Azért te remélem csak érzed hogy nálad nem merül ki abban az antiszemitizmus hogy bírálod az izraeli politikát, meg csak úgy nem kedvelsz pár zsidót.:)
Ja,még valami-----tulajdonképp az ilyenektől-mint te is indult a fasizmus ....minden -izmus!És nota bene-te soh'se leszel még az ismerősöm sem!Itt befejeztem és ne rondíts belé ,amibe nem vagy illetékes!
Mit akarsz tulajdonképp ,te senkiházi.Jár a levesmerőd marhaságokat,tipikus cionista kazár módra.Ha tudni szeretnéd minden áron,hát lehet több ismerősöm és barátom van a zsidók közül ,mint neked,nagytudású leningyerek! Csak azok emberek, hékás,nem holmi naplopó parazita fertők.Olvass komolyabb dolgokat is mielőtt badarságokat beszélsz és lázítasz ! Íme:-
Az Idegen Szavak Gyűjteménye alapján az antiszemita jelentése: zsidóellenes. A Bakos-féle szótár szerint még zsidógyűlölőt is jelent, de ez a szó (görög) eredetét tekintve helytelen kifejezés. Valamit tisztáznunk kell: a valami/valaki iránti ellenszenv a magyarban nem feltétlen jelenti annak gyűlöletét.
Az egyszerű undor, utálat is ellenszenvet jelent, viszont a gyűlölet olyan érzést takar a magyar nyelvben, ami magába foglalja a gyűlölt dolog (személy, cselekedet) elleni ártó szándékú tettet vagy arra való készséget. Ha valamit, valakit gyűlöl az ember, az olyan indulatot jelent, ami a gyűlölt dolog elleni bántó cselekedetre is indíthat.
Ezzel szemben valami/valaki ellenzése (az „ellenesség”) sokkal enyhébb, jelenti a tiltakozást, ellenállást, megtagadást, de nem feltétlen a tettlegességet.
Miben merül ki ma Magyarországon az állítólagos antiszemitizmus? Pusztán szavakban. Különösen nem jellemző az egész társadalomra. Nincsenek példák zsidók bántalmazására (bár jelképeik, síremlékeik meggyalázása mélyen elítélendő), sőt még az egyenlő esélyek tere sem sérül. Senkit nem ér hátrányosan, ha zsidó származású, senkit ezért nem üldöznek, bántanak. Pusztán abban nyilvánul meg, hogy a nem zsidó magyarok nehezményezik, hogy korlátozzák véleménynyilvánítási szabadságukat (pl. a holokauszt-tagadás büntetése), s hátrány éri őket, ha bírálni merik a zsidóság egy kis részét ill. Izrael politikáját, s abban is tetten érhető a zsidóellenesség, hogy a nem zsidó magyarok sérelmezik, hogy a fontos pozíciókba létszámarányt tekintve több zsidó származású kerül, mint magyar, bár ez már veszélyes nézet is lehet, mint azt alább látni fogjuk.
Csakhogy a cionista zsidók odáig szemtelenedtek, hogy bármilyen – zsidókat érintő – kritikát antiszemitának minősítenek, ha az származását tekintve zsidó embert ér, pláne, ha Izrael államról van szó. A soviniszta zsidók (a cionisták, cionnácik) nem csak megbélyegzik bírálóikat, de a holokausztra való örökös hivatkozással büntetést követelnek a bírálókra! Ez természetes ellenszenvet szül. Érdemes elolvasni az írásom végén közölt tanulmányt, melyet a zsidó származású Michael Neumann professzor írt, “Mi az antiszemitizmus? ” címmel. Ebben világosan boncolgatja a különféle antiszemita értelmezéseket. A tanulmány egy kiemelendő és fontos gondolatsora teljesen elfogadható a valódi és veszélyes antiszemitizmus definíciójaként: “Még a nácik sem, csak azért gyűlölték a zsidókat, mert azok zsidóknak születtek. Azt hirdették, hogy azért gyűlölik a zsidókat, mert azok uralkodni szándékoznak az ariánusok felett. Ez a nézet nyilvánvalóan antiszemitizmusnak számít… Fontos, hogy az „antiszemitizmus” magába foglalja a zsidók elleni ártalmas felfogásokat és cselekedeteket, de biztosítani kell, hogy csak ezeket az eseteket foglalja magába…. mindannyian elfogadjuk azt az erkölcsi elvet, hogy a faji megkülönböztetésen alapuló gyűlölet elítélendő, tehát ez minden további nélkül antiszemitizmusnak minősíthető.”Tehát, hogy mi az antiszemitizmus, a professzor definícója alapján egyértelműen meghatározható. Vagyis a zsidók elleni ártó szándékú ellenszenv, gyűlölet, amely pusztán faji, származási alapon tesz negatív megkülönböztetést (azaz megbélyegez) valóban antiszemitizmus, és elítélendő! Ez a fajta gondolkodás ellenkezik az emberi méltóság tiszteletével.“De nem minden zsidó ellenes magatartás minősül antiszemitizmusnak, még akkor sem, ha az a zsidók többsége ellen irányul. “ – mondja Neumann.
Érdekes kérdések vetődnek fel az antiszemitizmus fogalmának körüljárása során.
Mikor, és mi számít annak?
Az előző meghatározás magában hordozza a választ.
Mi a cionizmus és az antiszemitizmus kapcsolata?
„A betelepülések létjogosultságát kötelességünk visszautasítani, tehát kötelesek vagyunk antiszemitának lenni. Az antiszemitizmus fogalmának a felhígítása következtében, az antiszemitának lenni bizonyos esetekben erkölcsi kötelesség.Továbbá, ha a cionizmus-ellenességet antiszemitizmusnak minősítjük, mert, ha a települések nem is zsidó nép törekvéseinek a kifejezői, de a cionizmus következménye, akkor az, aki a betelepüléseket ellenzi, cionista-ellenes, s az antiszemitizmus szélesebb értelmezése szerint pedig, aki anti-cionista, az antiszemita.Ennek értelmében, aki ellenzi Izrael állam politikáját, az antiszemita.Izrael állam bűncselekményeinek tudatában, a cionizmus ellenesség erkölcsi kötelesség. A fenti gondolatmenetnek a befejezéséül, önként kínálkozik a következő szillogizmus:Ha az anti-cionizmus azonos az antiszemitizmussal, akkor antiszemitának lenni erkölcsi kötelesség. „ – olvashatjuk Neumann professzor tanulmányában. Tehát, az anti-cionizmus, azaz a cionnácik elleni tiltakozás minden tisztességes ember erkölcsi kötelessége!
Mik a palesztin antiszemitizmus okai?
Nézzük a zsidó származású professzor véleményét: „Izrael egy faji, nem is egy vallási, alapon meghatározott államot valósít meg…A palesztinokat az én nevemben gyilkolják. Azért lövetik, vagy űzik el őket Jordániába, mert palesztinok…A palesztinokat azért gyilkolják, mert az izraelieknek az a véleménye, hogy minden palesztint ki kell irtani, vagy el kell űzni a térségből, hogy helyüket azok foglalják el, akiknek az egyik nagyszülője zsidó volt, s ennek alapján beköltözhessenek, a palesztinok otthonainak romhalmazára épített városnegyedeibe. Ezek a gyilkosságok, nem egy nagyhatalmi hadsereg balfogásainak eredményei, hanem gonoszság eredménye. Izraelnek, a palesztinok iránti politikája, egy állami szinten fogant, tudatos és embertelen, faji alapon meghatározott nacionalizmus…Vajon, antiszemitizmusnak számít e, ha azt mondjuk, hogy ezekért az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért nemcsak az izraeliek, hanem minden zsidó felelős? Lehetséges, hogy nem, azonban elég elfogadható érvek szólnak mellette is…Tételezzük fel, hogy az arab világban tényleg létezik antiszemita veszély. De, az arabok zsidóellenessége és Izrael elleni magatartásuk, nem egy előzőleges arab antiszemitizmus következménye. Az ok, okozati viszony ugyanis fordított. Az arab antiszemitizmus terjedése egyenes arányban van a zsidóknak az arab területeknek a sorozatos elfoglalásával, és a zsidók rémtetteivel…”Vagyis az elnyomók, gyilkosok – ha azok akár zsidók is – elleni gyűlölet nem antiszemitizmus, illetve nem elítélendő, még ha annak nevezik is. Ez teljesen természetes emberi reakció!
Érdekes kérdés még az antiszemitizmus és Izrael állam politikája közötti kapcsolat.
Nos, Neumann erről a következőket mondja: „Izrael háborús bűnöket követett el, és azokba belekeverte az egész zsidóságot, a zsidóság pedig vállalta és sürgette ezt a bűnrészességet, ez pedig gyűlöletet keltett a zsidók ellen. Ez természetes. A zsidók elleni gyűlölet részben faji jellegű, részben nem az, de ez nem fontos. Miért foglalkozzunk egyáltalán ezzel a jelenséggel? Mi a jelentősége annak , hogy Izrael faji alapon viselt háborúja sokak gyűlöletét váltja ki ellenük. Ennek, magán a háborún kívül semmi jelentősége nincs. Hogyan viszonyul az a távoli valószínűség, hogy ennek a gyűlöletnek a következményeként, valahol, valamikor esetleg zsidókat ölnek meg, a palesztinok százezreinek tényleges és embertelen üldöztetéséhez? Mi a jelentősége a több százezer leadott szavazatnak, hogy az arabokat átmeneti gyűjtőtáborokba tereljék? Álljunk meg. Hagyjuk az érvelést, hisz némelyek közülük antiszemita jelképeket festettek zsinagógáink falaira. Közétett jelentéseikben, sem a Gyűlölet Ellenes Liga (Anti Defamation League), sem a B’nai B’rith nem sorolja az Izrael elleni támadásokat az antiszemita megnyilvánulások közé.”Tehát az Izrael állam politikája miatt elkövetett aljasságok elleni gyűlölet, tiltakozás, ellenszenv nem elítélendő antiszemitizmus.
