Ha már az útvonalakról tárgyaltok,nekem is kéne egy tipp,a cél Banja Luka,az M6-os végéig OK,a horvát szakasz érdekelne,fizetős pálya nélkül,illetve a másik kérdés,hogy a bosnyák autópálya Banja Lukáig útdijas-e már?
Visszaolvasva szinte el is felejti az ember, hogy anno még vízum kellett a beutazásra a téli időszakban, ma meg már elég a személyi. Igaz anno még volt vonat Pécsről
Az M6-osnak Bólynál vége van, Udvarnál határon átmész, majd Eszéknél felmész a horvát A5-re. Miért ne lenne átkelő? Csak nem autópálya, hanem szimpla főút.
Köszi a kiigazítást. A cikk, amiből idéztem félrevezető. Nem ez az első eset, hogy valamit tényként dobtak be, de valójában másként áll a helyzet. A régi M18 -on valóban nem folyik komoly útépítés, de mellette igen, ez ennek lesz része és már eléggé előrehaladott állapotban van. A Karaula kanyarját vágja le. Várjuk meg míg elkészűl, aztán kipróbáljuk.
Néhány napja tettem meg a Tuzla-Sarajevo utat, semmiféle nagy útépítéssel nem találkoztam. Kladanj környékén kb. 200 m hosszan volt felmarva egy kisebb útelágazás. Azt nem tudom melyik a legrégebbi főút, de az aszfalt minősége ugyanolyan mint Mo-on egy nem új főút. Egyáltalán nem érzem, hogy ez lenne a legrosszabb út az országban.
Amint sokan mások és én is írtam már előtte: ezen az úton vannak szerpentinek, lassabb a haladás, cserébe pár km-rel rövidebb.
Legutoljára augusztusban jártam erre. Ezúton is köszönet a segítségért! :) Boszniát választottuk és nem a horvát pályáztást Makarska felé. Visszafelé még útba ejtettük Mostart is.
Az út lefelé reggel fél 4-kor kezdődött és délután/este fél 6-ra értem a tengerpartra. (beleszámít 2×1 óra pihenés mert alvás nélkül indultam el illetve 40 perces shopping/kávé/pénzváltós szünet Dobojnál.
Szfvár -> Dunaújváros -> M6 -> Eszék -> A5 -> A3 -> majd Samac-nál be Boszniába -> Doboj -> Zenica -> Bugojno -> Kupres -> Le az M15-ön Kolo-ig; ott jobbra és a Busko Jezero-r keletről kerülve át az M16-ra -> Arzano -> Makarska
Zenica-nál átvágtam a 441-esen a hegyen ott egy tisztességes felhőszakadást kaptunk a nyakunkba (egészen odáig borongós volt az idő) majd utána kitisztult és sütött a nap :)
A táj és az élmény kárpótolt a hosszú út miatt (bár egyáltalán nem siettem) inkább csak élveztem. (pár kép alant)
Olvastam több helyen hogy a gps navigációval vigyázni kell stb stb stb. Én egy Nokia Lumia 620-as telefonnal navigáltam háztól házig a gyári navigációval (Here Drive+), és meg kell mondjam hogy 100%-ra teljesített, sőt gyakorlatilag tudta/tudja az összes sebességkorlátozó táblát és figyelmeztetett ha nem vettem észre hogy ott biza 60 a megengedett. :) A biztonság kedvéért volt nálunk egy bosnyák autóstérkép is amit csak ellenőrzésre használtunk, de igazból nélkülözhető lett volna).
Bátran tudom ajánlani bárkinek, hogy próbálja ki Horvátország felé, aztán ha nagyon szenvedős visszafelé még lehet jönni autópályán Mi is így terveztük, de elmentünk egy kis kerülővel Mostarba, így hazafelé is egyértelmű volt hogy újra átvágunk az országon. Amit autópálya díjra költöttem volna, abból gyakorlatilag egy tank gázolajat vásároltam. (sikerült találni olyan kutat ahol lehet kártyával fizetni).
Szóval nagyon pozitív és nagyon kellemes élményekkel tértem vissza.
Pénteken összeül kis csapatunk és nagy valószínűséggel újra Makarska felé vesszük az irányt július végén. (esetleg Dubrovnik).
Most abban kérném a segítségeteket, hogy mi az a látványosság amit bele tudunk esetleg sűríteni az utazásunkba? :) gondolok itt várromra, kilátóra, hágóra amin érdemes keresztül autózni, útmenti étterem/kajálda egy kellemes ebédhez (pár oldallal előrébb találtam ezt: http://www.zdravavoda.co.ba/en/menu.html mennyire kötelező meglátogatni? illetve érdemes-e kerülni miatta?) vízesés? előember lábnyoma? :D Szóval bármilyen ajánlást szívesen fogadok, amivel tudnám színesíteni az utazást. (Esetleg autópálya infó? lett átadva új szakasz? vagy van-e valami "tuti tipp" amit érdemes belekalkulálni az útvonalba)
Köszönöm előre is!
És ízelítőnek: hátha valakinek lesz kedve átutazni ezen a gyönyörű országon és nem csak ledarálni azt a 600-700 km-t :)
Ha mégis úgy döntesz, hogy Tuzla felé mész Sarajevoba az M18-on, szeretném felhívni a figyelmedet a Kladanj ba. e hó eleji cikkét. " Tuzla i Sarajevo su spojeni najloijom magistralnom cestom u zemlji, na kojoj se nije radilo 51 godina."/ Tuzla és Szarajevo a legrosszabb minőségü úttal van összekötve az országban, melyen 51 éve nem végeztek munkát/ Jelenleg komoly munkálatok folynak Kladanjnál ezen az úton, nem árt tehát alaposan átnézned a "bihamk" közleményeit, ha útnak indulsz. Legbiztosabb, ha a jól bevállt Zenica felé menő utat célzod meg.
