Keresés

Részletes keresés

cseik Creative Commons License 2024.03.25 0 1 2028

korábban említettem hogy a specrel hibás, pontosabban hibás logikai levezetése miatt nem alkalmas a valós fizikai jelenségekre is vonatkoztatni a benne leírtakat. hogy ne csak a levegőbe beszéljünk a relelem tudományos-áltudományos voltáról, nézzük meg magát az eredeti specrel elméleti levezetést. lehet h a hibák nem szúrnak szemet sokaknak, de biztos vagyok benne, h kis rávezetéssel mindenkinek egyértelműek lesznek.

én a magyar fordítást használom, akinek megvan az abból követheti, akinek nincs meg, annak max angol linket adhatok. https://www.physics.umd.edu/courses/Phys606/spring_2011/einstein_electrodynamics_of_moving_bodies.pdf

nem idézem be a teljeset csak a releváns részeket.

 

Hasonló más példák, továbbá azok a kudarcot vallott kísérletek, amelyekkel a Földnek a „fény-terjedés közegéhez” viszonyított mozgását akarták meghatározni, azt engedik sejteni, hogy a jelenségeknek nemcsak mechanikai, hanem elektrodinamikái szempontból sincsen olyan tulajdonságuk, amely az abszolút nyugalomnak megfelelne, úgyhogy minden olyan koordinátarendszerben, amelyben a mechanikai egyenletek érvényesek, ugyanazok az elektrodinamikai és optikai törvények érvényesek, ahogyan ez az elsőrendű mennyiségekre már be van bizonyítva. Ezt a sejtést (amelynek tartalmát a következőkben „relativitáselvnek” nevezzük majd) hipotézis rangjára emeljük, s ezen kívül bevezetjük még azt a hipotézist is - a két hipotézis csak látszólag összeegyeztethetetlen -, hogy a fény a légüres térben mindig meghatározott, a fényt kibocsátó test mozgásállapotától független V sebességgel terjed. Ez a két feltevés elegendő ahhoz, hogy a nyugalmi állapotban levő testekre érvényes Maxwell-féle elmélet alapulvételével egyszerű és ellentmondásoktól mentes elektrodinamikát kapjunk a mozgó testekre. A „fényéter” bevezetése olyan értelemben fölöslegesnek bizonyul, hogy az itt kifejtendő felfogás szerint sem különleges tulajdonságokkal felruházott „abszolút nyugvó ter”-et nem vezetünk be, sem pedig a légüres tér azon pontjaihoz, amelyekben elektromágneses jelenségek folynak le, nem rendelünk hozzá sebességvektort.

lényegében itt adja meg az elmélet két axiomáját:

1. minden olyan koordinátarendszerben, amelyben a mechanikai egyenletek érvényesek, ugyanazok az elektrodinamikai és optikai törvények érvényesek.

ez elfogadható a galilei féle relativitáselv alapján.

2. a fény a légüres térben mindig meghatározott, a fényt kibocsátó test mozgásállapotától független V sebességgel terjed.

itt már kicsit gondban vagyunk. ugyanis ez egy ALAP FELTÉTELEZÉS. tehát az elmélet nem alkalmas arra, hogy bizonyítsa a fény állandó sebességét. de ok, fogadjuk el egyenlőre, h igaz.

itt jön a második probléma. ugyanis nincs meghatározva, h mihez képest terjed a fény V sebességgel és mihez képest tekintjük mozgónak a fénykibocsájtó testet! A fényteret kizárja, pontosabban nem lényegesnek feltételezi, tehát ehhez nem mérhetünk sebességet. a rendszerünk az elmélet ezen pontján alul határozott. ismerve az elmélet többi részét, feltételezhetjük - ez is milyen gáz, egy elméletnél nekünk kell feltételezni a kiinduló feltételeket :( - hogy a referenciánk az a pont, amihez a test mozgását is viszonyítjuk, tehát szükségünk van egy Origóra, melynek helye nem meghatározott. tehát van egy O rendszerünk és egy M rendszerünk, amik egymáshoz képest V sebességgel mozognak. továbbá a meghatározás szerint bármely fény az O-hoz viszonyítva mozog mindig V sebességgel.

(01) ebből következik, hogy bármelyik rendszerből nézve

a) az M által kibocsájtott fény az M-hez képest az M-nek az O-hoz viszonyított sebességétől függő sebességgel halad.

b) az O-ból kibocsájtott fény mindig az O-hoz képest állandó sebességgel halad.

ez ellent mond a rendszerek egyen értékűségének elvével vagyis a galilei féle relativitás elvvel.

