2009. június 10. 00:00 | Utolsó módosítás:2009. június 10. 20:02
Sok jó ismerősöm megrökönyödésére véleményem szerint a magyarok bölcsen választottak, és nemhogy katasztrófa nem várható, de június 7-én kezdődött a szebb jövő Magyarországon.
Aki ennek alapján úgy véli, hogy a Jobbikra adtam a szavazatom, téved. A szavazatomat olyan pártra adtam, stratégiai megfontolásokból, amelyik be sem jutott az Európai Parlamentbe (EP), de ezzel én tökéletesen elégedett vagyok. Kicsit jobban aggódnék, ha a szóban forgó párt már most átvitte volna az 5 százalékos küszöböt.
Az EP-választásnak (nem is csak Magyarországon, de szerte Európában, a legtöbb tagállamban ugyanis tendenciájukban a miénkhez hasonló eredmények születtek) több értelmezése lehetséges. Aki az én értelmezésemet osztja, annak van oka optimizmusra. Aki azonban egy másik értelmezést tart helyesnek, az joggal pesszimista. A kétféle értelmezés, amelyek között választhatunk, a következő: 1. a választás a gazdasági válság hatását tükrözi, és általában a demokratikus berendezkedéssel és a szabadversenyes kapitalizmussal szemben megnövekedett szkepszis, sőt ellenérzés fejeződik ki benne. Ezen értelmezés szerint 1930–1934 a legközelebbi történelmi párhuzam, tehát minden okunk megvan a maximális pesszimizmusra. A 2. számú értelmezés szerint a választás az uralkodó gazdasági és politikai elitek cinizmusával, korrupciós botrányaival, gátlástalan mohóságával, amoralitásával, üres csatározásaival és érzéketlen szentbeszédeivel való elégedetlenséget tükrözi. Én magam ezt az értelmezést osztom.
A 2. számú álláspont szerint nem 1930–1934 a megfelelő történelmi párhuzam, hanem inkább a múlt század fordulója, illetve nemzetenként az az időszak, amikor a korrupt politikai gépezetek elleni lázadásként a protestszavazatok aránya (például parlamenten kívüli erők vagy új arcok támogatása) jelentősen megnőtt. Eszerint a választók most figyelmeztető jelet küldtek a gazdasági és a politikai elitnek (a szavazástól való tartózkodás szintén ilyen figyelmeztetésként értékelhető). Ha a 2. számú álláspont jobban kifejezi a többség összetett érzelmei és gondolatai mögötti történelmi súlyú vektort, akkor a demokrácia iránti szkepszis és a kapitalizmusból való kiábrándulás valójában nem fenyeget – kivéve, ha az uralkodó elitek nem hajlandók meghallani a figyelmeztetést.
Az én jóslatom tehát a mi kis országunkat illetően a következő. A Jobbik az establishment részévé válik, szép magas fizetést húz majd Morvai Krisztina, Vona Gábor és Balczó Zoltán, és ez egyszersmind a Jobbik kényszerű megszelídülésének kezdete is. Fogja Morvai kockáztatni újonnan megszerzett jó kis állását rasszista kitörésekkel? Dehogy fogja! Nem egy Hitler-párt, hanem egy Haider-párt történetének következő fejezetét látjuk majd.
A Fidesz kénytelen lenyelni a békát, hogy van tőle jobbra is élet. Ez – számomra optimális esetben – arra készteti a stratégáit, hogy középre nyissanak. Nem dőlt ugyan még el ez a játszma, de most először van rá esély, hogy a középjobb vezető ereje Magyarországon európai jellegű kereszténydemokrata párttá váljék (a minta a CDU lehet). Az MDF megtalálta a maga közönségét, és viheti tovább a neoliberális, kapitalizmuspárti logikát, ami sehol a világon nem hoz ugyan többet 5-10 százaléknál, de annyira biztonsággal számíthat, így koalíciós tényezővé nőheti ki magát (nem a következő ciklusban, de az azután következőben). Az SZDSZ megkapta megérdemelt büntetését, és ez feltehetőleg arra készteti, hogy felülvizsgálja a stratégiáját, pontosabban, valamilyen stratégiával álljon elő. Az LMP megmutatta, hogy parlamentképes erővé tud nőni, ami potenciálisan azzal a Magyarország jövője szempontjából kulcsfontosságú eredménnyel jár, hogy a képzettebb és európaibb (vagyis nemzetközileg is piacképes) fiatalok nem menekülnek el mind egy szálig az országból, és van remény arra, hogy jobb minőségű elitre teszünk szert.
Az MSZP nagy vesztes, de nem számíthatott jobbra. Egy ellenzékben eltöltött ciklus viszont alkalmat ad rá, hogy modern baloldali pártként szervezze újra magát, miután kiderült, hogy a „bal” és a „jobb” mégiscsak jelent valamit, és nem lehetséges baloldali szavazókkal neoliberális gazdaságpolitikát csinálni.
Hát nem ez a legjobb, ami történhet? Mondjanak jobbat!
a politikai elit hatalmas pofont kapott, amit megérdemeltek.
Ha a pofon "megérdemelt", akkor nem is kell felette siránkozni, még csak észrevételezni sem illik. Hiszen megérdemelt, ergo ha nem csattan el, akkor a meg nem pofozott arc tulajdonosa joggal követelhetné jussát, amiért megküzdött, amit kiérdemelt, erre sehol semmi, disznóság, követelem a pofonomat!
A Svejkben olvashatjuk, hogy egyszer egy újonc elkezdte kioktatni a szakaszparancsnokát, és ez a katonákat borzasztóan feszélyezte és kíváncsian várták, hogy mi jön ki ebből, mire a hadnagy felpofozta a katonát, a többiek pedig úgy érezték, hogy a helyzet meg van mentve. (A történet a Nap és a Hold tömegvonzása közti különbségeken alapul.)
