E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
6 Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal, és megfordulva széttépnek benneteket!
Az állhatatos ima.
7 Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! 8 Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. 9 Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? 10 Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? 11 Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.
Isten gyermekei vagyunk. 1Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. 2Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van. 3És mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent ő is.
Szakítás a bűnnel. 4Mindenki, aki vétkezik, megszegi a törvényt, mert épp a törvényszegés a bűn. 5Tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, s hogy benne nincs bűn. 6Az, aki benne marad, nem vétkezik. Az, aki vétkezik, nem látta, nem ismerte meg. 7 Gyermekeim, senki se vezessen félre titeket. Aki az igazságosságot cselekszi, az igazságos, ahogy ő is igazságos. 8Aki bűnt követ el, az ördögtől való, hiszen az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög művét romba döntse. 9Azok, akik Istentől születtek, nem követnek el bűnt, mert az ő magja bennük marad, és nem vétkezhetnek, mert Istentől születtek. 10Erről ismerhetők fel Isten gyermekei és a sátán fiai.
A szeretet parancsának megtartása. 10Aki nem az igazságosságot teszi, az nem Istentől való. Ugyanígy az sem, aki nem szereti testvérét. 11Mert ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást! 12Ne tegyünk úgy, mint Kain, aki a gonosztól való volt, és megölte testvérét. Miért ölte meg? Mert az ő tettei gonoszak voltak, a testvére tettei ellenben igazak. 13Ne csodálkozzatok azon, testvérek, hogy a világ gyűlöl benneteket. 14Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad. 15Aki gyűlöli testvérét, gyilkos, márpedig tudjátok, hogy egy gyilkosnak sem maradandó birtoka az örök élet.16 A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért.17 Hogyan marad meg Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból –, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét? 18 Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal………20 Ha szívünk vádol minket valamivel, Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud……..
Tett nélkül a hit nem élő. 14 Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite? 15 Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka, 16 és egyiketek így szólna hozzá: „Menj békében, melegedj, és lakjál jól!”, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna? 17 Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog. 18 Azt is mondhatja valaki: „Neked hited van, nekem meg tetteim.” Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet.
20Akarod-e tudni, balga ember, hogy a hit tettek nélkül mennyire meddő? 21 Ábrahám, a mi atyánk, nem a tettei alapján igazult meg, amikor odatette fiát, Izsákot, áldozatul az oltárra? 22 Láthatod, hogy hite működött tetteiben és tettei tették teljessé a hitét.
Jézus elfogatása. 1 Azután, hogy ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. 2Ezt a helyet Júdás is ismerte, aki elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival… …4Jézus tudta, mi vár rá. Eléjük ment hát, és megszólította őket: „Kit kerestek?” 5„A názáreti Jézust” – felelték. Jézus megmondta nekik: „Én vagyok.” Júdás is ott volt köztük, aki elárulta.6Amikor azt mondta: „Én vagyok”, meghátráltak, és a földre rogytak. 7Jézus ezért újra megkérdezte: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” – felelték. 8Erre Jézus így folytatta: „Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el….10 Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, a főpap szolgájára sújtott, s levágta a jobb fülét. A szolgát Malkusnak hívták. 11 Jézus rászólt Péterre: „Tedd hüvelyedbe kardodat! Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”
Jézus Annás és Kaifás előtt. 12A csapat és parancsnoka, valamint a zsidó szolgák elfogták Jézust és megkötözték. 13Először Annáshoz vitték, Kaifás apósához. Abban az esztendőben Kaifás volt a főpap, 14 ő adta azt a tanácsot a zsidóknak, hogy „jobb, ha egy ember hal meg a népért.” 15Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Mivel ez a másik tanítvány ismerőse volt a főpapnak, bejutott Jézussal a főpap udvarára, 16Péter azonban kint maradt a kapunál. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, kijött és szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. 17A kapunál őrködő szolgáló megkérdezte Pétertől: „Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy?” „Nem vagyok” – felelte. 18A szolgák és a poroszlók tüzet raktak és melegedtek, mert hideg volt. Péter is odaállt közéjük melegedni. 19A főpap a tanítványai és a tanítása felől faggatta Jézust. 20Jézus ezt felelte neki: „Nyíltan beszéltem, mindenki füle hallatára. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. 21Mit kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit mondtam. Ők tudják, mit tanítottam.”22E szavakra az egyik poroszló arcul ütötte Jézust ezt mondva: „Így felelsz-e a főpapnak?”…. 25 Simon Péter még mindig ott állt és melegedett. Újra megkérdezték tőle: „Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy?” De tagadta: „Nem vagyok.” 26A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: „De hisz ott láttalak vele a kertben.” 27Péter ismét tagadta. Erre nyomban megszólalt a kakas…..
