A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
nádfúvós! Furcsa egy dialógus az, mikor egy válaszra nem az reagál, akinek az szól. Remélem nem fognak most megelőzni téged, mivel nem éppen a tudomány rovatba való a válaszom. Viszont válaszolni illendő.
„esetleg vegyük úgy, hogy a matematikai pont egyetlen kvantum oszcillátort tud tartalmazni, mármint térben.”
Úgy veszem, de egy feltétellel, hogy nem matematikai a pont, hanem fizikai. Indoklás: a matematikai pont szigorúan kiterjedés nélküli, így csak a végtelen és a nulla fogalmai köthetők hozzá. A fizikai pont, azonban véges energiamennyiséget tartalmaz olyan formában, aminek a „kiterjedtsége” nem érzékelhető. Más szóval semmilyen módon nem mérhető meg.
„de az oszcillációhoz idő is kell, nemdebár? de engedjük meg azt, hogy kezdetben az idő egyetlen pillanat volt. abban hány frekvencia fér el?”
Itt jelenik meg az idő kvantuma, ami egy fizikai pont kiterjedésének és összezsugorodásának eseményeit,periódusait, olyan formában mutatja fel, ami ebben az esetben két eseményt egy időben, vagyis egy kivételes pillanatban, az abszolút időben teljesít. Az a véges energiamennyiség, ami egy tér kvantumot az „abszolút időben” felmutat, a téridő egy kvantuma. A végtelen tér axiómája azt erőlteti ránk, hogy végtelen sok fizikai pont, és egyben téridő kvantum létezik egy időben, egy végtelen időben. Ha ezt a téridő kvantum felmutatást, egy eseménynek fogadjuk el, akkor ennek az eseménynek a megismétlődéseközött, nulla és Max, közötti véges időtartam telik el, aminek oszcillációja, vagy fluktuációja, a globális (kiterjedt-ponti) energia értékének az ingadozása. Amikor egy vizsgált halmazban a felmutatások közötti idő, a minimum felé irányul, a téridő tágul, amikor a maximum felé, akkor zsugorodik. Ennek a gyorsuló tágulásnak a kimutatásáért már adtak egy Jelentős díjat. (nem a bumm utáni inflációra gondolok)
esetleg vegyük úgy, hogy a matematikai pont egyetlen kvantum oszcillátort tud tartalmazni. mármint térben. de az oszcillációhoz idő is kell, nemdebár? de engedjük meg azt, hogy kezdetben az idő egyetlen pillanat volt. abban hány frekvencia fér el?
Állítólag komoly viták voltak arról, hány angyal tud táncolni egy tű hegyén. Szerintem az a vita magasabb színvonalú lehetett, mint a kérdésed.
Tényleg azt hiszed, hogy ez a fajta megközelítés értelmes, közelebb visz valamiféle megértéshez?!
mmormota azt hiszi, hogy a klasszikus fizikát keresem a kvantumfizika hátterében.
pedig csak a formális logikát próbálom megtalálni benne
Kevered a dolgokat.
A kvantumelmélet axiomatikus, matematikai alapossággal megfogalmazott rendszer, semmi baj a logikájával.
Hogy aztán ezt helyesen tudják-e alkalmazni egy nehéz problémára, amiről kevés ismeret van, vagy hogy egyáltalán egy ilyen probléma mennyire van benne az érvényességi körében, az egész más kérdés.
Precíziós kozmológiává tudták fejleszteni, vagyis egy csomó dolog igazolja, hogy használható. De az, hogy mindenre alkalmazható-e, és ha az is, sikerül-e jól megragadni - ezen dolgoznak.
mi van az univerzumon kívül? semmi? ott nincs tér és nincs idő? értelmetlen kérdés?
mennyi volt az univerzum térfogata a bumm előtt? tényleg nulla?
de ha nulla volt a térfogata, akkor minek a fluktuációjáról beszélünk?
mmormota azt hiszi, hogy a klasszikus fizikát keresem a kvantumfizika hátterében.
pedig csak a formális logikát próbálom megtalálni benne.
esetleg vegyük úgy, hogy a matematikai pont egyetlen kvantum oszcillátort tud tartalmazni. mármint térben. de az oszcillációhoz idő is kell, nemdebár? de engedjük meg azt, hogy kezdetben az idő egyetlen pillanat volt. abban hány frekvencia fér el?
asszem einstein túl sok fizikusnak mutatta be a szemközti elmegyógyintézet lakóit. ;)
Az a számolás valójában arról a kérdésről szólt, hogy az inflációból való kilépés után létrejött kvark-gluon plazmából meginduló nukleonszintézis vajon egy elsőrendű, vagy másodrendű fázisátmenet lehetett-e?