Pofon amúgy is sokféle van, miként azt a világirodalomból és a filmművészetből is tudhatjuk, és pofonológiai vizsgálataink arra a felismerésre vezethetnek bennünket, hogy nem minden pofon rossz és nem is minden pofon, ami annak látszik. (Karinthy megpofozott férje például kifejezetten jól járt vele.)
Aztán, ismerjük az atyai pofon fogalmát. Ennek az élet egy adott pillanatában el kell csattania ahhoz, hogy a gyermek - válaszúthoz érkezvén - a helyesre lépjen, illetve a rosszról térjen le. Hasonló funkciója volt a makarenkói pofonnak is.
A politikában is létezik ez az atyai, kissé megbocsátó, de azért határozottan helyreutasító-hazazavaró pofon: az, amit Orbán viktor beígért a Magyar Gárdának, szellemi-politikai idolja és előképe (Horthy Miklós őfőméltósága) nyomdokain haladva. Ez némiképp rokon a csendőrpofonnal, amely általában minden ok nélkül csattant el: megjelent a kakastollas járőr a környéken, találomra kiemeltek valakit a tömegből és megpofozták, hogy mindenki tudja mihez tartani magát, majd elengedték békével.
A pofonhoz való hozzáállásunkat a zsidó-keresztény kultúrában maga Jézus határozta meg, aki pofon esetére a másik orca odatartását ösztönözte. Ez a felszólítás is arra enged következtetni, hogy a jókor érkező pofon valósággal megtisztít, megkönnyebbülést hoz, segít a helyzet áttekintésében és végül direkt jólesik. Jézushoz hasonlóan erős hangsúllyal fogalmazza meg ugyanezt Rejtő Jenő Hallgatag Drugicsa, aki világossá teszi mindenkinek, hogy pofont csak szerelmetes létrája (Melanie) becsmérlése esetén osztogat, és ezt be is tartja.
Az eltévedt pofont nem az kapja, akinek szánták. Ez igen gyakori tévedés, de következményei alkalmasint igen kellemetlenek lehetnek, ezért is érdemes a nagy tömegben alkalmazott testi erőszak mellőzése.
Végezetül, ha már a politikai pofon volt a kezdőpont, érdemes elolvasni egy pofonológiai főtekintély erre vonatkozó sorait:
Szép Ernő: A pofon
A választáshoz Budapesten - régi szabály ez, bizonyisten - egyenesen, vagy visszájárul egy-két pofon is hozzájárul.
Az eredmény a választáson bizonytalan, kéremaláson: a pesti választásokon egy bizonyos csak: a pofon.
A választópolgár zsivány, a voksért bankjegyet kíván: eladja a szavazatát, de pofont elvből ingyen ád.
A fővárosban a pofon a szavazással oly rokon, és bárki kapja, s bárki adja, ez a választásnak zamatja.
A szín, az illat benne ez, mely zord küzdelmet fűszerez, mely muzsikát vegyít a kába szavazás vásári zajába.
És választásról választásra nő a pofon vonzó varázsa, s mindinkább tekintély lesz ő, mint alkotmányos tényező.
Mindegy nekem, ki a jelölt, ki győz, s pénzt hasztalan ki költ: a pofon az, amelyet várok, melyért honfiszívem sóvárog.
Ez alkalommal mégis féltem, hogy elmarad gyönyörűségem: ó azt hittem, hogy a pofon most mind nyaral Siófokon.
Az öröm most kétszeres, hogy mégis volt egy nyakleves, adta ezt egy bizalmi férfi, aki a bizalmat így érti.
Bizalmi férfi, odafönt a jó Isten megáldja önt, amért másnak pofont, nagyot, nekem pedig témát adott.
A magyarok bölcsen választottak, és nemhogy katasztrófa nem várható, de június 7-én kezdődött a szebb jövő Magyarországon – írja Babarczy Eszter a HVG véleményrovatában.
A kultúrtörténész szerint a választás eredményének egyik értelmezése, hogy a gazdasági válság hatását tükrözi, és általában a demokratikus berendezkedéssel és a szabadversenyes kapitalizmussal szemben megnövekedett szkepszis, sőt ellenérzés fejeződik ki benne. Babarcy azonban – mint írja - inkább azt a véleményt osztja, hogy a választás az uralkodó gazdasági és politikai elitek cinizmusával, korrupciós botrányaival, gátlástalan mohóságával, amoralitásával való elégedetlenséget tükrözi.
A szerző úgy véli, a Jobbikban nem egy Hitler-párt, hanem egy Haider-párt történetének következő fejezetét látjuk majd, és most először van rá esély, hogy a középjobb vezető ereje Magyarországon európai jellegű kereszténydemokrata párttá váljék.
Az MDF megtalálta a maga közönségét, és viheti tovább a neoliberális, kapitalizmuspárti logikát, ami sehol a világon nem hoz ugyan többet 5-10 százaléknál, az SZDSZ pedig megkapta megérdemelt büntetését. Az MSZP nagy vesztes, de nem számíthatott jobbra. Egy ellenzékben eltöltött ciklus viszont alkalmat ad rá, hogy modern baloldali pártként szervezze újra magát.
Hogy jönnek ezek a "tartalékok" ahhoz, hogy a Jobbiknak ma még 100%-os részvétel mellett is megvan az 5%-a még akkor is, ha a most nem szavazott 60%-ban már egyetlen jobbant sincs?! Legfeljebb nem 15%-kal jut be a Jobbik, hanem 8-10-12-vel, sag' schon.
De egyébként elnézve a bűnügyi rovatok híreit, sajna a Jobbiknak is "hatalmas tartalékai vannak még lefagyasztva"... :-( - és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy nyilvánvalóvá vált: immár nem elveszett szavazat a jobbantakra voksolni.