Jézus Pilátus előtt. ….31 Pilátus szabadkozott: „Vigyétek vissza és ítélkezzetek fölötte saját törvényetek szerint!” De a zsidók nem tágítottak: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk.”… 38 Pilátus ezt mondta: „Mi az igazság?” E szavakkal újra kiment a zsidókhoz, és kijelentette: „Én nem találom semmiben bűnösnek.
32 Minek folytassam tovább? Kifogynék az időből, ha felsorolnám Gedeont, Bárákot, Sámsont, Jiftachot, Dávidot, Sámuelt és a prófétákat, 33 akik a hit erejével országokat győztek le, igazságot osztottak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok torkát tömték be, 34 lángoló tüzet oltottak el, megmenekültek a kard élétől, gyengeségükben erőre kaptak, hősök voltak a háborúban, és megfutamították az ellenség sorait.
A hit példaképei. (2009. 8.5.Jiftach bíró él most is az dolgozik ! )
Zsidókhoz írt levél 11 fejezet? (1-2, 4-6, 8, 10-15, 17-18, 21 v )
1A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. 2Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek.
4 Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot Istennek, mint Kain, és hit által nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél.5 Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves 6 Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.
8Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy.
10 Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten.11 Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette 12 Ezért attól az egy embertől, aki már közel volt a halálhoz, származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan 13 Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön 14 Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. 15 És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni.
17 Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára tette, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, 18 akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.”
21 Hit által áldotta meg a haldokló Jákób József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott. -
26 Ezért mondják majd: Amikor fölébredtem, bőség vett körül, és álmom üdítő volt.
Izrael és Júda. 27Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor bevetem Izrael és Júda házát emberek és állatok magvával….
Egyéni vissszafizetés 29Azokban a napokban nem mondják többé: Az apák ették az éretlen szőlőt, és fiaik foga vásott el tőle. 30Mert ki-ki a maga gonoszságáért hal meg; csak annak vásik el a foga, aki az éretlen szőlőt eszi….
Az új szövetség. …32De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, holott én uruk voltam – mondja az Úr. 33 Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok – mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek…..
Izrael fennmaradása…………
Jeruzsálem újjáépül….39 Akkor a mérőzsinór továbbhalad egyenesen, egészen a Gareb dombjáig, majd elkanyarodik Goa felé. 40És az egész völgy, ahol a holttestek és a hamvak vannak, az egész mező a Kidron patakja mentén, kelet felé, egészen a Lovak kapujának szegletéig az Úrnak szentelt hely lesz. Soha többé nem pusztítják el, s nem tartják átok helyének.
