Keresés

Japan forever!

én valami ultraszar gagyipunkrokkot képzelek, amire mégis többtízezer japán tombol egy csarnokban. meg persze ultraextrém agyromboló brutálpartikat álá tokio underground legsúlyosabb filmismertetői, meg ilyesmi

japán olyan, mint egy szar fénymásoló, ami művészi értékű fekete foltos másolatokat csinál 

erről jut eszembe, életem egyik nagy élménye volt, amikor a Ritual Carnage nevű japán thrash metál legenda egyszer eyrópában turnézott, és előzkr-ként felléptek egy koncerten pesten

nem tudom, de úgy vagyok vele, hogy ha a régi hozzászólásaimat olvasom, annyira tetszenek, hogy szinte már könnyes lesz a szemem. minden fiatalos naivitásukkal, tévedésükkel és beképzeltségükkel együtt zseniálisak, néhol egyenesen kolosszálisak. hehe

El akarom pocsékolni az agyamat. Nem akarom arra használni amire ki lett találva. Meg akarom állítani az evolúciót, mert ösztönlény akarok lenni. Mentsetek meg a gondolkozás fertőjétől!

"mentsetek meg a gondolkodás fertőjétől!"

apám, ez a gúnynak szánt mondat totális telitalálat. csak azt sajnálom, hogy nem én mondtam.

Ravenblack: Okoskodsz a fórumon, írod a nagy bölcseleteket, de pont te mondtad, hogy nem gondolkozol. Látom idézgetsz másoktól, ki mit mond Mansonról.
Látom más tollával tudsz ékeskedni, bölcsnek hiszed magad, mert tudsz idézni "bölcsektől" amegfelelő helyen a megfelelő időben.

igen, azt hiszem Ravenblack valóban bölcsnek képzelte magát, de szerintem simán meg lehet neki bocsátani ezt a hibát.

 De épp ezért soha nem foglak komolyan venni, és sokan mások sem!

hát ezt a 'súlyos csapást' azért még ravenblack is elég könnyen kiheverné, hát még hollófekete, hehe

Végső soron egynek se lett volna szabad maradnia, hiszen az adott körülmények közt nem tudnak önfenntartó közösséget alkotni.Vegyél egy tíz literes pocsolyát! Mi él meg abban? Alga és szúnyoglárva.

egy ideiglenes pocsolyában sincs semmiféle elszigetelten önnfenntartó szúnyog, vagy algaállomány, az algák meg szúnyogok csak felhasználják a pocsolyát, mint a túlélést biztosító ideiglenes területet. vannak olyan halfajok, melyek már csak a nagyvárosok akváriumaiban tenyésznek tovább, mert természetes élőhelyük azóta eltűnt.

Az akvárium meg egy dupla realitás, amelynek segítségével jobban érzékelhetjük a 'istenné válás' gyönyörét ;)

ja. a saját, verejtékes munkával megteremtett akváriumod előtt ücsörögni olyan, mintha a saját magad által megteremtett világot szemlélnéd.

Amúgy a hal meg minden pikkelyes gépállat laza dolog, legalább nem szőrős és nem nyáladzik, nomeg kussban van.

azért a hal is nyálkás egy masina. nem szívesen nyúlsz be hozzá az élettől ragacsos környezetébe, amit az üvegfalak higiénikusan körbezárnak (meg mondjuk kifejezetten nem is veszi jó néven az efféle közeledést).

de hogy kussban van, az tény. Egyébként én legszívesebben hangyákat tartanék. Több bolyt is egyszerre. hehe

Nem tom, honnan szették ezt elő.

Lehet, hogy alkalmi művésznév...

Fogalmazhatunk úgy is, hogy elhullottak a piperkőc degeneráltak, akik a jóléti szisztémájuk nélkül már életképtelennek bizonyultak a helyreálló természetes, vagy természetesebb körülmények közt. Hiszen ez történt. Vegyél egy tíz literes pocsolyát! Mi él meg abban? Alga és szúnyoglárva. Az akvárium abszolúte természetellenes képződmény.

Végső soron egynek se lett volna szabad maradnia, hiszen az adott körülmények közt nem tudnak önfenntartó közösséget alkotni.

