Ebben a helyzetben csak úgy segíthetnének a liberálisok az országon, ha bekussolnak, nem publikálnak és nem tesznek mozdulatot a közélet irányába legalább 100 évig.
Magyarországról azt szoktuk mondani, hogy nem szeretnek dolgozni az emberek; nem törekednek rá, hogy mindenáron állást találjanak, és nem hajtanak, ha van munkájuk. Inkább csivitelnek a kávégépnél, rokkantnyugdíjasok lesznek vagy hosszú telefonbeszélgetéseket folytatnak privát ismerőseikkel az ügyfélszolgálaton.Ez a kép nem teljesen alaptalan, de nem is igazságos. A szocializmus régi viccei megdöbbentően érvényesek ma is. Például a -gatunk, -getünk. Ők fizetgetnek, mi meg dolgozgatunk - hiszen emlékeznek rá, ugye?
Hát ja: ilyen az, amikor valaki publicisztikácskát írogat, és nem mond vele semmit...
"Ez a kép nem teljesen alaptalan, de nem is igazságos." Miben nem alaptalan, minden nem igazságos? Vagy mindkettőre a válasz a Kádár-kori vicc? Persze értem én, hogy Eszter, megérkezvén a biztonságosan távoli New York-ba, felvette az amerikai tempót, és kiosztotta a rossz bizonyítványt egy egész országnak (már nem többes szám első személyben, hanem többes szám harmadik személyben: "Rövid távon a válságtól való félelem és a megszorítások persze arra késztetik a magyar munkavállalókat, hogy jobban megbecsüljék a munkahelyüket. De jobban fognak ettől dolgozni?"). Értem én, csak nem szeretem.
Kedves keresztény középosztály....sem a paraszt sem a proli nem szitok szó....nem köll annak szánni....oszt aztán a lumpenkonzervativoknak a szavazataikra vágyni....
"Magyarországon teljes joggal kinevetnék, aki ezzel az egyszerű, régi, paraszti felszólítással kezdené a gazdaság rendbe rakását vagy a morális megújulást."
Az elkúrt éveket nem lehet intézkedésekkel és programokkal helyrehozni, ezt képtelenek felfogni a liberálisok (talán Róna kivétel, mint egyedüli normális közgazdász közöttük). Az ugyanis nem működik, hogy például 2004-ben eltöröljük az iskolába járatáshoz kapcsolt CSP-t, aztán 2009-ben visszaállítjuk a régi szisztémát, mert mégiscsak jobb volt a régi. Azért nem működik, mert időközben hozzászoktak az érintettek, és intézményesült a társadalomban az alanyi jogú ellátás. Arról nem is beszélve, hogy az oktatási "reformnak köszönhetően" a pedagógusok és/vagy a jegyzők már nem képesek ellátni 2009-ben azt a feladatot, amit 2004-ben még meg mertek tenni, vagyis nevüket adni a felelőtlen gyereknevelés anyagi szankcionálásához.
Hasonló a helyzet a munkakedv helyreállításával is, hiszen a gazdaság hozzáidomult az évek során a szisztematikusan (és tudatosan) elbaszott szabályozókhoz, a korengedményes és rokkantosított nyugdíjasok táborának 1 milliósra történő felduzzasztásához, az olasz és osztrák melósokkal épített autópályákhoz, az átlagnyugdíj alatti szakmunkásbérekhez, és millió máshoz.
Akár 0%-ra is csökkenthetik a munkaadói járulékot, akkor sem lesz beruházásélénkítő hatása, ugyanis a kieső bevételt három havi nyugdíj elvonásával lehetne csak fedezni, azonban ez az összeg hiányozna a keresleti oldalon, így hiába lenne nulla a munkaadók tehrhe, ha a másik oldalon 25%-kal csökken a vásárlóerő.
Szóval, el van ez baszva végérvényesen, de legalább 20 évre. Ebben a helyzetben csak úgy segíthetnének a liberálisok az országon, ha bekussolnak, nem publikálnak és nem tesznek mozdulatot a közélet irányába legalább 100 évig. És jószándékú ötletet sem kérünk, mert már megdöglött az összes liba.
eszter akkor is ilyesmiket írt, és pont ilyen tapasztalatlan volt....amikor még erős volt a Fleto, oszt csak sztár lett belőle, még az MTV-ben is vacsorázgatott csütörtökönként.....most nem köll neki menni....