1Abban az időben – mondja az Úr – Izrael minden nemzetségének Istene leszek, ők meg az én népem lesznek. 2Ezt mondja az Úr: Kegyelmet talált a pusztában a kardtól megmenekült nép: Izrael nyugalma felé tart. 3Megjelent neki a távolból az Úr: örök szeretettel szerettelek, azért megőriztem irántad irgalmasságomat.4 Újra fölépítlek, és te fölépülsz, Izrael szűzi leánya! Ismét fölékesíted magad dobjaiddal, és táncot járva vidáman vonulsz ki. 5Újra szőlőt ültetsz majd Szamária hegyein. És akik ültetik, azok élvezik majd gyümölcsét. 6Igen, eljön a nap, amikor az őrök így kiáltanak Efraim hegyein: Rajta! Menjünk fel a Sionra, az Úrhoz, a mi Istenünkhöz!7 Mert ezt mondja az Úr: Kitörő örömmel örüljetek Jákobon, ujjongjatok a nemzetek elsején! Hadd hallják! Zengjétek dicséretét és hirdessétek: Az Úr megszabadította népét, Izrael maradékát.8 Igen, visszahozom őket észak földjéről, és összegyűjtöm őket a föld határairól: még a vakokat és a sántákat is; a várandósokat és a szülő anyákat is. Nagy sereg lesz, amely ide visszatér. 9Könnyek között mentek el innen, de megvigasztalódva vezetem őket vissza. Forrásvizekhez vezérlem őket, sima ösvényeken, nehogy elessenek. Mert atyjává lettem Izraelnek, és Efraim elsőszülött fiam. 10Halljátok meg az Úr szavát, nemzetek! Hirdessétek a távoli szigeteken: Aki szétszórta Izraelt, össze is gyűjti, és úgy őrzi, mint a pásztor a nyáját. ….13Akkor majd táncot lejt örömében a lány, az ifjak és az öregek egyaránt boldogok lesznek. Gyászukat akkor örömre fordítom, megvigasztalom őket, s örömet szerzek nekik fájdalmuk után. 14Papjaimat kövér falatokkal üdítem fel, és népem eltelik javaimmal – mondja az Úr.15 Ezt mondja az Úr: Jajszó hallatszik Rámában, sírás és keserves jajgatás: Ráchel siratja fiait és nem akar vigasztalódni fiai miatt, hiszen már nincsenek többé.16Ezt mondja az Úr: Ne jajgass tovább, és szemed ne hullasson több könnyet, mert van vigasztalás bánatodra; visszajönnek az ellenséges földről. 17Szülötteidnek van még reményük: fiaid visszatérnek a saját földjükre…..19Igaz, elfordultam tőled, de már bánom bűnömet; amióta észre tértem, mellemet verem. Szégyenkeznem kell, arcomat pír borítja, mert ifjúkorom gyalázatát viselem.” 20De hát nem oly kedves fiam nekem Efraim és nem oly dédelgetett gyermekem, hogy minden megfenyítése után meg ne kellene róla emlékeznem? Szívemnek meg kell indulnia, meg kell könyörülnöm rajtuk – mondja az Úr. 21Állíts magadnak útjelzőket, helyezz el útmutató oszlopokat! Jegyezd meg jól az ösvényt, az utat, amelyen elmentél egykor! És térj haza, Izraelnek szűzi leánya, gyere haza saját városaidba. 22Meddig járkálsz még ide-oda, te állhatatlan leány? Bizony, az Úr valami újat teremt a földön: az asszony visszatér férjéhez……>>>>>
Dániel vezeklése. 1 Cirusznak, a perzsák királyának 3. esztendejében Dánielnek, akit Béltsacárnak is neveztek, kinyilatkoztatásban volt része. A kinyilatkoztatás igaz, és nagy háborút jelent. Odafigyelt a dologra, és egy látomásban felfogta az értelmét. 2Azokban a napokban én, Dániel, három hétig gyászoltam.
Gábriel angyal megjelenik Dánielnek.4Az első hónap huszonnegyedik napján a nagy folyam, vagyis a Tigris partján voltam. 5 Amikor körülnéztem, egyszerre egy gyolcsruhába öltözött férfit láttam. Derekát színarany övezte. 10Ekkor megérintett egy kéz, s térdemre és tenyeremre segített.
13 A perzsák országának (angyal) fejedelme huszonegy napon át ellenállt nekem. De Mihály, az egyik legfőbb fejedelem, segítségemre jött. Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával, 14 magam pedig eljöttem, hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás azokról a napokról szól.”
Az angyal megerősíti a prófétát. 15 Míg ilyen módon beszélt hozzám, szememet a földre sütöttem, és hallgattam. 18 Erre ismét megérintett az, aki embernek látszott és megerősített.
