nem vagyok egyébként annyira profi (olyan szinten nem érdekel), de foglalkoztam vele korábban (tanultam több embertől is), kizárólag csak a személyiség érdekel, jóslás, meg egyebek nem...
(különben meg utálom az asztrológusokat, kevés köztük a jó, többségük kókler).
annyit tudok, hogy felrajzolom, de csak pontos születési adatok alapján, tehát év, nap, óra, perc és földrajzi hely (város).
az elemzés már jóval nehezebb, ahhoz ismernem kell valamennyire az illetőt.
én inkább érzékelem az emberekből ezeket az energiákat, azt viszont elég jól, így gyakran előfordul, hogy eltalálom pl. az aszcendenst, vagy a napjegyet, vagy a meghatározó bolygókat.
megcsinálom, de nem ígérem holnapra:))
még egy város is kéne. gondolom ez a 15 óra nem percre pontos, ahhoz túl kerek. ugyanis 15 perc eltérés már egész más aszcendent hozhat ki.
ha valaki csak kb-re tudja az óráját, ilyenkor nagyon bonyolult számításokkal, életesemények alapján vissza lehet, ill. ki lehet számítani az aszc-t, de én ilyet nem tudok, ezt már nem voltam hajlandó megtanulni.
Én is a Mars alapján próbáltam neki aszcendenst keresni, mert feltűnt, hogy van egy ilyen albuma, azon egy Ares szám ill. az alább már említettek alapján (így a kettő együtt). Természetesen Skorpió is lehet, de a tapasztalataim alapján és ahogy őt látom, inkább a Kosra hajlok. Van benne Skorpió is, de az egy érdekes fényszög alapján.
Ismernem kellene a dalszövegeit, miről énekel, mik a visszatérő motívumok nála, stb., meg persze az életrajzát is jobban, akkor talán pontosabban be lehetne lőni, gondolom elég szubjektívek a dalai, tehát sokmindent elárulnak róla, de a Mars az tuti központi elem nála (ezt én is észrevettem).
Különben meg mindennemű információt szívesen veszek, ami vele kapcsolatos:))
A leglényegesebbet elfelejtettem mondani, azt hogy három születési évből indultam ki, mert hát ugye nem lehetett tudni ('73, '71, '74). A három közül a '74 illett rá leginkább, úgyhogy én ez alapján számítgattam. Remélem tényleg ez a valódi, de ezek szerint te tudod, hogy mikor. Kiváncsi vagyok, eltaláltam-e.
megj.: szerintem a többiek teljesen lököttnek néznek minket, hogy így hókuszpókuszolunk.
1. az Oroszlán Mars miatt foglalkozik harcművészettel (és tudjuk, hogy már kisgyerek kora óta), de egy Kos-Mars is erre hajlamosítaná, ha az lenne. a harcművészetek bolygója a Mars, nem kel magyarázni miért.
2. az Oroszlán-Mars nagyon férfias jellemet indukál, a legszexisebb állás, mert a Mars önmagában is a szexualitást szimbolizálja, de az Oroszlán szintén, így együtt a kettő csak felerősíti eme képességet. az Oroszlán viszont nem nyers, hanem játékos ebben a dologban.
az Oroszlán jegy az egyetlen, amelyiknek természetes dolog a meztelenség, egyáltalán nem szégyellős, legszívesebben mezítelenül járna nyáron. szereti mutogatni a testét, főleg, ha van mit, és büszke a potenciájára, szexuális vonzerejére.
na ezeket csak azért írtam, hogy Gackt esetében is mennyire minden stimmel:))
példákat nem hozok fel, mert ismerjük.
a Kos is szexis, mivel a Mars az uralkodó bolygója. a Skorpió már zárkózottabb a témában.
nem, nem. Gackt-nak Kos az aszcendesense, én megcsináltam a horoszkópját, persze ez csak feltételezés a részemről, még esetleg Oroszlán is lehet, és akkor az első házban van a Marsa, de én a fejemet tenném a Kosra. a testalkata tipikus Kos és a személyiségében is határozottan érzékelhető (pl. hogy mindenkinél jobb akar lenni, vezetőegyéniség), úgyhogy a Mars stimmel. főleg az önéletrajzából jutottam erre a feltételezésre. a Skorpiót kizárnám, akkor sokkal zárkozottabb, szélsőségesebb és titokzatosabb lenne, arról nem beszélve, hogy két víz jegy túl sok, akkor nem ilyen lenne, de azért nem lehetlen. többet kéne róla tudnom, ahhoz, hogy 100% bizton állíthassam. szerintem ő a víz (Rák) mellett, tüzes (Kos), v. Leó) is. én nagyon így érzékelem.
nálam így áll az ábra (bár most fejből nem emlékszem mindenre):
Asc = Kos
Napjegy = Rák (igen, a Rák miatt kétarcú, nőies, és ettől olyan érzékeny lelkivilágú).
