Rendőröktől hemzseg a főváros
2009. március 14. 14:41 | Forrás: STOP/HavariaPress
Míg más napokon akár órákig sem lehet rendőrt látni a főváros utcáin, most szinte nem telik el úgy perc, hogy ne botoljanak a járókelők 6-9 fős rendőrcsoportokba Budapest
A több száz, gyakorló ruházatba öltözött, kokárdát nem viselő rendőr láthatólag nem keres senkit, az egyenruhások sok helyütt csak a kirakatokat nézegetik. Ennek ellenére mindenütt legalább hat fős csoportokban járják a Belvárost és a nagyobb forgalmú tereket, főutakat. Rendőrségi mikrobuszok parkolnak a fontosabb közintézmények előtt is, ahol ugyancsak jelentős szintet ért már el a rendőri készültség, egy nappal a nemzeti ünnep megemlékezései előtt
Nem tudom, hogy mit, de a jogszerű elszámoltatást úgy látom mint a baloldali, mint a jobboldaliak zsiványok szeretnék elkerülni. Mondjuk csoda lenne, ha másképpen volna.
A balhét itt a te elvtársaid szokták megcsinálni, meg a fizetett provokátoraik. Én meg nem provokálok, csak jelzem, nem kell ez a szemforgató, nyálas szar, hogy bensőségesen ünnepeljünk együtt, stb. Én tökre nem akarom a magyar nemzet szabadságharcát olyanokkal ünnepelni, akik lelkesen csápolnak a szólásszabadság, vagy a gyülekezési szabadság korlátozásának, az országunkat megnyomorító és kifosztó posztkommunista bűnözőknek. Nem kell a rinyálás, hogy benneteket mi kirekesztünk. Nem mi rekesztünk ki benneteket, hanem ti magatokat, amikor végighánytok mindent, aminek köze van a nemzethez, hazához, szabadsághoz, családhoz, vagy Istenhez. Úgyhogy nem kell a sóhajtozás, hogy 'méltón ünnepelni', ünnepeljetek, ahogy akartok, kokárda nélkül, ájult örömmel tapsolva a böszmének, le vagytok szarva.
Igény egy valódi rendszerváltásra is lenne. Csak erre az egykori "rendszerváltók" közül egyik sem alkalmas. A Fidesz legalább anyira nem, mint az SZDSZ, vagy az MSZP.
ha nick nevet, vagy álarcot viselsz rólad sem lehet tudni, hogy ki vagy. Sajnos ahhoz, hogy szemmel tartsanak többféle engedély kell, meg itt vannak a személyiségi jogok, szabad vélemény nyilvánítás - "nem úgy, mint 1989 előtt :-(((" :-))))))
Alapvetően helytelen a rendzavarás egész problematikájának megközelítése , pro és kontra.
Ha itt valaki valóban rendet akarna zavarni, nemcsak úgy tenni mintha, azt legkevésé tenné a fővárosban, ahová felvezényelték lényegében az összes járásképes rendőrt, és oda csoportosították a fegyveres őrző-védő szervezetek tagjainak túlnyomó tübbségét. A vidéki városokban, pláne a falvakban alig maradt rendőri erő, gyorsan bevethető rendvédelmi állomány, de inkább egyáltalán nem.
Már ennyiből is látható, például, mennyire szánalmas és cinikus a Szilvássy-félék terroristázása, hiszen valódi fenyegetés esetén éppen az ilyen ünnepek alkalmával - ahol közismert a rendvédelem taktikája - használnák ki legjobban a lehetőségeket az igazi terroristák.
Ez már tényleg korlátoltság. Vedd már észre, hogy nem ellened lép fel a rendőrség, hanem a védelmedben. Csak egy ámokfutó kell és kész a baj. Honnan tudod, hogy az épp hőzöng, mint Te vagy éppen kikattant, vagy csak simán balhét akar?!