Lécci olvasd még egyszer végig a hozzászólásokat amiket írtam. Én megtettem. Sehol nem írtam hogy a vegaságtól gyógyult meg. Olyat írtam, hogy vegán lett és kezelés nélkül meggyógyult. Ez nálam mellérendelő, nem ok-okozati viszony. Azt is írtam, hogy *lehet* hogy ettől, de *lehet* hogy mástól.
Utána való hozzászólás a tudomány általános hozzáállásáról szólt. Te ha akarod értheted az adott esetre, csak az a *te* értelmezésed.
Korábban írtam: a net alig visz át metakommunikációs infót. Ezen nehéz segíteni, persze megpróbálni lehet, majd jobban igyekszem, de ez legyen mindenkinek ott a tudatában és olvasson át inkább tízszer valamit, minthogy emiatt téves következtetést vonjon le. Egy jó párszor már én is beleestem a csapdába, de azt a saját hibámnak tekintettem nem a szövegíró hibájának.
"Nem csak a vegáknak kéne elfogadni a vegyesen étkezőket, hanem fordítva is. "
Persze. Mondtam én mást? Sokaknak bejön a vega koszt, de ehhez mondjuk az kell, hogy jobban szeressék eleve a zöldségeket, mint a húsféléket, namármost nálam ez nem jön be. (Különben 0-ás a vérem, olvastam valahol, hogy ez a vércsoport húsevő, vagy valami ilyesmit...)
Én nem cikizek le senkit aki vegetariánus, kivéve akkor, ha elkezdi nekem ecsetelni milyen szemeteket eszem én, bezzeg ő... de akkor nagyon ki tudok borulni.
Ami a gyerekek vega táplálását illeti: szeretném, ha lenne egy megbízható felmérés arról, hogy azok a gyerekek, akik az anyatejen kívül kizárólag növényeket és magvakat esznek, a későbbiekben is ugyanolyan ellenállóak, egészségesek stb. (Az, hogy egyik ismerősöm gyereke makkegészséges, még nem elég elfogadható ok a számomra, mert többezer gyereket kellene vizsgálni. Méghozzá elfogulatlanul. Nekem sajnos meggyőződésem, hogy a gyereknek az első két életévben nagyon sok fehérjét kell kapnia, különben a későbbiekben sérülni fog... aztán hogy később ő hogyan dönt: inkább zöldséget, gyümölcsöt eszik és nem pedig húst, tojást, sajtot, az már az ő dolga.
Ne keverjük már a szezont a fazonnal.
Vanank emberek, akiknek fontos a vegaság, ez ok. De ne tulajdonítsunk már többet az egésznek mint amennyit ér valójában. Ne kezeljük már úgy ezt a témát, mintha minden egészségügyi probléma kizárólagós megoldása ebben rejtőzne.
Legyél vega, de nekem ne kelljen. Használd a homeopátiát, én is azt teszem, mert jónak tartom. De én inkább elmegyek orvoshoz is mellette, ha kell és szükséges, és bizony beszedem az antibiotikumot is, ha kell és szükséges.
Jegyzem homeopátiával ma Magyarosrszágon nagyon helyesen, csakis végzett és szakvizsgázott orvosok foglalkozhatnak.
" Szerintem régebbóta ismerem a smiley-kat és alkalmazási területük korlátait mint te, de ez asszem most nem lényeg. "
Ha olyan régóta ismered, akkor tudhatnád, hogy mikor kell alkalmazni. Pláne, ha régebbóta ismered őket, mint én.
(BTW én mióta ismerem ?)
" A mai formában nem tudom és nem akarom. "
Alapíthatsz új tudományágat is, ha a mostani tudomány nem felel meg..!
Egy sereg tudományág: genetika, mol. orvostudomány, stb. meglehetősen fiatal.
" Te is tudsz több példát mondani, amikor a szervezet valamilyen okból átalakítja/felhasználja a máshol levő anyagokat."