Amit nem értettem végül, az az volt, hogy miért higították fel a túlélő állományt olcsó bolti halakkal (igaz, szép színesek voltak), ahelyett, hogy ezzel tökös maradékkal megalapoztak volna egy árja guppitenyészetet...hehe

azért, ha jobban belegondolok, ez nem biztos hogy jó párhuzam. vegyünk egy szélsőséges természeti csapássorozatot, ami megfelel az akváriumban tapasztalétaknak, és ami egyúttal szét is zúzza az aktuális társadalmi, hatalmi rendet, szoc./eü rendszerestől mindenestől az utolsó téglájáig. ekkor a túlélő állomány éppenséggel a legigénytelenebb dögevők közül fog kikerülni. hehe  

figyelj, ha neked ez kell, hát nekem egyszer volt afrikai márványsügerem. először olyan aranyos pici volt, fasza mintázattal. jól bebasztam a többiek mellé. állandóan kajás volt, amikor meglátott egyből elkezdte a falat böködni. néhány nap után elkezdte a harcos ismerkedést a többiekkel, pár hét után már csak a legszívósabbak maradtak meg, mert ledarált mindenkit. ezután gyakorlatilag úgy nézett ki az akvárium, hogy van a márványsügér 100 liter vízben, meg vannak a túlélő elrongyolódott niggerek, akik a növények alatt bújkálnak egy 5-10literes szekcióban. ez addig tartott, amíg egyszer csak rejtélyes körülmények között el nem tűnt. mint utóbb kiderült, valahogy kiugrott, kb egy hónap múlva találtam meg mumifikálódva a radiátor alatt.

"rosszul indul néha egy-egy nap

az aljas tárgyak ellenem vannak

a parancsnak mind ellenszegül

gyűlöletük - rúdként feszül

ha tehetnék meggyilkolnának a-a"

Malacz, van egy rossz hírem. minden előzmény nélkül beszart a cd-íróm (már megint a rohadt megbízhatatlan gépek), így késni fog a csomag. hehe. vettem már egy dvdírót korábban, de azzal meg még nem volt időm legózni.

szóval akkor marad a karácsony

azért megkérdezem megin', a címed ugye az utóbbi 2 évben nem változott  

viszatérve a sötétre, a sötétben a tobozmirigy termeli a melatonint mint az állat. ezt most olvastam.

tobozmirigy-kivonat

Nem fognak csinálni azok semmit! Ilyen tehetetlen állatokat még soha nem láttam. Kezdetben drukkoltam nekik, hogy növesszék ki végre a lábaikat és ugráljanak el egy szebb jövő felé abból nevetséges kis lábvizükből, hiszen a guppik némiképp hasonlítanak az ebihalakra. De persze nem lett belőllük béka. Csak úszkáltak oda, meg vissza a kisded életterükben. Nem sokkal az után, hogy először szembesültem ezekkel a lényekkel, el is vesztettem az érdeklődésem irántuk. Egyszer volt, hogy akié a halak csillogó szemmel jött, hogy "lettek kisguppik". Ez úgy nézet ki, hogy egy marék körömdarabszerű dolog bandázott egy vizinövényt kerülgetve. Hát ennyi.

Valaki aki tart halakat, meséljen már, hogy mi a jó ebben! Mert azt még megértem, hogy az ember háziállatot tart, hiszen a kutya őrzi a házat, a macska van, a tyúkok tojással fizetnek, a disznó meg egy téli reggelen meghálálja a törődést. Sőt, még a terráriumban kígyót tartókat is megértem, hiszen öröm nézni azt a dögöt, amikor megkapja az egerét, de mit tudnak az akváriumi apróhalak???

úgy látom az előző 2 hozzászólással sikerült lepusztítani a témát. hehe

na akkor bónuszként Az igaz Kemál c. könyv legfaszább része:

