Jó:PPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPP Nekünk sajnos nincsen TV-nk vagyishát nem is annyira sajnos mert soha nem mézném.
Közben lejött a Setsubou és hát tipikus Klahára jellemző hangzás (ami nem rossz, de nem is az a hajmeresztő), igazából semmi újdonság. DE AKKOR IS IMÁDOM MERT EGY ANGYAL!
És azért ő is tudott jó nő lenni, ha akart. :)
Jaigen és azóta kiderült hogy van még több klipje is, szóval minimum 2 összesen, a Stay in the Rain-t már töltöm is éppen. Szóval bocs az előzetesen téves infókért de mentségemre szolgáljon hogy Klaha azért nem annyira híres, hogy az egész internetes j-pop világ attól hemzsegjen, hogy éppen mije jelent meg legújabban. (Talán többet kéne vetkőznie, Gacktnak bevált ;D ) Most nem tudom, miért nem találok róla jó képeket pedig tudom, hogy vannak. És juteszembe mégvalami: Malice Mizeres korszakában szerepelt egy Drakula adaptáció filmben a Bara no Konrei-ben és annyira dögös benne, hogy én speciel másfél órán keresztül rá voltam tapadva a képernyőre, mint az éjjeli lepke. XP
Örülök, hogy szóba jött Klaha, így legalább én is képbe kerültem egy kicsit. :)
Most láttam egy bizonyos TIck-Tack c. filmet a magyar 2-esen. Baromi jó volt. Különösebb elvárások nélkül ülök a tv előtt, aztán érzem, hogy itt valami setét hangulatú, több szálon futó emberi drámák története következik, s ott maradtam.
Aztán snitt-snitt metrós képek, és kontroll-i filmzene. hmmmm. de tényleg hasonló(ságot észleletem) !!!
ezt most a port.hu-n találtam:
A világ vezető filmkritikusai írták, hogy ősidők óta nem láttak ilyen fergeteges svéd akciófilmet, mint a Tik-tak. Robert Altman Rövidre vágva c. filmjéhez, valamint Tarantino Ponyvaregényéhez hasonlítják, no persze skandináv stílusban.1998-ban Oscar-díjra jelölték a legjobb külföldi film kategóriában. A film Stockholmban játszódik egy nap leforgása alatt; a több szálon futó események a végén összekapcsolódnak. Kiváló szereplők, érdekes karakterek teszik még élvezetesebbé ezt a sodró lendületű alkotást.
...nos, miket lát az embet a TV-ben, ha mázlija van. :-)
Ja, hogy talán nézzek előbb utána valaminek, aztán nyissam ki a szám. O__O Szóval... Klahának azóta megjelent egy újabb EP-je a Setsubou (2004.02.16-án), amin 6 szám van. Érdekes, hogy én erről nem hallottam, pedig azt hittem viszonylag képben vagyok a megjelenésekkel kapcsolatban. @_______@ Hát most megleptem magam. X___X. Mindenesetre vadászok ra, keményen... jaaaaaj, de eddig sehonnan nem jön. #_____# 5 perce le akarok tölteni valamit és nem jön? Hát irgum-burgum, milyen világ ez, képem szépen.