Igazad lehet az útvonal választást illetően, Tuzla felé szépen araszoltunk, nem a forgalom miatt, hanem a sebességkorlátozások és a települések miatt. Maglaj még vissza van, de szemezgetek vele. Az Eszék-Okucani-Banja Luka-Jajce-Bugojno útvonal az autópályás részek miatt szimpi, azt gondolom, ott lehet gyorsítani a haladást. A Boszniai rész pedig számomra ismeretlen, kiváncsivá tett Prigradica leírása.
Nyilván célszerű Drávaszabolcsot választanod. Az indulási időt illetően egyet gondolunk, mi mindig 2 órakor indultunk, ez már kabala is. A Neretva völgye valóban szép, sőt Direkt_ által javasolt Doboj-Zenica is hasonló, bár arra én még 1987-ben jártam.
Ha imádod, hogy hegyek között szerpentineken haladsz, akkor mindenképpen Tuzla felé érdemes menni Sarajevot érintve. Ha inkább hoznál egy 60-70-es átlagot akkor mindenképpen Doboj-Zenica a javasolt útvonal. Főleg, hogy az autópálya most már van olyan hosszú, hogy számottevő időt lehet vele spórolni.
Ha pár órás városnézést/pihenést akartok útközben, akkor álljatok meg Mostarban, bejárjátok a bazárt, megnézitek amit meg kell. Pár óra elég is rá, aztán lehet menni a tenger felé. Ugyanez vonatkozik Jajcére is.
Dobojban van látnivaló, vár egy kisebb dombon. Nekem nem jött be, kilátás a lakótelepekre. Ha szeretitek a középkori vár(romokat) akkor menjetek fel, amúgy felesleges. Akkor már inkább a maglaji vár, az legalább hangulatos.
Visszafelé én is a Jajcés útvonalat néztem ki, lefelé akarok kicsit többet kirándulni, de inkább Drávaszabolcsnál mennék át, nem látom bele a jobb úton kívül, hogy miért is érné meg Udvarnál átmenni.
Kedden lesz az odaút, reménykedem benne, hogy nem kell túl nagy forgalommal számolnom és egyik ismerősöm szerint a Neretva völgyét nem szabadna kihagyni így azt is útba kell ejtenem. 2-3 felé tervezek majd indulni, az első nap erre van szánva. Odaérünk, egy gyors fürdés aztán irány az ágyikó. :)
Engem is érdekelne Baranya megyei indulással, a legtöbb látnivaló útbaejtésével egy útvonal Trogir felé, az se baj ha van benne egy kis kerülő. Igazából az érdekelne, mi az amit mindenképp érdemes megnézni, nehogy lemeradjunk valamiről :)
ha visszaolvasol, akkor láthatod, hogy autópályák is vannak Boszniában, további információkat visszaolvasva kaphatsz, ha még így is lenne kérdésed, tedd fel bátran.
Nyáron a horvátországi Brelába tervezek menni nyaralni, Pécsről indulva Bosznián keresztül. Mostart mindenképp útba ejtjük, de Szarajevót is megéri? Maga az út jó, nem kell félnem?
http://www.hercegovina.ba -a kép jobb felső oldalán van egy téglalap, gigapixel panorama beírással, rákattintani és bejön 6 város képe, Mostar, Blagaj, Neum, Konjic, Jablanica és Pocitelj. Rákattintva a képek bármelyikére lehet játszani az egérrel és gyönyörködni a panorámában. Próbáltam beilleszteni, de sajnos nem jött össze.
Ez az a szakasz, ami engem is érdekelne / svilaj-odzak - a híd a Száva felett /de a legutóbbi hír erről még tavaly októberi, az is semmitmondó. Csak a nagy tervek. Vigasztalásként aztán közlik, hogy az egész 5c. majd 2020 végére elkészűl, Odzaktól Bijacáig.
Főleg az odzak-svilaji Száva híddal kapcsolatos híreket várnám, de azzal nem történik semmi. Jó lenne, ha már nem kellene kerülni Samac felé. Azért így is őszre már a bosnyák szakasz harmada autópálya lesz, ráadásul a legproblémásabb szarajevói szakasz ki lesz iktatva.
Ha minden jól megy, jövő héten megint megyek. Majd a part menti sziklák között keressük, hogy mit potyogtatott el a nyuszi.
Szevasz Prigradica. Köszi az utazásra serkentő képeket és a jul 1-vel induló elkerülő út fontosságáról, csak annyit tennék hozzá, azok számára, akik esetleg nem annyira jártasak arra, hogy ez azt jelenti, hogy "mindazok, akik a tengerre utaznak az 5c koridoron, nem kell átutazniuk a forgalommal zsúfolt városon, hanem a Josanicai összekötőtől, tényszerüen Zenicától Vlakovóig". A mai lenti lapok is közlik ezt számunkra is jó hírt.
Ha már benéztem ide, akkor néhány képet felrakok az egy hónappal ezelőtti utamról:
Kravica, jó sok víz volt benne:
Ilyen közel lesz az autópálya a vízeséstől:
A Neretva felső folyása a Borci tó feletti szakaszon:
A természet még csak éledezett fent a hegyekben, de gyönyörű szikrázó napsütés, kellemes langyos meleg volt (márc. közepe). Hó csak a Prenj legmagasabb csúcsain volt.