A töltések definiciója q = Intergral ró(r) /4πr^2 dr^3, a 4π a tér intergrál értéke.
Éppenséggel a 4πr2 a felületi integrál, nem a térfogati.
Sajnos a gravitációs mező nem pont úgy van definiálva, mint az elektrosztatikus mező.
Az egyik esetben a felületi integrál arányossági tényezője (4π) a definíció része, a másik esetben pedig nem.
De egy arányossági tényezőt bármikor bevezethetünk (vagy megszabadulhatunk tőle) ha megváltoztatjuk valamelyik fizikai mennyiség definícióját - erre legjobb alkalom egy új elmélet.
>Még mindig nem értetted meg: Az elemi gravitációs töltések, gj, az invariáns négyes skalár mennyiségek, nem a tömegek! A gj-k gravitálnak, A (súlyos) tömeg arányos a gravitációs töltéssel az arányossági állandó meg a g= (G4pi)^1/2!
#De értem. (j vektor, de most nem ez a lényeg, hanem ott van benne az időszerű komponensében a ρ részecskerészsűrűség, ami térfogati integrálással részecskerész mennyiséghez vezet.) gj-ben g tartalmazza m-et. m és g is (mindkét kis g :) ) invariáns négyesskalár hiszen gj négyesvektor marad, mint j. Még egyszer: m nálad invariáns négyesskalár.
kiderül, hogy nem illik bele a képbe az, hogy a pozitív értékű m tömeghez negatív gravitációs potenciált rendelünk. Sőt az derül ki, hogy egyáltalán nem is szabadna m-hez ilyenformán térpotenciált rendelni, mert így csak sérteni tudjuk az energiamegmaradást.
Mi történik, ha egymás közelében van egy pozitív tömegű és egy negatív tömegű objektum?
A negatív tömeget vonzani fogja a pozitív tömeg - nem lehet különbséget tenni.
De a pozitív tömeget taszítani fogja a negatív tömeg. Macska-egér játék.
Viszont a lendület négyesvektort képez, aminek az időkomponense az energia. (/c2)
Erre gondolsz?
#Igen, pontosan.
>Érdekes dolog ez, mert bár az elektromos töltést változatlannak vesszük, mozgás esetén az elektromos mező rovására megjelenik a mágneses mező. (Mármint sokaság esetén, mert egyetlen elektront vizsgálva nem tekinthetünk el a mágneses momentumtól. Na most már zsong a fejem, mert elképzelni nem tudom, hogy a mozgó elektron spinje mit csinál.)
A newtoni fizikának nincs különösebb problémája a negatív energiával (mint energiaszintekkel).
A newtoni gravitációs képlet teljes mértékben hasonló a töltésekre vonatkozó Coulomb-törvényre, így a potenciál tekintetében is. Ha megvizsgáljuk a sztatikus térenergiát, akkor kiderül, hogy nem illik bele a képbe az, hogy a pozitív értékű m tömeghez negatív gravitációs potenciált rendelünk. Sőt az derül ki, hogy egyáltalán nem is szabadna m-hez ilyenformán térpotenciált rendelni, mert így csak sérteni tudjuk az energiamegmaradást. (Mert ha közelebb van egymáshoz két egyforma tömeg, akkor nagyobb a kiintegrált térenergia (nem megyünk el egészen a pontszerű tömegig, ahogy a töltéseknél sem...), holott a tömegvonzás miatt kisebbnek kellene lennie.) A töltéseknél ez a probléma nem merül fel, ugyanis ott éppen fordítva van, a töltés értékének előjelével egyező a térpotenciál előjele (elektrodinamikai skalárpotenciál), mert az azonos értékű töltések taszítják egymást. Mivel az égboltot figyelve mégis konstatálhatjuk a tehetetlen m tömegre vonatkozó newtoni gravitációs törvényt, azt lehet feltételezni, hogy nem jó a newtoni fizika. (Ehhez nem is kell észrevenni, hogy más az elektrodinamika transzformációs tulajdonsága.)
Itt: https://onedrive.live.com/?authkey=%21ABWb6qfdOuKl6h8&id=88E02152250486B8%2146609&cid=88E02152250486B8 töltés helyett tömeget veszel, és egy hozzárendelést megváltoztatsz, azaz a pozitív értékű tömeghez negatív potenciálteret rendelsz. Csupán ebben különbözik a newtoni esetben a töltés és a tömeg sztatikus elmélete, ami ugye a tömeg esetén a gravitáció. Ekkor a (36.4) ∆φ=4πϱ, vagyis a potenciál és a térerősség kap egy negatív egységnyi szorzót. Ezzel kész is, már csak a töltés helyett tömeget kell venni analóg módon, és a kölcsönhatás erősségére egy mértéket. Ennyi. Persze az ellentmondásokat ki kell vágni, azaz a tömegre csak a pozitív érték lesz jó.