Mars = Oroszlánban (ez a lehető legjobb Mars állás, ez rendkívül férfiassá és szexivé teszi, valamint rengeteg belső energiát jelent).
Hold = Bakban!!!, ez nagyon lényeges, mert a lelkiségét mutatja. ezért tud hűvösen érzéki is lenni, valamint rendkívül céltudatos egyéniség, a legcéltudatosabbak a Bak. ha valamit el akar érni, azt eléri. ugyanakkor depresszióra is hajlamosít, távolságtartó az emberekkel, akár embergyűlölő is lehet, bizonyos értelemben életellenes, ha rossz fényszögeket kap.
egyébként messze a legértelmesebb, legokosabb emberek a Bakok, vezető, hatalmi képességekkel is rendelkeznek. alapjába véve zárkozóttak, nehezen kiismerhetők.
a Napja együttállásban van a Szaturnusszal, és még egy bolygóval (de arra most nem emlékszem).
van egy kvadrátja is (sajna erre sem emlékszem most így fejből).
a komoly öngyilkossági szándéka húszéves korában, szintén a Bak jellegre és a Szaturnusz-Nap együttállásra utal, teljesen egyértelműen.
a kitartás és a karrierépítés megint a Bakok kiváltsága. ő azért szépen felépítette a karrierjét, khmm, khmm:)
na, majd hétfőre megnézem és akkor kitárgyalhatjuk G. személyiségét.
jaj, egyébként nem olvastam a saját önéletrajzi könyvét, csak a ti honlapotokon azt az életrajzot.
Most olvastam vissza az augusztusi hozzászólásokat (gyosan olvasok:)) és 2 fontos dolog, talán van még 1 percem írni:
Babylon: Igen, megkaptam a CD-t, KÖSZÖNÖM SZÉPEN :D Egyszerűen zseniális :)
Harpokratész: harmadikos vagyok finnugor szakon, ha még eddig nem mondtam volna, csak most idén egyéni tanrendes lettem, hogy tudjak mást is csinálni mellette. Persze hogy ismerem a Rasmust, tök jók, alapvetően minden finn bandát ismerek, szerintem többet, mint ők maguk XD najó....
bizony-bizony, én is ezért nem irogatok ide email-címeket, bár publikussá tettem, de asszem visszavonom. ha kell valakinek, úgyis megadom.
a filmtől ne várj semmit, gagyi akciófilm, csak Leon miatt érdemes megnézni, tényleg nagyon jól néz ki benne és jól játszik, meg énekel, gitározik is egy keveset. a csajszi is szép, a partnernője, de ne feledd ők nem japánok, hanem kínaiak:)))
nincs vidiód, hogy felvedd, akkor nem kéne éjszakázni:)
de vigyázat, mert a német tévék hajlamosak előbb, vagy később is kezdeni a filmeket.
Naigen, Gackt azért ilyen kétarcú, mert rák, de emellet skorpió az aszcendense, és ez a kettő olyan, mint a víz és a tűz. A rák vezérbolygója a hold, nem is véletlen, hogy szegény teljesen holdkóros:), van ilyen albuma, kettő is (MOON, Crescent), a filmje is Moon Child címen fut, ráadásul a dalszövegeiben 2-soronként forduul elő a tsuki (-> hold) szó. Hogy az aszcendense skorpió, azt csak feltételezem, hisz nem tudom, hogy pontosan hánykor született, de eléggé biztos vagyok benne. Az alapján gondolom ezt, hogy a Mars albumon levő Aresz számában beszél a horoszkópjáról, tehát a Mars biztos, hogy erős hatással van rá, ha nem is vezérbolygója (hisz az a Hold). Így pedig nyilvánvaló, hogy vagy Kos az aszcendense vagy Skorpió. A skorpió viszont azért valószínűbb, mert több kitartást hoz neki, és akár magát elpusztítani is képes, ami meg az ilyen szamurájos megnyilvánulásai miatt lehet jellemző rá. Meg van még emellett egy pár dolog, de nem biztos, hogy ez titeket érdekel... :)
hát sárga én is voltam régebben, nekem is a májam érzékenysége miatt, de erről a betegségről nem hallottam ami neked van, talán nekem is ez lehetett, de már megszűnt, teljesen kifehéredtem. majd elmúlik nálad is.