Folyamat még nics, de majd lesz. A mai magyar politika mindennek nevezhető, csak nem statikusnak.
A gyönge kutató-elemző munka miatt inkább csak találgatni lehet, de például abban egészen biztos vagyok, hogy az MSZP-nek hatalmas tartalékai vannak "lefagyasztva", a Fideszéi meg apadnak.
A Jobbik nem jutott be a parlamentbe, még ha sokan úgy is akarják ezt érzékeltetni. Az még kissé odébb van, és nem is fog sikerülni.
Ez utóbbit nem tudom, mire alapozod; a mostani szavazóik nagyjából akkor is elegen lennének, ha 100% lenne a részvétel és egyetlen új szavazót sem nyernének meg addig. (400e vs 8M, az pont 5% - de ez persze csak játék a számokkal.)
Ez a kisebbik gond.
A nagyobbik meg az, hogy a mainstream-nek SEMMIFÉLE válasza nincs a Jobbantak által felvetett kérdésekre, még a problémák létezésének BEismeréséig sem jutottak el. Így viszont a Jobbik szavazótábora növekedni fog a választásokig, akármikor is legyenek azok.
1. Jörg Haider pártját Szabadságpártnak hívták, amikor bekerült a parlamentbe. Nem nagy ügy, de egy politikáról nyilvánosan nyilatkozó szakértőnek ezt illenék tudnia. A mai Szövetség az egykori Haider-párt utóda, alig van már köze az eredetihez, amely kormányra tudott kerülni tíz éve.
2. Az európai politikai elit semmiféle pofont nem kapott: a hagyományos nagy tömbök egy icipicit vesztettek, sokkal inkább a belső arányok változtak meg feltűnően a moderált jobboldal javára (Néppárt kontra szocialisták), Németországban pedig a liberálisok jó szereplése keltett feltűnést, nem a szélsőségeseké.
A lényeg: a szélsőségesen továbbra sem múlik majd semmilyen döntés az Európai Parlamentben.
Rettenetes csúsztatás a képet úgy bemutatni, hogy Európában előretörtek a szélsőségek: nem, nem törtek előre, nem változtattak az égvilágon semmit a status quo-n, továbbra is páriák lesznek, akiket kiszorítanak a fontosabb folyamatokból. Egzotikumok, sőt: immár hungaricumok, mert a magyar szélsőségesek az összes közül a legrosszabbak.
Magyarországon sem kapott pofont az elit, 22 helyből óriási szerencsével és elképesztő agresszivitással a nácik elvittek 3-at, ez nem égszakadás-földindulás, inkább csak figyelmeztetés, és a legkevésbé sem emlékeztet 1931-re (megjegyzem, ha már történelmi példát hoz, 1932 vége vagy 1933 eleje pontosabb lett volna, 1931-ben semmiféle erős kéz nem jött, éppen ez volt a hiba!). A Jobbik nem jutott be a parlamentbe, még ha sokan úgy is akarják ezt érzékeltetni. Az még kissé odébb van, és nem is fog sikerülni.
Nálunk is az eliten belüli erőviszonyok alakulása az érdekes, de Eszter ezt nem veszi észre, mert őt is elvakítja a Jobbik 3 helye.
Babarczy: a Jobbik megtalálta a lyukat és be is tömte
- 09:21
A vasárnapi választási európai parlamenti eredménnyel hazánk elindult egy normális országgá válás irányába, mert minden nézet, mely a társadban jelen van képviseletet kapott az EP-ben – utalt a szélsőjobboldal térnyerésére Babarczy Eszter a Klubrádió Reggeli gyors c. műsorában. A kultúrtörténész ezzel együtt hangsúlyozta: a politikai elit hatalmas pofont kapott, amit megérdemeltek. Nem csak az SZDSZ, és az MSZP, hanem a Fidesz is, mert nekik az lett volna a győzelem, ha sem az MDF sem a Jobbik nem jut be a parlamentbe – fogalmazott.
Babarczy Eszter két értelmezési lehetőséget adott az EP-választásra: az egyik egy apokaliptikus definíció, mely 1931-be vezet vissza, amikor vége lett a liberális demokráciának és jött az erős kéz. Ám ebbe nem hisz a publicista, ugyanis egész Európában a szélsőségesek előretörése látható. Vagyis egész Európában pofont adtak a választók a politikai és gazdasági elitjüknek, és ha a gazdasági válságot és következményeit végignézzük, akkor a pofon teljes mértékben jogos – mondta.
A Jobbik térnyerése kapcsán azt mondta: egyfelől tiltakozó szavazatokat gyűjtött a párt, másfelől megfogalmaztak olyan problémákat - melyekre ugyan megoldást nem kínáltak - de a politikai elit 20 éve nem beszél róla. Álláspontja szerint, amint bent lesz a Jobbik az EP-be, meg fog szelídülni. Jörg Haider Szövetség Ausztria Jövőjéért pártját hozta fel példaként, mely szintén szélsőséges gondolatokat fogalmazott meg, ám amint bekerült a parlamentbe, elvesztette e szélsőségesekkel teli bázisát, mert az establishment része lett, illetve felhígult. Hangsúlyozta: a Jobbik persze nem fogja lecserélni a Turult és az árpádsávos zászlót, de azt látni kell, politikusaik technokrata, ambiciózus fiatalok, akik ugyan gátlás nélküliek, akik be akartak kerülni a politikai elitbe, és ehhez megtalálták a lyukat a rendszerben, amit aztán be is tömtek.