Persze (Te is tudsz, ha kinyitsz egy, a témánkba vágó szakkönyvet), de ez az "éhező szervezet megeszi a rákot" kb. olyan, mint a roma hiedelemvilágban a TBC-re (tuberkolózis) elterjedt "terápia", amikor a beteg mellkasát bekenik zsírral, így a TBC "megfullad"..
XXI. század.
1./Én sem kedvelem azokat, akik szemükben szent tűzzel stb....Nem ítélem el azoket, akik húst esznek. Ém is azt ettem sokáig, és ízlett. A hústól nem undorodom. A zsírban sülő disznóhús szagát régen se bírtam, ma se bírom, de az ízével nem volt gondom, a kolbász illatát ma is kedvelem.
Minden probléma nélkül boncoltam halat, békát, csirkét(mint a háziasszonyok),patkányt, sőt, még bélférget is (no, az büdős volt) gumikesztyű nélkül (jobban tud tapintani az ember), mostanság sem az undor miatt nem tenném.
Nem bírom azokat, akik az egyik percben jóízűen eszik a pörköltet, a másikban meg undorodva fordulnak el.
De van egy kis gondom. Ha valahol megtudják, hogy nem fogyasztok állati eredetű ételt, rögtön jönnek azzal, hogy "te nem vagy normális", "ez nem egészséges", "figyeld meg, beteg leszel", "ezt nem lehetsokáig bírni", "meg fogsz halni", stb...
Nem csak a vegáknak kéne elfogadni a vegyesen étkezőket, hanem fordítva is.
2./Az, hogy a gyereknek mit ad a szülő, az teljes mértékben az ő felelősségteljes választása. A növényekben megtalálható minden - még a fejlődő szervezet számára is - szükséges anyag megfelelő mennyiségben (és nem kell a táblázatokat bújni, elég a józan ész és a változatosság). A gyerek azt eszi, amit az anyja ad neki, ha az hús, akkor húst, ha növény, akkor növényt. Van ugyan, mikor szerencsétlen kiskorú tiltakozik, de ezt a türelmes és odafigyelő szülő előbb utóbb elintézi valahogy (vannak családok, ahol úgy nevelik az embert, hogy az ízlelőbimbóitól függetlenül bármit megegyen, vannak, ahol hagyják, hogy válogatós legyen).Egy gyerekről sem hallottam, aki kiköpte volna az anyja csecsét és spenótot követelt, de azt sem, hogy sütőtököt csirkehússal. A szölőn múlik, mit dug a szájába.
" Az orvosnak meg nincs joga azt mondani hogy csak az ő általa ájánlott kezelés lehetséges és minden más koklerség(ezt saját tapasztalatból mondom, hoyg igy történt)... "
De van joga ezt mondani.
Amíg ő kezel Téged, addig felelős (nem csak erkölcsi, hanem jogi értelemben is) az egészségedért, az életedért, és a legjobb amit tehetsz, hogy betartod az _összes_ utasítását.
Egyébként az a tapasztalat, hogy ha valakinél diagnosztizálnak egy neoplasiat (rákgyanus), akkor pillanatok alatt elfelejti a természetgyógyászatot, meg az aurát, és szeretne meggyógyulni..
A természetgyógyászok mindíg a MÁSOK bajaira a legokosabbak.
(csak már kezeletek itt már természetgyógyászt..)
" Csak az orvosnak meg el kellene fogadnia hoyg vannak olyan dolgok amiket a természetgyógyász jobban tud gyogyitani. "
Szerintem meg ne mi akarjuk megmondani az orvosoknak, hogy nekik mit kell elfogadniuk, fogadjuk el inkább mi, hogy a gyógyítás az ő szakmájuk, és abban ők az okosabbak..
"Szarkazmus volt."
Ha látnál élőben pár rákos beteget, elmenne a kedved a szarkazmustól.
