Hát egy hosszú, kemény nap után engem is vár még a nyárvégi lecsó és a krigli PU !
Igen, igen ezek a kínzó gondok, a 16 év alatt egyedül a nagytőke hizlalása volt fontos, az azt felépítő munkaerőt egyszerűen lerántották, kirabolták és újra most is arra készülnek.
Márpedig a csökkenő munkaképes korú lakosság száma mögött is ez az egyszerű tény húzódik meg. A távlattalanság mérsékelte a népszaporulatot, a szociális rendszerek leépítése reform címén pedig további lökést ad a folymatnak. Ezért ejtette ki demszkáj a száján, hogy minél nagyobb számban jöjjenek erdélyi fiatalok Magyarországra (mily bájos !) és ezért gondolkoznak a nyugdíjkorhatár felemelésén.Én továbbra is olyan utat keresek, mely élénkülést, fejlődést eredményezhet és nem pedig a lassulást, pangást. Onnan amúgyis sokkal nehezebb újra lábra állni.
"Az MSZP programjában is van gazdaságélénkítés, mégpedig az EU-s forrásokból. Ez a program alapja, ez "pótolná", azaz ez hajtaná a gazdaságélénkítést. Hát, nem is tudom..."
Na, Almonia ettől óvta Magyarországot (lényegében négy kiteteléről hallottam: 1. a megszorító programot ne nevezzük konvergencia programnak, s ne legyen céldátum; 2. abba kell hagyni a hazudozást, ki kell jönni az igazi számokkal; 3. az EU-s támogatásokat nem használhatjuk fel a hiány csökkentésére; 4. ha ez nem működik, az EU "gyámság" alá helyezi Magyarországot)
Nem gondolom, hogy ez lenne a követendő út és ha sok embert megkérdeznél, számukra sem lenne szimpatikus fejtegetésed. Ezt azért gondold át.
Egy biztos, hogy én nem akarok birka áldozatként elmerengeni a 80-as évek lózungján. Akkor diktatúra volt, most ezzel a frazeológiával párhuzamosan hajlanának egy ilyen "szép" folytatásra koalíciós bajnokaink.
Van-e olyan gondolatod, mely ötletet, elképzelést érlelne egy jobb folytatásra, hogy ne kelljen ezt a mazochista forgatókönyvet pörgetni.
"Azért jönnek ide,mert itt szabadság van." Nagyszerű ! Nekem is szimpatikusak. Példád a mentalitási különbségeket is szimbolizálja ? Van pénzük, öntevékenyek. Az előbb azt sugalltad, hogy nincs jobb a pénzelvonásnál, mert túl jól élünk.
De volt gazdaságélénkítő hatása, az építőipar a GDP-növekedés egyik húzóereje VOLT. Már nem. Jelenleg a gazdaság növekedése - még szerencse - exportból származik,de az is ki tudja, meddig lesz így, lásd alábbi beírásomat a várható, közelgő recesszióról. Ilyen volt már, 2000-2001. körül, s b e is következett a hatása, mégpedig 2002-re, amikoris mindkét oldal két kézzel szórta a pénzt, a választási harcban.
