nem azért írtam, mert amatőrnek nézlek:)
csak már korábban is volt téma ez itt, hogy somlói-e az a somlói és piskóta-e az a piskóta. És hát persze, hogy nem. Örülök, hogy ebben megegyeztünk:)
Kedves Gyümi, ennyira azért nem vagyok amatőr a konyhában, pontosan tudom, hogy egy tojás nélküli sütőporos tészta _nem_ piskóta, legalábbis az én fogalmaim szerint és eszembe sincs azt várni tőle, amit a sajátomtól várok. Ettől még aki ezt piskótának hívja, ám tegye, ha neki jól esik, ezen nem fogunk összeveszni.
Ok, de a piskóta textúráját, színét, könnyűségét bizony hogy befolyásolja a tojás. Egyébként eszembe nem jutna ezt a fajta tésztát durum-vagy egyéb teljeskiőrlésű lisztből csinálni, én réteslisztből szoktam sütni és sosem lett sem lapos, sem tömör. (6 tojás, 6 kanál cukor, 6 kanál rétesliszt és 1/2 csomag sütőpor).
a recepttel semmi gond.
De ha pont olyan sütit vársz mit amilyen a piskóta nagyot fogsz csalódni. Ez ugyanis egy másik recept, egy másik süti.
Aki piskótát akkar enni, egyen azt.
Aki bármilyen okból nem akar piskótát enni, pl. azért mert van benne tojás, és ezért hajlandó megkóstolni valami mást (netán még elhiszi, hogy finom is lehet:)) az próbálja ki ezt a receptet:)
Csak attól, ui. a sütőporból gáz termelődik (CO2), ami lazábbá teszi, megemeli (de ezt a reklámból is tudhatja a háziasszony). A tojásból nem sok gáz jön.
Nemregen keszitettem teljesen hagyomanyos piskotat, jobb hijan teljesorlesu kenyerlisztbol (durum, mas nem volt otthon). Lapos tomor cucc lett, a sok tojas (es a sutopor) ellenere. Szvsz a liszt sikertartalma nem segitett es persze a korpa sem. Szitald at a lisztet, az meg habosabba teszi. Bar megettek igy is, mert ize viszont volt. :)
Finomlisz+sütőpor a "normál" piskótába is kell, ugye, mégsem csak attól emelkedik fel a tészta és lesz piskóta a piskóta :))). Komolyan ki fogom próbálni, mert most már őszintén kíváncsi vagyok, hogy mit tud ez a recipe. Kösz.
175 gr liszt
2 kaveskanal sutopor
75 gr cukor
25 gr kakaopor (karobpor)
125 gr olvasztott margarin
325 ml hideg viz
Keverd ossze a hozzavalokat, ontsd egy kizsirozott formaba, susd 160 fokon (celsius) 30 percig, aztan tuprobaval nezd meg. Ha kesz, racson hutsd ki, vagd fel es toltsd meg. A kakao elhagyhato, helyette izesitheted citrommal, vanilias cukorral.
A tortad nem a tojastol lesz magas, hanem a finomliszt+sutopor keverektol.
Idike, mostmár halál kíváncsi vagyok! Írd már le lécci azt a tojástalan piskóta receptet, mert nagyon fúrja az oldalam, hogy mitől lesz szép magas, sárga és könnyű a tésza, ha nem a tojástól??? (Tudom, hogy látezik un. fehérpiskóta, de abból csak a tojássárgája hiányzik, a fehérje nem.) Szóval????
Csak utaltam rá. Nem vártam, hogy valamelyik nagyeszű megint elmagyarázza. Mert mindenhez ért. Szakácsművész is a zabtejével meg a rizzsel töltött paradicsomos káposztájával, a tojás nélküli vizes piskótáról ne is beszéljünk.
Kevés ember tud ennyire felbosszantani, mint te, az is biztos...
bocs, csak egy oraval korabbi hsz-edre reagaltam, nem tudtam, hogy idokozben te tulleptel mar ezen (illetve bocs, ti - tulkeppen ki az a ti, kiralyi tobbes?)
A vegak KKK-ja, nagyon jo :))) van meg? pliz... :)))
Majdnemcsúnyátmondtamdenemmerekmertlealpárizol, de mi lenne, ha olvasnál is, mielőtt elkezdesz írkálni. Ezen a kérdésen régen túl vagyunk, még akkor megbeszéltük, amikor nem érezted, hogy segíts a vegák ügyének...
(mindig az a rész jut eszembe, amikor South Park lakosságának egy része ragaszkodott ahhoz, hogy zászlójuk nem rasszista. Amikor melléjük állt a KKK, tudták, hogy alapvetően jó ügyük el van veszve. Most rájöttem, te vagy a vegák KKK-ja.)