Ezután jön a következő paragrafus: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011-0001-526_landau_02/ch05s02.html Itt pedig az U kap egy negatívat, az jön az előbbiekből. A többi szintén csak analóg, azaz töltés helyett tömeg. És akkor most kell meglátni azt, hogy ez bár leírja newtoni szinten a tömegvonzást, de keletkezett egy elvi hiba. Mégpedig az, hogy a tömegek tetszőleges elrendeződéséhez adódó tér nem úgy működik, ahogy annak lennie kellene, és ahogy a töltés esetében működött (szóval elrontottuk az egész elvi alapját). A matéria eleméhez rendelt potenciáltér tulajdonképpen a matériát képviseli szinte azonossági szinten. Magyarán a matériát a kölcsönhatás leírására kiterjedt térjellemzővé formáltuk (most ezt úgy mondom, mintha most találnánk ki a töltésekre az egészet, hogy leírjuk a sztatikus kölcsönhatásukat), és egyszerre szerepeltetjük, mint pontszerű_anyag és potenciáltere egymásra halmozva tetszőlegesen, azaz a pontszerű_matéria=potenciáltere (tulajdonképpeni azonosítás). A töltéseknél minden O.K., mert ott akárhogyan is vannak éppen a dinamika során elhelyezkedve a térben, a világban (egész térben) a térenergia összessége követi az elrendezések átalakításához szükséges energiát, azaz a mozgási energiát. Ezek összege állandó (a teljes rendszerenergia), a rendszer zárt. Viszont a tömeghez átírt verzióban ez már nem teljesül. Ott ezt az U-t ki lehet dobni, semmire sem jó, nem is jelent semmit. Ezért nincs a newtoni fizikában olyan, hogy a gravitációs tér energiája analóg módon, mint az elektrosztatikus térenergia. Ebből látni lehet, hogy hibás a newtoni egész fizika, és át kell térni valami jobbra, ami határesetben (kis sebességek) visszaadják a töltések kölcsönhatásához hasonló gravitációs kölcsönhatást, és abban is kell legyen az áramokra (tömegáram) valami kölcsönhatás (gravitációs), mint ahogyan a töltések esetén is van, és szépen (már matematikailag) kapcsolódik is az elektrosztatikusság mellé, mint magnetosztatika (aminek az elemi áram, vagy áramelem a legókockája), és a dinamikájuk összeilleszkedik... Na és az éppen a relativitáselmélet (speciális és általános). Muszáj is, hogy valami legyen a tömeggel, mert hát nem lehet olyan, mint a töltés (két dudás nem fér meg egy csárdában), hiszen az már betöltötte ezen (a newtoni) szinten a matematikai lehetőség ezen egyetlen lakhelyét. (A természet megvalósulással betölti a logikai lehetőségek legalacsonyabb szintjeit (entitások) valami általános létezési törvény/szabály szerint, ezt már jó lenne, ha végre észrevennék és vizsgálnák a tudósok is, mint (csak hasonlat, de rávilágító) a lehetséges energiaszinteket.) Így a töltés skalár mennyiség, a gravitáló tömeg pedig nem (és szépen beköltözik egyel feljebbi szintre, de a lényegi hasonlatosság teljesen megmarad közöttük --> elektrodinamika és gravitációs dinamika teljes mértékben potenciálelméleti, elektromágneses sugárzás, gravitációs sugárzás, ugyan azon az elven nyugszanak, osztályozásuk azonos: pólmomentumok alapján..).
Szóval még az elektrodinamika képleteinek transzformációs vizsgálata sem kell annak megállapításához, hogy gond van a newtoni fizikával. (Röviden felvázoltam, ami a fejemben van ehhez közel, s kicsit távolabb.)
szabiku, téged is megkérlek, tedd fel ide egy fizikai munkádat, ami arról ad tanulságot, hogy valami újat felfedeztél a fizikában és érted a fizikát. Különben nem nagyon vagy szavahivhetö.
Én, veled szemben, megtanultam a specrelt az áltrelt, a kvantumelméletet, a tömeg-energia-ekvivalenciát, csak hogy én ezeket MIND ÉRVÈNYTELENNEK TALÀLTAM.
"#A gravitációra alkalmaztad egy az egyben az elektrodinamika komplett formáját. Gravitodinamikát fektettél le, invariáns (négyes)skalár tömeggel. (45)--(51) Ahogyan a nyugalmi elektromos töltés elektrál (ha mozog akkor is, mert az invariáns (négyes)skalár), ugyanúgy a nyugalmi gravitációs töltés gravitál, szóval így nálad akkor is, ha az mozog."
Még mindig nem értetted meg: Az elemi gravitációs töltések, gj, az invariáns négyes skalár mennyiségek, nem a tömegek! A gj-k gravitálnak, A (súlyos) tömeg arányos a gravitációs töltéssel az arányossági állandó meg a g= (G4pi)^1/2!