(úgy tűnik valami hiba még mindig van a szoftban, mert ezt Doppelstangelnek szántam válaszul arra a kérdésére, hogy ez valami vicc, de látom, hogy nem arra fog menni)
Sajnos nem, publi néni halásosan komolyan gondolja, íme itt a megoldás minden bajunkra: "A középkorú dolgozók elnyűttek, de az amerikai tempót felvennék ők is - elvégre annak idején a háztájiban és a gmk-ban ment az! -, ha a közszolgáltatások színvonaltalansága és lassúsága nem emésztené fel annyi erejüket, és ha számíthatnának arra, hogy a teljesítményük szerint kapnak bért és lehetőségeket."
Ismét nyomni kell (amerikai tempóban) a gmk-t, a háztájit, "színvonalasítani" és "gyorsítani" kell a "közszolgáltatásokat." Csak tudnám mit ért publi néni "közszolgáltatásokon - mert mondjuk az oktatás, vagy az egészségügy gyorsítására nagyon kíváncsi lennék. Igaz, gyorstalpaló tanfolyamokról már hallottam. Régebben. Azt pedig csak BE-nek súgom, hogy az 50%-os béremelésen pedig már régen túl vagyunk.
A frankfurti repülőtér egy felújításra váró szárnyában vártam a gépemre. Többnyire az ember csak átrohan az egyik terminálról a másikra, de most volt időm bőven. Üldögéltem az elhagyott szárnyban, benéztem a lepusztult külsejű duty free shopba, aztán leültem egy kávézó mellett. Szombati nap volt. Az üres szárnyban minden kapunál hatalmas plazmaképernyőkről ordítottak a legújabb hírek. Német belpolitikai csatározás Gesine Schwan szociáldemokrata elnökjelölt kijelentése nyomán: Schwan szerint "társadalmi zavargások" várhatóak, az emberek egyre dühösebbek és nyomasztja őket a szélesedő szakadék a vagyonosok és a szegényebbek között.
A német politikustársak azonnal gátlástalan népszerűség-hajhászásnak, mérgező, pártpolitikailag motivált fenyegetőzésnek minősítették Schwan kijelentését. A németek nem mennek az utcára; a németek szavazni mennek - mondja egy politikai elemző. Nekünk van jóléti államunk - mondja egy másik. Aztán a sertésinfluenza legújabb hírei jönnek, majd a válság hírei. A duty free shopban egyetlen (sötét bőrű) eladó tesz-vesz, ha valaki arra téved, szép angolsággal azonnal megkérdezi, miben segíthet. De amíg a hátamat fordítom neki, odasóhajtja németül a karbantartók emberének, aki megáll csevegni vele, hogy "haza akarok már menni". A fekete takarítók tüsténkednek, olyannyira nincs senki az állomáson, hogy kopogás nélkül mennek be a női mosdóba is. Az indiainak tűnő büfés kiszolgál, aztán leül, hogy elmajszoljon egy szendvicset. A német munkásosztályt látom.
Schwan kijelentésén tűnődöm (Németország politikai harcai szerencsére nem mennek az idegeimre), azon tűnődöm még akkor is, amikor végül leszáll velem a gép New Yorkban (a városban, amely sosem alszik, értsd: mindig dolgozik valaki...). Késő este érkezem, nagy a taxisor a sárga taxinál, és persze ott vannak a keselyűk, akik naiv külföldire vadásznak, limuzinjaikat ajánlgatva. Nem vagyok naiv külföldi, de az egyik keselyű annyira lenyűgöz, hogy elmegyek vele. Kicsi, kínai nő, alig beszél angolul, már fogja is a bőröndömet, már vonszolja is hátra a parkolóba. "A férjem fogja vinni, OK?" - mondja energikusan, és betuszkol egy kocsiba, sebes kínai szópergetés közepette, és mutatja a tarifatáblázatot, hogy nem járok rosszul. A férj elnyűtt, fáradt férfi, és egyáltalán nem tud angolul - most érkezhettek. Itt állnak egész nap - a nő levadássza az utast, a férfi elviszi, egy kínai nyelven cserregő GPS segítségével. Ezek az emberek halálosan komolyan veszik a munkát; most ők élik az amerikai álom picike, kínai változatát - eljutni addig, hogy saját boltja legyen a kínai negyedben, a gyerekeket pedig jó iskolába küldeni. Rajtuk nem látszik a válság, de másokon igen.