Már vártalak :-) (bocs, de közben majd elszaladgálok) Na igen, de azért emlegetem ezt, mert ez egy olyan teher, ami adott - és a mértéke növekszik -, tehát önmagában gazdaságélénkítéssel nem megoldható (bocs, lehet, hogy pongyola vagyok, de az eü. és nyugdíjkassza hiányára gondolok). Ha belegondolsz, hogy fejlettebb és prosperálóbb országokban is gond az ún. elöregedés, ahol pedig az aktív lakosság 60-65 %-a finanszírozza azt, amit nálunk max. 45 %-a (és ez is csökkenni fog, több okból), akkor ez a gond fennáll, erre valamit ki kell találni, mégpedig rövid távon. Mivel a rövid táv feltehetően nem járható - ami azt illeti, azt elbambultuk a 16 év alatt - , ezért ez egy hosszútávú program, de mivel az sem lehetséges, hogy addig is hitelből finanszírozzuk, a másik oldalt is hozzá kell adni. Azazhogy: szükség van valamiféle megszorításokra (a mérték, a módszer, az, hogy hol és miképpen teszik, vita kérdése lehet), de emellett szükség van a másik oldalra is, az élénkítésre, hiszen GDP-arányos hiányról van szó. Nos, a gazdaságélénkítést a Fidesz - most nem bírálni és utálni akarom, ne hördülj fel - csak járulék- és tehercsökkentéssel képzeli el, ez szerintem rövidtávon nem járható út és hosszútávon kétségesnek tartom, a kiesett bevételekhez képest (relatíve). Azért tartom kétségesnek, mert nincsenek rá számítások. Az MSZP programjában is van gazdaságélénkítés, mégpedig az EU-s forrásokból. Ez a program alapja, ez "pótolná", azaz ez hajtaná a gazdaságélénkítést. Hát, nem is tudom.... :-) Ez is hosszútávú és a rövidtávú problémákra nem igazán ad megoldást, szerintem, illetve megintcsak kétségesnek tartom, de ezt inkább a közeli jövő hatásaira értem.
Kikerülted a kérdésem ! Te idézted az idézetem és a kérdéseimet....
"Itt is eredményezett azért fellendülést,lásd az alább szólókat is."
Igen, egyetértek, pénzmosodának és könnyű prédának tekintették az államilag felpumpált piacot ! Jobb lett volna a Te véleményedet elmondani. Szerintem ez a "boom" nem eredményezett olyan szétterülő hatást, mely határozott gazdasági növekedést váltott volna ki.
Emlékeztetlek Széles Gábor egyik idézetére, feltettem. Érdekes és elgondolkoztató volt ! Azzal sokkal inkább egyetértettem.
"Szóval, valamit kéne kezdeni ezzel az őrületes hiánnyal és természetesen, közben keresni a megoldást arra, hogy a hiány részbeni lefaragása után milyen gazdaságélénkítő és befektetőcsalogató intézkedéseket tehetnénk (majd megtalálom, s akkor ide idézem az Amcham elnökének interjúját, pont ugyanerről)."
Ez nagyon tetszett és egyet is értek ! Azt hiszem, hogy Te azért elég jól tudod, hogy személyesen és másokkal együtt mennyi erőfeszítést tettünk már, hogy konkrét kiutat találjunk (többek között Németthel is kooperáltunk és nem véletlen, hogy nagy átfedést találhatsz az interjúja és dolgozataink között).
A 10% engem nem rémít meg, egy ideje már a 11 kezd kibontakozni !
Az eü és nyugdíjrendszer átalakítása szerintem is elengedhetetlen, azonban kezdenek a sötét felhők gyülekezni. Elkezdődött a "ki húzza a rövidebbet" játék. Gyülekeznek már a dögkeselyűk...
A 100 napos programmal pusztán annyi problémám volt, hogy abból osztott, amit nem teremtett még meg !
ad 2 ez így túl sematikus és búsmagyarkodó ! a pénz egy helyet keres: ahol relatív jó (magas, a lehetséges maximumhoz közeli) profitot realizálhat és biztonságosan
"Ez nem úgy lesz,hogy "Mai menü " című táblára kiírjuk,hogy itt bizony % van!" szentenciádat feljegyeztem és köszönöm, nagyon tanulságos volt "Victimológiai eset." szintén búsmagyar és ezzel vitatkozom !
"Az ipari termelés technológiai háttere ma nem igényel olcsó munkaerőt sem" azért igen, gondolj csak azokra a tevékenységekre, melyek innen Kínába, Ukrajnába, Romániába mentek tovább; mi viszont az idetelepülő ipar egy részének vagyunk olcsók munkaerő szempontjából, gondolj csak a Bosch terjeszkedésére (ott speciel Miskolcon a kéziszerszámgyárban a hagyományos munkaerőre építettek)
"Tényleg hiszed,hogy itt várakoznak befektetők?" ????? és hol írtam, ráadásul éppen én is azt mondom, hogy így nem ! egyre inkább... Hadd vállaljam csak, amit én írtam :-)))
Bárcsak a próféta szólna Belőled... De a kormány épp' mostanában készül tönkretenni, vagy legalábbis hihetetlen módon keresztbetenni a felnőttképzésnek.