Mint láttuk, a zsidóellenesség, az irántuk tanúsított ellenszenv, netán gyűlölet többféle lehet, sőt az értelmezés lehet szűkebb és tágabb értelmű is. Nyilván lehet faji, származási alapon nyugvó (ami helytelen), de lehet kulturális, vallási, és politikai ellenszenv, zsidóellenesség, netán gyűlölet. Neumann tanulmányából kitűnik, hogy egyes antiszemitizmus típusok ártalmatlanok (pl. a kulturális, vallási antiszemitizmus – nem kedveli mindenki a zsidó kultúrát, vallást, de ez magánügy, egyéni ízlés kérdése), más antiszemitizmus pedig egyenesen erkölcsi kötelesség is, pl. a cionizmus ellenesség, az Izrael politikája elleni tiltakozás (tekintettel az elkövetett bűnökre), azaz az efféle antiszemitizmus minden ember erkölcsi kötelessége, tehát teljesen elfogadható magatartás a professzor véleménye szerint is.
Nem, nem erről van szó.:) Szerintem vannak bizonyos határok. Tudod hogy értem, ami kacsa..
Szerintem időgép se egy idővel antiszemitába áthajló kincseskönyvet akart nyitni neked.
Más persze nem mer szólni. Talán kicsit hasonló időket élünk. Nem szól szám nem fáj fejem. Becsukom az ablakot nem látom hogy viszik őket. Egy csomó dologban egyetértek vele és ezért ez nem akkora..Elhessegetjük a disszonanciát. Rendes ember ez azért csak kicsit izé..
A magyarkodó bájos butaságok fellett még akár elnézőek is lehetünk, de azért jó zsíros táptalaja a szélsőségnek.
Na meg a keserűség, ami sajnálatosan Erdélyit is arra felé terelte.
Apropó. Ha csak ezen irányultságú művei ragadtak magával, akkor remélem örülsz eme csemegének.
Erdélyi József:
NYILAS JÓSKA
Nyilas Jóska az én nevem;
nyilaskereszt a mellemen.
Ballagok a pesti utcán,
Ki tartozik itt énhozzám?
Járok, mint egy alvajáró;
gondolkodom a halálról.
Egyszerre csak harc! kitartás!
köszön rám egy kopott munkás.
Szürke munkás, ismeretlen:
mégis köszönt, ismer engem.
Szavaitól szívem dobban,
fejem mozdul, szemem lobban.
Karom lendül akaratlan,
Még a kő is forr alattam.
Új a föld is, új az ég is,
az Isten, a mindenség is.
Harc! Kitartás! mondom vissza,
s hazám lesz a pesti utca.
Hazám ez a világváros,
szülőföldemmel határos.
Testvéreim százak, ezrek...
Újra hinni, élni kezdek!...
(Virradat, 1938. november 21.)
Hangsúlyozom, a nagy b...s probléma az ha valaki csak ezzel azonosul.
Ahogy azt A Nagy ciklus c. fejezetben láttuk, Antonio Bonfini még tudott olyan évkönyvekről, amelyek Attila galliai hadjáratát és Szent Orsolya mártíromságát Anterus pápasága és Maximinus császársága idejére tették. Mivel Anterus néven csak egyetlen pápa élt, és ő is csak mindössze másfél hónapig volt hivatalban, így viszonylag pontosan meg tudtuk határozni a hunok galliai hadjáratának évét. Annak a 236-os esztendőben kellett történnie. Észrevettük továbbá, hogy a korábban Aladárral azonosított Nagy Károly trónra lépésének 768-as dátuma éppen egy nagy húsvétciklusnyi távolságra van Anterus pápaságának 236-os évétől. Mindezek alapján azt a feltételezést fogalmaztam meg, hogy 532 fiktív évmennyiséggel kell számolnunk az időszalagon.
Miután a fenti gondolatokat publikáltam, a honlapom hozzászólói a következő kritikát fogalmazták meg:
„Egy kicsit önkényesnek tűnik a III. századi galliai hadjárat és Nagy Károly trónra lépésének a dátumát egyeztetni. Nem ugyanaz az esemény.”
Továbbá:
„Én azért nem vennék mérget rá, hogy a galliai hadjárat után olyan gyorsan meghalt volna Attila.”
Végül:
„A kivonás sajnos önkényes. Nem következetes kezdőpontról indul, s ugyanez a helyzet a végponttal is.”
A kritika tehát elsősorban arra irányult, hogy Attila galliai hadjárata és Aladár trónra lépésének éve nem lehetett ugyanaz az esztendő. A hozzászólók mentségére legyen mondva, A nagy ciklus c. fejezet írásakor még én magam is így gondoltam. Tisztában voltam vele, hogy ezek nem teljesen összetartozó események, úgy láttam azonban, hogy Attila galliai hadjárata és Aladár trónra lépésének éve között olyan túlságosan sok idő nem telhetett el. Tehát ha nem is pontosan, de azért nagyjából mégis kijön az 532 esztendő.
A kritikákat olvasva azonban elgondolkodtam. Vajon valóban tévedés lenne e két eseményt párhuzamba állítani? Vajon valóban nem összetartozó eseményekről van szó? Vizsgáljuk meg még egyszer, miket tudunk Attila nyugati hadjáratáról! Tudjuk, hogy a galliai hadjárat hivatalos dátuma 451. A korábbi fejezetekben azonban észrevettük, hogy egy 44 évvel korábbi idősíkon egyszer már lezajlanak ugyanezek az események, mégpedig hunok helyett alánokkal, vandálokkal és szvévekkel. Észrevettük, hogy ez a 406-407 fordulóján lezajló vandál hadjárat a lefolyását tekintve még közelebb is áll Attila hadjáratának krónikáinkban megörökített verziójához, hiszen tartalmazza azt a hispániai leágazást, ami a hivatalos változatból időrendi okok miatt (!) kimaradt.
Ezt a galliai vandál dúlást vizsgálva azonban azt is észrevettük, hogy ezzel a hadjárattal éppen egy időben Britanniában különös dolgok történtek:
„De ez csak előjátéka volt annak a rettentő pusztításnak, melyet a szövetséges germánok Galliában nemsokára véghezvittek. Midőn a Rajna befagyott, a vandalok, svébek, alánok és burgundok több ponton átkeltek a folyamon, azzal a határozott czéllal, hogy új hazát teremtenek itt maguknak. Galliát ettőlfogva a birodalom elveszettnek tekinthette. Nem lévén a tartományban elegendő helyőrség s a jó módhoz szokott lakosság sem értvén a fegyverforgatáshoz, a barbárokra nézve játék volt a hódítás.
Galliát még ennyire sohasem látogatta meg a pusztulás réme; vérözön borított mindent a Rajnától az óczeánig, az Alpoktól a Pyrenaeekig. És Stilicho Galliát sorsára hagyta, csakhogy Itáliát megmenthesse. A tűzbe-vérbe fojtott tartomány sehonnan sem számíthatott segítségre.
De mégis feltünt a szabadító. A ravennai udvar közönyössége, Gallia jajkiáltása és az elhagyatottság érzete a zendülő természetű brit hadsereget lázadásra sarkalta. Valami Marcus nevű katonát császárnak kiáltottak ki, de ezt csakhamar megölték s Gratianust tették helyébe, kivel négy hónap mulva szintén így bántak el. Ekkor megujult a katonák lelkében a Nagy Constantinus emlékezete. A közemberek közt találtak egy Constantinus nevűt s ezt, a nélkül, hogy meggyőződtek volna, vajon alkalmas-e az uralkodásra, feldíszítették a biborral. Mindazáltal Constantinus nem volt épen tehetségtelen ember s első pillanatra észrevette, hogy ha a hatalom birtokában meg akar maradni, katonáit foglalkoztatnia kell. Galliába vezette tehát a sereget s a lakosság nem mint lázadót, hanem mint szabadítót üdvözölte.”
Ezt a Nagy Képes Világtörténetből származó részletet többször is idéztük már. Korábban észrevettük, hogy az a Constantinus nevű közember, akit a vandálok galliai hadjáratával egy időben a Britanniában szolgáló római katonák „bíborral díszítettek fel”, valójában nem más, mint maga Nagy Konstantin. Észrevettük, hogy Nagy Konstantin egy kerek évszázaddal korábban kínosan hasonló körülmények között lett császár, mégpedig úgyszintén Britanniában. A két történet közötti egyezés olyan egyértelmű, hogy az még a Nagy Képes Világtörténet írójának is feltűnt: „Ekkor megujult a katonák lelkében a Nagy Constantinus emlékezete. A közemberek közt találtak egy Constantinus nevűt s ezt, a nélkül, hogy meggyőződtek volna, vajon alkalmas-e az uralkodásra, feldíszítették a biborral.”. Teljesen egyértelmű tehát, hogy az a Constantinus, aki a vandál hadjárat idején Britanniában uralkodni kezd, valójában azonos Nagy Konstantinnal.