Láttam. Nem veszi el a kedvem. Az adott környezetben nem is a rákbetegnek szólt a szarkazmus.
Szerintem régebbóta ismerem a smiley-kat és alkalmazási területük korlátait mint te, de ez asszem most nem lényeg.
O.K., gyere ! Segíts fejleszteni a tudományt !
Ja hogy fejleszteni nem tudod, vagy nem akarod..? A mai formában nem tudom és nem akarom. Egyszerűen mást tartok fontosnak az életemben és máshogy tekintek a dolgokra mint a mai tudomány.
Iziri-picirit más a kálcium kioldódása contból (ami ráadásul káros folyamat), és a rák "megevése".. :))))))) Valahol mindkettő lebontási folyamat. A kálcium és a csontok csak egy példa. Te is tudsz több példát mondani, amikor a szervezet valamilyen okból átalakítja/felhasználja a máshol levő anyagokat.
Az orvosnak meg nincs joga azt mondani hogy csak az ő általa ájánlott kezelés lehetséges és minden más koklerség(ezt saját tapasztalatból mondom, hoyg igy történt)...
Ne felejtsük el hoyg a természetgyógyász csak orvosi konzultáció mellett kezel rákot!!!
Igen kiegészitésként, ezért is komplementer medicina a neve. Csak az orvosnak meg el kellene fogadnia hoyg vannak olyan dolgok amiket a természetgyógyász jobban tud gyogyitani. És nem a képzettsége, hanem a szemlélete miatt...
Te írtad nem én. Hol a bizonyíték? Az, hogy ez az ismerősöd ezt hiszi? Az nem bizonyíték.
"Fogalmad sincs, hogy amikor találkozom egy rákos beteggel és ha érdekli a véleményem, akkor mit mondok neki. "
Nekem csak arról van fogalmam, hogy a net az bizony nyilvánosság, és ha itt leírsz valamit, annak súlya lehet, még ha te nem is úgy gondolod, és szemtől-szembe mást mondasz.
Ergo, ha leírod, hogy a vegaság szerinted már bizonyítottan gyógyítod, akkor ezzel bizony azt mondod másoknak, hogy ez hatásos módszer lehet.
Egyetértek.
Egy jó (megtörtént) példa a "Magyar orvosnők tanácsai" című (80 éve megjelent, Medicina Kiadó) könyvből.
Egy kislány erős alhasi/hasi fájdalmakra panaszkodott. Elvitték egy "javasasszonyhoz" (a mai, politikailag korrekt megnevezése "természetgyógyász" lenne), aki elmondta, hogy Isten teremtményét nem szabad vagdalni, és hogy az orvosok nem tudnak gyógyítani, mert nincsenek velük a természet szellemei. Adott a kislány szüleinek egy gyógyteát, hogy igyon belőle minden nap 3x.
Csodák-csodája, a kislány "meggyógyult", megszüntek a fájdalmai !
A természetgyógyászat diadala a gonosz orvostudomány felett !!!!!!!!
Sajnos, nemsokára elfogyott a gyógytea, és mire visszamentek, a javasasszont már elvitték a csendőrök (kuruzslásért).
A tea, amit a kislány kapott, máktea (Papaver Somniferum) volt, ami megszüntette ugyan a fájdalmakat (morfin), de nem múlasztotta el a vakbélgyulladást, ami a fájdalom kiváltó oka volt.
A begyulladt, elgennyesedett vakbél kifakadt, és elöntötte a hasüreget, szerencsére egy gyors műtéttel még sikerült megmenteni a kislány életét.
Apró szépséghiba, hogy a javasasszony mákteájától morfinista lett 13 évesen..
Értem én, hogy mit mondasz, csak ugyan mondd már meg, hogy mikor cselekedtem én azt, amit te leírtál, hogy nincsen rá jogom.
Fogalmad sincs, hogy amikor találkozom egy rákos beteggel és ha érdekli a véleményem, akkor mit mondok neki.
