A gazdasági válságról szóló kérdésre Garaczi László azt válaszolta, hogy a gazdasági válság, sajnos, általában politikai válsággal is együtt jár, és az bizony zavarni szokta az írókat, ha tüntetők rohangálnak ablaka alatt. Babarczy Eszter szerint viszont a gazdasági válságnak pozitív hozadékai is lehetnek, hiszen ilyenkor a hangsúly eltolódik a nagy szimbólumokról és történelmi sérelmekról a pénzszámlálás felé, ami jó.
Babarczy Eszter szerint a gazdasági válságnak pozitív hozadékai is lehetnek, hiszen ilyenkor a hangsúly eltolódik a nagy szimbólumokról és történelmi sérelmekről a pénzszámlálás felé, ami jó.
A „Börcsök Mária” egy „ident név” (ahogy az interneten mondani szokás), míg a „vaxburger” felhasználói név. Ami pedig egyáltalán nem baj (engem se dr. Szophroszünének adtak a keresztségben), vagyis csak azt akarom mondani, hogy számomra viccesnek tűnik: épp egy olyan valaki teszi föl a pökhendi kérdést („ki ő?”), akinek se véleménye (az adott témával kapcsolatban), se vállalt személyisége. Míg Börcsök Máriának véleménye is van (az adott témával kapcsolatban), vállalt személyisége is van.
Itt a női emancipáció, a női „szekularizáció”, illetve a hatalom, az uralmi státusok, stallumok viszonyáról van szó, konkrétan Babarczy Eszter államelnöki ambícióinak vonatkozásában. Na most, nem kötelező a társalgásban részt venni, nyilván vannak ennél fontosabb problémák is, miközben mások vitájába nyugodtan bele lehet köpni álnéven, mert ilyen az internet, azt viszont tessen szíves tudomásul vennünk mindenkinek, hogy a magam részéről itt senki nem fog hanyatt vágódni az ámulattól, hogy ah, hogy jaj, hogy egy tucatnicknek már megint sikerült előkotorásznia kongó koponyájából egy tucatkérdést: „ki ő?”
Szokásomban áll Börcsök Máriát idézni. A konkrét szövegei miatt. Miként szokásomban áll abszolúte ismeretlen internetes nickeket is idézni, őket is a szövegeik miatt. Sőt – isten bocsássa meg nékem! – én még József Attilára sem, mint orákulumra hivatkozom, vagy amiként tegnap Szerb Antalt sem valamely kinyilatkoztatása, hanem egy szellemes meglátása miatt hoztam elő.
A mottóm ezen a topikon (névadóilag): amicus Babarczy, sed magis amica veritas.
Csak a Mestert idézem, mint kútfőt, néha, az ő nevét viszont nem mondom meg. Csak annyit közöltem róla, hogy nem Mester Ákos az illető, noha mindig névelővel írom a szót, ám nagyon nem szeretném, ha a „Mester” kifejezés itt egyszerre volna személynév és köznév – maradjon Mester a mestere egy Havas Henriknek, egy Friderikusz Sándornak, én mentálisan nem kívánok az ilyenekkel keveredni (egyébként sehogyan sem).
Ez az érdemi válasz az érdemtelen kérdésre: „ki ő?”.
Ez a Tiborc kifejezetten frappírozza a mi Bánkunkat, az agyára megy. Folyton ott sertepertél és nyekereg, pedig lehet, hogy otthon dologidő lenne. Egy helyütt meg is jegyzi: "No, itt hágy." - amikor Bánk lerázza, de ő utána sompolyog. Előzmény:Gondoljátok meg (16006)
Kétségtelen, Tiborc is csak dumál magában, senki nem figyel rá, és Bánk is csak dumál magában, mint a bolond. Miért?
Mert Katona drámája nem szocreál stílusban íródott, még kevésbé egy vitadélután szó szerint vett jegyzőkönyve, olvasd csak el, szinte végig monológok, sőt jobbára belső monológok hangzanak el. Mindenki magában beszél. Érzelmek, égig csapó indulatok fogalmazódnak meg, feszülnek egymásnak, és egészen a végletekig, az ölésig menően. (Ottó sem veri ki a farkát decensen, ahogy azt Börcsök Mária elvárná tőle, mert ilyen a dráma. Ilyen a Sturm und Drang.)
Bánk nem figyel Tiborcra. Petur nem figyel Bánkra, senki nem figyel senkire. Világos. Na, de ki figyel Hamletra például? Kit érdekel Hamleten kívül, hogy mikor nemesb az a lélek?
Egyébként pedig Bánk a magyar Hamlet, ez olyan világos, mint egy Arany-idézet az interneten! Bánk ezt kérdezi önmagától konkrétan: akkor nemesb-e a lélek, ha Petúrt vereti vasra (közben tűri ennen balsorsának nyűgét s nyilait), vagy akkor, ha a királynét szurdálja agyon (kiszáll a magyarság tengerfájdalma ellen)? Akkor nemesb-e a lélek, ha elbocsátja, vagy akkor, ha visszaöleli a meggyalázott asszonyt?
Olyas dilemma ez, amely kizárólag monológokban feszülhet, és csak gyilkosságban pattanhat, majd ernyedhet el (a József Attila-i és shakespeare-i szabályok szerint). Akár Othello esetében. A mór is csak a legszükségesebbet (a dolog prakticista részét) beszéli meg Desdemónával, a lényeget magában, magának magyarázza.
Ceterum censeo Karthaginem esse delendam: megint Herderrel jövök. Többen állítják, hogy Herder főként Kölcseyre, Petőfire, Aranyra volt hatással, Katonát senki nem említi az olvasói között (legalábbis az én ismereteim szerint nem). Ugyanakkor tény, hogy a híres „herderi jóslat” a magyar nemzethaláról, nem egyéb, mint a magyar nyelvi egyedülség végkövetkezménye. Na most, már Szerb Antal rámutatott: Katona drámájában tulajdonképpen mindenki „egyedül van” (a királynak nincs igazi felesége, a királynénak nincs igazi férje stb.), vagyishogy ezért dumál mindenki magában öt kurva felvonáson át, mintha fülhallgatós mobilba dünnyögnének a hősök.
A Bánk bánban úgy van mindenki egyedül, miként a magyarság van egyedül Európa közepén. Tehát Tiborc sem „síkhülye”. Hanem magyar. Herderi magyar. Kivel dumálna, ha teljesen egyedül van? Bánkkal? Ő is egyedül van, hiszen ő is magyar. Ilyen értelemben pedig Gertrudis a legnagyobb magyar. Tűnjék bármilyen furcsának a dolog, tökegyedül lévén, a királyné is magyar! Hírhedett kegyencei (akik amúgy képesek ugyebár egy középhatalom teljes kifosztására) a királynétól nemhogy Bánkot, de még az öreg-prosztata Mikhált sem tudják távol tartani. Mikhál húzza-vonszolja maga után kilógó aranyerét, de így is áttör az iszonyú udvornikok roppant hadán. Bánk nem különben.
A Bánk bán is olyan mű, amelyet híven értelmeztek, bőszen aktualizáltak orrba-szája mindig, most is azt teszik (már akik teszik). Olykor tiltották, olykor piedesztálra emelték, ahogyan kell. Azt viszont, ami igazán zseniális a műben: a herderi Sturm und Drangot, vagyis ami a drámát drámává teszi, senki nem érti.
A Bánk bán, mint dráma, mint egész, nem a magyarság elnyomatásáról szól. Hanem a magyarság pusztulásáról. Nagyon nem mindegy! Az elnyomatásból föl lehet szabadulni, míg a pusztulásba csak belepusztulni lehet értelemszerűen. Gertrudis nem a feminizmus genezise (miként Börcsök Mária hiszi, illetve hinni szeretné). A gertrudisi sors a magyarság metaforája. Egyfajta sorstalanság ez is.
A cseresznyefa ledobta menyasszonyi fátylát. A természet érett asszonyt szült. Rezdülő leveleit a buja langymeleg szellő néha félrehajtja, hogy az áldott napfény érlelje gyermekeit. Csillogó piros mind, de néhánynak még sietnie kell, hogy halványsápadt színét vörösre váltsa. Roskad az ág, földig hajol, nehéz a teher.
Egyszerre gyermekek tűnnek fel. Egyiknél kosár, míg a másik tálat hoz, a totyogós még magát is alig tudja cipelni. Szednek. Egyet a kosárba, egyet a szájba. Nem beszélnek, tele a száj! Csak egy rigó méltatlankodik a fa tetején, de párja szól: van elég! Nézem őket, boldog vagyok!
A cseresznye már régen elvirágzott, helyén ujjbegy nagyságú gyümölcsöktől roskadoznak az ágak. Némely vérpiros, másik még csak halovány. A világ és vele a természet szüntelen változik. A virágok nektárját a méhek elhordták, a szirmokat a szél fújta el.
Szerintem így jobb volna:
A cseresznye már elvirágzott. A szirmok telt bimbókká sokasodtak, feketén-vöröslőn duzzad a lét, csak én tudhatom egyedül: minden kicsattanó cseresznyeszem anyalelke haloványsápadt. A természet örök, a világ visszaváltozik – roskad az ág! Zümmögő méhem nektárját gyümölccsé kövesítette a szaporodási ösztön, ám még mindig: dongódarazsak hordanák, repítenék szerte szirmaim hullámzó illatát, roppant fullánkok emlékét hordja, kavarja az andersoni-tavaszi szél.
Tartalmilag tulajdonképpen azt írtam, amit te, és mégsem csak a forma más végső soron. Viccesnek tűnik: változott a tartalom is. Valamelyest. Miközben én nem ismerem a nőt igazából (téged különösen nem), vagyishogy szerintem érdemes volna írnod egy harmadik változatot, egy autentikusabbat, egy még ennél is jobbat. Majd egy negyediket is. Egészen komolyan mondom: próbálkozz meg vele! Ha te átírnád, valószínűleg nem volna annyira dagályos, mint így, jobb volna, mert a női szikárság nem a nő szikárságát, hanem a férfi dagályát „termékenyítheti” meg nézetem szerint.
Azt írod, mondjam meg, mi a különbség a baloldal és a jobboldal között. Ezen aztán végképp meglepődtem. Hiszen délelőtt hosszan érveltem amellett, hogy neked sem kéne ilyesmivel foglalkoznod. Nem értem, miért gondolod: ha neked nem ajánlom, akkor majd én fogok itt baloldalban-jobboldalban, Orbánban-Gyurcsányban dagonyázni? (Ráadásul nyilvánosan, na, szépen is volnánk!)
Igyekszem világosan fogalmazni: ha nem hajigálod ki sürgősen a szókészletednek nemcsak a kincsestárából, de a lomtárából is a „baloldal”, a „jobboldal”, a „politikai elit”, a „hazaáruló” és a többi hasonló szarságot, fogalomszörnyet, akkor véged van. Visszavonhatatlanul. Emlékezz majd rám, emlékezz majd a szavaimra!
Azt nehezményezed, hogy csak a részletekkel, csak a mellékes dolgokkal foglalkozom, „sosem az egészet nézem”, ezért „parentállak” el a világgal együtt.