A "robbanás versus pukkanás" csak a zsurnaliszta jó-pofizása.
"A kvantumfizikában minden mező összes harmonikus oszcillátorához tartozik egy elkerülhetetlen vákuumsajátérték. Vagyis minden mező minden pontban, minden frekvencián rezeg egy kicsit, bármiféle külső gerjesztés nélkül is. (Ezekből áll a mező vákuumfluktuációja.)"
mennyi ez az alapállapoti energia az elektron mező esetén?
(hány pont van egy centiméteren? hány oszcillátor van egy köbméterben?)
hol van az alapállapotú oszcillátor elektromos töltése?
A kvantumfizikában minden mező összes harmonikus oszcillátorához tartozik egy elkerülhetetlen vákuumsajátérték. Vagyis minden mező minden pontban, minden frekvencián rezeg egy kicsit, bármiféle külső gerjesztés nélkül is. (Ezekből áll a mező vákuumfluktuációja.)
"Az apró fluktuációjú kölcsönhatási mezők közül melyik volt előbb az EM, Gr, vagy a Higgs? Az a kiugró energiasűrűség miért csak az inflációhoz volt elegendő, és nem az összes anyaghoz?"
Minden mező (a Higgs, az EM, és a gyenge meg az erős kölcsönhatás is) létezett a téridőben, de gerjesztetlen állapotban, azaz az intenzitásuk nulla volt, pontosabban csak az üres vákuumnak megfelelő elkerülhetetlen vákuumértéket mutatta. (A gravitáció egyáltalán nem mező, hanem csak a téridő geometriai tulajdonsága.) Mindegyik fluktuált, és abban előfordultak mindenféle kisebb és nagyobb intenzitásértékek, a kiugróan nagyok persze kiugróan ritkán. A fluktuációk energiái és nyomásai az Einstein egyenletnek megfelelő görbületeket hoztak létre a téridő háttéren.
A mezők közül egyedül a Higgsnek van olyan tulajdonsága (konkréten a negatív nyomás), ami gravitációsan taszító, vagyis tágulást gyorsító görbületet hoz létre. Másrészt egyedül a Higgs viselkedik olyan furcsán, hogy a nulla intenzitásérték és a nulla energia nem tartozik össze, hanem az energiájának egy bizonyos kis intenzitásnál van a minimuma, a nulla intenzitásnál pedig határozottan pozitív (természetesen határozottan negatív nyomással társulva).
De mindaddig, míg a fluktuációk nem haladnak meg egy bizonyos (a Higgsre vonatkozó matematikai modelltől függő) értéket, addig a görbületi tenzor komponensei csak a nulla körül ingadoznak. Ám ha például a legegyszerűbb egy skalármezős modellben a Higgs energiája egy Planck hossznyi tartományban mindenhol eléri a 10 Planck értéket, akkor az erre megindult infláció egy olyan Univerzumot hoz létre a kérdéses egy köbPlancknyi térfogatból, aminek adatai mára körülbelül megegyeznek a mienkkel. Így pusztán ez a 10 Planck, annak a "kölcsönbe kapott vacsorának" az értéke, amihez kellett egy adag szerencse, az összes többit már az infláció termelte ki a Higgs vákuumenergiájának felfúvásával.
Ha a véletlenszerűen ingadozó vákuumenergiák akkora csúcsára kellene várnunk, ami a Univerzum minden energiáját fedezi, az egy roppant kicsi valószínűségű forgatókönyv lenne. Tovább kéne rá várni, mint Lucaszékére.