 

kb itt meg is állhatnánk és kimondhatnánk, hogy az elmélet invalid, hisz a két axiomája nemcsak látszólagosan, hanem valóságosan is ellent mond egymásnak. de azért menjünk tovább.

 

Legyen adva egy koordinátarendszer, amelyben a Newton-féle mechanikai egyenletek érvényesek. Ezt a koordinátarendszert a később bevezetendő koordinátarendszerektől való megkülönböztetés, s elképzeléseink pontosítása céljából „nyugvó rendszernek” nevezzük majd.

ezzel lényegében ő is bevezette az O rendszert. közben az álló rendszer kifejezéssel belecsempészte az elméletbe a két rendszer nem egyenértékűségét is.

 

majd az egyidejűségről a lényeg:

Ha egy anyagi pont mozgását le akarjuk írni, koordinátáit az idő függvényében adjuk meg. Figyelembe kell azonban venni, hogy ennek a matematikai leírásnak csak akkor van fizikai értelme, ha előzőleg tisztázzuk, mit értünk itt „időn”. Azt kell szem előtt tartanunk, hogy mindazok az ítéleteink, amelyekben az idő szerepet játszik, mindig egyidejű eseményekre,vonatkozó ítéletek.

Ha a tér egy A pontjában egy óra van, az A pontban tartózkodó megfigyelő az események időpontját az A pont közvetlen környezetében úgy határozhatja meg, hogy megkeresi az ezen eseményekkel egyidejű óramutatóállásokat. Ha a tér B pontjában is van egy óra - tegyük hozzá, hogy „pontosan ugyanolyan óra, mint az A pontban” -, az események időpontját a B pont közvetlen környezetében a B pontban tartózkodó megfigyelő szintén értékelheti. ...  hogy definíciószerűen megállapodunk abban, hogy az az „idő”, amelyre a fénynek szüksége van ahhoz, hogy az A pontból a B pontba jusson, egyenlő azzal az „idővel”, amelyre szüksége van ahhoz, hogy a B pontból az A pontba jusson. Tegyük fel ugyanis, hogy egy fénysugár az „A pontbeli” tA időpontban elindul A-ból B felé, onnan a „B pontbeli” tb időpontban A felé visszaverődik, s az „A pontbeli” t'A időpontban érkezik A-ba vissza. A két óra definíciószerűen szinkronban jár, ha érvényes :

tB - tA = t'A - tB.

ez így önmagában ok.

 

A tapasztalatnak megfelelően abban is megállapodunk, hogy az alábbi mennyiség:

2*AB / t'A-tA = V

egyetemes állandó (a fény sebessége légüres térben). Fontos dolog, hogy az időt nyugvó rendszerben nyugvó órák segítségével definiáltuk; az így definiált időt, mivel a nyugvó rendszerhez tartozik, a „nyugvó rendszer idejének” nevezzük.

az eddigiek alapján, mint feltételezés, ezt is elfogadhatjuk, mint az O (nyugvó) rendszerben való sebesség számítás.

 

Az alábbi fejtegetések a relativitáselven és a fénysebesség állandóságának elvén alapulnak. A két elvet az alábbiak szerint definiáljuk:

1. Azok a törvények, amelyek szerint a fizikai rendszerek állapota változik, függetlenek attól, hogy egymáshoz képest egyenes vonalú egyenletes mozgást végző két koordinátarendszer közül az állapotváltozásokat melyikre vonatkoztatjuk.

2. A „nyugvó” koordinátarendszerben minden fénysugár meghatározott V sebességgel mozog, függetlenül attól, hogy a fénysugarat nyugvó vagy mozgó test bocsátja-e ki. Erre a sebességre érvényes:

sebesség = fény által megtett út / időtartam

ahol az „időtartam” kifejezés az 1. szakaszban kifejtett definíció szerint értelmezendő.

(02) ezek viszont már nem igazak. mindkét meghatározást önkényesen átfogalmazta úgy, hogy azzal teljesen megváltoztatta a jelentésüket.