Nem így van. Éppen hogy az egészet nézem, csak éppen az efféle „egész” (például a baloldal és a jobboldal egymáshoz való viszonya) nem érdekel.
Sőt, figyelj ide, ha érdekelne, akkor is azt mondanám: jó, menjünk együtt, ám az egész irányába mindenképp a részek felől kell közelítenünk.
Nem azt állítom, hogy valamely kész műalkotás minden egyes mondata tökéletes (Az ember tragédiájáé sem az, a Bánk báné sem az), az egész, bizonyos részleteinek csököttsége ellenére is, lehet tökéletes, de kizárólag akkor, ha a szerző a részletek tökélyére (is) törekszik. Tehát veled nem pusztán az a gondom, hogy rosszak a mondataid, úgyszólván csak „rigó csípte cseresznyeszemek” poshadoznak a tányérodon, hanem az a gondom, hogy láthatóan nem is törekszel jó mondatok megfogalmazására. Ahogy korábban írtam: te is alanyi vagy, nem tárgyi. Nem a tárgyi igazság megfogalmazása, hanem az „önkifejezés” az egyetlen célod. Na most, ezer ember közül 999 azt mondja majd erre, hogy neked van igazad. Légy önmagad, fejezd ki önmagad stb.
Én vagyok az ezredik.
Tehát nem mondom, hogy hallgass rám, hanem azt mondom: ha valami isteni (pontosabban ördögi) csoda folytán hallgatnál rám, nos, abban az esetben kéne magadon eret vágnod. Nincs más megoldás. Sőt az egész nyirokállományodat le kell cserélned.
Ha akarod.
Ha nem akarod, akkor felejtsd el, amit mondtam!
Látszólag indokolt a kérdés: ha kihajigálod a lelkedből a kvázi politikai limlomot, kihajítasz Gyurcsányt, Bayert, MSZP-t, Fideszt, mindent, akkor mi marad? Nyilván úgy érzed, semmi nem marad, merthogy ugyebár a fölsoroltakban lüktet a lét.
Hidd el, nem így van! Bármiben lüktethet a lét. A fűszálon ott a pici él.
Én, ezredikként, azt mondom tehát, nyugodtan elhiheted: ha az orvos eret vág, nem vérzik el a beteg. Hanem meggyógyul. És ez akkor is így van, ha most hihetetlen számodra: a tiszta, megtisztult vér pillanatok alatt termeli újra, és újjá (!!!) önmagát. Az „érvágással” nem kiüresednél (noha elismerem: viszonylag sokáig üresnek éreznéd a lelked), hanem épp ellenkezőleg: föltöltődnél.
Egyébként bizonyságul, hogy mennyire nem a dogma játszik ebben sem döntő szerepet, merem ajánlani, a fent idézett szövegrészletet akár a politikai zsargon alkalmazásával is átfogalmazhatod. Módjával, érzéssel persze. A lényeg, hogy te használd a „politikát”, ne a politika használjon téged.
Egyébként van erre példa, József Attila „legszebb” szerelmes verseibe foximaxis profánságot ojtott, és sajátos módon, ettől váltak igazán szépekké a költemények.
Ha eltökéled magad ilyesmire, garantálom, több leszel Uj Péternél is, Tótánál is, a hülye Bayer Zsoltról már nem is beszélve.
Sőt talán még nálam is több lehetnél.
Ami a lényeg, már hogy véletlenül se legyen illúziód: soha nem foglak megdicsérni azért, ami nem jó. Akár elmegy tőle az „önbizalmad”, akár nem. Mert az olyan „önbizalomért”, amely elillan, nem kár. Könnyen jött, könnyen megy. És – paradox módon – azért sem foglak megdicsérni, ami jó benned. Mert ami jó benned, nem jut kifejezésre, merthogy egyszerűen nem tudod, mi az (mi az az „egész”), ami jó benned. Az a meggyőződésed, hogy a magyar politika teljességének, egészének” átfogó, objektív megítélésére vagy hivatva. És lehet, hogy igazad is van ebben, ám nekem kurvára nem ez a véleményem. Szerintem másra volnál hivatva, vagyishogy én pontosan látom a valóságos „egészedet”, csakhogy az meglehetősen taszít, míg ami szerintem vonzó (volna) benned, az „csak” potenciális, virtuális egész. Azt is látom persze. Sőt azt egyedül én látom! És ami viszont téged nem érdekel.
Téged ez a kérdés izgat: „Mi a különbség ma Magyarországon a jelenleg baloldalként és jobboldalként jellemzett erők között?”
Ajánlok egy alkut: válaszolok a kérdésre, ha te, mint egy előlegezett viszonzásul, átfogalmazod azt a négy mondatot, amelyet a levelem elején idéztem tőled. (Természetesen használhatod az én szavaimat is!)
A cseresznye már régen elvirágzott, helyén ujjbegy nagyságú gyümölcsöktől roskadoznak az ágak. Némely vérpiros, másik még csak halovány. A világ és vele a természet szüntelen változik. A virágok nektárját a méhek elhordták, a szirmokat a szél fújta el.
Csak Te maradtál a régi kaszárnyában az őrmester. Csattogásod ide hallom. Gombolkozzon be! Piszkos a csizmája! Hosszú a haja! Maga egyáltalán hogy néz ki? Ha valaki hátulról magára néz, nem tudja kivel áll szemben. És így tovább, és így tovább.
Szerintem, ha egy szép cseréptálban eléd tennének egy tál válogatott cseresznyét, akkor biztosan megtalálnád azt az egyetlen szemet, melyet rigó csípet meg, amely okán aztán lehet az egész világot elparentálni. Sosem az egészet nézed, hanem csak önkényesen egy kis részt ragadsz ki a halmazból és azt csűröd-csavarod, öblögeted, egyik markodból a másikba csorgatod, és közben zsolozsmaszerűen hajtogatod valós vagy vélt igazadat.
Azért feltennék neked egy kérdést, szeretném, ha arra válaszolnál és nem az alanyt, vagy az állítmányt fixíroznád a mondatokban.
A kérdés így hangzik: „Mi a különbség ma Magyarországon a jelenleg baloldalként és jobboldalként jellemzett erők között?” Különös tekintettel arra, hogy baloldal és jobboldal különbsége abban ragadható e meg, azaz hihető állításnak tartjuk-e, hogy a politikai elit egyik fele hazaáruló.
Ha nem csal a stilisztikai szimatom, te olyan vagy, mint egy nyugalmazott bölcsész, mint egy kiérdemesült gimnáziumi magyartanár, persze rektornak azért nem mondanálak, mégis ajánlom becses figyelmedbe a magyar nyelv értelmező szótárának vonatkozó cikkeit, különös tekintettel a „talány” fogalmára: érthetetlen.
Mígnem a „síkhülye” azt jelenti a magyar közbeszédben, hogy a manus minden megnyilvánulására (szavára, tettére) van adekvát magyarázat: síkhülye. Azért mondja, amit mond, azért csinálja, amit csinál, mert síkhülye. Vagyis nem érthetetlen a dolog, hanem egészen jól ércsük.
Nos, akkor viszont mi benne az érthetetlen? Ha egyszer ércsük. Mi a rejtély, mi a talány abban, hogy valamely síkhülye síkhülyén viselkedik?
Tehát (logikailag): az illető vagy talányos, vagy síkhülye. A két minősítés merőben kiköpi egymást.
Nagyjából ennyi a megjegyzésem. Arról tehát, hogy Tiborcnak mi a szerepe Katona drámájában, miért mondja, amit mond, miért éppen Tiborc mondja, és miért úgy mondja, ahogyan mondja... őszintén szólva én most nem írok szinte semmit, mások tudják, miről van szó, te pedig kevés vagy hozzá. Morálisan is, intellektuálisan is. Mondhatnék bármit, nem értenéd, mert nem az értés, hanem a síkhülyézés a műfajod. Még az sem üt szöget a fejedben, hogy Tiborc, lehet bármennyire sík, lehet bármennyire hülye, nem alkot kategorikus ítéletet arról, ami (aki) számára talány. Másként fogalmazva: ha Tiborc síkhülye, akkor te milyen vagy? Egyenetlen?
Nem vagy egyenetlen. Minden hozzászólásodban ugyanaz a szellemi lapály terjeng, csak egyre durvább szógazokkal benőve. Ami néhány nappal ezelőtt a szikes-gondolati síkságod közepén virulva csak egy gyönge kis „botorság”-acat volt, az ma már „síkhülye”-szulák.
Merre, meddig szóródik még intellektuális evolúciód termékeny magva? Egészen a politikusi anyázás kies fennsíkjáig? Elképzelhető, ám te még ott is lapos maradnál. Talányosan lapályos. Ennen magadnak. Vagyis erős a gyanúm: unalmas laposságaidon (a férfi eleve nem értheti a nőt, igazi talány a síhhülye Tiborc stb.) egyedül te nem vagy képes kiigazodni. Mindenki más a halálba unja magát rajtad.
Az ember nehezen tudja kivonni magát a csábítás alól, hogy régi szituációkat ne "aktualizáljon", ne próbálja meg mai képletekkel érthetőbbé tenni a maga számára, a szereplőkben jelen figurákat keresni.
Ki a mai Kreón? Ki a mai Antonius? Ha Bánkot nézzük, ő melyik jelen figurának felel meg? És Tiborc kicsoda a mában? Hiszen panaszait, ha kicsit átfésülöd, szinte beteheted egy mai újságba is, olvasói levélként vagy akár egyenesen a publicisztikai rovatba, egyes züllöttebb lapoknál.
Ez a Tiborc kifejezetten frappírozza a mi Bánkunkat, az agyára megy. Folyton ott sertepertél és nyekereg, pedig lehet, hogy otthon dologidő lenne. Egy helyütt meg is jegyzi: "No, itt hágy." - amikor Bánk lerázza, de ő utána sompolyog.
Petúrt a hatalomvesztés bántja, Tiborcot a nyomorúság, Bánkot a sértett férfiúi hiúság. Midegyiknek bőséggel megtaláljuk mai megfelelőit.
Mi, az hogy! Nagyon is érthető. Hiszen itt egyedül Petúr és a békétlenkedők, akik a haza sorsán tipródnak! Amíg ők szervezkednek, addig Bánk az országot járja. Szépen körülutazgatja a Balatont, megszáll minden kellemes hotelben, megfordul minden csárdában, eszik, iszik, Hévízen kezelteti kezdődő reumáját, felmarkolja a harmincegy forintos kiküldetési pénzt, szóval nem nagyon érdekli, hogy vannak olyanok, akik heten sem tudnak egy rossz csőszt fogadni.
Nem áll élére a pártütőknek, sőt lebeszéli őket egy esetleges hídelzárás vagy székházfoglalásról. A polgárháború rémét vetíti eléjük. Amit el is fogadnak. A békétleneket teljesen lefegyverezve kimondja, hogy ő nem akarja titkos összeesküvés által érni el célját, mert:
Hogy Bánk leüljön a setét szövetség Gyász-asztalához, ahhoz nem csekélyebb Mint bánki sértődés kivántatik.
