így korrekt. Az Európa tényleg megbízható. ami a tp-t illeti légy erős, nekem és a feleségemnek az a tapasztalatunk, hogy pl. a Szukits egyetlenegy példányt sem (!) adott...úgy vettünk pénzért egy-egy példányt hogy legyen belőle. de kb. ez az alja a kiadóknak.
Na várj, szerintem összekeveredtek a dolgok. Az ív árakat az Európára mondtam, és ők eddig számomra teljesen megbízhatók. Hosszú határidőre fizetnek, az igaz, de azt pontosan betartják. Emellett 14 tisztelet példányt adnak (van kiadó, ahol csak 2-t!), amit ráadásul postán kiküldenek!
A legújabb rendszerben úgy van megállapítva, hogy a fordítás színvonalától függően 29-32000 / ív. De az alacsonyhatár is több, mint a következő legjobban fizető (nálam legalábbis).
A fizetési szokásait nem ismerem a Cartaphiliusnak, mint mondom, nem sikerült munkáig jutnom náluk. Csak az nem tetszett, hoghy először hitegettek, aztán meg olyan lekezelőek voltak.
na ez az amit kötve hiszek. legalábbis a MEGY-ben tömörült fordítók között hamar híre megy ha valaki nem fizet, azt onnantól legföljebb egyetemistákat és kezdőket kap fordítónak. az meg olyan is.
Nem tudom, nekem az Európáról csak jó élményem van. Igaz, hosszú határidővel fizetnek, de azt mindig tartják, és magasan ők adják a legtöbbet. A Cartaphilusnál viszont tény, hogy először tök kedvesek voltak, pozitívak, és a tulajváltás után úgy beszéltek velem, mintha ők szatrták volna a napot. Pedig azért nekem is vannak referenciáim. Előtte kis cég volt, akik csodaként élték meg, hogy kiadhatták a Monty Pythont, most meg előadják hogy ők micsoda nagy ászok, a legjobb fordítókkal, nem adnak ám munkát akárkinek.
Én többszür próbálkoztam, munkáig nem jutottam. Mikor először megkerestem őket, nagyon örült a srác, azt mondta, ki akarják adni a Pythons on the Pythons c. könyvet, négyen fordítanánk, három másvalaki és én. Soikszor érdeklődtem, nincsenek meg a jogok. (ez volt kb. tavaly tavasz végefeél). Aztán most ősszel megint rátelefonáltam, a srác nehezn akart csak emlékezni rám, és közölte, hogy inkább a könyv fapados változatát adják ki, ketten fordítjhák, eszébe se jutottam, meg Woody Allent adnak ki, de arra is megvan minden fordító, és ők a legnagyobb nevekkel dolgoznak, de ha lesz, akkor majd esetleg. Amióta Matyi felvásárolta őket, és gondolom lett pénz, azóta a magasló is előkerült.
Én 4-5 éve nem fordítást, hanem: ajánlás és telefonbeszélgetés után saját kéziratot küldtem nekik - fél évig nem is válaszoltak, majd mikor ajánlóm érdeklődött, megsértődtek. Ennyi.
örülök, hogy rátaláltam erre a fórumra. Egy olyan kérdésem lenne felétek, hogy valaki dolgozott-e már a Cartaphilusnak, és ha igen, milyen tapasztalata van velük kapcsolatban.
Én úgy tudom, tövrényben szabályozva van, hogy egy szellemitermékből hány százalékot lehet felhasználni anélkül, hogy plágiumot kövess el. A nevek valószínűleg olyan kis részét teszik ki egy műnek, hogy százalékon belül esnek. Kivéve, ha ezekről külön rendelkezik a törvény, de erről nem tudok.
Pl. ha a Wodehouse regényekben nem Parazita Klubnak fordítanám a gazdag ifjak gyülekezőhelyét, meglincselnének a rajongók. Nem tudom, ki találta ki ezt a magyar nevet a Drone Clubra - talán még Devecseriné -, de elég rossz név. Mégse változtathatom meg.
nem ertek hozza, de a deneverember szerintem tul altalanos (bar a batman biztos registered trademark meg minden). par eve pedig a dunet fordito illeto is megtiltotta az hbo-nak, hogy az o kifejezeseit hasznaljak a minisorozat szinkronizalasahoz, igy szuletett a stiltozet es hasonlo furcsasagok. szoval mivel a forditas a fordito 'termeke', gondolom o rendelkezik vele, ahogy a kiado rendelkezik a kiadas jogaval, es igy tovabb.
Mégis megélnek, rejtély, hogy abból a néhány könyvből-e, amelyet évente van szerencséjük kiadni." ez nem rejtély. minél nagyobb a ráfizetés, annál jobb. ezek ugyanis pénzmosodák. én konkrétan is ismerek ilyet. továbbá vannak könyvkiadók, amelyek előjönnek néhány kalózkiadással, majd gyorsan megszűnnek, mielőtt felelősségre vonhatnák őket. nekem is adott ki könyvemet egy ilyen kalózkiadó, talán inkvizítornak, hívták, már nem emlékszem. a tulajdonos megvolt, mégsem perelhettem, mert addigra már a harmadik kiadóját gründolta.
könyvek minőségének satnyulását látom évek óta, és egyáltalán nem remélhető, hogy a férgese hullik ki a versenyből, hiszen az Alexandrát is ezért hoztam fel példaként (mellette is épp elég szarság jelenik meg tucatszám)" ez nem biztos hogy így van. sajnos számtalan embernek van igénye a sekélyes szarokra, és ezt az igényt az Alexandra és társai tökéletesen kielégítik, de emellett a minőségi kiadóknak is marad némi szelet a tortából. az újságírásnál ugyanez a helyzet, az öcsémtől tudom.
