Szép volt!
És igaz is!
+ Legális jointokhoz gyárthatnak legális füstszűrőket is,ami nem szűri ki a THC-t !
+LSD-ből valóban ne vegyél be egy egészet,főleg ha először csinálod! Én úgy tudom abból egy negyed már bőven elég.
Én úgy szabályoznám a kicsit komolyabb drogok vásárlását,hogy először kizárólag kisebb mennyiséget vehet,csakis ha a korhatáron túl van és pszichológiailag ok-s az arc. Ha valakinek nem elég,hogy legális és minden nap be akar nyomni mint az őrült,az azért nem tudná megtenni,mert minden vásárlásnál computer rögzíti: vásárolt mennyiség,időpont,személyi adatok és így nagyon könnyen szabályozható a dolog. Nem úgy mint illegális keretek között. Ha pedig valaki komoly heroinista és nem tud lemondani róla (egészen más kategória mint a fű vagy az LSD vagy a meszkalin vagy a speed mert vagy 10szer durvább ezeknél) akkor nem börtön,hanem intézetek mint az angoloknál. Tuti,hogy százezerszer hatékonyabb és demokratikusabb módszer mint a sitt. Egyébként a heroint,a cracket és a kokaint és az ilyen keménységű drogokat magam sem legalizálnám!
Hát ezt próbáltam magyarázni: a média egy kalap alá vesz minden drognak nevezett anyagot, de a figyelemfelkeltő, megrázó tudósítások a heroinról szólnak (na meg néha a dizsiből betépve távozók baleseteiről). Nem a füvesek jelképes koporsóit tették ki a Nyugati aluljáróban, amikor ráírták: "a DROG áldozatai".
Alkohollal kapcsolatos betegségekben évente ezrek halnak meg, a fűtől közvetlenül senki. Természetesen égetve kátrány keletkezik, és ez káros a tüdőre, de:
- a spanglit nem lehet egyikről a másikra gyújtva szívni, max. napi 1-2-t. És az már elég komolyan függő személy lehet. De neki sem lesz tőle komoly baja!Egy-egy joint persze károsabb, mert nincs benne füstszűrő, de összességében a hatás kisebb.
- nem muszáj gyújtogatni, lehet belőle vajat készíteni, és space cake-t sütni, azaz sütiben megenni.
Nem igaz, hogy ha legálissá tennénk, az érdeklődés a komolyabb szerekre terelődne át. Most éppen azért függ össze a kettő, mert tiltottak. Aki átlépi azt a lélektani küszöböt, hogy
"...elszívtam egy spanglit, ez tilos volt. De ennél már a speed, extasy,kokain sem tiltottabb. Miért is ne próbálnám ki őket?Te, itt van az a dealer srác, ő árul mindenfélét. Kérsz? Kérek."
Nyilvánvaló, hogy ez a gondolatmenet egy pohár bor elfogyasztása után nem menne végbe senki fejében. Miért? Mert a bor nem tiltott, a borivó nem zugkereskedőktől szerzi be az adagját, akik rávehetik mindenféle szarra. Jelenleg a füves átkerül egy határon, és nem vállalhatja föl nyíltan ezt a szokását, mert a társadalom nagyobbik fele megbélyegezné érte. Ha legális lenne, nem kötődne hozzá a "drog" mítosza, és mindenki objektívabban ítélhetné meg, hogy kell-e ez neki, és mi a véleménye róla.
Azzal, hogy legálissá tennénk a füvet, éppenhogy kiszednénk az alvilág markából - bár megjegyzem, a hazai termelés java már most is kiskertészektől származik.
Elméletileg lehetséges a pszichotrop anyagok engedélyezése is, de ez előttem is túl nagy merészségnek tűnik jelen pillanatban.
Amíg az állami drogpoltika és a felvilágosítás ilyen minősíthetetlenül alacsony szintű, és a média hozzáállása szenzációhajhász, fölösleges ezekre a forrásokra hallgatni.