Persze, a bánki sértődés, nem egyéb, mint az a nagy sérelem, amely saját személyét érinti, az a hit, hogy Melindától csinos kis szarvakat kapott. Na ezt már nem bírta lenyelni a nagyúr. Miközben Tiborc – micsoda név, e topik címadója sem Eszterc- a mezőgazdaságból élők nehéz helyzetét igen választékos szavakkal ecseteli, csak saját sérelmével bíbelődik. Tiborc rá is szól: figyej má haver!
Beszélj, beszélj; igen Jól hallom én panaszod; de a magam Panasza is beszél.
A személyes sérelemhez, a nemzet sérelmét összegyúrva, elég indokot talál, hogy Gertrúdon töltse ki bosszúját. Agyonszurdálja. Miért is kell ennek a szegény meráni asszonynak meghalnia? Megmondom, azaz :
MELINDA Veled, koronák bemocskolója! Aki meg- loptad királyi férjedet, - kitépted kezéből a jobbágyi szíveket, árúba tetted a törvényt - nyomád a nyomorúltakat, - mártírrá tetted az erkölcsöt és - sírva fakad - testvéri indulatból egy szennytelen nyoszolyának eltörése végett, királyházban bordélyt nyitottál.
Na kérem, itt van az eb elhantolva! A kérdés: kupleráj vagy kaszárnya?
(Petur szerint Gertrudis szeszélye miatt ment Endre a galíciai hadjáratba is), és távolléte idejére 'a királyi pálcát asszonya kezébe adja'.
Előzmény:Stoppermutter (16001)
Bevallom, nem vagyok egy Lux Elvira, mégis ki merem jelenteni: Endre valójában egészen más pálcát szokott volt az ő asszonya kezébe adni. Néha-néha. És csakis akkor, amikor otthon tartózkodott. Másként ugyanis nem megy a dolog. Tulajdonképpen Petur is erről beszél, az „incselkedés” szó nyilvánvalóan erre utal. Persze királyinak királyi az a „pálca”, csakhogy ezúttal nem jogart jelent, hanem vesszőt. Illetve hát, hogyan is mondjam finoman, péniszvesszőt (miként fennebb stílkörökben nevezni szokás), igen, az lett a néni kezébe adva:
PETUR
Légy boldog, Endre! ha te királyi pálcád'
Kezébe adtad asszonyodnak, és
Jóságodat dicsérni hallván, úgy veszed
Incselkedését, mint jó pénzt…
Petur általában a királyt fikázza, ám ebben az esetben nem csak őt. Ebben az esetben a királyné hatalmi ambícióit is kárhoztatja kvázi hímsoviniszta éllel: von Fingerhut aus! Petur nem konyhát (Küche), nem fakanalat emleget, hanem hímzőtűt, és nem gúnyolódva, hanem dühvel. Na de pontosan erről van szó, gyerekek, Katona világosan fogalmaz: Petur nem hülyének tartja Gertrudist! Nem szeszélyesnek, hanem veszélyesnek. Nem hisztérikának, hanem épp ellenkezőleg: olyan álnok, ravasz némbernek, aki tulajdonképpen átkúrja a királyt is, s pluszban jól kibaszik minden originálisan magyar férfival és nővel (turulhágta-Emse-ivadékkal) – mondom én ezt most kissé jasszosan, hogy azok is értsék a drámát, akiket nem érint meg Katona avíttas szóhasználata.
Ez ugyanis nem szexizmus:
Bánk maga a szövegben inkább úgy értelmezi Petúr szavait, ahogyan te, sőt Bánk egy árnyalattal tovább megy, már-már szélsőséges nacionalizmussal vádolja Petúrt:
BÁNK Várdán, belőled most a nemzeti Rút gyűlölet, nem az igazság beszél.
Bánk maga a szövegben inkább úgy értelmezi Petúr szavait, ahogyan te, sőt Bánk egy árnyalattal tovább megy, már-már szélsőséges nacionalizmussal vádolja Petúrt…
Előzmény:Stoppermutter (16001)
Ha szabad megjegyeznem, én műszaki iskolákba jártam, ezért tudom, s ha olvassa ezt a rovatot képzőművész, megerősítheti: az árnyalás valójában kiemelést, hangsúlyozást, differenciálást, érzékeltetést jelent, míg a B. Anikó által használt kifejezések (az „értelmezés”, az „árnyalattal tovább”, a „már-már”, a „szélsőséges”), nem az árnyalás, hanem a maszatolás, a szellemi csüszetelés segédfogalmai.
Mi az, hogy „már-már szélsőséges”? Egy picikét fasiszta? Fasisztácska?
Petúr nem szélsőséges, sőt nem is a „hatalmat”, nem a „koncot” félti pejoratíve, hanem a puszta érdekeit (a „territóriumát”) védi a behatolóval, a hódítóval szemben. Ideologizálással is, moralizálással is, demagógiával is, merthogy így működik a dolog. Egészen természetes, és aki ezt nem érti, aki „értelmezés” örvén szimplifikál, puszta nőgyűlölettel, idegengyűlölettel, „koncféltéssel” stigmáz egy drámai figurát, az a történelemből nem ért semmit.
De Petúr szűklátókörűsége még csak érthető: ő azt szeretné, ha a merániak nem vinnék el a koncot a magyar nemesek orra elől. Példázataiból ez világosan kiolvasható. Az, hogy mindez ráadásul egy némber műve, csak színezi a helyzetet, megkönnyíti a király felmentését, mert felesége foglya szegényke.
Az igazi talány a síkhülye Tiborc, aki azt akarja velünk elhitetni, hogy a fűtetlen kunyhó és az éhezés kizárólag a merániak műve, hiszen korábban a magyar jobbágy nyilván egy mesevilágban élt, és amúgy is arra vágyna minden idegszálával, hogy inkább saját urai fosztanák ki, mintsem gaz idegenek. Tiborc egy praejobbikos ideológia képviselője.
TIBORC Oh, istenem! tekéntenél csak egyszer Házamba - élve látnád a panaszt Előtted. Mért valék becsűletes! Holott gazember lévén, mostan is Tied lehetnék.
Aztán kicsit később még a zsidók is kapnak egy enyhe oldalvágást - mindenki a magyart sanyargatja, csak persze a magyar nagyurak nem:
TIBORC ... Hisz' a zsidók eleget fizetnek; a- Kiket tulajdonképpen tán nem is Lehetne embernyúzóknak nevezni, Nyúzásra bőr kivántatik, holott Azt a merániak magok lehúzták Már csontjainkról; így tehát ezek A húsba kénytelenek bemetszeni.... (shakespearei utánhallás?)
- Igaz, hogy a metéltetett sikolt; de Hisz' arra nem szükség hallgatni, csak Haszon lehessen. ...(szemben a magyar mágnások profitvisszaforgató hajlandóságával)
TIBORC ... Ő cifra és márványos házakat Épittet; és mi - csaknem megfagyunk Kunyhónk sövényfalai közt -
(szemben a merániak /multik/ jöttét megelőző padlófűtéses luxuskunyhókkal)
BÁNK Átkozott!
TIBORC
Ő csorda számra tartja gyűlevész Szolgáit! éppenséggel mintha minden Hajszála egy őrzőt kivánna; sok Meránit, olykor azt hinné az ember, Hogy tán akasztani viszik, úgy körül Van véve a léhűtőktől, s mi egy Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni. Ő táncmulatságokat ád szűntelen, Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy Keresztelője volna: és nekünk Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy A tartozás mindjárt eszünkbe jut. (a devizahitelesek komplexusa) A jó merániak legszebb lovon (Audik, BMW-k, terepjárók) Ficánkolódnak
- tegnap egy kesej, Ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk Feleség- és porontyainkat kell befogni, Ha veszni éhen nem kivánkozunk. Ők játszanak, zabálnak szűntelen, Úgy, mintha mindenik tagocska bennek Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk Kéményeinkről elpusztúlnak a Gólyák, mivel magunk emésztjük el A hulladékot is. Szép földeinkből Vadászni berkeket csinálnak (nem szabad a magyar földet elidegeníteni!), a- Hová nekünk belépni nem szabad. S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
(korábban nyilván földesúri dícséret járt érte...) És aki száz meg százezert rabol, Bírája lészen annak, akit a Szükség garast rabolni kényszerített.(mintha csak a barikad.hu-t olvasnád - de lesz majd magyar elszámoltatás!!!))
BÁNK Kirontjuk a korlátokat, lezúzzuk A jó barátot, ellenséget; és Aztán ha célra értünk, sírni kell csak: Szánom keserveiteket, emberek! (Orbán: "megértem az emberek jogos felháborodását")
TIBORC (nevetve). Te szánsz nagyúr? oh a magyar se gondol Már oly sokat velünk, ha zsebe Tele van ...
Egy másik (további) értelmezési lehetőség: Petúr legfőbb baja Gertudisszal, hogy meráni asszony: a két kitétel egyaránt fontos. Mivel meráni, idegen érdekeket szolgál, s mivel asszony, képes rá, hogy Endrét behódolásra bírja, a király (egyben férfiú és férj is) enged az asszony szeszélyeinek (Petur szerint Gertrudis szeszélye miatt ment Endre a galíciai hadjáratba is), és távolléte idejére 'a királyi pálcát asszonya kezébe adja'.
Bánk maga a szövegben inkább úgy értelmezi Petúr szavait, ahogyan te, sőt Bánk egy árnyalattal tovább megy, már-már szélsőséges nacionalizmussal vádolja Petúrt:
BÁNK Várdán, belőled most a nemzeti Rút gyűlölet, nem az igazság beszél. Jertek velem, magyarok! szánjátok őtet, Mert nem gonoszságért gyűlöl, hanem Azért, mivel más más köntöst visel.
Ám a lelke mélyén maga is egyetért mindazokkal a vádakkal, amelyeket Petur felhoz Gertrudis ellen, ez a jelenet végén derül ki:
BÁNK Oh Endre! győzedelmeskedj te bár Országokon; de ilyen győzedelmet Mint Bánk neked nyert most, nem nyersz soha!
Ha „nem másról”, akkor a „merániságról” sem értelemszerűen, és ha nem a „merániságról” szól a jelenet, akkor Petúrnak nem lehet a „legfőbb baja a merániság”. Már abban az esetben persze, ha a „merániság” (mint „baj”) fogalma alatt idegengyűlöletet értesz. Ha nem azt értesz, akkor nem tudom, micsodát, viszont bárhonnan nézzük, a „merániság” nem azonos a hatalomféltéssel.
Újra csak azt mondom, érezheted százszor is iszonyú erősen, dúltkeblűen, hogy néked mennyire, de mennyire igazad van például a nőgyűlölőkkel, vagy például az idegengyűlölőkkel szemben (azokkal szemben, akiknek valóban a „merániság” a legfőbb bajuk), ha logikailag hibásan gondolkodsz, hibásan érvelsz, ha a hozzászólásod utolsóelőtti mondatával ütöd az elsőt, akkor a nagy forró Igazságod egy kistányér hideg grízgaluskát sem ér.
