AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
érdekes, hogy a replikánál a (szó szerint) gyilkos dobosról bejátszik ez a tényező, holott a szóban forgó lemez idején már nem is volt a zenekarban, de az inquisitionnél nem jön elő, hogy a frontembert gyermekpornográfia terjesztésének vádjával ítélték el.
Könnyű helyzetben vannak, hiszen egy olyan stílust játszanak - elég magas szinten - amit szerintem bármilyen rockot, metált hallgató nagyon könnyen be tud fogadni. Lazák, mint a pamut, fülbemászó, mármár rádióbarát slágerek. Ezt a zenét nem kell nagyon túlgondolni, hallgatni kell és élvezni. Akinek szemernyi kétsége lenne, próbálja őket élőben elcsípni. Még a Trackben, talán Opeth előtt láttuk...zseniális. Kötelező.
A Nem leszek áldozat albumuk megvan CD-n, a szigetes Hammer-sátorban odaadták kb. két gombért annak idején valami kiárusításkor. Sokat is hallgattam egyébként, viszonylag tetszett, aztán jóval később beérkezett az a bizonyos dilemma, hogy mit csináljunk a gyilkosok részvételével készült lemezekkel, hát nekem eléggé elment tőle a kedvem, azóta nem is tettem fel. Az Imát meg sohasem hallottam, pedig itt már más a dobos. Ja, ilyen Machine Head-es erőmetál, thrash metal, nu metal keverék, elmegy, csak nekem semmit sem mond. 10/5
Inquisition - Obscure Verses For The Multiverse
Az kurvaélet, hogy meg nem hallgatok egy napon két Inquisitiont, szóval új szintre emelve az AOTD-t én sem foglalkozom azzal, amit kidobott a Gép, éljen a szabadság! Amúgy ugyanaz van, amit a 2021. áprilisi NRA-s lemeznél írtam: ezt az énekhangot képtelen vagyok komolyan venni, nevethetnékem támad tőle. A zene mintha kicsit jobb lenne, mint a Nefarious...-on, de nem biztos, annyira már nem emlékszem arra. Instrumentális verzió kellene ebből. 10/5
The Vintage Caravan - Arrival
Jó kis zene, jó kis zenekar, nekem csak az a bajom, hogy nem érzem benne az extrát. Ami éppenséggel nem lenne akkora probléma, de így meg ennél is erősebb dalokra lenne szükség. Ha már elszállós rockzene, a múltkori Jeremy Irons jobban tetszik. 10/7
Kicsit nyersebb és kiforratlanabb, mint mondjuk a későbbi Monuments, nekem az jobban is tetszik. 100/70.
Inquisition - Obscure Verses For The Multiverse
Na itt meg rossz lemezét hallgattam meg az Inquisition-nek. Mondjuk nem hinném, hogy gyökeres különbségeket vélnék felfedezni a kipörgetett lemezhez képest. Abszolút fogyasztható, populáris black metál, ha egyáltalán létezik ilyen. Néha még ki is kacsint a zsánerből, őszintén szólva még jobban is esett, mint a Vintage Caravan, mert ott tudja az ember, mire számítson, ennél meg azért itt-ott felfigyeltem egy-két melódiára. 100/72.
Nyilván full elfogult vagyok az egyik legnagyobb új évezredbeli kedvencemmel szemben, de kit érdekel? Csodálatos hajnalt szereztek ma is az Arrival-lal. Nincsenek szavak melyek elmondhatnák mennyire jólesett valami rendes rockzenét hallani még 2015-ből is. Ritka dolog ez manapság, de mikor őket vagy az Unce Acid-ot hallgatom, azt érzem van még remény ebben a zenében is.
13 év alatt szinte egyetlen emlékezetes gitártémát se tudnék felidézni tőle: a maga nemében ez is művészet.