20 Ekkor megkérdezte: „Tudod már, miért jöttem el hozzád? 20 Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében.
Feltámadás:
1.személy 2014.10. 14. meghalt 88-évesen.
2015.10. 14 –feltámadt kb 50-évesnek nézet ki , nagyon boldog.
Az eljövendő király. 1 Jaj a pásztoroknak, akik elvesztik és szétszélesztik legelőm juhait – mondja az Úr. 2Ezért ezt mondja az Úr, Izrael Istene a pásztoroknak, akik népemet vezetik: Szétszélesztettétek nyájamat, szétkergettétek, s nem törődtetek vele. Nos, nekem majd lesz gondom rátok, mégpedig gonosz tetteitek szerint – mondja az Úr. 3De nyájam maradékát magam gyűjtöm össze azokból az országokból, ahová elűztem őket; visszahozom őket legelőikre, ott gyarapodni fognak és megsokasodnak. 4Pásztorokat rendelek föléjük, hogy gondjukat viseljék és legeltessék őket; nem félnek és nem remegnek többé, és egy sem vész el közülük – mondja az Úr. 5 Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, bölcsen kormányoz, s gondja lesz a jogra és az igazságra az országban. 6 Az ő napjaiban megszabadul Júda, és biztonságban él Izrael. Ez lesz a neve, amelyen szólítják: „Az Úr, a mi igazságunk.” ….
Fenyegető beszéd az álpróféták ellen 10„Tele van az ország házasságtörőkkel. [Igen, az ilyenek miatt borult gyászba az ország és száradtak ki a puszta legelői.] Gonoszságot művelni, arra gyorsak; és minden erejük a hamisságuk. 11 Igen, a próféta és a pap is istentelenné vált; még házamban is találkoztam gonoszságukkal – mondja az Úr.12 Ezért síkos talajjá lesz az útjuk, elcsúsznak rajta a sötétben és elesnek. Mert rájuk hozom a veszedelmet, a büntetés esztendejét – mondja az Úr.”13 Szamária prófétáiban istentelenséget láttam: Baál nevében prófétáltak, és félrevezették népemet, Izraelt….16 Ezt mondja a Seregek Ura: Ne hallgassatok arra, amit ezek a próféták mondanak nektek, mert félrevezetnek benneteket. A maguk kitalálta látomást hirdetik, nem az Úr ajkáról valót. 17 Akik elvetik az Úr szavát, azoknak ezt mondják: „Békétek lesz.” És azoknak, akik szívük gonoszsága szerint járnak: „Semmi baj nem érhet titeket.” ….19 Igen, kitör az Úr haragjának vihara; pusztító szélvihar zúdul a gonoszok fejére.24 Elrejtőzhet-e valaki úgy a rejtekhelyen, hogy ne lássam meg? – mondja az Úr. Vajon nem én töltöm-e be az eget és a földet? – mondja az Úr. 25 Hallottam, miket mondanak a próféták, akik hazugságokat jövendölnek a nevemben. „Álmot láttam – mondják –, álmot láttam.”27 Azt remélik, hogy álmaik miatt, amelyeket egymásnak elmesélnek, népem megfeledkezik nevemről, úgy, amint atyáik elfeledkeztek a nevemről Baál miatt? ….29 Nem olyan-e szavam, mint a tűz? – mondja az Úr –, és mint a sziklát szétzúzó pöröly?.…40 Örökös szégyent hozok rátok és véget nem érő gyalázatot, amelyet a feledés nem borít el soha.”