Blackberryjükbe meredő, komor emberek sietnek a metróalagutakban, a szokottnál kevesebb az utcai zenész; "csak időm volna!" - sóhajt egy barátom. Akinek munkája van, ideje nincs. Egy plakát ezzel hirdeti a legújabb megfázás elleni szert: "Ha nem engedheted meg magadnak, hogy kiess a munkából, ez talpon tart!" És talán csak Schwan szavai teszik, de látni vélem a demoralizálódás némi nyomát még az amerikai munkásosztályon is; a nagy áruházakban az eladók percenként pillantanak az órájukra. Csukjuk már be a boltot, menjenek már haza ezek a ronda japán turisták, ezek a gazdag, szomorú feleségek. A régi, szinte agresszív odaadást, amely kezdetben valóságos szédülést okozott nekem Amerikában, csak a bolttulajdonosoknál tapasztalom; a tulajdonosi polgárság, a kisbolt még tartja magát. És a hajléktalanok persze: a hajléktalanok győzedelmes mosolya (ők kívül vannak ezen az egészen) megdöbbent, arra gondolok, lehet, hogy inkább az utcán kéne élni, kukákban kotorászva? Lehet, hogy ez a szabadság? Ők ráérnek, az biztos.
Magyarországról azt szoktuk mondani, hogy nem szeretnek dolgozni az emberek; nem törekednek rá, hogy mindenáron állást találjanak, és nem hajtanak, ha van munkájuk. Inkább csivitelnek a kávégépnél, rokkantnyugdíjasok lesznek vagy hosszú telefonbeszélgetéseket folytatnak privát ismerőseikkel az ügyfélszolgálaton. Ez a kép nem teljesen alaptalan, de nem is igazságos. A szocializmus régi viccei megdöbbentően érvényesek ma is. Például a -gatunk, -getünk. Ők fizetgetnek, mi meg dolgozgatunk - hiszen emlékeznek rá, ugye? Németországban és az Egyesült Államokban hagyományosan sokat és odaadással dolgozik mindenki, de ennek az odaadásnak az alapja a remény, hogy aki dolgozik, az boldogul. Legalábbis eddig így volt, nagyjából. A társadalmi béke lényege - itt vagy ott - nem az, hogy az emberek számíthatnak az állam segítségére (az Egyesült Államokban ugyanis nem számíthatnak rá), hanem ez a hit, ez a munkavallás, amelyet a szülők a gyerekekre hagynak: dolgozz, és boldogulsz!
Magyarországon teljes joggal kinevetnék, aki ezzel az egyszerű, régi, paraszti felszólítással kezdené a gazdaság rendbe rakását vagy a morális megújulást. Magyarországon nem hisszük, hogy aki dolgozik, az boldogul. Ma különösen nem hisszük, de korábban sem hittük. És nem a mentális állapotunkkal vagy az erkölcseinkkel van baj - nem azért nem hiszünk munkában és boldogulásban, mert valami átkos féreg kirágta a szívünk közepét, vagy netán nem is volt nekünk ilyen munkásszívünk soha. Azért nem hiszünk benne, mert nem ez a valóság. Mert nem igaz.
A válság, persze - erről szólnak a történetecskéim - az erős munkaetikával bíró országokban is aláássa a társadalmi bizalmat (még ha nem lesz is belőle zavargás). De Magyarországon ez az alapvető bizalom soha meg sem született. A rendszerváltás létrehozta a demokrácia jogi kereteit (amelyek, minden rémség ellenére, valójában jól működnek), de nem hozta létre azokat a kereteket - jogszabályt, etikát, szokásokat -, amelyek a munkába vetett hitet megalapozhatnák. Ellentétben sokakkal, én a "segélyezettek" elleni társadalmi felzúdulás okát nem abban látom, hogy a magyarok utálják a szegényeket; inkább abban, hogy a munka becsületére vágynak, arra, hogy valaki mondja már azt nekik végre - nekik, akik bérért vagy csak borravalóért dolgoznak, bejelentve vagy be sem jelentve -, hogy aki dolgozik, azt meg kell becsülni.
