„Az alkohol hullám falat közém s közém simít, kiolt. Mozog a mozdulat, mozog s már nincsen itt. Időm megugrott, előreszaladt alattam, elragadott magam elé. A »most«-ba néztem visszafelé – nem én egészen voltam nem éppen ott.
Aszfalt puhult, üvegcserép nyilallott, fém hevült, járkáltam és mi akkor épp bennem lakott, az űrt puncsfagylalttal tömtem. A járda színén szétmállva-összeállva, mint ABC-leves- tészta nyüzsgött tilos értelmű ábra, kozmikus üzenet.
Fölébredtem egyszer, de nem ébredt bennem magára, amire rányíltam. Szemem egy zacskó oldalán a betűkön ténfergett, hiába mondtam ki százszor: TEJPOR, a jelentés a hangsorba száradt, de TEJPOR lüktetett tovább, a látvány gyulladt foga.
Pincérnő is voltam, hotelben, jó volt. Támaszt üres síkon görögve labda lelkem intézményben keres: identitásomon a rést reméltem így betömhetőnek, hol én s szerep teljes fedés- ben, minden helyrekattan és kattogtam én is vélhetőleg.
Nézdelve az alkalmi ágyban, alkalmi váll felett, a másik nőt rekonstruáltam: milyen szerelmi technikákban jártas, a szépszerek polcán mifélék? Életükbe ártva, inkább vagyok kicsit, férjük- s krémjükből részesedve létem ha létükből lecsíp.
A tornaszőnyegen hanyatt, szétgördült X, hevertem, körül kövér nők műanyag trikókban, s lassan engem belőlem száműzött a hang, az áthallás – fülemben zúgás zúgott, forrástalan alapzaj, áztattam magam moraj-fény nélkülemben.
A.-ban teherbe estem és B.C.-ben elvetéltem, D.-ben portás lettem, kevés híján apáca É.-ben. Helyzetbe hányból hányba léptem, hányat elúsztatott lehetne-létet az, mi éppen mégis meglett így-úgy – csak én nem voltam egészen ott.”
Talán én sem szeretném talár- vagy tragikus maszkként viselni igazamat? Váddá, könnyes szemekké párolni önnön verzióm: kivel mi történik és ki tehet róla – szobra s reklámja gyötretésemnek? Mi több, az efféle helyzetben kiosztható szerepkészletből egyszersmind kimetszve ezzel, amit választásom – ha tetszik, ha nem – rátok kiró, mígnem a részvét fénykörébe ront, s a rivális sérelem is eljajongja, mit tettek véle, ó.
Létünk megkonstruálva: szép kerek rögeszme-rendszer. Érve a felszínét se karcolja, nemhogy. Ellen rendszerek: mint áltatás, az ellen cselvetése… töretlen lendület medrét kivájja: szobányi színpadon jó s rossz csatája, van tétje, íze-bűze. Kell neked, megélni, az enyém – a helyzeted nekem, belülről? Gondolatkisérlet, ha a bőrünkre megy? Játsszon ki-ki a saját lapjából. Fájjak kisértet- fájásokat is? Színig tölteni hézagtalan tömörre épp elég egy bőrt és agyat. Ugyan még ez se megy hosszabb távon: igazam addig él meg, amíg a gyors, világos fájdalomban érv és ellenérv egymásba lobban, aztán kihúny. A helyzet szerteszéled közelhajolva hozzá – nem marad, csak emléke a folyékony zűrzavarnak: eset híján se bűnös, sem itélet.