"XVI.Enver halála

Enver pasa, a bukott hadisten, német repülőgépen elmenekül.
A második nagy ellenfél is eltűnik tehát vele Kemál életéből: Abdul Hamid annak idején Szalonikibe, Enver azonban most sokkal messzebbre távozik. Először Berlinbe, onnan Moszkvába, végül Belső-Ázsiába menekül.
Nem tudjuk szebben visszaadni Enver tragikus halálát, mint ahogy Musztafa Kemál egykori küzdőtársa és személyes ismerőse: Esszad bej, a nagy keleti történetíró elmondja.
Esszad így mondja el Enver halálát:
"Enver minden érzelgősségtől mentesen indult el útjára az összeomlás után az egyetlen ország felé, amely a Nyugat-Európa elleni harcot még nem adta fel. 1920. február tizenkettedikén Karachan külügyi népbiztos útján bejelentette magát Moszkvába, Leninnél. Ó, a sors iróniája! Enver, az örménymészárló Moszkvában az örmény Karachan külügyminiszter vendégségében étkezett és aludt hónapszámra..."
...A hadvezér Enver igen részletesen avatta be terveibe a politikus Lenint. El kell foglalni Indiát, mégpedig egy olyan hadsereg segítségével, amelyet Enver maga toborozna a turkomán és fagán nomádok közül. 1920 elején, amikor Oroszországnak még puszta létéért kellett harcolnia Lengyelországban, Enver pasán kívül bizonyára senki sem akadt Moszkvában, aki ilyen vakmerő haditervet nemcsak papíron tudott volna vázolni, hanem a csatatéren meg is tudta volna valósítani. Lenin azonban nem az az ember volt, aki "őfensége a szultán vőnek" eszméit minden további nélkül magáévá teszi. Ő nem bízott abban, hogy Indiát forradalmasítani lehet. Ő előtte más cél lebegett. Biztos volt benne, hogy a vad hordákat, amelyeket Enver Turkesztánból hozna, India határán szétszórnák az angolok. De egy ilyen támadás mindenesetre arra kényszerítené Angliát, hogy India haderejét összevonja, hogy védekezhessék az új Bahur kán ellen! Micsoda tehermentesítést jelentene ez számára!
Így tehát a két ember között "akiknek céljai annyira ellentétesek voltak" csakugyan létrejött a szövetség. Enver pasa Moszkvából Bakuba utazott az "Elnyomott Népek Kongresszusán" hirdette a Kelet közelgő felszabadulását!
A világtörténelem legvéresebb forradalma közben kezdődött el a Kelet utolsó meséje, az Enver haláláról szóló legenda.
Bakuban félistenként tisztelték Envert. A Kongresszus tagjai, akiknek az volt a feladatuk, hogy a kommunizmust kihirdessék, térdre hullottak, amikor megpillantották a kalifa rokonát. A kis Taza-Pir mecsetben Enver a szószékről prédikálta a pánizlámizmust, a pánturkizmust, az európaiak kiirtását, úgy hogy a kommunisták, akiknek Enverre felügyelniük kellett, már-már attól tartottak, hogy ez a szövetséges a kommunista kongresszust kalifátuskongresszussá fogja változtatni. Envernek, bukása ellenére is, óriási volt a tekintélye, és Ázsia képviselői nem Lenint, hanem őt tekintették szellemi vezérüknek. A bolsevikek ettől egyáltalán nem voltak elragadtatva. Sőt, egy Reiziz nevű fanatikus fiatalember rá is lőtt, de nem találta el. Ezek után rábírták Envert, menjen Bokharába, és megbízták egy bennszülött vörös hadsereg megszervezésével. Éberen őrködő bolsevikek szeme előtt, összesen huszonkét török tiszttel együtt, akik lassankint gyülekeztek vezérük köré, lépett - életében először - Enver az ő Turánjának sárga homokos földjére, a törökök őshazájába.
Amikor Enver pasa, Ázsia hőse, aranytól csillogó török tábornoki díszegyenruhájában 1920-ban, egy meleg novemberi napon bevonult a város kapuján, úgy látszott, mintha a régi dicsőséges fénye újra felragyogott volna.
A Maidan-bazár alacsony házainak lapos tetőin álltak a nők. Arcukat sűrű fehér és tarka fátyol borította. Mozdulatlanul álltak. Nem kiáltoztak, mint a lelkesen éljenző férfiak odalenn az utcán. Mikor azonban a pasa paripáját a Maidan-bazár felé irányította, akkor valamennyien hirtelen letépték fátylukat: feltárták arcukat a hős előtt. Ez a legnagyobb megtiszteltetés, amiben férfi a Keleten részesülhet. Bokhara asszonyai számára Enver már nem is férfi, hanem szent: Allah küldötte volt.
