A matematika kiterjedés nélküli pontokról beszél, amelyek vonalak metszéspontjai, nem pedig véges kiterjedésű foltokról, amelyeket véges szélességű pálcák takarnak ki. A matematika persze az emberi elme által kitalált ideális szabályok gyűjteménye, az ideális objektumok ideális tulajdonságairól. Minél jobban megközelítik ezeket egyes anyagi objektumok, annál inkább használhatjuk rájuk. De ha egy fizikai tárgy nem közelíti meg jól az egyeneseket, akkor másik matematikai objektummal kell modellezni, pl. véges kiterjedésű hengerekkel, a metszeteiket meg nem pontokkal hanem gömbökkel.
A valós számok számegyenese viszont nem valami vékony "számhenger", hanem egyenes vonal, s rajta a számok nem valami gömböcskék, hanem kiterjedés nélküli pontok, s ezekre pontosan igaz, amit mondtam, hogy többen vannak, (sőt a számegyenes akármilyen rövid, de véges hosszú szakaszán is több valós szám van) mint ahány egész szám, vagy ahány racionális törtszám mindösszesen létezik.
Egy félegyenesre és egy véges szakaszra az előbb megmutattam.
Ugyanígy kell a másik félegyenesre és egy másik szakaszra is.
De azt már megmutattam, hogy ugyanannyi pont van egy rövidebb és egy hosszabb szakaszon, tehát ugyanannyi lesz egy szakaszon, és annak kétszeresén is. A kétszeres szakasz egyik felén lévő pontok számáról az előbb mutattam meg, hogy megegyezik az egyik félegyenes pontjainak számával, a másik feléről pedig most mutattam meg, hogy megegyezik a másik félegyenes pontjainak számával.
Ilyen különös módon adódnak össze a végtelen számosságok.
Húzd egymás mellé a két különböző hosszú véges szakaszt, és fektess rajtuk keresztbe két egyenest úgy, hogy az egyik a szakaszok baloldali két végpontján menjen át, a másik a két jobboldali végponton. E két egyenes valahol metszeni fogja egymás. Ebből a pontból most húzz további olyan egyeneseket, amelyek valahol metszik a szakaszokat. Az egyik szakasz bármelyik pontján átmenő egyenes átmegy a másik szakasz egy, és pontosan egy pontján. Tehát az egyenesek kölcsönösen egyértelmű megfeleltetést hoznak létre a rövidebb és a hosszabb szakasz minden pontja között. Egyik se marad pár nélkül, tehát egyikből sincs több, mint a másikból.
A véges szakasz és a végtelen félegyenes pontjainak összepárosításánál annyit kell módosítanod, hogy a véges szakaszt a végtelen félegyenesre merőlegesen helyezed el, annak végétől kissé balra. Az egyik rájuk fektetett metsző egyenes, ami a félegyenest a végtelenben metszi, az párhuzamos lesz a félegyenessel, és átmegy a szakasz távolabbi végén. A másik metsző egyenes a maradék két végponton. A két metsző egyenes közös pontján áthúzott további metsző egyenesek megint csak kölcsönösen egyértelmű megfeleltetést hoznak létre a szakasz és a félegyenes pontjai között, tehát ezek a pontok is ugyanannyian vannak.
A mindkét végén végtelen egyenes meg a véges szakasz pontjai közötti megfeleltetést csináld meg az előzőek alapján önállóan!
Azt pedig, hogy a tetszőleges szakaszokon vagy végtelen egyeneseken több pont van, (kontinuum számosságú) mint ahány egész szám létezik (megszámlálhatóan végtelen), egy kicsit nehezebb megmutatni. Először azt kell bizonyítani, hogy akárhány jegyű racionális törtszámból pontosan ugyanannyi van, mint egészszámból (megszámlálhatóan végtelen). Cantornak van egy egyszerű látványos eljárása amivel megmutatható, hogy sorbarendezhetők úgy, hogy mindegyik kap egy sorszámot. Tehát a racionális törtek ugyanannyian vannak, mint az egész sorszámok (megszámlálhatóan végtelen).
