Szervusz! Megnéztem, sajnos csak kettőt találtam, emlékeim szerint legalább négy de lehet hogy hat kell a fix rögzítéshez. Nálam vannak, én du 4 után leszek otthon, ha kell elviheted.
Köszönöm előre is ha megnézed. Mivel emlékeim szerint Újpesten laksz, ha van, akkor át is ugornék érte (csak a Dunán kell átmennem :-)).
Az enyérmről valószínüleg azért hiányzik, mert már volt egy felújítás a kasztnin, és akkor valamiért lekerült róla (?). Akkor falazhatták le a napárnyékolók helyét is. Érdekes különben, hogy a lentebb említett pár rozsdafolt a _javításoknál_ jelent meg...
A bontókban könnyű hozzájutni a lapokhoz, mert azokat mindíg a kocsin hagyják, nem úgy mint a lécet. Nem tudom mennyi lehet az új ára, de nem lehet vészes. Nekem van pár bontott darabom, majd otthon megnézem.
A K.Tib által jelzett rugólapok hiányoznak (ami a díszléc mellett volt, az csak a müanyagból van, és a díszléc széleire való, hogy arra támaszkodjon), így nem lesz olyan egyszerü felrakni őket. Az már csak a habos tortán a cseresznye, hogy a középső összekötő elem sincs meg...
A napellenzőknél meg valószínüleg le van szivacsozva belülről, mert nem lehet semmi furatot kitapogatni...
A napárnyékoló adja magát, feltéve ha megvannak a furatok, arra kell figyelni hogy ne feszüljön amikor csavarozod, mert a műanyag könnyen törik. Javaslom hogy a rugós szárat előzőleg járasd meg WD-40-nel, vagy hasonló kenőspray-vel A belső világítás nekem sajna nem gyári, valami keret nélküli műanyagbúra van beakasztva.
A kifli díszlécet hátul ugyanolyan a kasztnira szegecselt rugólapok tartják, mint elöl, a végei csavarozva vannak, a középső illesztést kis réstakaró fedi. A hátsó ablakkédernek van egy vékony kis szoknyája, ami ráfekszik a díszléc felső élére. Kicsit nehéz elmondani, de két perc alatt megvan a két oldal. Javaslom, hogy a léc alsó, vízszintes lapját fektesd rá a rugólapok széleire, és gumikalapáccsal óvatosan üsd a helyére a csomagtérfedővel párhuzamosan. Amikor a szoknya alá becsúszott, csavarozd le a végeit, és told a helyére a réstakarót. (amit nem felejtessz el a legelején felhúzni valamelyik léc középső szélére!)
a szerelőnél történő hosszas állás alatt (4 hónap motorjavítás...) megjelent pár rozsda az alján, ezek ledrótkefézve, rozsdaátalakítózva, alapozva, és alvázvédővel levédve.
A hiányzó díszlécek közül visszakerültek a sárvédő és a küszöbdíszlécek, a GTR-nél vett patentek jól funkcionálnak. Az egyik küszöbdíszlécet jó állapotban az ürömi bontóból sikerült levennem egy teljesen lefosztott 115-ről - nem tünt fel senkinek, hogy ez a kincs még rajta van, mert le volt mázolva a karosszéria színére :-) Kromofág sec perc alatt levitte róla a rákent festéket, kis szidolozás után szép lett. A szidollal az összes többi díszlécet is átpolíroztam; sokkal szebb lett mint krómtisztítóval.
Hétvégén megsétáltattam a környéken a szép időben, forgott pár fej utána :-))... Pedig van még bőven rajta csinálni.
Pl:
-továbbra is meg vagyok akadva a hátsó ablak alatti "kifli" díszlécek felrakásával. Rakott már fel ilyet valaki házilag? Ahogy néztem, a szélén vannak a kasztnin nagyobb patenteknek való lyukak, középen meg kicsik. Ha az első ablak alatti díszlécek analógiájár megy, akkor valahogy be kellene rakni az ablakgumi alá?
-valamikor újra lett kárpítozva a teteje, de a napárnyékolók és a belső világítás nem kerültek vissza... Ha valaki dobna egy közeli képet ezekről, megköszönném.
Tervem az, hogy a vasúttörténeti parki oldtimer expóra már a géppel megyek.
Ha már jubileum: 1968 januárjában csaknem a teljes modellsorozatot megújította a Mercedes, a W108 esetében ez a 6.3 megjelenésére és némi ráncfelvarrásra szorítkozott, illetve a széria legtartósabbnak, legkiforrottabbnak tartott soros motorjának, az M130 -nak megjelenésére. (Ez a motor volt az utolsó képviselője a háború utáni években létrehozott hathengeres motorszériának). Érdekesség: ma a /8 vagy "new generation" szériát a W114/115 -re értjük, de anno a gyár a W108/109 szériára is alkalmazta. A "kis" V8 -asokra viszont egy évet még várni kellett.
ilyen képet látva nagyon ver az ember szive!egyébként nekem még jelzőfényes kislámpás,pillangóablakos 200d w115 van,most kerül szétszedésre majd a karosszériáshoz.asszem 1971 szerepel a magyar forgalmiában.lehet hogy van még plusszban ilyen müszerfalam ami teljesen komlett !
Mercedes-Benz jubileum 2008. március 19. szerda 11:13 Negyven éves a W115. A „fecske” utódjának bemutatóját mindenki az 1967-es frankfurti autókiállításra várta, azonban csak 1968 januárjában jelent meg. A hazánkban „állólámpás” néven emlegetett típus lábbal működtethető rögzítőfékkel, biztonságosabb ablaktörlővel és modernebb műszerfallal debütált. A korabeli tesztek nem győzték dicsérni a W 115-öst, melyből 1976 decemberéig összesen 1,8 millió gördült ki a stuttgarti cég gyártósorairól. A 240 D 3,0 modell volt az első, sorozatban készülő személyautó, amelyben öthengeres dízelmotor dolgozott.
Ha jelzőfényes a müszerfal, akkor az egy 240d 3.0 -ból került oda.
A sima 240d /w115 sosem kapott ilyen luxusextrát, tehát nagy az esély
arra, hogy valóban egy 123-as motorja lett transzplantálva. Az utolsó w115 1976 második felében gördült le a szalagról, minden más dajkamese. A forgalomba helyezés első dátuma a magyarisztáni rendszer szerint akár 1878 is lehetett, ha volt elég jó kapcsolatod itt meg ott, így semmit nem jelent. Mindenesetre reméljük, hogy legalább jól csinálták meg az átalakításokat, akkor nincs baj, persze OT nem lesz belőle...
Két hete hoztam el egy 240D-t. Már írtam róla teendők listáját.Sajnos azóta újabb teendő került elő. A nagykörúton ugyanis eldurant a hűtővíz csöve, hál'istennek a cső végén így rövidítéssel meg tudtuk oldani, hogy lábon jöjjön haza. Unokatesóm, aki régi állólámpa tulaj és szereli is beletekintett és azt tapasztalta, hogy a vízcső körüli dolgok különböznek az ő kocsijától. Mindezentúl a verda kulcsos indítású - jóllehet echte 115ös műszerfala van, ízzítást jelző fénnyel (nem a lyukacsos kukucskálóval)- és uncsitesóm arra gyanakszik, hogy 123-as motor van benne. A gyanút fokozza, hogy az alvázszáma és a motorszáma is AF-es.
Tudni kell, hogy az autó papírjai szerint 78-ban lett forgalomba helyezve, ami azt jelentheti, hogy az egyik uccsó állólámpásról van szó. Lehet ez a különbözőség oka?