Enver megértette, mit jelent ez a megtiszteltetés. Elhatározta, hogy megint mindent egy lapra tesz fel: lemond India meghódításáról, megválik a bolsevikektől és a lázadó bokharaiak, az úgynevezett basmadzsik élére áll, és Ázsia szívében egy új birodalmat alapít. Egyéniségének varázsa olyan nagy volt, hogy a bolsevikek által kinevezett bokharai miniszterek maguk is csatlakoztak hozzá - hozzá, a föld nélküli pénztelen száműzötthöz. Elhatározták, hogy vele együtt szöknek. Néhány nappal később ünnepélyes lovasmenet hagyta el a fővárost. Enver török tisztekből álló kis vezérkara és a bokharai miniszterek kíséretében vadászatra indult a shirabadi sivatagba. Bokharában napokig, hetekig vártak, de sem Enver, sem a miniszterek nem tértek vissza. Messze, kinn a sivatagban, Enver találkozott Ibrahim bejjel, a basmadzsik vezérével. Néhány nappal később a bokharai emír, a távoli Herat városában, különös hírt kapott. Ibrahim bej, aki éppen akkor az egyik várat ostromolta, jelentette urának: "A sivatagon át utazik Enver pasa huszonhét török tiszttel. Foglyul ejthetem, ha parancsolod. De ő azt állítja, hogy az Iszlámért akar harcolni. Szólj, tehát, ó emír, mi történjék vele?!"
Az emír okos ember volt. Tudta, hogy háborús tapasztalatok és hősiesség dolgában széles e világon egyetlen mohamedán se hasonlítható Enverhez. Elhatározta, hogy ezt kihasználja. Később "Az elnyomott Bokhara hangja" című röpiratában, kissé naiv módon szóról szóra ezt írja:
"Megírtam Ibrahim bejnek, hogy a kalifa veje nemcsak bizonyos háborús tapasztalatokkal rendelkezik, hanem a háborúhoz különleges tehetsége is van. Ennélfogva meghagytam Ibrahim bejnek, hogy illő tisztelettel fogadja. Mondja meg neki, hogy ha a mi ügyünkért szándékozik harcolni, mi megbízunk benne. Miután Ibrahim bej ezt a parancsot kézhez kapta, katonákat küldött is ki minden irányban, hogy Enver pasát megkeressék. Meg is találták, és az őt megillető tisztelettel vezették Ibrahim bejhez, aki felszólította, hogy nyilatkozzék: mik a szándékai? Enver örömmel válaszolta, hogy az eltökélt szándéka erőit a muzulmánok rendelkezésére bocsátani. Erre mindjárt rábíztam egész hadseregem vezetését..."
A Szovjetunió kénytelen volt legjobb csapatait és legjobb hadvezérét, Frunze tábornokot, valamint Budjenni híres lovascsapatát Turkesztánba küldeni, hogy Bokharát megvédje az új, tőlük elfordult ellenségtől. Enver negyvennyolc órán át harcolt nomádjaival Bokhara város kapuja előtt, és - bár Frunzenak sikerült megmentenie magát a várost - a környező vidék rövidesen teljesen Enver kezébe került.
Három hosszú éven át tartott Enver harca a Turkesztánért. Híre-dicsősége a sivatagban olyan nagy volt, hogy a büszke Orchan Padja névvel tisztelték meg, aki a török nép egy mondabeli hőse volt.
- A bolsevikek minden igyekezete, hogy leverjék a lázadást, eredménytelen maradt. A basmadzsik fanatizmusa és Enver haditudománya sorozatos győzelmet aratott a vörös seregek felett.
Ekkor a Szovjetunió elhatározta, hogy a harcot másképpen, keleti módon folytatja. Nem a basmadzsikat, hanem csak vezérüket, Envert akarta elpusztítani. Ezzel a feladattal a turkesztáni G. P. U.-t bízták meg. Legtehetségesebb ügynöke bennszülött házalónak öltözve nekiindult a sivatagnak, hogy Envert és vezérkari főhadiszállásának helyét kinyomozza. Sikerült is megállapítania, hogy Enver török tisztjeivel és alig száz basmadzsiból álló fedezettel a Vaks-Szurhat folyó melletti Sari-Hisszár oázison tartózkodik. Erre háromezer budjenni lovas, bokharai ruhába bújtatva, elindult, hogy megrohanja Sari-Hisszárt.
