"Szerintem alapban kevés dugalj van betervezve, mi elég sokat kértünk pluszba, áthelyeztünk lámpahelyeket, + lámpahelyeket kértünk, + tv csatlakozókat kértünk, riasztó védőcsövezést, stb.
Így első körben a sok módosítás miatt 200e felett lett a végösszeg."
És ebből tudnál csepegtetni némi információt, hogy mi mennyibe került? ;)
Egyelőre mi is csak az épületgépészetről egyeztettünk. A tervezési díjat ha lesz ilyen, kapásból visszautasítom, hiszen egy darab konzultáció és az ahhoz tartozó apró változtatások ingyenesek (tervezési díj szempontjából) legalábbis a műszaki dokumentáció szerint. Persze ez akkor értendő, hogy nem tervezed át az egész lakást, máshová a falakat, más szobakialakítás stb.... A második illetve további áttervezésekre kell tervezési díjat fizetni. Ugyanígy ingyenesnek kellene lennie a konnektor és radiátor áthelyezéseknek hiszen az hogy jobbra vésnek két métert a doboztól, vagy balra - nekik hótmindegy. Amiért szvsz pénzt kérhetnek el, az a pluszban beépített anyag, és az azokhoz tartozó munkadíj, de ezt is illik egyben megadni, tehát nem úgy, hogy plusz egy konnektor 5000 ft + 3 folyóméter vésés 3000 ft,+ 3 méter MTK kábel 1000 ft, hanem egyben pl így (egy db plusz konnektor 9000 ft.) És az összes konnektorra ennyi. Vagy egy db plusz menyezeti kiállás 6000 ft, stb... Bár most hogy belegondolok, lehet hogy mégis korrektebb részletezve megadni. :) Ugyanígy díjköteles a plusz áramvételezés, (a 2x16A helyet 3x16A vagy több), hiszen ezt eleve az ELMÜ-nek is pengetni kell, mint közműfejlesztési díjat, ennek a felszámítása is jogos.
Van egyébként fűtőtest áthelyezésem, de csak annyi hogy az egyiket elfordíttattam, a másikat pedig egy másik falra rakattam, szó nélkül elfogadta az egyeztetésen, nálunk simán ment minden.
Te kaptál már árajánlatot vagy csak az egyeztetés volt meg?
Lakásszerzési illeték: 4 milka után 2%, a feletti részre 6%, garázsra, tárolóra 10%. Lehet halasztást kérni, ha van eladandó lakásod, és persze részletfizetést is. Ezeket általában megadják. Kérelmet kell írni, formanyomtatványt beadni, munkáltatói igazolást mellékelni.
Módosítások: az első körben 5 témában megy: - falak, ajtók mozgatása, áthelyezése - erősáram: konnektorok, kapcsolók, lámpahelyek - gyengeáram: tv, telefon - víz: kiállások helye - fűtés: radiátorok helye
Minden témában a módosítási díj 10e/db, tehát 50e Ft + áfa összesen. Tehát ez a minimum, ha mindenhol van módosítás.
Szerintem alapban kevés dugalj van betervezve, mi elég sokat kértünk pluszba, áthelyeztünk lámpahelyeket, + lámpahelyeket kértünk, + tv csatlakozókat kértünk, riasztó védőcsövezést, stb.
Így első körben a sok módosítás miatt 200e felett lett a végösszeg. Ebben a körben még szó sincs csempékről, parkettáról, szaniterekről, az majd később jön, gondolom ha már állnak a belső falak, és a fenti munkákat befejezték.
Én is szoktam olvasgatni a többi lakópark fórumjait, hátha megtudok valami okosságot, amire figyelni kell, és elég siralmas a helyzet szerintem is. Az én szakmámban is ha már csak 1 napot is csúszok a határidővel, komoly következményei vannak. Persze itt van a kötbér, de az már lassan lejár, mármint a max összeg, utána mi a helyzet? Hiszen akár még hónapokig csúszhat az átadás.
Paco, a MURUS-sal egyelore csak epiteszeti valtoztatasokat egyeztettunk. Azt, hogy milyen kad lesz, mibol es mekkora, meg nem kerdezte senki. Ugyanigy nem tudunk meg semmit a konyharol vagy a belteri burkolatokrol. A valtoztatasoknak tobb resze van. Eloszor is ha valamihez hozzanyulsz (szerkezet, erosaram, gyengearam, epuletgepeszet) akkor arra a teruletre kell fizess egy tervezesi dijat. Azutan pedig mindennek megvan az ara. Veses fm/HUF, dugalj elhelyezese, kapcsolo elhelyezese, menyezeti lampa kiallas, stb... Korabban mar leirtam, hogy nekem volt problemam a futotestek elhelyezesevel. Kivancsi lennek, hogy neked volt-e ilyen jellegu bajuszakasztasod. Albertre nem mondhatok semmi rosszat. Jol turte (tul jol) az atkokat, de a MURUS szamomra rugalmatlannak tunt e teren.