Azt írod: „a jelenet tehát a hatalomféltésről szól”.
Pedig nincs jelentősége annak, hogy miről szól egyetlen jelenet. Sőt nem is tudhatod igazán, hogy miről szól a jelenet, ha nem tudod, hogy miről szól a dráma egésze. A műalkotás, a műegész lehet egyetlen mozzanat, de nem lehet egyetlen jelenet (részlet). A műalkotás lényege a totalitás. József Attila például annyira nem aprózza el a dolgot, hogy nála csakis az lehet „A műalkotás”, melyben maga a „világegész” jelenik meg.
Tehát csak akkor értheted a jelenetet, ha érted (érzed) a „világegészt”.
Konkrétan azt állítod, hogy a jelenet a hatalomféltésről szól, noha már a jelenet sem arról szól. Illetve, ha a hatalomfélésről szól, akkor a hatalomféltés nem pejoratív fogalmom. Minden élőlény hatalomféltő. Még a növény is. Nálunk például a cseresznyefa „elféltette a hatalmat” (elszívta a földből a táperőt) a kis barackcsemete elől (túl közel ültettük egymáshoz őket), továbbá minden „épeszű” állati populáció félti, őrzi a territóriumát – miért épp a nemzet volna kivétel?
Tehát nem csupán az a helyzet, hogy az általad idézett „jelenet” (drámarészlet) nem kizárólag a „hatalomféltésről szól”, hanem még pejoratív értelemben sem pusztán a hatalomféltésről, hanem a hatalomorzás két (Petúr szerint kárhozatos) módjáról beszél a bán: a „rablásról” és a „pazarlásról”.
Az én föltevésem szerint Herdernek van igaza. Méghozzá abszolúte. Csakhogy ezt nem tudta (nem tudhatta) sem Katona, sem Ady, de még Illyés sem. Illyés idején „szocializmus” volt ugyebár, Illyés idején a nyugat „hivatalosan” is átkosnak számított (jobbára), Illyés inkább a politikai elszlávosodástól, elrománosodástól féltette a magyart. Csoórinak viszont már muszáj értenie Herdert, muszáj látnia (ha nem vak), hogy a magyarság pusztulása nem a „kincs” (Katona), nem a „Magyar Föld” (Makovecz) „elrablásával”, hanem a magyar nyelv, a magyar kultúra fölmorzsolódásával, elsorvadásával azonos. Vagyis a hatalom (amit igazán félteni kell) nem a pőre anyagi „kincs” (mint Katona-Petúrnál), hanem a szellemi „kincs”. Miközben kézenfekvő a kérdés: megmaradhat-e a magyar nyelv, a magyar kultúra (a „szláv-germán satuban”, illetve az angolszász virtuál-áradatban) pénz nélkül? Kézenfekvőnek tűnik a válasz is: nem maradhat meg.
Az én hipotézisem mégis differenciáltabb. Szerintem nyugodtan jöhetnek ide Burkusországból a burkusok „elfoglalni” a termőföldet, a „Szent Magyar Anyaföldet” a „magyar emberek” elől, ha nem teremtenek ezzel kizárólagos burkuskultúrát egyszersmind, akkor (paradox módon) épp a magyar megmaradást szolgálják. Egyébként így volt ez mindig is, a zsidó, a török, a tatár, a tót, a román, a rác, a sváb, a meráni, a bolgár(kertész) „multik” elmagyarosodása révén. Ha a magyar kultúra és az idegenség viszonyát a bartóki, József Attila-i, Nagy László-i, Vijicsics Tihamér-i, Sebő Ferenc-i, Sebestyén Márta-i ihlet határozza meg, akkor az idegenség a magyar virulenciát szolgálja. Ha viszont paradox módon az egymást segítő, egymással kéz a kézben citerázó esztelen turulbezárkózás és esztelen (kakaóbiztos) „net-sovinizmus” határozza meg a trendet, akkor kampec a magyarnak. Szerintem. Tiszta röhej, de így van: a „huncut szemvágású besenyők” valójában az „idegenszívűeket”, az interneten „lézengő rittereket” szolgálják (és viszont), ti. Makovecz és Csoóri végső soron Csepeli és Magyar Bálint lelki alattvalói (és viszont), ilyen értelemben közelebb állnak egymáshoz, mint Nagy Lászlóhoz, Sebő Ferenchez, Palya Beához vagy a régi Nikola Parovhoz… Merthogy – csak ismételni tudom – nem a bundás indulat a döntő, hanem részint a logika, részint a valóságirány.
Mindez persze hipotézis, spekulatíve igazolhatatlan (ahogy mondani szokás: „a jövő bizonyít”), ugyanakkor erős föltevés szerintem, merthogy Herderből, Kazinczyból, Adyból, Bartókból, József Attilából, Nagy Lászlóból, Sebő Ferencből ez a konklúzió következik.
Ennek a morgós Petúrnak a legfőbb baja a merániság.
A meráni asszonynak nem akar engedelmeskedni. Miért? Mert a királyné elbitorolja a magyar javakat és hivatalokat, ezeket rokonságának osztogatja szét, miáltal a magyar nemesi érdekeket arcul csapja. (Novae institutiones).
Ezt a további szövegben Petúr nagy terjedelemben hánytorgatja fel, aprólékosan kitérve a hivatalosztogatásra és kinevezésekre.
Nehezményezi például, hogy a királylány kiházasításakor akkora vagyont adtak nászajándékul a németeknek, aminek létezéséről sem neki, sem másnak fogalma sem volt.
" Midőn Pozsonyvárban Erzsébetet Általvevé Lajos thüringi herceg Számára a követség - oh mikép Állt ottan ő! Egész ország csupán Nyelvén lebegni láttatott: "Köszöntöm Uratokat (így szólt), mondjátok neki, Hogy ezen csekélységgel elégedne meg; Ha Isten éltet, még idővel a leg- Több drágaságokkal fogom tetézni," - S kirakta a szörnyű sok kincseket, Amelyeken Thüringia elvakult. Hogy álla ottan Endre, hátul egy Szegletben - Endre, a magyar király! - Pirúlva morgott a magyar, s te Bánk A köntösét rántád, hogy előbbre menjen. - Sírt bennem a lélek, hogy a pazarlást Szemléltem és minden magyar szeme Könnyekbe lábbadt. - Honnan volt az a kincs? Bánk, nem felelsz? - Tulajdonunkat el- Vevé s od'adta a hazájabéli Cinkosinak, s kihúzta a szegény Magyarnak a kezéből a kenyért s azt Megette a meráni fegyveres."
A jelenet tehát a hatalomféltésről szól, a politikai status quo felrúgásáról (amiért a király a felelős), és nem másról.
-------------------
De ez mégiscsak ugyanaz a Gertrúd, aki Szent Erzsébetet szülte, és nagy királyunkat, IV. Bélát. Bárhogy is, - kivonva most a képletből a Katona-kori kötelező nemzeti buzgalmat - szerintem némi tisztelet már csak ezért megilleti, mert nagy emberek anyját általában tisztelni szokás.
Gertrúd nem volt sokkal rosszabb jellem, mint férje, akinek koronája nem volt teljesen makulátlan, miként hercegi előélete sem, és a nevéhez kötött Aranybullát, melyet sokan szeretnek a magyar alkotmányos eszme egyik alappillérének tekinteni, úgy kellett kitiporni belőle.
„És ott van a "hímsoviniszta" árnyalat is Petúr szavaiban, amelyet a békétlenek megerősítenek…”
Az idézet dacára fönntartom: a békétlenek nem erősítenek senkit. Nem erősítik Petúrt sem, nem erősítik Bánkot sem. Az ide-odatántorgók, a neofiták csaklátszólag erősítik azokat, akikhez éppen átpártoltak, odacsapódtak.
Fönntartom továbbá: Katona sem nem hímsoviniszta, sem nem feminista. Tehát nem azonosul a drámában sem Petúrral, sem az inkriminált nővel (általában).
Helyesen írod: árnyalatról van szó, én stilisztikai árnyalatnak, árnyalásnak (satírozásnak) mondanám. Nekem is vannak meredek „árnyalataim” (például a „von Küchke aus” stb.), noha nem vagyok hímsoviniszta.
Amikor az ember ír, voltaképpen árnyal, ábrázol, megjelenít, utal, gondolatot formál, s ezért stilisztikai fordulatokat használ. Ha például gúnyt akarok megjeleníteni, bátran vagyok „szexista”, gátlástalanul utalok a nőci kotnyelességének metaforáira, a sparheltra, a fakanálra – magyarázza félre, aki akarja, nem érdekel.
Bibó szerint „… nem az a szükségképpen antiszemita, aki a „zsidó” szót barátságtalan jelzőkkel használja, hanem az, aki a „zsidó” szót magát használja gyalázó szóként”.
Vagyis. Aki szidja, átkozza a zsidót, Bibó szerint nem szükségképpen antiszemita, lehet persze az, de nem óhatatlanul. Átkozódik. Miként Petúr is átkozódik. Szidja a nőt (mint olyat), mert tudja, hogy ez fáj a legjobban a királynak, de különösen a „szüfrazsett” asszonynak. Vagyis Katona-Petúrnál az idézeted nem bölcseleti állásfoglalás a nővel szemben, hanem stilizálás, vagy amiként írod, árnyalat, stilisztikai árnyalás.
A lényeget tekintve Petúr még csak nem is idegengyűlölő. Hanem egy konkrét szituációt rühell, a király pipogyaságából fakadó (gazdasági, politikai) romlást kárhoztatja, s minden stilisztikai fordulatot fölhasznál annak elátkozására. Petúr nem zsigerből utálja a meráni „multikat" (Orbán sem), hanem azért, mert az idegenek az érdekei ellen játszanak. Nincs új a Nap alatt. Legalábbis a dráma teljes szövegösszefüggéséből ez derül ki.
VLaci jólértesültnek akart látszani. Ezredszerre sem jött össze.
Előzmény:Marcus Luccicos (15992)
Melyik a másik 999? Vagy akárcsak egyetlen fitogtatás. Lehet idézni! Mert, ha nincs rá példa, akkor most megkérdezem: ez volna itt a jólértesültség fitogtatása? Merthogy bátorkodtam korábban így fogalmazni:
Világosan leírtam: nem ismerem Börcsök Máriát. Nem jólértesültet játszottam tehát, hanem hivatkoztam. Ráadásul megjelöltem az egyetlen helyet, ahol Börcsök Máriáról valami olvasható az interneten. Nem fitogtattam, hanem csatoltam („belinkeltem”) a forrást, mégpedig azért, hogy mindenki ellenőrizhesse. Tudomásom van arról, hogy a Mozgó Világ szerkesztősége évek óta hitelesíti az általam megjelölt forrást. Egyébként, ha tetszett volna rákattintani az alább olvasható (tegnapelőtt közölt) kapcsolódási helyre, nem tetszett volna adni a szarnak egy hatalmas pofont.