az italt én sem bírom, de biztos nem vércsoport kérdése a dolog, inkább az idegrendszeré. az alkoholnak még a szagától is rosszul vagyok, de néha azért megszoktam inni egy pohár bort, sört, amikor éppen kívánom, de csak társaságban esik jól.
najó, ez a vércsoport nem volt komoly:))
mindenesetre én úgy tudom, hogy az A-vércsoprtúak a legérzékenyebb lelkek (finomak és művésziek), és mindig a föld felett járnak pár centivel.
nekem ez a Sakurai olyan, mint egy bányarém, szerintem simán betojnék a félelemtől, ha éjszaka összefutnék vele:))))
nagyon nem teccik, olyan mint egy vámpír, brrrr:))))
hangja mondjuk jó, azt nem tagadom, csak a stílusa valahogy...
különben egyáltalán nem volnék szépség mániás, mer' nem az a lényeg, hanem a személyiség. egy ronda pasi is lehet nagyon vonzó, sőt még vonzóbb, mint egy szépfiú.
Buck-Tick An-nak van és leírom mégegyszer az e-mail címét, ha nincs kedvetek visszaolvasni.
angelelf.kukac.freemail.hu (az e-mailcímkereső paraziták miatt írom így de remélem világos...)
Harpokratész,
Nekem B-s a vérem, ezért nem bírom az italt se. Most szeptemeberben vérvételen derült ki egyébként, hogy Gilbert-kóros vagyok, illetve az lettem, mert eddig nem voltam az. De ez igazából nem betegség, csak nem tudja lebontani a bilirubin-t a máj és ezért az ember néha így besárgul. Annál jobb, legalább japán-szabású leszek... :) Meg állítólag fáradtságot is okoz, de én eddig ezt még nem tapasztaltam, mondtam is anyuunak, hogyha nem lennék Gilbert-kóros, még ennél is jobban pörögnék, szóval pont jól jön. A tesómnak is van egyébként, neki már tavaly óta, ez ilyen 18-20 éves kor körül jön ki.... családi örökség. :)
Nekem Gackt nem jön be annyira. Nagyon mű, és nagyon lágy, viszont az tény hogy nagyon szép. Sakurai viszont szexis is!! A Gack zenéje is tetszik, sokat hallgatom, de mégsem volt olyan hatással mint DEG, vagy Buck Tick. Szóval nem fogunk összeveszni...
persze, hogy nem fogunk összeveszni,nem is lenne normális dolog, hogy mindenkinek ugyanaz teccen, akkor kihalna a Föld:)))
mindenkinél más a lágyság, keménység, férfiasság, nőiesség, szexisség. ez így van rendjén. neked Sakurai a jó pasi, nekem Gackt. mindenki a saját személyiségéhez hasonló emberkékhez vonzódik:)
szerintem Gackt csak a fotókon mű, a zenéjéből, a hangjából (és gyanítom, hogy az élő koncertjeiből is) olyan természetesség, gyermeki őszinteség árad (a zenei profizmusa mellett), ami ritka, és kizárt dolog, hogy amit csinál, abban mű. egyrészt kiváló zenész, másrészt nem játszik szerepet, ill. igen, amikor szükséges, de azt nagyon okosan összepasszintja önmagával. pont annyit ad magából, amennyit egy jó művésznek kell, egyébként teljesen, maradéktalanul önmagát hozza. a zenéje pedig kifejezeten igényes, művészi színvonalú.
a fotói érdekesek, azok tényleg mesterkéltek, de még így is nagyon átjön az egyéniségének sokszínűsége.
nekem Sakurai pl. egyáltalán nem szexis, sőt kissé férfiatlan is (erre mondtam, hogy lágy), és túl dekadens. nincs benne az a fajta tűz, energia, lendület és szenvedély, mint pl. G-ban, az övé más.
hát, hogy Gackt lágy????? - hallgasd meg a Cube-t és Lost for Blood-ot, olyan férfias hangja van, hogy beszarás. amikor Babylon megküldte nekem az első Malice Mizer számot, majd seggre estem, ahogy meghallgattam. életemben nem hallottam ilyen erőteljesen férfias, mély hangot, pedig a Rolling Stones-on és a Led Zeppelin-en nőttem fel. G. fotói alapján teljesen más énekhangot vártam. óriási meglepetést okozott.
na pont ez a másik dolog, amiért annyira szeretem őt, ez az éles kontraszt a külseje és belseje között, ill. az a ketősség, hogy egyszerre férfias és nőies (androgün, kétnemű). ha az ember csak a fotóit nézi, akkor, egy feminin arcú, vékony testalkatú, kissé nőies jellemet lát benne, ugyanakkor belül egy nagyon erős, férfias egyéniség, akiben hihetetlen energiák vannak, nem véletlen, hogy profi szinten harcművész is.