De a racionális törteken kívül vannak még olyan irracionális számok is (pl. a pí, a gyökkettő), amelyek akárhány jegyű törtszámokkal se fejezhetők ki. Ám a számegyenesen persze ezek is rajta vannak a racionális törtek között. És nem is kevesen. Így a végtelen egyenesen végül több pont van, mint ahány egész szám, több mint a megszámlálhatóan végtelen. A racionális és az irracionális számok együtt a valós számok, s az irracionálisak nem csak néhány egzotikus egyed, hanem kiderül, hogy sokkal többen vannak, mint a racionálisak.
„De a valóságban bebizonyítható, hogy mindháromban ugyanannyi van, de azt több még annál is, amennyi számot fel tudunk sorolni, akármeddig soroljuk is.”
Csak a te szereplésedtől függ, hogy hitelesnek mutatkozol-e, hogy elhiszi-e neked valaki, amit mondasz. Elhiszik-e, hogy te vagy a jövő fizikájának kitalálója? Nem pedig a fizikusok, akik mindannak az alapjait felfedezték, ami ma a civilizáció működteti.
De ha évek óta egyre ugyanazt a semmit ígérgeted, s minduntalanul kiderül, hogy egyáltalán nem is értesz a fizikához, ráadásul folyton hazudozol rólam meg másokról, pl. hogy mi nem akarjuk fejleszteni, csak a régihez ragaszkodunk, akkor bizony nagyon hamar hiteltelenné válsz.
"ha egyszer közvetlenül is tudom érzékelni a hőt, a nyomás, az erőt, a gyorsulást vagy a sugárzást,
akkor tudom hogy az valós."
Ezekben sokkal durvább érzékcsalódások érhetnek, mint képzeled.
Például a hőérző receptoraink nem hőmérsékletet, de nem is hőenergiát érzékelnek, hanem hőmérséklet különbséget. De még ezt is gyakran megtévesztik a körülmények. Például a testhőmérsékletedhez képest nagyon hideget sok esetben csak azután tudod megkülönböztetni a nagyon melegtől, ha egy-két másodperc múltán észrevetted, hogy odafagyott vagy odaégett a bőröd.
Ezért kell hőmérővel mérni.
S a puszta érzékszervi érzékelésnél sokkal megbízhatóbb lehet például az időmérés is, ha például nem kakukkos órára nézel, hanem olyan kvarcórára, aminek áramforrását időben feltöltöd.
"Kiszámolva egyenletlabirintussal meg nem hiszem el senkinek."
Pedig ha alapvetően nem bízol a szakértőkben, akkor általad használt eszközök túlnyomó többségének működésében is kételkedned kellene. Például abban is, hogy valóban az ismerősöd hangját hallod-e a világ túlsó feléről a telefonban, vagy csak félrevezetnek a tudjukkik.
"Ez gáz mert ami elképzelhetetlen az nem bizonyítható"
A háromnál több dimenziót szemléletileg nem tudjuk elképzelni.
De algebrailag tudjuk kezelni. Kiindulva a 3D tér ismert algebrai kezeléséből, aminek elemeit a kis-iskolában "koordinátageometria" címen kezdenek tanítani.
A matematikában sohase rámutatással, vagy szemlélettel bizonyítanak. Hanem csakis az axiómákból kiinduló logikai láncolattal. Még az olyan szemléletileg nyilvánvaló dolgokat is, mint mondjuk azt, hogy a háromszög két oldalának együttes hossza mindig nagyobb, mint a harmadik oldal. Csak ezáltal kerülhetők el azok a hibák, amelyek néha megtévesztik a szemléletünket. Mert az néha félrevezet, például azt hisszük, hogy egy hosszú vonalban több pont van, mint egy rövid vonalban, a végtelen hosszúban pedig még több. De a valóságban bebizonyítható, hogy mindháromban ugyanannyi van, de azt több még annál is, amennyi számot fel tudunk sorolni, akármeddig soroljuk is.
Valóban képzett a régi fizikában, de megújulni nem képes. Csak azt fújja, amire megtanították 50 évvel ezelőtt.
Azon mesterkedik itt az "új fizikában", hogy elhitesse mindenkivel, az ő régi fizikájánál nincs jobb, nem is lehet, ezért nincs szükség semmiféle új fizikára. Helyből üldöz minden új elképzelést, ami nem egyezik az ő elavult elveivel.
Szerintem meg mindegy hogy közvetett a kimutathatóság, ha egyszer
közvetlenül is tudom érzékelni a hőt, a nyomás, az erőt, a gyorsulást vagy a sugárzást,
akkor tudom hogy az valós.
De ha felnézek a kakukkos órára, ami nagyjából szerinted az idő bizonyítéka, kétségeim támadnak a két mozgásban lévő mutató látványától, mert tudom hogy azt vagy súly vagy megfeszített
acélrugó, netán elem mozgatja és tudom hogy az meg fog állni.
A bizonyításhoz kell a közvetett empíria, a kvantum részecskék bizonyítása is a detektált kép alapján
vált bizonyítottá, mert látom a szétfröccsenő kvarkokat.
Kiszámolva egyenletlabirintussal meg nem hiszem el senkinek.
Nem ítélet volt, éppen hogy elgondolkodtam a neten található 4D-S modellen
ahogyan azt ábrázolják, és azt nem találom valósághűnek.
"Elárulom neked, hogy a 4D téridőt senki se tudja elképzelni. A szakemberek se."
Ez gáz mert ami elképzelhetetlen az nem bizonyítható,....a valós dolgokra rá lehet mutatni, hogy ez az, mint példádban az áramkör,...ha egy laikus nem is érti.
valós dolgokra rá lehet mutatni, hogy ez az,.....evvel bizonyítják.
"Ésszerű feltételezni, hogy a 'zérus távolság" valamiféle erős fizikai kölcsönhatást jelent."
Nem ésszerű!
Mert minden kölcsönhatás erősségére létezik megfelelő mérték (a kölcsönhatási mezők pontbeli értékei), teljesen felesleges ezt duplikálni, és valami másik mértéket is bevezetni.
Ez Lánczos téves várakozása volt.
Később belátta a hibát, így az 1970-es egyetemi tankönyvében már meg se említette.
A téridő távolság nem kölcsönhatási erősséget mér, hanem azt, hogy
fénysebességgel valósul-e meg (ekkor 0, azaz "fényszerű"),
fénynél kisebb sebességgel (ekkor pozitív, azaz "időszerű", és annál nagyobb, minél kisebb sebességgel),
fénynél nagyobb sebességgel (ekkor képzetes, azaz "térszerű"), és annál nagyobb, minél nagyobb sebességgel.
"Ésszerű feltételezni, hogy a 'zérus távolság" valamiféle erős fizikai kölcsönhatást jelent. Tekintsünk most egy atomot, amely az Androméda ködben fényt bocsát ki. A fény 3 millió év alatt ér a Földre, s egy távcső végén hat a megfigyelő szemére. És mégis, az atom és a szem négydimenziós távolsága zérus volt a a fény egész 3 millió évig tartó utazása alatt. Miért korlátozódik akkor a hatás az út végére, hiszen a döntő geometriai mennyiség változatlanul zérus az egész idő alatt?
Alkalmam volt tárgyalni erről a kérdésről Einsteinnel, aki elismerte a probléma komolyságát. … Azonban pillanatnyilag nem látott megoldást, és időlegesen figyelmen kívül akarta hagyni ezt a nehézséget. "
Ezzel a példával mutatta be Lánczos Kornél, hogy a 4 dimenziós intervallumnak nincs fizikai tartalma. Ezzel kivégezte az egész 4 dimenziós álomvilágot.