Tehát két napja nem titok itt, hogy a Mozgó Világ a forrás. Hamis forrás? Egyrészt nem tehetek róla, másrészt teljességgel érdektelen. Ha Börcsök nem egyetemi rektor, akkor gimnáziumi igazgató. Amiről pedig azért nem írtam, merthogy olvastam valahol, csak nem jutott eszem, hol (nem vagyok Börcsök-kutató, nem érdekel az esszéista életrajza, a szövegeit szemelvényekként használom). Mármost a tárgyalt vonatkozásban mindegy is, hogy Börcsök rektor-e, vagy igazgató. Hatalmi intézmény mindkettő, továbbá Börcsök Mária (bölcsész és irodalomtanár) könyvében akkor is meghamisította Katona szövegét, ha „csak” gimnáziumigazgató, és akkor is, ha egyetemi igazgató. Ez tény, és én (a dolog lényegét illetően) erről beszéltem. Arról, hogy nem szeretnék sem egyetemistaként, sem gimnazistaként Börcsök Mária tanítványa lenni.
Tudniillik, ha valaki elolvasta már ezer hozzászólásomat, melyekből arra a következtetésre jutott, hogy én nem okosnak, nem vérfagyasztón pengés debatternek akarok látszani (és elsősorban tenmagam előtt), hanem műveltnek, jólértesültnek (mások, tökidegenek előtt), akkor valami itt nagyon nem stimmel, gyerekek. Vagy én írok rosszul, vagy engem olvasnak rosszul.
Nem vagyok sem művelt, sem jólértesült. Ez utóbbira még büszke is volnék, ha szabadna ilyet tennem! Az enyhén közepes műveltségemre már nem annyira, ám nem is hiányzik különösképpen a túlzott olvasottság. Persze viszonylag sokat olvasok, de nem sok mindent, hanem kevés mindent. Azt viszont sokszor. Többször elolvasom, ami fontos! Ezért ismerem, és ami még lényegesebb: értem József Attilát például. Olyannyira, hogy (szerény ismereteim szerint) rajtam kívül talán csak Szilágyi Ákos és Jordán Tamás érti igazán a költőzsenit (a korlátoltak közé számítva természetesen Tverdotát is, Szabolcsit is, Németh Andort is, de még Szőke Györgyöt is)!
Mert nem vagyok én álszerény, kérném tisztelettel, kimondom én, amit gondolok, kimondom azt is, hogy kurvára nincs szükségem talmi jólértesültség fitogtatására! Mert a személyes ismerőseim közül többek szerint így is közel járok a zsenialitás határához. Én persze tudom, hogy nem járok közel, de ezt sem szerénykedésből állítom (megmondanám, ha zseninek tartanám magam), csupán jelezni kívánom, hogy nincsenek kisebbrendűségi skrupulusaim, nincs szükségem arra, hogy hülye fitogtatással kompenzáljak. Nem szólva arról – mint délelőtt céloztam rá –, hogy testalkatilag is olyan vagyok, mint két Görög Isten. Különösen a párducmintás kisgatyámban. Ha Babarczy Eszter látna, két hétig nem térne magához az aléltságból.
Ami tehát a lényeg: bármikor bárkit meghódítok (ha szükségét érzem), akár marhaságot közölt P. Szűcs Julianna Börcsök Máriáról a Mozgó Világban, akár nem!
Ez a helyzet. És ami – ismétlem – nem jólértesültség nálam, hanem isteni adomány. Aki tud olvasni, nagyjából ezt hüvelyezheti ki a szövegeimből. Ezerből cirka ezerszer.
Asszonynak engedelmeskedni nem fogunk - így szól a mondat helyesen, ami benne van Katona drámájában, és jogos a többes szám harmadik személy, a békétlenek ekkor még Petúr mellett vannak.
És ott van a "hímsoviniszta" árnyalat is Petúr szavaiban, amelyet a békétlenek megerősítenek, tehát Patúr és a békétlenek mondják:
PETUR Mi a királyt imádjuk - ámde egy Endrében - egy férfiú-királyt imádunk, Meráni asszony nem kell itt soha.
Természetesen lehet a kérdésre válaszolni, csak nemigen érdemes. Különösen ezen a fórumon nem. Ugyanis a válasz érdektelen volna, minden általános tanulság nélkül való. Mert itt a lényegi kérdés nem úgy hangzik, hogy „ki az a Babarczy Eszter”, még csak nem is úgy, hogy miért kívánják néhányan, hogy Babarczy legyen a köztársasági elnök, sőt még az sem érdekes, hogy ő miért szeretné, ha államelnökké választanák (ezek mind privátproblémák), hanem az a fontos kérdés, hogy milyen az ún. civil embernek, átlagembernek, az ún. kisembernek a hatalomhoz fűződő viszonya – nem a mindenkori hatalmi-politikai rendszerhez, intézményekhez, személyekhez, hanem az uralomhoz, az uralkodáshoz mint olyanhoz, mint általános lelki jelenséghez. Különösen érdekes kérdés, hogy miként viszonyul a hatalomhoz, a hatalomgyakorláshoz az a „kisember”, aki föltételezhetően (valami okból) társadalmilag érzi magát hátrányos helyzetben. Például azért, mert határozott meggyőződése, hogy „nőként elnyomott”, többre volna képes, mint amilyen érvényesülési lehetőséget biztosít számára az adott társadalmi struktúra, a „maszkulin tradíció” (vö. a különféle feminista, kisebbségvédő, jogvédő értelmezésekkel, törekvésekkel).
Mármost itt konkrétan az a kérdés vetődött föl, legyen-e Babarczy Eszter köztársasági elnök. Méghozzá „civil” köztársasági elnök.
Erre a kérdésre Babarczy nem civil, nem nyílt, egyenes, egyértelmű, határozott, hanem épp ellenkezőleg: dodonai, „diplomatikus”, tipikusan politikusi (sumák) választ adott: „Nem tudom, alkalmas vagyok-e rá, de ha felkérnének, nagyon komolyan gondolkodnék rajta”. Amely reakcióból az hámozható ki, hogy Babarczy Eszter tulajdonképpen szorgalmazza az esetleges fölkérést, szeretné, ha köztársasági elnökké jelölnék, választanák.
Az idézett „válasz” óta több mint négy év telt el, „viharos” négy esztendő; a topikot hol lezárták, hol újraindították, Babarczy hol aktívan vitázott, hol kérte a rovat törlését, mígnem „véglegesen” elköszönt. Közben született cirka 20.000 hozzászólás, abból megmaradt cirka 16.000. Ám az alapkérdésre nincs válasz. Ti. Babarczy Eszter nem mondta meg, hogy mi történne, hogyan volna másként, ha őt államelnökké választanák. Milyen a „civil köztársasági elnök”? Születnének-e új jogi intézmények? A „civil köztársasági elnököt” másként választanák-e, mint a nem „civilt”. Ha nem másként választanák, akkor a „civil köztársasági elnöknek” mi volna a viszonya a politikai intézményekhez? Magyarán: Babarczy Eszter mennyiben volna más (lényegileg más) államelnök, mint Göncz Árpád, Mádl Ferenc, vagy éppen Sólyom László?
Ezekre a kérdésekre a „jelölt” nem adott feleletet. Noha ez volna a minimum.
Vagyis a döntő kérdés: miért akar köztársasági elnök lenni az az ember, aki valójában nem akar köztársasági elnök lenni? Mert, ha akarna, legalább vázolná alternatív („civil”) elképzeléseit.
Na most, nem vagyok egy Csepeli Gyurka (a számítógépem sem kakaóbiztos), mégis megkockáztatom: ez utóbbi kérdésre az érdemi felelet nem privátjellegű, hanem társadalomlélektani meghatározottságú. Vagyis nem Babarczy Eszterig, hanem a „babarciságig” kell eljutnunk a válasszal, és ezért muszáj kiindulnunk Börcsök Mária híres esszéjéből, melyben a szerző Petúr bán szavait idézi (idevonatkozóan is), s persze kommentálja azokat:
„»Asszonynak engedelmeskedni nem tudok« – hörögnek körülötte [ti. Gertrudis körül] a férfiak.Hogyan is tudnának? Még ma is, mikor már nemzedékek nőttek föl koedukációs osztályokban, mikor a férfi úgy-ahogy kezdi megszokni, hogy tanára, főnöke, parancsnoka asszony, még ma is nagyon nagy tapintatot kíván a nőtől a vezetés.”
Igen, csakhogy ha Petúr szavait azok kontextusában értelmezzük, kiderül: Petúr nem „hörög”, Petúr nem szimplán hímsoviniszta, nem a nőt kárhoztatja, hanem a királyt. Méghozzá értelmesen. Petúrnál ugyanis az „asszony” szó nem nőt jelent, hanem feleséget. Vagyis azt nehezményezi a bán, hogy a király gyönge, pipogya, hagyja magát az asszony által (az orránál fogva) vezetni. Petúr szavaiból nyilvánvalóan kitűnik: frankón elfogadná a nőt uralkodójául, tudna „asszonynak engedelmeskedni”, de nem királynénak, hanem királynőnek. Erről ír Katona József.
Börcsök tehát egyszerűen nem mond igazat. Nem azt állítom, hogy hazudik, hanem azt föltételezem, hogy nem érti igazán a szakmáját, bölcsészként képtelen megfelelően értelmezni egy irodalmi művet.
Először is: „Asszonynak engedelmeskedni nem tudok” mondat nincs a drámában (Börcsök itt engem is félrevezetet, átlagolvasó vagyok, nem tudom fejből az egész drámát, ám utánanéztem, kiderült: a CEU egykori rektora blöfföl, úgy viselkedik, mint egy készületlen kisgimnazista). És ami ennél is fontosabb: nem a férfiak „hörögnek” Katonánál, hanem Petúr tiltakozik. Egyedül. Ti. a „békétlenkedőknek” nincs kialakult álláspontjuk (nincs érdemi szavuk), tulajdonképpen a megoldást keresik, ezért Bánk csak formálisan a „békétlenkedőkkel”, valójában Petúrral vitázik:
És így hazátok elbúsúltjait játszani akarjátok, s királytokat úgy tenni a királyi székre, hogy Gertrudis estén szíve megrepedjen? Fájdalmaiban megölni érzeményit. hogy társitoknak könnyeit soha se lássa többé, – egyszersmind szeretni is, ölni is szándékoztok; mivel Gertrudis éppen a király maga! –
Petúr viszont azt állítja, hogy Gertrudis nem király(nő), hanem királyné, és bizony alkotmányjogilag Petúrnak van igaza. Ismétlem: a bán lényegileg a királyt fikázza, annak töketlensége miatt, merthogy elvileg (de jure) nem Gertrudis, hanem Endre volna a király.