1. egy rendszerben a változásnak van egy függvénye (fO), törvényszerűsége. ezekre mondja a galilei féle relativitáselv, hogy minden rendszerre egyforma vagyis ugyanazon fO függvénnyel írhatóak le. a két egymáshoz képest mozgó rendszernek is van egy állapotfüggvénye (fv) ami leírja a mozgást. Ha az A rendszerbeli változást akarjuk az 1. megfogalmazása szerint a B rendszerre vonatkoztatni akkor a függvényünk fO*fv ami nem egyenlő fO-val vagyis nem mindegy, hogy az állapotváltozást melyikre vonatkoztatjuk.

továbbá itt vitte félre a galilei féle relativitáselv vonatkoztatási alapját. ugyanis az két KÜLÖNBÖZŐ rendszerben lefolyó változásokról ír, vagyis hogy mind az egyenletes sebességgel haladó vonaton, mind a sínek mellet ugyan olyan törvényszerűségeket kell feltételeznünk. az 1. pontban viszont azt fogalmazza meg, hogy egy AZONOS jelenséget azonos módon kell figyelembe venni különböző nézőpontokból, vagyis a mozgó vonaton történő fizikai változást ugyan azon törvényszerűségek alapján lehet leírni mind a vonatról, mind a sínek mellől nézve. ez meg nem igaz.

2. a (01) részben levezettük, hogy a fény sebessége nem független attól, hogy az álló test (O rendszer) vagy a mozgó test (M rendszer) bocsájtja ki.

tehát ez a két kijelentésnek nincs alapja és ellent mondanak az eddigieknek!

 

folyt....

 

destrukt Creative Commons License 2024.03.25 0 1 2027

"Azóta már többször és sokkal pontosabb eszközökkel utána mértek és az einsteini jóslat lett igazolva."

És akkor a csalás már megbocsátható? 

Hát nem, a csalás az csalás marad. 

Egyébként az sem igaz, hogy azóta igazolva lett. 

 

 

"Mellesleg a fénysebesség állandóságát a Maxwell féle elektrodinamikából is le lehetett vezetni..."

 

Ez szerintem abszolút nem igaz, de ha hiba nélkül levezeted nekem, akkor elhiszem. 

Most kiderül, hogy tudsz-e valamit, vagy csak a levegőbe beszélsz. 

Lássuk a levezetést!

Előzmény: Mungo (2015)
destrukt Creative Commons License 2024.03.25 0 1 2026

Teljesen egyetértek veled.

 

"mindig is voltak, vannak es lesznek olyan emberek, akiket csak a siker es az ezzel jaro hatalom, elismeres, pozicio, penz stb. kinek mi, szamit, fuggetlenul a megszerzes es megtartas modjatol. ez alol a tudomany kepviseloi sem kivetelek, hisz ok is eredendoen csak emberek."

 

Így jelenik meg az egyéni érdek a tudományban (is).

 

"az ilyen tipusu emberek kozul, aki mar elerte amit akart, azt foggal korommel vedi, fuggetlenul attol h az, ami a sikerhez jutatta elavult vagy sem. azt meg foleg nem fogja elismerni, h ami oda juttatta az soha nem volt igaz, mert ezzel sajat inkompetenciajat bizonyitana, ami a siker elvesztesehez vezetne. 

 

Nagyon igaz. 

 

"a specrel tele van logikai bukfencekkel, amiknek kibogozasa, h mi mibol is kovetkezik valojaban es a kinyilatkoztatasai egyaltalan lehetsegesek e, meg igen inteligens embereknek is komoly odafigyelest igenyel. ha masban nem is, de a kodositesben zsenialis volt einstein..."

 

Később a saját könyvét is "közérthetetlennek" nyilvánította Einstein. 

 

"a specrel ill azzal kapcsolatban einstein megfogalmazott, a publikum szamara uj, valojaban a meglevo elmeletekbol, elso sorban maxwell elektrodinamikajabol, szuksegszeruen kovetkezo jelensegeket."

 

Ez egy kis kiigazításra szorul. Maxwell elektrodinamikájában van fényközeg, Einstein elméletében már nincs, ami nagy hibája Einstein elméletének, ezt később saját maga is belátta. 

Maxwell elméletében nem létezik a fénysebességnek az a fajta állandósága, amely Einstein elméletének az alapfeltevése. Maxwellnél a különböző sebességű rendszerekben a fénysebesség is különbözik. Einstein pedig arra építette a saját elméletét, hogy minden rendszerben azonos a fénysebesség. Ezt az azonosságot semmiféle kísérlet nem igazolja, és nem is következik Maxwell elméletéből.  