Ha látnál élőben pár rákos beteget, elmenne a kedved a szarkazmustól.
" Sajnos a neten nem megy át az összes metakommunikációs info. "
Úgy hívják: smiley-k
Így néznek ki: :) ;) :> ;>, stb..
" Igen, mert csak erre képes a tudomány. "
O.K., gyere ! Segíts fejleszteni a tudományt !
Ja hogy fejleszteni nem tudod, vagy nem akarod..?
" De a világ jelenségeinek nagy része nem megismételhető, vagy nem 100% ellenőrzött körülmények között történik. "
A vegykaron van egy tárgy, "Kisérletek tervezése és értékelése" a címe. Megnézheted a Neptunon.
Pont arról szól, hogy hogy lehet a véletlen hatások minimalizálásával a lehető legobjektívebb kísérleti eredményt kapni..
" Na és? A vázrendszer sem az emésztőrendszer része, mégis képes a szervezet kalciumot elvonni a csontokból. "
Iziri-picirit más a kálcium kioldódása contból (ami ráadásul káros folyamat), és a rák "megevése".. :)))))))
Legyél bátran vega, és biztassál erre, akit csak akarsz. De nincsen jogod azt mondani egy rákos betegnek, hogy a vegaság meggyógyítja és ne menjen orvoshoz. Pláne úgy, hogy nem bizonyított az ismerősöd mitől gyógyult meg. Nincsen jogod hitegetni embereket azzal, hogy ez a tökéletes gyógymód, nincsen jogod kihasználni a kétségbeesésüket. Fogalamad sincsen mit jelent megkapni egy olyan leletet, amelyre az van írva, hogy elváltozott sejteket találtak.
Tudod, a kezeletlen méhnyakrákba bele lehet halni 20 évesen, meg 25 évesen is. És ez bizony nem kellemes, sőt egyenesen fájdalmas. Amikor pedig haldoklik, akinek a vega életmódot javasoltad ellenszernek, akkor már késő azt mondani, hogy bocs, tényleg elmehettél volna orvoshoz.
A természetgyógyászat, a homeopátia mind nagyon jó dolgok, és kellenek is. De ilyen esetekben leginkább kiegészítő kezelésként és nem helyettesítőként.
(ahh, jól esik így ebéd után egy jó kis vérszomjas vega gúnyolódás.. ;)
1.) hiányok: tényleg ideje lenne, ha valaki beidézne pár autentikus forrást (nem www.vega.hu) az egyes növények tápanyagtartalmáról. A vegák annyira védik a csak-növényi táplálkozást, itt az ideje, hogy alátámasszák..! A növényekben lévő (nem hem) vas nehezen szívódik fel, ráadásul ott van a fitin is, ami a felszívódást tovább rontja, trallala, nem írom le még egyszer.
2.) az embert az eszközhasználat emelte ki az állatvilágból (benne van az általános iskolai történelemkönyvben :), egyébként megnézném, hogy milyen ruhát készítesz Te almahéjból..!
3.) bocik & szenvedés: vágóhídon nem szenvednek szegény bocikák, kár aggódnod. Eu-s előírás, de a nagy mezőgazd. hagyományokkal rendelkező országokban (így hazánkban is) már korábban is használták a vágás előtti kábítást.
4.) a növényvédőszereket az álalti szervezet lebontja (a már rég betiltott DDT és HCH kivételével), így állatokban növényvédőszer nem halmozódhat fel. érdekes is lenne foszforsavészterek, vagy piretroidok esetén.. ;)
(ha tudod, mit az "a növényvédőszer" - hányat ismersz..?)
5.) a Dél-Amerikai állattenyésztés (főleg a csordás marhatenyésztés) rengeteg embernek ad munkát =megélhetést = kenyeret.
Tudod, az egy szegény vidék, és nem vevők a Te "az fáj a bocinak" nyavalygásodra, ők élni akarnak..