Kedvencem a z LSD-bélyeg mítosza, amit állítólag általános iskolák előtt osztogatnak ingyen, hogy beetessék a gyerekeket, és függővé tegyék őket.
A tények: ma a drogpiac Magyarországon keresleti, nem kínálati. A delaer nem reklámozza magát, mert aműgy is talál vevőt. És nem a kis fizetőképességű iskolások között. Az LSD szintén nem okoz testi függőséget, viszont a pszichológiai hatása olyan durva, hogy a felkészületlen iskolásgyerek (aki egyébként azt sem tudná, mit csináljon vele) simán megtébolyodna egy egész bélyegtől.
Egyébként Magyarországon évek óta csökken a 18-35 évesek körében az alkoholfogyasztás, méghozzá elég meredeken. Ti mire következtettek ebből? :)))
A leírtak egy részével egyetértek, de szerintem nem kellene lemondani a programmalkotásról s az ehhez tartozó beszélgetésekről, vitákról. Ahhoz, hogy ezt a pártot válassza minél több ember az kevés hogy mi jót akarunk, mert a többiek is jót akarnak a maguk elképzelése szerint, csak esetleg igazából később derül ki, hogy kinek is lesz jó. Az sem tekinthető elsöprő szempontnak hogy a helyzet rosz, vagy sok rosz dolog van mert ezt is mondják mások is. Az sem teljesen új, hogy ez a társaság meg nem volt elkötelezve, nincs multja, csak jövője, nincsenek lekötött, bekötött kapcsolatai, mert már ilyen is volt (látszólag).
De talán ha abban lehetne mondani valamit hogy kinek, kiknek, hogyan mikor, milyen módszerekkel lehet jobb úgy hogy az egész azért működőképes marad, talán már már ideterelhetné a szélesebb figyelmet s az ezzel várható támogatottságot ami a választásokhoz kellene.
Coolabi
Még valami: A 18-30 éves korosztálynak 20%-a tutira drogozik. Szerinted ezek mind őrültek meg bűnözők,tönkreteszik magukat - Nem, ismerek egy jónéhány arcot aki fogyaszt és tanusíthatom,hogy abszolute semmi gáz nincs velük,kivéve egyketőt de azok drog nélkül is tukók.
Ami még nagyon idegesít: Média - nagy hír: túllőtte magát az arc. -kapcsolódó szer: heroin
Szinte mindig így van, pedig egykicsitsokkaltöbben fogyasztanak füvet mint hernyót. De a TV-ből te azt kapod,hogy kábszerfogyasztásért meghalt,súlyos,brutális és az összes szer amire aztmondják,hogy kábszer ezekután rosszul lesz megítélve (példa a nép félretájékoztatására). Nézzük meg azt is,hogy mennyien halnak meg alkoholmérgezésben,vagy az alkohol által közvetett módon. Azzal nem lesz tele a TV mert olyan sok hírrel sokkolnák a népet,hogy be kellene tiltani az alkoholt is.
Namostan,ha az alkohol legális mivoltába nem hal bele egy nagycsomó ország,akkor a kera legális mivoltába se fog belehalni.
z.p.e
pt
Ez nem csak saját érdek!
Megy be képviselő a parlamentbe bepiálva ?
Nem tudom,de nem is érdekel, az ő dolga és felelőssége,a lényeg úgyis az,hogy jót szól e.
Szerinted csukjunk le valakit,mert nem akar sört inni hétvégén buli előtt,hanem inkább szív egy kicsit?! Nem öl meg senkit,nem ver szét senkit,nem köt bele senkibe,nem lesz öngyilkos,csak egyszerűen felszabadul egy kicsit úgy,hogy közben a tudatánál van.
Az a baj,hogy magad is egy kalap alá veszed a drogokat. De ha van benned egy kis objektivitás,akkor azt a logikáddal párosítva, drognak veheted az alkoholt is és betilthatod azt is! Meg a cigit is!
Tegyük föl engedélyezve van a könnyű drog!