Akikből a könyvkiadók és -terjesztők élnek, azoknak majdnem mindegy, úgyis az érdeklődésük szerint vásárolnak; kevesen vannak, akik úgy gondolják, hogy "na ettől a kiadótól a múltkor kiakadtam, mert nem alkalmaz korrektort/szerkesztőt/lektort/hülyeségek voltak a könyvben/tutira nem nézte át senki, tőlük aztán nem veszek többet semmit". (Kevés ilyen igényes és tudatos olvasó van, bár több volna, érdemes volna értük jobban dolgozni.) "nem tudom. én csak a magtam példájából indulhatok ki, mikor megláttam, hogy milyen jó könyveket ront el a Szukits, megfogadtam, hogy többé nem veszek tőlük semmit. és ezt be is tartottam. nem hinném, hogy én lennék az egyetlen.
Amíg tömeges igény nincs a jobb könyvekre, a helyzet úgysem változik. A tömegkultúra pedig -- lásd blogirodalom, meg hogy manapság mindenkinek minden szösszenete megjelenhet, aki két sort írt és olvasott életében -- jelenleg nem afelé tart, hogy népszerűsítse ez a fajta igényt. Az írott nyelv egyébként az internet terjedése óta kezdett jelentékeny mértékben és rövid idő alatt megcsúfulni." ez bizony tökéletesen igaz. de szerintem a borongás nem ér semmit. utána kell menni az olvasónak. jó könyveket kell kiadni igényes formában. az emberek értékelik a minőséget, nem szabad lebecsülni őket. Nem nyafogni kell. mondok egy példát. Én elég sok Kinget fordítok, de ezek mindig puhafedelű igénytelen darabok. holott Amerikában és az angolszász nyelvterületen ezeket a regényeket már eleve kétféleképpen adják ki, puha fedéllel a szegényebbeknek, és díszkiadásban a jobbmódúaknak. ezt például miért nem vesszük át? csak némi piackutatás kéne hozzá.
Épp ez az, amire sok fordító nem képes -- hogy úgy adja vissza a könyvet, ahogy az eredetiben szerepel, mert nincs hozzá fantáziája, nincs antennája a stílushoz, nincs képessége a magyar nyelv adekvát és választékos használatára, vagy már a fordítása elején azt találom, hogy "kedves szerkesztő, az alábbikat nem tudtam lefordítani -- és itt következik tízsornyi szócikk, amelyeket szép sorjában megtalálok a neten, ahogy ő is meg tudta volna találni, ha összeszedi magát (az ilyenektől frászt kapok)."az ilyen fordító nem fordító. de legalább becsületes. van aki elbarmolja az egészet, holott nem érti, de pénzre van szüksége. ezt sokkal jobban utálom. nézőpontunk eltérése feltehetőleg abból is származik, hogy te lektorálsz, én fordítok. ugyanazt két oldalról látjuk.
Ha azonban különösebb stílus nincs feltüntetve, csak szimpla történelmi/romantikus/krimi/francsetudjamidekonkrét a műfaj, azokhoz nem kéne csak azért konyhanyelvet használni, mert a fordító nem alkalmas többet nyújtani." csakhogy én nem konyhanyelvet mondtam, hanem a beszélt köznyelvet. ami nem ugyanaz.
Az áramlattal szemben is lehet úszni, igaz, nagyobb erővel. Erre az erőre kellene kicsit nagyobb intenzitással ráhajtani, és akkor talán az áramlatban is nagyobb könnyedséggel evickélnénk tovább. "ámbátor a latinok szerint a buta ember küzd az áramlattal, amely úgyis elsodorja, az okos meg együtt halad vele és a saját céljai érdekében használja föl.
mi is felelősek vagyunk azért, amit kiadunk, és mi is formáljuk a nyelvet azáltal, amilyen minőséget kiadunk, hiszen egy idő után talán majd épp az lesz uralkodó áramlat, amivé a nyelvet írásban tettük. Lehet, hogy az olvasót hatások érik másfelől is, de aki olvas, azt a könyvek is befolyásolják. Ha azonban a könyvekben is azt látja, amit máshonnan tapasztal, nem lesz igénye többre, jobbra. Nevezz idealistának, de azt mondom, amíg törődünk az írott szóval, mindig lesz forrás, amelyhez visszanyúlhatnak azok, akik elbizonytalanodnak vagy elegük lesz abból, ahogyan körülöttük szép gyorsan minden megváltozik. " adja Isten, hogy igazad legyen. másrészt én nem vagyok ilyen pesszimista, szerintem akinek ép a nyelvérzéke, az most is értékeli a minőséget. Pontosan tudom, hiszen ebből élek vagy nem élek meg. Nemegyszer kértem egy bizonyos kiadót, hogy nézesse át a könyvet, amelyet éppen szerkesztettem, hogy tartalma biztosan megfeleljen a valóságnak, ha már egyszer az én nevem is szerepel benne; nem került rá sor. Egy idő után kértem, hogy a nevem inkább ne jelenjen meg sehol.