Igen ám, de mi Nagy Konstantint korábban Attila idősebbik fiával, Aladárral azonosítottuk. Kiderítettük, hogy a nyugaton felbukkanó és keleti uralkodótársait legyőző Nagy Konstantint Attila idősebbik fiából alkották meg. (Az előző fejezetben ezt az állításunkat némileg árnyaltuk. Feltételeztük ugyanis, hogy Konstantin személyének megalkotásakor a keleti Cyrillus-Konstantint is alapul vették.) Ha tehát a fenti idézetben szereplő Constantinus azonos Nagy Konstantinnal, Nagy Konstantin pedig azonos Aladárral, a vandálok 407-es galliai hadjárata pedig azonos Attila nyugati hadjáratával, akkor mindezekből logikusan jön a következő felismerés: Aladár valójában nem Attila halála után, hanem a galliai hadjárat évében kezdett uralkodni a nyugati tájak fölött, mégpedig éppen Britanniában!
Ugyanez az első hallásra meglepőnek tűnő eredmény egy másik gondolatmenet alapján is logikusan kikövetkezhető. Kézai Simon krónikája ugyanis világosan közli, hogy a magyarok Attila idején történt első bejövetele kereken hétszázban történt:
„Tehát a világ hatodik korszakában a húnok Scythiában laktokban mint a fövény ugy megszaporodván, az Úr hétszázadik esztendejében egybe gyülekezve magok között kapitányokat, azaz vezéreket, vagy fejedelmeket állítának (...), hogy együtt egy szivvel foglalják el a nyugoti tartományokat.”
A Képes Krónikából azt is megtudhatjuk, hogy Attila halála a magyarok bejövetelének hetvenkettedik évében történt:
„Attila negyvennégy évig királykodott, öt esztendeig vezérkedett, százhuszonnégy évig élt. Meghalt azután a magyarok pannóniai bejövetelének hetvenkettedik, az Úr megtestesülésének négyszáznegyvenötödik esztendejében...”
Ha tehát Attila halála évének dátumát szeretnénk megtalálni Kézai Simon koordináta-rendszerében, egyetlen összeadást kell csupán elvégeznünk: a hétszázhoz hozzá kell adnunk a hetvenkettőt. Eredményként a 772-es esztendőt kapjuk. Ezen az idősíkon tehát ekkor hal meg Attila. Nagy Károly azonban, akit Aladárral azonosítottunk, már 768-ban uralkodni kezd! Tehát apja még életben van, de ő már uralkodik a nyugati tájak fölött! Nem ellentmondás ez? Mint majd látni fogjuk, egyáltalán nem az.
Úgy tűnik ugyanis, hogy Aladárt – egyfajta alkirály gyanánt – éppen Attila nevezte ki a meghódított nyugati tájak fölé. Hogy ez a dolog nem állt tőle messze, az abból is látható, hogy megkoronázása után a Tiszától a Don folyóig terjedő keleti területeket testvérére, Budára bízta:
„Az Úr megtestesülése utáni négyszázegyedik, a magyarok Pannóniába történt bejövetelétől számított huszonnyolcadik esztendőben a magyarok, vagyis a hunok a rómaiak szokása szerint egyetértő akarattal királyul emelték maguk fölé Attilát, Bendegúz fiát, aki előbb a kapitányok közé tartozott; ő pedig öccsét, Budát rendelte fejedelemmé és bíróvá a Tisza folyótól a Donig...”
Attila bölcs uralkodó volt. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy egy Brit-szigetektől egészen a Donig terjedő kontinentális méretű birodalmat képtelenség egy kézben összefogni. Teljesen természetes, szinte magától értetődő tehát, hogy a hatalmát megosztotta, és az általa meghódított roppant területek peremvidékeit neki alávetett fejedelmekre, alkirályokra bízta. És hát kiben is bízhatott volna meg jobban, mint tulajdon édestestvérében, és a saját fiában? Én tehát a magam részéről semmi ellentmondást vagy kivetnivalót nem látok abban, hogy Attila még életében rábízta a nyugati részeket idősebbik fiára. Sőt, kifejezetten logikusnak tartom azt!
Ezen a ponton is saját megszokásaink és előítéleteink rabjai vagyunk. Mi egész egyszerűen hozzászoktunk ahhoz a gondolathoz, hogy Aladár csak atyja halála után kezdett uralkodni. Ráadásul a későbbi események ismeretében már negatív szereplőként tekintünk rá és ez rossz irányba befolyásolja a történelmi eseményekkel kapcsolatos tiszta és logikus gondolkodásunkat. Hogy Attila éppen erre a semmirevaló Aladárra bízta volna a nyugati területeket? Ez teljes képtelenség! Ezt mondatják az Aladárral kapcsolatos beidegződéseink. De ha jobban meggondoljuk, ez egyáltalán nem ilyen magától értetődő. Hiszen ekkor még Csaba és Aladár harca nem zajlott le, ekkor Aladár még nem állt a pápaság befolyása alatt, és ebben az időben még a római birodalmi eszme sem fertőzte meg a gondolkodását. Attilának tehát semmi oka nem volt arra, hogy bizalmatlan legyen tulajdon fiával szemben. Sőt tudva, hogy Aladár tulajdonképpen Krimhilda német fejedelemasszonytól származott, tehát anyai ágon még kötődése is volt ezekhez az újonnan meghódított nyugati területekhez, Attila választása kifejezetten jó döntésnek tűnik!
Ha jobban meggondoljuk, még az időzítés és a helyszín is tökéletes! Csak a Római Birodalom legszélső, legnyugatibb szegletének meghódítása után kerülhetett napirendre annak a kérdése, hogy ki legyen az újonnan meghódított nyugati részek fejedelme. Ez a legszélső, legnyugatibb szeglet pedig éppen Britannia volt. Amíg a harcok még folynak, amíg a nyugati területek státusza bizonytalan, addig ilyen kérdésnek nincs helye. Amikor azonban a Római Birodalom legnyugatibb provinciája is elbukott, a kérdés időszerűvé vált.
Úgy tűnik tehát, hogy Aladárt maga Attila nevezte ki az újonnan meghódított területek élére, s Aladár még Attila életében uralkodni kezdett nyugaton. Ez azonban egy másik korábbi ellentmondást is megmagyaráz. Amikor a Klodvig és a keresztvíz c. fejezetben Aladár különféle elnevezéseit vetettük górcső alá, akkor észrevettük, hogy a Childerik név Aladár Attilához való viszonyát fejezi ki. A Childerik szó ugyanis a CHILD és a RIK szavakra bontható fel. A child szó a mai angolban változatlan formában és változatlan jelentéssel maradt fent. Azt jelenti: gyermek. A -rik végződésről korábban már láttuk, hogy jeletése: király. Childerik tehát gyermekkirály volt, s így világossá válik, hogy ez a név valóban az Attilához való viszonyának kifejezője. Engem azonban a fenti levezetés során nem hagyott nyugodni egy gondolat. Ennyi erővel ugyanis a világtörténelem összes valaha élt uralkodóját Childeriknek lehetne hívni, hiszen mindegyik gyermeke volt valakinek! Dinasztikus uralkodócsaládoknál, ahol a trón már sokadik nemzedék óta öröklődik apáról fiúra, akár minden uralkodó Childerik lehetne! Úgy éreztem tehát, hogy ennek a megnevezésnek ebben a formában semmi értelme sincs. Kivéve egyetlen esetet! Ha az apa még él, és uralmát megosztja a fiával! Abban az esetben ez az elnevezés nem egyszerűen csak indokolt, de szükségszerű is! Hiszen éppen Aladár gyermek-királyi titulusa különböztette meg őt atyjának főkirályi címétől! Amíg Attila élt, addig ezt a gyermek-királyi titulust a félreértések elkerülése érdekében hangsúlyozni kellett.
Ha most visszagondolunk Nagy Konstantin történetére, akkor tovább erősödik az a gyanúnk, hogy Aladár már Attila életében elkezdett uralkodni. Hiszen tudjuk jól, hogy Konstantin már rég birtokolta az augustusi címet, amikor a pannóniai Carnuntumban tartott császárkonferencián Licinius neve lehetséges augustusként egyáltalán felmerült. Liciniust akkor Csabával azonosítottuk. Láttuk, hogy Galerius (vagyis Honorius) teljesen váratlanul rukkolt elő Licinius (azaz Csaba) személyével, amellyel jókora meglepetést okozott a birodalom többi tetrarkhája számára. Az augustusi címet már korábban birtokló Konstantin nem is tudott belenyugodni abba, hogy Licinius lesz az augustus, neki pedig be kell érnie a caesari címmel. Jól jegyezzük meg ezeket a részleteket, ugyanis – mint a későbbiekben látni fogjuk – ezek vizsgálata sok egyebet is megmagyaráz! Lakatos Pál az Atilla fiai, Csaba és Aladár c. írásának következő részletét a Klodvig és a keresztvíz c. fejezetben már idéztük:
„Priskosz rhétor hiteles írásából tudjuk, hogy Atilla igen nagy szeretettel csüngött legkisebb fián - ERNÁK -on - (kinek nevét többféleképpen írják: BERNÁK, IRNIK, IRNÁK, IRMAK stb.), azért, mert a táltosok azt jövendölték neki, hogy e fiúban él tovább családja. Belőle hajt további magot majd az Atilla dinasztia. Priskosz úgy írja, hogy ezt ő személyesen hallotta Atilla udvarában. (...) Érdekes itt megállapítani azt, hogy a mai szófejtő szótárak az ÍR, gyököt „ÍR" és „ÉR" jelentéssel azonosítják. IR-NAK, vagy IR-MAK hangtani módosulása ÍR-MAG. (...) talán innen ered az a közmondás is, hogy „írmagja sem maradt". A bölcs Padányival kell egyetértenünk, amikor CSABA nevét, mint becenevet ismeri fel Atilla legkisebb és kedvenc fiánál ÍR-MAG, ÍR-NÁK, ER-NÁK neve kísérőjeként, hiszen az ősi nyelvben „SABA" a „legkisebb fiút" jelenti. Természetes történelmi folyamat az, hogy IRNAK - akit az érthetőség kedvéért most már csak CSABA néven fogunk említeni - nem volt képes a Hun Birodalomban azt a teljhatalmat képviselni és gyakorolni, amivel apja - ATILLA - rendelkezett.”