Az üvegházhatásért a széndioxid a felelős, a CO2 emisszióhoz képest elenyésző a "bocifing".
Felnőtt ember képest azt hinni, hogy a világ összes bocija kées annyi metánt szellenteni, mint amennyit széndioxidot kibocsát a világon lévő összes autó, kazán, hőerőmű ?!?!
6. Van egy "kis" rálátásom a gyógyszeriparra (tudod: gyógyszerkutatással foglalkozom), úgyhogy ez szintén BADARSÁG. A legnagyobb bevétel messzemenően a humán gyógyszerekből (főleg az antidepresszánsokból, szedatívumokból, fogyókúrás szerekből, és -most már- az afrodiziákumokból) ered.
" Ezek miatt is dönthet egy egészséges ember a vegaság mellett. "
" Igazad lehet. Az adott ismerősöm halottként eladó és eddig csak poénkodtam. "
Elég izléstelen dolog ilyesmivel poénkodni. :( Szarkazmus volt. Sajnos a neten nem megy át az összes metakommunikációs info.
Szomorú, nem szomorú, következtetéseket csak ellenörzött kísérletekből lehet levonni. Igen, mert csak erre képes a tudomány. De a világ jelenségeinek nagy része nem megismételhető, vagy nem 100% ellenőrzött körülmények között történik.
" a szervezet a ráksejteket fogyasztotta el mint felesleges anyagot. "
immunrendszer (fagocitózis) =/= emésztőrendszer Na és? A vázrendszer sem az emésztőrendszer része, mégis képes a szervezet kalciumot elvonni a csontokból.
1./Ez amúgy MINDENKInek szól:Le kéne szállni a hiányokról amíg nem nézitek meg, miben miből mennyi található (erről igazán sok adat van mindenféle jó kis könyvben). Ha ezt megteszitek, rájöttök, hogy az állati és a növényi alapanyagok közt nincs e tekintetben sok külőnbség (esetleg annyi, hogy ált. a növényekben több nyomelem, vitamin, stb... található, valamint sokkal több növényt fogyasztunk nyersen, mint állatot, igy több hasznosítható anyag marad bennük).(plö: vas ált. több van a növényekben, mint a húsokban, ui. a fotoszintézishez rengeteg kell belőle)
A hiányokat az egyoldalú táplálkozás okozza, - ez mindkét oldalon lehetséges - ha vki változatosan kajál, nem lesz semmi baja ilyen téren.
2./Szívesen megnézném, hogy a húsevésre termett fogazatoddal a természetben elkészíted a tatárbifszteket (ragadozásra termett karmaiddal megmarkolod a prédát, jól fejlett szemfogaiddal kitéped az ütőerét, majd fogaiddal feltéped a hasát (a ragadozók a kajálást a belsőségekkel kezdik), utánna kellemesen elnyammogsz a húsán (amely nem olyan kellemesen puha, mint a pipié vagy a bocié vagy malackáé), mindeközben a vérszagra gyűlő éjji vad pedig unottan malmozik a háttérben).
3./Igaz, hogy a bocikat a vágóhídra szülte anyjuk, és amúgy nem is lennének, de azért elég rosszul esik nekik a szenvedés (az élelem bére). Én se lennék, ha anyám és apám nem csinál bizonyos dologot, de ha már vagyok , kellemetlenül érint, mikor belerúgok a széklábba. (Amúgy Jézus is azért született, hogy keresztre feszítsék, mégse hinném, hogy közben élvezte.)
4./Az állatokban több növényvédőszer és egyéb káros anyag tud felhalmozódni, mint a növényekben (plö a halak és a nehézfémek esete, stb..... lsd.:tápláléklánc)
5./"Mellesleg a növénytermesztéshez folyamatosan vesszük el az állatok elöl az élőhelyet."