A lektor szót pedig szeretném pontosítani, nem tudom, miért mindenki ezt használja. A lektor szakmai szempontból nézi át a könyvet, a szerkesztő és/vagy olvasószerkesztő pedig nyelvi szempontból felelős érte. (Ja igen, a stílusért meg a fordító. Sok fordításon ugyanis a "kijelöl + del" kombó sem tud érdemben segíteni.)" ami a te szakmai szempontjaidat illeti, nem tok hozzászólni. magam viszont adok annyira a saját munkámra, hogy vállalom érte a felelősséget. ami azt illeti, eddig az olvasószerkesztők még nemigen panaszkodtak.:))
"rendszerint a jobb minőség marad fenn" Ezt nem így látom. El-eltűnnek kis kiadók, de sosem a legrosszabbak. Ippeg múlt héten értesültem, hogy kis hazánkban háromezer (3000) könyvkiadó létezik, amely csak a könyvkiadásból él meg; közülük mintegy háromszáz az a nagy- vagy ismertebb nevű, amelynek kiadásaival az üzletekben is találkozhatunk. Még így is borzasztó soknak tűnik ahhoz képest, hogy kis ország vagyunk. Mégis megélnek, rejtély, hogy abból a néhány könyvből-e, amelyet évente van szerencséjük kiadni. A könyvek minőségének satnyulását látom évek óta, és egyáltalán nem remélhető, hogy a férgese hullik ki a versenyből, hiszen az Alexandrát is ezért hoztam fel példaként (mellette is épp elég szarság jelenik meg tucatszám). Ennek oka pedig szerintem sosem a minőség, ugyanis az sok embert egyre kevéssé érdekel. Könyvolvasás terén már régen kettéváltak az érdeklődők: azokra, akik minden agyonreklámozott szemetet megvesznek, azokon kívül sok egyebet nem olvasnak és/vagy azokat is inkább csak azért, hogy képben legyenek, ami az "áramlatot" illeti, és azokra, akik inkább antikváriumból vásárolnak (régi könyveket, minőséget, bár árban manapság nem csekélyebb összegért). Akikből a könyvkiadók és -terjesztők élnek, azoknak majdnem mindegy, úgyis az érdeklődésük szerint vásárolnak; kevesen vannak, akik úgy gondolják, hogy "na ettől a kiadótól a múltkor kiakadtam, mert nem alkalmaz korrektort/szerkesztőt/lektort/hülyeségek voltak a könyvben/tutira nem nézte át senki, tőlük aztán nem veszek többet semmit". (Kevés ilyen igényes és tudatos olvasó van, bár több volna, érdemes volna értük jobban dolgozni.) Akinek szakkönyv kell, megveszi akkor is, ha a könyv nincs lektoráltatva. Akinek a vikingekről kell történelmi regény, megveszi akkor is, ha aztán a nem hiteles versfordítások okán falhoz vágja. Amíg tömeges igény nincs a jobb könyvekre, a helyzet úgysem változik. A tömegkultúra pedig -- lásd blogirodalom, meg hogy manapság mindenkinek minden szösszenete megjelenhet, aki két sort írt és olvasott életében -- jelenleg nem afelé tart, hogy népszerűsítse ez a fajta igényt. Az írott nyelv egyébként az internet terjedése óta kezdett jelentékeny mértékben és rövid idő alatt megcsúfulni.
"a fordító nem muzeológus. mindig azt a stílust kell választania, amelyik a legjobban passzol az adott könyvhöz... jogosult a modern politikai bükkfanyelv is akár, ha valamilyen korfestő vagy couleur locale szerepe van. summa summárum annak elismerésével, hogy az irodalom nyelve mindig kicsit emelt, én mégis azt mondanám, hogy közelítsük az utca nyelvéhez, amennyire lehetséges. persze a túlzás mint mindig, itt is kerülendő" Lehet, hogy elbeszélünk egymás mellett. Ha modern/szlenges/trágár/abszurd/poszmodernavangárdfrancsetudjami a könyv, akkor azt a fentieknek megfelelően kell érzékeltetni. Épp ez az, amire sok fordító nem képes -- hogy úgy adja vissza a könyvet, ahogy az eredetiben szerepel, mert nincs hozzá fantáziája, nincs antennája a stílushoz, nincs képessége a magyar nyelv adekvát és választékos használatára, vagy már a fordítása elején azt találom, hogy "kedves szerkesztő, az alábbikat nem tudtam lefordítani -- és itt következik tízsornyi szócikk, amelyeket szép sorjában megtalálok a neten, ahogy ő is meg tudta volna találni, ha összeszedi magát (az ilyenektől frászt kapok). Ha azonban különösebb stílus nincs feltüntetve, csak szimpla történelmi/romantikus/krimi/francsetudjamidekonkrét a műfaj, azokhoz nem kéne csak azért konyhanyelvet használni, mert a fordító nem alkalmas többet nyújtani.
"legföljebb hajósai vagyunk a nyelvnek. de az áramlatok parancsolnak, nem mi" Az áramlattal szemben is lehet úszni, igaz, nagyobb erővel. Erre az erőre kellene kicsit nagyobb intenzitással ráhajtani, és akkor talán az áramlatban is nagyobb könnyedséggel evickélnénk tovább. Úgy fogalmaznék, hogy az áramlatok parancsolnak, de mi is felelősek vagyunk azért, amit kiadunk, és mi is formáljuk a nyelvet azáltal, amilyen minőséget kiadunk, hiszen egy idő után talán majd épp az lesz uralkodó áramlat, amivé a nyelvet írásban tettük. Lehet, hogy az olvasót hatások érik másfelől is, de aki olvas, azt a könyvek is befolyásolják. Ha azonban a könyvekben is azt látja, amit máshonnan tapasztal, nem lesz igénye többre, jobbra. Nevezz idealistának, de azt mondom, amíg törődünk az írott szóval, mindig lesz forrás, amelyhez visszanyúlhatnak azok, akik elbizonytalanodnak vagy elegük lesz abból, ahogyan körülöttük szép gyorsan minden megváltozik.
"nem két könyvkiadó van, amely a fordítón és a lektoron takarékoskodik leginkább. olykor úgy, hogy nem alkalmaz sem lektort, sem korrektort" Pontosan tudom, hiszen ebből élek vagy nem élek meg. Nemegyszer kértem egy bizonyos kiadót, hogy nézesse át a könyvet, amelyet éppen szerkesztettem, hogy tartalma biztosan megfeleljen a valóságnak, ha már egyszer az én nevem is szerepel benne; nem került rá sor. Egy idő után kértem, hogy a nevem inkább ne jelenjen meg sehol.