Az lehetetlen...szerintem, mert van olyan hiba, ami csak használat közben bukik ki.
De ez mindenütt így van, minden építkezésen, hogy átadás után elkezdődik a küzdelem a lakók és a beruházók ill "mesteremberek" között. Több kollégánk ill ismerősök beszámolói alapján mondom. Ami persze engem NEM vígasztal inkább dühít, hogy ez miért így van. Ahogy már többen is megírták, próbálnék meg én, a saját munkahelyemen így dolgozni. Az építőipar miért más?
Tehát az egyes ütemben lévő lakók azt tanácsolják tanulságként, hogy lakást átvenni csak és csakis akkor szabad, ha minden hiba amit a műszaki bejáráson felvettek már meg van oldva...? :D
a zajokra - saját tapasztalatok alapján - tudok válaszolni.
Külső zajok:
A mi hálószobánk az őrbódé felé néz, így reggel felesleges az óra, mert pontosan tudom, hogy lassan kelni kell, mert megérkezett a váltás....szóval kicsit hangosak, de azért nem zavaró.
Valamint van a Nagytétényi sarkán egy használtautó-kereskedés, aminek a riasztója néha bekapcsol, persze hajnalban a legszebb álmom közepén. NA EZ ZAVAR!
És igen, a busz is zajos, a lakásunk egyik része a Rózsakert utcára néz, és nagyon behallatszik a busz zaja. Persze mindez csukott ablaknál értendő. A főutat és a vonatot nem halljuk.
De mindezek a zajok - kivéve azt a **** riasztót - minket nem zavarnak, hozzátartozik a lakáshoz, de gondolom, mindenkinek más a zavaró, máshol van a határ.
Belső zaj:
Hát szerintem nem olyan zsúfolt az az A épület, én úgy vettem észre, hogy bár át vannak adva a lakások, nem sokan laknak ott. Nekünk se alattunk se felettünk nincs még lakó. Melletünk az egyik ott lakik, őt nem szoktuk hallani. Remélem, hogy minket sem, mi ugyanis elég zajos egy család vagyunk. ( Bár nem 5.1-en nyomjuk:-) )
Amúgy a múltkori beírásomnak egyetlen következménye volt, hogy megcsinálták az ajtónkat. A történetben itt is volt egy kis gubanc. Konkrétan: Ha nem kérjük el Ilonától az ajtós telefonszámát, és nem beszélünk vele személyesen az időpontot illetően ( 2szer is ), akkor egész szombaton otthon ülhettünk volna és várhattunk volna. Mert persze nem jött a megígért "szombar délután"-on, csak hétfőn. Azt ugye mondanom se kell, hogy hónapokkal előre megbeszélt programunk volt arra a szombatra. De megcsinálták, és mi ennek nagyon örülünk, főleg, hogy az ajtós szerint a kiesett zsanér "SOS javítási munka":-)
De változatlanul nem tudok semmit a konyháról, a fűtésről.
A MURUS által a műszaki egyeztetés után adott ajánlat anyagi részéről érdeklődnék. Meg tudná nekem valaki mondani, hogy mennyibe kerül egy plusz konnektor, egy fal áthelyezés, a feláras csempék, egy műanyagra cserélt kád, a feláras lamináltpadló, stb... a már megkapott ajánlatban? Mert előre nem mondanak semmit.
Bocsánat, pontosítok: a 15 milliós összeg fölötti részből még le lehet vonni a vásárlás előtt max. 1 évvel eladott ingatlan vételárát, és csak a megmaradó összeg után kell illetéket fizetni.
Én csak a 4-es pontra tudok részben válaszolni. Csak a 15 millió forint fölötti rész után kell illetéket fizetni, viszont tudomásom szerint erre már semmilyen kedvezmény nem vonatkozik. A garázs után magasabb a százalék (pontosan nem tudom, mennyi), és ott nincs sem összegkorlát sem kedvezmény.
Mi több hetes gondolkodás után a napokban foglaltunk le egy lakást a D-ben (amiből aztán lehet hogy mégis E lesz), remélhetőleg minden rendben megy és lakóparktársak leszünk.
Végignyálaztam a fórumot, a legjobban a földcsuszamlós urban legend tetszett, már épp kezdett szorulni a gyomrom amikor Varga úr rendbe rakta a sztorit. :-) Szóval egy-két kérdés azért lenne, főleg a már beköltözöttektől.