Csaba volt tehát Attila írmagja. A legtöbb kutató – aki egyáltalán hajlandó magyar értelmet tulajdonítani e névnek – ezt az „írmag” magyarázatot hozza a Priskosz által említett IRNIK, IRNÁK, IRMAK névre. Nincs is ezzel a magyarázattal semmi gond, mindez teljesen logikus, értelmes és elfogadható. Én azonban elgondolkodtam: ez az IR-MAG fordított szóösszetétel szerint már MAG-IR vagy MAG-ÚR. Ekkor kezdtem érezni, hogy több is rejlik e névben, mint eddig gondoltuk. Emlékezzünk vissza mindarra, amit Pap Gábor a héjról és a magról tanított nekünk. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a fajta megközelítés nem egy utólagos értelmezés csupán, hanem az akkori hun szemléletmód szerves részét képezte. Láttuk, hogy e szemléletmód jegyében nevezték a nyugati területeket balágnak, a keleti területeket pedig jobbágnak. A Tóth atyafiak c. fejezetben még arra is rájöttünk, hogy a központi területeknek is külön megnevezése volt. Az volt ugyanis a magág, amelyből a szkítákra sokszor alkalmazott Magóg kifejezés is származik.
Most gondoljunk vissza Csaba IR-MAG nevére, amely megfordítva MAG-IR vagy MAG-ÚR! Teljesen egyértelművé válik, hogy ő volt az a gyermek, akire Attila a központi területek, vagyis a Kárpát-medence fölötti uralmat akarta bízni. Vagyis őt szánta főkirálynak! Attila eredeti szándékai szerint neki kellett volna uralkodnia a birodalom központja, vagyis a MAG felett. Teljesen nyilvánvaló azonban, hogy a mag feletti uralmat nem vehette át addig, amíg atyja, Attila élt. Vagyis Csabának várnia kellett. Uralmát nem kezdhette el addig, amíg maga Attila volt a mag királya. Vegyük észre, hogy sem Budának, sem pedig Aladárnak nem kellett várni! Buda elkezdhette uralmát a keleti peremvidékek fölött rögtön Attila koronázását követően. Aladárnak is csak addig kellett várnia a nyugati peremvidékek fölötti uralomra, amíg Attila azokat meg nem hódította. Csabának viszont mindenképp meg kellett várnia atyja halálát.
Amikor azonban Attila halála elkövetkezett, egy váratlan fordulat húzta keresztül Csaba várakozásait. A már korábban trónra lépő és az uralkodáshoz egyre inkább hozzászokó Aladár immár nem elégedett meg a nyugati peremvidékek fölötti uralommal, hanem a centrum fölötti hatalomra is igényt formált! Ezen a ponton tört meg tehát Attila eredeti terve, itt siklott félre nemzetünk történelme! Aladár – Veronai Detre bíztatására – rátámadott tulajdon öccsére, és megakadályozta, hogy uralmát a mag fölött megkezdhesse.
Most gondoljunk vissza Nagy Konstantin és Licinius történetére! Pontosan ugyanezeket az elemeket találjuk ott is! Konstantin már rég uralkodik és magát már rég augustusnak tekinti, amikor a pannóniai Carnuntumban váratlanul felbukkan Licinius személye. (Úgy tűnik ezen az idősíkon ekkor halt meg Attila, ekkor merült fel a mag fölötti trónutódlás kérdése.) Konstantinnak bele kellett volna nyugodnia abba, hogy augustusi rangját a szerényebb caesari titulusra cserélje azért, hogy Licinius lehessen az augustus. Vagyis magyarra lefordítva: Aladárnak bele kellett volna nyugodnia abba, hogy öccsének alávetve alkirályként uralkodjon tovább, míg Csaba kapja azt a főkirályi rangot, amit korábban Attila viselt. Ez volt az, amit Aladár nem volt hajlandó elfogadni! Ez volt az, ami a két testvér összetűzéséhez vezetett! Döbbenetes látni, hogy Nagy Konstantin és Licinius háromszázas évekbe visszatolt konfliktusa milyen híven adja vissza Aladár és Csaba konfliktusának egyes motivációit!
Ezen a ponton hirtelen – mintegy villámfényben – az is teljesen új értelmet nyer, hogy a Csaba bíztatására Attila halála után 104 évvel a Kárpát-medencébe visszatérő hunok miért nem hunnak nevezték magukat, és miért hívták magukat inkább magyarnak! Ugyanis ez a MAGYAR szó nagyon is sokatmondó kifejezés volt, és egészen biztosak lehetünk benne, hogy mindazok, akinek füle volt a hallásra, értették a név mögöttes tartalmát! Árpád honfoglalóiban ugyanis a mag jogos urának, vagyis Csabának az utódai tértek vissza, hogy Attila birodalmának központja fölött – Attila eredeti szándékainak megfelelően – átvegyék a hatalmat! Ők voltak a mag urak, vagyis a magyarok! Vegyük észre: nincs ebben a mag, illetve mag-úr kifejezésben semmi elvont, semmi nehezen érthető vagy misztikus tartalom. Egyszerűen a birodalom központi területeire utalt a régi hun szemléletmód szerint, amely különbséget tett a keleti peremvidékek, a nyugati peremvidékek és a központi területek között.
Most gondoljunk vissza mindarra, amit az Angolok és saxonok c. fejezetben feltártunk! Ott azzal a feltételezéssel éltünk, hogy az anglo-saxon hódítás nem egy Attila nyugati hadjáratától független eseménysorozat volt, hanem éppen annak részét képezte. Ezek az angolok és saxonok éppen Attila utasítására hódították meg a haldokló Róma eme távoli tartományát. Az angol népnévben saját ungár – hungár nevünk R–L hangváltozáson átesett változatát ismertük fel, a saxon névben pedig – Sharon Turner nyomán – a sakai-suna, vagyis a „szakák fiai” megnevezést találtuk meg. Még Varga Csaba Az angol szókincs magyar szemmel c. munkájára is hivatkoztunk, melyben az angol és magyar nyelvek mélyreható kapcsolatát tanulmányozva a szerző világosan megfogalmazta, hogy hajdan egy nép volt az angol és a magyar.
A fent elmondottak fényében teljesen egyértelmű tehát, hogy Attila nyugati hadjáratát az anglo-saxon hódítás tette teljessé. Az anglo-saxon hódítók Attila hungár és szkíta katonái voltak, akiket Attila küldött a szigetek elfoglalására. Az összefüggésekből immár az is egyértelmű, hogy ezeket az anglo-saxon hódítókat éppen Attila idősebbik fia, Aladár vezette, aki seregeivel át is kelt a Brit-szigetekre. Mivel a szigetek elfoglalásával a nyugati hódítás teljessé vált, napirendre került az újonnan meghódított területek felügyeletének kérdése. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy Aladár éppen itt, a Brit-szigeteken lett királlyá! Ennek az eseménynek a történelmi lenyomatát őrizte meg Nagy Konstantin britanniai trónra lépése és ugyanez az esemény köszön vissza a vandál hadjárattal azonos esztendőben Britanniában bíborba öltöztetett Constantinus nevű közember felbukkanásában is!
De még valami érthetővé válik a fenti gondolatmenet nyomán. Megértjük ugyanis, hogy ki volt a legendás Arthur király! Arthur neve teljesen problémamentesen, szabályos hangváltozásokon keresztül vezethető le Aladár nevéből. Az ALADÁR név ugyanis az R–L hangváltozáson és a mássalhangzó-torlódás jól ismert jelenségén átesve már ARTUR formában jelenik meg. Nézzük meg tehát mit ír a Wikipédia az Artúr király címszó alatt:
„Artúr király (angolosan Arthur, más néven Arthus vagy Artus, jelentése „medve”) legendás briton király, aki – amennyiben létező személy volt – az i. sz. 5. század végén, illetve a 6. század elején uralkodott (kb. 496 - 537). Ma ismert alakját Galfredus de Monmouth Historia Raegum Britanniae c. művéből ismerjük, Galfredus korábbi mondákat gyűjtött össze és kikerekítette őket. A britek régi krónikásai, mint az 512-ben meghalt Gildas és a 735 előtt alkotó Beda Venerabilis nevét sem ismeri. A 10-11. századiak már tudnak róla, de Galfredus az első, aki a teljes mondakört az utókorra hagyja. Történelmi kutatások megállapították, hogy Artus abban az időben tevékenykedett, mikor a római légiók kivonultak Britanniából Itália és a többi provincia védelmére. Nagy valószínűséggel etnikailag szarmata volt. Mivel a rómaiak szarmata származású nehézlovasságot is alkalmaztak csatáikban kisebb létszámban, a pendragon vörös sárkánya eredetileg szarmata jelkép volt.[forrás?] A briteket ekkor a piktek és skótok tartották rettegésben, a britek erre behívták az Elba torkolatánál tanyázó angolszászokat. A segítőkből azonban elnyomók lettek, és a britek kivonultak a mai Bretagne-félszigetre. Ezek a harcok 500 körül folytak, John Rhys pedig megállapította, hogy ekkor valóban létezett egy Artus vagy Arthur nevű brit vezér, aki 520-ban az angolszászokkal vívott csatában hősiesen küzdve esett el. Artus alakja e mondák alapján úgy szerepel, mint a várva várt uralkodó, aki a kelták elnyomatását megszünteti, s egész Britanniát kelta uralom alá hajtja. A mondák olyan széles körben terjedtek el, hogy Artusból időközben a lovagok előképe vált, a férfias hűség, a vezér megtestesítője. A fejedelmi ideál megtestesítőjévé csak később vált.”