A régi és az új áldozat. 1Mivel a törvény a jövendő javak árnyéka, de nem a valóságok képe volt, még azokkal az áldozatokkal sem tehette tökéletessé a résztvevőket, amelyeket évről évre megszakítás nélkül bemutattak. 2Nemde abbahagyták volna az áldozat bemutatását, ha a bemutatók egyszeri megtisztulás után megszabadultak volna a bűntudattól. 3Ellenkezőleg, éppen ez emlékeztette őket évről évre a bűnre. 4 Lehetetlen ugyanis, hogy a bikák és bakok vére bűnöket töröljön el.5 Ezért nyilatkozik így, amikor a világba lép: Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem. 6Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. …8 Először tehát ezt mondta: „Áldozatot, ajándékot, engesztelő és égőáldozatot nem akartál, és nem telt benne kedved”, jóllehet ezeket a törvény írta elő. 9Azután így folytatta: „Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.” Eltörli az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat. 10E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra megszentelődünk……. 15Ezt bizonyítja a Szentlélek is, amikor így szól:……18Ám ahol ezek bocsánatot nyertek, ott nincs szükség bűnért való áldozatra.
IV. HITBELI HŰSÉG
Buzdítás az állhatatosságra. 19Testvérek, Krisztus véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe. 20Ezt az élethez vezető új utat a függönyön, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg nekünk…… 22 Járuljunk hát hozzá igaz szívvel, hitből fakadó bizalommal, hiszen a szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le. …. 24Legyen gondunk rá, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást. …
9Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved, 10 jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. (Máté 6:9-10 v)
Jézus halálküzdelme.36„Abba, Atyám! – fohászkodott –, te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Márk:14: 36,)
Tisztában vagyunk azzal, hogy Isten egy szellemi létező, tehát a szó szoros értelmében vett neme sincs.
A Biblia első sorától fogva, Isten folyamatosan férfiként hivatkozik önmagára. Így olvassuk az igét: "Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket"
Krisztus példája. 1Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, 2 akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek és egy lélekként ugyanarra törekedtek. 3Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. 4Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is. 5Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. 6 Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, 7 hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember….9Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, 10hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, 11s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr…. 13Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően. 14Zúgolódás és huzavona nélkül tegyetek meg mindent, 15hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyognotok, mint a csillagoknak a mindenségben. 16Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz, hogy Krisztus Jézus napján dicsőségemre váljatok. Akkor nem futottam hiába, és nem fáradtam fölöslegesen. 17Sőt, ha hitetek szent szolgálatáért áldozatként véremet ontják is, örülök, együtt örülök mindnyájatokkal. 18 Örüljetek hát ti is, örüljetek velem! ….
Munkatársainak ajánlása.20 Nincs senkim ugyanis, aki annyira hozzám hasonló lelkületű volna, s oly őszintén szívén viselné ügyeteket. 21A többiek mind a maguk javát keresik, nem Krisztus Jézusét. 22Róla azonban tudjátok, mennyire megbízható, hiszen, mint a gyermek apja mellett, úgy szolgált mellettem az evangélium ügyében.
26Nagyon vágyott már utánatok, és nyugtalankodott, hogy betegségéről értesültetek. 27Valóban halálos beteg volt, de Isten megkönyörült rajta. Nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy bánatra bánat ne érjen. …..
A nők. 1 Ne féltékenykedj szíved asszonyára, és ne tanítsd meg rá, hogy neked rosszat tegyen. …3 Ne vesd szemedet csapodár asszonyra, nehogy a hálójába essél. 4Hárfázó nővel ne ülj egy asztalhoz, nehogy foglyul ejtsen a művészetével. 5 Ne meregesd szemed a hajadonra, nehogy vele verjen meg (az Isten). 6 Ne add össze magad feslett nőszeméllyel, nehogy kiforgasson az örökségedből. …8 Takaros asszonytól fordítsd el az arcod, és ne nézegess szépséget, amely nem illet meg. Sokakat tönkretett már az asszonyi szépség, mert mint a láng, felgyújtja a vágyat. 9Ne üldögélj együtt férjes asszonnyal, ne ülj megszédülten vele egy asztalhoz, mert hátha lángot vet a szíved, s belepusztulsz a szenvedélyedbe.