Nem hallottal meg olyanrol hogy valaki megvetese jeleul direkt kozonsegesen beszel? Előzmény:Marcus Luccicos (16034)
Hallottam ilyenről. Sőt olyanról is hallottam, hogy az a Nagy Magyar Hős, aki vitézül rugdossa a döglött oroszlánt, boldog harsányan juttatja kifejezésre a legyőzött iránti „megvetését” (értsd: olthatatlan gyűlöletét). Hallottam én ilyesmiről, s csupán arról beszélek, hogy nincs a világban kultúrkör (a távol-kelettől a modern európai civilizációig bezárólag), amelyben a győztesek azzal foglalatoskodnának, azzal töltenék drága idejüket, hogy mindegyre kifejezésre juttatják a legyőzöttek iránti szimpla „megvetésüket”. Ez csak nálunk fordul elő. Ráadásul igen primitív módon. Tudniillik teljesen mindegy, hogy valaki „direkt”, vagy véletlenül közönséges-e. Aki útszéli, az útszéli. Tegyük hozzá: az „anyád valagát” szóösszetétel közönségesnek közönséges (és nyilván szándékos is), szent igaz, ám éppen nem a megvetés, hanem a szánalomra méltón engesztelhetetlen gyűlölet jele. Aki ugyanis nem csupán a választás, népszavazás napján Nagy Magyar, aki ismeri magyar anyanyelvének elemi szabályait, az pontosan tudja, mi a megvetés és a gyűlölet, mi gúny és az anyázás közti lényegi különbség.
Az anyad valagat te nagyokos. Ertelmezzed csak az idiota mondokaidat, fogadok hogy ehenhalnal ha masok nem termelnek meg neked amit a lila elefancsonttornyodbol meltoztatsz elfogadni. Nem hallottal meg olyanrol hogy valaki megvetese jeleul direkt kozonsegesen beszel? (Teged meg a hozzad hasonlokat is majd a gereblyenyel fogja egyszer eszhez teriteni es leszallitani a foldre.)Ha ugyan ismered a sztorit.
"– Mindenekelőtt: a Fidesz hisztériakampánya volt döntő. " Mondjuk, a ballib hibbantsagahoz ne sokat kellett mar hozzatenniuk.... az idiota szadeszes plakatok Tito ortizzal ,meg a nemtudomki Nyilas Barbie-ja , vitte a palmat.
Előzmény:Marcus Luccicos (16029)
Hát igen, ezen a nívón zajlik ma Magyarországon a népi politizálás. A nép szava isten szava, a nép szövegértelmezése, jelenségértelmezése isten értelmezése. Vagyis szükségképpen bukniuk kell azoknak a politikusoknak, akik nem lebutított módon kommunikálnak.
Itt van például a fent idézett lelkes szavazópolgár. (1) Nem tudja, mit jelent a „kampány” szó, mit jelent a „hisztériakampány” kifejezés – a választási kampánnyal azonosítja, miközben (2) belefog egy nem is túl hosszú szöveg elolvasásába (hol van ez például az őszödi beszéd terjedelmétől?!), s már a huszonegyedik sornál elakad intellektuálisan. Majd szavaz. Voksol az urnánál.
A szövegösszefüggés így szól: „a Fidesz hisztériakampánya volt döntő. Telitalálatnak bizonyult. Aki a Fidesznél kitalálta és megszerkesztette az őszödi beszéd kifordításán alapuló lejárató pitbull-stratégiát, nagyon megérdemli a fizetését. (A Fidesztől persze, mert az már egy más kérdés, hogy közben mit ártottak, mennyit ártottak a magyarországi politikai kultúrának.)”
Tehát a Fidesz célja az volt, hogy hisztériát keltsen az országban a kormány megbuktatására. Vagy pedig csupán az volt a cél, hogy a megbuktatásra irányuló törekvés látszatával kampányoljanak a helyhatósági választásokon, nem tudom, nem voltam ott, amikor kiagyalták. Mindenesetre a közvetlen cél az önkormányzati választások megnyerése volt, miközben – valószínűleg – egyáltalán nem bánták volna, ha „mellékesen” megbukik (az akkor még félelmes) Gyurcsány is.
Tehát a Fidesz hadjáratának (kampányának) egyik része a „szellemi előkészítés” (az őszödi beszéd kipreparálása, pertraktálása), a másik része pedig a parlamenti politizálás ellehetetlenítése, a politika teljes posztmodernizálása, képiesítése, utcai demonstrációk szervezése („72 órát adunk a lemondásra” stb.), illetve egy posztmodern parlamenti „képrendszer” (szisztematikus kivonulgatások-bevonulgatások) megformálása.
Egyebek közt erre is gondoltam, amikor azt írtam, hogy Babarczyval, Orbánnal, Navracsiccsal… vagyis ezzel a korosztállyal végképp befellegzett a modernitásnak. Rájöttek: a választópolgárban a kép marad meg, nem a fogalom, úgy lehet nyerni, ha képekkel bélelik ki az emberek maradék lelkét.
Mondjuk, a ballib hibbantsagahoz ne sokat kellett mar hozzatenniuk.... az idiota szadeszes plakatok Tito ortizzal ,meg a nemtudomki Nyilas Barbie-ja , vitte a palmat.
Előzmény:Marcus Luccicos (16029)
A „libbantak” nem fogalom, hanem kép. Miként a „bukta” is az. Nem szókép, hanem szimpla, posztmodern kép. Ugyanolyan kép, mint a „ballib hibbantsága”, illetve mint ami megjelent az „idióta szadeszes plakátokon”. És persze az „idióta szadeszes” jelzős szerkezet sem fogalom, hanem kép.
Nagyjából erről beszélek, az efféle csillogó, posztmodern takonyra buknak a választásra jogosult pulykák, gyöngytyúkok a tömegdemokrácia baromfiudvarán.
Mi akkor hát a megoldás? – kérdezhetné most tőlem (nagyokostól) mondjuk Lendvai Ildikó?
Mire a válasz: nincs megoldás. Ezt Brecht tökéletesen érzékelteti a Kaukázusi krétakörrel.