PETÚR
Görög, gubás, bojér, olasz, német, zsidó, nekemmihelyst fejét a korona díszesíti, mindegy az, mert szent előttem a királyom, és az asszonyt becsülöm – ah, de mégis annak én engedelmeskedni nem tudok. Nem, nem tudok, mint Endre a királyunk! –
Vagyis Börcsök egyszerűen félremagyarázza a dolgot, ti. nem Gertrudis „körül hörögnek” a „férfiak”, a konfliktus centrumában Endre áll, nem a királyné. Gertrudis mellékes figura. Petúr világosan fejti ki: néki tökmindegy, ki a királyné, milyen a királyné, a fontos, hogy Endre legyen a tényleges uralkodó, ne az asszony hatalmaskodjék helyette (vö.: cherchez la femme!). És még akkor is legyen így – állítja Petúr –, ha mondjuk I. (Szopatós) Clinton a király, illetve ha Hillary a tehetségesebb, akkor legyen formálisan is Hillary a góré („az Istenek kenettje”); ezt magyarázza Petúr! És bizony ebben is igaza van.
Ám mivel Endre „engedelmeskedik” az „asszonynak”, vagy ahogyan manapság mondják: elnőiesedett puhapöcs a királyi fenség, a politikaelméletileg magasan kvalifikált Petúr méltán békétlenkedik a drámában. Kérem, megvan a szöveg, bármely könyvtárból kikölcsönözhető, el lehet olvasni, nem szégyen, az olvasást még egy egyetemi bölcsész rektornak sem kéne röstellnie!
Ami pedig már-már hazugságszámba megy Börcsöknél, a többes szám harmadik személy: „a férfiak” hörögnek. Miközben minden kisdiák tudja (ha legalább kettesre áll magyarból), hogy Bánk (férfiként) nem csupán békítgeti, csillapítja Petúrt, miközben sikerrel fordítja szembe a „békétlenkedőket” a haragvó bánnal („mintha hályog esne le szemekről”), de kifejezetten megfenyegeti „hörgő” férfitársát, amikor az megpróbálja a többieket morálisan terrorizálni:
BÁNK
Kérlek, ne bántsd őket! különben én tőlük fogok kívánni eggyet itt mindjárt. Ne engedj jönni annyira – úgyis felelned kell még egyre – egyre, mely őrülésre hoz: de félre ezt most egyszer! – Emberek, jertek velem! Előbb való a hit parancsolatja: Istennek a kenettje egy királyi felség.BÉKÉTELENEK(Bánkhoz állanak.)
Ám Petúr nem győzetett meg, tovább érvel:
PETUR(eleikbe futván.)
Az Istennek kenettje Endre, nem Gertrúd!
Mire Bánk már nem csupán fenyeget, hanem parancsol, mégpedig az „asszony” védelmében oszt letartóztatási parancsot, felségárulónak minősíti férfitársát (nyilván azért, mert nem olvasta Börcsök Mária esszéjét a műveletlen parasztja).
BÁNK Megállj! – Ezen haza- s felségárulót láncokba verjétek – parancsolom, én, a király személye, én – maga parancsol Endre, a király!
Persze könnyen elképzelhető, hogy nem így történt, nem úgy, ahogyan Katona állítja, akár el is hiszem, Börcsök Mária jelen volt a békétlenkedésnél, ő jobban tudja, ám akkor nem Katonára kell hivatkozni, hanem a személyesen megtapasztalt valóságra. Ellenkező esetben óhatatlanul jöhet egy csenevész férfi (hörögve), s a jó rektor nénit nevetségessé teszi (röhögve), mert a rektor néni láthatóan nem bölcsész szakemberként, hanem primitív, nőpárti aktivistaként hivatkozik Katona Józsefre, méghozzá meghamisítva az irodalmi mű szövegét.
Tehát így hangzik Börcsök Mária következtetése: „Még ma is, mikor már nemzedékek nőttek föl koedukációs osztályokban, mikor a férfi úgy-ahogy kezdi megszokni, hogy tanára, főnöke, parancsnoka asszony, még ma is nagyon nagy tapintatot kíván a nőtől a vezetés.”
Tapintatot. Márpedig tapintatlanul viselkedik az az „elemző” publicista, aki teljesen hülyének nézi az olvasót: vedd meg a könyvemet, jámbor, összesumákoltam benne néked mindenféle feminista szamárságot – írtam esszé, ahogy jött!
Ismétlem: ez tapintatlanság férfival szemben is, nővel szemben is.
Tegyük hozzá: a vezetés nem pusztán tapintatot kíván, hanem elsősorban tudást, hozzáértést, intelligenciát. Lehet akár fordított is a sorrend, én mindenesetre művezetőként ezt tapasztalom. Számos kőműves nálam sokkal ügyesebben, gyorsabban csapja-keni a majtert a falra, mégis elfogadnak vezetőjükül, mert, hogy miként kell a munkát megszervezni, én tudom jobban. Ami persze nem azt jelenti, hogy egy kőműves művezető lehet annyira dilettáns szakmailag, mint amennyire Börcsök nem ért a drámaelemzéshez (a publikáláshoz még annyira sem), vagyishogy a vezető csupán tapintattal nem megy semmire. Lehet a tudatlan, tehetségtelen nő (férfi) bármily tapintatos, soha nem válik tekintéllyé azok szemében, akik értenek a szakmához.
Börcsök Mária Gertrudisra hivatkozik, amikor azt hirdeti, hogy a nő is alkalmas a vezetésre, ti. a királyné így sóhajt föl a trónteremben:
GERTRUDIS(az ablakhoz menvén, kinéz).
Napest! –
(Az asztalhoz megy, felvevén a könyvet, végigpergeti ujjain, s ismét leveti.)
Hogy nem lehet Solon és Lycurgus – asszony!
Ennyi. Ennyit tudunk Gertrudis politikai, államvezetési talentumáról, hozzáértéséről. Hogy olvasta Solont és Lükurgoszt. Ami rendben is volna, ugyanakkor tény: Börcsök Mária szintúgy olvasta a Bánk bánt, mégsem ért belőle lényegiben véve semmit. Sőt nem is nagyon akarja érteni, merthogy abban némely sorok szögesen mondanak ellent primitív férfiellenességének. Tudjuk továbbá, hogy Babarczy Eszter is „végigpergetett” jó néhány könyvet bűbájos „ujjain”, mégsem érti, mi a különbség például az aszkézis és az ataraxia között (már, hogy maradjunk Gertrudis pergetett görögjeinek környékén), miközben mindhárman erősen ambicionálják az uralkodást; Gertrudis a királyi, Börcsök a rektori, Babarczy az államelnöki hatalmat forszírozza. Miért? Megmondom én: a hatalomért magáért. Ugyanis (divatos kifejezéssel szólván) nincs programjuk, nincs koncepciójuk, nincs stratégiájuk, nincs koherens alternatív elképzelésük a politikáról, vagyis teljesen nyilvánvaló: szimplán uralkodásra, hatalmaskodásra vágynak. Hogy végre ők is parancsolgathassanak egy kicsit a mocskos férfiaknak.
Börcsök: „Ha színésznő lennék, egy szerepálmom volna: Gertrudis” (5. o.).
Igazán?! Akkor hát nézzük konkrétan: miről (milyen szerepről) álmodik a lány?
GERTRUDIS
Saját eszünket s akaratunkat a
Legostobább köntösben is annyira
Szentté teremteni, hogy azt egy egész
Ország imádja: önmagunknak az
Lehetni, aminek szeretjük; és
Másnak parancsolhatni…
Parancsolhatni! Ez a lényeg, erről álmodik, ábrándozik Börcsök Mária is. Csupán az a gond – sóhajtja női lélekkel –, hogy „még ma is nagyon nagy tapintatot kíván a nőtől a vezetés”.
Kérdezem: miért baj ez? Miért jelent gondot a nőnek a tapintat? A nő legszívesebben rugdalná a beosztottjait, kancsukázná az alattvalóit?
Börcsök Mária valószínűleg nem volt még férfi, különben tudná, hogy a vezetés a férfitől is nagy tapintatot kíván. Semmivel sem kisebbet, mint a nő részéről. De, még egyszer mondom, mert ez a legfontosabb: a vezetői tekintély alapkritériuma a hozzáértés.
Börcsök Mária bölcsész. Én műszaki ember vagyok. Érintkezési felület lehet(ne) kettőnk között a hobbink, a publikálás. Fölteszem tehát magamnak a kérdést: elfogadnám-e vezetőmnek (rovatvezetőmnek, főszerkesztőmnek) azt a Börcsök Máriát – legyen ő velem bármily tapintatos –, aki például esszét ír József Attiláról (Mire gondolsz, Éva? 117. o.), s amely művének gyakorlatilag egyetlen mondatért sem képes helyt állni intellektuálisan? Nem tudja megvédeni a kijelentéseit, ítéleteit, ezt nekem nyugodtan el lehet hinni, ha értek valamihez, akkor az József Attila. A válasz tehát egyértelmű: nem tudnám elfogadni Börcsök Máriát főnökömül. Viszont. Amennyiben eszméletlenül jó szövegeket olvasnék tőle, bizony, akár föl is moshatná velem rektori irodájának padlatát, bármit megtennék a szerzőért, ő pedig bármit tehetne velem (akár, mint hörgő férfival is), ha kell, megesküszöm rá! Ami természetesen vonatkozik Babarczy Eszterre is. Sőt néki itt korábban expressis verbis megígértem: ha megtanul jó esszét alkotni, Gyurcsányt megszégyenítő hímbajadér táncot lejtek néki (és csak neki!) velőtrázóan szexis tigrismintás boxeralsómban. Testileg elképesztően vonzó vagyok, és nem győzöm hangsúlyozni: egy jó mondatért, egy frappáns gondolatért bármit megteszek! Ám amihez szellemi teljesítményre van szükség, a férfiaknak együgyű pocskondiázásától, gyalázásától ugyanis egyszerűen lehervadok; és nagyon nem szeretnék elkeseríteni senkit, mégis ki kell, mondjam: ebben nem vagyok egyedül, minden valamirevaló férfitársam ilyen (leszámítva persze a szadomazochistákat, de ők sem a nőtől élveznek igazából, az afféle perverzióban maga a megaláztatás a kéj).
A férfi nem ab ovo hülye. Vannak ostoba hímek bőven, de nem azért, merthogy férfiak.
Mária Terézia, Rosa Luxemburg, Kéthly Anna, Indira Gandhi, Golda Meir, Tarja Halonen, Margaret Thatcher, Hillary Clinton, Julija Timosenko, Angela Merkel, Simone de Beauvoire hosszú-hosszú vezetői-hatalmi-szellemi karrierje két dolgot bizonyít: részint azt, hogy a férfi nem gyárilag („biológiailag”) szexista, részint azt, hogy a nőben viszonylag ritkán egyesül a hozzáértés a hatalmi ambícióval. Mert a legtöbbször vagy eszelősen szorgalmazza a nő a hatalmat (mint Börcsök Mária, mint Babarczy Eszter), ám a puszta ambíciónál többre nemigen futja nála, vagy tele a feje lóporral, viszont a „pucájából” hiányzik a megfelelő mennyiségű tesztoszteron, illetve a hatalomgyakorláshoz elengedhetetlenül szükséges könyörtelenség (vö. a thatcheri gazdaságpolitikával). Szerintem ezért nem tudott a roppant tehetséges Lendvai Ildikó méltó vezetővé emelkedni pártjában, még annyira sem, mint amennyire a „túloldalon” karizmatikus irányító lehet egy Morvai Krisztina, vagy egy Dávid Ibolya. Egyébként a magyar parlamentben most éppen négy párt kotoz, s a négyből kettőt (egy nagyot és egy kicsit) nő vezet (legalábbis formálisan). És ha ez így van, márpedig így van, akkor miről is beszélünk?