A lektor szót pedig szeretném pontosítani, nem tudom, miért mindenki ezt használja. A lektor szakmai szempontból nézi át a könyvet, a szerkesztő és/vagy olvasószerkesztő pedig nyelvi szempontból felelős érte. (Ja igen, a stílusért meg a fordító. Sok fordításon ugyanis a "kijelöl + del" kombó sem tud érdemben segíteni.)
Nekem más a véleményem. Az én gyermekkoromban a könyv szent volt, manapság meg a túltermelés és minőségromlás miatt egyre kevésbé az." márpedig a piacgazdaságban túltermelés esetén rendszerint a jobb minőség marad fenn, a selejt meg eltűnik. legalábbis normális körülmények között.
Épp ezért hiszem, hogy az irodalmi nyelvet el kell választani a köznyelvtől (amennyiben nem a köznyelv ábrázolása a cél, ami nem zárja ki a mai szleng, szóhasználat alkalmazását stb.), s az első három pontot inkább érzem nyelvi hibának, mint stilisztikainak. Kérdezz meg bármely szerkesztőt (leginkább a hagyományőrző Európa berkeiből), egyből az orrát fogja fintorítani"a helyzet az, hogy a fordító nem muzeológus. mindig azt a stílust kell választania, amelyik a legjobban passzol az adott könyvhöz, ugyanakkor amennyire csak lehet, modern. ami azt illeti, nyelvhasználati problémáim még sosem voltak az Európában. legföljebb visszahívtak, hogy mi az a dikó, vagy mit csinál az aki átvádol valamin (ez konkrétan egy kelta Britanniában játszódó regényben volt). akkor elmondom, erre bólintanak oszt annyi. de jogosult a modern politikai bükkfanyelv is akár, ha valamilyen korfestő vagy couleur locale szerepe van. summa summárum annak elismerésével, hogy az irodalom nyelve mindig kicsit emelt, én mégis azt mondanám, hogy közelítsük az utca nyelvéhez, amennyire lehetséges. persze a túlzás mint mindig, itt is kerülendő.
Tehát, ha a purista szó a könyvek ízléses és olvasható szövegben írt tartalmát jelenti, szívesen vállalom a jelzőt. (Meg egyébként is.)" nem tudom. Nádasdy tanár úr értelmezésében a purista az a konzervatív, aki nem alkalmazkodik az élő nyelvhez, hanem igyekszik azt arrafelé irányítani, amerre szerinte haladnia kell. ez pedig lehetetlen feladat. mi nem urai, legföljebb hajósai vagyunk a nyelvnek. de az áramlatok parancsolnak, nem mi.
"Ami az írott nyelvet illeti, a fordító nagymértékben alakítja azt, hiszen hatványozottan több a fordítás a könyvpiacon, mint magyar írótól származó mű. Szerintem még nagyon sok olvasó fejében él valami olyasféle hit, hogy ami a könyvben megfogalmazva szerepel, annak úgy kell lennie, és úgy is kell mondani/írni (kivéve persze, ha alexandrás gyöngyszemekkel találkozik, mert azokban, hál' istennek, egyre több olvasó ismeri fel a gagyikategóriás szöveggondozást, mint eleinte hittem). " tökéletesen igazad van, csak annyit tennék hozzá, hogy boldoggá tenne, ha csak az Alexandra adna ki gagyit. de sajnos nem ez a helyzet. ott az LXJ szemete (most asszem már máskéoppen híják), vagy a Szukits örök bosszúságom forrása, ők csodálatos könyveket adnak ki minősíthetetlen fordításban. és még lehetne sorolni. csak reménykedek (m?) hogy mégis a minőségi könyvekből van több.
Nehogy már a rossz fordítók döntsék el helyettük, hogy mit hogyan kell mondani/írni... irtózatos szerencse, hogy utánuk még szerkesztő és korrektor is következik a sorban; ha nem így volna, manapság egyáltalán nem vennék könyvet a kezembe."kedves barátom! asszem te roppantul derűlátó vagy. nem egy, és nem két könyvkiadó van, amely a fordítón és a lektoron takarékoskodik leginkább. olykor úgy, hogy nem alkalmaz sem lektort, sem korrektort.
Nekem más a véleményem. Az én gyermekkoromban a könyv szent volt, manapság meg a túltermelés és minőségromlás miatt egyre kevésbé az. Épp ezért hiszem, hogy az irodalmi nyelvet el kell választani a köznyelvtől (amennyiben nem a köznyelv ábrázolása a cél, ami nem zárja ki a mai szleng, szóhasználat alkalmazását stb.), s az első három pontot inkább érzem nyelvi hibának, mint stilisztikainak. Kérdezz meg bármely szerkesztőt (leginkább a hagyományőrző Európa berkeiből), egyből az orrát fogja fintorítani. Én magam sereg ilyen kollégát ismerek, s hidd el, az ilyesmiket a te, illetve bárki fordításában kijavítják. S az is jelent valamit, hogy szerkesztőként megszámlálhatatlanul sokat, korrektorként megszámlálhatón kevés ilyet javítok -- ez azt jelenti, hogy a korrektori munkám előtt a szerkesztő is figyelemre méltó módon ténykedett (és ezt nem csak egy kiadónál tapasztalom). Tehát, ha a purista szó a könyvek ízléses és olvasható szövegben írt tartalmát jelenti, szívesen vállalom a jelzőt. (Meg egyébként is.) Ami az írott nyelvet illeti, a fordító nagymértékben alakítja azt, hiszen hatványozottan több a fordítás a könyvpiacon, mint magyar írótól származó mű. Szerintem még nagyon sok olvasó fejében él valami olyasféle hit, hogy ami a könyvben megfogalmazva szerepel, annak úgy kell lennie, és úgy is kell mondani/írni (kivéve persze, ha alexandrás gyöngyszemekkel találkozik, mert azokban, hál' istennek, egyre több olvasó ismeri fel a gagyikategóriás szöveggondozást, mint eleinte hittem). Nehogy már a rossz fordítók döntsék el helyettük, hogy mit hogyan kell mondani/írni... irtózatos szerencse, hogy utánuk még szerkesztő és korrektor is következik a sorban; ha nem így volna, manapság egyáltalán nem vennék könyvet a kezembe.