Klaha nem ANNYIRA fiatal, mint amilyennek kinéz, csak jól tartja magát. :) Szerintem 30 vagy legalábbis ahhoz közelít erőteljesen. Egyébként többen is nyálelválasztunk rá itt szerintem :P
Amit tudni kell róla, mondom is. "Leánykori" neve HARUNA MASAKI, és eredetileg operaénekesnek tanult, de mint a fenti ábra mutatja ez nem jött össze neki. *szörnyen gonosz vagyok, tudom .v. * Még eredeti nevével kezdte könnyűzenei pályáját egy Pride of Mind nevű... hát kicsit ilyen industrialos beütésű együttesben, amit hárman alkottak (a másik 2 tag abszolut de nem lényeg, ők még csak jól se néztek ki), Klaha énekelt ottan. 2 albumuk jött ki meg egy maxi, nekem legalábbis ennyi van tőlük, azt tudom is adni, ha kell. 2000-ben vendégénekesként énekelt a Malice Mizer "Bara no Seidou" című albumán, mivel Gackt akkor már kiszállt / kirúgták (eltérnek a vélemények ezzel kapcsolatban), és így kellett valaki a helyére. A Bara no Seidouhoz készült klipekben még nem szerepelt Klaha, de aztán mégiscsak bevették állandó tagnak és az ezt követő 3 maxin (Beast of Blood, Gardenia, Garnet) szintén ő énekelt, szövergeket írt, sőt a klipekben is szerepelt. Nem tudta viszont azt a népszerűséget hozni már a Malice-nak mint Gackt annak előtte, úgyhogy (valószínűleg nemcsak emiatt, de) 2001 decemberében feloszlottak. A Malice Mizer Klahás korszakából is megvannak természetesen a zenék és a klipek sőt egy koncert is, ezeket is tudom szolgáltatni. Mindezek után Klaha ha lehet mégjobban visszavett eddig sem túlvad stílusából és szólókarrierbe kezdett, amelynek során eddig egy albumot (Nostal Lab) és egy EP-t (Märchen) hozott össze, plusz egyetlen egydarab videoklipet (Scape), ezek immár a popzene kategóriába tartoznak és természetesen ezeket is tudom adni, ha érdekel. Tavaly óta nem erőltette szét magát, persze néha lehet hallani, hogy majd visszatér, de eddig még semmi. Én azért szeretném, ha így lenne, mert tök szimpatikus és kellemes, hallgatható zenét ír. A hagja pedig egyenesen csodálatos.
Amit így emberileg érzékeltem belőle, hogy roppant kedves, visszafogott, nem túlzottan bevállalós típus, de ez nem is baj, mert tényleg az a legjobb, ha a saját vérmérséklete szerint csinálja a dolgokat. Egyébként van felesége, 2 macskája és imádja a pudingot és a playstationt. :)
Nagyon szívesen! (Net még mindig van. O_O De engem nem érdekel, én nem megyek be reklamálni. XD) A gensou no hana pont az klip, amelyik még úgy tetszett is, csak azt An Cd-jéről néztük meg, úgyhogy nincs meg. Ha jóra gondolok, és csajszi + virágok repkednek a levegőben, akkor az jobban kéne, mint a Blood. :) Nagyon tetszett a képi világa. Köszönöm, hogy megemlítetted, jó ötlet!
A Fábry Show-s hasonlattal szerintem rátapintottál a lényegre. :) Szóval, vicces az az utaban meg minden, de azért akkor sem azt értékelem a legjobban Gackt munkásságában, hogy finoman fogalmazzak. :) Viszont azt sem értem, ha valaki amiatt kritizálja. Na mindegy.
Herpokratesz,
ish-ish *________* Köszönöm a linket. :P Most már biztos, hogy Ryuhei-t bekapom és keresztbe lenyelem XD Jaj, de kis édes. Milyen gonosz fejet tud vágni, és közben milyen édesen tud mosolyogni is. Színészetre született!
DVD-t írni sajnos nem tudok, de nekem végülis az is elég, ha köcsön tudod adni a filmet, amíg megnézem. De ezt majd még megbeszéljük.
na látod, én is ugyanezt mondtam a utaban tévés szerepléssel kapcsolatban. Gackt haláli jó fej, okos, értelmes pasi. direkte hülyére vette saját magát, bohócot csinált magából (eszméletlen jó színész), ha valakinek ez nem jött le, sajnálatos.
