Mostar-ban nem adták lejjebb, pedig próbálkoztam. Mondtam is ismerőseimnek, hát ez nem a bursa-i bazár, ahol akár féláron is meg lehetett vásárolni valamit :)
A nyáron Horvátországba megyünk nyaralni, és mivel már egyszer jártunk Bosznia Hercegovinában, ismét ezen a csodálatos balkáni országon keresztül terveztük elérni az Adriát. Köszönöm a lelkes hozzászólásaitokat és a megosztott információitokat, melyek segítségével egy valóban, látnivalókban gazdag útvonaltervet sikerült összehoznom.
Elolvastam a bejegyzések több mint felét, azonban két kérdésre mégsem találtam választ eddig:
Mivel egy-egy éjszakát eltöltünk Szarajevóban és Mosztárban is, az ottlétünk során mindenképpen meglátogatjuk mindkét helyi bazárt is. Vajon az ott eladásra kínált áruk ára alku tárgyát képezi, mint az arab országok esetén, vagy esetleg európai mintára az árak fixek.
A másik kérdésem a szarajevói Nemzeti Múzeum-hoz kapcsolódik. Hallottam, hogy 2012-ben pénzhiány miatt bezárták, sőt talán idén mintha még gyújtogatásról is szóltak volna hírek. Vajon jelenleg látogatható? Ha nem, mit ajánlanátok helyette?
A Gradiska - Lukácsbánya (Banja Luka) autópálya még nem fizetős, de nyárra valószínűleg az lesz. Nem kell megijjedni, ha a Szarajevói autópályához hasonló lesz az árazása, akkor kb. 4 KM-ra lehet számítani.
Mi július 25-én utazunk Horvátországba Bosznián keresztül. Az utat ismerem, mert párszor már megjártuk, viszont a Gradiska-Banja Luka autópályáról nincs friss információm. Megnyitották,átadták-e már, illetve ingyenes, vagy fizetős? Ha valaki tud infót, előre is köszönöm.
"Tényleg a videón megbüntettek a rendőrök, vagy csak egy sima ellenőrzés volt."
Hát, elbeszélgettünk és viszonylag olcsón megúsztam. Igyekszem betartani a szabályokat, de a hosszú úton van, hogy benézem. Ilyenkor nincs más, mint elismerni a vétséget és fizetni, keveset amennyire lehet. Általában mosolygósan válunk el egymástól, sőt elmondják, hogy hol figyeljek, mert mérnek a kollégák.
Köszi az újabb megállóhely címet, már megnéztem a térképen. Most egyeztetem az útvonalakat, meg a Bosnyák Közút által megadott sziklaomlásokat és útmunkákat, hogy ha lehet, elkerüljük azokat. Elég durva terelésekről olvastam itt a fórumon is. A 30 kilométeres murvás szakasz biztos jót tesz a kocsiknak, de az tény, hogy legalább mennek a javítások az évszázad árvize után!!
Szia The_Ribble!
Megnéztem a videót, amit Potee linkelt. Tényleg gyönyörű a táj! Elgondolkodtató a nappali utazás, de sajnos idő hiányában éjszaka kell majd átvergődni magunkat a hegyeken. Biztosan nem lesz egyszerű. Egyébként hasonlít a táj Montenegróra. Tényleg a videón megbüntettek a rendőrök, vagy csak egy sima ellenőrzés volt.
Nekem sem volt újdonság, párszor mi is járunk arra. Általában ez csak pár km, de ez majdnem 30 volt. Persze tudom, hogy az árvíz mekkora károkat okozott, és a hegyekben nincs normális terelőút, de ez akkor is sok volt tegnap.
Sajnálom, hogy így jártatok. A bosnyák útkezelő honlapján nem volt róla információ? Valószínűleg az elmúlt hónap nagy esőzéseinek következmnye, hegyomlás lehett. A szűk völgyekben nem nagyon tudják máshova terelni a forgalmat, ha terelés van, akkor mindig ez a helyzet, nincs alternatív útvonal, csak ideiglenes murvás. Én gyakran megyek Bosznián keresztül szezonon kívül is, és általában ilyenkor javítgatják az utakat, így gyakran terlnek le egészen elképesztő utakra. Ugyanez a helyzet egyébként az országos főutakon is, kamionok, buszok és személyautók másszák ilyenkor a murvás hegyoldalakat. De legalább eljut az ember ilyenkor olyan falvakba is, ahová egyébként soha nem menne. Az autópályaépítés mentén is gyakran az a helyzet, hogy a szervíz út, amire ideiglenesen (kb. 1 évig :) terelik az egész forgalmat csak murvás. Hát igen ilyenkor nálunk az ideiglenes út is aszfalt, mi nem vagyunk ehhez hozzászokva.