Többnyire szívemből szólsz. Ami az "egy"-et illeti, én inkább úgy tapasztalom, az általában a baj vele, mint a "hogy" illetve a "vagy" esetén. Indokolatlanul, két kézzel szórják, akkor is, ha megkerülhető lenne. Ez pedig nem nyelvhelyességi, hanem stilisztikai kérdés.
1. "megrendezésre/megemlítésre/megfogalmazásra/átutalásra stb. kerül". Broáf. Emberek vagyunk, emberek követik el ezeket a cselekvéseket, miért kell úgy beszélni, mintha ezek a cselekvések magunktól "cselekvődnének"? Hasonló kategóriára mondta egy tanárom egyszer, hogy a vers meg lefordul. Helyesen: megrendezték, megemlíttették (vagy szó volt róla), megfogalmazták, átutalták stb." kétségtelenül ronda, de ez csak ízlés kérdése, nyelvtanilag nem helytelen. effélékre érdemes Nádasdy tanár úr írásait olvasgatni. egyébként én ha lehet a tatik tetiket használom, azaz a visszaható igéket noha tudom, hogy a tatik-tetik nem használtatik.:))
2. vmi vmivel "rendelkezik". Példamondatok: "Édesapám azzal a tulajdonsággal rendelkezik…" "A ház nagy előkerttel rendelkezett…" A rendelkezni ige azt a hatalmat fejezi ki, amelynek birtokában az ember kézbe veheti az irányítást valami felett. Rendelkezni csak ingóságról lehet, illetve különösen tárgyak nem szoktak semmifélével rendelkezni. Nem rendelkezünk tehát tulajdonságokkal, készségekkel, tudással, ezek ugyanis mind olyan dolgok, amelyek egyszerűen adottak, ezeket a dolgokat nem dobhatjuk el magunktól egyik napról a másikra" te láthatólag a purista iskolához tartozol. én inkább Nádasdy tanár úrral tartok, amit sok magyar használ az része a magyar nyelvnek akár tetszik nekünk, akár nem. továbbá a szavak jelentésváltozásokon mennek át, olykor igen gyorsan. ergo én ebben nem értek egyet veled. sztem ez nyelvileg nem helytelen, a stílus pedig az embertől függ (le style c'est l'homme)
a 3. ponttal kapcsolatban ugyanez a véleményem. ezekt én sem szeretem, de nem ítélhetem magyartalannak, ha a lakosság nagy része használja. a nyelvész, fordító, író, csak kismértékben alakítja a nyelvet, nagyobbrész követi, figyelembe veszi, finomítja.
az a) pontban egyetértünk. ami ennél is jobban zavar az ami és az aki összekeverése, amely lassan általánossá válik.
a b) és c) pontokkal kapcsolatban ugyanaz a véleményem, mint akorábbiakról. végtére is az egyiknek az tetszik, hogy akadozón, a másiknak hogy akadozóan. én azt írnám akadozva.
a germanizmus pedig nyelvi babona. sokan használják az egyet, elterjedt a nyelvben, tehát helyes.
Képzelem, mennyire érdekel a véleményem, de azért elmondom.
Sok mindenben igazad van, de pl. az első három pontod elé hangsúlyosan oda kell tenned, hogy "szvsz", mert teljesen egyéni ízlésbe és megítélésbe tartozó dolgok. Ezek mind használatosak a magyar nyelvben, és csak konkrét szövegtől függően lehet eldönteni, stilárisan illenek a fordításba vagy sem.
Aztán:
""…melle életre kelt a férfi érintésére..." Nem tudom, ezzel mi bajod, akinek van egy kis gógyija, eszébe se jut arra gondolni, hogy a cici fogta magát és elszaladt. Vagy te ha azt olvasod, "csípős paprika", arra gondolsz, hogy a zöldség a lányok popójába csíp?
A többire nagyjából azt kell mondani, jogos és köszönet érte.
Igazából véletlenül néztem be ide (épp unatkoztam, és ez a topik állt a sor elején). Akad egy kis időm, ezért most arra fogok vetemedni, hogy beszéljek a leggyakoribb, legáltalánosabb hibákról, amelyeket a fordítók elkövetnek írás közben. (Akit nem érdekel, ugorja át, akit történetesen igen, annak szolgáljon épülésére.)
(Épp tegnap akadt meg a szemem egy mondaton, így hangzik: "Olyan könnyen kicsúszik a számon, amit gondolok, hogy lett volna eséllyel pályázhattam volna erre a székre." Na most ezzel mit akart mondani, aki leírta? Oké, már megjelent könyvben találkoztam vele, a szerkesztő vélhetően átírta, de nem olvasta vissza, a korrektor meg elaludt. Két ember átnézi, és így marad, hát eegen…)
Szóval a típushibákról. A három leggyakoribb hülyeség, amelyet irtani szoktam: 1. "megrendezésre/megemlítésre/megfogalmazásra/átutalásra stb. kerül". Broáf. Emberek vagyunk, emberek követik el ezeket a cselekvéseket, miért kell úgy beszélni, mintha ezek a cselekvések magunktól "cselekvődnének"? Hasonló kategóriára mondta egy tanárom egyszer, hogy a vers meg lefordul. Helyesen: megrendezték, megemlíttették (vagy szó volt róla), megfogalmazták, átutalták stb.
