Ma a világon mind politikai, mind gazdasági, mind katonai téren tényező: Kína.
Magyarország is érintett: ingatlanpiacon a kínai vásárlók ( még ha most szünet is van e téren ), Belgrád -Bp vasútvonal, Fundan....úgy tűnik,. az USA is kénytelen átengedni a világ vezető hatalmának szerepét Kínának.
Vajon lesz háború emiatt? Hogyan érint ez minket itt Európában és Mo -on?
Pelosi látogatása miatt vált ilyen feszültté a helyzet, vagy éppen fordítva, az USA úgy látta hogy küszöbön áll valami, és ettől próbálták elriasztani Kínát az eltökéltségük prezentálásával?
Szerintem Ogyesszát nem fogják tudni bevenni, legalábbis egyhamar. Lesz egy tengerpartja az ukránoknak meg az oroszoknak is.
Ukrajna elbúcsúzhat a DNR-LNR területétől, Krím megtartásához szükséges sávoktól, de legalább nyugta lehet, kénytelenek lesznek belenyugodni, ha végül a Nyugat megunja. De az oroszoknak is igen drága ez a háború, nem kevés idő lesz az újjáépítés, integráció. (Újabb jó pár évig nyugi lesz, aztán felkészül a többi régi tagköztársaság, meg a Baltikum, legalábbis amíg Putyin lesz hatalmon.)
Az utóbbi hónapok alapján úgy néz ki, az oroszok a tengerpartot akarják, meg egy keskeny keleti részt. Ha most tárgyalnának, sanszos hogy maradna Ukrajnának is tengerpart. Ha az oroszok beveszik Ogyesszát, sokat romlik a tárgyalási pozíció
Már alapjában változott a menü. Az ukrán hadsereg minden propaganda és tömjénezés ellenére gyakorlatilag kezd összeomlani, ezt az oroszok pontosan látják. És látják azt is, a nyugat (főleg az EU) sikeresen belevitte magát egy kezdődő súlyos gazdasági válságba.
Ogyessza mindenképpen ugrani fog az ukránoknak, sanszos, hogy ott belső lázadás lesz a kijevi kormány ellen, olyan a hangulat.
Ezért az oroszoknak nem sürgős a dolog, nekik van üzemanyaguk, élelmiszerük, áramuk, gázuk, elég sok pénzük, amii kell a lakosságnak, azt meg beszerzik Kínából. Ráérnek.
Ukrajna összeomlása elég gyorsan és hirtelen fog végbemenni, utána Putyin olyan feltételeket diktál, amilyeneket akar. Ekkor már a nyugat és NATO csak bólinthat vagy nyíltan támadnia kell. De nem fog támadni.
Ekkor jön majd az a kérdés: megkapja-e Oroszo. azokat a biztonsági garanciákat, amit követel. Ha nem, Ukrajna egészen kicsi lesz, ha egyáltalán lesz.
És ha nem kapja meg Putyin az elvárt garanciákat, akkor jönnek a baltiak és a finnek.
A cél: Putyin eltávolítása, ahogy sokszor elmondták. Ezt a náci, cár, diktátor, ördög, stb.-vel körítik. (Kína úgy hívja: smear campaign) Valójában egy gyenge, behódoló embert és rezsimet, országot: gyarmatot akarnak. (lásd még ugyanez kicsiben: OOOOOorbán)
Ugyanezt a célt fogalmazta meg Pélosi Koreában, az észek-koreai diktátor eltávolítása, nukleáris képességeinek fölszámolása.
Ha valóban csak veszélyes ellenfelet lát az USA az EU-ban, akkor igen.
Egy olyan kétpólusú világot jobb szertne az USA, ahol egyik oldalon Kina van szövetségben Oroszországgal, a másikon ő meg egy lepusztult EU? Nem menne többre egy erősebb szövetségessel?
Az utóbbi hónapok alapján úgy néz ki, az oroszok a tengerpartot akarják, meg egy keskeny keleti részt. Ha most tárgyalnának, sanszos hogy maradna Ukrajnának is tengerpart. Ha az oroszok beveszik Ogyesszát, sokat romlik a tárgyalási pozíció. Nehezen lehet gabonát exportálni, az eddig is szegény Ukrajna még reménytelenebbül szegény lesz.
Pontosan ezt akarják, bevallottan is. Az EU know-how és az orosz nyersanyag egy veszélyes kombináció az usa pozíciójára nézve. Kína dettó. Ennyiről van szó, mindig a pénzről, hatalomról, a többi mese és propaganda.