Tehát Einstein nem továbbfejlesztette Maxwell elméletét, hanem hanem kiforgatta, és egy sokkal rosszabbat alkotott helyette. 

 

 

 

 

 

 

 

néhány apró kiigazítássom lenne csak. 

Előzmény: cseik (2014)
Nick & Nick Creative Commons License 2024.03.25 -1 0 2025

Hát a videó alapján eltűnik a fény, aztán egy kicsit arrébb előbukkan.

Ha nem kamu a videó akkor ez térugrásnak nevezhető.

 

A kvantum összefonódás is egy érdekes dolog, ha igaz.

 

 

Előzmény: destrukt (2019)
destrukt Creative Commons License 2024.03.25 0 0 2024

"ami a fennálló rendszert alapjaiban! veszélyeztetné,
akkor az a hozzászólás azonnal! 'eltűnne'..."

 

Lehet, hogy innen eltűnne, de sok helyről nehéz eltüntetni. 

Előzmény: drx65 (2023)
drx65 Creative Commons License 2024.03.25 0 0 2023

Te elméleti változásokról írsz, én meg gyakorlatiakról...
És az elmélet nem nagyon érdekli 'ezeket', hisz' láthatod,
hogy 'szabadon' 'pofázhatunk' itt a fórumon,
a rel.elm-et kritizálva, de ha egy olyan,
könnyen megvalósítható gyakorlati leírás jelenne meg itt,
ami a fennálló rendszert alapjaiban! veszélyeztetné,
akkor az a hozzászólás azonnal! 'eltűnne'...
;-(

 

(vagyis a 'kutyát' hagyják 'ugatni', de ha már 'harap' is,
akkor azt kíméletlenül kiirtják... ! és ugye, ameddig
a 'kutya' -csak- ugat, addig a 'karaván halad'...
'ki van ez találva'... !)
;-(

Előzmény: cseik (2022)
cseik Creative Commons License 2024.03.25 0 1 2022

igen, az emberi gyarlosag ez a hatterhatalom. penz, statusz, katedra, hatalom, onbecsules stb. kinek kinek mi a fontos.

 

 

igen, a kaoszba ez is beletartozik.

a relelm alappillere a mai tudomanynak, mivel csak erre alapozva lehet elmeletben bizonyitani h a fenysebesseg allando, eter nem letezik es energia csak a szubatomi reszecskek mozgasi energiajabol szarmazhat. ami azert is ironikus, mivel ezek eredetileg annak alapfeltevesei, vagyis az alapfeltevesbil levezetett elmelettel bizonyithato csak az alapfelteves helyessege. ha pedig ezt a harmat, de akar csak egyet is etvenytelenitenenk, teljesen mas elmeletek kellenenek szinte mindenre. de amig a relelm valid, addig arra hivatkozassal lehet ervenyben tartani ezeket az elkepzeleseket.

Előzmény: drx65 (2021)
drx65 Creative Commons License 2024.03.25 0 0 2021

"ez sokkal kevesbe volt eroszakos mint a kommunista tudomanyferdites.
 sot igazandibol nem is volt ferdites,
 ellentetben a kommunista vagy fasiszta rakenyszeritessel,
 teljesen szabad volt a tudomany,
 a fo ok az emberi gyarlosag volt, az egyeni erdekek.
 az emelt ki celebfigurakat akar teljesen erdemtelenul."

 

Ha 'Nascimendo'-t mindig csak a kispadon 'ültetik',
és soha! nem engedik be 'a pályára', akkor
soha sem fog kiderülni hogy van jobb
('klasszisokkal' jobb!) mint akik 'a pályán' 'szaladgálnak',
mert ha beengednék a pályára, akkor azonnal kiderülne,
hogy Ő nem csak 'egy a sok közül', hanem Ő - Pelé... !
;-)

 

Ilyen 'félretétel' a fociban nem fordulhat elő,
mert a csapat vezetésnek a legfontosabb
a minél jobb eredmények elérése, de
ha a 'méjnsztrím' tudományban azt tapasztaljuk,
hogy évtizedek óta tilos! 'megkérdőjelezni'
a rel.elm. 'khónzisztenciáját' (annak aki
'vinni akarja valamire' a hiv. tud. 'berkein' belül..),
akkor ott valami egész más, (háttér) érdeket kell keresnünk...
;-(

 


"es a relelmet nem fogjak kikukazni,
 megha kevesen esetleg mar biztosra is tudjak h rossz elmelet addig,
 amig nem lesz egy olyan elmelet, ami helyere lephet.
 es ez sem a hatterhatalmak askalodasa hanem egyszeru pragmatikum,
 mivel a fizika szetesne ha kiderulne h a relelm hibas.
 mivel szinte minden az allando fenysebessegre van felfuzve,
 annak megdolese eseten szinte minden elv es elmelet semmisse
 de legalabb is pillanatnyilag ertekelhetetlenhe valni.
 kaosz lenne urra a teljes tudomanyon."

 

Szerintem tévedsz !
Nem lenne "kaosz", mert a rel.elm. valójában 'nem sok vizet zavar',
minden menne tovább mint eddig (persze lenne egy kis 'média felhajtás'),
de az igazi kockázat a 'tudomány irányítók' számára, hogy egy valóban
'életszagú' alap-struktúra-leírás -mint. pl. a tied is kedves cseik-
olyan forradalmi változásokat hozna el a megvalósítható! technikai eszközök
terén, hogy az alapvetően 'borítaná fel' a fennálló status quo-t...
;-/

 

(szrt sem érnének az eddigi 'szuper' fegyver rendszerek,
és az erre alapuló elnyomási/kizsákmányolási rendszer...
'új leosztás' jönne létre, amiben a mai 'elsődleges haszonélvezők'
már nem valószínű, hogy meg tudnák tartani jelenlegi 'pozíciójukat'...
ezért tartják fenn azt a rendszert, amit úgy mondanak, hogy
"a tudomány, a politika szolgálóleánya"... finoman fogalmazva..
pontosabban: "a tudomány, a háttérhatalom prostituáltja"...)
;-(

Előzmény: cseik (2017)
drx65 Creative Commons License 2024.03.25 0 1 2020

"a kísérletet, amelyben egy lézernyaláb áthalad egy műanyag üvegen,
 több százszor kellett megismételniük,
 majd a számtalan kép egyesítésével hozták létre az alább látható videót."


Vagyis a sok egyforma 'kísérlet'-ből, 'össze-ollózták' azokat a részeket
amelyek a 'méjnsztrím' pre-khóncepciónak megfelelnek,

és ezt 'tálalják' úgy mint valamiféle 'bizonyítékot'...


Háát... mit mondjak...?!
'Beleillik' a mai, (háttér-hatalom által elvárt..!)
tudomány filozófiai/gyakorlati 'trend'-be...
;-/

Előzmény: Nick & Nick (2018)
destrukt Creative Commons License 2024.03.25 0 0 2019

Mi az a térugrás szerinted?

Előzmény: Nick & Nick (2018)
Nick & Nick Creative Commons License 2024.03.24 -1 0 2018

A videó az érdekes, olyan mintha a fény térugrásokat

végezne.

https://24.hu/tech/2011/12/13/lefenykepeztek-a-fenysebesseget/

Mungo Creative Commons License 2024.03.24 0 2 2016

...a hirtelen publicitas miatt pedig ugy tunhetett, mintha ezek einsteintol eredo, uj felfedezesek lennenek.

A Planck féle feketest sugárzás leírásánál az elemi oszcillátorokra alkalmazott E=h*nü zseniális feltevés volt, de nem jutott el a foton feltételezéséig. Mint ahogy az éterhívők sem a E=mc2 felismeréséhez. Pedig a kvantummechanika, hullámmechanika ezekkel a fogalmakkal alakított ki új tudományterületet.

Amit a "pozitív diszkriminációról" írsz, az egyszerű rasszista megközelítés. Egy elmélet vagy jó és használható, vagy kikukázzák akárki is volt a szerző.
(Liszenko mahaságai sem lettek időtállók, Jánossy hülyeségeit elég sokáig nyomatták nálunk, de ma már sehol sincsen. Pedig a pedigréjük jó volt...Csak ugye ma már tudjuk, hogy ideológiai alapon nem lehet természettudományt csinálni.)

Előzmény: cseik (2014)
Mungo Creative Commons License 2024.03.24 -1 1 2015

Mivel azonban igen törekvő ember volt, rájött, hogy ebből nem fog tudni hírnevet szerezni. Így addig csűrte-csavarta a mérési eredményeket (gyakorlatilag meghamisította), hogy az a látszat keletkezzen, hogy Einstein elméletét igazolja a mérés.

Azonban az ellenőrző mérést, amellyel össze kellett volna vetni az ő mérését, csak fél év múlva lehetett elvégezni. De Eddington félt, hogy addigra kihűl a pite, és hamarabb összecsődítette az újságírókat, és bejelentette, hogy Einstein elmélete beigazolódott. Pedig sem valós mérés nem volt, sem a fél év múlva esedékes összehasonlító felvételek nem álltak még rendelkezésre.

Azóta már többször és sokkal pontosabb eszközökkel utána mértek és az einsteini jóslat lett igazolva. Másrészt nagyon nem akarták elfogadni az új elméletet, még ma is tesztelgetik, de eddig nem tudtak fogást venni rajta. Maga Anton Lorentz is elismerte az éter elmélet tarthatatlanságát.
Másrészt Eddington-nak semmiféle hatalma, befolyása nem volt a fizikusok véleményére. Ha Einstein elméletében a legkisebb hibát is felfedezték volna, azt azonnal világgá kürtölték volna.
Szóval eddig nem tudtál felhozni olyan érvet, ami igazolná, hogy egy hibás elméletet ráerőszakoltak volna a fizikus társadalomra. (Mert ilyet még rövidtávon sem lehet csinálni, nem hogy száz évig.)
Mellesleg a fénysebesség állandóságát a Maxwell féle elektrodinamikából is le lehetett vezetni, csak nem hitték el, mert akkoriban makacsul ragaszkodtak az éter, meg az abszolút nyugvó rendszer létezéséhez.
Egyelőre nincs jobb, használhatóbb elmélet a relativitáselméletnél, pedig tudjuk, hogy nem ez a végső elmélet, de momentán nincs olyan zseni aki megalkotna egy jobb elméletet, pedig sokan és keményen dolgoznak az ügyön.

Előzmény: destrukt (2012)
destrukt Creative Commons License 2024.03.24 0 1 2013

Butaságot kérdezel. 

Már mondtam, hogy az idő fogalmát azért találták ki, hogy megkönnyítse a beszédet. 

Előzmény: őszszakál (2010)
Mungo Creative Commons License 2024.03.24 -1 2 2011

 A régi fizikusok éberen őrködnek a fényközeg sírjánál, nehogy feltámadjon, mert akkor a relativitáselméletnek vége lesz. Volt már több feltámasztási kísérlet több is, de a relativisták együttes erővel lökték vissza a sírba. A fényközeg visszatérése ugyanis lenullázná a "modern" fizikát. 

 

Kinek állt szerinted érdekében, a relativitás elmélet elfogadtatása?
Ki kényszerítette a fizikustársadalomban a relativitás elmélet alkalmazását?
Miféle hatalom állt Einstein mögött, akik rákényszeríthették a fizikusokra Einstein elméletét?
Ha nem lenne az elmélet jó, szerinted miért nem teszi ezt szóvá egyetlen épeszű fizikus sem?

Ezekre a kérdésekre azért illene valami értelmezhető választ is adni. Nem gondolod?

Előzmény: destrukt (2009)
őszszakál Creative Commons License 2024.03.24 0 1 2010

"Csak idő kérdése a visszatérése."

 

Melyik időé? A kitalált nemlétezőé, vagy a valós létezőé?  

Előzmény: destrukt (2009)
destrukt Creative Commons License 2024.03.23 -1 1 2009

A régi fizikusok éberen őrködnek a fényközeg sírjánál, nehogy feltámadjon, mert akkor a relativitáselméletnek vége lesz. Volt már több feltámasztási kísérlet több is, de a relativisták együttes erővel lökték vissza a sírba. A fényközeg visszatérése ugyanis lenullázná a "modern" fizikát. 

 

De szerencsére már sokan vannak, akik tudják, hogy a fényközeg csak tetszhalott. Csak idő kérdése a visszatérése.  

Construkt Creative Commons License 2024.03.23 0 1 2008

Te viszont örökre elmammogsz már itt az ábrándjaid ködében.

 

Néha boszorkányszombatot játszol, meglóbálsz pár poros múmiát, s iderikkantod a bálványaid dühös kiszólásait. De ez a szellemvilág rég kihalt, nem jön vissza már a temetőből. Semmiféle éterével, abszolút mozdulatlanságával, semmiféle Michelson az "őrült szeszélyével", a "korunk szégyenével", semmiféle Tesla az "ingyen-energiájával", semmiféle  Lénárd az "árja fizikájával", semmiféle Jánossy a maga "materialista interpretációival".

Előzmény: destrukt (2005)
destrukt Creative Commons License 2024.03.23 -1 1 2007

Ez az a tipikus eset, amikor a valóságot akarják hozzáigazítani egy hibás elmélethez. 

Előzmény: cseik (2006)
cseik Creative Commons License 2024.03.23 -1 1 2006

igen, te mondtad. idezem

 

'Na, ezeket például nem kapják meg. Mert mi a frásznak?

Szimplán a földfelszíni pontos időt kapják, hogy arra korrigálják az időközben lassan elmászó saját órájukat.'

 

 

igen, tudom mit linkeltem. pont ezert irtam az elott azt, h a muholdak pontos beallitasi metodikaja nem publikus. viszont ebben benne vannak a modosito tetelek. az meg univerzalis.

 

 

a gps mukodese azon az elmeleten alapul amit irsz. de a gyakorlat kicsit mas. az altalad leirt erzio akkor mukodne - vagyis h a vevo a sajat idejehez hasonlitja a bejovo jel idobelyeget pikosec pontossaggal  - ha a vevok picosec pontossaggal mukodnenek. de a 30$ satnavban, de meg a 400$ban sincs ilyen pontos ora. vagyis hiaba gorcsolnenek a muholdnal a pontossaggal, ha a vevore rasut a nap es felmelegszik, a jobb alkatreszeknel is eltolodik az ido akar ezredmasodpercekkel is. tehat a gyakorlatban nem csak az idot, hanem a muhold helyet, a kornyezeti parameterekbol szamolt modosito ertekeket es a muhold sajat oraeltolodasat is kuldi. aztan a vevo pontossagi kriteriumai szerint hasznalja fel az adatokat. a pontosabb katonaiak minden muholdra kiszamoljak a pontos tavolsagot, a polgariak pedik a muholdak ertekeit egymassal hasonlitja ossze.

 

 

na itt vagy nagy tevedesben. az h a relelm megjosolt egy fajta valtozast, az nem jelenti az elmelet helyesseget. azt csak akkor mondhatnank, ha lenne olyan szamszeru eredmenyunk ami igazolja es nem lenne olyan ami cafolja. a valosagban pont az ellenkezoje az igaz. nincs olyan kiserlet ami szamszeruen igazolna. te sem tudsz mutatni ilyet, meg senki mas seml viszont ha csak az mm es a reptetett atomorak kiserletet nezzuk, mindketto azt bizonyitja, h azonos sebessegnel is van a fenysebessegek kozott kulonbseg, a fold vilagurben valo mozgasaval osszefuggo modon.

 

peldaval:

a valosag mondjuk kiad egy x^2 fuggvenyt, a relelm pedig feltetelez mondjukg egy egyenes fuggvenyt.

a valosag fuggvenye melle mindig szerkesztheto egy x*a + b fuggveny, ami mint erintoje, szuk ertektartomanyban jo kozelitessel hasonlo. nevezzuk el az 'a'-t es 'b'-t valamilyen allandonak pl. kozmikus, gravitacios, plank stb, ami korulmeny kivul esik az ertektartomanyunkbol arra mondjuk h meresi hiba vagy talaljunk ki sotet anyagot vagy kvantumjelenseget es maris igazoltnak latszik az elmelet. pedig dehogy....

 

 

 

 

 

Előzmény: Elminster Aumar (2000)
destrukt Creative Commons License 2024.03.23 0 1 2005

A relativizmus híveinek egyre gyorsabban telik az idő. Már nem sok van hátra. 

Construkt Creative Commons License 2024.03.23 0 1 2004

Öt éve te ücsörögsz itt szégyenszemre a döglött lovadon. A szuperfizikád, meg a könyved halott ábrándjain. Mást se csinálsz, mint a régi hazugságaidat próbálod levakarni, újabb hazugságokkal.

 

Előzmény: destrukt (2003)
destrukt Creative Commons License 2024.03.23 0 1 2003

Az idő a valóságban nem létezik. Ez csak fogalom, amelyet a gondolkodás és beszéd megkönnyítése érdekében alkotott az ember. Tehát nincsenek fizikai tulajdonságai, nincs sebessége sem, így lelassulni sem tud.

 

Aki ezt nem képes felfogni, az ücsöröghet tovább a döglött lovon. 

Construkt Creative Commons License 2024.03.23 0 0 2002

Nem tud másként telni?