2. vmi vmivel "rendelkezik". Példamondatok: "Édesapám azzal a tulajdonsággal rendelkezik…" "A ház nagy előkerttel rendelkezett…" A rendelkezni ige azt a hatalmat fejezi ki, amelynek birtokában az ember kézbe veheti az irányítást valami felett. Rendelkezni csak ingóságról lehet, illetve különösen tárgyak nem szoktak semmifélével rendelkezni. Nem rendelkezünk tehát tulajdonságokkal, készségekkel, tudással, ezek ugyanis mind olyan dolgok, amelyek egyszerűen adottak, ezeket a dolgokat nem dobhatjuk el magunktól egyik napról a másikra. Rendelkezhetek ugyan diplomával, mert azt kidobhatom az ablakon akár a következő percben, de a megszerzett tudást már birtoklom. Tárgyaknál aztán pláne rusnyán néz ki az ilyesfajta megfogalmazás. A „rendelkezik” igét kiváltó helyes fordulatok: van, bír, büszkélkedhet vele, magáénak mondhat stb., a lehetőségek a fantáziára vannak bízva.
3. "történő". Hasonló az egyes ponthoz. "A Dániába történő utazásommal csak azt értem el…" Broáf. Azt a hülye képzetet kelti, mintha csak úgy magától történne, hogy én -- hopp! -- egy Dániába tartó hajó fedélzetén találom magam, s még véletlenül sincs közöm ahhoz, hogy előtte bepakoltam, vízumot intéztem, jegyet váltottam, végül felszálltam arra a tetves hajóra, és most csodálkozva nézek körül, hogy épp mi történik velem, ja igen: épp "történik" az utazás. A magyar nyelv szabályai szerint ilyenkor lehetőség szerint hátravetést alkalmazunk: "Utazásommal Dániába csak azt értem el…", illetve vannak olyan esetek, amikor nem tudjuk kikerülni a mondatrész alanyi szerepét; ilyenkor ideális megoldás a való szócska, valamint a "megfelelő igével való (és nem történő!) kiváltás" -- ez utóbbit, ha már mindenképpen alkalmazkodnom kell a mondatrész alanyiságához, úgy is megfogalmazhatnám, hogy "a helytelen történő kifejezésnél jobb az igével kiváltott megfogalmazás, mert jelentős mértékben hozzájárul a mondat szépségéhez". Megoldások tehát: Dániába történő utazás --> Dániába tett utazás a harmadik országokkal történő együttműködés --> a harmadik országokkal kialakított/kialakítandó együttműködés minimális önerővel történő hitelfelvétel --> minimális önerőt igénylő hitelfelvétel az euróra történő áttérés feltétele --> az euróra való áttérés feltétele, vagy: annak a feltétele, hogy áttérjünk az euróra, vagy: az euró bevezetésének feltétele stb.
További általános hibák, típushibák és értelmezési problémák: a) az "amely" és "ami" vonatkozó névmások összekeverése Az "amely" olyan vonatkozó névmás, amely az előző tagmondat alanyára vagy tárgyára utal, az "ami" pedig az egész előző tagmondatra. Példamondatok: "Pierre végül postára adta a levelet, amely cseppet sem volt szokványosnak nevezhető." --> a levél nem volt szokványos "Pierre végül postára adta a levelet, ami cseppet sem volt szokványosnak nevezhető." --> az nem volt szokványos, hogy P. egyáltalán feladta a levelet (P. talán nem szokott postára járni vagy levelet írni) (Vannak esetek, amikor csaknem bizonyossággal eldönthető, melyikről van szó. Szépirodalmi szövegekben nemegyszer találkozok* "ami"-vel akkor is, ha egyébként "amely" volna a helyes; sokszor rutinos és hozzáértő szerkesztők hagyják nyitva a kérdést, de mindig csak olyan esetekben, amikor a mondat megfogalmazása egyértelművé teszi a választást, vagy túl körülményes folyton "amely"-t írni – adott az esély, hogy felkapja a fejét az olvasó, ha szóismétlést észlel --, illetve az „ami” stilisztikailag jobban passzol a szöveghez, vagy már hatszázszor írtunk "amely"-t előtte. Utóbbi mondjuk sokszor elkerülhető a tagmondatba való beépítéssel: "a gyertyák fénye szikrát hányt a csillárokra, amelyek a mennyezetről függtek alá" --> "a gyertyák fénye szikrát hányt a mennyezetről aláfüggő csillárokra".)
b) Gyakori nyelvtani hiba: "Még ha nem is végződik balul az eset, akkor sem lett volna szabad belemásznia." Helyesen: "Még ha nem végződik is balul az eset, akkor sem lett volna szabad belemásznia." Az is szócska mindig az ige után következik. Elváló igekötőknél: "De még ha el is menekülne előlük, akkor is halálra ítélné magát." Helyesen: "De még ha elmenekülne is előlük, akkor is halálra ítélné magát." Múlt időben: "S ha be is zárta volna az ajtót, akkor sem bizonyos, hogy élve megússza a kalandot." Helyesen: "S ha bezárta volna is az ajtót, akkor sem bizonyos, hogy élve megússza a kalandot."
c) Nem kötelező, és nem is nyelvhelyesség hiba, de én erre a formára szoktam javítani a következőket is: akadozón, mohón, mohók, élősködőn, távolságtartón, távolságtartók, kötelezők stb., ahelyett hogy azt írnám (vagy hagynám a szövegben), hogy akadozóan, mohóan, mohóak, élősködően, távolságtartóan, távolságtartóak, kötelezőek. Utóbbi forma szerintem szörnyen modoros, ráadásul a közbeékelt magánhangzónak semmi funkciója nincs. (Csak azokban szoktam meghagyni, amelyeknél az előbbi forma olyannyira elterjedt, hogy megakadna az olvasó szeme az utóbbi formán -- pl. vminek köszönhetően, magától értetődően, vélhetően, hasonlóan stb.) (Hasonlóan törölni szoktam az olyasmiket, mint "parancsolólag", "bátorítólag", "tagadólag" stb. Broáf. Parancsolón, bátorítón, tagadón -- ezek a helyes alakok.)
d) Sok nyelvész germanizmusnak tartja az egy határozatlan névelő alkalmazását -- olyan esetekben, amikor egyértelműen kivehető a mondatokból anélkül, hogy a mondat értelme változna. Egyetértek velük. Példák: "Szüksége van egy pilácsra, hogy lemenjen a pincébe?", "Nem volt nála egy harapófogó, de egyéb szerszám sem, amelyet használhatott volna", "Ez egy bátorító közlés volt, de mindhiába"… stb. Különösen az utóbbiról jut eszembe az, hogy "egy jó mulatság, férfimunka" (broáf). (Nyomatékosításnál vagy a beszélt stílust kiemelve elfogadható azonban, az "ez se valami székes egy ház" példájára: "Hát, nem egy jó társaság, ahová jár.")