Gondolom az a cél, hogy Oroszországot végül a háború befejezésére kényszerítsék. Példa lenne ez arra, hogy következmények nélkül nem lehet megtámadni egy országot. És ez a példa Kínának is szól, akik végignézhetik, hogy küszködik még egy katonai nagyhatalom is. Nyugati segítség nélkül az oroszok már rég Kijevben lennének és éppen egy oroszbarát kormányt tákolnának össze. Persze a békére kényszerítés sokkal többe kerül a Nyugatnak, mint bárki gondolta volna. Még pár hónapig megy majd a vita, hogy végül ki kapja el a kormányt, ki elégeli meg a veszteségeket. Mindkét félnek vannak érvei, ki adja fel hamarabb. Kína izgatott és nagyon figyel, mi lesz a végeredmény, neki is úgy kell kalkulálnia Tajvannal. Lehet, hogy végül a túlerő győz, és egy kicsi Ukrajna marad, de azt látja Kína, hogy az orosz fegyverzet és hadvezetés nem úgy muzsikált, ahogy kellett volna, több bemutatkozott nyugati fegyver (és ezek még nem is a legmodernebbek) viszont hozta az elvártat. Egyébként az ukrajnai helyzetet meg lehetne oldani, ha az ukránok nem lennének ugyanolyan konokak, mint az oroszok. Legyen nemzetközileg elismert népszavazás ahol oroszajkúak vannak és döntsék el az emberek, melyik államban akarnak élni. Ukrajna ne legyen soha NATO tag, EU tagjelöltként meg járja végig azt az utat, amit kell.
Valóban úgy néz ki, mintha ez lenne a cél - legalábbis ez lesz belőle. Hogy aztán tényleg ezt ezt akarják, vagy csak sodródnak, ki tudja. Kína jön fel roham tempóban. Az USA legfontosabb szövetségese egy erős EU lehetne - és pont ez pusztul le. Biden meg Pelosi mint a világ legerősebb országának felelős vezetői. Ha ez lehet, bármi lehetséges.
Pontosan hogyan segít Ukrajna felfegyverzése a világháború elkerülésében?
Meg tudsz fogalmazni egy jövőképet: ezt és ezt a reális célt akarjuk elérni?
Ha erre azt mondod, cél az, hogy az utolsó orosz is takarodjon, fizessen jóvátételt, akkor légy szíves tedd hozzá, hogy ezt a célt reálisnak tartod. Vagy ha esetleg nem, akkor mi a cél?
Szerintem egy ilyen cél megfogalmazása elemi követelmény. Kimondani persze nem kell felelős vezetőnek, mert rontja a tárgyalási pozíciót. Egy fórumon viszont tök mindegy ki mit mond.
Én nagyon úgy látom, hogy se cél, se felelős vezetők. Színpad van, ahol az olyan idealisták tapsára hajtanak, mint akik itt vitatkoznak velem. Nem gondolják végig, mi lesz abból, amit csinálnak. Azt mondják, amit a libbant sajtó elvár. Lesz, ami lesz.
Ez messze nem ugyanaz, mint a 2.vh és Churchill, aki felelős vezető volt. Végiggondolta, pontosan tudta hogy mit vállal, mérlegelte, reális célnak látta a győzelmet, és úgy ítélte meg, a rettenetes áldozatot is vállalni kell.
Az EU megroggyantása éppen a cél, a profitáló az usa. Vagy méginkább a nagytőke, mint a vh-ban is ezek a tőkék áltak az aktorok mögött, jelentős az átfedés. A fegyverértékesítés maga sem kis pénz, aztán pedig jönnek a jó kamatú újjáépítési költségek.
A NATO hagyományos fegyverzettel simán legyőzné az oroszokat - csak pontosan tudja, hogy nem maradna sokáig hagyományos a háború. Ezért nem is avatkozik be közvetlenül. Szerencsére több esze van mint neked.
Atomfegyverekkel is legyőzné az oroszokat, abban is erősebb, csak éppen olyan saját veszteségekkel, amit nem vállal be. Ismét csak szerencsére.
Az meg elég jól látszik, hogy a jelenlegi módszerrel Ukrajna nem fog győzni. Ráfoghatod erre a Habermasra, hogy biztos miatta, meg az olyan nem elég elvhű opportunistákra, mint pl. én, de ettől ez még így van. Mennek az oroszok lassan de biztosan előre, az ukránok meg menekülnek, sokan elesnek.
Szerinted nem így van? Ha így van, elég szidni Habemast, folytatni úgy, ahogy eddig volt, és sajnálkozni, hogy félrementek a dolgok?
A libbantnak se ártana tudomásul venni, hogy nincs isteni hatalma, még az USA demokratákkal szövetségben sem. Nem tudja megoldani a világ összes problémáját. Ha megpróbálja, még rosszabb lesz mint volt. Félrement, hát félrement.
