Hát nem nagyon merek dicsekedni a kivi gyökereztetéssel. Radiátoron van , takarva - még egy sem indult el. Persze még nem adtam fel , adok nekik még egy hónapot.
A múlt évben , emlékeim szerint sokkal gyorsabbak voltak, igaz pár hét múlva el is dobták a hajtásokat.
Bocsi, nem olvastam ezt a topikot. A szélnek csak annyi a jelentősége, hogy ha nem elég erős az állványzat, akkor a szél belekap a kivibe, elnyomja az egészet. A kettő egymáshoz képest való elhelyezkedése nem számít. Esetleg annyit, hogy a jobb helyre kerüljön a termős, mert azt szeretnéd jobban futtatni. Idővel és darabonként 20 nm fölötti felületeket is be tudnak futni, ha jó helyük lesz.
Köszönöm a segítséget!A 1,5x2m(a vízvezeték kb. 70cm mélyen van) a jádra és a kocsibejáró közötti terület,erre az ültetés és a gyökérzet miatt van szükség.Kb. 2,5m magasra szeretném megnöveszteni a törzsét,és a kocsibejáró szeretném leárnyékolni vele ami 2,5mx12m.Egyik oldalon a szomszéd,a másik oldalt középen megosztja a terasz ami 6m,így 3-3m marad,ahova elültethetem a növényeket.A két növény között min. 6m távolság lesz és ez az olvasottak szerint megfelelő!?Annak van jelentősége,hogy É-D-i fekvésű a bejáró és sokatfúj a szél?A termő vagy a porzót tegyem Észak felől?6-8m2-nél nagyobb felületet is be tudnak futni?Láttam olyan képeket ahol a törzs "T"- formára volt alakítva és onnan voltak a hajtások szét futtatva.Én is ilyet szeretnék 2,5m magasságba és onnan vízszintesen futtatnám a bejáró fölé.Amég növekszik addig pedig náddal oldanám meg az árnyékolást,ami a háznak és a kivinek is jó.Ha válaszoltok a kérdéseimre vagy valami tanácsot tudtok adni még a terveimhez nagyon köszönöm előre is!!!!!!4
Viszont fejmagasság felett (vagy magasabban is) vízszintesen viheted lugasnak járda, kocsibeálló, terasz stb. fölé, minden olyan helyre, amit érdemes a nyári naptól árnyékolni, de télen jó, ha bejön ott a fény. Szóval, ha az a 1,5x2 m a földterület, de a lombozatot szét tudod futtatni egy nagyobb terület felett pergolán, akkor elég. Ha nem, szenvedni fogtok, ahogy Flanell is írta: a kivik a kurtítástól, te az meg a szélmalomharctól, hogy ne nőjék ki a helyüket.
Nekem két tő kivi a házfal és a járda közötti kb. 70 cm széles földsávba van ültetve már 8 éve. Erősek, egészségesek, 6-8 m2 felületnyi lombozatuk van, és mióta itt a fórumon megtanultam, hogy hogyan kell metszeni, azóta teremnek is, és a járda is köszöni jól van.
A Fagytűrő déligyümölcsök topikban vannak kiviszakértők, ott érdeklődj. Annyit azért én is tudok mondani, hogy a kivinek elég gyenge a gyökérzete és nem is megy mélyre, garantáltan nem fogja bántani a vízvezetéket és a járdát. Mivel futónövény, a 1,5x2 méter semmiképpen sem elég. Kordonra kell vinni, a széthajlásokkal együtt a sor szélessége mondjuk 2 méter, vagy ha állandóan kötözgeted, talán belefér másfélbe, de kínos. A terméshez párban kell ültetni (porzós + termős), a 2 db-nak legalább 4 méter hossz kell.
Most regisztráltam a kivi miatt.Segítséget,tanácsot kérnék Tőletek!Kivit szeretnék ültetni!Mekkora helyre van szüksége?Sajnos keskeny a telkünk,ezért kb. 1,5x2 méteres a terület ahova tenném,és alatta megy egy vízvezeték.A kérdésem az lenne,hogy a gyökérzet mekkora területen és milyen mélyen terjeszkedik?Elég-e neki ekkora földterület,és,hogy bántja-e a vízcsövet meg a járdát?Ha valaki válaszolna,vagy tippet adna,hogy hol találok választ a kérdésemre nagyon megköszönném!!!!!Két nap allatt sajnos nem találtam erre választ,viszont nagyon sok mindent megtudtam erről a gyümölcsről.Mégegyszer előre is köszönöm,ha valaki tud segíteni!!