"Az a baj, hogy te a j(n)v részecskeelőfordulási valószínűségi áramsűrűséget egy töltéssel szorozva klasszikus mennyiségáramsűrűséggé teszel az (53)(54)-ben. Ez nagyon nem frankó. Érzed?? Hogy ez NotOK."
Hát ez NEM IGAZ, a valószinüség sürüség marad valószinüség sürüség, akkor is ha meg van szorozva töltéssel!
Éppen az a dolog vezet a(z általános) relativitáselmélethez, hogy az elektromos töltéssel ellentétben a tömeg nem invariáns (négyes)skalár.
Ezt részleteznéd alaposabban?
Az elektromos töltés nem változik mozgás közben.
Viszont a lendület négyesvektort képez, aminek az időkomponense az energia. (/c2)
Erre gondolsz?
Érdekes dolog ez, mert bár az elektromos töltést változatlannak vesszük, mozgás esetén az elektromos mező rovására megjelenik a mágneses mező. (Mármint sokaság esetén, mert egyetlen elektront vizsgálva nem tekinthetünk el a mágneses momentumtól. Na most már zsong a fejem, mert elképzelni nem tudom, hogy a mozgó elektron spinje mit csinál.)
#Na jó :) értem én amúgy ezt a j-s dolgot, csak egy kicsit kötözködtem.
Az a baj, hogy te a j(n)v részecskeelőfordulási valószínűségi áramsűrűséget egy töltéssel szorozva klasszikus mennyiségáramsűrűséggé teszel az (53)(54)-ben. Ez nagyon nem frankó. Érzed?? Hogy ez NotOK.
>a jobb oldalon a töltés valószinüség-sürüségek állnak, a jobb oldalon kifejezve az elemi töltésekkel és a részecske valószinüség-sürüságakkel. Ez nagyon frankó!
#Egyáltalán nem frankó. Szóval ez baj. Az egyenlőségjel hogyan varázsolja a valószínűséget konkréttá?? Szerintem sehogy.
ji(n)ν(x) = (c∙ρi(r,t),ji(r,t)) = c∙ψi(x)γνψi(x), ν = 0,1,2,3 and i = e,p,P,E, (64) <-- ERROR, FATAL ERROR!
Az SI - nemSI , CGS - nemCGS 1/c dologgal ϕ(em)-nél mi a helyzet??
"Akkor a következő a kérdésem: Miért gondolod, hogy csak a nyugalmi tömeg gravitál??"
>Én ezt nem gondolom, hanem azt gondolom hogy az elemi gravitáció töltések gj gravitálnak.
#A gravitációra alkalmaztad egy az egyben az elektrodinamika komplett formáját. Gravitodinamikát fektettél le, invariáns (négyes)skalár tömeggel. (45)--(51) Ahogyan a nyugalmi elektromos töltés elektrál (ha mozog akkor is, mert az invariáns (négyes)skalár), ugyanúgy a nyugalmi gravitációs töltés gravitál, szóval így nálad akkor is, ha az mozog. Legfeljebb fellép a mágnesességgel analóg dolog... Éppen az a dolog vezet a(z általános) relativitáselmélethez, hogy az elektromos töltéssel ellentétben a tömeg nem invariáns (négyes)skalár. (A nyugalmi tömeg persze az, de nem csak a nyugalmi állapotában kell azt tekinteni.)
Szóval miből gondolod, hogy a gravitációt (egy előjel különbségtől eltekintve) az elektrodinamikával teljesen azonos koncepció írja le?
Olyan vagy, mint aki lusta megtanulni és megérteni a valódi fizikát, így inkább leegyszerűsítetted magadnak. Így nem kell megtanulni a specrelt meg áltrelt, sőt, a kvantumelméletet sem, mert azt mondod legyen inkább egyszerűen a valószínűség az egyenlőség másik oldalán szétkent részecske részsűrűség konkrét valójában, aszt kész. Sokkal egyszerűbb, Nem?? De. Deee :DD
(Na hát ennyit ér a végzettséget igazoló papír. Látjátok fiaim. Te is, te üzemmérnököző nemtudomki..)
(A v indexek fordítva vannak, de az mindegy, mert ez skalárszorzat.)
Hát nem látod, hogy nem stimmel!?? ERROR van.
>meg lehet különböztetni a g-t a fenti indexben
Nem a (g) indexen vagyok fennakadva, ne terelj el. Hanem G-ből számosz egy g-t (11) után: G = g2/4∙π, de ez nem az a g, ami (54)-ben a j előtt szerepel. Vannak akkor pl. görög betűk, ... stb. Vagy q-t is megindexeled fent így: qi(em) és qi(g), utóbbi pedig ekkor: qi(g) = gmi. Ilyet, hogy: gi= {±g∙me, ±g∙mP} nem szerencsés használni, mert az az i indexelés nem olyan nagy dolog, hogy akkor már gm-re lehet tőle újra g jelölést használni. :D (Ugyan így (53)(54)-ben. qj-re nem használunk újra j jelölést, mert egy indexelést éppen feloldunk. Doktor Úr! Ezek nagyon megtévesztőek tudnak lenni...)