Sarajevo és Foca kozott, Dobro Polje-nél teljesen lezárták az utat, és egy igen durva, meredek murvás útra terelnek, kb. 30 km hosszan. Tegnap megszívtuk rendesen, aki arra megy, figyeljen erre. Nem tudom meddig tart, de aki ezt így kitalálta.......
Szevasz István! Megleptél a képekkel, éppen erre jártam, de látom elég sok van belőle, majd a meccs után átnézem őket . Ne aggódj, majd jövőre sikerűl a Bosznia sorozat. Üdv.
Én pl Nokia készülékkel navigáltam (HereDrive+) végig, és nagy meglepetésemre ismerte az összes sebességkorlátozó táblát Boszniában is :)
Emlékeim előkaparva volt még egy kávézó amit találtunk és európai volt. Vitez után/környékén volt. Ha minden igaz akkor ez: https://www.google.com/maps/dir/44.1857063,17.745574//@44.1857391,17.7461273,324m/data=!3m1!1e3!4m3!4m2!1m0!1m0 (GPS: 44.185634, 17.745609 )
Nem vagyok 100%-ig biztos benne hogy PONT ez volt, az amit linkeltem, de sanda gyanúm van rá. JObbra volt az út szélén kis parkolóval és sárga/piros pilléreken támaszkodó kis benzinkúttal. (kicsit leharcolt állapotban volt a és elég aprócska talán 2-3 kútfej volt). A Shop mellett azonnal van egy kávézó. Az is elég európai volt.
De szerintem nem kell félni. Ez is azt támasztja alá, hogy több/sok igényes mellékhelyiség/kávézót is lehet találni (ezt is teljesen spontán találtuk) :)
A nappali "boszniázást" én is támogatom, mert megéri: Egyrészt könnyebb "átlátni" az utat magad előtt, másrészt a táj gyönyörű; kár lenne kihagyni.
https://www.youtube.com/watch?v=mx7HT8hDCY8
Pár oldallal korábban linkelte valaki, utólagos engedélyével megosztanám újra :)
Tavaly mi is megjártuk, de mi inkább felkeltünk hajnali 2kor és 3kor indultunk, hogy Boszniába már nappal autókázzunk. Annyira szép az út, hogy kár lenne éjszaka menni. Persze mi ketten voltunk barátnőmmel és nem is igen siettünk. Hajnali 3-as indulással szintén Békés megyéből, este 19:00-re értünk Trebinjábe. Volt közben 2 órás Sarajevo, Blagaj, Stolac és Sarajevo Mostar között kb 5 km-ént fotó pihenő :) Ha pl van gyerek az más tészta.
Köszönjük szépen a válaszaitokat és le a kalappal előtettek!! Nem is gondoltuk volna, hogy ilyen részletes válaszokat kapunk, főleg hogy ilyen gyorsan.
Kedves fvcc!
Most már csak az a kérdés, hogy Szerbián keresztül menjünk, vagy ne. Az útitársak egy kicsit félnek a szerb határőrök packázásától, de én nyugtatgatom őket. Én már voltam néhányszor Szerbiában, de soha semmilyen baj nem volt a határőrökkel. Igaz Röszkénél belefutottunk már a nyugatra visszamenő vendégmunkásokba, no de erről senki nem tehet.
Kedves zotyo0075!
Mi a tervek szerint augusztus 10-én, vasárnap este 8-kor indulunk. Írtad, hogy Omisba mentek. Mi voltunk már ott kétszer is. Szerintem nem fogtok benne csalódni. Idén mi is újra átnézünk Omisba, ugyanis ajánlották a raftingolást a Cetinán, ha tehetitek, TI se hagyjátok ki! Amennyiben még nem voltatok Makarszkán, akkor szerintem nézzetek oda is át, mert tényleg gyönyörű!!
Kedves Potee!
Amennyiben az általad javasolt útvonalat választjuk, akkor biztosan megállunk Bugojnonál. A tiszta Wc lehetősége felkeltette az érdeklődésünket. A velünk utazó lányok miatt fontos a higiénia (nekünk elég egy fatörzs is:). Valószínűleg máshol sincsen gond, de ha van egy biztos hely, akkor azt ki kell használnunk. Amúgy is, amíg a lányok pipikélnek, addig apáék nyugodtan ihatják a kávéjukat a kávézóban.
Kedves The_Rible!
Amennyiben nem gond, tedd már fel a trafipax infókat valahova máshova, mert (legalább is nálam) nem lehet az oldalt megnyitni.
Még egyszer köszönet a sok-sok fontos információért Mindannyiótoknak!
Jó utat a nyárra, no meg a Balkánra, vigyázzatok Magatokra!