Veheted boltban,szórakozóhelyen,feltéve ha 18 elmúltál. Milyen gáz lesz ebből. Többen veszik majd a füvet--- és. Belehalni nem fognak,kevesebb kárt tesznek magukban mint a cigivel vagy a piával. És mégegyszer hangsúlyozom : kevesebb bevétele lesz az alvilágnak,több legális munkalehetőség,több adóbevétel
Az egész csak azért tűnik némelyeknek rossz dolognak mert benne van a drog szó,dehát a fenébe is: értelmezzük már ezt a szót. --Gondolja valaki,hogy az embereknek nem jön be a tiltott gyümölcs,főleg ha jobb is mint egykettő nemtiltott???!!!
z.p.e
pt
Teljesen azonosulni tudok ezzel a hozzaszolassal!
Szerintem NEM szabad drogot legalissa tenni semmilyen korulmenyek kozott! Van egy kerdesem. Ha benn leszel a parlamentbe akkor is be fogsz szivni felszolalas elott? Nem hiszem. Akkor viszont megmarad megint az alsobb retegek szamara a karositas? Es van meg valami. Egy csomo ember a haverok miatt megy bele a dologba. Na ha illegalis, akkor legalabb elgondolkodik a dolgon, hogy nem kellene. Amig nem indul el a lejton lefele, addig a dolog jobban erdekli. Minnel tobbet sziv be, annal kevesbe erdekli a legalissag, es elobb-utobb mar tenyleg legalizalast kovetel.... Egyebkent szerintem nem lenne jo, ha csak (bocsi a kifejezesert) de sajat erdekbol tamogatnatok egy ennyire erzekeny dolgot...
Sajnálom Lujzi az esetet!
Én akkor is engedélyezném a könnyű drogokat.
Magam is fogyasztok kerát és még mindig élek,nemrég szoktam le a cigiről,hogy egyszerre lehetőleg csak egy káros dolgot csináljak. Még mindig kevesebbet ártok heti 3-4 beszívással,mint ha dohányoznék és egyáltalán nem hiányolom a heroint, sőt ki se próbálnám azt a szart. De tényleg ne vegyük már egy kalap alá a kül drog jelzővel megbélyegzett szereket. Hagy mondjak el egy történetet: Iskolai felvilágosítás: Bejön a rendörségi szakértő és elkezdi magyarázni,hogy a drogokat a THC tartalom alapján különböztetjük meg. Na ha ilyen emberkék akarnak itten minket felvilágosítani,akkor itt nagyon nagy gáz van.
Még egy dolog,ha valaki nagyon rajta van a hernyón akkor tök mindegy,hogy tiltják vagy nem. Más szemszögből nézve pedig: ha a szar életkörülmények miatt a drogokhoz fordulok és mivel a társadalomtól azt az infót kapom,hogy minden drog ugyanolyan szar,akkor logikusan tökmindegy melyiket választom.
z.p.e
pt
Bár tulajdonképpen nem lenne ellenemre a különféle kábszerek használatának/birtoklásának/termesztésének/akármi különböző büntetési szankció alá való vétele, őszintén szólva mégis fenntartásom van evvel kapcsolatban. Tartok tőle, hogy ha bármely kábszert kevésbé büntetnénk, netán teljesen legálissá tennénk, akkor a "kezem nyújtom, karom kell neki" elv játszana be... (bocs, ha rosszul idéztem volna, de a fene se emlékszik már pontosan...) Ergo valahol nagyon azonosulni tudok azzal a nézőponttal, miszerint semmiféle kábszert ne tegyünk semmiképpen kevésbé büntetendővé vagy teljesen legálissá. Ami viszont eddig legális volt, azt azért nem tiltanám be, mert szvsz ebből csak felesleges balhé lenne (egyébként elhiszem, hogy pl. a marihuána kevésbé ártalmas, mint a cigi).
