- öregecskedő feleséget, hátha le tudja fiatalabbra cserélni... - fekvenyomópadot rúddal súlyokkal, ha valaki többet nyom ki fekve fletónál, akkor fletó lemond
Ha lenne egymillió, akkor is az lenne a válasz, hogy kilencmillió meg nem volt ott, tehát a többség nem akarja a kormány távozását, de ha lenne kilencmillió, akkor meg azt mondanák a kormányt védők, és persze a kormány és párttámogatói, hogy egymillió meg nem volt ott.
Önök egymillió magyar választópolgár akaratát, hiszen nem voltak ott, tehát nem akarják a kormány távozását, semmibe akarják venni? Hát ilyen a demokráciafelfogásuk?
De ha 10 millió ember volna ott, bár csak 8 millió választópolgár van Magyarországon, akkor meg azt mondanák, hogy a magyarok többsége őket már szabadon megválasztotta, a felhatalmazásuk pedig négy évre szól, addig meg mindekinek kuss, mert ezt jelenti a demokrácia.
Majd a választástól számított 4 év múlva 12 órára megint mindenki elmondhatja a véleményét, megtámogatva egy kis gulyáslevessel, száraztésztával, meg lejárt szavatosságú bébiétellel, de az is lehet, hogy ezúttal olyan nagy gondossággal készülnek majd fel, hogy még a szavatossági idő sem fog lejárni a konzerveken. Ez már legalább félsiker - bizakodnak benne.
Hát ha ravaszak, akkor este 11.00 és 12.00 közöttre halasztják, mint minden fontos törvényt.....(pl.: a pártingatlanok mutyi-megvételéről állami hitelből)
most mondta be az echo, hogy a szavazással egy időben spontán tüntetés lesz. ok, ez rendben de hol itt a spontán? a flashmob túl rövid lenne, azaz lehetne egyszerre több flasht is szervezni pl. 1. flashmob a sajtószabadságért, mindenki pont 3 kor elővesz egy olyan újságot, amit szeret olvasni, és mindenki 5 percig "olvas" 2. flashmob mindenki kinyit egy esernyőt elővesz egy főtt tojást meghámozza, és megeszi (itt a tojások tüntetnek a bungyjumping ellen, mert nem bírja el a lelkiismeretük, hogy akár 5 évet is okozhatnak néhány dobóatlétának, miközben, 20 milka kenőpénzért is ennyi jár (tanulság inkább lopj, mint dobálj!) ez a tojáshéjhámozás esernyővel a kézben biztos eltart 10 percig az ügyesebbeknek, 15 perc a fakezűeknek, ezért hozz több tojást!