1922. augusztus negyedikén Enver közelgő porfelhőt pillantott meg a láthatáron. Azonnal elővette tábori látcsövét. A hajlított lencse kis körén keresztül tisztán láthatta a szabályszerű, katonás rendben vágtató lovasságot. "Oroszok!" - kiáltott fel Enver. - "Orosz támadás!" Tisztjei elősiettek. A bokharai viselet ellenére is, pillanatig sem volt kétséges, hogy a nyargalva közeledő csapat Enver táborhelyét készül megtámadni. A törökök lóra pattantak. "Ezzel a túlerővel szemben nem vehetjük fel a harcot!" - kiáltották izgatottan. - "A hegyek közé kell menekülnünk." A távolban tisztán rajzolódtak az ég hátterére az afgán határhegység csúcsai. Mögöttük a szabadság integetett. Enver könnyedén szállt nyeregbe paripájára, amit még a bokharai emír ajándékozott neki.
A száz basmadzsi is harcra készen várt. Tudták, hogy mi a kötelességük: feltartani az oroszok első támadó rohamát, hogy az istenített pasa közben a hegyek közé menekülhessen.
Harminc török tiszt vágtatott a szteppén át a hegyek felé. Lovaik lihegve repültek. Egyre gyorsabban közeledtek a hegyek meredek, szürke falához. Ekkor Enver hirtelen megrántotta lova zabláját és kezét felemelve megállást vezényelt. Magasan a sziklatetőn egy kis szürke felhő gomolygott: szárazon pattogott egy gépfegyver. Erőteljes mozdulattal visszafordította paripáját. Látta, amint a távolban a vörös lovasok az ő utolsó basmadzsijait mészárolták le. "Mindennek vége, uraim" - mondotta komolyan. - "Harcolva haljunk meg. Katonák vagyunk."
Felemelkedett nyergében. Átható tekintetével a tisztek szemébe mélyedt. "Ki a karddal!" - vezényelte és úgy érezte magát, mint amikor fiatal tiszt korában az ellenség ellen vezette szakaszát Macedóniában vagy Tripoliszban. Zsebébe nyúlt. Csodák csodája, ott talált is egy pár fehér glaszékesztyűt még a Bokharába való bevonulás idejéből. Felhúzta, elsimította ujjain, és nevetve szólt oda hű tisztjeinek: "A császári lovasgárda glaszékesztyűben indul támadásra!"
Ezután kihúzta és feje fölött megsuhogtatta kardját. Elkiáltotta magát: "Szakasz, in-dulj!" - Harminc tiszt, legelöl a pasa, vágtatva indult rohamra. Megtámadták az ellenséget: harminc tiszt háromezer oroszt.
A hadvezér még egyszer érezte a harc gyönyörét... Ez volt a császári gárda utolsó lovastámadása. Utoljára folyt vér az álomországért, Turánért. A szél zúgása közepette a tisztek egyszerre csak Enver hangját hallották. Először csak csendesen, aztán mind hangosabban. Énekelt. A "Ja Szin" Korán-szuráját, amelyet a haldoklók fölött szokás énekelni. A tisztek is átvették a dallamot. Búcsúztak az élettől. Az ellenség széles sorai egyre közelebb nyomultak.
Enver közéjük rontott. Tisztjei követték. Vértől borítva roskadt össze egyik a másik után. Egy orosz odafurakodott Enverhez. A pasa arca megmerevedett: íme, itt a vég.
Az orosz egyetlen hatalmas csapással leszelte Enver fejét és bal vállát. A hullánál később a Koránt találták. Továbbá az első osztályú német vaskeresztet és felesége, a hercegnő arcképét. Ezeket a G. P. U.-nak küldték el Taskendbe. Ott az akták közé kerültek...
Egy orosz lándzsájára szúrta a hős vér borította fejét. Dannan oázisban azután az egész első lovasezred megcsodálhatta ezt a fejet.
A távoli afgán városban, Heratban Szaid Olim khán ezt írta másnap naplójába: "Enver hősi halált halt a Baldzsanan területén lévő Sari Hisszárnál. Ez 1922. augusztus negyedikén történt. Allah legyen irgalmas lelkének. Én, Olim khán, őszintén gyászolom őt."
1922. augusztus negyedikén azonban nemcsak Enver pasa és egy maroknyi csapat tiszt halt meg. Hanem a Turánország eszméje, amely a Boszporusznál született és Kelet-Bokhara homokos földjén foszlott semmivé..."

a napfény amúgy nem fontos. sőt. az akvarista boltokban általában nincs napfény, mert a halak a közvetlen neonfényben jobban néznek ki.

a halak egyébként sokáig kibírják fény nélkül, de a fotoszintetizáló mikroorganizmusok sötétben már nem termelnek oxigént, viszont fogyasztanak. ilyenkor marha hamar meg tudnak dögleni a halak, főleg ha nem megy a levegőztetés, de amellett is, hehe. aztán az is lehet hogy túletetted őket, ami hiba, mert kaja nélkül egyébként hónapokig kibírják. gondolom a tulaj kb, annyira értett a halakhoz, mint te, hehe:)