De azért Te is ott leszel, mint még egypáran a hozzászólók közül. Én sem a 2006os Guns N Roses zenekarra vagyok kiváncsi, hanem Axl re, mivel ő maradt meg a NAGY zenekarból. Őszintén megmondom, kicsit nosztalgiából megyek el, hátha még valahogy szólnak azok a dalok, amik a Te és a többiek között az én kamaszkoromat is jelentették.
Öcsém most 15 éves és teljesen be van sózva a mostani koncertől. És meg is értem a lelekesedését, ugyanúgy mint Ritának, ugyanilyenek voltunk mi is :-))
A pólóim még nekem is megvannak, csak egyik sem jön rám:-)
Kitűzők, klasszikus apetite-kereszt, kazetták (amiket kb 10 éve nem hallgattam). Volt vagy kétmillió poszterem, de apám nője kidobálta, mikor katona voltam ( "azt hittem, már nem kell..." grrrrrr) Ha sikerül beszkennelni, rakok fel fényképet a szobámról. Szőnyegtől plafonig, még a szekrényajtókon is poszterek, újságcikkek, képek, amit csak találtam róluk.
én kábé fél éve valamikor ősz végén élmodtam Guns koncerttel, még a klasszikus felállással, Steve is ott dobolt. A balatonfüredi szabadtéri szinpadon volt a fellépés. Hogy mit játszottak már nem emlékszem, csak arra hogy egy iciri piciri dobogón játszottak.
Megosztom veletek, mit álmodtam ma éjjel, de ne nézzetek komplett hülyének :-)))
Guns koncert volt Bp-en, egy tisztes kultúrház méretű helyen. Mivel megfelelő szólógitárosuk most nincs, Slash ugrott be...
5 számot játszottak: 1 nagy slágerüket (de nem emlékszem melyiket), 2 általam sosem hallott, de állítólag GNR dalt (talán új volt), továbbá a Beatlestől a Let it be-t, és - gondolom a magyar közönség kedvéért :-) - az Omegától a Pénz címő számot.
Utóbbival kezdtek, és Axl elég szép magyarsággal énekelte.
Axl a koncert közben lejött a színpadról és egy üveg sört öntött egy rajongó fejére, aki szemmel láthatóan nem figyelt rá koncert közben.
Az 5 dal után Axl és Slash - akik végig a színpad két oldalán tisztes távolságban maradtak - összevesztek, és bár Slash könyörgött hogy folytatni akarja, és neki is állt gitározni, de valami öreg fószerek kihúzták az erősítőt, így semmit nem lehetett hallani. Axl pedig hazament, és néhány percre rá a közönség is.
A jegyet a mocsok szervezők nem akarték visszaváltani :-)
Pedig nem ittam alkoholt, és nehezet sem ettem lefekvés előtt...
Egy kéréssel fordulok hozzátok: az Appetite lemez borítóját keresem olyan méretben, amin jól látszanak a koponyák (A4-es vagy hasonló). Egy farmermellény hátára szeretnék egy felvarrót csináltatni és ahhoz kéne, hogy mintának oda tudjam adni az embernek aki hímezné, de a neten sajnos mindenhol csak nagyon kis méretben találkoztam vele eddig. Szóval, ha valakinek bármilyen formában megvan nagyoban és hajlandó lenne velem összefutni egy fénymásolás erejéig, vagy küldene egy másolatot postán, vagy tudom is én, az legyen szíves jelezze.
Ha már ereklyéknél meg ilyeneknél tartunk... nálam is plafonig volt a szoba GN'R-rel, volt pár kitűzőm, 6-8 pólóm, AFD-kereszt, a kazetták, különböző kalózkazik a Sharkból, meg a Nyugati környéki lelőhelyekről, felvarrók a farmerdzsekin (még a hátán is volt egy nagy), bermuda, meg még zoknim is volt...
De a nagy kérdés: nem tudjátok, hol lehet rendes GN'R (és Snakepit) posztereket kapni? Nem Popcornból, Hammerből kiszedettet, hanem többé-kevésbé hivatalos, egyoldalas posztert. Anno a Solarisban vettem egy eredeti 5 O'Clock promót, de volt nekik sok UYI-erás GN'R is, minden tagról külön-külön, kb. 50x100 centis méretben.
Csak ami az eszembe jut: a két könyv, kitűzők, kendő, pólók (én eltettem őket, nehogy a mosásba szétmenjenek), nyaklánc, a "lengyel" kazik, amik már olyan kopottak, hogy be se merem tenni a magnóba (leváltották őket a CD-k), százezer poszter, anno padlótól palfonig mind a négy falat borították. Egyszer egy ismerösöm azt mondta olyan a szobám, mint egy guns múzeum... Ami kint van most is, az egy zászló, és egy régi lemezborító.
Sajna digitális képem nincs tizenakárhány évvel ezelöttről.
én nem tudom axl mi a f@szért akarja csak magának kisajátítani a jogokat. (nem csak neki köszönhető, hogy a guns akkora legenda lett!) pontosan miatta ne fog létrejönni a legendás felállás. én nagyon kicsi valószínűségét látom. nem tudom miért nem tudják félretenni ezt a 15 éve tartó vitatkozást, legalább a nyári koncertek idejére. ha sikerülne, hülyére kereshetnék magukat /bár így sem kell őket sajnálni/, mert a klasszikus felállás ugyanolyan tömeget és őrületet okozna még most is, mint a '90-es évek elején. a világ megmozdulna!
két jelvény, az appetite keresztje /csak sajnos a fönti 'guns' rész letört. :-( egyébként a gimi alatt szinte végig viseltem. :-)))/ és egy övnek a csatja. :-))))
és volt még egy 'get in the ring motherfucker'-es poló csak sajnos az idők folyamán szétment, már sajnos nincs meg.
ticketexpress már nem árulhatja a ticketpro rendezvények jegyeit, és viszont. tehát marad a www.ticketpro.hu-n található jegyirodák, könyvesboltok, IBUSZ irodák listája.