Azt sem hiszem, hogy a magyarok irigyek, amikor ránéznek egy Ferrarira, amelyet egy húszéves srác vezet, és megkérdezik: "honnan van ez a pénz?, mert munkából biztos nem...". Nem irigység ez, hanem elképedés azon, hogy vannak másféle világok, olyan világok, amelyekben nem nyolcórai talpalással keresik a pénzt, de hogy mivel, azt az APEH-nek kéne tudnia, ha tudja...
Nem gondolom tehát, hogy - ahogy hivatalosan mondani szokás - a magyar munkaerő hatékonysága, meg a magyar munkaerő-piaci részvétel attól fog nőni, ha a magyarokat fenyegetésekkel kényszerítik (jogszabállyal, más eszközzel) arra, hogy többet dolgozzanak. Ezek az eszközök lehetnek hasznosak néhány speciális esetben, de társadalmi szinten valami másra van szükség. Mások - szociálpolitikusok - szerint elsősorban munkahelyre; én azonban ebben sem hiszek. Az állam (a közösség) nem tud hatékonyan munkát teremteni, munkát vállalkozások tudnak teremteni. Az állam, a közösség olyan szabályokat viszont tud alkotni - és miért nem teszi? -, amelyek ezt a mi új piacgazdaságunkat arrafelé terelgetik, hogy végül valóban úgy érezhesse, aki dolgozik, hogy boldogulni fog. Ha nem kap is rögtön németországi szintű fizetést, de kap megbecsülést, figyelmet a törvényhozásban, kap olyan adószabályokat, amelyek nem nyomorítják meg, nem kergetik kényszervállalkozásba vagy adócsalásba. Ha nem lesz is olyan gazdag, mint a szomszéd unokatestvére, biztos lehet benne, hogy korrupcióval nem kereshet több pénzt büntetlenül, mint munkával. Ha nem is szereti az állami hatóságok ellenőrzéseit, legalább biztos lehet benne, hogy nem privát zsarolásnak van kitéve, amelyből a hatóság tagjai húznak kiegészítő jövedelmet. A munka fontos: ezt nem elég mondani, főként nem elég makroökonómus-nyelven mondani - meg kell teremteni a fontosságát. Ezért a teljes átláthatóságra való törekvés és a nagyon kemény fellépés gazdasági büntetőügyekben legalább olyan lényeges lépés volna a magyar munkamorál javítása érdekében, mint egy teljesítményalapú bérezés vagy akár csak a magasabb fizetések.
Rövid távon a válságtól való félelem és a megszorítások persze arra késztetik a magyar munkavállalókat, hogy jobban megbecsüljék a munkahelyüket. De jobban fognak ettől dolgozni?
Tanítványaim körében azt tapasztalom, hogy a tehetséges, elszánt fiatalok amerikai tempóban dolgoznak, ha úgy érzik, hogy lehetőséget kapnak, és saját sorsukat segítik vele. Nincs a magyar pszichével semmi baj. A baj azzal van, hogy hatalmas apparátusok fojtják meg, nyomják el, szívják ki a vérét a tehetséges fiataloknak, hogy mutyiüzletek tömegébe fulladnak bele, ha nincsenek "kapcsolataik" (és honnan volnának?), hogy jó esetben a kutya sem kíváncsi rájuk, rossz esetben kizsigerelik őket a helyzetben lévők. Így arra a következtetésre jutnak, hogy inkább más országban próbálnak szerencsét, addig is alibiznek a kötelező feladatokban - hiszen az úgysem az ő boldogulásukról szól.
