A crassulámmal hasonló problémák voltak az utóbbi időben. Műanyag cserépben volt és kiderült, hogy befülledt a gyökere. Egy kicsivel nagyobb agyagcserépbe ültetve rendbe jött.
Ha jól látom, akkor a satnya növekedés a baj. Ezt okozhatja a tápanyaghiány is. A páfrányokat a növekedési időszakban javasolt gyakran tápoldatozni. Arra ügyelj, hogy a tápoldatot az előírtnál több vízbe tedd.
Árnyékban tartottam, a fa alatt kint az udvaron, mégis olyan lett a levele, már rendbejött, kicsit több vizet kellett neki adnom. De minden évben ezerrel virágzik.
Egyik évben tettem is fel róla képeket. De most nem találom, asszem 2003. december volt, vagy 2004 eleje, a kaktuszos topicban meg leget nézni.
Képzeljétek clívia kedvelők! Tegnap panaszkodott nekem egy néni, hogy kapott a fiától egy clíviát és az már egy év óta harmadszor virágzik, alkalmanként vagy 20 virággal és csupán egy tő és már unja, bár nagyon szép. Semmiféle szünetet nem tart, a lakásban van, az alatta lévő tálkából folyamatosan locsolja. Mondhatnánk erre, hogy ennyit ér a szakirodalom, de én inkább gyanítom, hogy valami extra adag táppal indíthatták útnak a kertészetből. Vagy felesleges okoskodnunk, elég az ösztöneinkre hallgatni?
Elég sokat elígértem már, de minden elképzelhető:) A saját banánjaid is teremhetnek, türelem . Mégegyszer írom, hogy egymás mellett van 5 testvér és csak egy terem. Már írtam : Néhány éve egy arab ország rendelt X ezer banáncsemetét -de nem vette át- egy ültetvény létrehozásához Magyarországról. Az egészet kivitték a virágboltokba, kertészetekbe és eladták mint díszbanán, törpebanán...
A jobboldali fácskád gyengélkedik? A harmadik kép apján az valami kaspófélében van ami nem biztos, hogy átereszti a vizet. Pangó vízben lehet a pozsgafád és azt pláne télen nagyon nem szereti.
Szerintem csak nagyon jó helyen van. Anyám nem bügyürgeti a növényeit, ami ronda kidobja, én szoktam néhányat megmenteni, ha még olyan állapotban van.
Néha megöntözi tápoldattal, de legtöbbször elfelejti. Ami jelenthet valamit, az az, hogy esővízzel suzopktak locsolni otthon... már ha esik az eső.. ami a Kisalföldön mostanában nagy ritkaság...
Mennyi időnként szoktad öntözni? Én ezt ránézésre kiszáradtnak és hőgutásnak látom... illetve fénygutásnak. Tényleg tedd árnyékosabb helyre és önötzd meg. Ez nem túlöntözés miatt ilyen.
Köszi, megpróbálom... Érdekes módon tavaly a másik (majd mindjárt látszik a képen) pont ezen a helyen, itt az üvegfal mögött tért magához. :-O Más a lelkiviláguk... :-)
Nem tudom, mennyire látszik a képen, próbáltam közelit is csinálni... Az új hajtások már sokkal jobban néznek ki, de közel sem olyan húsosak, mint a most ráncosak voltak "újkorukban". Csináltam egy közös képet a jó kondícióban lévő :-) párjával együtt is. Mondjuk tök egyformák sose voltak, de ekkora különbség se volt közöttük....
(pedig a zöldebbet saját magam gyökereztettem egy letört ágacskából - valahol kaptam, a betegecske meg kertészetből van.)
Ha lesz fia, kérhetnék? Ugyanis, mint kiderült, amit feltettem a banános oldalra is, az csak valami díszbanán, ami nem valószínű, hogy teremni is fog...
Zitka gyengélkedő növénye - ha a money-tree és a crassula stimmel, akkor Crassula obliqua v. esetleg arborescens, (pozsgafa), de az angolban van egy másik 'money tree' is, az viszont valamelyik Pachira.
Én speciel nem tudom, milyen növény lehet ez. Lehet, hogy más sem. Jó lenne fotó.
De a Crassulák hajlamosak kirothadni túlöntözésnél, és olyankor ráncosodnak. Lehet, hogy egyformán öntözöd, de esetleg a ráncosnak a növényhez képest nagyobb a cserepe, nehezebben szárad ki. A színesek úgy általában egyébként is érzékenyebbek.