A fenti idézetből tehát megtudhatjuk, hogy Arthur éppen „abban az időben tevékenykedett, mikor a római légiók kivonultak Britanniából Itália és a többi provincia védelmére”. Vajon melyik volt ez az idő? Az eddigi ismereteink alapján nem lehet kérdéses, hogy ez az idő Attila hadjáratainak kora, vagyis a hun korszak volt! De ebből a fenti idézetből azt is megtudhatjuk, hogy Arthur „etnikailag szarmata volt”. A szarmata nép azonban – mint azt korábban már láttuk – az Attila szkíta-hun népébe új törzsként betagozódó méd nemzetet jelentette. Tudjuk, hogy a szarmata származás tudata éppen lengyel testvérnépünknél élt a legtovább. Az ő „szarmatizmusukról” korábban már szóltunk. Most jusson eszünkbe Kézai krónikájának azon közlése, mely szerint Attila:
„A viselet módjában és alakjában mind maga mind nemzete a médok módját tartja vala.”
Tehát figyeljük meg: Attila is és a nemzete is a „médok módját tartja vala”. Ezek után egyáltalán nem meglepő, ha Attila fia, Aladár úgyszintén a „médok módját” tartotta. A méd viszont ugyanaz, mint a szarmata. Arthur királyról pedig épp azt olvastuk, hogy „etnikailag szarmata volt”. Látható, hogy hogyan érnek össze a sokáig egymástól elkülönülő kis információtöredékek és hogyan rajzolják ki történelmünk nagy mozaikját!
Úgy olvastuk, hogy az Arthurral kapcsolatos legendák „olyan széles körben terjedtek el”, hogy belőle „a lovagok előképe vált, a férfias hűség, a vezér megtestesítője”. Pontosan azokat az értékeket mutatta tehát fel, amelyek a rómaiak züllött dekadenciáját a hunok megérkezésekor felváltották.
Persze a szemfüles olvasó nyilván észrevette, hogy a Wikipédiáról vett idézet némileg ellentmond az általam felvázolt gondolatoknak. A hivatalos verzió szerint ugyanis Arthur éppen a Britanniában élő kelta őslakosság védelmében lépett fel és éppen az anglo-saxon hódítók ellen harcolt. Én azonban épp ezt a magyarázatot tartom ellentmondásosnak. Ha Arthur valóban szarmata volt, az szükségszerűen azt jelentette, hogy etnikailag az újonnan érkezett hódítók közé tartozott. Ez azonban csak látszólag zárja ki, hogy a kelta őslakosság mellett harcolt volna, hiszen épp az újonnan érkezett hódítók voltak azok, akik a kelta őslakosság felszabadítása érdekében harcoltak a rómaiak ellen! Sőt a magam részéről azt sem zárom ki, hogy a római elnyomást megelégelő kelta őslakosság az anglo-saxon felszabadítók érkezésének hírét hallva csatlakozott Arthur (vagyis Aladár) seregeihez és együttes erővel űzték ki a rómaiakat a szigetről! Látható tehát, hogy a római érdekű történetírás hogyan próbálta utólag elmaszatolni a valós tényeket.
Úgy tűnik Attila éppen idősebbik fiára bízta az újonnan meghódított területek felügyeletét. Aladár egyfajta alkirályi, illetve gyermek-királyi rangot kapott, amelynek halvány emlékezete a Childerik névben maradt fenn. A Britanniai trónra lépés motívuma Nagy Konstantin történetében is és a száz évvel később, a vandál hadjárattal azonos esztendőben felbukkanó „Constantinus nevű közember” történetében is megőrződött. Láttuk, hogy mind Nagy Konstantinnak, mind pedig a „Constantinus nevű közember”-nek ugyanaz volt az első cselekedete:
„Mindazáltal Constantinus nem volt épen tehetségtelen ember s első pillanatra észrevette, hogy ha a hatalom birtokában meg akar maradni, katonáit foglalkoztatnia kell. Galliába vezette tehát a sereget s a lakosság nem mint lázadót, hanem mint szabadítót üdvözölte.”
Vagyis Britanniai trónra lépése után azonnal Galliába ment, ahol felszabadítóként üdvözölték. Ekkortól váltott át a személye britanniai Arthurból frank Childerikbe, egy szeleukidányi szöktetéssel (azaz 311 évvel) később pedig Nagy Károlyba.
Ezen a ponton emlékezzünk vissza Heribert Illig Kitalált középkor c. könyvének eredeti, német nyelven megjelent kiadására! A könyv borítóján Friedrich Kaulbach német festő Nagy Károly megkoronázása c. festménye volt látható. A magyar nyelvű olvasóközönség mély megdöbbenéssel eszmélt rá, hogy a festményen ábrázolt korona éppen a mi Szent Koronánk! Ez a festmény a bajor parlament alsóházának, a Landtagnak az előcsarnokában ma is látható. Akkor még rejtély volt számunkra, hogy mit keresett a mi koronánk a frankok uralkodójának a fején. Amikor azonban a Nagy Károly c. fejezetben rámutattunk, hogy Károly valójában Attila idősebbik fia volt, egy csapásra érthetővé vált minden.
Igen ám, de nem Nagy Károly volt az egyetlen nyugati uralkodó, akit a magyar Szent Koronával ábrázoltak! Egy XIX. századi angol festő, név szerint Edward Burne-Jones ugyanis az Artúr király végső elalvása c. festményén úgy ábrázolta a halottas ágyán fekvő Arthurt, hogy az ágy mellett jól kivehető módon éppen a mi Szent Koronánk látható! Vegyük észre: mintha valami rejtett tudás lapult volna meg a mélyben hosszú-hosszú évszázadokon keresztül, ami Arthur és Nagy Károly személyét éppen a mi Szent Koronánkon, vagyis Attila koronáján keresztül kapcsolta össze! Ha mi nem értjük meg, hogy Arthur is és Nagy Károly is Attila idősebbik fiának, Aladárnak a történelmi emlékét őrizte meg, akkor saját eltagadott történelmünk rejtett összefüggései örökre homályban maradnak!
Attila idősebbik fia tehát a hunok galliai hadjáratával egy időben kezdett uralkodni, mégpedig éppen Britanniában. Ha következtetéseim helytállóak, az azt jelenti, hogy nem volt következetlenség összevetni Attila galliai hadjáratának Antonio Bonfini által említett 236-os dátumát Nagy Károly trónra lépésének 768-as dátumával, mivel – mint láttuk – ezek szorosan összetartozó események, amelyek ugyanazon esztendőben zajlottak le. A nagy ciklus c. fejezetben kimutatott 532 év távolság tehát továbbra is megáll.
Mindezeket tudva azonban krónikáink egy újabb rejtélyét is megérthetjük. A Képes Krónika ugyanis az Attila halála és a magyarok második bejövetele között eltelt idő kapcsán szemlátomást zavarban van. Az egyik bekezdésben száz évet ír, majd néhány mondattal később már száznégy évet említ:
„Az Úr megtestesülésétől számított hatszázhetvenhetedik évben, száznégy esztendővel Attila magyar király halála után, III. Constantinus császár és Zakariás pápa idejében - miképpen meg van írva a rómaiak krónikájában - a magyarok másodízben jöttek ki Szittyaországból ..." (Képes Krónika)
Majd:
„Az Úr megtestesülése utáni hatszázhetvenhetedik évben, száz évvel Attila király halála után, a nép nyelvén magyarok vagy hunok, latinul pedig ungarusok, III. Constantinus császár és Zakariás pápa idejében ismét benyomultak Pannóniába.” (Képes Krónika)
Tehát száz vagy száznégy év. Vajon mi az eredete ennek a zavarnak? A fent kifejtett gondolatok fényében a megoldás szinte adja magát! Krónikásaink ugyanis már nem látták világosan, hogy Attila halála és fiának trónra lépése nem ugyanaz az esztendő volt. Mivel ők (hozzánk hasonlóan) ezt a két eseményt egyidejűnek gondolták, ezért ellentmondásba keveredtek saját magukkal. Korábban észrevettük, hogy Attila halálának 772-ben kellett bekövetkeznie (legalábbis Kézai idősíkján). Az Aladárból kreált Nagy Károly azonban már 768-ban elkezdett uralkodni. Kézai a magyar honfoglalást a 872-es esztendőre datálta. Vegyük észre, hogy ha 772-höz viszonyítom a magyar honfoglalás dátumát, akkor a távolság kereken száz év. Ha azonban a 768-as esztendővel vetem össze, akkor a különbség már száznégy évet ad ki! A magyar krónikásokat tehát ugyanaz kavarta össze, ami minket is félrevezetett mindeddig: Aladár trónra lépésének évét és Attila halálának dátumát azonosnak gondolták. E két esemény azonban nem ugyanazon esztendőben történt. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy a galliai hadjárat éve és Nagy Károly trónra lépésének esztendeje valóban azonos volt.