A középkorú dolgozók elnyűttek, de az amerikai tempót felvennék ők is - elvégre annak idején a háztájiban és a gmk-ban ment az! -, ha a közszolgáltatások színvonaltalansága és lassúsága nem emésztené fel annyi erejüket, és ha számíthatnának arra, hogy a teljesítményük szerint kapnak bért és lehetőségeket. Magyarországon egymás fejét nyomjuk a víz alá, egymás belét tapossuk ki, naponta. Ezért olyan végtelenül nyomasztó hely a mi országunk (ezúton kérek elnézést azoktól, akik nem találják annak). De ez - ellentétben a búskomor nemzetkarakterológiákkal - nem hazai sajátosság, hanem rossz szabályokból, rosszul működő intézményekből fakad, amelyek mindennek kedveznek, csak éppen a munkának nem. Sosem hittem volna, hogy ilyen szókapcsolat kiszalad a számon, de ideje szembenézni azzal, hogy amire Magyarországnak leginkább szüksége van, az a munka, a jól végzett munka becsülete.
nem azt fogja mondani, hanem azt, hogy sajnos nálunk nem szabad szarból élelmiszert csinálni, sőt az állatokat szarral etetni....
aztán meg túlértékelt szok lenni a forint....nagy a kölcségvetési hiány, magas a kamat, tönkreteszi a magyar gazdaságot, megszünnek a munkahelyek, gyengül a forint, olcsobb a magyar termék....aztán az olcsót se lehet megvenni....
Nem tartozik a témához, persze, de ha már Gördülő Kő felvetette, én is szeretnék csatlakozni: évek óta nem értem, mit tartasz olyan jópofának ezen az írásmódon. Nem haragszol meg, ugye, de ennyire túlhajtva gyermetegnek és bugyutának tartom, zavarónak és egyáltalán nem szellemesnek. És tudom jól, hogy nem illik ahhoz, aki a nick mögött van. Egyszerűen nem értem. Egyszer-egyszer, ritkán, de előfordul, hogy kiesel ebből a szerepjátékból: hidd el, annyival élvezetesebb úgy olvasni téged, hogy azonnal feltűnik a különbség.
Mi azt fizetjük ki, hogy a magyar élelmiszer, ha drágább is, de legalább a még eladható kategóriában legyen. Ha megszűnne a magyar agrárium támogatása, megszűnne a magyar élelmiszertermelés is, nem lenne rá kereslet. (Amíg a támogatott EU-élelmiszer eljut hozzánk és olcsóbb.)
Legalábbis azt hiszem. De majd Gazduram megmondja. :)
Figyeld meg, azt fogja mondani, hogy azért, mert ott jobban szubvencionálnak.
És ez igaz is.
De akkor miért ne MÁS országok adózóit nyúljuk le? Ha a lengyelek annyira megtámogatják a krumplijukat, ami ettől nálunk olcsóbb...? Miért MI fizessük ezt ki?
Akkor ne szubvencionáljuk, egye fene, legyen jobb a magyar agráriumnak!
(Egyébként nem világos, hogy amikor ócsó élelmiszerről beszélsz, a magyarországi vagy az EU-ból származó élelmiszerről van szó. Az egyszerű vásárló nap mint nap azt látja, hogy a széles választékból a legdrágább jellemzően a magyar.)
Nem csupán az állami transzferekből élőket....pedig 9 milliárd ember etetése nem a távoli jövő....urfikoromba nem volt tán csak ugy 3 milliárd ember a földön és Kina lakossága legfeljebb 800 millió volt....ma meg ha jó tudom 1.2 milliárd és mostan a számtanból kihagytam Indiát....
Nem kivánom, hogy egyszer belásd, hogy igazam van...egyébként egy nem szubvencionált mezögazdaság egyetlen haszonélvezője a magyar agrárium lenne......
valóban, ha belegondolunk, a valószínűleg emelkedő energiaárak és élelmiszerárak igen rosszul érintenek majd nálunk is embercsoportokat, pl. az állami transzferekből élőket, stb. lesz nekünk épp elég bajunk.