Igen, az félfás dugványnak néz ki, és tiszta perlitben gyökereztetve. Egyébként nézegettem én is a honlapot (a görög mellett azért akad angol szöveg is), és engem is érdekelne ez a fajta is! Amire viszont sajnos semmi utalást nem találtam, hogy milyen a fagytűrése, ami nálunk nagyon fontos szempont lenne. Szóval le kellene tesztelni valahogy.
Én új vagyok itt. Hogyan kell a kivit dugványozni? Mikor kell az ágakat metszeni, milyeneket, mekkorákat stb. Magokat ültettem, amik ki is keltek, de kb 2 hét alatt nem nőttek semmit. Mikorra lesz ezekből oltásképes alany???
Én is ezt tartom otthon, de gondoltam már rá, hogy Incit-K-t is kellene venni. Most a fás dugványok egy részét meg tiszta indolvajsav oldatba mártottam (csináltam a munkahelyemen pár ml oldatot), hogy kipróbáljam, mert egy kutatási cikkben azt írták, hogy jobb a Hayward-nak, mint a naftilecetsav (ami az Incit-8-ban van). Egyelőre nem látok semmit, de még bőven van idejük a várhatóan 6-8 hetes gyökeresedésből.
Az utolsó kérdésem: hány rügyes dugványokat vágtál? A múltkor pz7 rakott fel egy talált képet félfás dugványról, és az mintha 1 rügyes, ízközben vágott dugvány lett volna, én meg eddig mindig rügy alatt vágott, 2-3 rügyes dugványokat csináltam, és Mediterránumtól is ilyeneket láttam.
A módszer nagyon hasonló , a fagytűrő topicban régebben leírtam , csak én félfás -félzöld dugvánnyal csináltam a nyár elején . Ahogy te is észrevetted egyetlen dolog amire nagyon oda kell figyelni az az öntözés .
Gratulálok, minden elismerésem , nagyon profi ahogy csinálod . Végre valaki, aki bizonyítja hogy nem hazudtam amikor néhány éve kiváló eredményekkel gyökereztettem kivit .
A hengereket most azért használom, mert tavaly 5-8 dugványt is raktam egy pillepalackba, és az a gyanúm, hogy sok azért nem sikerült, mert ha egy is elhalt, megfertőződött közülük, akkor könnyen átterjedt a vele egy edényben lévőkre. Így ha bármelyik dugvány elpusztul, a többi bolygatása nélkül el tudom távolítani, meg később esetleg szét tudom válogatni a már gyökereseket a lassabbaktól.
És a vesszők végei: viasszal vannak lezárva kiszáradás ellen, de a te esetedben semmi szükség rá. Jozsefh2 küldte így még az ősz végén, és zárta le gondosan a vesszők végét azért, hogy ki ne száradjanak a szállítás, tárolás alatt addig, amíg hajtatni nem kezdem őket.
Ha lennék annyira "életrevaló", amennyire a mai üzleti világban szokás, bizonyára nagyon sok szabadalmam lenne apró ötletekből, de ebből sem csináltam. Kétféle fényes valami van a képeken:
A fényes fóliahengerek: kb. 20 cm magas, 5 cm átmérőjű hengerek, szigszalaggal végigragasztva, aljuk nincsen (pangó víz kizárva! :) ), megcsinálható bármilyen vékony műanyaglapból (pl. írásvetítő fólia, puha pillepalack oldala, műanyag dosszié stb.). Ezeket balkonláda aljakba állítottam, és Milton-kapcsokkal összefogtam.
A fényes rézszínű gombócok meg a Milton-kapcsok: egyszerű irodai sasszeg-szerű kapcsok; gombfej két széthajtható, lapos szárral, lyukasztott papírok összefűzésére használják őket. Itt a műanyag fóliahengereket fogják össze, hogy ne tudjanak szétborulni, és csak úgy egyszerűen, széthajtás nélkül, felülről rájuk tűzve, ahol a szomszédos hengerek összeérnek.
Így összefogva töltöttem fel perlit-tőzeg keverékkel a csöveket, szinte semmi nem jött ki az aljukon, és tettem le a dugványokat. Az egész kapott egy vastagabb PE-fóliából hajtogatott sapkát, amit locsoláskor, szellőztetéskor (és persze most a fótózáskor is) leveszek.
