"Amit mi megtehetünk (a fanatizmuson és a fanatikusokon való
szórakozáson túl), az pedig az informálás, a felvilágosítás.
Leleplezni a fő feminista hazugságokat a patriarchális elnyomásról,
női kvótáról, családon belüli erőszakról, bérkülönbségről, stb.,
egyáltalán kétségeket és gondolatokat ébreszteni a femináci agymosás
ellenében."
Az első bekezdésed kezdő kijelentésével teljesen egyetértek, de én nem is akarom megfosztani a gyermeket egyik szülőjétől sem. Elit.. hm.. ezt a nicket se könnyű kimondani - szóval ElitLángelme haragja.. és úgy az egész története nekem nem ismerős. - de a százszázalékos felügyeleti jogot az enyémek felett is az édesanyjuk követelte magának.
A második bekezdésedet nem értem. Nem azt írtam hogy a nőknek jó, hanem azt hogy a nőknek jobb mint a férfiaknak. Azt írtam hogy a mai férfiakat is nézd új szemszögből, mint akiknek érték a gyerekük, és kifosztás ha elveszik tőlük. Azt írtam hogy ebben a nőhatalmi szempontból szebb és újabb világban az egymásra nem utalt egyenlők most már nyugodtan gyűlölhetik egymást személyes érintettség nélkül is..
ertelmezni sem tudsz? ez nem rolad szolt, hanem a szovegedrol. nem azt mondtam, hogy feminaci vagy, hanem hogy amit leirtal az tipikus olyan szoveg. alapfoku szovegertelmezest.
Most meg nem tudok értelmezni. Értsd: hülye vagyok... Pfff..." Femináci bullshitelés" Minősítése, jelzőzése a véleménynek. Bizony kőkemény alázó szándékú személyeskedés. Érvek híján...
Nem azt írtad, h védekezésre tanítod, hanem azt, hha bántják, háromszor is adja vissza. Ez nem védekezés, hanem ez is agresszióra nevelés...
az aranyos vedekezes emberi alapjog, btk sem bunteti
Ez így van. Azonban a bosszúállás, ráadásul háromszoros mértékben sem nem arányos, sem nem minősül védekezésnek... Ha hozzád betörnek, és életveszélyesen megfenyegetnek, akkor elfogadható, ha elvágod az illető torkát. De ha szép sunyiban kivárod, h kirámoljon, és utána kiirtod a családját, akkor tizenévekre bekasztliznak. És te ez utóbbira tanítod a szerencsétlen kissrácot...
Az agresszor te vagy. Itt normális beszélgetés folyt a megjelenésedig.
A gyerekedet te neveled az anyja ellen, és agresszióra tanítod.
A gyereknek normális körülményekre is joga van. Az agresszióra nevelés nem normális.
Tévedésben vagy faszikám. Nekem nem kell a mostani felhozatalból senki. A ritkaság számba eső normálisak meg sajna nem akadnak utamba... Igazad van, a nő felelőssége is, h kivel áll össze... Az ilyen fazonokkal, mint te is vagy, ép eszű nő nem ll össze... Az ilyenek ütnek... Kilométerekről megérzem a szagukat...
Teeeee ember ! Nekem hiába tiltakozol a lelkisérültség ellen , mert ha még nem is látszana a beirkáidból , a magam emlékei előhívódnak . Nem szégyen az .... mondhatnám , hogy akinek nem mindegy , annál természetes .
Majd kinövöd .:-) Ha hagyod .
Nem kell felszólítani ? Egy normál , élő beszélgetésben max felemeled a hangod , hatás szünetet tartasz , vagy mittomén' .... valahogy jelzed a hangsúlyt . Itt meg írásjeleket teszel . (jájjj anyám , de qrva bonyolult vagy hallod-e ! :-D)
Szerintem én sehol nem bántottalak annak ellenére , hogy az első perctől támadóan (szinte ellenségesen) válaszoltál .
Képes vagy egy felszólító mondatot parancsnak értelmezni ....
Számomra egyértelmű , hogy lelkileg sérült vagy , de egy válást ki kell heverni . Annak meg idő kell .
Azzal nem segítesz magadnak , ha mindenkiben ellenséget látsz , aki nem ért egyet veled .
Az jó , ha legalább az egyik gyereked most már veled lehet hosszabb időre is , de kérlekszépen' gondold át , jó-e az a fiatal lelkének , ha már is "ellen-neveled" . Majd megtanulja ő magától is , hogy mit tűrjön el a külvilágtól , és mit engedjen el . Dacra/bosszúra/erőszakra sajnos maguktól is képesek . Különösen kamaszkorban .