Megöltek egy kis libapásztort. Égre kiált a régi vád, úgy ölték meg Solymosi Esztert, mint egy tokos, pihés libát, mint egy síró galambfiókot, szűz juhocskát húsvét előtt... Valami vérengző bolondok úgy fogták el és ölték meg őt, a nótás ajkú kis magyar lányt, valami vérengző vadak, vademberek... Elfolyt a vére, mint egy párás piros patak. Ítélt a bíró, Félkegyelmű képzelődő a szemtanú, alaptalan a vád, a vérvád... a hátborzongató gyanú... Ítélt a bíró; Elmehetnek a reszkető kaftánosok; nem ölték meg Solymosi Esztert, nem bűnösök, nem gyilkosok. Nem sütöttek húsvéti ostyát embervérrel. Ország-világ tudja meg, hogy gyermekijesztő dajkamese a vér, a vád. Ítélt a bíró s fellélegzett a zsidóság, az "üldözött", de terjed a "mese", a "vakhit" a szegény magyar nép között. Zengett a dal s a vérpatakból vérfolyó gyúlt és hömpölyög, tenger, vértenger gyűlt belőle mérhetetlen mély és örök, - 2 - mint Jézus vére, a világot megváltó Istenemberé. Az Ő vére a legyalázott szegény Solymosi Eszteré! Minden kiontott ártatlan vér, minden magyar vér, ami folyt, párolgott és virult belőle idegen trón, élősdi bolt, minden kiontott ártatlan vér, harctéren ontott hősi vér, és munkában csorgott verejték, és megrabolt bér és babér, az én vérem is, az Anyámé, a régi libapásztoré, az Ő vére s a legyalázott szegény Solymosi Eszteré. Égre kiáltom akkor is ha, élettel és vérrel tilos, leírom akkor is, ha rögtön lángot vet a szűz papiros. Beh piros vagy Solymosi Eszter Kiontott vére s beh meleg... Hajnalt festek a magyar égre és felkelő napot veled, Hogy ne vesszen kárba a vérünk, s emléked árva hajadon. Solymosi Eszter árva népét ébressze bátran, szabadon.
Liberalism is truly a cancer on society you accept and condone one thing and the cancer will feed and grow to the destruction of mankind....⚡ GOD ⚡ will get the last word rest assured.
Végigbogarásztam egy magyarabbnál magyarabb oldalt, ami gyakorlatilag leragadt a két világháború közti széljobb szellemiségben és annak fenntartásában, de sehol egy cikk mészáros úr cégbirodalmáról, ahol lehet hogy egy rokon sincs elásva a kertben, de a maffia kiterjedtebb mint valaha is volt.
Mellesleg rendesen szorongatják a jobbik tökeit is.
Ezzel még azonban nincs vége a történetnek mert jönnek a tárgyalások és az Európa Tanácsnak is döntenie kell.
Lehet erre azt kajabálni naphosszat hogy Soros terv, meg milliárdokat elcseszni rá, hogy beleverjék az emberek fejébe, de sehol nem ez a neve csak nálunk. Talán a fülkeforradalom meg nemzeti jelző mindenen azt jelenti ami valójában? Ugyan dehogy. Ezek csak kampányfogások, szlogenek. Kívülről még egy navracsicska is látja.
A lényeg hogy az öreg bácsi nem tud egy ekkora, lassú és bürokratikus rendszer egészére hatni. A mi kormányunk meg úgy tesz mintha nem is lenne a része és nem lenne joga beleszólni. Az arrogancia és nemzeti kivagyiság viszont - aminek semmi köze már a szuverenitáshoz - azokat is elfordítja tőlük akiket maguk mellé tudnának állítani szavazáskor.
Egész egyszerűen nem értik hogy hiába húznak fel kerítést a menekültek jönni fognak. Nincs az a pénz, amit be lehet nyomni oda ahonnan jönnek, mert eltűnik az ottani korrupció sötét lyukában. Nem csak egyéni, hanem közösségi szolidaritás is létezik. Tehát ha nem vagyunk képesek mások terheit részben átvállalni akkor minek vagyunk egyáltalán egy közösség részei? Csak a a saját előnyökért? Lehet bírálni egy mandátumot, de nem úgy hogy közben az idegenellenességet és a szélsőséges gondolkodást élesztik fel, aztán a kialakult félelem és a vele járó gyűlölködés légkörében eljátszani a megmentőt és ezzel a hatalmat megtartani. Nem szól ez másról. Régi politikai technika. Ennyit tanultak ezek a fiúk, rájöttek így könnyebb és még mindig olyan az emberek gondolkodása hogy ezekkel lehet rájuk hatni és manipulálni őket.
Az azért mindent elmond szerintem hogy honnan tájékozódsz.
MAGYARUL:
Ha úgy jár, mint a kacsa, úgy hápog, mint a kacsa, úgy úszik, mint a kacsa, akkor az alighanem kacsa.
Na szóval. Ha egy kormányt demokratikusan is választanak meg, nem azt jelenti, hogy bármit megtehet.
Úgy főleg nem, ha egy nagyobb szövetség része. Valószínűleg az ország vezetőinek fingja sincs mit jelent az hogy egy közösség részének lenni. Kicsit túltolják ezt a szuverenitás dolgot, de jól oda lehet vele mondogatni miközben otthon lassan de biztosan apránként felszámolják a demokráciát.
Ami kifő belőle a népnek, szegények nem veszik észre, mert ők benne a békák.
Amilyen ország lesz belőle, azt soha a büdös életben nem vették volna fel az EU-ba. Autokrata rezsimeket nem szokás ugyanis, ez a múlt tanulsága.
Amit kapnak most az nem elnyomás, hanem elmondják a kisiskolásnak hogy ha már nem tetszik a rendszer, se a demokrácia, akkor el lehet hagyni, aztán örvendezni a szuverenitásnak.
Már csak a közös gazdasági kapcsolatokat kellene valahogy elnyiszálni. Na az már bajosabb. Meg az a fránya demokratikus döntéshozatal.
Ezért a furfangos duce jobb híján kitanulja a politikai pávatáncot. Ilyenkor még talán előnyösebb egy kis ország, mint egy olyan, aminek területileg is nagyobb súlya van.:)
Gyurcsány késői vagyonfelosztása - több mint 8 év telt el a válás óta - azért is érdekes, mert az ingatlan tulajdonjogát akkor sem adta oda hamarabb (hacsak nem a törvények lassúsága miatt) a volt feleségnek, amikor annak anyját 1998. február 25-én, a Horn-kormány utolsó hónapjaiban meg nem ölték. Mert megölték - írja a Magyar Demokrata.
Gyurcsány Ferenc 1980 és 1984 között a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem biológia - technika szakos főiskolai hallgatója volt. Második feleségét, Bognár Edinát egy hospitáció során, itt az öreg alma mater falai között ismerte meg.
Az 1985-ben megtartott házasságot követően az ara szülei a Mecsek oldalában (az Ángyán utcában) egy közel 20 millió forintos házzal lepték meg az ifjú párt. A pécsi állatkerthez közeli házban Bognár Edina két gyermekkel ajándékozta meg Gyurcsány Ferencet: 1988-ban Péterrel, 1990-ben pedig Bálinttal. Gyurcsány Ferenc ebben az évben szerezte meg a közgazdasági diplomáját. Bognár Edina nevelőapja dr. Bognár János szülész-nőgyógyász, édesanyja pedig dr. Törő Mária Magdolna kardiológus volt.
Az örömszülők a Gyurcsány-Bognár-házasságkor már rég nem éltek együtt. A megismerkedésük helyének számító pécsi I. számú klinikai éveket követően a volt örömapa először Kaposvárott a Kapolyi Mór, később pedig Marcaliban a Városi Kórházban vállalt munkát.
Míg Bognár János nyugdíjasként második feleségével és három lányával Marcaliban telepedett le, addig a volt feleség - Törő Mária Magdolna - Székesfehérváron. Mellesleg Bognár Edina keresztapja, aki ráadásul az esküvőn az egyik tanú tisztségét is betöltötte, 1998-tól az Orbán- kormány egyik minisztere volt. A '90-es évek elején Gyurcsány Ferenc még Bognár Edinával élt együtt, amikor élete harmadik menyasszonyát - Dobrev Klárát - egy balatoni utazásakor megismerte. Talán Apró Piroska leendő anyósi szeretetének is betudható volt, hogy a jelenlegi miniszterelnök pár év múlva már több nagy értékű volt állami vízparti villa tulajdonjogát szerezte meg, szinte ingyen (Balatonőszöd, Balatonszemes.)
A hosszúra nyúlt "balatoni nyaralást" újabb házasság követte. Gyurcsány 1995 májusában vette el feleségül Dobrev Klárát. A tulajdoni lapok szerint a jelenlegi miniszterelnök szűkmarkúan, fogcsikorgatva bánt el gyermekeinek anyjával, Bognár Edinával. Gyurcsány ekkor mint az Altus Befektetési és Vagyonkezelési Rt vezérigazgatója már több nagy értékű budapesti ingatlan tulajdonosa volt (Hollós utca, Havanna utca, Jurisics utca, Szalay utca).
A III. kerületi Táborhegyi lépcső 11. szám alatti 926 négyzetméter nagyságú házat és telket 1991 december végén; a 7/a szám alatti 793 négyzetméter nagyságú lakást és telket (az ACCES cége által) pedig 1994 júliusában vásárolta meg.
A polgári törvénykönyv mai napig hatályos rendelete szerint válás esetén 50-50 százalékban kell szétosztani a családi vagyont a házastársak között.
Ennek ellenére, a 7/a alatt található lakás tulajdonjogára a jelenleg 40 éves Edinának és gyermekeinek 2003 október végéig kellett várnia. Gyurcsány késői vagyonfelosztása - több mint 8 év telt el a válás óta - azért is érdekes, mert az ingatlan tulajdonjogát akkor sem adta oda hamarabb (hacsak nem a törvények lassúsága miatt) a volt feleségnek, amikor annak anyját 1998. február 25-én, a Horn-kormány utolsó hónapjaiban meg nem ölték. Mert megölték.