Ennyit a nyelvtanról, most pedig a stílusról:
a) Gyakran állandó kérdés merül fel az olvasó fejében arról, hogy a szövegrészben épp ki beszél/cselekszik/gondolkozik, mert az angol "he"-t és "she"-t, amely ugye az eredetiben egyértelmű, a jó ég tudja, milyen oknál fogva nagyon sok fordító nem követi, csak átmenet nélkül ír tovább egyes szám harmadik személyben. Márpedig törekedni kéne arra, hogy a szöveg érthető legyen, minthogy a magyarban nem ilyen egyértelmű a nemek nyelvi megkülönböztetése. Ne legyünk már lusták odaírni, hogy "mondta az asszony", vagy "David nem felelt", mert pusztán abból, hogy "nem felelt", nem igazán derül ki, hogy kiről van szó. Különösen zavaró ez, ha fél oldalon át folyik a beszélgetés, és az olvasónak, ha meg akar érteni valamit, vissza kell mennie ahhoz a szövegrészhez, ahol még világos volt a helyzet.
b) Képzavarok 1. példa ("a pilóták orrán csillogott a napfény"-effektus: A szövegben szerepel egy alany, közbevetésképp felbukkan egy másik alany, majd az eredeti alany tér vissza anélkül, hogy újra kiemelnénk, amiből aztán képzavar keletkezik): "N. átvette a kosarat, s bár az M.-ivadék nem volt súlyos, a kosarat esetlenül lehetett csak tartani. A hajó szerencsére a közelben horgonyzott. Bezárta foglyát a kabinba…" Most ugye arra kell gondolnunk, hogy a hajó zárta be foglyát a kabinba, és nem N., akiről mint alanyról szó van egyébként. 2. példa: "D.-t a tóban leginkább a bütykös hattyú ragadta meg." Többszörös képzavar. D. egyrészt nem a tóban van/áll/pancsikál, hogy onnan figyelje azt a fránya hattyút, másrészt vannak olyan igék, mint a mondatban szereplő is, amelyek olvastán -- félig-meddig módosult jelentésük mián -- hajlamosak vagyunk az eredeti szóképet felidézni; magyarán a mondatot olvasva kénytelenek vagyunk arra gondolni, hogy a bütykös hattyú szó szerint megragadta a tóban pancsoló D.-t. Ha a mondatban például örvös medve szerepelne, továbbá tó helyett pl. "a fák között" leírás, hát akkor meg egyenesen nem is gondolhatnánk másra, mint hogy D.-t bizony örvös medve ragadja el. Pedig olyan szépen ki lehet ám kerülni ezt a képzavart: "D.-t leginkább a tavon sikló bütykös hattyú kecses formája ragadta meg" -- akkor is, ha az eredeti szövegben a "kecses forma" konkrétan nem szerepel, hiszen attól még a fantáziánkat használhatjuk. Lásd következő pont.
c) Néha nem árt elrugaszkodni a leírt szavaktól. Korábban már említettem azt a "gyakorlatot", amikor a fordító szinte oda sem figyelve, semmit nem értve, szavanként fordítja a szöveget. Ebből lesznek aztán olyan élettelenszerű mondatok, mintha egy külföldi akarna magyarul beszélni -- a szavak helyett a fordító elképzelhetné, hogyan fejezné ki magát magyar ember az adott szituációban. 1. példa: "Számomra nagyon jó [megoldás]" --> mert ugye az angolban az áll, hogy "It’s good for me", hát mér ne írná azt a fordító, hogy számomra nagyon jó. Magyarul hány esetből hányszor mondanánk így? Helyette írhatná, hogy "Nekem megfelel", de képzelőerő hiányában nem teszi. 2. példa: "David az ellen sem tett semmit, hogy az asszony egyre jobban felizgatja magát." --> Szóról szóra az angol szöveg fordítása. Aláírom, angolul is bugyután hangzik, de miért muszáj azt követni, ami az angolban van? Hacsak nincs telepatikus nyugtató készsége az alanynak, aligha tud bármit is tenni, hogy a hisztériás asszonykát lecsillapítsa. Esetleg adhat neki egy nyugtatót. Vagy pofin csapkodhatja. Vagy a fordító írhatna olyasmit, hogy "David tehetetlenül figyelte, ahogy az asszony percről perce idegesebbé válik". Ehe. 3. példa: Szintén gyakran látok olyasmit, amikor a szereplők minden mondatukat "úgy gondolom"-mal kezdik, vagy leírásnál mindenütt az szerepel, hogy "X. arra gondolt..." stb. -- ott is, ahol semmi értelme sincs, mert tényt állapít meg a szöveg. "Mark arra gondolt, hogy a fiú nyílt arcú és szeplős." Ugyebár ez is a fordítások gyöngyszeme. Sok helyütt az angolban ugyanis odakerül, hogy "X thought"; ez különben nem tudom, miféle angolszász gyakorlat, de a magyarban irtó hülyén hangzik. A fiú akkor is nyílt arcú és szeplős marad, ha Marknak eszébe sem jut erre gondolni.
