Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
Nehéz a topik elejét olvasni, mert ott van az a csávó a Gezoo vagy ki, és úgy nyáladzik, hogy attól már fordulok föl. :S (bocsánat, ha valakit zavar a felfogásom, nem provokációnak szánom)
Olvasgatom, amiket írtatok, de jó sok van és a topikokat is be kell hozni, ráadásul párom gépe előtt ülök. :D Most nincs itt, segédkezik apjának, így van egy kis időm. :)) De nem baj, ha előjön újra egy-egy téma, hátha jön újabb társ hozzá. :D Meg hátha még több okosság eszünkbe jut. :D
Ez legjobban akkor látszik, amikor gyerekesek az örökbefogadást kínálgatják a meddőknek megoldásként. Gőzük sincs mint jelent a gyerektelenségre rádöbbenni, tudni, hogy sosem lesz másképp (még akkor sem, ha örökbefogadnak).
De ugye az örökbefogadással legalább megdöglene az ő tehenük is (legalábbis félig, azaz anyagilag)... Hát nehogymár a gyerektelenségben lássák meg a lehetőséget, boldoguljanak :)
Sajnos egyet kell értenem, sok olyan van, akikről - akármit is mond a szája - messziről üvölt a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" gondolatmenet. Neki nem jöttek be a szép családi álmok, mai napig szive mélyén visszasírja a gyerekmentes időszakot - de nehogy már a másiknak jobb legyen! Mi az, hogy nem mászik bele abba a kútba, amibe ő szegény beleugrott? Tessék csak belemászni mellé (aztán ketten vartyoghatnak lent a pocsolyában, hogy milyen jó is ott... meg persze onnan lehet irígykedni is)
Régebben már ezt leírtam, a nicknévre kattintva megnézheted az adott személy hozzászólásait - sok mindent kiveséztünk már itt, többek közt ezt is.
Az elvakultaknak a z a fontos, hogy mindenki boldog családi életet éljen, mert nem létezik olyan, hogy valaki nem akar gyereket. El tudom képzelni, hogy vannak olyan emberek, akik csak irigyek ránk, mert mi így élünk, csak a miénk az életünk, max párunké és valamennyi állatunké, nem kell elosztani, annyival, ahány gyerekünk van, nem kell megvonnunk magunktól olyan sok mindent, mint a gyerekeseknek. (nem általánosítok, nem mindenki ilyen, de biztos vannak ilyen emberek is)
"Alapvető dolog, hogy aki nem alkalmas szülőnek, az ne csináljon gyereket" Ezzel abszolút egyetértek.
Van jó pár 40-es barátnőm, akiknek úgy alakult az életük, hogy még mindig nincs gyerekük. Számos okból. De egyet sem ismerek, aki ne szeretne. Én valahogy sosem hiszem el ezt senkinek, aki elmúlt 40.
Alapvető dolog, hogy aki nem alkalmas szülőnek, az ne csináljon gyereket. Én egészen bizonyosan nem lennék az (tanárnak is szar voltam) és nem is akarok az lenni. Az én nem létező gyerekemnek az a legjobb, ha ilyen anyához meg se születik. (főleg, ha eldurran az agyam valamin, és aztán a TVben mutogatják...).
Ez a saját életem, magamat meggyőződésem, hogy én ismerem legjobban - ezért is kezdődnek E/1 személyes névmással a mondataim (bár ez általában illetlenség).
"És képzeld, a sok szemétláda valaha valakinek a gyereke volt, akiről hitték, hogy különb és jobb lesz. Nem lett. " Igy igaz. De egy anyának MUSZÁJ abba nhinnie, hogy az ő gyereke kivétel lesz, és ha szerencsés, akkor úgy is lesz.
Marha érdekes egyébként, hogy Hitler és Sztálin is imádta az anyját. Utóbbit még papnak is nevelték.
Ez egy jó kis filozófiai vita lenne, de elég egy idézet a témára: „A sors erősebb az embernél, de az ember több a sorsnál” -Németh László
Ma is megijeszt, amikor látom a sok seggfej, szemétláda felnőttet.........De mégis, az anyának az a feladata, hogy higgye, hogy az ő gyereke különb és jobb lesz, mint a felnőttek
És képzeld, a sok szemétláda valaha valakinek a gyereke volt, akiről hitték, hogy különb és jobb lesz. Nem lett.
