Újabb akkumulátorgyár épül Magyarországon, Szijjártó Péter jelentette be.
A tárcavezető elmondta, a barkácsgépgyártás egyik piacvezetőjének számító vállalat a magyarországi kereskedelmi tevékenységét gyártással is kiegészíti, ezért üzemet hoz létre Sormáson, ahol szerszámgépeknél használt akkumulátorokat és töltőket fognak összeszerelni - írta meg az Mfor.
Érdekes politikai kisérletbe kezd OVi ősszel (hírlik): a Szolnokon Nagy Grofó szoboravató Sztojka Attilából államtitkárt csinál, köszönhetően annak, hogy a kormánypárti roma szervezet (73%) hatalmas győzelmet aratott az ORÖben.
Társadalmi felzárkózási államtitkár lesz az esztergomi lakosból. Kíváncsi vagyok, hogy fogadja be a narancs frakció, a 133 bátor és befogadó ember.
Magam azt mondom, hogy az etnopolitikát kormányzati szintre vinni maga lesz a populizmus csúcsa.
Magyar Péter: "történt egy érdekesebb dolog" az EP-szavazáson
Az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának alelnökévé választották Magyar Pétert – az eseményről maga za érintett számolt be a Facebook-oldalán.
“De történt egy érdekesebb dolog is.
A rólam való szavazás során megszületett a Fidesz és a Szocialista frakció (amelyben Dobrev Klára ül) nagykoalíciója az EP-ben.
Mikor máskor, mint a magyar alelnökről való szavazáskor” – folytatja a bejegyzésben a Tisza Párt hétfőn megválasztott elnöke.
Mint írja, az EP Alkotmányügyi Bizottságának vezetőiről való szavazáson
nem csak a Fidesz képviselője, Schaller Ernő szavazott ellene, hanem Dobrev Klára szocialista párttársai is.
“A DK képviselőjében legalább volt annyi taktikai érzék, hogy nem jött be szavazni, hanem egyik párttársát küldte” – tette hozzá Magyar.
Bár a személyügyi döntéseknél a szavazás titkos, először véletlenül név szerinti szavazást rendeltek el, és ekkor “jól látszott” Schaller Ernő pirosan villogó szavazógépe – magyarázta a történteket az EP-képviselő.
“Tehát a Fidesz, amelyik napok óta azon siránkozik, hogy a nagy frakciók kordont vonnak köréjük és nem szavazzák meg a jelöltjeiket különböző posztokra, most inkább együtt szavaz a szocikkal, akik a DK képviselőjét helyettesítették, hogy megakadályozza, hogy egy magyar képviselő (ebben az esetben én) vezető pozíciót kapjon.
Összenőtt, ami összetartozik” – írta Magyar Péter.
A Pénzügyminisztérium elismerte, eljárás indul Magyarország ellen az elszállt költségvetés miatt
„Az Európai Bizottság döntése alapján hét országgal szemben indul túlzottdeficit-eljárás, tehát ez nem csak hazánkat érinti” – erősítette meg az atv.hu-nak küldött válaszában a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium (PM). A fokozott költségvetési szigort azért javasolta az Európai Bizottság, mert a hiány nem ment le 3 százalékos szint alá; ezt 2026-ra ígéri a pénzügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök is.
Lehajolt az apróért is. Nos nem baj ez. (csak akkor lehet skippelni kellett volna ezt a pozíciót).
De nyilván nem volt A jelölt, meg B jelölt. Egy volt csak. Így pénzügyileg biztos mondhatjuk, hogy jókor volt, jó helyen. Történelmileg meg majd meglátjuk.
Megpróbálták kitörölni a kínos részeket Sulyok Tamás Wikipédia-oldaláról
A bejegyzések alapján a következő részeket szedték volna ki Sulyok életrajzából:
A direkt marketinget alkalmazó Selco nevű vállalkozásról szóló részt, amelyet Sulyok a rendszerváltás idején alapított. A kezdetben edénykészletekkel házaló céget 1992-ben záratták be, miután kiderült, hogy az ügynökeik számos esetben engedély nélkül árusítottak.
Hernádi Zsolt keményen kritizálta az állami adópolitikát, különösen élesen bírálta a magyar gazdaságban bevezetett különadókat. "Olyanok lesznek, mint a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok" - mondta.
Üzemanyagválság felé halad Magyarország, kiadták a figyelmeztetést
Heteken belül égbe szökő üzemanyagárakat, és akár áramkimaradásokat is okozhat Magyarországon az az ukrajnai döntés, amely megtiltotta az orosz Lukoilnak, hogy nyersolajat szállíthasson a tranzitvezetéken, és így kiesett a magyarországi nyersolajimport mintegy harmada, a teljes orosz nyersolajimportunk fele – vázolja szombat délelőtti cikkében a Politico egy magyar szakértő kijelentése és egyéb részletek mentén.
Sikeres plenáris hét zárult Strasbourgban – a TISZA Párt képviselői elégedetten térhetnek haza
"Strasbourgban befejeződött az első plenáris hét, és a TISZA Párt képviselői bár fáradtan, de elégedetten térhetnek haza: egy sikeres, eredményekkel teli hét áll mögöttük.
Továbbra is Ursula von der Leyen vezeti az Európai Bizottságot, és Roberta Metsola újrázik az Európai Parlament élén.