Ha nem sért szabadalmi jogokat elárulnád , hogy a képeken látható fényes valamik milyen funkciót töltenek be ? Csak térelválasztó ? A vesszők végei valamivel kezelve vannak ? Ha igen , akkor nálam ez elmaradt , de biztosan pótolható , mert még csak kb. egy hete gyökereztetem. Szépek !
Rendben, innentől annak drukkolok, hogy a Csertői Termős és a Csertői Porzós gyökereztetése is sikerüljön!
Nagyon remélem, hogy lesz miből visszatelepíteni abba a lugasba egy fiút, de azért idén talán érdemes lenne megpróbálni hozott virággal beporozni a megmaradt két lányt. Nino írta többször is, hogy sikeresen fordítottak termőre magányos lánykiviket ilyen kézi beporzással, meg azt is érdemes lenne megtudni, hogy a szokásos Tomurival is jól porzódnak-e.
A "Gold"-nak nevezett még sok fejtörést fog okozni.A két termő +egy porzó összebeszélt és a hidegházamban egyöntetüen kihajtottak.én sem találok sehol érdemi információt.Ezek szerint az lesz,hogy meg kell tapasztalni-mert tavasszal mennek a kijelölt végleges helyükre addig meglátom mit is csinálnak addig evvel az intenziv igyekezetükkel. Nagyon szép a gyökereztető projekted.Nagyon preciz ahogy megbecsülhetem a képek alapján.Reméljük jó lesz a %-os arányuk.Hát a történetükbe már nincs aki tudná,emlékezne a fajtanévre.Eredetileg ami biztos,hogy a Siklósi MGTSZ ültetvény utolsó "kimenekitett"/2termő+1porzó/tagjából vágtam.A helyzet azóta bezárult mert a 3tulélő növény fiu tagja is elpusztult a lugasban/3tagú/igy az utolsó terméshozási lehetőséget gyökerezteted!Amire emlékeznek az,hogy Új-Zeeland-i fajta volt és a termése/amit szüretkor feltettem képen/csodálatos.névre azt gondolom,hogy NEW-ZEELAND az valahogy nem stimt az,hogy siklósi az sem.De talán mint az utólsó megmaradt forráshely:CSERTŐ-i az nem sértene semmit és senkit.Ha egyet értesz.
Szia Jóska! Bocs, hogy nem válaszoltam korábban, elsiklottam felette valahogy. Igaz ugyan, hogy semmi hasznosat nem is tudok mondani, lévén a sárga kivivel én is kezdő vagyok teljesen. Sőt a világhálón sem találtam semmi igazán használhatót, pedig magam is szeretnék okosodni.
Az ősszel küldött vesszőid viszont szépen megindultak, most már csak azon kell drukkolni, hogy gyökeret is neveljenek:
- kivinevelde a radiátor tetején
- porzósak tőled
- egy termős közelről
- a te porzósaid és a nálam növő (Tomuri) egymás mellett.
Úgy rémlik, a fajtanevét nem tudod, de akkor adj neki valami szimpatikus fantázianevet, hogy ha sikerül a gyökereztetés, tudjuk minek hívni! :)
Amiket jó két hete raktam le, azoknak a rügyei szinte kivétel nélkül megpattantak, 1-1,5 centis sarj is akad közöttük. A sok víztől biztosan könnyebben rothadnak, kiszáradni viszont szintúgy nem szabad nekik. Én most erős párásításban tartom őket, és persze melegtalpon.
Tegnap , illetve ma éjszaka elkészítettem 10 db. szőrös kivi dugványt. Tiszta , duzzasztott perlitbe, Incit kezeléssel. Gombaölővel is lepermeteztem. Fél literes tejfeles dobozokba helyeztem . Jön a várakozás ! A múlt évben föld-perlit keverékkel próbálkoztam , nagyrészt elindultak, később azonban a hajtások leszáradtak. Minden tő a földben igen korhadó , rothadó szagú volt . Gyökér semmi. Azt gyanítom , hogy sok vizet kaptak. Az idén már nem fogom nagyon locsolni. A kinti régi kiviken nem nagyon látok károsodást , viszont az ősszel vásároltam két önporzót , ezek végei olyan fél méter hosszban kicsit sötétbarnák, feketék. Azt hiszem elfagytak. Üdv.Gyula