Illetve két „megoldás” lehetséges. Az egyik, hogy a „baloldal” is teljesen gátlástalanná válik, miként a Fidesz. (A Jobbik nem gátlástalan, a Jobbik eszelős, ők hiszik is, hogy a zsidók országot rontanak, illetve a zsidók rontják az országot akkor, ha nem inkább a „metélt farkincájukkal játszadoznak”. A Fidesz nem így gondolja, nem teljesen így gondolja, ők ezt „csak” mondják, sugallják. A politikai antiszemitizmus és a zsigeri antiszemitizmus közötti különbség lényege a Fidesz és a Jobbik közötti különbségben, a „hát genetikailag talán túlzás lenne mondani”, illetve a „játszadozzanak a metélt farkincájukkal” megközelítések közötti különbségben ragadható meg. És ez lesz az elkövetkezendő évben a Fidesz alapvető problémája. Nem az a fő gond, hogy Szilvássy gründolta a Jobbikot stb., hanem hogy a „metélt farkincák” nagyságrenddel hatékonyabb kép, mint a „genetikailag talán túlzás lenne mondani”.)
A másik „megoldás” Lendvaiék számára: várni. Várni a véletlenre. A szükségszerűséggel szemben is történhet bármikor bármi. Csekély a valószínűsége, de elvileg nincs kizárva. Kicsi az esély, mert a trend mindenütt a posztmodern. Amerikában is. Már az USA elnöke is kép. Számomra teljesen nyilvánvaló: Obama nem modern (emancipációs stb.), hanem posztmodern jelenség. Obamából Oscar Peterson, Jimi Hendrix, Sidney Poitier, Pelé, Carl Luis, Michael Jordan és más néger ikonok (képek) nélkül soha nem lett volna elnök. Miként nálunk Papp Laci nem cigány, hanem magyar ikon: a kis magyar proligyerek. És az ún. cigánykérdést mentálisan (egyebek közt) ez határozza meg Magyarországon.
Tegnap írtam itt a „nemzeti oldal” nagy magyar pitiánerségéről, arról, hogy a Nemzet Legjobbjai babonásan csüggnek a zsidók „metélt farkincáján”. Mint a tűztől, úgy félnek a „libbantaktól” továbbra is. Megverhetik, „agyonverhetik” (Szili) a „baloldalt” valamely választáson, ám a lelkükben soha nem fogják legyőzni a „libsiket”. Legalábbis az idézett hozzászólások erről árulkodnak. Képtelenek méltóságtudattal viselkedni, nem „alanyi” a győzelmük, hanem az infantilis csúfolódás lehetősége teszi őket kvázi boldoggá: Bi-bi-bí, libbantak, lehet csócsálni a buktát!
Szerintem nagyon érdekes az összefüggés: 2002-ben sem a Fidesz veszített (alanyilag), hanem ŐK nyertek ugyebár, a Démon győzött (csalással persze). És most ugyanez a fonákján: nem a Fidesz nyert, hanem ŐK buktak (végre valahára), mert még így sem tőlünk, hanem TŐLÜK méretnek a dolgok, a viszonyok, nem rólunk, hanem RÓLUK szól a történelem.
A „magyar emberek” most színlelnek boldog győzelmet. Óvodás csúfolódással. Ami totális önfeladásra, nemzeti defetizmusra utal.
Nem vagyok egy Frajd Zsiga, mégis ki merem jelenteni: csak látszólagos boldogság tűnik itt elő, ti. épp az efféle infantilizmus jelzi: ezek a politikusok, választók legbelül továbbra is reszketnek a félelemtől. Hiszen a kisebbrendűségi érzülettel küszködő ember sem tudja becsapni magát; ha gyöngébbnek, kevesebbnek, hitványabbnak érzi, tartja magát (sőt egész népét, nemzetét) a zsidóknál, akkor nincs az a kétharmados, háromharmados győzelem, amely megnyugvást hozhatna számára. Magyarán: nem csak veszíteni, de nyerni sem tudnak méltóságteljesen. Erről szólnak a választást követő reakciók. Egyébként nem csak itt! Másutt is.
"– Mindenekelőtt: a Fidesz hisztériakampánya volt döntő. " Mondjuk, a ballib hibbantsagahoz ne sokat kellett mar hozzatenniuk.... az idiota szadeszes plakatok Tito ortizzal ,meg a nemtudomki Nyilas Barbie-ja , vitte a palmat.
A „balliberális” nagyvad kiterült. És már jönnek is rá a hiénák. Akik néhány éve azt üvöltötték infantilisan, hogy „Táncolj, Feri!”, most pedig azt üvöltik, szintén infantilisan, hogy a „gebe” miatt „vertek bennünket agyon”. Plusz a Babarczy Eszter miatt. Ami akkora és afféle marhaság, mintha valamely antikommunista liberális azt visította volna 1994-ben, hogy a posztkommunisták azért nyertek kb. olyan arányban, mint most a Fidesz, mert Bauer Tamás átállt a szocikhoz, „legitimálta” Horn Gyulát. Bauer persze „átállt”, de aminek a szocialista győzelemhez semmi köze. Akkoriban az MSZP-re metaforikusan annyian, és azok szavaztak, ahányan, és akik most a Fideszre (sőt Borsodban nem csak metaforikusan). Továbbá: földcsuszamlásszerű szocialista győzelem történt 2002 őszén is. És nem azért, mert Babarczy Eszter akkor még Medgyessy-hívő posztkommunista volt (ti. az ő cikkeit nem olvasta gyakorlatilag senki), hanem azért, mert az ún. száznapos programról mindenki (minden szavazópolgár) tudott.