A világért sem akarnék bena infantilis feleselgetesbe belemenni veled.
Rendben van, nem akarsz elegni és nincsenek elveid, egyetlen elved van, hogy nem akarsz meghalni, meg fogsz, mások meg nem érdekelnek, belőled csak egy van ők meg sokan vannak.-;)
Hitlerhez hasonlitasz engem, oké fáj valamid!-;)
Ajánlom figyelmetekbe ezt a nagyon izgalmas vitát, sajnos már fizetős de pont erre számítva hosszan idéztem belőle!
Snyder szerint Habermas a 21. századi ukrán vagy orosz valóság helyett a Nyugat-Németország kényelmes, hidegháborús álláspontját fejti ki, amikor a németek kevésbé voltak felelősek Európa sorsáért, és nem várták el egy német értelmiségitől, hogy Ukrajnára is gondoljon. „Ez egy etnográfiailag nagyon sajátos környezet, amit Habermas összekeverni látszik az egyetemes értelemmel. Habermas szeretné, ha tudnánk, hogy a fiatalabb generációk nem értik az 1950-es, 1960-as és 1970-es évek alapvető tanulságait. Sajnos, amit arról az időszakról mond, az valójában mind téves” – írja Snyder.
Szerinte Habermas az egész érvelését arra a történelmi állításra alapozza, hogy a hidegháború bebizonyította: egyetlen atomhatalom sem veszíthet el háborút. De ez tévedés. A Szovjetunió és az USA is jelentős háborúkat vesztett el a hidegháború alatt (Amerikát legyőzte Észak-Vietnam, a Szovjetuniót pedig Afganisztán), sőt azóta is láttunk ilyet. „Habermas a hidegháborús Nyugat-Németországról szerzett szubjektív tapasztalatait történelmi igazságként kezeli, és azt a tanulságot vonja le belőle, hogy Ukrajna ma nem győzheti le Oroszországot” – írja Snyder.
Szerinte Habermas segített a német közvéleményt afelé mozdítani, hogy Ukrajna nem nyerheti meg a háborút, ezzel pedig elősegítette a szükséges fegyverek szállításának késleltetését, valószínűbbé téve Ukrajna vereségét és Európa összeomlását.
Sőt Snyder szerint még nagyobb a kár, mert Habermas helytelen érvelése a nukleáris fegyverek erejéről a nemzetközi kapcsolatokban rendkívül veszélyes: ha elhiszik, valószínűbbé teszi a tényleges atomháborút, mert az érvelésében az atomfegyver egyfajta szent tárgy, ami legyőzhetetlenné teszi a tulajdonosát, ez pedig lényegében atomfegyver-propaganda.
Hát azért tajvaninak lenni nem lehet most kellemes, ilyen messziről könnyű lekicsinyelni, amit Kína csinál. 19 km-re vannak a kínai hajók a nagy sziget partjaitól és lőnek. Kivették az elnöki meg a védelmi min számgéprendszerét. És a kis citrus szankció, stb, gazdaságilag komoly lövések.
Kínai diplomácia nyilatkozott: egyesítés, átnevelés a program.
Amiről nem sok szó esik, ment a banya tovább Koreába, mert kevés volt még a feszültség. A dél-koreai elnök nem fogadta, azt üzente neki, hogy nyaral.
Az észak-koreai vezérnek biztos megjött a demokrácia kedve, hogy a kivételét tárgyalták meg a szomszédban.
Eddig úgy néz ki, hogy Kína lószart se csinál, még a rendelkezésére álló szigorúan gazdasági eszközöknek se veti be a töredékét se. Katonai megoldás sztem nincs az asztalon jelenleg.
De aztán lehet, hogy addig provokálják őket amíg mégis elgurul a gyóccer.
Pl. pelosi folyamatosan provokál azóta is, már több tweetet is kirakott, amikben hatalmas történelmi tettként hirdeti a tajpeji luxusszállodában eltöltött fél napját, de az usák sajtó nagy része is azt visszhangozza, hogy a korrupt alkesz vénbanya meg a demensbidé betérdeltették Kínát. Vannak aggódó hangok is egyébként usákiában és Tajvanon is, de nem ez a jellemző hanem lásd fentebb.
Ez nagyon tetszik. Sikerült jól működő, élhető országokból romhalmazt, háborús tűzfészket csinálni, milliókat menekülésre kényszeríteni, tízezreket megölni a közelkeleten. De ez nem baj, hiszen csak jót akartak akartál, demoráciát, multikultit, mindenki nevet és boldog. Kicsit félrement, ahol gyalulnak, ott hullik a forgács.