Kontroll: az ázsiai fílinget úgy értettem, hogy dinamikus, pergő ritmusában és a színészi játékban hasonlít az ázsiai (főleg hongkongi) akciófilmekre, de az igazi, jó magyar virtus is keményen benne van, és még a jó amcsi filmekre is emlékeztet hangulatában. viszont tévedés vígjátéknak minősíteni, mert nem az, hanem szatíra, ami valamelyest filozófikus mélységet ad neki, ez a filmben megvolt. én teljesen szétröhögtem magam rajta, a karakterek szándékosan túlkarikírozottak helyenként, Pindroch Cs. például egyáltalán nem zavart. ez egy teljesen fiktív történet, nem a metróról szól. persze nem kell valami nagyon mély mondanivalót keresni benne, nem is ez volt a cél. abszolut élvezhető mozi, ami a magyar filmekre sajnos nem mondható, messze kiemelkedik az utóbbi évek magyar filmtermésből. a színészek pedig a kedvenceim mind, a legjobb arcokat vonultatták fel, Csányi Sanyi külön nagy meglepetés (imádom) a fejét.
szerintem a forgatóköny is egész jó, a rendezőt nagy tehetségnek tartom, kiváncsi leszek a további munkáira is. azért az látszik, hogy nem Mo-on nőtt fel, hanem az USA-ban. egy "magyar" rendező ilyet képtelen lenne letenni az asztalra.
a cannes-i filmfesztiválon hatalmas sikert ért el, egy csomó országban megvették a forgalmazási jogot.
Vanilla live : showműsor !!! , amiben nemcsak Gackt hanem az egész banda bennevan. Szerintem nagyon édesek együtt, sőt-szolidnak mondanám az előadást. Nincs benne semmi gusztustalan, vagy ilyesmi.
Vanilla PV: O_O uhhh Gackt eszméletlen COOL !
Nah, le vagyok nyűgözve-majd még írok dicshimnuszt későbbiekben is, többi klippről is.
Ja, sikerült megnézzem az utaban-i szereplést. Nos, az egy Fábri-show, nem kell, és nem is lehet komolyan venni. Amúgy végigröhögtem :D, de semmiképp sem kisebbedett előttem a művész-úr. Pont olyan volt, mikor pl. egy megbecsült magyar művész a Fábri Showban arra "kényszerül", hogy az emésztéséről beszéljen, közben meg a műsorvezető fogdossa magát ..:D.
Ilyen showműsorokban az a mérvadó, amit a műsorvezetők viccesnek, égőnek stb. tartanak. S mindig az a ciki, amit a vendég mond, és tesz. A közönség meg "alárendelve a műsorvezetőnek" belemegy a játlékba. A vendég meg lesüllyed ( többé, vagy kevésbé).
Gackt nagyon jól viselkedett a körülményekhez képest. Jófej volt. :-)
És a két kis japi csávó miatt tényleg fetrengtem a röhögéstől. :-)))))) Ők is jó munkát végeztek. :-)
Mira ( ha a magyar munkamorál még nem kapcsolt le a netről...)
mennyire vagy Blood fan? con-os fellépésük mennyire érdekel? ugyanis tennék helyette vmi meglepit ( na jó, B-T:gensou no hana PV, hogy megszeresd az együttest :-)), persze a Blood-dal sincs semmi gond-csak megkérdeztem, hátha tudok hatni rád , és nem sértődöm be, ha nem kella B-T) Választhatsz! :-)
amúgy meg nem győzöm köszönni a cd-t, amit küldtél! :-) KÖSZI !
igen Ryuhei apja volt a főgonosz (Yusaku Matsuda). megjegyzem alig ismertem rá, mert itt már nagyon beteg volt (lefogyva, arca sem a régi), pár hónappal később meg is halt. régebbi filmejeiben fantasztikusan jóképű, sármos pasi volt. ha benézel a Japán topikba, oda tettem be múltkor róla pár képet.
Mira: köszi köszi a Vanilla-t. engem semmivel nem lehet kiakasztani, nagyon edzett vagyok és nagyon tapasztalt. Gackt meg pláne nem tud, felőlem bármit csinálhat..., egy zseni.
Time and tide lemezem nekem van, ha tudsz másolni DVD-t, akkor majd megbeszéljük, ha visszajöttem.
csók mindenkinek, most már tényleg csak aug. végén fogok jelentkezni.