Mindketten elkötelezettek amellett, hogy Magyarország ne a korrupcióban és elszegényedésben járjon élen az Európai Unióban.
Ezen a héten a TISZA Párt képviselői több jelentős pozíciót is elnyertek:
• Gerzsenyi Gabriella a Regionális (kohéziós pénzekért felelős) Bizottság alelnöke lett.
• Dr. Kulja András a Környezetvédelmi és Közegészségügyi Bizottság alelnökévé vált, valamint az adott Bizottság egyik albizottságának helyettes koordinátora is lett.
• Magyar Péter az Alkotmányügyi Bizottság alelnöki pozícióját nyerte el.
• Tarr Zoltán a Kulturális Bizottság koordinátora és szóvivője lett.
• Kollár Kinga a Pénzügyi Bizottság helyettes koordinátoraként folytatja munkáját.
Új perspektíva Ukrajnával kapcsolatban
Képviselőink az Ukrajnával kapcsolatos állásfoglalásukkal egyértelművé tették, hogy Magyarország nemzeti érdeke az első, és nem pártszimpátia alapján fogunk dolgozni.
A nemzetünk érdekét szem előtt tartva, a józan ész diktálta irányelvek mentén kívánunk cselekedni, távol tartva magunkat a hatalomféltéstől és az értelmetlen gyűlölködéstől.
Élő beszámoló vasárnap este!
Tartsatok velünk a következő Magyar Infón vasárnap 19.30-kor élőben.
Itt fog beszámolni Magyar Péter a hét történéseiről és válaszol a kérdéseitekre!
Csatlakozzatok az élő közvetítéshez, hogy első kézből értesülhessetek a legfrissebb hírekről és eredményekről."
Ungváry Krisztián: Ha Orbán bukik, a komplett Fidesz-elit börtönben köthet ki
A történész szerint
riasztó, hogy a Fidesz számára egy választási vereség a véget jelentheti, ugyanis, ha Orbán Viktor bukik, és ha jön egy új legfőbb ügyész, akkor a jól dokumentálható gazdasági bűncselekmények százai miatt a komplett Fidesz-elit börtönben köthet ki.
Az EU kormányfői közt Orbán fizetése a legmagasabb az átlagbérekhez képest
"Orbán Viktor díja az idei évben havi bruttó 6,3 millió forintra emelkedett, tehát a magyar átlagbér összegének 9,5-szörösét kapja kézhez minden hónapban, amivel messze kiemelkedik az átlagos emberek keresetéhez képest az EU-s vezetők mezőnyéből.
Az Európai Unió 27 tagállamából 20-ban ötszörös szorzó alatt van a különbség az átlagbér és a kormányfői fizetés között."
Nincs megállás, sorra húzzák le a rolót a magyarok kedvenc boltjai: már Budapesten is kritikus a helyzet
Fékezhetetlennek és visszafordíthatatlannak látszik a boltok számának csökkenése az országban, de ennek egyszerre több oka is van - ezt egybehangzóan mondták lapunknak a szakértők és az elemző is.
A KSH adatai szerint a tavalyi év második felében megint több mint négyezer bolt zárt be Magyarországon, és gyors megoldásra lenne szükség ezzel kapcsolatban, mert a szektor egyharmadát a magánvállalkozók teszik ki.
Van persze több olyan megye vagy város, ami valamennyire tartja magát - de az is jó kérdés, hogy meddig.
Dübörög a Fanta-botrány: Lázár János betiltotta a Coca-Colát. Megszületett az első konkrét – jóllehet sokak által vitathatónak tartott – lépés a Fanta-botrányban: lapinformáció szerint Lázár János a tárcájánál, az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz (ÉKM) tartozó épületekben ezen túl semmilyen Coca-Cola-terméket nem szolgálnak fel.
"Döntött Ursula von der Leyen sorsáról az Európai Parlament
A vártnál könnyebben, a megszavazásához szükséges 360 szavazatnál végül 41 szavazattal többet szerezve választották Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének az EP-képviselők, így a német politikus újabb öt évig lesz az uniós végrehajtó intézmény élén.
Annak ellenére, hogy von der Leyennel immáron van elnöke az Európai Bizottságnak, még hónapok fognak eltelni míg feláll az intézmény."
Von der Leyen beleállt Orbánba az Európai Parlament előtt
A beszéd egy pontján Von der Leyen keményen nekiment Orbán Viktornak.
Két hete egy európai miniszterelnök Moszkvába utazott.
Ez nem volt más, mint egy megbékítési misszió
– mondta, a megbékítésre azt az appeasement szót használva, amelyet a náci Németország háború előtti megbékítésére szokás használni.
A beszédben Von der Leyen nem említette Orbán nevét, de a teremben ült Magyarország egyik uniós nagykövete, Ódor Bálint is, mint az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét képviselő nagykövet, és a mondat közben a kamera őt mutatta.
Nem is Von der Leyen volt az egyetlen, aki Orbánról beszélt.
A beszéd utáni vitában Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője is Marine Le Penhez és Jean-Luc Melenchonhoz hasonlította Orbánt, mint akik meg akarják osztani az Európai Uniót, a Renew-t vezető Valerie Hayer pedig arra kérte Von der Leyent, indítsa el az eljárást, amely megfoszthatja Magyarországot a szavazati jogától a tanácsban.