Írtad,ha dohányzol legalább fizetsz vele adót is,tehát jó vagy. Na mostmár,ha legalizálják a kerát,akkor azt,ha megveheted gyógyszertárba vagy káfésoppban,akkor az ugyebár adóbevétel az államnak,és "adókivétel a maffiának" és munkalehetőség a hozzáértő termelőknek akik szintén fizetnének SZJA-t -ha már csak ebből az irányból tudod megközelíteni a dolgot. Másik igazán nem elhanyagolható szempont az emberi szabadságjogok ugyebár. Tiltsd meg az alkoholt és a cigit is,biztos vagy benne,hogy javul a közérzet és az ország helyzete -én nem. Inkább igazi jólétet és szabadságot kellene először biztosítani és aztán valszinű, (az emberek nem hülyék alapon) hogy kevesebben fordulnának az alkoholhoz és a droghoz. Bevallom én nem csak a THC tartalmú droggert tenném legálissá,hanem a gombát és a meszkalint is,viszont kizárólag ellenörzött keretek között. Biztos vagyok benne,hogy törvényes keretek között ellenörzöttebb lehet a dolog és kiveszi a jónagybevételt a maffiónéktól akik ezirányban már nem nagyon tudnának mit kezdeni. Egyszerűen nem látom nagyobb kárát mint előnyét,egyszerűen csak a kezelés módját kell megtalálni,azt pedig meg lehet!
z.p.e
pt
Szerintem nem szabad a kábítószerekkel sem semmiféle liberalilálst csinálni.... Mert túl nagy pénzek vannak benne, és ha nem üldöznénk a dolgot, akkor a termelésre épülhetne ki olyan hálózat, ami a pénzét később lányokkal (értsd qrva) szaporítja. A dolog arról szól, hogy egy kispesti magánlakásban nem fog a pali termelni, meg nem is ért a növényekhez....... Viszont egy melegházban (fóliasátor) milliókat termelnének. Na most amikor túltermelés van, akkor a maffiaháború (ha van ilyen) a másik fóliasátra ellen menne. És ez csak egy ok.... A másik, hogy inkább a piát meg a cigit kellene jobban korlátozni, mint a marihuanát engedni. Van egy olyan dolog, amit most TB-nek neveznek. Ha mindenki otthon termeli a maga adagját, majd pl elrákosodik a tüdeje, akkor ugye a Tb fizeti a kezelést. A TB a pénzt az államtól kapja. Az állam meg adókból. Most egy doboz cigin van adó, tehát aki dohányzik az valamilyen mértékben mintha befizetne valami részét a későbbi kezelésnek.... Aki magának termeli az semmit nem ad be... Ez nem megy.... És végül ha ezt legalizálnánk, akkor utána a többi kábítószerre is szép lassan elkezdenék követelni a kiterjesztést..... Kell ez? Szerintem a kábszerseket a legkomolyabban be kellene vinni egy elvonóra, és csak hosszú tisztaság után engedni őket ki.... (függetlenül attól, hogy a marihuana nem okoz függőséget) Ezzel a módszerrel elmenne talán a kedvük a kábszertől az embereknek.... Szóval a véleményem határozottan NEM!
Üdv!
Mi a véleményetek a könnyű drogok (néven nevezve: a fű) legalizálásáról?
Az én álláspontom az, hogy hibás egy kalap alá venni az összes jelenleg tiltott szert, és a "drog" címkét rájuk akasztani. Ezek hatásmechanizmusuk,pszichikai hatásuk, összetételük és egészségügyi kockázataik szerint teljesen különbözőek. Nyilvánvaló, hogy a gyorsan tartós függőséget okozó heroin nem ugyanolyanveszélyes, mint a marihuána.
Nem szorgalmazom valamennyi tiltott szer hozzáférhetővé tételét, de a fűét igen. Míg az alkohol és a nikotin (dohány) legális, pedig orvosilag bizonyított, hogy ártalmasabbak az egészségre, nincs jogalap ennek tiltására. Halálos dózisa nincs, nem lehet túladagolni. Fizikai függőséget nem okoz, csak pszichikait (azt viszont bármi okozhat: csokoládé, internet, Quake, stb.)