én úgy emlékszem, hogy Mira azt mondta, hogy nincs Buck Tick-je, mert nem szereti. azért ajánlott neked valaki mást, akinek van.
ezt onnan tudom, hogy tegnap olvastam vissza a hozzászólásait.
úgy látszik Mirával nagyon hasonló az ízlésvilágunk, gondolkodásunk, mert Gackt-ról ugyanúgy nyilatkozott, mint én, pedig nem beszéltünk össze, és ő sokkal jobban ismeri. ennek ellenére, szinte szószerint ugyanazokat a tulajdonságait dícsérte, mint én. a Buck Tick-ről-ről is hasonlóan nyilatkozott, valahogy neki sem jön be.
biztos Mirának is A-vércsoportja van, mint nekem és Gackt-nak:)))))))))
--------
még nem tőltöttem le a Buck Tick-es oldalt (elég lassan megy), nem tudom lesz-e ma rá időm, remélem igen, és akkor hétfőn véleményt mondok. addig bírd ki:)
engem egyelőre az ő személyisége nyűgöz le (minden megvan benne, ami egy emberben lehet, és ez nagyon ritka):
hát tényleg HUH:)))
és hogy felvidítsalak, Gackt szereti a Buck Tick-et:)
Mindenképpen várom a váleményedet Buck Tick-el kapcsolatban. Az az igazság, hogy én is csak pár napja találtam ezt a pár számot tőlük, egyébként csak Sakurai szólóját halottam. Ami nagyon tetszett és hajtott a kíváncsiság. Szóval letöltöttem. Itt mintha mondta volna valaki, talán Mira, hogy más stílus az együttes és más Sakurai szólóalbumai, így másra számítottam aszem.
De hogy megmondjam az őszintát, majdnem elélveztem ez alatt a pár szám alatt , annyira tetszettek már elsőre. Nekem Gackt nem jön be annyira. Nagyon mű, és nagyon lágy, viszont az tény hogy nagyon szép. Sakurai viszont szexis is!! A Gack zenéje is tetszik, sokat hallgatom, de mégsem volt olyan hatással mint DEG, vagy Buck Tick. Szóval nem fogunk összeveszni...
Ez mind Sakurai... tünemény...
Képszerkeszésileg nem vagyok képben, ASDSee32 képnézőm van, nem tudok kicsinyíteni meg ilyenek. A Vanillát sajna én sem kaptam még meg.
ez az a Leon Lai film, amiből képeket tettem be korábban. Mexikóban játszódik, amolyan love strory, és egyértelműen a Desperado-ra, ill. a Gitáros c. filmre hajaz. Leon egy nagyon cool, macsós gitárost alakít benne, aki valahogy Mexikó földjére keveredik, ott a helyi maffiabanda háborújába keveredik, a befejezés nem teljesen happy and (de ő megússza). egy könnyed akciófilm.
a magyar cím: Nincs visszaút
Leon Lai fanoknak (mint én is) kötelező megnézni, de én már láttam korábban szintén ezen a csatornán. Hihetetlen jó pasi, mind arcilag, mind testileg, mind jellemileg (nálam ő a legjobb!) és itt még bájos is, annak ellenére, hogy nem tartozik a legjobb színészek közé, sokan vádolják azzal, hogy fapofával játszik (ez a későbbi filmjeire igaz), viszont nagyszerű és népszerű canto-popsztár, már kb. 50 lemeze jelent meg. ő az egyetlen, aki nem nyálas ebben a műfajban. nagyon férfias a hangja, és hatalmas, mély lelke van.
sajnos már rajta is látszik a kor (37), de ez a film tíz évvel ezelőtt készült, amiben nagyon-nagyon cool.
a fenébe, hogy nem sikerült most elkapnom téged!!, éppen CD-t írok és nem figyeltem a fórumra.
hát az elég gáz, ha csak fizetősen tudsz netezni, nagyon kár..., és nagyon hiányzol nekünk..., de teszek neked egy ígéretet, lehet, hogy ebben valami keveset tudok majd segíteni, márhogy ingyen is tudjál. a részleteket majd mail-ben megírom. valami fontosat eddig eltitkoltam előtted (aminek szerintem nagyon fogsz majd örülni).