A Kontroll -Ázsiai film párhuzara eddig nem is gondoltam. Lehet, hogy mert kevés magyar ill. ázsiai filmet láttam. Szegény amcsi filmeken felnőtt fejem!!!
Nah, a Kontroll-t éppenséggel megnéztem, amint megjelent a mozikban. És persze teccett, de tény, hogy első reklámozások alkalmával ellenőr-paródiaként tűnt fel előttem. Aztán amint beültem a moziba, el is hessentődött ez a gondolatom. A nagyon pancser karakterek ( alvászavar, stb.) mellett összességében a zenével és a képi világgal, fénynélküli bezártsággal minden volt, csak vígjáték nem.
A Fekete Esőt is láttam a tvben pár napja. Komolyan Ryuhei apja volt a főgonosz? Mekkora !!!! :-)
" Az illető hölgynek ( azaz Sárkánynak. szerk.) meg üzenem, hogy elsőrangú kitűnő ízlése van, csak így tovább! ^_^ "
előzmény:
Sárkány hozzászólása:
"Lehet hogy most megdobáltok, de leginkább a Dir en Grey, ION, L'Arc~en~Ciel, Blood, Noir Fleurir fogott még meg. Ha esetleg tőlük is van valami, klassz lenne. Sakurai viszi a pálmát persze. Nagyon jó a klipje. "
szerkesztő kérdése: mi az az ION. Magyar vonatkozásban ismerek egy ilyen zenekart, melyet romantikus biodark -ként határoznak meg, de japcsi zenei téren?????????????
Valamint , Sakurai -tól egyelőre nem nagyon tudunk adni bármit is. Buck-Tick-tól a már említett 11 album ( plusz a hiányzó 2 album) van közkézen. :-)
A konrollal kapcsolatban egyébként elfelejtettem mondani, de én is láttam és nagyon jó film. A magyar filmek szerintem alapban sokkal jobban hasonlítanak az ázsiai filmekre, mint az amerikaiakra, szóval olyan igazibbak. Nem tudom máshogy megfogalmazni. :)
Nálunk hihetetlen módon még mindig van internet. Szeretem a magyar munkamorált. Csütörtökön mondta le anyu a telefont, és még mindig van vonal. Nagyon helyes, megjegyzem. :)
Babylon,
feltétlenül :)
Harpokratész,
szívesen máskor is. Ryuhei-t megzabálom. És csak 1 évvel idősebb nálam :P Tök jó, hogy ennyi infód van mindenkiről, szeretem olvasni az 'ismertetőidet' :) A Vanilla live-al kapcsolatban nem hiszem, hogy csalódnál, ha Gackt képei eddig nem akasztottak ki. Természetesen odaadom, amint írsz e-mailt. Addig is vágtam ki néhány képet belőle amolyan ízelítőnek. XP
hát mit csinál ez az égi tünemény (természetesen Gackt-ra gondolok) ottan?????
jajj, megőrülök a kiváncsiságtól, csak nehogy csalódjam:))
Mira: elfelejtettem neked megköszönni a Gackt-os linkeket. majd lesz is vele kapcsolatban kérdésem, de most is rohannom kell.
most jöttem Kill Bill 2-ről, nagyon szar a második rész, az első rulez. hát ez van:(
a Kontroll című magyar filmet viszont mindenkinek melegen ajánlom, sajnos nem kapta meg itthon azt a dicsfényezést, amit megérdemelne, de helyette szépen aratja le a babérokat a különböző nemzetközi filmfesztiválokon. hajrá neki!
végre egy magyar film, amin nem lehet elaludni, sőőőőőőőőt!! - és még jól is van megcsinálva. ez a Nimród gyerek vérbeli filmrendező, nagyon szurkolok neki.
szerintem ki&aszott jó film, én imádom. most láttam másodjára és alig várom, hogy dvd-n is megvegyem (vagy megvetessem). igazi ázsiai fíling (vagy inkább magyar), a rendező is imádja az ázsiaiakat (ő mondta).
örülök, hogy Matsuda nektek is kedvenc. a Gohatto-ban még 16 évesen játszott, azóta már a nyolcadik filmjénél tart 21 évesen, a faterja legendás hírű színész volt, sajnos negyven évesen elvitte a rák. a múlt hétvégén az mtv-n ment az utolsó filmje: Ridley Scott: Fekete eső. egy igazi rosszfiú (yakuza) szerepben volt látható, és frenetikusan alakított. a fiacskája úgy látszik örökölt tőle minden szépet, jót, és tehetséget. a papa is rendkívűl jóképű (volt). Ryuhei-ből is nagy színész lesz, az már látható. kapkodnak is érte a nagy rendezők, most Kitano mellett, a másik nagy japán rendező zseni forgat vele filmet: Takashi Miike.
Ryuhei a harmadik filmjében, a Blue Spring-ben (Aoi haru) is zseniálisan játszott.
néhány kép a filmből (majd mesélek róla többet is):
Mira: én köszi!!! majd én is elküldöm neked a csomagot, sz'al ne feledd ráírni a címed! :-)
Vanilla live !!! uuhhh ! give me give me!!! :D
Obszkúr klipp : a cenzúrázás miatt úgy érzem magam, mint vmi kukkoló, amikor nézem. :-)
Betegesen lesem , hogy mikor csípek el vmi obszcént, s ijesztőt. :)
Elsőre berosáltam a klipptől, de főleg a zenétől. ( Bocs, de erre nincs jobb jelzőm) kib*szott jó a zenéje. Rohadtul agresszív, és nagyon elmés a lassú részekkel. A klippben szereplő színész(nő?)nek meg minden elismerésem.
Megkaptam, köszi szépen. :) Nem e-mailben válaszolok, ha nem baj, azt csak azért kértem tőled, mert a címed mégse publikus. Naszóval... nyugodtan ráérsz Szeptemberben hozni a CD-t, de ha úgy gondolod, hogy elküldöd, akkor a címem úgyis rajta lesz a borítékon, amiben a CD-t küldöm. Nekem igazából mindegy, hogy intézzük, tényleg. :) Amit én küldök CD-t, arra Vanilla live-ot ráteszem mindenképpen, azt egyszerűen nem lehet kihagyni, ha még nem láttad (ott dől el, hogy Gackt barát vagy ellenség XP), meg még néhány klipjét, meg ilyesmiket. Igazság szerint a készlet jelentős hányada idegen kézen (értsd házon kívül) tartózkodik jelen pillanatban, de azért az itthon levőből se lesz gond összehozni egy CD-nyit. :) Hejehuja.
Kyotól pedig egyszerűen berosálok, ahogy rekeri a lábait az Obscureban XD
Rém jó pasik kedvenceid *______* Ryuheit azt hiszem eddig én is csak a Gohattoban láttam, de ott rendesen kitett magáért meg a fanservice múzsájáért ;P GO RYUHEI !!! James Dean-t dehogyisnem ismerem. Nagyon rég láttam a fent említett fimjeit, de azért valamelyest emlékszem rájuk és egyébként is tudvalevő hogy mekkora színész volt.
Köszi az infókat Nikiről :D A zenéi mellett számos videoklipjét is letöltöttem egyébként és abban is vannak nagyon jó darabok bár nem mindegyik kiemelkedő. De azért elég jók úgy általában. DVD-t rendelni nem hiszem, hogy lesz pénzem mostanában, de megprólálom valahogyan letölteni azt a filmet *______* Yay, Niki Bébi !!! :PPPP Ja és találd ki, hogy kinek a számát dolgozta fel? Gackt Oasis-át énekli kínaiul. Én is csak nemrég töltöttem le és tökre meglepődtem :D Minden hogyan összefügg, félelmetes.
Én is úgy látom, hogy jó csevejek lesznek itt még. :)