Hozzátéve, hogy emberileg szimpatikus volt. De nem volt egy egyedi gitáros. Azt hiszem, már a Zanzibárban sem, bár az "Érintés"-ben nagyot játszott. :-)
jó fél éve említette József, hogy Dudival ismét közös zenekarban gondolkoznak, ráadásul ismét bánatmetálban alkotnak majd. roppant nem egy hálás feladat, vállalás egy olyan stílust választani, amely egész biztosan túl van már zenitjén (sőt egyesek szerint halálán is); ráadásul a műfaj klasszikusai még alkotnak, koncerteznek és ma sem mellőzhető munkásságuk. Józsi azt is említette, hogy ezúttal ő is jobban részt vesz a dalszerzői munkában. nocsak!
aztán hirtelen eltelt bő fél év és azon kapom magam, hogy itt egy kislemez négy számmal. jómagam egyre jobban kedvelem ezt a formátumot, mint a mára igen csak kiüresedett nagytestvérét (vagyis LP-t). egy kislemezen nincs helye fillernek, valamint minden tétel nagyobb teret kap, könnyebb eltérő szerkezettel, hangszereléssel is egymástól elkülöníteni őket és egyben arculattal is ruházni fel (ugye eme fórumon a honi ug metál felkent főpapja, Kátai Tomi pont velem ellenkezőleg érvelt pár éve (a felkenés persze csak élc volt)).
node két bekezdés és még egy centit sem írtam az anyagról. tehát:
egyből feltűnt a pályatársakhoz, korábbi klasszikusokhoz képest szellősebb hangszerelés. lehet, ez az egy gitáros felállás melletti döntés eredménye is, mindenesetre a verzéknek ez egyértelműen jót tesz. ki szeretném emelni az All You Were nyitó verzéjét, ami legalább annyira rokon elektronikus, mint instru jazzes megoldásokkal, mint amennyire metal is - csettintek! annyira tetszik, még több hasonlót, ha kérhetem.
segít a dalok elsőre megkülönböztetésében hogy különböző, sosem ismétlődő mód, más hangszerekkel nyitnak a nóták. a hangszeres szekción érződik a tapasztalat, nincsenek felesleges hangok, ám észrevehetőek az elejtett díszítések - minden alkalommal a nagyobb egész tükrében. Erik különösen okos gitározását mindenképp hangsúlyozni szeretném, egyik kedvencem a Release refrén utáni ál-oktávos dallam gitárja. Józsiról köztudott, hogy bármit képes húzósan, mégis tempóban ütni; a Shift alá tett kísérete példaértékű (ugyanitt a keverésnél alkalmazott effektekért is jár a pirospont!). némi érintettség (bár már csupán műkedvelőként) okán a csellóra is kíváncsi voltam. elsőre számos témát nem is vettem észre (mea culpa!), aztán felnyílt a szemem. én mindenképp bátrabb, az alapoktól jobban elszakadó és azokhoz nem feltétlen ragaszkodni kívánó témákat kívánnék, hiszen a hölgy technikai tudása messze több, mint ami efféle csörömpölésben elvárható. effektezés szempontjából csak a szükséges minimum hallható a vonós hangszeren, ami bemutatkozás lévén teljesen oké - ám a jövőben ehhez is lehetne ám bátrabban nyúlni (pl overgain, fuzz, filterek). az olykor feltűnő segítő zongora dallamról olykor Muszorgszkij idevágó műve ugrott be, ez is okos megoldás. Dudi hangjával teljesen ki vagyok békülve, ahogy látom, kitett magáért a szövegek terén is. néhány refrénben okosan harmonizált vokálokat is rejtett, ezek hallatán pedig nem kell szégyenkezni, simán odatehető más hasonló európai produkciók mellé.
összességében kellemes meglepetés az Odion debüt; a műfaj ismerőinek, netán a lány-srácok korábbi rajongóinak mindenképp ajánlott a támogatás és koncertre zarándoklás. köszöntem!
ui: eme szösszenet kapcsán megfordult a fejemben, hogy zenefirkász substack-et nyissak; mintha lenne rá időm persze.
Nem szeretem az ilyen közleményeket. Az ember széttárja a kezét, kétségek közt hánykolódik, nem ért semmit, válaszokat keresve, könnyes szemmel tekint fel az égre, ahonnan csak az üresség bámul vissza rá :/
Na, jó de 82-től a Bergendy Koncert-, Tánc-, Jazz- és Szalon Zenekar, a későbbi hitgyülis Balogh Ferenc énekessel már egy alapvetően másik kávéház vol. A korai hetvenes évek Bergendy együtteséhez már nem sok köze volt.
