Itt a lehetőség, hogy a sok politikai guru megméresse magát !
Mi lesz a szavazás eredménye?
Hány százalék szavazza meg ? (itthonról kik?)
Mennyi ellene és mennyi tartózkodó?
Netalántán elhalasztják?
Azt mégsem írhatták, hogy Takarodjon már a büdös p.csába ez a talpig kapcába öltözött bugris!
Pedig így gondolták.
Hát ja, mert akkor kiderült volna, hogy olyasmibe ütik az orrukat, amihez semmi közük. Állandóan a választási eredményt próbálják felülírni. Ettől férgek az itthoni ballibek, akik ezt folyamatosan szorgalmazzák.
Ezeknek nincs tovább. De a legjobb az, ahogy ünneplik a Sargentini jelentés elfogadását, a szokásos ostoba módon. Ünneplik, hogy kivágták maguk alatt a fát.
Nem véletlen, hogy szar se volt kíváncsi a vasárnapra összerittyentett tüntetésükre... hol voltak a "fiatalok", meg a többiek.. sehol. pixy olló félék, lajos féle elmeroggyantak ücsörögtek ott.
Igen, egyelőre nem Lengyelország és nem is Olaszország, azon belül meg azok akik felelnek a jogsértésekért. Én biztos hogy nem és még van pár millió. Hogy neked Orbán Tolvaj Bandája Magyarország, az a te bajod.
Nem lettünk társtettesek a lopásban, kirekesztésben, csalásokban. Nagy butaság volt erre számítani, - de kövessétek nyugodtan a Vezért, lesz ez még rosszabb is.
- Nem. Valójában tény. Ott áll feketén fehéren az ellenzék által megszavazott jelentés címlapján.
"...nyilvánvaló hogy erről az illetékes kormány(ok) tehet(nek), nem Náncsi néni vagy Julis néni."
- Nem Náncsi néniről van szó a jelentés címlapján és én nem is említettem semmiféle Náncs nénit. A jelentés címén Magyarország van megnevezve. Mikor fogja fel az a csökött agyad?
Bele sem gondoltak, hogy a legnagyobb nyilvánosság előtt Magyarországot hivatalosan rossz hírbe hozó és elítélő jelentés könnyen húsba vágó károkat okozhat hazánknak. Befektetők, turisták gondolhatják meg magukat a vélt kockázat miatt, és ez pénz. A 7-es cikkellyel megvonhatják a jogunkat a tárgyalásokon történő szavazásra. Ezzel hatánk pénzektől eshet el.
Az ellenzék megszavazta ezt. Az ellenzék a saját hazája ellen cselekedett. Hazaárulók.
Teljesen világos, hogy átléptek egy határt. Mocskos undorító szemét hulladékok. Nincs többé becsületük.
Azt ti szeretnétek. Csak hát nincs meg a felhatalmazásotok a néptől erre. 2006-ban se volt,de verettetek.
Most ebben a Sargentini jelentésben reménykedtek, bolvesik, jó kommunista módon, ti, a Magyarországon leszerepelt, ma már úgymond balliberálisok, balliberális Jobbik szavazók, zsidókat leszarók, antiszemitizmust farizeus módon kiáltozó gyerebeszökevények. :)
Ez nekem határozottan tetszik, hogy hamis hivatkozások alapján nem lehet szavazni, de a Fidesz nyerhetett Soros riogató képével és a róla szóló hazugságokkal ...