Abba meg törődj bele , hogy nem az ellenséged vagyok ! Vagy ne törődj .... nekem mindegy . Neked lenne jobb , ha azt a sok szörnyűséget amin vélhetően átmentél , kiürítenéd a lelkedből . Tudom nem eccerű' , de legalább próbálgasd !
Tök mind1, mit dumálsz... A fizikai agresszió életveszélyessé fajulhat. Nem lényegi szempont, h melyik nem követi el őket. Ha nő követi el, uúgy elitélendő...
Az agresszív faszikat, pedig otthagyják a nők, és megvédik tőlük a gyerekeiket..
Dobálózhacc, csinálhacc akármit, a nők a gyerekek védelmében el fognak válni az ilyen fószeroktól...
Nem releváns a két dolgot összehasonlítani. eGyik egy téma, a másik egy másik téma. Itt az a téma, h a nők kiléphetnek ma már a bántalmazó kapcsiból. De ehhez termsztsen a ffiaknak is joguk van...
Bizonyára mindenki előtt ismert videó prezentálja, a szemét, lelkibántalmazó nőt, aki valamilyen süteményt bevitt a szobába, és belement a szerencsétlen, lelkileg agyonalázott férj videókészítésébe...
Nekem tök mindegy, h mit hiszel. A lényeg a topic címe! Megváltoztak az erőviszonyok. Nem kell egy nőnek sem leállni ilyen vitákra. Tök felesleges. Általában a téma megemlítésekor felteszik a ffiak uazt a lemezt, h debezzeg a nők... Hát jó... Nekem aztán édesmindegy. Szerencsére ma már az ilyen faszikat nem kell meggyőzni semmiről. Ha próbálja az ember, nem fogadja el. Összeméricskéli a 10. emeletről való kilógatást a saját lelki sérüléseivel. (Tehát, ha te egy bírósági döntés miatt ritkán látod a gyerekedet, akkor egy másik nő megérdemli, h lerúgják a lépét. Nyakatekert logika... nem is az...) Nem lehet ezzel azon kívül mit kezdeni, minthogy otthagyni a faszba... Nyalogassa a sebeit. A bántalmazott nők meg szépen faképnél hagyják az őket bántalmazókat, és igen, bíróságon is megvédik a gyerekeiket a bántalmazó fatertől... Aztán lehet siránkozni fórumokon, h azok a büdös kurvák miket ki nem találnak...
A világ megváltozott. Ideje lenne a fasziknak is észbe kapni. Persze nem muszáj... Lehet nyomni tovább a siránkozást...
Ez is előfordulhat. Általában olyan patkányoknál, akik a saját súlycsoportjuk-bélivel nem teszik meg ugyanezt. Pláne nem olyannal aki erősebb náluk. Tehát csak a fizikailag gyengébbel zárják le ilyen módon a vitát.
Pedig de. Ez abszolút így van. Az igazságos világba vetett hit hívja elő az áldozathibáztatást, h akkor biztos vmivel kiprovokálta az illető a bántalmazást. Ami ha úgy vesszük igaz is lehet, mivel provokációnak minősül egy kevésbé sós leves, vagy egy rövidebb szoknya, vagy egy megváltoztatott hajszín, esetleg 5-10 perc késés, vagy későbbi megérkezés a munkahelyről... Ezek mind provokálni szokták a bántalmazó felet...
Okozhat pszichés sérülést a pszichikai bántalmazás. Azonban intenzív ellátást nem igényel, és közvetlen életveszélyt sem okoz.
Kár összemérni a kettőt, h debezzeg a nők... Nem erről van szó. Arról van szó, h a gyengébbnek nem törjük össze a bordáját, orrcsontját, nem szakíítjuk le a lépét, stb... Semmilyen esetben sem! Akkor sem, ha anyázik felindultságában, és akkor sem, ha egy kérdést másképpen lát...
Bántalmazó kapcsiban amúgy a ffi nem azért üt, mert az asszony azt mondta, h ő egy törpefaszú, hanem azért, mert ütni van kedve... Mert lealázták a munkahelyén, vagy baszogatta az anyja, vagy a haver vett egy új BMW-t, vagy éppen azért, mert nyert a focicsapata... Ez utóbbira van is statisztika, h ilyenkor többet hívják a rendőröket CSBE-hez...
Mindenesetre, ahol a ffi veri a nőt ott a ffi a pszichikai agresszor is. A veréseket, bordatöréseket általában megelőzi a pszichés alázás is. "Mi van rajtad már megint te tehén" Már megint moslékot főztél", stb...