www.vifi.hu Egy új, a vallásokkal, hittel és szekularizáció fogalkozó hírportált indítottak útjára a napokban VilágiFigyelő néven. "Tárjátok ki az ablaktáblákat, hadd jöjjön be több világosság" Goethe
"A levél tanúsága szerint Einstein a tételes vallások istenfogalmát és a Bibliát gyermetegnek látta. "
Ezek szerint mégsem tudott gyermeki lelkületű lenni a jézusi mondás értelmében: "Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyek országába."
"Aukción Einstein alig ismert vallási témájú levele
Kétszázezer angol fontért vásárolta meg egy gyűjtő csütörtökön Albert Einstein német nyelvű, kézzel írott levelét, amely újabb adalékkal szolgál arról, az idős Einstein hogyan viszonyult vallási kérdésekhez. A levél tanúsága szerint Einstein a tételes vallások istenfogalmát és a Bibliát gyermetegnek látta. "
nyilván van önkontroll. meg ez csak jelképes. mert nem tudom komolyan venni, hogy ha a király mondjuk még sem hisz a protestantizmusban, akkor m van? lemond? az még hagyján, de egyébként biztos botrány. lemondatják? még nagyobb botrány. talán inkább nem vallja be. de akkormeg hókuszpókusz.
Lazul az állam és az egyház összefonódása Norvégiában
Megállapodás született Norvégiában az állam és az evangélikus államegyház közötti kapcsolatok lazításáról, ami egyszerre növeli az állampolgárok vallásszabadságát és az egyház önállóságát.
"Világi Figyelő néven olyan új tematikus hírportál indult útjára a közelmúltban, amely nem vallásos emberek számára szolgál világnézeti témájú hírekkel.
Amint Sipos Péter főszerkesztő az MTI munkatársának elmondta, a hírügynökség erkölcsi, világnézeti, társadalmi, kulturális, tudományos témákkal kíván foglalkozni olyan olvasók számára, akik magukat ateistának, humanistának vallják.
Úgy vélik, hogy erre igény van, hiszen Magyarországon a felmérések szerint az emberek 25 százaléka nem vallásos (Medián, 2004) és további több mint 50 százaléka "a maga módján vallásos", vagyis nem azonosul semmilyen egyház tanítási és szokásrendszerével.
A rövidítve csak ViFi névvel jelölt tematikus hírügynökség tehát kifejezetten a nem hívők számára akar szolgálni különböző eseményekről és jelenségekről szóló írásokkal.
A fiatalok körében a magukat vallásosnak nem tekintők aránya 37 százalék - idézi a Mobilitás Ifjúsági Iroda 2004-es felmérését az induló hírportál főszerkesztője, Ezért hiánypótlónak érzi szolgáltatását a non-profit, politikai pártokhoz nem kötődő hírportál.
A nem vallásos emberek számára olyan témákat taglalnak majd, mint a világi erkölcs, az állam és az egyház szétválasztása, a világi életfilozófiák hagyományai és kultúrája, a vallások modernizációja, a hívők aránya Magyarországon és a világban - tette hozzá a főszerkesztő. "
ok, tehát szerinted az Élet és Tudományt szüntessék be. mi van a Világosság, Magyar Filozófiai szemle, Nature, scientific american és hasonló lapokkal? csak, hogy tudjuk, milyen kulturlény kötözködik itt velünk.:)
meg mondhatnál egy körülhatárolást a tudományra is.:)
de az összes hír le van szedve valahonnan, a hírportál általában ezt csinálja, hacsak nincsenek fizetett riporterei, és olyan események, amiről lehet hírt adni közvetlenül.
"Most ez mi a csoda akar lenni? Mit akar jelenteni a "világi"? Talán az index, origo vagy a figyelőnet vallásos alapról tárgyalja a "társadalom, kultúra, filozófia és a tudományok" eseményeit? Vagy az a "világi" jelző ismérve, hogy fikázzuk a vallásokat?"
ne értetlenkedj már! ha az index közöl tudományos híreket, akkor az Élet és tudománynak nincs létjogosultsága, vagy rossz a neve? ugye nem? ugye marhaság az érvelésed?!
"Mintha hittel és vallással foglalkoznának, de csak mintha, mert hol a szkeptikusok blogjáról szedik le a híreket, hol csak egyszerűen arról van szó, hogy nem tetszik nekik egy-egy hírben, ahogy a vallás viszonyul a dolgokhoz. Vagy hogy a vallás milyen szerepet játszik a történésekben. Nem látok értelmes célját egy ilyen hírportálnak"
nem is kell mindenkinek értelmét látnia. ha nem érdekel, nem érdekel. ennyivel le is tudhatnánk, ha nem tetted volna hozzá ezt:
", de csak hajrá, legalább elfoglaljátok magatokat, addig sem mondjuk a wikipédián ökörködik pár fafejű."
A portál szlogenje Goethe állítólagos utolsó mondata: "Tárjátok ki az ablaktáblákat, hadd jöjjön be több világosság", amely ugyan profán módon hangzott el, és nem is volt különösebb jelentése, de mégis jó jelszó. Az sem teljesen biztos, hogy ez volt az utolsó mondata, ám nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ez egy olyan mondat, amely találóan leírja a portál ars poeticáját, és elég ismert ahhoz, hogy felhívja a figyelmet.
A portál önmagát bejelentő híre a következő:
"Új tematikus hírportál indul útjára a magyar weben. A Világi Figyelő névre hallgató hírügynökség a hazai hírpiacon hiánypótló módon tájékoztat a társadalom, a kultúra, a filozófia és a tudományok világi szempontból fontos eseményeiről. Hazai és külföldi források alapján, saját munkatársak és külső szerzők közreműködésével megjeleníti mindazokat a témákat amelyek a nem vallásos világnézetű emberek számára fontosak, és közvetíti e világnézetek értékeit és nézőpontját...."
Bővebben: itt.
Az impresszum szerint:
"Küldetés A Világi Figyelő egy non-profit, politikai pártoktól független, online hírügynökség, mely hiánypótló módon tájékoztat a társadalom, kultúra, filozófia és a tudományok világi szempontból fontos eseményeiről. Hazai és külföldi források alapján, saját munkatársak és külső szerzők közreműködésével megjeleníti mindazokat a témákat amelyek a nem vallásos világnézetű emberek számára fontosak, és közvetíti e világnézetek értékeit és nézőpontját.
Főszerkesztő Sipos Péter
Szerkesztők Brendel Mátyás Holloni Emma
Munkatársak Nagy Csende Tamási József"
Minden olvasót szívesen várunk, és szerkesztőnek is lehet még jelentkezni!