Ez igaz. De mit gondolsz, a háziállatok mit esznek, gumimacit? 14 kiló kukoricából példul 1,3 kiló hús lesz a bociban. A Dél-Amerikai erdők nagy részét nem azért égetik fel, hogy az éhes, nyomorgó indiánok megtermeljék a betevőjüket, hanem, hogy az édes kis tehénkék tudjanak hol legelészni, mielőtt Sam bácsi finom steaket készít belőlük. Új Zéland szép zöld mezői az Új Zélandi Birkák Szövettségénak támogatásával jöttek létre. Egy csendes-óceáni szardella faj csak azért került a kipusztulás szélére, mert az óceán helyett a takarmánykészítő üzemeket választották. A szárazföldi csúcsragadozók jó része is brahiból ölette le magát, véletlenül se azért, hogy ne veszélyeztessék a gazdák állatállományát.Ez csak pár véltlenszerűen kiragadott példa.
Csak mellesleg: az üvegházgázok nagy részéért nem a motorizált társadalmunk a felelős, hanem a bocik bélműködése(a boci metánt szellent, ami sokkal kínosabban érinti a havi középhőmérsékletet, mint a szén-dioxid).(Mire nem képesek a tudósok! Volt olyan vizsgálat, ahol a bocifingot számolták... )
6./A gyógyszeriparnak nagyobb bevétele származik a haszonállatoknak, mint az embereknek szánt készítményekből. Aztán a marhának szánt hormon tovább végzi dolgát az emberben...
Ezek miatt is dönthet egy egészséges ember a vegaság mellett.
" Igazad lehet. Az adott ismerősöm halottként eladó és eddig csak poénkodtam. "
Elég izléstelen dolog ilyesmivel poénkodni. :(
" Fura és valahol szomorú, hogy nincs tudományos jelentőségük. "
Szomorú, nem szomorú, következtetéseket csak ellenörzött kísérletekből lehet levonni. Pl.: sztenderd laphámrák sejteket beoltasz egerekbe. Ezzel az egyedek nagy része rákos lesz (xenograft). A csoportot kétfelé osztod, az egyiknek nem adsz gyógyszert, a másiknak igen. Ezután vizsgálod a rákos daganat fejlődésének irányát. Nő? Csökken? Eltűnik? Metasztázisokat képez?
Ezekből az adatokból lehet következtetéseket levonni. Egyedi, elszórt esetekből nem.
Az elsők között volt, hogy a kutatúk megvizsgálták a táplálkozás, és különféle daganattípusok keletkezésének/gyógyulásának az arányát. A már kialakult ráknál (pláne cervix és ovarium) sajnos csak radikális módszerekkel: kemoterápia, sugárterápia, sebészet lehet tartós eredményeket elérni. Fontos az adjuváns terápia, tehát bizonyos fokú diéta, de ennek nem a vegetarianizmus a célja, ellenkezőleg, pl. sok húslevest kell enni, mert abból könnyen felszívódik a tápanyag, kevés zsírosat (azt amúgy sem érdemes), stb.
" a szervezet a ráksejteket fogyasztotta el mint felesleges anyagot. "
immunrendszer (fagocitózis) =/= emésztőrendszer
" A mai tudomány jó ha néhány százalékát ismeri a teljes ember működésének "
Az emberi genom 100%-ban ismert (HUGO-project), ennek ellenére a tudomány sem tud mindent.
" Ha egy módszer legalább egy esetben gyógyított, "
Az ilyen "csodás" gyógyulások mindenhol előfordulnak,a homeopátia, a vegetarianizmus, buddhizmus, vagy akár a kereszténység eseménykörében, természetesen semmi tudományos jelentőségük.
Ugye azt mindenki belátja, hogy méhnyakrák egyik fajtáját sem "gyógyítja" a vegaság.
Igazad lehet. Az adott ismerősöm halottként eladó és eddig csak poénkodtam.
