Bayer Zsolt: (...) Mert tudod, Ferenc, én 1988. március 30-án éjjel Fideszt alapítottam. Te pedig gyáva és sunyi KISZ-Führerként leveleket írogattál a pártführereknek. Ez az alaphelyzet. (...)
Bayer Zsolt megfogalmazása pontos. Mi ezzel a bajotok? Miért vinnyogtok?
Bayer Zsolt: nyílt levél Gyurcsány Ferencnek 2005. november 5.
Mert tudod, Ferenc, én 1988. március 30-án éjjel Fideszt alapítottam. Te pedig gyáva és sunyi KISZ-Führerként leveleket írogattál a pártführereknek. Ez az alaphelyzet. (...)
Tegnapelőtt volt egy beszélgetés Gerő Andrással a TV-ben. többször használta a kommunista, kommunizmus szót a rákosi éra folyamataira és politikusaira. Már bocsáss meg, de ne legyünk pápábbak a pápánál.;))
Persze, nem attól kommunizmus a kommuniszmus, hogy Gerő is használja a szavakat hanem attól, hogy adott politikai éra önmeghatározása volt akkoriban.
Pl. : "Mi kommunista ifjak harcolunk, mert bennünk apáink reménye......".
Szar duma. Csúnyán beégtél, és most összehordasz mindenfélét annak érdekében, hogy eltereld erről a figyelmet. Inkább nem asszisztálok neked ezekhez az "utómunkálatokhoz". Edd meg amit főztél magadnak.
Akkor szokott érdekelni a lexikon, ha vmi olyasminek akarok utánanézni, amit nem tanultam az iskolában, vagy nem emléxem rá pontosan. Végig ötös voltam töriből, dícsérettel érettségiztem belőle, utána felvételiztem (felvettek), úgyhogy ilyen alapvető témában, mint a kommunizmus definíciója nyugodt szívvel állok ki vitára mindenféle lexikon nélkül. Benne van a hardveremben az infó.:))
Egyébként sem szoktam olyasmiről vitatkozni, amiről nincs megfelelő tárgyi ismeretem. Tanulj tőlem ebben a tekintetben is.
A veled szemben alkalmazott minősítések, amelyek ahhoz képest elég enyhék, hogy mennyire vagy vitaképtelen, csak a te szempontodból minősítenek, azaz te figsz rólam "csúnya" dolgokat gondolni. Ez pedig a te valóságod, és nem az enyém, ennél fogva pedig engem nem érint. Hidd el, elég jól tisztában vagyok a saját tulajdonságaimmal, úgyhogy nem szokott érdekelni mások rólam alkotott véleménye.
Ezzel a dumával a saját tájékozatlanságodról akarod elterelni a figyelmet? Egy dolog a kommunizmus definíciója, és egy másik dolog annak gazdasági kritikája. Ne keverd a gizikét a gőzekével. Egyébként én sehol sem állítottam, hogy a kommunizmus jó, vagy rossz, csak felvilágosítottalak annak definíciójáról, és arról, hogy ez sehol nem valósult meg, utópia maradt.
"Én is tanultam történelmet az iskolában. Azt a történelmet amit az elvtársak írtak...
Csakhogy én már rájöttem, hogy nem egészen úgy volt az ahogy annak idején tanították. Van aki még nem jött rá. De ami késik nem múlik.
Ha meg nem jön rá akkor azt csak sajnálni tudom..."
Ahogy írtam korábban, a kommunizmusról 1991-ben tanultam történelemből. Aztán 1992-ben érettségiztem, és ugyanebben az évben felvételiztem belőle. Gondolod elvtársak által írt könyvekből készültem?:))
Nem fogytak el az érvek, csak pl. a veled szembeni vitában hatástalanok. Tudod, nekem nincs szükségem wikipédiára (ráadásul németül..:) ahhoz, hogy ilyen alapvető dolgokról vitatkozzak 1 ilyen tájékozatlan alakkal, mint te. Ha pedig személyeskedni akarnék, akkor sokkal durvább jelzőket használnék rád.
a ló egyik oldalán vagyunk, nem engednek a másik oldalára, de még a ló tetejére sem, mert onnan még a végén lelátnánk a másik oldalra
hirtelen eltávozik szigorútantóbácsinéni, és mi felülhetünk a lóra
sokan nekilátnak fellendülni, a nagy része át is esik rögtön a túloldalra - a hülyébbek nagyobbat esnek
páran azonban megülik a lovat, mert a lendület épp elég volt, nem vitték túlzásba, fenn tudnak maradni, hiszen a ló közepére figyeltek
ekkor jönnek az átesettek, és azt mondják, hogy a genyó fennmaradottak nem is maradtak volna a lovon, ha nincs összeköttetésük/szerencséjük/stb., igazságtalanság, nemzethalál
Látom, látom, egész csinos kis polgárháború folyik derék pártjaink és azok elkötelezett híve között így választások előtt. Majd utána jön a leszámolás is, amint 12 éve mexoktuk. (Egyelőre csak állásvesztés, meg gumibot szintjén!)
Háborúzzatok csak egymással, Viktorért meg a fickós Ferkóért. A pártokon kívűliek meg úgyis tudják, hogy nem értük, ellenük folyik a csata.
"a kommunizmusban a javakból mindenki szükségletei szerint részesül..."
Ez valóban qrva jó! Az alkoholisták egész nap a kocsmában ülhetnek, a drogosoknak magukhoz sem kell térniük, a plázacicák shoppingolhatnak kedvükre én meg járhatom a világot mert nagyon szeretek utazni. Nekem ez lenne a szükségletem...
Ja, meg a finom kaják természetesen a legjobb éttermekben. TE, ez nem is olyan rossz ez a kommunizmus!
Én csak egyet nem értek: ki fog dolgozni? Utat építeni, vasat önteni? Ki fog az olajtornyokon dolgozni? Honnan lesz energia, villany, gáz? Ki fog házakat építeni, alagutat ásni?
Hi, láttad már a Munkáspárt mostani plakátjait? Ez ugyanaz mint a kÁder Jani szövege:-)))
Ez meg ugyanaz amit az Orbán mondott a Gyurcsánnyal való vitában a nyáron:-)))
Azannya, most akkor ki is írja kinek a szöveget, netán történelmet, a kommunista Munkáspárt a Fidesznek, vagy a kommunista Fidesz a Munkáspártnak?:-)))