Rendben van, nem támogatja, nem is kell, de egyenesen akadályoztatja? :((( Nade tereh alatt nő a pálma. :)))
Ha már recesszió: hamarosan (kb. fél-egy év) elér hozzánk a világgazdasági recesszió, amely Amerikában már elkezdődött, a gazdaság lassul, a foglalkoztatottsági adatok - múlt heti adat - évek óta a legrosszabbak. Mint tudjuk, először az EU érzi meg, majd mi jövünk a sor végén (fejlődő országok). Ha semmi más nem, (tegyük fel: csomag sincs) ez önmagában is a gazdaságunk lassulását jelenti majd. Ez esetben a GDP-arányos hiány nagyobb lenne, hacsak nem csinálunk gyorsan valamit.
Így értem. Nincs már a párna alatt... A magyar munkának kicsi a jövedlemtermelő képessége ,mégis úgy szeretnénk élni, mint a norvégok.
írek még 10000 ír él ma Budapesten.Hihetetlen szám! Néha beszélgetek velük.Azért jönnek ide,mert itt szabadság van. Az írek rokonszenveznek velünk,úgy képzelik,mi hozzájuk hasonlítunk. Vesznek itt lakást.Barkácsáruházban nézem mit csinálnak...van pénzük, de ráérnek dolgozni,felújítanak.
Az ingatlanpiaci teljesítményről 3 dolgot kell tudni:
1. Az ingatlanpiaci hozam és az építőipar teljesítménye között nagy különbség van. Az előbbi egy pénzügyi/befektetői szektor, az utóbbi produktumot állít elő.
2. Az építőipar az utóbb években azért mutat növekedést, mert állam bácsi autópályát épít. Az útépítések nélküli volumen évek óta csökken.
3. Az ingatlanpiac a szerencsejáték után a második legnagyobb pénzmosás. Ez a nemzetközi helyzet, s nálunk is így van.
Elérkezett az ingatlanpiaci recesszió időszaka - Amerikában már, EU-ban már, hozzánk most gyűrűzik be (ha most mást, amit eddig írtam, nem is vennék számításba).
3. "Mindkét helyen az igazi gazdasági növekményt az akkor világszerte is uralkodó építőipari boom hozta."
most miért látszik megtorpanni hazánkban az ingatlanpiaci fellendülés ? nálunk nem volt ilyen ? az eredményezett-e általános gazdasági fellendülést itt ? ..................................................................................................................................... Az ingatlanpiaci fejlődés világszerte megtorpant.LA-ban 40%-kal több eladó ingatlan van ,mint a múlt évben,(LA egy ingatlanpiaci mutató) Az épületépítési technológiák olyan mértékben fejlődtek az utóbbi években, hogy gyors megtérülés mellett hatalmas pénzeszközök mozdultak rá,jelenleg SWA-t kivéve lényegében stagnálás van. A lyoni takácsok óta ismert probléma...(háború) Itt is eredményezett azért fellendülést,lásd az alább szólókat is.
> Ami a lakásépítést illeti, > ... > ... befolyt utána az ÁFA, a társasági adó az építő cégektől, az SZJA, stb. szintén > tőlük. > > Összességében - mert sosem jó önmagában szemlélni valamit - azonban ráfizetéses > volt.
Tudod, miért van a bögyömben a lakástámogatás?
Mert pont az építőipar az, ahol a legnagyobb a feketemunka. A feketemunkából pedig semmiféle állami bevétel nem származik, viszont a feketén felépített házakat ugyanolyan áron adják el, mint ha törvényesen épültek volna. Vagyis: aki támogatott hitelből vesz lakást, az - akaratán kívül, persze - a feketegazdaságba nyomja a pénzt a rajta levő állami támogatással együtt.