Férfiak közt 10 Régi barátodat ne hagyd el hűtlenül, mert hisz az új barát meg sem közelíti. Az új barát új bor, de úgy élvezed, ha régi. 11 Ne irigykedjél a bűnös sikerére, mert nem lehet tudni, hogy mi lesz a vége. 12 Ne leld kedvedet a bűnösök sikerében; gondold meg: nem marad büntetlen idelent. …14Felelj más embernek, amilyen jól csak tudsz, a bölcsekkel pedig (gyakran) tanácskozzál.15 Okos emberekkel együtt sződd a terved, s az Isten törvénye legyen tanácsadód. ……
Dániel 11:36 És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és az Istenek Istene ellen is vakmerőn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert ami elhatároztatott, az végre is hajtatik.
Én értem amit írsz, a bálványokról ! Téged sem lehet félrevezetni, tudom.
1 Isten is érti a 10-parancsban benne van!
A szemem nyitva volt . Ez nekem szólt !
5 Mózes: 16 fejezet: 18, versét kaptam….
A bírák.18 Minden városban, amelyet az Úr, a te Istened ad majd minden törzsednek, jelölj ki bírákat és elöljárókat, hogy igazságos ítéletet hozzanak a népnek…
Dániel 11:36 És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és azIstenek Istene ellen is vakmerőn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert ami elhatároztatott, az végre is hajtatik.
Dániel: 11: 36, Van akinek sok Istene van !"
Nem jól olvastad el.
Nem arról van szó benne, hogy valakinek sok istene van, hanem arról, hogy van egy Isten,aki sok istennek az Istene. Ő ellene az Istenek Istene ellen szól majd vakmerően
a felfuvalkodott király.
Mózes azért nevezte az istenek Istenének Izrael Istenét, mert az is.
Isten az istenek felett.
5.Mózes 10:17Mert az Úr, a ti Istenetek, Isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad.
Józsué 22:22Az Istenek Istene az Úr, az Istenek Istene az Úr: ő tudja, és az Izráel is megtudja. Ha pártütésből és ha az Úr ellen való vétekből van ez: ne tartson meg minket e napon!
Válaszom! De van akinek csak egy Istene van, nekem is egy van, amint látod !"
A kérdés az, hogy melyik az istenek közül a te istened?
Mózes például a Felkent Istent imádta,de tisztelte benne azt az Istent is,akit felkente
Izrael istenét az társai az Istenek fölé. Habár Mózeshez hasonlóan én is a Felkent Istent imádom, hisz Őt kell imádni az összes többi istennek is,ellenben nem tagadom le azoknak az isteneknek a létezését sem, akik fölé a Felkent Istent felkente az Istene és Atyja.
Maga a Felkent Isten tanúskodik társairól az istenekről és az istenek Atyjáról egyaránt.
5. Mózes 32:! 8. Amikor kiadta a Fönséges a népnek örökségét, Amikor az emberek fiait különválasztotta, A népeknek határokat Az Isten fiainak számához mérten szabott 9. Mert az Úrnak a népe lett a része, Jákob jutott neki örökségül.
Habár Isten fiainak a számát pontosan itt nem közölte Izrael Istene Mózessel,de ha abból indulunk ki,
hogy Jákób népéhez egy Istent rendelt ,akkor minden más néhez is egyenként egy istent kellett, hogy rendeljen. Minden népnek meg volt a saját istene,de imádni minden népnek,de az isteneknek is, a Felkent Istent kel, az Őt felkenő Isten az Atya akaratából.
Előtte hajolnak meg,mind az Istenek.
97. Zsoltár 7Megszégyenülnek mind a faragott képek szolgái, akik bálványokkal dicsekednek; meghajolnak előttemind az istenek.
Ha valaki tagadja az istenek létezését, akkor azt gyalázza,akitől az istenek születtek,de a Felkent Istent is, hisz az istenek neki a társai mindannyian.
Amikor a Felkent isten teremtette a Földet és az egeket, társai az istenek mindannyian ott voltak az eseménynél. Ezt a Jóbbal beszékő felkent Isten árulta el Jóbnak:
Jób 38:4Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!5Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é; avagy ki húzta el felette a mérő zsinórt?6Mire bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegeletkövét;7Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?
Ha az Istenek Istene fontosnak tartotta közölni , hogy ő nem egyedül létező Isten az égben,akkor
nem kellene azt hazudni az embereknek, hogy csak egy Isten létezik az Égben.