A 60 éves Törő Mária Magdolna kardiológus megfojtott holttestére lánya talált rá a székesfehérvári lakásban. Gyurcsány ekkor már új feleségével és anyósával az új rózsadombi otthonában élt, a Szemlőhegy utcai Apró-villában.
A rendőrségi jegyzőkönyvek szerint a nyugdíjas asszony rablógyilkosság áldozata lett. A gyilkosság ötletgazdájának a rendőrség "Magdika" egyik asszisztensnőjét, a 43 éves büntetlen előéletű B. L-nét tették meg. Az asszony, főnöke telefonbeszélgetését kihallgatva, ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy felettese Rákóczi utcai lakásában több mint kétmillió forint megspórolt pénzt, illetve közel ugyanekkora értékben aranyékszert tart, amit könnyű szerrel meg lehet majd szerezni. Az asszisztensnő a titkot rövid időn belül megosztotta egy kárpátaljai doktornő és egy nyugalmazott rendőr dandártábornok fiával, G. K-val. Február 25-én K.A. 28 éves büntetett előéletű sárkeresztúri, G.K 31 éves büntetlen előéletű székesfehérvári, B.L.-né és B.D. 19 éves büntetlen, ugyancsak fehérvári lakosok abban a tudatban keresték fel a Rákóczi utca 33/b alatti házat, hogy a kardiológusnő aznap ügyeletben lesz. Mivel Törő Mária Magdolna a csengetésre nem nyitott ajtót, az elkövetőket meglepetésként érte, amikor a kardiológus házi ruhában előttük termett.
Mivel G.K édesanyja valaha kolleganője volt a doktornőnek, a rablás dulakodásba csapott át. A nyugdíjasként még praktizáló doktornőt zsinegelés módszerével-, egy bálakötöző madzaggal fojtották meg. A rendőr úrfi és csapata ezek után felforgatta az egész lakást, de csupán nyolcezer forintot, egy rádiótelefont. valamint az áldozat gépkocsijának kulcsait találták meg. A CSU-141-es rendszámtáblájú Daihatsu Charade-ot a gyilkosok hamar megtalálták a parkolóban, azzal távoztak a helyszínről.
Törő Mária Magdolna nyugdíjas éveiben is mindennap elment munkahelyére a kórházba, ahol a gyilkosságot követő napon nyolc órakor hiába várták. Munkatársai megpróbálták őt megkeresni, de eredmény nélkül, Budapesten élő lányát értesítették. Az áldozat lánya saját lakáskulcsával nyitotta ki a bejárati ajtót, édesanyját holtan, a negyed részig vízzel telt fürdőkádban, házi ruhában találta meg. A rendőrség a keresett kocsit másnap meglelte a Mancz János utca 2. számú lakó- épület előtti zsákutcaszerű parkolóban. Az ellopott kocsi kulcsát a nyomozók egy helyszíni szemlét követően egy József utcai csatornában találták meg. A Fejér Megyei Bíróság 1999-ben 12 év börtönre ítélte az elkövetőket. A történet azonban itt nem ér véget. 2005 januárjában a Pest Megyei Bíróság kétévnyi munka után államtitokra hivatkozva először 90, majd végül 25 évre titkosította az úgynevezett székesfehérvári maffiaper iratait. A bíróság ítélete szerint a 23 vádlott közül senkinek sem kellett börtönbe vonulnia, holott az évtized pereként emlegetett eljárásban több ügyészt, ügyészségi nyomozót, ügyvédet, nyomozót, büntetés-végrehajtási dolgozót és rendőrtisztet is vádolt a hatóság államtitoksértéssel, hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hamis tanúzásra történő felhívással, bűnpártolással és vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével.
A bíróság egyedül az elsőrendű vádlottat - Matók Ákost - ítélte el 2 év két hónap letöltendő szabadságvesztésre, de a korábbi előzetes letartóztatásban, illetve a házi őrizetben eltöltött idő beszámításával neki sem kellett börtönbe vonulnia. A vádlottak padján ott ült a Törő Mária Magdolna gyilkosságában részt vevő G. K édesapja is. Bár a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hajdani magas beosztású vezetője, a nyugdíjas rendőr dandártábornok tagadta bűnösségét, a bíróság pénzbüntetésre és felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte őt G. K és társai 2010-ben szabadulnak A nyugalmazott rendőr édesapa már gondtalanul éli életét Székesfehérvár és Budapest között ingázva. Bognár Edina egy budai sportközpontban dolgozik, gyermekei várhatóan Angliában tanulnak majd tovább. Az 1994-től vagyonosodó Gyurcsány Ferenc pedig 2006-ig biztosan miniszterelnök marad. Lakhelye harmadik anyósa társaságában, a Szemlőhegyi úton található.
Gyurcsany Ferenc (Fletto) működő cégei
Csak az a szomorú hogy mindezt büntetlenül megússza, most szépen lelép és szarik az egészre, tudja hogy soha nem fogják tudni elszámoltatni mindezért. Olvasónk összeállítása: Gyurcsány listája Gyurcsany Ferenc. jelenleg is fennálló közvetlen vagy közvetett tulajdonú cégei:
1. Altus Rt. 2. ROTAB Kereskedelmi Kft. 3. ALDO Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft. 4. Magyaróvári Timföld és Műkorund Kft., illetve jogutóda a MOTIM Rt. 5. Gép-és Felvonószerelő Váll., majd Gép-és Technológiaszerelő Rt., végül ARK Vagyonkezelő Rt. 6. Béta-Roll Hengergumizó Rt. 7. Tisza Műtalp- és Gumigyártó Kft. 8. Acélkar Kft. 9. Dunántúl Termékenység Egyesülés 10. EMO-WIND Kft. 11. M-Automatika Kft. 12. MOTIM Műkorund Kft. 13. MOTIM-Kádkő Kft. 14. MOGÉPSZ ER Kft. 15. MESZ Kft. 16. MAVIKA Kft.
A múltbeli közvetett vagy közvetlen tulajdon:
1. ACCES V. Vagyonkezelő Kft. 2. DÉTELL Szolgáltató Kft. 3. GPS Vagyonkezelő és Gazdasági Tanácsadó Kft. 4. Balassagyarmati Fémipari Kft. 5. Fönícia Kereskedelmi Kft. 6. Fittelina Ingatlanbefektetési és -hasznosító Kft. 7. FORTUS Rt. 8. ROE Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. 9. SZÍV-ŐR Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 10. Perfekt Rt. 11. Bakonyi Bauxitbánya Kft. 12. BAUXIT Bányavagyonkezelő Kft. 13. Nomentana Kft. 14. Agóra Marketing Tanácsadó Kft. 15. Altus Consulting Gazdasági Tanácsadó Kft. 16. Altus Luxemburg S.A.H. 17. PARTAGAS MANAGEMENT Kft. 18. PERTIA Könyvvizsgáló Rt. 19. PERFEKT-Akadémia Oktatási és Szolgáltató Kht. 20. ÁRKÁDIA-HOTELS Üdültetési Kft. 21. Enviroinvest Kft. 22. Hír-Rádió Kft. 23. M.A.B . Ingatlanhasznosító Kft. 24. TMI Kft. 25. LBS ECONET Rt. 26. Magyar Közbeszerz ési Hírbörze Kft. 27. Perfekt Karrier Kft. 28. Bajalog Kft. 29. Első Magyar Timföldipari Kft. 30. GER-COM Kft. 31. MOTIM-KERLANE Kft. 32. MOTIM Alumíniumszulfát Kft. 33. Balassagyarmati Fémipari Rt.
Vezető tisztség betöltése a múltban (felügyelő bizottsági tagság):
1. NSZ 1999 Lapkiadó Rt. 2. Hidrotechnika Rt. 3. Sárvári Mezőgazdasági Rt. 4. Vasiterv Tervező Rt. 5. MOGÜRT Rt. Azon cégek állami megrendelései és támogatásai, melyekben valaha szerepet vállalt
cég neveállami megrendelésekállami támogatásokPerfekt Rt. 393 095 136 Ft 12 ... FtTMI Hungary Kft. 300 795 Ft 0 FtBakonyi Bauxitbánya Kft. 5 796 597 Ft 0 FtPerfekt-Akadémia Kht. 2 919 950 Ft 0 FtAltus Rt. 142 034 050 Ft 13 596 256 FtNSZ 1999 Rt. 3 750 000 Ft3 000 000 FtHidrotechnikai Kft. 0 Ft 25 000 000 FtMKH Kft. 12 860 213 Ft 0 FtEnviroinvest Kft. 22750Ft 43 029 775 FtBéta-Roll Hengergumizó Rt. 3 139 515 Ft 537 000 FtSárvári Mezőgazdasági Rt 283 760 000 Ft 0 FtMotim Kádkő Kft. 0 Ft 1 311 000 FtÖsszesen: 847 679 006 Ft 98 974 031 Ft
Az államtól kicsalt többlet széndioxid kvóta külföldre eladásából évente további 80-100 millió Ft. Fittelina Kft.: elcsalt áfa: 15-20 millió Ft. Privatizációnál vállalt rekultiváció költségének elcsalása: 250-300 millió Ft. pl. Bakonyi Bauxitbánya esetében.
Őszödi üdülőjét az állammal (velünk) vásároltatta meg úgy, hogy Szilvási Gyuri barátjával állami pénzért béreltette havi 2.5 millió forintért. 25 millióba került nekünk. Amíg le nem járt a "bérleti szerződés", meg sem közelítették. Üresen állt a ház több mint egy évig.
