha ez sokaknak nem tetszik.)
Mint már több helyen leírtam eltűnök a színről, ha mindenki megszólalhat, ha a vélemény nem tényállításként kerül interpretálásra, ha a 62 millió nem 100 millióként kerül aposztrofálásra, és így tovább.
Mivel a Hölgy nem akar bemutatkozni - ehhez szíve joga, - én is kénytelen vagyok ilyen megérzésre hagyatkozni. Elemzést nem végeztem, de a tippem továbbra is megegyezik a tiéddel. Egyébként a hullámzás is mindkét (3?) nicknél érzékelhető.
Tudod éppen ez a lényeg! Egy klubban az emberek adnak magukra, és csak megalapozott állításokat tesznek. Egy patinás klubban a tagok nem kockáztatják saját hírnevüket azzal, "ma betelefonáltam a Juniorba...Ja maga Érdről beszél..., örüljön hogy kap a gyeek egyáltalán enni..." Ez a beírás az elsőtől az utolsó betűig hazugság.
Hazúgság, hogy majdnem 100 millió a tartozás, mikor a jegyzőkönyvi tény adat - másik beírás - 62 milliót közöl. A különbség 47 %. Nem az a kérdés, hogy az egyik sok a másik kevé. mindkettő sok, hanem az igazmondásról szól az általad helyesen említett klubb! nyilvánvaló miért írt valaki 100 milliót. Sokkal jobban hangzik, jobban lehet vele hangulatot kelteni, kérdés minek. Sokkal inkább arra kell szövetkezni, hogy miként lehet nyomást gyakorolni az illetékesekre azért, hogy fizessenek. Tudom képtelenség, de bizton állítom, nem fog előfordulni az, hogy a gyerekek ne kapjanak enni, hiszen az maga az öngyilkosság a jelenlegi vezetők számára.
Valaki írja, több bírósági ítélet is van. Utána írja, folyamatban van az eljárás. Egy klubban nem illik ilyeneket állítani. Azt illik mondani, folyamatban van egy per, egy eljárás, aminek szerintem nem vitás a végeredménye. Természetesen ez a külső szemlélő számára kevésbé erős kijelentés, és jobban befolyásol. Egy klubban ilyet nem szoktak tenni.
Egy olyan klubba, ahol az alapszabály az állítások megalapozatlansága, a csusztatások a hazudozás, oda én sem fogok eljárni, de hiszem, hogy Érd Polgárai nem hazudozóak, nem szeretik a csúsztatásokat, és alapvetően szertik a tényeket. Egy ilyen klubba járni viszont megtiszteltetés. Ha ennek a klubbnak nem "Érdiek fóruma" lenne a neve, én sem kapálódznék érte, de mivel ez a neve, és én is Érdi (így nagy betüvel) vagyok, ezért igen akarom befolyásolni a játékszabályokat.
Ha ezek szalonképes szabályok lesznek élvezni fogom, ha továbbra is a korábbi hangvétel, módszerek uralkodnak, mindent meg fogok tenni azért, hogy felnyissam a hallgatag többség szemét az így viselkedők tetteire.
Az a véleményem, hogy otterlo nagyon higgadtan próbál megoldást találni egy különös törekvéssel szemben. Szerintem még gondold át, mielőtt véglegesen pálcát törnél !
Én mindenkivel igyekszem szót érteni - egy bizonyos határig megpróbálok még igazodni is a másik "stílusbeli" igényéhez. (ha pl. zavarja a káromkodás, akkor még véletlenül sem mondom ki azt a szót, hogy "balfácán", ha hevesen, pörgősen szeret vitatkozni, akkor én is így teszek stb.)
De ez nem befolyásolja nálam a tartalmat: javaslom olvasd el még egyszer az előző két hozzászólásom, a tartalom ott van benne.
Ez egy gyalázatos provokáció,kedves kígyószisz és otterlo meg aki benne van. Otterlo!Tényleg hónapokon keresztül csúsztattál,túloztál és találgattál? Ne kábíts már! Kígyószisz! Előfordult,hogy nem írtál itt igazat?Megvezetted volna a népet? Tényleg? Most meg szépen beszélsz ezzel a nyavalyással,hátha béke lesz? Keresed a középutat?Nincs középút! Ez itt le akar dumálni,le is fog,mert ezért fizetik. Te meg cserbenhagysz mindent.
Ennek itt nem volt semmi célja,csak a szólásszabadság. Annak megőrzése !
Tudom, hogy ez a Te véleményed. De azt is tudom, hogy nem az enyém.