Fura és valahol szomorú, hogy nincs tudományos jelentőségük. Ugyanis valamitől meggyógyultak, mégha valami egyedi dolog is. Na ezt kéne kideríteni, hogy mitől.
Félpoénon túl: konkrétan nem igazán fogja az orvostudomány a közeljövőben megtudni, hogy mitől gyógyult meg az adott ismerősöm.
Lehet hogy attól, hogy vegaként nem vitt be állati fehérjét, nyerset evett amivel építette a testét, és a szervezet a ráksejteket fogyasztotta el mint felesleges anyagot. Lehet hogy a lelki hozzáállásától gyógyult meg, lehet hogy egyéb. Mindenesetre ő a vegaságát kötötte össze a gyógyulásával, ebben hisz, hisz ezt tette ő akkor, amikor az orvosok diagnosztizálták nála a méhnyakrákot.
Az ember sokkal összetettebb, nem csak fizikai-biológiai lény, szerintem. A mai tudomány jó ha néhány százalékát ismeri a teljes ember működésének. Ha egy módszer legalább egy esetben gyógyított, elvetni így globalice mint a fenti kijelentésben..., háát.
Erre legfeljebb akkor lesz "joga" az orvostudománynak, biológiának ha minden betegséget meg tud gyógyítani és minden folyamatot töviről-hegyire ismer. De lehet hogy még akkor sem.
Egyébként ha érdekelnek a részletek, keresd fel az illetőt, ő elmondja. (Név és cím a szerkesztőségben... )
Bizony, sültekhez nagyon finom egy csomó fajta gyümölcs, vagy kompót !
Még olyan, bizarrnak tűnő kombinációk is, mint roston sült csirkemell naranccsal, csirkemellcsíkok ananászos rizzsel, sült kacsacomb kompóttal nagyon finom tud lenni..!
>Az almapüré csirkemájjal elolvasva is horror a számomra, bele sem gondolok milyen íze lehet...)
A gyari bebietelek kozott egy csomo ilyen kombinacio van. Es a gyerekek szoktak szeretni, sot. :)
A legtobb egy ev alatti bebietel egy felnott szamara pocsek izu, mert nagyon sotlan.
Masreszrol, gymolcsokkel, befottekkel rengeteg etelt nagyon fel lehet tupirozni. Itt Magyarorszagon valahogy nincs hagyomanya sem ennek sem a salataknak. Holott a legtobb sulthoz kivaloan passzol egy csomo minden (pl. afonya, ananasz, alma, barack).
" Voltam egy pár előadáson, olvastam könyveket és van két szép szemem."
Ez dícséretes dolog.
" Nagyon jol láthatoak az onkológia eredményei...:(( "
Szoktál járni a Kékgolyó utcában ?
Van rendszerezett, dokumentált beteganyagod ?
Neeem..?
Akkor milyen eredményét látod az onkológiának ?
" Tudod a laikusnak sokszor megvan az az előnye, hogy máshogy is tud gondolkodni, mint a profik"
Ha laikusként több beteget tudsz meggyógyítani, mint a "profik" (onkológus szakorvosok), akkor Tied a babér. De addig, amíg az alapvető dolgokkal nem vagy tisztában (pl. méhnyakrákból is elég sokfajta van), felelőtlenség belekotyognod a munkájukba..
" A nyugvópontos dumát az orvos mondta a riportban, ez volt a hivatalos véleménye. "
Igen, ez (a nyugvópont) gyakori jelenség.
Ne hülyézd le Albert Schweitzert.
" Akkor miért neked higyjek??"
nem kell senkinek sem "higyj" (higgy), nekem meg pláne ne, de fogadd el, hogy a rákterápiában az onkológus szakorvosok szakmailag képzettebbek, és tapasztaltabbak, mint Te, és mert "voltál pár előadáson", vagy "olvastál könyveket", az még nem jelenti azt, hogy meg tudnád ítélni a munkájukat.