Akkor nézzük a (41)-et:
Lorenz gauge: div A(em) + 1/c2∙∂ϕ(em)/∂t = 0 (41)
Ez egy négyes divergencia. Átírom neked, hogy lásd, és ellenőrizni tudd:
div A(em) + ∂(ϕ(em)/c)/∂ct = 0.
Gaussi egységrendszerben nem kell a zárójelben a /c, mert (42)-ben sem kell:
Energiával gerjesztve valamelyik rezgési módusukat.
Ha a szabad térben, akkor szabad téri módusaikat.
Ha üregben (pl. potenciáldobozban), akkor az üregbeli módusaikat. Ha kristályrácsban, akkor annak preiodikus potenciáljában lehetséges módusaikat, ha potenciálfalon keresztül, akkor az ott lehetséges "alagutazó" módusokat.
A gömbszimmetrikus forrás hangjának amplitúdója az energia egyre nagyobb gömbfelületen való szétoszlása miatt 1/r2 -el csökken. A gömbszimmetrikus elektronforrásból származó elektronok állapotfüggvényének amplitúdója ugyanígy. De az elektron detektálása (tömege, töltése) már pontszerű, erre a folyamatra már nem terjed ki az analógia. A kvantumfizika azért mégiscsak különbözik a hangtantól.
A matematikai keltő operátor működési leírása matematikai természetű, s azzal annak szerkezete tulajdonságai teljesen meg vannak határozva. Az elméleti fizikai modellek ilyen matematikai természetűek, hisz ezek a dolgok számolásra készülnek, itt más, nem matematikai természetű "belső szerkezetet" "alkatrészeket" csavarokat keresni értelmetlen.
De a hang általában csillapodik szabad térben. Ezzel szemben az elektronok megőrzik tömegüket és töltésüket, még ha mozgás közben nem is lehet pontosan tudni, hogy merre mennek, melyik résen hullámoznak át.
A síp/dob esetén kell egy üreg, amiben a rezgés keletkezik.
Részecskéket hogyan lehet kelteni a mezőből? (Matematikailag a keltő operátorral.)
Nem igaz, hogy nem látod, hogy (53)(54) és (55)(56) ellentmondanak egymásnak az 1/c miatt. (érdekes módon ezt a válaszodban is elsikkasztottad..)
(42)-ben pedig nem kell az 1/c, ha nem használod a μ0 és ϵ0 állandókat, valamint az μ0ϵ0 = 1/c2 összefüggést, azaz nem SI-ben dolgozol. https://en.wikipedia.org/wiki/Electromagnetic_four-potential (41)-ben pedig ezért csak 1/c kell 1/c2 helyett.
stb... (és nagyon nem frankó különböző dolgokat ugyan azzal a betűvel jelölni. (j) Ez nyilvánvaló.)
"A mezőben eleve ott lapulnak a részecskék . . . a tér minden pontján, és csak elő kell varázsolni a nyulat a kalapból? Vagy esetleg valami más történik?"
Ez épp olyan, mint azt kérdezni, hogy a levegőben eleve ott lapulnak-e a hangok a tér minden pontján, és csak elő kell varázsolni őket? Vagy esetleg valami más történik? Ott lapulnak-e a hangok a szabad légtérben, vagy a sípokba, dobokba, hegedűkbe stb.-be zárt légtérben, és csak elő kell varázsolni őket?
Rossz a kérdés, nem lapulnak, hanem Gerjesztés történik.
A levegő különböző gerjesztési módusai az egyes hangok. És az egyes rezgési módusok (a hangok) tulajdonságait a levegő adott részének, illetve az azt körülvevő határoló feltételeknek a konfigurációja határozza meg. (a potenciálfüggvényeken és a peremfeltételeken keresztül)
A kérdéses mező (pl. elektron-pozitron mező) különböző gerjesztési módusai az egyes részecskék. És a rezgési módusok (részecskék) tulajdonságait a kérdéses mező adott részének, illetve az azt körülvevő határoló feltételeknek a konfigurációja határozza meg. (a potenciálfüggvényeken és a peremfeltételeken keresztül)
Ott lapulnak-e a részecskék a szabad mezőben, vagy a potenciáldobozba, centrális lineáris potenciálba, periodikus potenciálba stb.-be zárt mezőben, és csak elő kell varázsolni őket?
Rossz a kérdés, nem lapulnak, hanem Gerjesztés történik.