Nem szeretem Babarczy Esztert. Nem tisztelem és nem szeretem. Ennek jó párszor tanújelét adtam, sőt néhány alkalommal expressis verbis leírtam. Ám amit most művelnek vele, egyszerűen igazságtalanság. Már csak ezért is szólnom kell. Vagyok olyan lovag, mint Don Quijote, megvédem a szélmalmoktól édes Dulcineámat! De ami még ennél is fontosabb: Babarczyra és Gyurcsányra lőcsölni a fiaskót, nem csupán igazságtalanság, hanem ostobaság is. Méghozzá jókora.
A „baloldal” választási vereségének okai (fontossági, illetve jobb szó: hatássorrendben) a következők:
– Mindenekelőtt: a Fidesz hisztériakampánya volt döntő. Telitalálatnak bizonyult. Aki a Fidesznél kitalálta és megszerkesztette az őszödi beszéd kifordításán alapuló lejárató pitbull-stratégiát, nagyon megérdemli a fizetését. (A Fidesztől persze, mert az már egy más kérdés, hogy közben mit ártottak, mennyit ártottak a magyarországi politikai kultúrának.)
– A Fidesz roppant cinizmussal, de szakmailag ügyesen használta ki, hogy a „balliberális” oldal gyakorlatilag védtelen a cigányellenes demagógiával szemben. (Nem a tárgyi elemzés része, mégis megemlítem: én szubjektíve tisztelem az MSZP-t azért, mert ebben a kérdésben nem vette föl a kesztyűt, nem ment bele egy demagógilicit-háborúba. Legalábbis én nem tudok arról, hogy szocialista politikus akárcsak kódoltan is tett volna cigányellenes megjegyzést.)
– Az őszödi beszéd tovább turbóztatásában nem várt segítséget kapott a Fidesz a Kis Jánosoktól, Fodor Gáboroktól, Mészáros Tamásoktól, Gerő Andrásoktól, Konrád Györgyöktől, Vásárhelyi Máriáktól… Nádas Péteren kívül gyakorlatilag mindenkitől. De ez csak második a „fontossági” sorrendben, mert az igazi hatóerő a „hazug Gyurcsány”, a „hazug kormány” szlogen szisztematikus ismételgetése.
– A negyedik: a Zuschlag-ügy (illetve az egyéb korrupciós ügyek).
– Az ötödik a „balliberális hecclegények” igen-igen taszító (arrogáns, pökhendi) viselkedése, amely értelemszerűen elsősorban az SZDSZ-t sújtotta, de szívott tőle az MSZP is. Ráadásul itt egy furcsa paradoxon érvényesül. Mert például a bicskanyitogatóan ellenszenves (már úgy értem, az átlag választópolgár számára antipatikus) Horn Gábor akkor is árt a „baloldalnak”, amikor az ellenzéket támadja („hecceli”), és akkor is, amikor Gyurcsányt buzerálja („menj a picsába, Feri” stb.). Röhej, de így van.
– A hatodik a pénzügyi válság. Tegyük hozzá: magánál a válságnál többet ártott a válság körüli hisztéria.
– És csak hetedik ok a kormányzat ilyen-olyan-amolyan hibái, tévedései, szakmai, kommunikációs balfogásai. Volt belőlük bőven (vizitdíj, ilyesmi), viszont egyik sem volt akkora, amely meghatározóan indokolná a súlyos politikai hanyatlást (még összességükben sem).
Míg Babarczy Eszternek ehhez az egészhez semmi köze. Semmi olyat nem írt, nem mondott, amit bárki ki ne találhatott volna saját magától. Babarczy csak régen lerágott, megunt banalitásokat ismételget néha, s jobbára azt is hülyén csinálja. Általában ez történik: ha valaki a Fidesz kommunikációs stábjában kitalál valamit, majd „bedobja azt a médiába”, akkor a sok kicsi Babarczy Eszter percen rácuppan a témára (szövegre), majd csócsálja egészen addig, amíg nem löknek helyette néki egy másik gumicsontot. Nem véletlen, hogy Babarczynak nincs külön terminológiája. Önkéntes papagáj. Egykor ugye voltak „párton kívüli bolsevikok”, Babarczy ma kommandón kívüli papagáj. Azt a nótát fújja tovább, amit „okos férfiak”, politikai aktivisták a fülébe dudorásztak. Így papagájkodott az őszödi beszédről is, Gyurcsányról is, Kertészről is, a gárdáról is, a cigánykérdésről is… minden művi „aktualitásról”.
Többen állítják ezen a fórumon, hogy Babarczy Orbánékat legitimálta. Amely olyan állítás, mintha valaki azt mondaná, hogy a brazil focistákat azért imádják sokan szerte a világon, mert Orbán Viktor drukkol a brazil válogatottnak: legitimálja őket.
Babarczy Eszter nem tényező a politikában. Még közvetve sem.
A posztmodern politikában csak az a kommunikátor lehet tényező, aki naponta, de legritkábban hetente megjelenik a képernyőn, és (szintén papagájként) nyomatja a rögeszmét. Mint például Mészáros Tamás az ATV-csatornán. Mészáros hetente kétszer is elmondja, hogy az őszödi beszéd Gyurcsány kapitális baklövése, mely mészárosi „elemzés” nyomán a néző fejében az marad meg, hogy a Gyurcsány hazudott. Tehát Mészáros is sulykol. Ő ezért lehet tényező. De még ő sem szükségképpen az, csupán lehet. Míg Babarczy ilyen értelemben (is) nulla.
Ezért mondom, hogy igazságtalanság is, ostobaság is vele szemben a vád, mely szerint felelős volna a Fidesz és a Jobbik nagyarányú győzelméért.