Akkor a te esetedben a rossz családi kapcsolatok az oka annak valszeg, hogy igy érzel.
Az én tágabb családomban is sok a degenerált, sőt közveszélyes is akad köztük.
De ez ma már nem akadályoz meg abban, hogy én higyjek abban, hogy az én babám, ha lenne, nem lenn ilyen, akkor sem, ha tudom ,hogy a gyerek a legnagyobb lutri, hiszek abban, hogy kész jellemmel születik egy adott sorsfeladatra, a szülő max annyit tehet, hogy asszisztál hozzá. (Hiszem, hogy a sors a jellemből következik.)
Ma is megijeszt, amikor látom a sok seggfej, szemétláda felnőttet (és hiszem, hogy a legtöbbjükért nem lenne kár, ha kilőnék őket a Holdra). Azt gondolom, a valóban jó és igaz embereket nagyitóval kell keresni.
De mégis, az anyának az a feladata, hogy higgye, hogy az ő gyereke különb és jobb lesz, mint a felnőttek. És ha az élet az ellenkezőjét igazolja, legyen ereje elviselni.
Tehát az anya legfőbb feladata a szeretet. Ha ezt jól tudja gyakorolni, már nem élt hiába.
Levendula: Na, velem is ez történt! A végén kiderült, hogy egy kétszínű kis k. az illető, aki évekig a legjobb barátnőm volt! Annyit hazudott, amennyi csillag nincs az égen! :D
Firedog: Megnéznélek titeket pároddal! :DDD Meg az anyóst! :DDD
Fleury: A barátaidnak is sikerülne, ha olyan nyitottak lennének, mint én! (na ja, néha ütik egymást a szavaim, de csak azért mert ilyen furi vagyok, hogy magány imádó, de mégis nyitott akármi :D ) Vannak duci imádó férfiak és nők, lásd én párom. :)))
Én a drága családommal vagyok ugyan így. A vérségi kötelék több generációra visszamenőleg rendszeresen megbukott. A barátaim közül meg tudom, hogy melyikre milyen ügyben és milyen mértékben lehet számítani. Ők is tudják ugyan ezt rólam.
Voltam állásinterjún, intéztem banki dolgokat (ha nem is kölcsönt, mert azt soha nem akarok felvenni), a névváltozásom miatt elég sokat ugráltam ide-oda (anyakönyvi hivatal, TB, APEH), a mostani sulimba is beiratkoztam, és elég sok mindent elrontottak, így elég sokszor mentem vissza. Sőt, érettségim is van (ami könnyű, de előtte ezt nem hinné el senki), pedig a szóbeli azért húzósabb, mint az írásbeli. Autót se akarok, félek a vezetéstől. Szóval csak ismételni tudom magam. :))) Eddig még nem voltam gondom a kommunikációval. :)
Én se tenném meg, mert büntetik. (de a párom pl. rendszeresen nyomatja az ilyen poénokat, tehát verbálisan ötletelünk - anyósom meg visítógörcsöt kap tőlünk)
A barátság is szerencse dolga. Én a legjobb barátnőmben csalódtam talán a legnagyobbat. 12 év után derült ki (számomra), hogy egyetlen igaz szava nincsen az életben. De még az sem igaz, amit kérdez. Aztán jó pár dologgal együtt ez odáig vezetett, hogy képtelen voltam vele tovább barátkozni.
Sokszor addig tart a barátság, amig nem fordul jóra az életünk.
A kövérség konkrétan félénkké, visszahúzódóvá tesz. Akkor is, ha látszólag magabiztos vagy. Szerencsés vagy, hogy szerető párra találtál. Sajnos nekem több túlsúlyos ismerősöm van, akik emiatt nem találnak párt:(
Magamról is tudom, hogy mennyivel jobban érzem magam 10 kg-mal kevesebbel mint pl most vagyok. Egész egyszerűen megnő az önbizalmam a dícséretektől, a pozitív megnyilvánulásoktól. Ugyanaz az ember vagyok, de mégis..