Ez itt nem a bíróság, ahol az a dolog rendje, hogy mindent bizonyítani kell, mert anélkül nincs értelme az egésznek. Egy internetes fórum az olyan, mint egy klub. Egy klub, ahova olyanok járnak, és éppen abba jelentkeznek be és járnak vissza, ahol olyan információkat lehet cserélni, és olyan beszélgetéseket folytatni, ami érdekes az odajárók számára. De a klubbéli beszélgetéseknek éppen nem az a jellemzője, hogy ha valaki kimond egy mondatot, akkor mások folyton csak azt hajtogatják: bizonyítsd be! Bizonyítsd be! Nekem ugyan nincs semmim, ami az ellenkezőjéről szólna, de Te mégis bizonyítsd be, mert ha nem teszed, akkor hazudozol, csúsztatsz, nincs egy igaz szavad sem!
Bizonyítsd be, hogy igaz, hogy a gyerek iskolájában kikapcsolták a telefont, mert az önkormányzat nem fizette ki a számlát!
Bizonyítsd be, ha azt merted mondani, hogy az egyik bizottsági kültag bűzlött az alkoholtól, amikor a képviselő-testületi ülésen összefutottatok!
Bizonyítsd be, hogy igaz az, amit az egyik szomszéd település polgármesterétől hallottál arról, hogy mi hangzott el a polgármesterek egyeztető megbeszélésén.
Bizonyítsd be, hogy valakivel beszéltél telefonon és képzeld azt mondta, hogy ... stb.
Tudod, egy klub nem így működik. Legalábbis én ilyen klubba nem vágyom, és nem is megyek el abból a célból, hogy rávegyem őket, változtassanak a szokásaikon: úgy beszélgessenek, ahogyan én helyesnek és egyedül üdvözítőnek tartom.
Ha úgy vitatkozunk, hogy Te állítasz valamit, és én is állítok valamit, és mindkettő alaptalan, abból csak "anyázás" lesz! Az első állítás az amit célszerű bizonyatani és nem az azt kétségbe vonónak kell bizonyítani. Tudod ez ilyen alapkategória!
Ugye azért nem gondolod komolyan, hogy az a lecke, hogy az ezen a fórumon résztvevők azon kell fáradozzanak, hogy elnyerjék a tetszésed stílusban, tartalomban és hitelességben?
Ha Te úgy ítéled meg, hogy - szerinted - tökéletesen pontosan és csak bizonyítható dolgokat írnak, akkor rendben, akkor majd megosztod velük a Te véleményedet. Ha meg - úgy véled, - pontatlanul, csúsztatva írnak, akkor meg sem próbálod ellenérvekkel és információkkal cáfolni a - szerinted - téves állításokat, hanem szétoffolod a topikjaikat?
Ma nem voltam sem költségvetési bizottsági ülésen, sem ilyen egyeztetésen, így nem tudom miért kellett vona tovább maradnom. Ha ezek az ülések nyilvánosak lennének - erről itt is volt szó - még el is látogatnék, mert érdekelne miről tárgyalnak a nagyjaink, de mivel bizonytalanság uralkodott, így nem látogattam el oda.
Kérlek bocsásd meg nekem, de valóban több hazugságot sikerült már azonosítani, akár csak a mai nap folyamán is, számtalan csúsztatást olvastam, és számos olyan hozzászólást ami nyilvánvalóan hozzánemértésből fakad.
Abban a pillanatban, ha normálizálódnak itt a viszonyok, amikor nem megölni akarjuk a másikat, nem mindenáron meggyőzni, hanem értelmesen gondolatokat cserélni, hallhatsz majd akár tőlem is érdemi hozzászólást, és anélkül, hogy én meg kívánnám változtani egy felnőtt, kiforrott egyinésigű ember, valószínűleg megalapozott véleményét, én is elmondom, miként gondolkodok egyik vagy másik kérdésről.
Amit én kérek az nem azt jelenti, hogy el kellene fogadnod a jelenlegi városvezetést, vagy annak a döntéseit. Isten mentsen meg attól, hogy visszatérjünk a mindenki mindenről egyformán gondolkodik érába, sőt az általam megfogalmazott Felhívás - amihez itt tisztelettel felkérlek, hogy csatlakozz - csupán a vitamódzser, a hangnem megváltoztatását kéri mindenkitől.
Szerintem Te pontosan érted amiről beszélek. Remélem a hozzászólásaid a jövőben (is) megalapozottak lesznek, a hangnemed kulturált, és hozzásegítesz másokat is, még akkor is ha nem a te politikai meggyöződés szerint gondolkodnak, hogy elmondhassák véleményüket.
Hiszem, hogy Te sokat tudsz, tudnál tenni Érdért, ami mindannyiunk lakhelye.