1) KÜLSŐ ZAJOK
Azt észre lehetett venni Leonóráék irodájában is, hogy zárt ablaknál szinte teljesen csönd van a kinti kopácsolások ellenére is, DE mi főként azért akarunk most inkább a D-be menni az E helyett, mert azt feltételezzük, hogy az E zajosabb lesz a felkanyarodó buszok miatt. Van ennek értelme szerintetek? Mi a tapasztalat? A főút, vonat, busz mennyire hallatszik be nappal / éjszaka ? Mennyire zavaró nyitott / zárt ablakoknál?
2) BELSŐ ZAJOK
Tudom, hogy ez szomszédfüggő, de talán a kicsit sűrűbben lakott A épületben már van tapasztalat: mennyire hatékonyak a "hangszigetelt téglák"? Mennyire hallani az általános (járás, tologatás, stb.) dolgokat és az extrémeket (filmnézés 5.1-en hangosan, stb.).
3) KONYHA
Említettétek, hogy a konyha "alapból" elég szegényes, mind bútorban, mind gépekben. Mennyire? Itt mit módosítottatok főként ami feláras volt?
4) INGATLANSZERZÉSI ADÓ
Ez az ingatlanszerzési adó pontosan hogy néz ki? A teljes vételár 10%-áról egyszercsak jön egy csekk? Ez mindenkire vonatkozik, vagy van ennek valami megtámogatott formája (elsőlakás, stb.)? Ezt most itt a fórumon olvastam először, sem a megbeszélésen, sem a pénzügyi egyeztetésen nem mondta senki. Van még ehhez hasonló izgalmas kiadás?
5) SZEMÉT
A szemetes kérdésre ha jól láttam nem jött válasz - hol vannak a szeméttárolók? Zavarják bárhol a belső udvar képét?
Körülöttem van "papírral" rendelkező kertész is, meg jó pár hobbi kertész is, így nyugodtan mondhatom, hogy hozzáértő kertész nem gondolhatja komolyan a kis cserjék elültetését ilyenkor. Örülhetünk, ha az a pár nagyobb facsemete megmarad tavaszig... Majd a lakóközösség pótolja a közös költség terhére? Arra is kiváncsi leszek. Sajnos az is elmaradt, hogy futó-típusú, vagy leboruló növényeket ültessenek a már sokat emlegetett "betonbástyák" fölé (és közé), így minden szép szürke lesz, függetlenül attól, hogy felette az a pár cserje megmarad-e.
Nem tudom, hogy ahhoz kell-e szakértelem, hogy eldöntsem, hogy a B lépcsőházból kivezető egyetlen egy utat eltorlaszolva ott hagyok-e 2 napig 2 fát föld labdával együtt… (elültetni kb fél óra, arrébb rakni kb. fél perc lett volna). Szerintem ahhoz sem kell szakértelem, hogy ne olyan tujákat vegyek, amik már el vannak félig vagy teljesen pusztulva…
Ehhez nem szakértelem, hanem odafigyelés kell, illetve megfelelő hozzáállás, de legalább egy kőkemény főnök, aki azt mondja az embereinek, hogy akkor mennek haza, ha „ez” és „ez” készen van, illetve ha rendet raktak maguk után…
Valóban érdekes kérdés, hogy milyen gyakran jár ki a kedves vezetőség az építkezésre, mert talán lenne valaki, aki megszánná a kis zöld bokrokat, amiket pont az első fagyos héten kellett beültetni a jégkoporsójukba.
Különben pedig az átváltás liliomdomb földjére lépve valóban hét=hónap.
Érdemes olvasgatni a többi lakópark topicját is. Egészen különös az építőipar, mint iparág, gondolom jópáran vagyunk, akiknek a szakmájában nem hogy hónapos, de talán még a hetes csúszás is elképzelhetetlen. De ami még különösebb, hogy mindehez társul egy pofátlan, következmények nélküli hitegetés.
Pontosan két hete a következőket írta: „Az 1. épület 2 héten belül teljesen végleges állapotban van”
A 2 héten kívül vagyunk, és finoman fogalmazva a közelébe nincs a végleges állapotnak az 1. épület.
Nem kérem, hogy mondjanak egy újabb időpontot, hogy mikor lesz kész, mert az lenne a sokadik időpont, felesleges újat mondani, látjuk a tempót, és látjuk a készültségi fokot. Nem tudom, Ön mikor járt kint az építkezésen, de eléggé kétkedve fogadtuk azt a két hetet, és ha most is 2 hetet mondana, bár szuper lenne, ha úgy lenne, de ugyancsak kétkedve fogadnánk. Szerintem inkább 2 hónap, mint 2 hét, de én nem vagyok szakember (vagy nem én vagyok a szakember)
Remélem, mielőbb elkészülnek, mert, ahogy Gabek7 fogalmazott, nekünk ez az otthonunk.