Igen, szerintem is, de azok az intézkedések, amelyek erre vezetnek (járulékcsökkentés, adókedvezmények, stb.) nem azonnal hozzák meg a hatásukat, hanem évek kellenek hozzá. Kivéve persze, ha a küszöbön toporognának a befektetők, akik akkor jönnének, ha kapnának adókedvezményt (az a koreai Dunaújvárosban a legutóbb kapott is, amúgy), de sajnos, elszoktak már tőlünk, a 90-es évek elején volt ilyen a helyzet. Nos, amíg évek alatt felépítjük ezt a gazdaságélénkítést és ezáltal a GDP-növelést, addig viszont olyan pénzügyi válságba sodorjuk magunkat, hogy azzal nem vonzzuk a befektetőket, hanem egyenesen taszítjuk őket. A jelenlegi hiány már ilyen irányba hat, ha pedig fokozzuk, még azok is elmennek, akik eddig nem mozdultak meg.
A fő baj szerintem ugyanakkor az, hogy az állam rosszul kezd hozzá mind a bevételnöveléshez, mind a kiadáscsökkentéshez, ráadásul a számítás alapját képező GDP-t is lerontja, így az azonos névértékű hiány nagyobb arányt jelent. Ugyanis a GDP arányos hiány a GDP növelésével lenne legkevésbé fájó módon javítható.
Sokat segítene a véleményalkotásban, ha tudhatnánk pontosan: amikor az írek nekikezdtek ennek a fellendítésnek, ott is mintegy 10 %-os volt-e éppen a GDP-arányos hiány.
Jól tudod, miért kérdezem ezt: ilyen és ekkora hiánnyal nekiindulni ilyen "buzdító" intézkedéseknek (amelyeknek a javával egyetértek, de ebből az okból nem tartom pont most teljesen időszerűnek, legfeljebb részben, mint pl. az adókedvezményeket) elég felelőtlennek tűnik, főleg, ha tudjuk, hogy a nyugdíj- és eü. kassza GDP-arányos hiánya jelenleg (a jelenlegi GDP-hez mérten) több, mint 3 %.
Szóval, valamit kéne kezdeni ezzel az őrületes hiánnyal és természetesen, közben keresni a megoldást arra, hogy a hiány részbeni lefaragása után milyen gazdaságélénkítő és befektetőcsalogató intézkedéseket tehetnénk (majd megtalálom, s akkor ide idézem az Amcham elnökének interjúját, pont ugyanerről).
Ami a lakásépítést illeti, nos, összességében (azaz szummában) nagyon megterhelte a költségvetést, tudjuk, hogy az államilag támogatott lakáshitel nagy hiányt okozott az évek során, még akkor is, ha valóban generált szükségletet, s emiatt nőtt a lakásvásárlási kedv, befolyt utána az ÁFA, a társasági adó az építő cégektől, az SZJA, stb. szintén tőlük. Összességében - mert sosem jó önmagában szemlélni valamit - azonban ráfizetéses volt.
Amúgy sokszor támadjuk az ún. 100 napos programot (van is rajta mit), de kicsit elfeledkezünk arról is, hogy ezek a béremelések generáltak szintén fogyasztói szükségletet, amelyek hatása a jelenlegi GDP-ben benne foglaltatik. Csak önmagában ettől is csökkenni fog a GDP (azaz a fogyasztás visszafogásától).
Tehát kilátást sem látok - mindaddig, amíg a nyugdíj- és eü.rendszer olyan, amilyen - arra, hogy valaha is teljesítsük a maastrichti 3 %-ot. És ezen azok az intézkedések sem segítenének rövidtávon, amelyeket a cikkben leírnak, mert néhány éven belül fokoznák a hiányt, amely jelenleg 10 %-os, helló, tíz százalékos!!!