Nekem a Bergendyről az a tánciskolás tévésorozat jut eszembe, az meg elég volt ahhoz, hogy nagyon messze akarjam kerülni... Igaz, a süleimtől hallottam, hogy Demjén az Ifiparkban Led Zeppelin-t énekelt. A slágereiket (azt hiszem) hallottam, de meg nem mondom, hogy melyik ténylegesen Bergendy és melyik Demjén. Az lepett meg ezen az albumon, hogy mennyi depressziós dal volt, a korszellem meg a politika nem ilyen volt akkoriban. Meg a dobszólóra sem számítottam a Zöld pokolban :-)
A nyolcvanas, kilencvenes évek volt műsoron a gépnél is. Mivel a végén csak egy maradhatott, szerény 23 ponttal a Felföldi lett a túlélő. Mindenképpen kiemelendő a Queen zenéje, ami sokat hozzátett a filmhez.
Hát igen. Fülbemászóan rádióbarát, a korabeli amcsis vonalra optimatizált feelingű rockzene. Persze, kellemes, meg 80-as évek zenéi alapvetően az ever love stb. No, de azért pont abban az időben mikor a vén europában berobbant a NWOBHM és gőzhengerként tarolt le mindenféle lightos tévelygést a rock metal scene-ben....szóval a magam részéről épp akkor nem ilyesféle slágeres, discóval, new wave-vel házasított AOR rock zenékre vágytam. Ma már természetesen jóval megengedőbb vagyok ezek irányában is, de azért azt el kell mondanom, hogy a Heep a 70-as évek első felében még egy jóval karcosabb, szikárabb ugyanakkor epikusan monumentalista avagy nagyívűen "progresszív" hard rock vonalon mozgott, ami speciál nekem az Abominog-ról már jó részt hiányzik.
Ez tetszett. Nem vagyok képben a Heep-el, a debüt AOTD nem kapott el, de ebben a ‘70-es évek elejihez képest modernizáltabb formában sokkal hallgathatóbb számomra (bár mondom, a klasszik lemezeik nem voltak meg). Legnagyobb hányadban hardrock, de azért tényleg momentumokra átcsúszik HM-be, ám jócskán ott vannak az AOR-os megfejtések is benne, mindenesetre harmónikus ötvözetben. Így elsőre a That’s The Way That It Is tetszett leginkább. Bob Daisley meg jó nagyot ment a 80-as évek első felében, kábé a színtér lemezeinek felén ott basszusozott (pl a nemrég AOTD Gary Moore lemezen is) 8/10
Replika - Ima
Na, ők sokat voltak az újságban, de sose hallottam tőlük semmit. Ideje volt (?). Ez a magyar Machine Head akar lenni? Mert ahhoz sokkal jobban fel kellett volna szívniuk magukat, meg ötletesebb témákat kellett volna összeeszkábálni. Nem katasztrófa amúgy, de én több éneket el tudtam volna viselni az (erősen Robb Flynn-es) ordibálás mellé. A 13 szám meg erős túlzás, a végére már gecire untam. 5/10
A Bergendyt én utoljára valamikor a talán a 70-es évek végén láttam az Uránia moziban délelőttönként matiné műsor volt ha jól emlékszem. Többször is belógtunk a kijáraton meg elbujtunk a székek alá. A zenéjük élőben nagyon jó volt csak pislogtunk a gitárszólókon. Élőben sokkal rockosabbak voltak mint lemezen. Egyszer utaztam a szellemvasúton... :)
Fülbemászó kis korong, nem mondom, bár kissé súlytalan. Nem vagyok egy UH szakértő, de mintha populárisabb vonalat képviselne ez a lemez az életműben. Gondolom azért ők sem vetették el a pénzkeresés lehetőségét, a borító is elég rendesen azzal a szándékkal készülhetett, hogy kiénekelje a 14 éves kis sutyerákok pénztárcájából a kemény valutát. Mai szemmel persze már megmosolyogtató ez a majomsátán és a többi UH borítót elnézve a banda híján volt a vizuális esztétikának. 100/72.