d) Vicces szóképek kategóriája 1. példa: "…melle életre kelt a férfi érintésére". Az idézet egy ún. romantikus regényből való (bár szeretném nyomatékosítani, hogy én ilyeneket munkán kívül nem olvasok), és olvasásakor azonnal felidézte bennem azt az X-akták-epizódot, amikor Scullyék olyan emberre bukkannak, aki sziámi ikertestvérét rejtélyes kinövésként hordja a testén; a kinövésről aztán hamar kiderül, hogy éjjelente életre kel, leválik a gazdatestről és gyilkolászásba kezd. Ennyit a testrészek életerejéről. 2. példa: "A vaddisznó összeszedte maradék erejét, és újabb támadást intézett ellenem." Micsoda körülményes vaddisznó! Ilyenkor tényleg nem tudom, hova tette a fordító az eszét. Oké, röhögésnyi anyagot szolgáltat, de akkor is. 3. példa: "Mindenki ott volt, így képviselte magát." (…izé, ez milyen szép!)
e) Van olyan is, amikor a fordító annyira túl akar tenni magán, hogy erőlködéséből közhelyes és/vagy suta félmondatok sikerednek, amelyeket ő maga ragyogónak hisz, az eredmény pedig vagy borzongató, vagy rosszabb esetben képzavar, vagy még rosszabb esetben a jóisten se tudja, mit szánt eredetileg papírra, nemhogy ő maga. 1. példa: "Z. kiváló tanuló volt… a 11. osztály éteri magasságából ragyogott…". Aha. 2. példa: "…annyi erény csillog a világ minden megnyilvánulásában"… Hah, ez már valami. Konkrétan milyen erényekről van szó? Miféle megnyilvánulásaiban a világnak? 3. példa (a megríkatásra is): "Elegyengettem a földet, és még egyszer a földre tettem a fejemet" (nyilván arról van szó, hogy leemelhető a feje). Hasonló: "Emberek menekültek szerteszét, szemük riadtan futkosott ide-oda" (azta…!) 4. példa: "…szépségesen gyönyörű bálvány, jel, szimbólum, mely évezredeken át jutott el az emberekig". Mármint a szimbólum, ugye, valamilyen szimbólum, amelyről épp szó van. Ez az az eset, amikor a húdeszép megfogalmazás más a tények rovására megy -- a "szimbólum" (vagy akár "bálvány", tök mindegy) nem próbál "eljutni" az emberekig: azt az emberek találják ki, vagyis mindig az emberekkel együtt létezik, tőlük származik, nem holmi független, szent kütyüként lóg a nagy magasságos levegőben, arra várva, hogy az emberek egyszer csak észbe kapnak, és "jé, hát ez micsoda?" felkiáltással leszakítják onnan.
Ennyi elég is. A fentiekben mind olyan hibákat emeltem ki, amelyekkel a leggyakrabban találkozok*, és úgy érzem, azzal, hogy ebben a topikban beszélek róluk, épp azoknak a figyelmét hívom fel, akik fordítanak, s nem árt, ha odafigyelnek rájuk, ha még nem tették (tisztelet persze a kivételnek). A példamondatok valósak, mindet létező fordításokból vettem, illetve javítottam.
(Taira, kitartás! Én még csak néhány éve, és -- cupp! -- mi minden vár rám…)
* http://hu.wikipedia.org/wiki/Ikes_ragoz%C3%A1s Az ikes ragozás eltűnéséről évtizedek óta vita folyik. Eredetileg valóban az -m végződés volt helyes, amelyet a beszélt, majd írott nyelvben kijelentő mód e. sz. 1. sz.-ben a -k végződés váltott fel… olyannyira, hogy ma már a nyelvtudomány is beletörődött, azt állítva, hogy az ikes ragozás ki fog halni, s elfogadta a váltakozó használatot, nem győzve meg senkit az ikes igék különböző alakjaiban az alanyi vagy tárgyas ragozás helyes avagy helytelen használatáról. Az ikes igéken belül ugyanis többféle csoport van, amelyekre mind más-más gyakorlat jellemző. A találkozni igéről különösen nem lehet eldönteni, hogy tisztán ikes ige volt-e eredetileg, illetve mára tipikusan az ingadozók, netán az álikes igék csoportjába tartozik-e. Jómagam, ha csak mód van rá, igyekszem elkerülni a tárgyas ragozást, valahányszor használatára nem az úgynevezett "választékosság", ill. "műveltség" a legütősebb érv -- magyarán nem mondom, hogy könyörgöm, válom, hazudom, tűnöm, álmodozom, botlom stb., hiszen ezekhez mind hozzá lehetne tenni, hogy "mit?". Ugyanakkor azt is joggal kérdezhetnők, mit "lakom" (tán a házamat?), ha valahol "lakok", és mit "eszem" (tán a kenyeremet?), amikor csak úgy eszek, vagy akár mit "alszom" (tán a fáradtságomat ki?), amikor épp "alszok". Ez van, nem kötelező elfogadni, és mindkét oldal érvei jogosak. Bővebben ld. Lőrincze Lajos, Grétsy László és egyéb nyelvművelők írásait.
Tairának van igaza. nekem semmilyen vizsgám nincs belőle, csak négy év gimnáziumom. még csak nem is érettségiztem olaszból. ez azonban nem akadályozott meg benne, hogy eddig három könyvet fordítsak, két gyerekeknek szólót, meg egy népszerű tudományost a régészetről. mindhárom az Einaudinál jelent meg. tudod, a fordításhoz az adott legalább közepes ismerete, de mindenekelőtt a magyar nyelv fölényes tudása szüksége.
4 évig tanultam olaszt ( bár már rég volt..a gimiben..) és vannak terveim vele kapcsolatban is. Nyelvvizsgát szeretnék először is szerezni. Felsőfokú gondolom elég lenne a műfordításhoz.