Ne mondd!

Egy fogalom?

Az miért csak egyféleképp tud telni?

Előzmény: destrukt (2001)
destrukt Creative Commons License 2024.03.23 0 1 2001

"Viszont fent a műholdpályán NEM ÚGY TELIK AZ IDŐ..."

 

 

Le kellene már szállnod erről a döglött lóról. 

Az idő csak egy fogalom. Nem tud másképpen telni. 

Előzmény: Elminster Aumar (2000)
Elminster Aumar Creative Commons License 2024.03.23 -1 0 2000

"https://www.gps.gov/technical/icwg/

ebben sehol nincs idodilatacio, viszont vannak meteorologiai, ionoszferikus, palyaelteresi stb szamitasok es az atlagolt modosito ertekek."

 

Azért, nagyonokos barátom, mert sikerült megtalálnod az amcsi GPS rendszer "terméktámogatás" weboldalát. Tudod, ez az a hely, ahol a felhasználók számára információkat adnak, esetünkben arról, hogy milyen jeleket használ a rendszer és abból hogyan lehet koordinátákat számolni. Amit találtál az a földi vevők gyártásával és programozásával foglalkozó cégeknek készült és nem a rendszer fenntartóinak belső technikai dokumentációja.

 

 

"mert kozel nem csak az idot kuldi meg az l1 polgari sem, a katonai meg foleg nem."

 

Mondta ezt valaki???????

Viszont a vevő és a műhold távolságának a meghatározásához precízen pontosan kell egyutas fényterjedést mérni. Annak meg az a lényege, hogy az induló és az érkező helyen is pontosan ugyanúgy mérjék szinkronban az időt, és a beérkező jel időbélyege alapján a vevő kiszámolhassa a távolságot. Viszont fent a műholdpályán NEM ÚGY TELIK AZ IDŐ, ahogy lent a földfelszínen, és az a pár pikomásodperces eltérés már a GPS esetében számít, azaz korrigálni kell.

És miért nem úgy telik az idő odafent, mint idelent? Hát bizony azért, mert Einsteinnek igaza volt. A relativitáselméletek matematikailag helyes leírásai a valóságunk működésének. Na, lehet a hátatokon pörögni és hisztizni...

 

Előzmény: cseik (1997)
cseik Creative Commons License 2024.03.23 0 1 1999

de kimertek a vilagurben, csak nem publikus. mint az sem, hogy biztos vagyok benne h mas is megcsinalta iszugyi ejtokiserletet de azokbol sincs publikus.

 

egyebkent nem ertem h mi ertelme vakon ragaszkodni ahhoz h bizonyitott a relelm. azt az egy velemeny tudom korrektnek elfogadni, h 'amig nincs jobb hasznaljuk ezt, mert nekunk megfelelo pontossagu eredmenyeket ad'.  de h meg tenyeket is ferditeni - tudatosan v tevedesbol - azt nem.

Előzmény: destrukt (1994)
cseik Creative Commons License 2024.03.23 0 1 1998

visszaterve a konkretumokhoz: melyik az a kiserlet amelyik kimerte a mozgo rendszerek elektrodinamikajat szamszeruen?

Előzmény: Elminster Aumar (1996)
cseik Creative Commons License 2024.03.23 0 0 1997

a neten relativisztikus faktor csak elmeleti levezetesekben van. a tenyleges muszaki reszt itt atbongeszheted 

https://www.gps.gov/technical/icwg/

ebben sehol nincs idodilatacio, viszont vannak meteorologiai, ionoszferikus, palyaelteresi stb szamitasok es az atlagolt modosito ertekek.

h milyen adatokat kuld le a muhold es azokbol hogy szamol a keszulek. mert kozel nem csak az idot kuldi meg az l1 polgari sem, a katonai meg foleg nem.

 

itt nem uj fizikarol van szo, hanem a valosagrol. arrol meg a leirasod alapjan halvany lila gozod nincs. legalabbis a gps mukodesevel kapcsolatban.

Előzmény: Elminster Aumar (1996)
Elminster Aumar Creative Commons License 2024.03.22 0 0 1996

"nem publikus a gpsek beallitasi metodikaja,"

 

De, az.

A neten is megtalálható.

 

Azzal nem csinálsz "új fizikát", hogy a tényeket elhazudod. Azzal csak magadat járatod le, és egy áltudományos kókler képe alakul ki rólad.

Előzmény: cseik (1993)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!