Még egy analógia 1994-ből. A szocialisták elsősorban „proteszt-szavazatokkal” nyertek tizenöt éve (mint most a Fidesz és a Jobbik), ugyanakkor lehetett szerepe a nagyarányú győzelemben az ún. tavaszi hadjáratnak is. Amely szakmailag jól szervezett, koncentrált „támadás” volt, mégpedig olyan „nagyágyúk” bevetésével, mint Marton Frigyes, Hofi, Moldova, Markos, Nádas, Selmeczi, Trunkó, Verebes, Farkasházy, Bajor, Gálvölgyi… szóval, hogy ez a névsor a minimum; és még egy ilyen nagy lista sem elég a győzelemhez, csupán segítség lehet. Furcsa paradoxon ez is, de így van: ugyanezek az emberek később, Bokros (majd Horn) megbuktatásában, már jóval hatékonyabb szerepet játszottak.
Na most vessük össze Babarczy legitimáló hatását a fölsorolt nevek legitimáló hatásával!
Babarczy tehát legföljebb arra jó, hogy a bukás miatt elkeseredetten vicsorgó tovarisok kitölthessék rajta bosszújuk egy részét.
Szerintem viszont halálra van rémülve, csak nem érti, hogy mi történt.
Nem érti, hogy nyilvános és nagy médiafelületeken egy olyan mondat leírásának, hogy "kaszárnya kell" - lehetnek szinte azonnali és dermesztő konzekvenciái, még ha az adott pillanatban jó ötletnek tűnt is a számára. Kiderült, hogy nem az.
Ez akkor is így van, ha netán egyetlen jobbikos szavazó sem olvasta a cikkét, ami valószínű is. Hiszen neki kellene tudnia, hogy a társadalom áttételeken keresztül működik, ennek egyik közvetítője a média, ily módon azokra is hat, akiket nem vett célba. r
És azt sem lehet megtenni következmények nélkül, hogy rossz lónak nevezem azt a pacit, aki kétségtelenül egy gebe volt, de azért mégis évekig a hátán ült.
Köszönjük Eszter, köszönjük Ferenc, köszönjük Ildikó, köszönjül János!
Csak így tovább, cél a 4,99%-os MSZP:)
Előzmény:B. Anikó (16022)
Nehezemre esik, mert nem dicsőség, de bevallom: sok ostobaságot olvastam már végig különböző fórumokon; Pixy például azt állította ezen a topikon, hogy Babarczyt a fideszesek azért fogják kilökni Váchartyánba alsó tagozatos tanítónak, merthogy melléjük állt, úgymond „legitimálta” őket a politikai viták során. Nem viccelek, ezt Pixy írta néhány héttel ezelőtt. Szóval sok ilyet olvastam már itt is, másutt is, de a fentinél butább hozzászólással még nem találkoztam. Ha kell, meg is esküszöm rá.
Ez az ember ugyanis a választási győzelmüket nem saját maguknak, nem az ügyességüknek, rátermettségüknek, tehetségüknek, hozzáértésüknek tulajdonítja, hanem az ellenfél (ellenség) hibáinak, „elkúrásainak”. Olyan démoni, olyan félelmetes szemükben a „balliberális oldal”, hogy még egy 50 % fölötti választási siker tudatában sem képesek méltósággal, öntudatosan viselkedni. Oly megbabonázva csüggnek a diabolikus ellenségen még ilyenkor is, mint szegény Mario annakidején Cipolla szavain.
Félreértés ne essék, nem én állítom róluk, az idézett hozzászólás ezt tartalmazza, nem kell Freudnak lenni hozzá, hogy értse az olvasó, hisz’ úgy virít, mint plakáton a fogpasztareklám.
Mindenki tudja: „megköszönni” a vereséget szokták ironikusan egymásnak azok, akik házon belül hibáztatnak valakit a kudarcért: nyilvánvalóan győztünk volna, mert az ellenfél kripli, mégis kaptunk a pofánkba, és köszönjük meg ezt a „Ferencnek”, mert „hazudott” stb. Ám, hogy valaki az ellenfelet magasztalja indirekt módon, még akkor is, amikor győzött – hát szóval… az ember eldobja a maradék agyvelejét is!
Ez a hozzászólás már jelezi: az efféle piti kis beszari (győzve is reszkető), az ellenfelüket még ilyenkor démonizáló emberek diadala, lett légyen bármekkora is nominálisan, bizony, pirruszi győzelem.
BÁNK (utoléri és agyonszurdálja). Sziszegj – sziszegj, kígyó! te itt maradtál.
GERTRUDIS (lerogy). Ah!
BÁNK (merően áll, reszketve egyenesíti ki ujjait – a tőr kiesik kezéből, melynek zördülésére felijed). Vége! volt – nincs; de ne tapsolj, hazám – Ni! – reszket a bosszúálló –
(Kívül zörgés s több kiáltás.) Hamar!
BÁNK (megijedve néz az ablak felé ki). Örvendj becsűletem, lemosta mocskod' A vérkeresztség – oh Melinda! – ki! Ki! a tető mindjárt reám szakad. (Elváncorog.)
Tehát Gertrudis is „nekidühödik”, „tőrt kap”, s „mint egy tigris”, ráviharzik (Sturm) a hazáját gyalázó férfira. Semmi kétség: közvetlenül a fizikai támadás váltja ki a „bánki sértődést”, ám ennek sincs jelentősége, hiszen egyértelmű: Bánk nem Melinda miatt, nem „bemocskolt becsülete” miatt öl, nem a hiába „tapsoló” hazája védelmében öl, de még csak nem is önvédelemből, hanem azért öl a drámában a drámai hős, merthogy ölnie kell. Ez a szabály. Ölni kell irracionálisan, de tiszta szívvel (hogy ismét József Attilára hivatkozzam). Tiszta szívvel öl ártatlan embert Othello is, tiszta szívvel öl ártatlan embert Bánk is. Ez a dráma, ez a „bánki sérelem” lényege.
Zord bűnös vagyok, azt hiszem, de jól érzem magam. Csak az zavar e semmiben, mért nincs bűnöm, ha van.