A definícióm a következő: azért lehet (ma még) több férfi vezetőpozícióban, mert a férfiak (ma még) agresszívebbek valamivel (illetve agressziójuk adekvátabb), vagyishogy sok tehetségtelen férfi sok tehetségtelen nőt szorít ki a hatalomból. A magam részéről pedig zakson, hogy milyen ivarú a dilettáns főnök, tőlem lehet akár nő is. Nem vagyok tehát feminista, mert, mondom, teljesen mindegy, hogy szoknyás, vagy nadrágos hülye kepeszkedik-e fölöttem. Továbbá: nem a fölvilágosodás révén kerül egyre több nő vezetőpozícióba, hanem azért, mert jól kivehető a trend: a férfiak feminizálódnak, paralel a nők férfiasodnak. Egyébként számos karrierista szinglibigének pont ez a nagy baja (röhejes módon), ők ugyanis kemény férfiakon, igazi macsókon szeretnének uralkodni, mert úgy az igazi ám! Otthon is, a hivatalban is. Tehát azért szaporodnak a női vezetők, mert (valami okból) gyülemlik bennük a maszkulinság, képesek kiküzdeni és megtartani maguknak a hatalmat. Ez ilyen egyszerű. Nincs benne semmi misztikum (szerintem a technikai forradalom, a digitalizáció hozadéka). És a legjobb példa rá éppen Börcsök Mária karrierje. A hölgy amúgy agyilag harmatgyönge (bármely írásán bebizonyítom), mégis hosszú ideig volt a Közép-európai Egyetem rektora. Kiküzdötte magának az uralmi pozíciót, a férfiaknak való gertrudisi „parancsolhatás” lehetőségét. Csak hát ugye ne kellett volna hozzá „nagyon nagy tapintat”, mert mégiscsak az az igazi kéj, ha „parancsolhatás” közben alázni is lehet (legalább egy picikét megalázni) a hímségesen hörgő férfiakat.
Ismétlem: Börcsök Mária dilettáns publicista, általában nem azt írja le, amire gondol (ezért védtem meg B. Anikóval szemben), ám erős a gyanúm: az a hátborzongató bakija, mely szerint jaj-jaj, ajjaj, sajnos-sajnos „nagyon nagy tapintatot kíván a nőtől a vezetés”, freudi elszólás valójában. Börcsök így akaratlanul is cáfolja a bornírt mítoszt: azért kell több nő a vezetésbe, merthogy a nők „biológiailag” érzékenyebbek, tapintatosabbak, megértőbbek. Én persze nem vitatom, hogy a nők finomabbak a férfiaknál (értsd: más módon agresszívek), na de akkor miért azon sopánkodnak nyilvánosan, hogy olykor nagyon tapintatosnak kell lenniük?
Ha volna e kérdésre „biológiailag determinált női” válasz (mondjuk Stoppermuttertől), szívesen elolvasnám.
„Úgy tűnik, Börcsök Máriának rokonszenves a bosszú mindenek felett (minden áron) attitűd.”
Ebben is igazságot kell szolgáltatnom Börcsök Máriának. Nem a bosszú szükségességéről, különösen nem a mindenek felettiségéről ír, hanem arról beszél, hogy a két bosszútípus közül néki a jágói változat a rokonszenvesebb. Ha már muszáj a bosszú, akkor még mindig elfogadhatóbb az intrika, mint az esti imádság utáni fujtogatás (majd öntoroknyiszálás).
Ismétlem: Börcsök itt is hülyén fogalmaz (Babarczyhoz hasonlóan publicisztikai antitalentum), a „rokonszenvesebb” szót használja, mondjuk az „elfogadhatóbb”, a „tűrhetőbb”, vagy még inkább a „kevésbé ellenszenves” helyett, ám ami „csupán” azt jelenti, hogy marokszám majszolja ő is a fogalmazásgátlót, s nem szükségképpen azt, hogy a velejéig volna romlott a lelke. Amivel persze nem azt akarom mondani, hogy nem romlott, hanem azt, hogy ez a szövegéből nem szükségképpen derül ki. (Személyesen nem ismerem a csajszit.)
„Igen rossz hasonlat, tekintve, hogy Gertrudis és Melinda egyáltalán nem voltak barátnők. Börcsök Mária pedig azt állítja, hogy a saját barátnőjével kapcsolatban érzett hasonlóan, mint Gertrudis Melindával szemben.”
Börcsök Mária nem a „barátnőségről” ír az idézett esszében, hanem két „nőideált” vázol, illetve a két nőtípus egymáshoz való viszonyáról beszél. Az egyik karakter Gertrudisban jelenik meg (ez Börcsök ideálja), ti. Gertrudis vezetésre, uralkodásra, sőt (Katona szerint) „parancsolásra” vágyik, méghozzá férfiaknak parancsolni, „asszony Solonként, asszony Lükurgoszként” próbál uralkodni (mert tehetségesnek érzi magát). Bizonyos vonatkozásban erre válaszol Petúr: „Asszonynak engedelmeskedni nem tudok”.
Mutatis mutandis Babarczy Eszter attitűdje rokonítható a gertrudisi mintával. Gertrudis nem elégszik meg királyné státusával, ő királynői funkcióra tör, de minimum államelnöki szerepre. Tudomásom szerint nyitott volna rá topikot is (Gertrudist köztársasági elnöknek címmel), csak akkor még nem volt Index Fórum. Sajnos! Persze moderátorok már a középkorban is voltak, vagyis a magyar urak szétmoderálták a csajt, négy egyenlő darabba vágták, mint Tót az őrnagyot, illetve miként engem szokás itt szétszabdalni a liberális moderátorok által (nincs új a Nap alatt, a különbség annyi, hogy Gertrudist a gyerekei szeme láttára metélték föl, míg az én fórumozásom a fiamat egyszerűen nem érdekli).
Szóval nagyjából ilyen volt II. András neje. Melinda pedig „anti-Gertudis” Börcsök szerint. Melinda a tradicionális nőideál. Akit a társadalom, a Petúrok, a Bánkok ajnároznak, illetve kamaszkorában az anyukák, apukák vele bezzegnek, merthogy illedelmes, jó tanuló (nem is túl stréber, csak egy picit KISZ-titkár stb.), ugyanakkor (Börcsök szavaival) Melindának „semmi különös tehetsége, hajlama nincs, a családi élet teljesen kielégíti. Bánk mellé ilyen társ való. Az akaratos, vad férfiak csak szelíd, önállótlan lényeket tudnak elviselni maguk körül”.
[Közbevetőleg: ez is szexizmus. Nősovinizmus. Vagy pedig Börcsöknek be kell bizonyítania, hogy a vad, akaratos nők nem a szelíd, önállótlan lényeket tudják elviselni maguk körül, hanem ők csakis a vad, akaratos férfiakat kultiválják. Ám ezt Börcsök nem tudja bebizonyítani, tulajdonképpen ő is csak a száját jártatja. Babarczy például ezen a fórumon több ízben közölte, hogy ő itt az igazi „férfi” (különösen velem szemben), nem hazudok, ha valaki nem hiszi, előkereshetem a vonatkozó hozzászólásait. Végül Babarczy volt az, aki lelépett, vagyis nem én nem tudtam elviselni őt magam körül, hanem Babarczy nem tudott elviselni engem maga körül. Ez tény. Nem baj, hogy így van, nem nehezményezem, csak jelzem: Börcsök állítását tökéletesen cáfolja.]
A lényeg viszont a következő: Börcsök Mária csak másodsorban örül annak, hogy a „barátnője” szerencsétlenül járt, elsősorban annak örül, hogy a szülei koppantak egy jó nagyot, hiszen az öregek éveken át azzal nyúzták, hogy miért nem vagy te is olyan, kislányom, mint az Erzsike?!, végül Börcsök joggal kérdezhette meg az édesanyjától: Igen? Már, hogy azt akarjátok, legyen nékem is abortuszom?
Alapvetően erre vonatkozik az öröm. Nem menteni akarom ezzel Börcsök Máriát, eszem ágában nincs ilyesmit tenni, de hozzátartozik az igazsághoz. Nem muszáj tökéletes hasonlatra törekednünk, már csak azért sem, mert olyan nincs („minden hasonlat sántít”), elég, ha a lényeget érinti autentikusan az allegória. Az persze más kérdés, hogy rosszul teszi az esszéista, ha hülyét csinál magából publikálás közben. Vagyis Börcsök szövege, ebben a formában, nem a Kortársba való (ott jelent meg először, ha jól emlékszem), hanem egy pszichiáter díványán kellett volna „megvallania” (vagy a templomban meggyónnia, ízlés szerint).
Örült volna neki, ahogy én örültem, amikor egyik barátnőmet, aki eminens tanuló volt, és ráadásul még körömlakkot se használt, aki mindig időben járt haza, akitől egész családom el volt ragadtatva – abortuszügy miatt eltanácsolták az iskolából.” (Börcsök: Mire gondolsz, Éva? C. E. T. Budapest 2002, 13. o.)
Igen rossz hasonlat, tekintve, hogy Gertrudis és Melinda egyáltalán nem voltak barátnők. Börcsök Mária pedig azt állítja, hogy a saját barátnőjével kapcsolatban érzett hasonlóan, mint Gertrudis Melindával szemben. Vagy fogalma sincs a barátságról, sose érzett még ilyesmit, vagy pedig valamiféle "női barátságról" beszél (tévesen), ami kimerül az azonos nemű vetélytárssal való rivalizálásban. Úgy tűnik, Börcsök Máriának rokonszenves a bosszú mindenek felett (minden áron) attitűd. Ez valóban nemtől függetlenül jellemzője lehet bárkinek (szerintem elég beteges szokás, szintén függetlenül attól, hogy nő vagy férfi gyakorolja).
Pusztán már a biológiai különbségek is szülhetnek eleve eltérő, egyedi, csak az adott nemre jellemző gondolatokat, érzéseket, érzelmeket. Szülnek is.
A társadalmi státusok különbözőségei erre még rátesznek egy jókora adaggal, a vallási dogmák és előítéletek pedig tetézik mindezt, tehát a nőnek, nőknek igenis kialakult egy egyedi, csak rájuk jellemző gondolatvilág, amit egy férfi sosem érthet meg teljesen, legfeljebb ráérezhet és elfogadhat, de nem tarthajta magáénak.
Előzmény:Marcus Luccicos (15981)
Most pedig négy szót, de lényegében csak egyetlen fogalmat változtatok meg ugyanabban a szövegben (pirossal kövérítve):
Pusztán már a biológiai különbségek is szülhetnek eleve eltérő, egyedi, csak az adott fajra jellemző gondolatokat, érzéseket, érzelmeket. Szülnek is.
A társadalmi státusok különbözőségei erre még rátesznek egy jókora adaggal, a vallási dogmák és előítéletek pedig tetézik mindezt, tehát a cigánynak, cigányoknak igenis kialakult egy egyedi, csak rájuk jellemző gondolatvilág, amit egy magyar sosem érthet meg teljesen, legfeljebb ráérezhet és elfogadhat, de nem tarthatja magáénak.
Na most ugyanezt eljátszhatjuk a szövegeddel úgy is, hogy a „nő”, illetőleg a „cigány” szó helyébe a „zsidó” szót, vagy a „néger” szót, vagy a „homoszexuális” szót írjuk, csak ez utóbbi esetében a „magyar” helyébe a „heteroszexuális”, esetleg a „normális ember” kerül értelemszerűen.
Érted már, hogy mi a különbség a „csak rájuk jellemző gondolatvilág”, illetve a logika kritériumai között? Te nyilván nem akarsz rasszista lenni, nincsenek efféle biológiai, családi, társadalmi indíttatásaid (nem hiszel a Barikádnak, az Echo tévének stb.), mégis rasszista vagy. Objektíve. Miért? Mert hibásan gondolkodsz. Nem női módon, nem férfimódon, hanem logikailag hibásan. Vagyis épp a te példádon lehet a legjobban bizonyítani, hogy a logika nem szubjektív tünemény, hanem objektív, nemileg semleges tudomány.
Azért mondom, hogy rasszista vagy (akár akarod, akár nem), mert tágabb értelemben véve a szexizmus is rasszizmus. Márpedig te nyilvánvalóan szexista vagy akkor, amikor azt állítod, hogy a gondolatok, a logikai következtetések ivarilag vannak determinálva. Tegyük hozzá: a te szöveged nem hímsoviniszta, hanem nősoviniszta szexizmus. Miért? Mert „elfelejtetted” leírni az állításod pandanját, mármint hogy „a nő sem értheti meg soha teljesen a férfit”. Vajon miért felejtetted el? Netán az volna az álláspontod, hogy a nő magasabb rendű lény? Szerinted a nő képes belelátni a férfi agyába, csak a férfi nem képes azonosulni a „női gondolattal”?
Nos, ezért mondom, hogy a szöveged intellektuálisan (más előjellel persze, de lényegileg) a Barikád és az Echo tévé nívóján mozog. Mindegy, mit érzel a lelkedben, mert nem az érzelmeid szépsége, hanem a szöveged rútsága jelenik meg a képernyőn. És pontosan ezért nem elhanyagolható dolog a logika. Nem elegendő csak „belül érezni” a lelket szétfeszítően nagy igazságot (például a Barikáddal szemben), hanem értened kell a vélekedéseid pontos, szabatos, világos megfogalmazásához is. Mert a gondolat nem egyéb, mint megfogalmazott érzés. Nota bene nem a létező érzés a gondolat, hanem a megfogalmazott érzés.
Ezt írod: „A társadalmi státusok különbözőségei erre még rátesznek egy jókora adaggal, a vallási dogmák és előítéletek pedig tetézik mindezt, tehát a nőnek, nőknek igenis kialakult egy egyedi, csak rájuk jellemző gondolatvilág, amit egy férfi sosem érthet meg teljesen…”
Két kérdésem van (ha már a vallási dogmákat is idecibáltad). (1) Mit nem ért meg a férfi konkrétan, melyik nőre, a muszlim, vagy a keresztény nőre vonatkozó vallási dogmát nem érti? Illetve (2) melyik nő különleges, „egyedi” a férfihoz képest, aki csadort visel titokzatosan, a férfi számára vallásilag megközelíthetetlen nőségében, vagy az, aki eszelősen gyűlöli a férfit (általában a férfit), merthogy a disznaja csador viselésére kényszeríti a nőt (általában a nőt)?
Azért indokoltak a kérdések, mert a „vallási dogmák” tekintetében minimum kétféle nőt ismerünk. Olyat, aki számára nem külső kényszer a csador viselése, illetve olyat, aki irtózik a csadortól. És, hidd el, nincs ebben semmi misztikum! Különösen női titokzatosság nincsen.
Valljuk meg, Madách rendesen elnagyolja Éva figuráját, ám az Ember tragédiájából is kiviláglik: nincs általában vett férfi és általában vett nő (miként nincs általában vett zsidó, cigány, néger stb.), és ami a Bánk bánban még világosabb, Katona drámája tulajdonképpen erről szól.
Kérdezem tehát: melyik nőt nem érti a férfi „biológiailag” meghatározottan? Melindát? Gertrudist? Ti. Gertrudis (a feministák ősanyja) lenézi Melindát. Gertrudis nem a férfit veti meg (sőt inkább hasonulni igyekszik hozzá), hanem a nőt, illetve a nő egy maghatározott típusát nézi le. Olvasd csak el! És ami nem pusztán Katona József hímivarú kitalációja, ugyanis a Gertrudisszal azonosuló, erősen nőpárti Börcsök Mária szó szerint ezt írja könyvében: „Ottó tervéről a királyné nem tudott. Aludni ment, álmos volt, hiszen őt is megitatták, félreállították az útból. Ilyen értelemben valóban igaz, amit vérébe rogyva mond: ártatlanul kell meghalnia. Milyen értelemben nem igaz? Hogy ha nem is ő találta ki Melinda elcsábítását, és nem is kerített alkalmat rá, mint Arany balladájának a Zách Klárának Erzsébet királynéja, szíve mélyén akarta, hogy ez a mintaasszony szerelmi bonyodalomba keveredjék. Örült volna neki, ahogy én örültem, amikor egyik barátnőmet, aki eminens tanuló volt, és ráadásul még körömlakkot se használt, aki mindig időben járt haza, akitől egész családom el volt ragadtatva – abortuszügy miatt eltanácsolták az iskolából.” (Börcsök: Mire gondolsz, Éva? C. E. T. Budapest 2002, 13. o.)
Ismétlem: mindezt egy értelmiségi (értsd: szellemi foglalkozású) nő, a CEUegykori rektora írja. Hogy örült, amikor a barátnőjét kicsapták az iskolából. Vagyishogy nem szánja, sajnálja a nő a másik nőt annak „abortuszügye miatt” (ami önmagában véve is szörnyűség), hanem örül, hogy a barátnőjét még pluszcsapás is éri: „eltanácsolják az iskolából”.
Börcsök szerint a „királyné áhította, hogy Melinda szerelmi bonyodalomba keveredjék…” (14. o.)
Női lélek? Nem. Emberi lélek. Vannak ilyen férfiak is. Nincs ebben semmi titokzatos, semmi érthetetlen. Gertrudis is nő, Melinda is nő.
Jágó pedig férfi. Míg Börcsök Mária nő. Mégpedig olyan nő, aki így fogalmaz: „Othello nem azért fojtja meg Desdemonát, mert ő maga olyan ártatlan, nemes jellem. Valamikor ő is udvarolt Jágó feleségének, ám Jágó a megfojtásnál sokkal rokonszenvesebb módot talált a bosszúra: megmutatta, milyen nagy különbség, ha mi szeretjük mások feleségét, vagy a miénket szereti valaki.” (16. o.)
Börcsök Máriának tehát Jágó rokonszenves. Mert Jágó nem öl (mint a vérnősző „férfibarom” általában), hanem „csak” ölet. Bosszúért lihegve ölet. Börcsök Máriának ez a rokonszenvesebb attitűd, nem az ölés, hanem az intrikus gyilkoltatás. Rendben van, értem én, ízlés dolga. Ám a tény akkor is tény: Börcsök Mária nő, Jágó pedig férfi. Mi a különbség?
És a végtelenségig sorolhatnám a példákat, nem teszem, már ennyiért is törölni fogják a hozzászólást, de nem is szükséges, mert így is bizonyított az alapállítás: nincs általában vett férfi, általában vett nő, nincs általában vett cigány, zsidó stb.
Vannak persze a nemeknek, rasszoknak, fajoknak, fajtáknak „sajátos” jellemzőik is, ám aki ismeri a logikát, pontosan tudja, az „általános”, az „egyedi”, illetve a „sajátos” fogalmak nem ugyanazt jelentik a tudományban.
... a nőknek igenis kialakult egy egyedi, csak rájuk jellemző gondolatvilág, amit egy férfi sosem érthet meg teljesen, legfeljebb ráérezhet és elfogadhat, de nem tarthajta magáénak.
Előzmény:Marcus Luccicos (15981)
Ha egy nő azt állítja (és bizonyítja!), hogy a háromszög belső szögeinek összege az euklideszi vonatkoztatási rendszeren belül 180 fok, akkor azt az épeszű férfi nyugodtan „elfogadhatja”, „magáénak tarthatja”. Sőt nem is muszáj „ráéreznie”, éppen elég, ha érti, miről van szó.
De tovább megyek: például Morvay Krisztina „gondolatvilágát” nem azért nem tudja, nem akarja „magáénak tartani” az épeszű férfi, merthogy biológiai, vallási okok miatt nem képes „ráérezni” a nőnemű emberlények „érzésvilágra”, hanem egészen másért. Durvábban (de érthetőbben) fogalmazva: Morvay nem azért hülye, mert nő, nem azért beszél baromságokat, nem azért nem képes bizonyítani egyetlen állítását sem, merthogy „igenis kialakult egy egyedi, csak [a nőre] jellemző gondolatvilága”, egyáltalán nem így van, tudniillik Morvay szó szerint ugyanazt vallja, amit vallanak vele együtt originális férfiak. El lehet olvasni (nem szégyen az), a sajtó dugig van velük.
Nem tudom, a nickedben a „mutter” szó mit jelent, de nem is érdekes, mert amit most mondok (jó tanácsként), nők is, férfiak is nyugodtan megszívlelhetik. Ha az ellenvéleményedet (valamely vitában) szerényebben, visszafogottabban vezeted elő, például nem a „botorság” minősítéssel nyitsz élből, akkor gyakorlatilag mondhatsz szinte bármit, nagyon nem égsz le az olvasóid előtt. Ha viszont durvulsz, egyébként azt is szabad, csak akkor nagyon-nagyon cáfolhatatlannak kell lenned! Különben akadhat, aki megkér rá az interneten: meséld már el, hogyan „szül” a „biológiai eltérés” Morvay Krisztinánál „eleve eltérő, csak a nőre jellemző gondolatokat”, hogyan szül kódolt antiszemitizmust például a hímnemű Vona Gábor ítéleteihez képest? Illetve milyen eltéréseket szült a biológia például Ancsel Éva és Karl Marx gondolkodásmódja között?
Konkrét kérdések ezek, lehet rájuk konkrétan válaszolni.
Ha pedig képes vagy konkrétan válaszolni, akkor akár durvulhatsz is (legföljebb néhányan fanyalognak majd, nem számít), ám ha nem vagy képes érdemben válaszolni, akkor bizony mosolyognak majd rajtad az emberek. Lehetsz nő, lehetsz férfi, nincs jelentősége.