Dávid például nyiltan kijelentette, hogy ő az istenek előtt szokott énekelni:
Zsoltárok 138:1Dávidé. Magasztallak téged teljes szívemből; énekkel áldlak az istenek előtt.
Mózes kijelentette, hogy az istenek között nincs olyan isten,mint a Felkent Isten:
2. Mózes 15:11Kicsodaaz istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső, félelemmel dícsérendő és csudatévő?
Hogy pontosan hány isten van az egekben nem tudjuk,mert Énók Könyvét eltüntették.
DE a lázadó istenek közötti vezérek számából ítélve több százan lehetnek mág azok az istenek,akik nem buktak el Vízözön előtt.
1 Éjszaka ágyamban kerestem, akit szeret a lelkem. De hiába kerestem, nem találtam.2 „Azért hát fölkelek, bejárom a várost, keresem a tereken és az utcákon, akit szeret a lelkem.” Hiába kerestem, nem találtam!3Találkoztam az őrökkel, akik a várost járták. „Nem láttátok, akit szeret a lelkem?”4 Alig mentem tovább, otthagyva őket, megtaláltam, akit szeret a lelkem. Belekapaszkodtam, és nem engedem el, amíg be nem viszem anyámnak házába, annak szobájába, ki méhében hordozott.
A HARMADIK ÉNEK5 Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket, a gazellákra s a mezők szarvasára, ne zavarjátok meg a szerelmemet, s föl ne ébresszétek, amíg nem akarja!
A KAR 6 Ki az ott, aki a puszta felől erre tart, mint füstnek oszlopa? Mirhának és tömjénnek illata árad körülötte, és mindenféle különleges fűszeré. 7 Nézzétek, Salamon gyaloghintója! Hatvan hős van körülötte, Izraelnek legjava.8Mindnek kardja van, és jártasak a harcban, oldalukon a kard az éj rémei ellen. 9Trónust építtetett magának Salamon király, a Libanon fáiból.10 Az oszlopokat ezüstből csináltatta, a támláját aranyból, az ülését meg bíborból, középütt ébenfa betéttel….
1 Én is halandó ember vagyok, mint a többi; és a föld első ivadékának utóda. Anyám méhében öltöttem testet. 2Tíz hónap alatt álltam össze a vérében a férfi magvából, az egyesülés gyönyörétől kísérve. 3Mikor megszülettem, én is a közös levegőt szívtam, és a földre estem, mint mindenki; első hangom a sírás volt, mint a többieké. 4Pólyában és gondok közt neveltek. 5Mert egyetlen király sem kezdi másképp az életét. 6Mindenki számára egy az út az életbe, mint ahogy a távozás is ugyanaz.
Salamon nagyra becsüli a bölcsességet. 7Ezért könyörögtem, és megkaptam az okosságot; esdekeltem, és leszállt rám a bölcsesség lelke. 8Többre becsültem a jogarnál és a trónnál, és hozzá mérten semminek tartottam a gazdagságot. …10 Jobban szerettem egészségnél és szépségnél, és birtoklását a világosságnál is többre tartottam; mert a fény, amely belőle árad, nem alszik ki soha…..9A fölbecsülhetetlen drágakövet sem állítottam vele egy sorba; mert mellette minden arany csak egy marék homok, és vele összemérve az ezüst csak sárnak számít. 11De vele együtt a többi javak is mind hozzám jöttek, mérhetetlen gazdagság volt a kezében. 12 Örültem mindennek, mert a bölcsesség volt a vezérük; nem tudtam, hogy a szülőanyjuk is az. 14 Hisz kifogyhatatlan kincs az emberek számára. Akik szert tettek rá, megszerezték Isten barátságát, mert ajánlották őket a fegyelem adományai….