Nincs itt semmiféle probléma, amit figyelmen kívül kellene hagyni, csak az 1930-40-es években, amikor erről Lánczos Kornél erről Einsteinnel beszélt, még nem tisztult le egészen a kép.
A tudományos világ csak fokozatosan jutott el oda, hogy a téridő geometriájával kapcsolatban nem merültek már fel térgeometriai interpretációk. Például, hogy a téridő távolságfogalmától ösztönösen valamiféle térbeli távolsághoz hasonló tulajdonságokat várjanak. Ami értelmetlen, hisz az nem térbeli pontok távolságát mutatja, hanem események okozati távolságát. Nulla a távolsága azoknak az eseményeknek, amelyek egyikéből indított fény épp odaér a másikba (ha a vákuumban halad). És annál nagyobb ez az okozati távolság, minél lassabb kölcsönhatás ér épp oda. Teljesen függetlenül a téridő pontok térbeli távolságaitól.
Ez később persze Lánczos Kornél gondolkodásában is helyére került, különben nem tudott volna 1970-ben kiváló fejezetet írni "A gravitáció Einstein-féle elméletéről", "A geometriai térfogalom fejlődése" című egyetemi tankönyvében. Amit te persze nem ismersz, mert nem érted és beszéled a nyelvét, s csak ismeretterjesztő kis-könyveket meg életrajzokat tudsz elolvasni.
„A 4D téridőben összekeveredik a 3 térkoordináta és az időkoordináta.”
Amennyiben a koordinátákat irányadó egyeneseknek tekintjük, akkor valóban nincs értelme az összekeverésüknek, mert az a tohuvabohu. (az ősrobbanás előtti káosz állapot)
Viszont a térnek úgy, mint valaminek a kiterjedtségének, már van értelme. Amennyiben ez a kiterjedtség nem anyagra, hanem energiára, mozgásra vonatkozik, akkor az már nem a semmi, az üresség. Ahol meg mozgás tapasztalható, ott az időt és a távolságot nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha pedig van tapasztaló, akkor az időt is tapasztaljuk a sebesség által.(lassú, vagy gyors?)
Amikor a lassú ütközik beléd, más erőhatást tapasztalsz, mintha a gyors ütközne beléd. Vagyis az erő és az iránya is benne van a tapasztalásba. Ha felfújsz egy szappanbuborékot, azzal szemléltetni lehet egy téridő-kvantumot, amennyiben az anyagi összetevőiből, csak az erőhatást és azt veszed figyelembe, amíg a buborék időben létezik.
Még az olyan egyszerű fizikai fogalmak mennyiségeit se közvetlenül mérjük, mint pl. a hőmérséklet. Hisz a hőmérők vagy bizonyos anyagok kitágulását mutatják, vagy magasabb hőmérsékletek esetén egy forró test sugárzási spektrumát (színét). Esetleg elektromos vezetők hőmérsékletfüggő ellenállását mérjük, ami igazából árammérés, végső soron pedig az időegység alatt átáramló elektronok számának mérése. Az erőket meg rugalmas testek megnyúlásával mérjük, vagy kiegyensúlyozzuk a megfelelő tömegű testre ható gravitációval. De az energiát se tudjuk közvetlenül érzékelni, hanem pl. egy erő ellenében végzett munkát mérhetünk, tehát végül is a mozgás távolságát, és a rugós erőmérő nyúlását szorozzuk össze. Vagy mondjuk a fény (s egyéb EM sugárzások) energiáját elnyeletjük egy abszolút fekete testtel, s annak felmelegedését mérjük hőmérővel.
Úgyhogy amikor az idő mennyiségeit valami periodikus folyamat ciklusainak leszámlálásával észleljük, az semmivel se közvetettebb empíria, mint a legtöbb más fizikai mennyiség mérése, dőreség az időt ennek alapján száműzni a valódi fizikai létezők köréből.