Hogy bűnös vagyok, nem vitás. De bármit gondolok, az én bűnöm valami más. Tán együgyű dolog.
Mint fösvény eltünt aranyát, e bűnt keresem én; elhagytam érte egy anyát, bár szivem nem kemény.
És meg is lelem egy napon az erény hősein; s hogy gyónjak, kávézni hivom meg ismerőseim.
Elmondom: Öltem. Nem tudom kit, talán az apám - elnéztem, amint vére folyt egy alvadt éjszakán.
Késsel szúrtam. Nem szinezem, hisz emberek vagyunk s mint megdöföttek, hirtelen majd mi is lerogyunk.
Elmondom. S várom (várni kell), ki fut, hogy dolga van; megnézem, ki tünődik el; ki retteg boldogan.
És észreveszek valakit, ki szemmel, melegen jelez, csak ennyit: Vannak itt s te nem vagy idegen...
Ám lehet, bűnöm gyermekes és együgyű nagyon. Akkor a világ kicsi lesz s én játszani hagyom.
Én istent nem hiszek s ha van, ne fáradjon velem; majd én föloldozom magam; ki él, segít nekem.
A Bánk bán tehát József Attila versének hatodik szakaszában van összefoglalva, nem csak a fent idézett jelent, hanem a dráma egésze:
Késsel szúrtam. Nem szinezem, hisz emberek vagyunk s mint megdöföttek, hirtelen majd mi is lerogyunk.
Szóval ezért nincs igaza Arany Jánosnak.
Örülök, hogy az újra írt cseresznyevirágzás elmúlásról szóló mondatokat különösebben nem vegzáltad, és cserében válaszoltál szerinted érdektelen kérdésemre. Amúgy hidd el az átfogalmazott rész abszolúte nem illik stílusban, a korábban irt levelem mondanivalójához. Ha Eszter látta volna az új verziót, azt kérdezné: mi az átmentél Lola nénibe? A korábbi sallangmentes mondatok konvergáltak a későbbi kaszárnyába zárt őrmester szálkás modorához.
Természetesen nem ért nagy meglepetés, fanyalgásodat illetően, ez nálad teljesen természetes. Felsorolt íróhölgyek közül talán Galgóczit kihagytad mocsárügyileg, de hát valaki mindig kimarad, vagy lemarad. Talán ezt az ősmocsarat nem a nőkőn kellene számon kérni, hanem azokon a férfiakon, akik ebben a virtuális mocsárban akarnak alámerítkezni, lubickolni, bugyborékolni. A minap hosszú értekezést írtál, hogy férfiak és nők azonosan vélekednek a világ dolgairól. Az nem lehet viták témája, hogy említett Sklodowska és férje az elemek periódusos rendszeréről azonosan gondolkodtak, sőt minden kémiával foglalkozó férfi és nő is, vagy a matematikában sem eltérőek a vélemények arról, hogy a befogókra emelt négyzetek területének összege, azonosak az átfogóra emelt négyzet területével. Azonban az élet sok más kérdéseiben, érzések, érzelmek, szimpátiák, viszonyok és temérdek olyan dolog, amire nincs szabály, ahol egyénileg kell elbírálni, vagy választani adott dolgokból, ott az általad annyira lebecsült véleményem szerint, bizony a nők sokszor teljesen másképp gondolkodnak, mint a teremtés koronái. Tehát ne várd, egy nőtől, hogy akár az interneten vagy bárhol vederszámra hordják eléd az ősmocsarat. A mocsár nem mérhető mennyiség, ennek a mocsárnak nincs kiterjedése, mélysége, ezt a mocsarat sohasem találod meg, hacsak egy nő be nem fogad saját forró mocsarába ahol együtt fuldokoltok édes kínban immár saját mocsaratokban.
Ami a válaszodat illeti, te is nyilván érezted, hogy nem egészen ezt vártam a hosszú bevezető és pocskondiázás után, minthogy utaltál is rá. A kérdésre adott válaszból általában kiderül a válaszolónak a politikai palettán való helye viszonya. Eszter e kérdésekre adott válaszok elemzése során leszűrt tapasztalatát, véleményét igyekezet elmondani az általatok inkriminált kaszárnyás írásában. Amiből annyit sikerült megérteni a tisztelt nagyérdemű közönségnek, hogy Eszter a kaszárnyát ajánlja, mint lehetséges jövő alternatívát. Amiről természetesen szó nincs. Arra hívta fel szíves figyelmünket, hogy bizony sokkal többen választanák ebben az időpillanatban a Fidesz kaszárnyáját, mint az ominózus kuplerájt. Azért ne gondold, hogy a nagy középen állás, vagy legyen az akár semlegesség nagyon szerencsés életfelfogás lenne. Machiavellitől tudjuk (mielőtt tovább mennénk, szeretném néhány szöggel rögzíteni, hogy itt elő fog fordulni néhány olyan mondat, ami esetleg Niccoló sajátja volt) Tehát Machiavellitől tudhatjuk, hogy többre becsülik az embert, ha igazi barát vagy igazi ellenség. Az ilyen ethosz mindig hasznosabb, mint a mindkét féltől egyenlő távolságot tartani. Mert győzzön is bármelyik fél, a győztes nem kíván kétes barátokat, olyanokat, akik a nehéz időkben nem álltak mellé. Ámdeviszont a vesztes sem fogadja be, hiszen mikor az élet-haláltusáját vívta nem akarta a pártját fogni. Tehát úgy vélem a semleges, középen álló ember se köszönetet sem megbecsülést nem kap senkitől. Marad neki az internet ahol éppen az aktuálisan kipécézett delikvensét, szadizza.
Mindazonáltal Machivelit nem kell komolyan venni, hol van ma már az ő erkölcsisége a mai sokkal emberközeli etika mellett.