A MOTIM-et az anyósa segítségével vásárolta(?) meg 700 millió körüli összegért, de előtte a raktárakat több mint 2.5 milliárd Ft. (!) értékű nyersanyaggal töltötték fel. A gyáron belüli környezetszennyező-anyagkezelést ellenőrizni sem tudják, mert nem engedik be az ellenőröket. Százmilliós kárt okoznak évente. Ami nem csak az összeg nagysága miatt bűncselekmény. A villanyáramot lényegesen olcsóbban kapja. Hogy a nyereség meglegyen,mi fizetünk. ElQró segítőkész anyósa, Apró Piroska - akinek az apja az 1956-ban a Kossuth téri tömegbe lövető Apró (Klein) Antal -, a Magyar Nemzeti Bank bécsi fiókjának kifosztásában jeleskedett, amit végül be is zártak. 70 milliárd (!) forintunk úszott el nyomtalanul. A bagóért megvásárolt és állami pénzen több mint százmillióért felújíttatott ún. képviselői klub összesen 130 milliónkba került.
Azon cégeknek juttatott állami támogatások és állami megrendelések, melyeket tulajdonlása idején folyósítottak cég neve:
Altus Rt. 142 034050Ft 13 596 256FtBéta-Roll Hengergumizó Rt. 3 139515Ft 537 000 FtMotim Kádkő Kft. 0 Ft 1 311 000 FtÖsszesen: 490 396 288 Ft 15 444 256 Ft
ElQro Bálint nevű fia már gyakorol, nem akar a hagyományokkal szakítani. Csokoládét, élvezeti cikkeket lopott, majd az érettségin gyakoroltatták vele a csalás alapfogásait .,Túlórában. Sikerült. Szép család. Mostoha dédapa (Apró), mostoha nagyanyó (Apró), édes-nagypapa (Gyurcsány), édesapa (Gyurcsány) és most a Bálint (Gyurcsány). Az oviban biztosan "enyv" volt a jelük. ElQro (Elkuro) felesége szülei és nagyszülei (Kleinék) egy zsidótól lopták el azt a villát, ahol most ElQro is meghúzhatja magát. A többiről kevés információnk van. A villa környékén is volt valami ingatlanügye. Pár tízmillióért.
A szólás szabadsága című műsorban éppen most vádolta csúnya beszéddel a Fideszt. Fájlalta , hogy csúnyán beszélnek róla. Mert az nem demokratikus. ElQrónak fogalma sincs, mi a fájdalom. Javaslom, kérdezze meg a parancsára kilőtt szemű megnyomorított embereket, a pribékeivel gumigolyóval összelövöldöztetett embereket. A meglőtt erdélyi bácsit, az összerugdosott olimpiai bajnok öttusázót, a megkötözött, pribékei által szándékosan eltört kezű embereket, azt, akit letérdepeltettek, és a Gyurcsány-pribék lábára ugorva törte el a sípcsontját. A Magyar Rádió udvarába 2006. október 23-án behurcolt órákon keresztül térdepeltetett, véresre vert embereket, az interneten százszámra található felvételeken látható megalázott, megvert idős embereket, nőket, lányokat, gyermekeket, a leterített külföldi diákokat, honfitársainkat. Azt, akit kétszer közvetlen közelről lőttek meg gumisöréttel, akit megvertek és a telefonját is ellopták a Gyurcsány család tanítványai. Azokat a diáklányokat, akiket a Dohány utcai lovasroham taposott majdnem halálra, azokat a lányokat, akiket a Mária utcába belőtt irdatlan mennyiségű mérgező könnygáz döntött le iszonyú kínokat okozva. Azokat a Magyar honfitársainkat, akiket a világon máshol nem engedélyezett mérgező, rákkeltő könnygázgránáttal lövöldöztek meg, és napokig köhögési rohamaik, véres köpeteik voltak.
Azokat a hazájukat szerető embereket, hazafiakat, akiket, 2006. október 23. medve bunkó módon a parlamentben poénkodott, Papp Lajos professzor óta minden nemzeti ünnepen bántalmaznak, meghurcolnak. Révész Máriuszt, akinek a nevével és bántalmazásakor elszenvedett sérülésével a liberális magtalan urat, akit a Gyurcsány-droid pajzzsal taszigált, Morvai Krisztinát, akit, mivel addig nem volt balhé, megtámadtak a gyurcsányférgek, a rendszeresen meghurcolt Budaházy Györgyöt, Torockai Lászlót, Gonda Lászlót, Novák Elődöt, Lévay Attilát és minden olyan a felsorolásban most nem szereplő honfitársunkat, akiket azért bántalmaztak, mert volt bennük kurázsi, mindannyiunk helyett kiálltak, ki mertek állni.
Kár hogy nem a fajelmélettel és a szociáldarwinizmussal indítottál. Tisztább lenne a kép. Mert így egyoldalúan úgy tűnik mintha egy zakkant (bár akkoriban divatos elmélettel játszadozó) zsidó miatt kollektíve az egész cionizmust, vagy a zsidóságot el kellene ítélni és ráadásul jól odakötözni a kommunistákhoz. Liberális nem volt ez Moses véletlenül?
A cionista eu- kijelentéshez meg sehogy se tudom kötni lévén Izrael nem a tag, meg nem is Európában van.
Ortodox zsidó családban született az akkoriban francia uralom alatt lévő Bonnban. Tizennégy éves koráig nagyapja nevelte, szigorú vallásos szellemben. Apjához került, aki kereskedőt akart faragni belőle, de ő megszökött, előbb Hollandiába ment, majd Franciaországba. Onnan súlyos anyagi nehézségei miatt haza kényszerült. Később filozófiát tanult a Bonni Egyetemen, de sohasem végezte el. Filozófiai ismereteit intenzív önképzéssel sajátította el. Az emberiség szent története. Spinoza egy tanítványától (Die heilige Geschichte der Menschheit) című első könyvével, melyet 1837-ben jelentetett meg saját költségén, nem aratott sikert.
1841-ben publikált második könyve, Az európai triarchia komoly érdeklődést keltett korának haladó köreiben, s egycsapásra ismertté tette. 1841 őszén kezdettől fogva aktívan részt vett a Rheinische Zeitung létrehozásában. Megismerkedett Karl Marxszal, de szorosabb barátság ekkor még nem alakul ki köztük. 1842 őszén megismerkedett és barátságot kötött a Kölnbe látogató Friedrich Engelssel, s komoly szerepe volt abban, hogy Engels forradalmi demokratából kommunistává vált. 1842 végétől a Rheinische Zeitung párizsi tudósítója volt, a lap betiltása után német lapokban publikált. Ebben az időszakban jelentős energiát fordított kommunista nézeteinek filozófiai elmélyítésére. 1842-ben és 1843-ban írta az Einundzwanzig Bogenben megjelent három tanulmányát, Wilhelm Weitling bírálatát és a Was wir wollen című munkát.
1843-ban rövid kölni tartózkodás után Arnold Ruge társaságában Párizsba utazott, s részt vett a Deutsch–Französische Jahrbücher előkészítő szervezési munkálataiban. 1843 őszén segített Marxnak a párizsi letelepedésben, s közeli barátságba került vele. Ekkoriban írta a Deutsch–Französische Jahrbücher számára A pénz lényegéről (Über der Geldwesen) című írásának első változatát, mely a lap megszűnése miatt csak később jelenhetett meg. Marx ismerte az írást, s jelentős hatást tett rá, mely tükröződött az ekkoriban született Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből című munkájában. Visszatért Kölnbe, ahol megismerkedett Karl Grünnel, az ún. „igazi szocializmus” ekkor kibontakozó irányzatának vezéralakjával.
1844 őszén az újra Németországban tartózkodó Engelsszel került közelebbi barátságba. Ekkor írta Az utolsó filozófusok című Max Stirner-bírálatát. Engels társaságában a szocializmust népszerűsítő, agitatív gyűlések szónoka volt Barmenben, s Gesellschaftsspiegel címmel megalapították az első németországi szocialista folyóiratot. 1845 őszétől 1846 tavaszáig Brüsszelben tartózkodott, s két kisebb kritikával részt vett A német ideológia munkálataiban.
1846-ban a Weitling-vita miatt kissé eltávolodott Marxtól. Marx igazi szocializmus-bírálatának hatására közgazdasági tanulmányokba kezdett. 1846–47 telét Párizsban töltötte, s részt vett a Marx és Engels vezette munkásmozgalomban, de a régi baráti viszony már nem tért vissza. A Kommunista kiáltványigazi szocializmus-kritikája miatt szakított velük.[7]
Az ötvenes években egyre inkább a természettudományok tanulmányozása felé fordult, melyet filozófiájának és társadalmi nézeteinek megalapozására kívánt felhasználni. Ekkori munkáinak köszönhetően beválasztották a hegeliánus Karl Ludwig Michelet vezette berlini Filozófiai Társaság tagjává. Ugyanekkor visszatért ifjúkori vallásos érdeklődése. Róma és Jeruzsálemcímű munkája alapján a cionizmus egyik korai képviselőjének tekinthető. 1863-ban részt vett a Lassalle-féle Általános Német Munkásegylet létrehozásában, és kölni csoportjának vezetője lett, de 1866-ban, az Erfurti Program elfogadása után kilépett a szervezetből. Az I. Internacionálé kongresszusain Marx és Engels oldalán állt a proudonisták és bakunyinisták elleni harcban. A német-francia háború idején kiutasították Franciaországból. Brüsszelben telepedett le, s írásaiban elítélte háborút. 1872-től újra Párizsban dolgozott, folytatta természettudományos kutatásait. Készülő összefoglaló művét már nem tudta befejezni, melynek első kötetét Dynamische Stofflehre címen felesége adta ki.
valahogy így!