Hivatkozás Isten sugallatára. 17 Mert ő adta nekem a dolgok biztos ismeretét, hogy értsem a világmindenség szerkezetét és az elemek működését, 18 az idők elejét, végét és közepét, a napfordulat változását és az évszakok váltakozását, 19 az év lefolyását és a csillagok állását, 20 az állatok természetét és a vadállatok indulatait, a szellemvilág hatalmát és az emberek gondolkodását, a növények különbségeit és a gyökerek gyógyító erejét. 21Mindent megismertem, ami el volt rejtve s ami látható volt; mert a mindeneket művészien alakító bölcsesség megtanított rá….16 Hiszen a kezében vagyunk mi magunk, a szavaink, egész értelmünk és minden ügyességünk….
A bölcsesség dicsérete. 25 Hiszen Isten erejének lehelete és a Mindenható dicsőségének tiszta kicsordulása; ezért nem érheti soha semmi folt.
Dániel 11:36 És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magátminden isten felett, és azIstenek Istene ellen is vakmerőn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert ami elhatároztatott, az végre is hajtatik.
Dániel: 11: 36, Van akinek sok Istene van !
Válaszom! De van akinek csak egy Istene van, nekem is egy van, amint látod !
Antiochusz Epifanész hadjáratai.. 22 Mint az ár, úgy söpri el maga előtt a haderőket, úgyhogy megsemmisülnek, s velük együtt a szövetség fejedelme is.23 A kölcsönös jó viszony ellenére csalárdul jár el: felvonul és kevés népével legyőzi.… 30 Kittimből ugyanis hajók érkeznek ellene.
Antiochusz Epifanész vallásüldözése. 30 Megalázva és elcsüggedve tér vissza, s haragját a szent szövetségen tölti ki. Hazatérve azok felé fordul figyelme, akik készen állnak rá, hogy elhagyják a szent szövetséget.
…
Antiochusz Epifanész bukása. 43 Hatalmába keríti Egyiptom arany és ezüstkincseit, és minden drágaságát. Líbia és Kus is a lába előtt hever.44 De a keletről és az északról érkező hírek zavarba ejtik. Nagy bőszen ellenük indul, hogy elpusztítsa és kiirtsa az egész tömérdek sokaságot. 45 Sátorpalotáját a dicsőséges szent hegyen üti fel, a tengerek között. S ekkor utoléri a vég, menthetetlenül.
A korunk emberének igen tanulságos sorokból kiviláglik, hogy a felhőben lakó istenek is borozgatnak, ahogy azt az a szőlőtőke is megaszonta, amely ha kell vándorol, nem csak a fák fölé nő.
5.Mózes 10:17Mert az Úr, a ti Istenetek, Isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad.
Józsué 22:22Az Istenek Istene az Úr, az Istenek Istene az Úr: ő tudja, és az Izráel is megtudja. Ha pártütésből és ha az Úr ellen való vétekből van ez: ne tartson meg minket e napon!
Dániel 11:36És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magátminden isten felett, és azIstenek Istene ellen is vakmerőn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert ami elhatároztatott, az végre is hajtatik.
97. Zsoltár 7Megszégyenülnek mind a faragott képek szolgái, akik bálványokkal dicsekednek; meghajolnak előttemind az istenek.
135.Zsoltár 5Én bizony tudom, hogy nagy az Úr, és a mi Urunkminden istennél különb.
Zsoltárok 138:1Dávidé. Magasztallak téged teljes szívemből; énekkel áldlak az istenek előtt.
Zsoltárok 50:1Asáf zsoltára. Az IstenekIstene, az Úr szól, és hívja a földet a nap keltétől lenyugtáig.
Zsoltárok 89:7Mert a felhőkben kicsoda hasonlatos az Úrhoz, s ki olyan, mint az Úr, az istenek fiai között?
2. Mózes 15:11Kicsoda az istenekközt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső, félelemmel dícsérendő és csudatévő?
Dániel 11:36És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és az IstenekIsteneellen is vakmerőn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert ami elhatároztatott, az végre is hajtatik.
Bírák 9:13Azonban a szőlőtő is azt mondta nékik: Elhagyjam-é mustomat, amely isteneketés embereket vidámít, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?
12:1És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben.2És sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra.3Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.4Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás.