Nagyon pozitívnak tűnt Jakab Bélának a civil frakció nevében tett javaslata: 900 millió középtávú hitelt vegyen fel az önkormányzat (és ne folyószámlahitelt), mert akkor azt könnyebb visszafizetni.
Kiderült, hogy ezt is befogadná a polg. mester, de nem akarja, hogy a város hosszú távon eladósodjon. Annyi hitelt javasol csak felvenni, amelyet rövid távon tud törleszteni az önkormányzat. Végül 450 millió forinto rövidtávú hitelfelvételt szavaztak meg.
és arról, hogy a város oktatási intézményeinek teljhatalmú ura (ahogy szereti gondolni magát) egy nőnek azt mondja: "csak a szád jár"-és ezután a polgármester nem ad szót a képviselőnőnek, hogy reagálhasson erre?
ez a téma volt, ami leginkéább kiverte a biztositékot.
Jakab Béla, a Pénzügyoi Bizottság elnöke figyelmeztette a polgármestert törvényi kötelezettségére, ami abból áll, hogy ha 60 napon túli számlák vanak, erről informálni kell a Pénzügyi Bizottságot és rendkivüli testületi ülést összehívni és megoldási javaslatot előterjeszteni. Ha 90 napon túli számlák vannak, ez már nem szükséges, egyenesen a bíróságtól köteles kérni a polgármester az adósságrendezés meginditását, "csődgondnok" kinevezését.
Erre a polgármester magasan tett és valamit motyogott, hogy erről nem akar beszélni! Ez nem akarás kérdése, ez törvényi kötelezettség!!
Az is nagyon érdekes volt, hogy egy kérdésre adott válaszra a képviselőnő oda sem figyelt, hanem szokás szerint meglehetősen alpári kifejezéseket használva tette megjegyzéseit.:( Szólni kellene neki, hogy legalább akkor ne tegye, ha közelülőnél van a hang, mert akkor azok is hallják, akik szájról nem tudnak olvasni:)
Nos a válasz: Nem csökkentették a pedagógusok étkezési utalványának összegét. (Ennyit az úgy hallottamról!)
Ugye Te is tudod, hogy most csúsztatsz. Szerencsére mások is nézik a közvetítést. Videofelvétellel tudom igazolni, hogy a végszavazásnál pl. a Jakab Béla is ott volt, utána távozott. Ezután a polgármester újraszavaztatta formai okokból, ugyanazzal az eredménnyel, csak így már kevesebb volt a nem szavazat!
A tudósítással "némileg" elmaradtam, mert nagyon érdekes hozzászólások és válaszok voltak és inkább figyeltem.
De a lényeg. a költségvetést II. fordulós vitára bocsátotta a testület többségi szavazással: 15 igen, 5 nem, 1 tartózkodás, 6 távollévő.
Volt a Pénzügyi Bizottságnak egy módosító indítvány csomagja, emlyet a polgármester befogadott. Azt alapos munkának minősítette, megígérte, hogy nagy figyelemmel fogja tanulmányozni. Hogy a befogadás mit jelnet nála (tartja-e hozzá magát, vagy csak "essünk túl rajta") az kérdéses, mindenesetre kételyeket ébresztenek a záró gondolatai: az a törekvés érhető benne tetten, hogy minden hatáskört vonjon magához a testület.
Ez azért tűnik aggályosnak, mert a befogadott módosító indítvány egyáltalán nem szólt hatásköri átruházásról, vagy megvonásról. De majd meglátjuk, hogy ez egy valóban befogadott módosító indítvány lesz, vagy ugyanarra a sorsra jut, mint Csőzik Laci ajánlásai az ÉTV pályázat ügyében: semmit nem veszünk figyelembe, de jól jön ahhoz, hogy megszavazzák az én eredeti javaslatomat!
Teljesen egyetértek! Fölösleges azért bizottságokat fenntartani, hogy a tagjainak egy része rendszeresen hiányozzon. De képviselőnek is fölöslegesek azok, akik a testületi ülések elején elmondják a mondókájukat, aztán elmennek. Most is a végére csak Újhelyiné és Szabó Béla maradt ott az "ellenzékből".
De később azért hozzátette, hogy ezt egy csomagban fogja benyújtani, aminek ezen felül része lesz a bizottsági struktúra átdolgozása, a bizottságok számának lecsökkentése és a kültagok számának jelentős lecsökkentése is.
Ez egyébként egy helyes elképzelés. Eleve így kellett volna nekiindulni 3 és fél éve. Inprdouktív és pénzpocsékoló 10 bizottságot fenntartani, "fizetni" 25-30 kültagot. Ezért is kétséges, hogy mennyire komoly ez a nekiveselkedés a mandátum lejárta előtt néhány hónappal.
A Pénzügyi Bizottság elnöke el is mondta: ez a csomag álságos. azok után, hogy a polgármester és alpolgármester minden jutalmat a maximum értéken felvettek. A ciklus végén előjönni ezzel, egy kicsit álságos!
Sokat kell aludni ahhoz, hogy kényes kérdésekre kitalálja a választ. Ilyen kényes kérdések pedig az adósságrendezés körül csoportosultak, amelynek még a tényét sem akarták elismerni, nemhogy a mértékét.
az interpellációkra adott sorozatos "nem tudom, 15 napot kérek" válaszok során egyre inkább erősödött a meggyőződésem, hogy palira veszi a polgármester a képviselőtestületet.
Egyáltalán Érd város polgármestere ő, ha semmiről nem tud ami itt történik?!
A polgármester: Van aki csinálja a téveszméket és ezeket a híreket, mert ez politika. Lehetne itt kárt okozni a városnak, de ő erről nem is akar beszélni.
Elsősorban a régebbi tartozások kiegyenlítése a feladat. A város költségvetése egységes, nincsenek pántlikázott pénzek, ezt együtt kkell megoldani.
Jakab Béla ismertet a testülettel néhány fontos számot a város pénzügyi helyzetéről, amiket ma illetve a napokban tudtak meg. Január 1-jén 850 millióval tartozott az Önkormányzat a szállítóinak, ez azóta minimális mértékben csökkent.
Ezek között vannak több mint 60, sőt több mint 90 napja lejárt számlák is. Megkérdezi: mi történik, ha valamelyik vállalkozó elindítja emiatt a csődeljárást az önkormányzat ellen?
Külön beszél a közétkeztetést biztosító Junior felé fennálló lejárt tartozásokról: jelenleg 100 millió Ft-tal tartozik az önkormányzat! Nehezményezi, hogy a kb. 50 millió Ft, a szülők által teljesített befizetést a város felélte, bedarálta a költségvetésébe.
Mórás Zsolt (Fidesz) néhány hozzászólással korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy 5 intézménynél némileg nőtt, az összes többinél viszont csökkent az önkormányzati támogatás. Hogy jön ez össze a feladatfinanszírozási rendszerrel? Talán csökkentek a feladatok az intézményeknél?
Gombos Katalin válasza szerint rossz a viszonyítási alapja, nem a 2005. évi várhatóhoz, hanem az eredetileg tervezett összeghez kell viszonyítani, és úgy már más a kép!
Csibrák Csaba (MSZP) kéri, hogy az Ercsi úti Sporttelep működtetésére betervezett előirányzatot vegyék ki az ÉKF költségvetéséből, vagy azon belül külön soron jelenjen meg, mert rossz tapasztalataik vannak a pénzhez jutással kapcsolatban.
Szabó Béla kockázatosnak tartja a betervezett 300 milliós hitelfelvételt. Ez tovább növeli a jelenlegi 550 milliós hitelállományt (megjegyzem: már most is sokkal több ennél!). Hozzájön még ehhez a szállítókkal szembeni kb 1 milliárdos lejárt tartozás. Nem támogatja a hitelfelvételt.
Varga László (MSZP), oktatási tanácsnok kéri, hogy az intézmények dologi kiadásainak szokásos félévi felülvizsgálatát hozzák előre. Elmondja azt is, hogy egyesek szerint nem lehet kijönni a dologiból, mások szerint takarékos megfontolt gazdálkodással igen.
Ujhelyiné Antal Ibolya (Civil Frakció) arra kérdez rá, hogy a köztisztviselői illetményalap emelkedése és a megyei jogú várossá válás valóban automatikusan emeli-e e képviselők, kültagok, polgármester tiszteletdíját? Mekkora többletet jelent ez a városnak a kiadások között?
Gombos Katalin Pénzügyi irodavezető válasza szerint igen. Például a polgármester illetménye az illetményalap függvényében van meghatározva. Az illetményalap változásából keletkező többletkiadás több 10 milliós nagyságrendű és erre nincs állami támogatás, az önkormányzat saját bevételeiből kell hogy ezt kigazdálkodja.
A polgármester szerint az ő illetménye mindig túldimenzionált kérdés, de bejelenti, hogy ő a maga részéről nem kíván élni ezzel a lehetőséggel.
T. Mészáros András kifogásolja, hogy sok korábbi döntés nem köszön vissza a költségvetésbe, nem kerültek betervezésre az azok megvalósításához szükséges pénzek. Ha kötelezettségeket vállal a képviselő-testület, akkor annak a felülvizsgálata a testület kezében van! Ki vette a bátorságot, hogy ebből bizonyos részeket kihúzzon? Ez a hazugság költségvetése - nincsenek előttünk azok a korábbi döntések, amiket felülvizsgálhatnánk?
A polgármester korábbi formáját hozva csupán arra hivatkozik, hogy választási időszak van, ezért előfordulnak a blőd felszólalások (nem szó szerinti idézet!)
Jakab Béla egyetértve a könyvvizsgáló véleményével bizonytalannak minősíti a 700 milliós ingatlanértékesítési terv realitását. Emlékezteti a polgármestert egy korábbi kijelentésére, miszerint "a torta már elfogyott". Arra is felhívja a figyelmet, hogy tavaly összesen 368 millió Ft jött be ilyen címen, abból is 270 millió egyedül a Sportcsarnok telek eladásából.
Miből érjük el ezt a jelentős ingatlan értékesítési bevételt, van--e erre valamilyen értékesítési terv?
A polgármester állítása szerint ő sosem mondott ilyen elfogyott a torta dolgot, sőt sok ilyen értékesíthető ingatlan van. Példaként említi az Árvai földekből megmaradt 4,2 hektár területet. Meg még el kell adni 20 lakóingatlant a meglévő 300-ból.
T. Mészáros András (Fidesz) felemlíti, hogy az elmúlt testületi ülséken több olyan határozatot is hoztak, amelyekhez tartozó tételeket nem látja a költségvetésben. kéri a polgármestert, hogy készüljön egy lista ezekről az elmaradó tételekről.
A polgármester egyetért a javaslattal és kéri a hivatalt, hogy készítsenek egy ilyen kimutatást, ahogy ő mondja: a teljesítésre kerülő, de most be nem tervezhető határozatokról.
Immár a költségvetésről tárgyalnak - a kimaradt interpellációkról megpróbálok pótlólag hírt adni.
Jakab Béla (Civil Ftrakció) elmondja, hogy a Hivatalból kapott tájékoztatás szerint a Sportcsarnok ügyben megkötött szerződés szerint az Önkormányzatot terheli a közművek (csarnok faláig) történő kiépítésének költsége. Erre és más hasonló kiadásokra korábban 500 millió Ft-os idei kiadást becsültek a Hivatalban.
Egyértelmű választ kér be kell-e ilyen kiadásokat tervezni?
A polgármester szerint nincs ilyen kötelezettsége a városnak. A partner dolga a közművek kiépítése a megközelítő utak, a parkoló stb. Nincs ilyen többlet költség, ettől nem kell tartani.
Mórás Zsolt következő kérdésére is csak 15 nap múltával kíván a polgármester válaszolni: ebben az évben miért hárítja át a város a 8-osok továbbtanulási jelentkezési lapjainak továbbítási költségét? Az azért elhangzik közben a Hivatal részéről, hogy vannak olyan szülők, akik több iskolába is jelentkeztetik a gyerekeiket és ez többletkérdés. Viszontkérdésre válaszolva elmondja, hogy senkinek nem fedezi a továbbítás költségét a város, annak a gyereknek sem, aki csak egy helyre jelentkezik.
De majd tájékozódik a polgármester és 15 napon belül válaszol.
A polgármester a 2. kérdésre sem tud válaszolni, melyet Mórás Zsolt (FIDESZ) tett fel: miért nem kapták meg a közalkalmazottak a 2005. decemberi étkezési jegyeket, és mikor kapják meg?
Az első interpellációt Ujhelyiné Antal Ibolya (Civil Frakció) mondja el az ebrendészeti telep ügyében. Azt nehezményezi, hogy az új telep üzemeltetésére az önkormányzat által leszerződött Sirius Alapítványnak nem fizet az önkormányzat.
Azt a havi 1,2 millió Ft-os összeget nem fizetik, amit a szerződésben az önkormányzat vállalt. A kérdése mi az oka, ki a felelőse annak, hogy egy fillért sem kapott eddig az alapítvány - immár 2,4 millióval tartozik a város?