Szasztok!
Az ellen hogy a kis dögök ne csócsálják meg a növénykéket, talán valami csalétket kéne nekik a kertbe kitenni. Legyen ez mondjuk a macskamenta. Én ugyan még nem próbáltam, bár három macsom van és az egyik épp vemhes, de egyesek állítják hogy bolondulnak érte. Én nekem nincs rá szükségem mert a macsok a fiatal kutyától félnek aki állandóan visszakergeti ide őket az erkélyre, úgyhogy mindíg itt kotlanak. Végülis a mi kertünkben nem okoznak olyan nagy kárt, mert nincs miben. Mindenhol fű honol. Ahol meg más van azt gondosan elkerítettük a kutya elől. De azokban sem láttam nyomukat. Szóval az én macskáim teljesen ártalmatlanok a kertre nézve. Nem adom! :)))
Nekünk is van három. Tapasztalatom szerint az igazi veszélyt a kicsi, épp kelő növényekre jelentik, amin most úgy próbáltam enyhíteni, hogy a tulipánsorok közé ültettem, talán a tulik kitartanak, amíg a csöppök megerősödnek és eléggé nagyok is ahhoz, hogy azokat békén hagyják. Próbálom nevelni is őket, de eddig nem volt átütő a sikerem. Nincs véletlenül valami olyan növény esetleg, amivel a kert beültetett részeit meg lehetne védeni, de azért nem menekülnének el tőle hét határra? (A mieink egyébként szigorúan kertben tartott macsekok, a lakás küszöbét sikerült velük szigorú tiszteletben tartatni még télen is.)
Cs.
Nálunk jól megvan a kutyus meg a három macska, a kutya csak a gyalogúton jár, ahol mi is, kivéve, ha a macskákat üldözi :)) A macsokat pedig kordában tartja, azok sem teszik tönkre a kertet, az idegen cicákat pedig legfőképp a saját macskáink kergetik el. Amikor a szomszéd macsek beköltözött hozzánk a kölkeivel, akkor még a tetejében a kutyusunk őrizte is. (Egyébként a honlapomon megnézheted a cicákat, macskákat meg a kertet is, milyen.)
Helo.
Nem jó a kutya sem. Volt, 3 évig, de mindent lepusztított. Most kezd magához térni a kertünk, mert 3 hónapja nincs kutyánk. A macskák akkor is mászkáltak éjszakánként, ezért viszont meg kellett kötnöm szegény kutyámat, ugyanis fél éjszaka nem aludtunk a macskakergetések miatt. Viszont csak a ház mögött mászkáltak.
Amúgy -érdekes egybeesés- ma a házunk mögött egy döglött macskát találtam -a vöröset- egyelőre nem tudom, miért döglött meg. A szomszédom különben nagy macska buzi. Még külön ajtójuk is van az ajtójukon.
Szóval nehéz a kérdés, mert a macskák ravaszak és gyorsak. Tettem ki nekik patkányfogó csapdát, de észre sem veszik, kikerülik.
cucu
A legjobb egy kutya... :)
Nálunk is problémát jelentenek a macskák a friss magvetésekben, összevissza botokkal támasztottuk körül, elég labilisak. Ha megvan az átjáró, valami zajos riasztót lehet összeeszkábálni üres üdítósdobozokból (fém), bennük néhány apró kaviccsal. A lényeg, hogy megszólaljon, a fejükre essen, amikor átjönnek.
A páfrányfenyő kérgét dörzsöld be narancshéjjal, utálják a szagát (karomélesítés előtt mindig megnézik, hol is teszik ezt).
Jóóó kérdés! Engem is érdekelne a megoldás, nálunk kiszemelték a páfrányfenyőt és megszállottan csak azon hegyezik a körmeiket. Félek, hogy kipusztúl, mert teljesen tönkre tették a kérgét
Sziasztok!
Adjatok tanácsot! Mi a fenét csináljak? Éjszakánként a szomszéd által tartott macska átjár hozzánk szarni. Már az egész kert macskakaparásból áll. A palánták közé járnak főleg.
Nem könnyű megfogni vagy elriasztani őket, mert nagyon pofátlan és gyors állatok.
Van valami ötletetek?
Előre is kösz! cucu