Kedves Dorka B., köszi az ui.-t, mert az ember mindig rossz hangulatban fogadja az ilyen elállós híreket, hogy egyesek talán bátrabbak nála :)
Egy valamit mondjuk én nem értek. Miért pont a liliomdombosoknak akarod eladni a bútort? Hiszen nekünk benne van az árban egy alapbútor, szóval teljes bútorra senkinek sem lesz szüksége itt, max kiegészítő elemekre. vagy rosszul gondolkodom?
A Liliomdomb Kft. a Zion 65 Kft.-ből jött létre névváltozással, tehát a tulajdoni lapon, mint korábbi bejegyzés, szerepelhet. A szerződést természetesen a Liliomdomb Kft.-vel kötötték, szerintem is elírás a Földhivatali értesítésen a Zion feltüntetése.
Az illeték előleget az Illetékhivatal veti ki, sajnos ez így törvényes, hogy a bekerült szerződés alapján mér kiszámolják, és az APEH szedi be. Lehet kérni halasztást, én is több olyan esetről tudok, hogy megadták.
Az APEH-tol szerintem az csak eliras lehetett... remelem (meg a labujjaim is keresztben) Az tulajdoni lapon a Foldhivataltol nekunk is azok az adatok szerepelnek ami nektek, de az a normalis. APEH, illetek. Szerintem felhaborito, foleg az, hogy a levelukben illetek elolegkent tuntetik fel. Nekunk mar regen megjott. Alanyi jogon lehet kerni fizeteshalasztast, amit 1 evre megadnak. Utana kerhetsz reszletfizetesi kedvezmenyt. Mi azzal mar nem eltunk es becsengettuk nekik, de nekunk nagyon-nagyon sok volt az illetek. Ha kell a fizeteshalasztashoz egy szivhezszolo level, priviben jelentkezz!
az APEH ertesitojen van, hogy a Zionnal kotott szerzodes ertelmeben kell fizetnem illeteket. foldhivatali tulajdoni lapot meg nem lattam, kabe 1 honapja jott papir, hogy az atvezetes meg nem tortent meg, mert nem alakult meg a tarsashaz (csak a tarsashaz alapitas tenye kerult feljegyzesre). "Az elozo szeljegyek elintezeseig" nyilvantartasba veszik azert a kerelmemet.
Szia, én is kaptam értesítést ingatlanszerzési adóról a szerződéskötés után fél évvel és 15 napom volt befizetni, nem volt lehetőség még részletfizetésre sem akkor... Az APEH-nél csak azt hajtogatták, ha nem fizetek indul a nem kicsi kamat, úgyhogy inkább fizettem. Nem néztem rendesen utána, de ők azt mondták, hogy a készültségi állapot nem fontos, a szerződés a lényeg, de nekem a Liliomdomb Kft szerepelt rajta. A 10% meg nagyon sok, több garázst nem veszek. :)
harmadik ütemes vagyok és kaptam az APEH-től illeték fizetésre csekket. Ti is kaptatok már?
Nagyon nem értem a dolgot, mert még el sem készült a lakás, még a földhivatalnál is csak várakozik, ráadásul a szerződés alapján valami Zion 65 Kft-vel kötöttem a szerződést? Pedig én a Liliomdomb Kft-vel.
Erdekelne, hogy a 3. epuletesek kozul kapott-e mar vissza valaki a MURUS-tol alairt papirokat, az esetleges modositasaikat illetoen. Tudjatok, ajtot idetol, falat odatol, onnan meg vizet fakaszt.
Tortent az, hogy mi modositottunk. Igertek, hogy 10 napon belul kuldik az arajanlatot. Aztan hallgatas volt... Aztan egyszer csak jelentkeztek, kuldtek arajanlatot. Talaltunk kisebb eltereseket az ajanlatban. Aztan azokat javitottak, de kozben kiderult, hogy amit eleinte vallaltak, azt egy szerkezeti elem miatt nem tudjak kivitelezni. Elkezdodtek a targyalasok rola, de egyszer csak kaptunk egy levelet, hogy 4 napon belul egyeztessunk le, kulonben a lakas az eredeti tervek szerint lesz kivitelezve. Raadasul minden egyes plusz modositasi talalkozo 40e + AFA. Hö???, mondom... A lenyeg, hogy Alberttel sikerult leegyeztetni mindent, akadalyozo szerkezeti elem elliminalva, papirokat alairtuk, stb, es most szeretett MURUSUNK eltunt. Pedig azt mondtak, hogy nehany napon belul ertesitenek, hogy az altaluk is alairt papirokat hol vehetjuk at. Nincsenek. Se MURUS, se papir.