Hosszútávú káros hatása, hogy csökkenti a nemi potenciált és szívva ugyanúgy károsítja a tüdőt, mint a dohányban lévő kátrány.
Nem belépődrog, azaz a marihuánafogyasztóknak csak nagyon csekély hányada folytatja keményebb drogokkal a pályafutását. Ez a hatás tovább csökkenthető, ha a fűhöz nem attól a dealertől lehet hozzájutni, aki esetleg mást is ajánlgat...
Célul tűzném ki, hogy otthon saját fogyasztásra bárki termelhessen, és kis (3-10 g) mennyiségben szabadon tarthasson magánál füvet és hasist.
Kíváncsian várom az érveket és ellenérveket, bár amit leírtam, nem újdonság sokaknak.
Üdvözöllek benneteket!
A z.p.e.-vel való korábbi személyes konzultációra való hivatkozással a Magyar Jövő Pártja cím alatt találtok néhány információt.
Csinálhatnánk együtt a pártépítést.
Sziasztok: Markó László
A NATO-nak nézni kéne azt is,hogy kinek mennyi a teljesítőképessége! És azt is,hogy ekkora légtérbe kellenek e vadászgépek. Nemtom ki írta egyszer,hogy inkább helikopterek kellenének ide --- hát igaza volt! Meg fontosabb dolgok is vannak a NATO-nál. Azé me nagy nem kell csontig segget nyalni!
z.p.e
pt
Háj evribádi !
Mustafa barátom igaz,hogy tényleg meg kéne alakulni,de akkor valami jogi személyt is be kellene 'fogni',mert nem ártana tudni,hogy mit meg hogy! Amúgy meg egyetértek ----zsír gondolatok!
z.p.e
pt
H't csak annyit fuznek hozza, hogy a luftwaffe (talan meg ma is igy hivjak)legnagyobb meglepetesedre hasznal mig 29-et. Sot! Nem is akarja egyenlore leszerelni. Szoval nem egyedul kellene alkatresz utan nezni. Meg ha figyeltel, ok (marmint a nemetek) vallaltak volna reszben a migek alakitast, mert nekik is van, talan meg alkatreszt is gyartanak. Ha meg a Grippen. Arrol sajna nem sokat tudok, csak azt, hogy ki ajanlotta. Ha nekik megfelelt, mar az is egy jo ajanlolevel. Arrol nem is beszelve, hogy akkor azert lesz f16, mert a tobbieknek is az van, es nem feltetlen azert mert az a legjobb. A legjobb az f18 (lodarazs) lenne, de ugye azt nem adnak el senkinek sem......
coolabi 817: persze, hogy nagy a hatalma az USA-nak, de azért, mert mi vele barátkoztunk. Biztos van olyan kisország, ami felett nincs hatalma, de az nem is valószínű, hogy gazdaságilag nagyon feljebb tudna törni. Én F16 párti vagyok. Egyrészt: mert olcsó, hiszen ezt is ingyen kapjuk, másrészt, mert mások is ezt használják. Se a Grippent, se a Mig29-t nem használja egyetlen NATO tagország sem! Ja, és hogy az F16-ot simán levakarja a MIG, meg hogy az a legjobb a kategóriájában (melyikben, a mig29-esek kategóriájában?), az nevetséges. Elnézést az indulatokért, de nem tudom mennyire néztél utána a témának, de ez a hozzászólás nagyon felkavart. Csak abba gondolj már bele, hogy honnan szerezhetnénk egyedül alkatrészt a MIGhez? És ezen kívül még van nem-egy érv az f16 mellett.
Valiant 843: mondjuk az a hatóság/bíróság, amelyik megadja a menekültstátuszt igencsak utánanézett a helyzetnek. Mindenesetre faji üldöztetés VAN. tévedsz. persze nem olyan mértékben, hogy minden romának joga lenne elmenekülni, de lehet találni olyat, akinek igen. A No comment...-hez annyit, hogy elég sajnálatos, de ez egy magazin, nem pedig egy hivatalos szerv.