különben nekem is ezért nincs otthon PC-m és netem, mert túl drága. majd ha olcsóbb lesz egyszer:)
irígyellek a japán miatt, csodálatosan szép nyelv, pedig én nem vagyok egy nyelvfan és különösebben nincs is jó nyelvérzékem, de úgy érzem, hogy ezt könnyen megtanulnám. annyira szeretem hallgatni a filmek alatt is. szívesen megtanulnék én is, de ebben az életemben már nem hiszem...:))
óóó, én a Hét szamurájt most láttam júliusban szintén az Örökmozgóban, jó film, nem kihagyni! a héten egy Ozu remekművet vetítettek (Tokiói történet), nagy élményt volt. múltkorában egy Mizoguchi-t is sikerült látnom, úgyhogy most már elmodhatom, hogy láttam a japán film szentháromságát, a nagy klasszikusokat.
egyébként érdemes figyelni az Örökmozgót, mert minden hónapban adnak japán és ázsiai filmeket.
akkor a mail-t figyeld a jövő hét elején. küldök majd üres Cd-ket neked a másoláshoz.
Élek, csak tényleg nem vagyok netközelben, fizetős helyen tudom használni egyedül. Két dolgot szeretnék mondani, inkább hármat:
Gohattoból nem csak Sozaburo, de Soji is Isten, tegnap megtaláltam és megnéztem a Gohatto-t. Kétszer egymás után. Másodszor anyámmal, és neki is tetszett. :P *drooooooooooool*
Jézusom azok a pasik.................. <3<3<3
Másrészt, teljesen be vagyok sózva, mert jövő héttől kezdődik a japán és az idegenvezetés, és annyira izgi. :D
Harmadrészt írjál e-mailt, a CD-írom már alig várja, hogy Gackt-ot írhasson neked, najó, mindenkinek. ;D
Uram isten, ilyen a harctéri idegesség, mikor az ember időre netezik. XD Péntektől vasárnapig balcsin leszen, de amúgy gyakran megnézem az e-mailemet. viszonylag. Ha valaki pesti, akkor jöjjön el az örökmozgóba mert vasárnap este 8-kor vetítik a Hét szamurájt.
mondj egy jelenetet, mert így nem fogom sose kitalálni, ki lehett az.
szerintem csak Soji-nak volt még copfja (legalábbis erre emlékszem).
igen, ezt a filmet sajnos többször meg kell nézni...
talán ha újra leadják tévében, akkor fel tudod venni.
---------
köszi a Buck Tick-et, holnap meghallgatom, most nincs rá időm, de nagyon-nagyon kiváncsi vagyok.
az eddig halottak-látottak alapján azt kell mondjam (szubjektíve), hogy tényleg nagyon jók, de igazából nem az én stílusom, se a zene, se az énekes. nem tud annyira megérinteni, lázba hozni ez a fajta dekadencia. mondom ezt kb. 3 szám után:))), de valszeg ez lesz később is a véleményem. Sakurai személyisége nekem nemigazán fekszik, de elismerem, hogy egyéniség a pasi.
---------
Mira-nak még mindig nem írtam mailt, várom, hogy benézzen ide, de úgy tűnik tényleg nem tud netezni. a héten még írok neki feltétlen, sokmindent meg kell beszélnem vele.
már nagyon szeretném látni a Gackt: Vanilla klipet, de ki tudja tud-e most normálisan emailezni?
Sárkány arra kérnélek, ha neked már megküldte, küldd át nekem is a Vanilla-t, persze, csak ha nem gond.
A másik fiatal copfos szamuráj volt Koji Matoba. A stáblistában Sugano szamurájnak írták, bár én is úgy emléxem más volt a neve. Részletkérdés.
Annyira nem lehet valaki titokzatos hogy se a múltjáról, se a lehetséges jövöjéről nincs még utalás sem. Sajna nekem nem hiszem hogy alkalmam lesz sokszor megnézni. Örülök hogy egyszer végre idehozták...
igen, Kitano szuper volt benne, de miben nem az? továbbá a két fiatal szamuráj is (Tashiro - Tadanobu Asano, aki nagyon felkapott színész Japánban és sok remek filmben játszik, valamint Soji - az ő nevére nem emlékszem).
nekem is Kano szerepével volt a fő bajom, nagyon rejtve maradt vele kapcsolatban minden (miért került oda, miért enged a kísértéseknek, miért gyilkolászik stb.) bár megjegyzem, ha az ember többször látja a filmet választ kap ezekre a kérdésekre, legalábbis feltéles módon (ugyanilyen talányos a befejezés is, nyilván direkte). gondolom Kano titokzatosságát szerette volna megőrizni a rendező, csak így nehezebben érthető a film. mondjuk ez nem a kis Matsuda bűne, ő kiválóan hozta, amit kellett.