" Te Végzettséggel, képzettséggel, tekintéllyel operálsz sokszor a vitákban "
A végzettségemről nem tehetek (néhány hónap mulva meglesz a Dr. Ph.D.-m, de nem fogom "érvként" használni), a tudományos tények (amiket nem én találok ki) előtt viszont meg kell hajolnunk.
Ha még vannak _konkrét_ kérdéseid, akkor szivesen válaszok rájuk - de most ebédidő van, és épp indulok. :)
Jó étvágyat ! ;-)
Kedves Petike
OFF
A vita megint csak értelmetlen, hiszen ugyis az
jön ki hogy nem vagyok orvos.
Voltam egy pár előadáson, olvastam könyveket és van két szép szemem. Nagyon jol láthatoak az onkológia eredményei...:((
Én nem akarok vitatkozni onkológusokkal, mert én nem ugy közelitem meg a rákot mint ők. Nem vágyom a babérjaikra... Tudod a laikusnak sokszor megvan az az előnye, hogy máshogy is tud gondolkodni, mint a profik... Olvastad a cenzurázott egészség c. könyvet?? Ajánlom erősen...
A nyugvópontos dumát az orvos mondta a riportban, ez volt a hivatalos véleménye.
ON
Te azt mondod, hogy hasznos lehet, Dr. Gerson meg azt mondja hogy okés... Nézd meg mit irt rola az a hülye Albert Schweitzer...:)) Akkor miért neked higyjek??(mivel hogy ugye jomagam laikusnak számitok)...
Te Végzettséggel, képzettséggel, tekintéllyel operálsz sokszor a vitákban, de nem fogadod el a náladnál képzettebbek meglátásait, ha nem fekszenek neked 100%ban... És persze ezekre sosem válaszolsz :(
Megint kezdek fáradni ettől a vitától... Lehet hoyg alacsony a vasszintem :))))))
Te a tényeket hiányolod én meg az egyenes válaszokat. Mindig poénokat kapok a válaszok helyett...
a Gerson-féle diéta hasznos _lehet_ bizonyos esetekben. Mint ahogy a szénhidrátfogyasztás visszafogása cukorbetegségnél, a tejtől való tartózkodás tejcukorérzékenységnél, stb.
Lady Vidianak olyan izületi problémája volt, amire megoldás a húsevés elhagyása.
" SZERINTEM pont a rák az a tünet, amiről lövése sincs az orvosoknak... "
Hány onkológia könyvet olvastál el, konferencián voltál, mire ezt a sommás következtetést levontad ?
Tisztában vagy a rákkutatás alapvető tényeivel, eredményeivel ?
" Pont nyugvoponton van a betegsége és véletlenül jokor kezdett varázsolni a nő és igy sikerült lefogyni, de ugyis ujra belobban majd a betegség... Ez a hozzáállás számomra elfogadhatatlan. "
Onkológus szakorvosokkal én sem szoktam leállni vitatkozni, mert egyszerűn neki ez a szakmája, ezt csinálja reggeltől estig, és nagyságrendekkel többet tud a rákgyógyításrol, mint egy laikus.
Komolyan gondolod, hogy Te meg tudod ítélni akár a rákgyógyítás helyzetét, akár azt, hogy nyugvóponton van-e a kislány betegsége..?
A kérdésed:
" De honnan van bennem az a vas, fehérje, b12 ami bennem van és elméletileg a növényekből szerintetek nem lehet felvenni megfelelően? Hogy került az oda? "
Mit jelent az, hogy "szerintem van" ?
Vonz a mágnes..? :)
Valamennyi biztosan van, hiszen élsz, de mértél magadnál vasszintet ?
Van otthon komplett laborod..?
Az, hogy nem látod magadon a súlyos vashiány tüneteit, még nem biztos, hogy nincs vashiányod.
A MÁV Kórázban szivesen csinálunk egy rutin laborvizsgálatot, ha nem sajnálsz 5 mL vért.. :)