Mert eddig még nem jártál állásinterjúkra, nem intéztél banki kölcsönt, nem vettél autót stb. Ez majd mind lesz, és hiába vagy talpraesett, egy jobb szakember (pl. állásinterjún) kihozza belőled az igazi énedet.
Csak annyira akarlak rábeszélni, hogy légy nyitottabb (az, hogy ezt állítod, még nem tesz azzá :)). Könnyebben fogod alakítani az életedet, nem viselnek meg a beszólások stb.
"ha ránézek egy gyerekre - bocsánat a kifejezésért, de te meg ezt nem hiszed el - hányingerem támad és a sipítozásuktól, hát elég erőszakos gondolataim támadnak, amiben van fal és benne a gyerek feje."
Ajajj, rögtön szétkapnak ittend... sajna én is hasonlóan érzek.
"És rájössz arra is, hogy egyedül a család az, akid van, akire számithatsz."
Ja, ha ideggörcsöt és pánikrohamot akarok kapni, akkor mindenképp.
Ők is azt az önző indokot hangoztatták mindig, amik az előbbiekben elhangzott. Világgá magyek tőlük, egyszerűen menekülök.
"a barátaid eltűnnek, mert nem lesz rád idejük, leköti őket a saját családjuk, egy nap rájössz, hogy valójában egyedül vagy"
A barátságok fenntartásába ugyanúgy energiát kell befektetni, mint pl. egy párkapcsolatba, családba, gyerekbe, hivatásba vagy bármibe - különben nem működik magától. Az én baráti körömben meglehetősen sok gyerekmentes egyed van - így nem köti le őket a család (max a rokonság...)
Eddig se volt ilyen hátrányom másokkal szemben, kérdeztem, ha kellett, szóval ez így nem teljesen igaz. Amúgy nagyon nyílt is vagyok, szóval 2 tulajdonság is keveredett belém, így nem kell félni, talpra esett lányka vagyok. :D (Vagy csak skizofrén? :))) )
... ebben lehet hogy igazad van, azt viszont tutira tudom, hogy néhányan egyszerűen nem élnek annyi ideig, hogy megérjék ezt az érzést - előbb múlnak ki végelgyengülésben :)))
A magányt biztos szereted, mert a kövérséged nem elfogadása megszerettette veled. Én is nagyon kis magányos voltam, de nem azért mert kövér voltam, hanem mert mindig mindenhol a legkisebb, legfiatalabb, leggyengébb, legvédtelenebb voltam. A könyvek meg jó barátok, én tanulni tudtam, ebben versenyre kelhettem bárkivel, és nem tudtak legyőzni. Önbizalomforrásnak elég volt, onnantól nem vagyok hajlandó rettegni attól, hogy mi lesz, ha vki olyannal kerülök szembe, aki nagyobb és/vagy erősebb. Ha ártani akar, kikaparom a szemét, és kész :)
És tutira megvan neked is egy ilyen forrás, csak keresni kell. Ami miatt nem jó a remeteség, az az, hogy később nehezen találsz állást, nehezen fogod megértetni magad a kollégákkal, nehezebben kérsz segítséget, ha szükséged van rá (akár csak azért, mert eltévedtél az utcán). Nehezebben kérdezel vissza egy orvosnál, ügyvédnél, akárhol, ahol fontos lenne döntened az életedről. Ez lesz a hátrányod másokkal szemben.
Kövér. Dehogy figyelek oda a tini fiúkra, de ha 10 cm-ről a képedbe fröcsögve röfögnek, az már nem odafigyelés kérdése. :D Én nem bizonygatok magamnak semmit, szeretem a magányt és punktum. :) Imádok olvasni, filmezni, rajzolgatni, elmenni fotózni, mindezt egyedül. :)
Hasonló cipőben járunk, azóta én 35 vagyok. Találtam olyan pasit, aki nem akar, nem reménytelen. Ami sajnos az én életemben más, az az, hogy nem tarthatom a vágyott állatokat, mert nincs rá anyagi lehetőségem - mindössze 2 cicám van.