1. Bcsaba -> Szeged -> Mohács -> Udvar (határ) -> Eszék -> Samac (határ) -> Doboj -> Zenica -> Novi Travnik -> Bugojno -> Kupres -> Tomislavgrad -> Busko tó délről (és akkor nem kell kerülni Livno felé. Tudom, alsórendű útnak jelöli a gmaps, de nyugodtan lehet menni, rendes aszfaltozott kétsávos út és gyönyörű :)) -> Arzano (határ) Makarska. Esetleg ha a Biokovó alatt szeretnél átmenni akkor Tomislavgrad után tovább "egyenesen" és Posusje-nél határátlépés. (az alagút fizetős kb 30kuna)
Tankolásnál figyelj hogy két fajta gázolajat árulnak. Egy olcsóbb simát és egy drágább euro-t. Az olcsóbb az elég opálos színű én nem mertem tankolni. :) A drágább Euro az áttetsző, rendes gázolajnak kinéző dolog) Kártyát a legtöbb kúton elfogadnak. Kiválasztása pedig szimpatikusság alapján. (A rendezebb/modernebb kinézetűeken általában van kártyás fizetés is) (érdemes elbábozni a kutasnak hogy kártyával akarunk fizetni aztán bólogat ha mehet a dolog :))
Pénzt váltani nem feltétlen muszáj. A cigaretta olcsóbb, igen de ha jól tudom fejenként max 1 karton az átvihető a határon) Vannak benzinkutak ahol van ATM automata (persze nagyobb településeken mindenhol találsz) ott tudsz levenni pénzt (km-ban adja ki :)) ha nagyon muszáj; de a legtöbb szupermarketben is lehet kártyával fizetni.
Bugojnonál az út jobb oldalán pl van egy szupermarket kávézóval kulturált mosdóval és kp-es pénzváltóval az üzleten belül ahol minden elintézhető (Persze több ilyen is van, de én itt álltam meg oda-vissza) GPS: 44.740161, 18.094576
A haladás nappal kicsit lassabb (60-70) de 80 a megengedett maximális sebesség amúgy is. Este/éjjel jobban lehet haladni, Visznt a tájból semmit sem lehet látni. (azt pedig vétek kihagyni) :) Elég erős a rendőri jelenlét az utakon, sebességmérés van sűrűn, nem éri meg rohanni. Este jobban lehet haladni a gyérebb forgalomban (70-80), viszont a hegyi kanyargósabb szakaszok így izgalmasabbak. (nem kell félni ki van táblázva jól, de figyelni kell)
Én 28.-án indulok Makarska-ra. (igaz Sarajevo útba ejtésével) Éjjel kettőre terveztem az indulást, így 6-7 között leszek a bosnyák határon, és a reggeli csúcsot is elkerülöm (már amennyire jellemző ez) Zenica-nál.
Segítségeteket szeretnénk kérni! Augusztusban Békéscsabáról Makarszkára fogunk menni nyaralni. Eddig a horvát autópályákat használtuk, de az nekünk óriási kerülő (majd 1100 km), ráadásul majd 20.000.- forint az autópályadíj. Boszniát tanácsolták nekünk alternatív útvonalként, ugyanis erre mindössze kb. 780 km lenne az út. Idén még csak átutazunk, de jövőre egy hosszabb túrát is tervezünk, mert a barátaink akik már voltak ebben csodaszép országban, azok ódákat zengtek a vendégszeretetről, Mosztárról, és persze a piramisokról. Néhány kérdés, amiben segítségeteket kérnénk:
1. Békéscsaba felől milyen útvonalat ajánlotok Makarszka felé. Este 8-kor indulunk, hogy a dugókat elkerüljük. Nekünk Röszkét tanácsolták Szerbiába (Bácskába) be és Szabácsot Szerbiából ki. Na innentől se kép se hang, mindenki mást mond, de senki sem biztos abban amit mond :-(
2. Bosznián belül milyen útvonalat válasszunk?
3. Az új autópályát kell majd használnunk Szarajevónál?
4. Melyik típusú benzinkúton lehet megbízható gázolajat venni? Azt tanácsolták Boszniában tankoljunk a kedvező ár miatt?
5. Cigarettát is itt érdemes venni?
6. Váltsunk konvertibilis Márkát, vagy elég az Euró. A Visa Elektron kártyát úgy olvastam a legtöbb helyen elfogadják.
7. Elég a kártyás igazolvány, állítólag igen.
8. Erre az útvonalra kedvenc netes tervezőnk 11-12 órát adott meg, ami egyébként azonos a horvát autópályás 1100 km-es szakasszal. Ez valós időtartam lehet?
Elnézést a sok kérdésért, de tényleg fehér folt számunkra a Balkán, de igyekszünk augusztusig minél több tudást magunkba szívni!!