9 milliárd ember etetése egyszerűen nem lehet cél.
nem hüjeség, az élelmiszer mostan ólcsó....ha ugy az eu-n belül ugy 25 %-a a jövedelemnek megy kajára, támogatás nélkül ez felette lenn az 50-nek és bizony az más termékek fogyasztásán bőven megláccana.....nem beszélve arról, hogy az élemiszer ugy 1-2 %-os hiánya már egyébként is az egekbe löki az árakat és támogatás nélkül bezony csökkenne a termelés...és az a jövő egyik nagy gondja is egyébként, hogy ugy 10-20 év mulva....ugy 9 milliárd ember esetén már az emberiség kajáltatása nem lesz könnyen megoldható probléma, hisz jelenleg is gond van ugy 1 milliárdnál több ember evészetével....
a szubvenció sokkal kevesebb erőforrást köt le, mint ami veszteséget szenved a gazdaság, ha a népség többet költ kajára....egyébként az eu mostan ugy 55 milliárd ejrót költ el erre a célra ami fogyasztóként nem több, mint 140 ejró körül van....és ugye ebből jelentösen ad vissza a parasztja adó és más közterhek formájában, sőt vásárol a vegyipartól a gépiparig sokféle input anyagot ami köll neki....
Az adókedvezmény meg nudli, ugyszólván nincsen, legfeljebb az östermelöket érinti, akik viszont nem birnak jelentöséggel a magyar mezögazdaságban és ket is csak a minimálbérnyi jövedelem erejéig....
A szektornak egyébként egyébként nincsen munkaerő tömege, nálunk ugy 180 ezer a foglakoztatottak száma, és az összes igénylő sem haladja meg a 210 ezret... legfeljebb vannak akiknek a jövedelmét kiegésziti a paprika a kert végibe, de annak meg nincsen támogatása...ez a léccám meg van vagy 1.5 millió..... Az usaknak meg csak jár a szája és akkor járjon a szája, ha majd nem 40 milliárd dollárt fordit agrártámoatásra a zöld támogatáson kivül, ami majd ekkora tétel....
Szubjektiv...... Egyébként mostan nézem, hogy még az angol királyné mint a legnagyobbnak tudott földtulajdonos sem kap többet mint 250 millió forint földalapu támogatást, ami nem sok, ha vesszük, hogy ő duplát kapja hektáronként mint egy magyar.....és nálunk ekkora támogatás nem egy kiugróan magas összeg......hová is lennénk nélküle....
Ez a mezögazdaság és a maga föld nem illeszthető bele, a közgazdaság világot egyszerüsitő elképzelésébe, mert Tv-ni nem köll, autózni nem köll, de enni muszály amit a sok közgazda nem érzékel mert mindig jól van lakva....
Ez hülyeség, gazduram, a élelmiszer nem ANNYIRA olcsó, hogy bármiféle más tömegkeresletet generáljon, ez baromság. Gondosan ki van az mérlegelve.
Az élelmiszerszubvenció - helytelenül - egy politikai eszköz a szociális feszültségek enyhítésére, pontosabban szőnyeg alá söprésére, egy szektor túlzott munkaerőtömegének féken tartására, a többi rovására. A gazdasági és versenylogika szerint értelmetlen.
A szubvenvió nem szabadít fel semmit, ellenkezőleg: LEKÖT erőforrásokat, nem véletlenül mondta az USA Európának, hogy ha egyszerre megszüntetik mindkét helyen, az neki egy elfogadható megoldás, de pár európai ország erről hallani sem akar, a fentiek miatt.
A gazdálkodóknak nyújtott adókedvezményekről és mentességekről már ne is beszéljünk, azt szintén a más szektorok adózói finanszírozzák, amikor a gazda megkapja ugyanazt az EÜ-ellátást, gyereke az oktatást, gázártámogatást, miegymást, mint az, aki adózik.
Ujfajta agrártámogatási rendszer bevezetése van mostanság, ami el fogja bacni a rendszert, megszünik a kötelező termelés és a pénz anélkül is felvehető......ennek következményeként csökken a termelés....ez az idea ugy 10 éve a tultermelés idöszakába született meg, csak mostan jutott abba a fázisba, hogy megvalósuljon, pont akkor, amikor a termelés növekedésének kéne következni, hisz évenet több száz millió emebr tér át az evésre és megjelent az igény az a megujuló energiák fele.....dehát a bürokrácia malmai lassan örölnek.....
